Tolna Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-21 / 93. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! TOLNA MEGYEI Csütörtök 1960. április 21. V. évfolyam 93. szám * ARA: 50 FILLÉR Öt községben választották meg szerdán a Hazafias Népfront járási értekezletének küldötteit „Hivatalosan” még tart az egyhónapi próbaüzemeltetés a hétmillió forintos beruházással épült új szekszárdi kenyérgyárban, de már itt készül a kenyér Szekszárd és a környező községek, öcsény, Decs, Várdomb, Sióagárd, Szedres, Fácánkert és Tolna részére. Jelenleg napi 70—80 mázsa kenyeret sütnek az új üzemben, de kétműszakos- termelésnél napi 120 mázsát is elő tudnak állítani. Felső kép: Tágas világos, csempézett falú helyiségben végzik a „táblamunkát” az üzem dolgozói. A kenyérgyár kazánháza. Innét látják el melegvízzel és meleg levegővel a munkahelyeket és szociális berendezéseket. Alsó képünk a kettes számú, két sütőteres kemencénél készült. Három lyen korszerű ke- r.encéje van az új üzemnek. termelőszövetkezeti mozgalomban elért eredményekről számolt be a falu népe előtt. Kistormás valamennyi lakója ma már a Dózsa György Tsz-ben gazdálkodik. Ebben nagy része van a Hazafias Népfrontnak is, amely ugyanakkor állandóan munkálkodik a község fejlesztésén. Ennek egyik ered menye, hogy az idén 300 méter járdát építenek a faluban. Varsádon Kiss Károlyt, a Béke termelőszövetkezet tagját válasz tották a községi népfront-bizottsáí elnökévé. A szerdai gyűlésen < mondta el a népfront beszámoló ját, s a bizottság munkájával kap csolatban nemcsak a termelőszövetkezeti mozgalomban elért sikerekkel dicsekedhetett, hanem elmondotta azt is, hogy jelenleg a népfront-bizottság a termelő- szövetkezetek megszilárdításán munkálkodik. A két termelőszövetkezet összesei 1600 holdon gazdálkodik s a nép front sokat tett annak érdekéber hogy időben megkezdődjenek ; tavaszi munkák. A két szövetke zetnek nincs oka szégyenkezni mert soha nem álltak olyan jól a munkával, mint az idén: mind két szövetkezetben már elvetették a burgonyát, s a héten végeznek a kukorica vetésével is. A varsádi népfront-bizottsá; azonban nem elégedett meg env nyivel. Régi problémája a íalunar egy megfelelő művelődési otthon Az idén a népfront kezdeménye zésére ez is megvalósul, mert a 200 000 forintos állami támogatás mellett a falu lakói 10« ezer forint értékű társadalmi munkával segítik elő megvalósulását. Szerdán ezeken kívül még két községben, Pariban és Koppány, szántón rendezett gyűlést a községi népfront-bizottság, hogy meg. válassza a járási küldötteket. <*> Módosítások a városi tanács állandó bizottságainak szervezeti felépítésében I állandó bizottságok szervezeti felépítése reformálásra szorul. Ugyanis a városfejlesztési és az építés-közlekedési állandó bizottság azonos munkát végzett. A tapasztalatok szerint nem szükséges két külön bizottság. Az iparikereskedelmi állandó bizottság ugyanakkor kétirányú munkát végzett, így célszerűbbnek tűnt külön ipari és külön kereskedelmi állandó bizottság létrehozása. A végrehajtó bizottság éppen ezért javasolta a legutóbbi tanácsülésen az építés-közlekedési és a városfejlesztési bizottság ösz- szevonását városfejlesztési állandó bizottság néven, tizenhárom taggal, és javasolta az ipari-kereskedelmi bizottság szétválasztását, külön ipari és külön kereskedelmi bizottsággá, hét-hét taggal. A tanácsülés elfogadta a végrehajtó bizottság javaslatát. Szerdán megkezdődtek a megyében a Hazafias Népfront községi bizottságainak tanácskozásai, amelyeken járásonként 250 küldöttet és 30 vendéget választanak meg a május 5 és 10 között megrendezésre kerülő járási tanácskozásokra. Szerdát öt községben, Köles- den, Varsádon, Kistormáson, Pá- riban és Koppányszántón tartott gyűlést a népfront-bizottság, s valamennyi gyűlésen nagy tömegek vettek részt. A Rákóczi-szabadságharc idejéből nevezetes Kölesden, Sass Oszkár' mondotta el a népfront-bizottság beszámolóját. Büszkén hivatkozott az elmúlt évek eredményeire, mert a község fejlesztése terén a népfront komoly érdemeket szerzett. A község lakóinak véleménye alapján a népfront állította össze cs terjesztette a tanácsülés elé Kötesd négyéves fejlesztési tervét. Nagy része van a népfrontnak a tavaly elkészült négytantermes iskola megvalósításában, amelyhez jelentős társadalmi munkával járultak hozzá s a népfront terveiben szerepelt az a Sió-híd is, amelynek építését egymillió forintos költséggel most kezdték meg. Kistormáson Marsall Lajos népfrontbizottsági elnök elsősorban a Négyszázezer forint értékű műszert kaptok a Tolna megyei iskolák A Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola f alagsorában nagy munka folyik. Megérkeztek' a budapesti üzemek: a Telefongyár, a Beloiannisz, az Orion gyár és a MÁVAG küldeményei, amelyeket az Iskolai FelszereléMegyénk vízgazdálkodásának feladatairól tanácskoztak tegnap Iregszemcsén Megyénk mezőgazdaságának vezető szakemberei és az Ireg- szemcsei Kutató Intézet szakemberei a közeli évek vízgazdálkodásával kapcsolatos feladatokról tanácskoztak tegnap. A megbeszélésen szóbakerült, hogy a jelenlegi öntözőhálózatot hogyan lehetne tovább bővíteni, hol és milyen költséggel lehetne víztároló medencéket építeni, halastavakat létesíteni. A megbeszélésen, — ahol Prantner József, <a megyei pártbizottság első titkára is részt vett, — a szakemberek megállapodtak abban, hogy az elhangzottak alapján rövidesen kidolgozzák megyénk vízgazdálkodásának ötéves tervét, amelyben szerepel az egész megyére vonatkozó erózió elleni védekezés seket Értékesítő Vállalaton keresztül a Tolna megyei iskoláiénak küldtek a politechnikai oktatás eredményesebbé tételére, A Telefongyár és az Orion gyár rádióalkatrészeket — rádiócsöveket, kondenzátorokat, fojtótekercsek és transzformátortekercsek százait küldte a Tolna megyei iskoláknak, amelyek alkalmasak arra, hogy a fiatalok a politechnikai oktatás keretében rádiókészülékeket szerkesszenek. A Beloiannisz gyár ampermérőket és áramátalakító berendezéseket, a MÁVAG .szerszámokat küldött a Tolna megyei iskoláknak. A műszerek elosztását már meg is kezdték. Ezek szerint a tolnai, a bonyhádi és a szekszárdi gimnázium jelentős értéket képviselő alkatrészekhez jutott, A Tolna megyei iskoláknak leküldött műszerek, Villamossági felszerelések, valamint a szerszámok pénzértéke meghaladja a 400 000 forintot. Szekszárd város tanácsa az 1958-as tanácsválasztás utáni alakuló ülésén nyolc állandó bizottságot hozott létre. Az állandó bizottságok általában jó munkát végeztek, felölelték a tanács sokoldalú munkáját. A múlt évben meglehetősen változékony volt az állandó bizottságok munkája, egyik-másik gyengébben működött. A legrendszeresebb és a legeredményesebb munkát a pénzügyi állandó bizottság végezte. Ez a bizottság minden hónapban megtartotta üléseit, minden esetbe,) érdemben tárgyalt az esedékes ügyekről. Hasznos kérdéseket tárgyalt az egészségügyi, a városfejlesztési, az ipari-kereskedelmi állandó bizottság is. A tanácsválasztás óta eltelt idő alatt végzett tevékenységük azonban azt is megmutatta, hogy az Ifjú termelőszövetkezeti tagok táboroznak a nyáron Lengyelen A Lengyeli Mezőgazdasági Szakiskola festőién szép parkját júliusban két hétig ifjúsági termelőszövetkezeti tagok veszik majd birtokukba. A KISZ, a földművesszövetkezet, a Hazafias Népfront és a megyei tanács művelődésügyi osztálya szervezésében ugyanis ifjú termelőszövet- | kezeti tagok táboroznál! majd itt. ! Megyénk valamennyi ifjúsági sző vetkezetének tagjain kívül itt táboroznak majd a Baranya és Somogy megyei ifjú termelőszövetkezeti tagok is. A játékon és szórakozáson kívül több értékes szakelőadást iktattak a programba. Többek között a házinyúl, a galamb, a baromfitenyésztésről, i valamint a méhészetről,