Tolna Megyei Népújság, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-15 / 63. szám

1960. március 13 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG r* «> NB 111. Komló—Szekszórd 1:1, Kiskunhalasi Kinizsi—Bonyhád 4:1 az NB Hl-ban Az NB Hl-ban ismét csak két csapatunk volt-.érdekelve a máso­dik tavaszi fordulóban, mert Dombóvár szabadnapos volt. Elég sovány ismét az 'eredmény: csax Szekszárd szerzett egyetlen pontot a komlói mérkőzésen. Folytatta jó szereplését a csepeli csapat a bonyhádi kisiklás után is és 3:0- ás győzelmével ismét három pontra szaporította előnyét a me­zőny előtt, mert Baján a Bajai Építők—Pécsi BTC mérkőzés döh.- tetlenül végződött. Áz " erősen megfiatalított Bácska értékes győzelmet aratott Pécsett a Pé­csi Vasas ellenében, ha mindjárt a mérkőzés sorsát egyetlen gól elöntötte is el. "Bácsalmás a Pécsi Bányászt győzte le' és amennyire bizonyos vonatkozásban meglepe­tésnek számít a Pécsi Bányász bácsalmási veresége, annyira meglepetés az is, hogy az eddigiek során mérsékelten Szerepelt Pé­csi Dózsa II. súlyos vereséggel küldte haza a Kaposvári Kinizsi legénységét. A fordulóban a csa­patok sorrendje nem sokat válto­zott. Szekszárd a 7—8., Bonyhád a 9. helyen van, míg Dombóvár »•tartja« utolsó helyezését. A for­duló mérkőzéseiről részletesen az alábbiakban számolunk be: Végig nagy iram, helyenként színvonalas játék. Komlói Béta-akna — Szekszárdi Petőfi 1:1 (0:0) Komim 800 néző. Vezette: Lé­vák. Komló: Bohus — Somogy vá­ri. Trischler, Takács í Göacz^ Bocsor — Tóth, Sör, Deák, Far­kas, Király. Szekszárd: Greilich — Simon, Cser, Rpchi — Bos- nyák, Bandi — Tancz, Terebesí, ZÖrényi, Hóman. Török. Kitűnően kezdett a Petőfi: a félidő első 25 percében valóság­gal lerohanták a hazaiakat. Egyik támadás a másikat érte, a komlóiak csak nagy üggyel-bajjal, nem egyszer szerencsével tudták megmenteni hálójukat a góloktól. A szekszárdiak ebben a játékrész­ben több gólt is szerezhettek vol­na. A félidő második felében már kiegyenlített lett a küzde­lem. Gólt azonban egyik csapat sem ért el. A második félidőben teljesen megváltozott a játék képe. A ha­zaiak ragadták magukhoz a kez­deményezést. Formás támadáso­kat vezettek. A 47. percben a bal­szélső Király átjátszotta a védel­met, de a- kifutó kapusba lőtte a labdát. Ezután beszorult ;a szek­szárdi csapat. A rheg-megújuló komlói támadások a 62. percben eredményre vezettek. A közép­csatár Deák a balszélen elfutott, nagy gólt lőtt. 1:0. A gól fglráz- ta a szekszárdiakat és a 75. perc­ben egyenlítettek. A komlói vé­delem szögletre mentett. Beívelés után kavarodás támadt a komlói kapu előtt, a balhátvéd Takács kézzel ütötte ki a kapuba tartó labdát. A megítélt büntetőt Te- rebesi értékesítette. 1:1. Bírálat: Végig nagy iram, he­lyenként színvonalas játék jelle­mezte a mérkőzést. Az első fél­időben a szekszárdiak, a máso­dik félidőben a hazaiak játszot­tak jobban. Az eredmény a muta­tott játék alapján igazságos. Jók: Trischler, Göncz, Bocsor, Farkas, illetve Greilich, Simon és Török. Rácz János Bajai Építők—Pécsi BTC 2:2 (1:1) Baja, 3000 néző. Vezette: Soós G. Építők: Disztl — Varga, Pán- csics II., Major — Heringer, Posz- láncsek — Kreisz, Czeglédi, Papp, Teket, Ézsl. Edző: Tamási Lász­ló. BTC: Sarbak — Berta. Sikló­si, Kékvölgyi — Szalai, Horváth — Szigeti, íGyőrfi, Dara, Holló, Sabácz. Edző: .Kiivanek Vilmos. Jó iramú, helyenként kemény- mérkőzésen igazságos eredmény született.- • •A kezdeményezést a hazaiak-ragadták»- magukhoz, a vendégcsapat cfetok szórványos támadásokkal kísérletezett. A 22. percben Szigeti lövése a kapufá­ról Győrfi elé pattan, aki a há­lóba nyomja a labdát. Négy perc­cel a befejezés előtte Ézsi egyen­lített ■ A második felidő fergeteges Építő-támadásokkal indul. A 28. percben Kreisz lövését .Sarbak a kapufára tolja. Papp közelről a hálóba pöccinti ,.a , lajödát. - .Ki­egyenlített . játék 'ytán ’ a. 40. perc­ben Varga kezézése, mj^it a 16-os- ról szabadot rúg a BTC. f-jjklósi ívelt labdáját a. kgflus' eüiézte. 2:2. Jókf Páncsiós II., ’ Heringqr, Czeglédi; illetve' Siklósi,' Szálai, Horváth "és'Győrfi: A- 80. percben Bertát és ÉZsit a" játékvezető ki­állította. Kiskunhalasi Dózsa— Kaposvári Dózsa : 3:0 (2:0) Kiskunhalas, 800 néző. Vezette: Hubef. KiSkunhalpi Dózsa: Nagy — Répási, Molnár, Szebeni — Szekeres; Csóti — Puskás, Neda- luha, Hruboü, Üngi, P'áfcp. Edző: Foltz - Tóbiás. Kaposvár: Molnár — Güth, Illés, Deák1 — Nagv, Kutas! — Veverárt, Kecskémé' i. Tacsi, Nagyréti, Molnár III. Ed­ző: Závorszki Emil. A vendégek szemmel láthatóa^ védekezésre ,rgpde^f§(|teki jpzonban a ha- zaTak ily aranya győzelmét en- nek ell.ejT.pre sem tudták megaka­dályozni: A mérkőzés jellemzője a sok. kihagyott Hazai gólhelyzet volt. Gól-lövők: Hrubos, Nedalu- ha és Ungr.Jók: NaeV,1 Szekeres. Csóti, Ungr. illetve IHés és Kecs­keméti. Bácsalmási Petőfi — Pécsi Bányász 2:0 (0:0) Bácsal’más 800 néző. ' Vezette: Majoros.. Bácsalmás: Nincsevics — Matljz,' Pólyák, Vachtler — Nikidánovics,- Böröcz — Borcsi, Mezei, Síiké, Severác, Petréko- vics. Edző: dr. Gombos Tibor. Bányász': Kovács —- Ulrich, Vá­mos, Kósa —' Varga, Weit — Ká­sa, Müllér; Lombosi, Pintér, Gyur- kó. Edző: Nészler Mátyás. Végig nagy iramú mérkőzés. ' az első félidő hazai fölénye gól nélkül telt el. A máspdjki félidő mind­járt gölltil?kfífedőtl6H.:' A^hazafftá- madás után kavarodás közben Kósáról a hágóba pattant a lab­da. A gól után-Varga a játék­vezetőt megsértette, kiállították. Ezután a Bányász teljesen beszo­rult. A 3Ó. percben Süke» átját­szotta a védelmet, közeli , lövése Vámosról a .'hálóba» jutott. Jók: Vachtler, ' Nikidánovics, Mezei, illetve Vámos, Weit. Kiskunhalasi Kinizsi— Bonyhád 4:1 (2:0) Kiskunhalas, 1500 nézó. Vezet­te: Bende. Kiskunhalas: Bakos — Tóth II., Várhegyi. Tóth I. — Schverla, Hirth — Turcsi, Mes­ter, Vass, Fenyvesi, Jáger. Edző; A^irágh : István. Bonyhád: Szlaví- ♦se!c ■— Major, Horváth, Borsodi — Molnár, Pálos — Pataki,. Ré- der, Endrődi, Fláding, Szabó. Ed­ző: Csordás Sándor. Az első fél­időben a széllel támogatott ha­zaiak nagy fölényben játszottak. Fordulás után Bonyhád erősen támad és 2:l-re szépít. Majd újabb hazai nyomás következik két góllal. Góllövők: Vass,. Feny­vesi, Jáger és Turcsi, illetve Flá­ding. Jók: Várhegyi, Hirth, Feny­vesi, illetve Horváth, Réder., Pécsi Dózsa— Kaposvári Kinizsi 6:1 (3:0) Pécs, Tüzér utca, 400 néző. Ve­zette: Lendvai. Dózsa: Vass — Bcrrtáth, Farkas. Szűcs — Lovig, Zborai — Szabó. Garami, Opo- va, Győri-Kiss, Freppán. Edző: Molnár László. Kaposvár: őri — Tálos, Tóth, Gergely — Szigeti, Márkus — Szentgróti, Mózsi, Ács, Herbei, Horváth. Edző: Avár István. A mérkőzés a Dózsa-tar- talékok nem várt fölényes győ­zelmét hozta. A játékidő nagyobb részében a jól építő és helyen­ként- színvonalas játékot nyújló lilák’.voltak a, kezdeményezők, A vendégelj csak, lefutásokkal kísér­leteztek. A Dózsa győzelme ily arányban is megérdemelt. Jók: Éarkás, Opova, Lovig, illetve Tóth, Szigeti, Horváth. Bajai Bácska — Pécsi Vasas 1:0 (1:0) BTC-pálya, 300 néző. Vezetta: Boda. Baja: Körmendi — Boch- ner, Ihós II., Bisztrovics — Bor­sodi, Csányi — Huth. Berta, Gof- janecz, Gugán, Cserék. Edző: Onódi Béla. Vasas: Szedeli — Egervári, Becsei, Berki — Szom- mer, Rákóczi — Szopka, Somogy- vári, Stelzammer, Kőhalmi, Da- najka. Edző: Bárdosi László. Nagy Vasas-fölény után csak a 25. percben bontakozik ki az el­ső Bácska-támadás. Berta az alapvonalról bead, beadása le­csúszik és a labda a meglepett kapus felett a hálóba hull. To­vábbra is , a Vasas támad, azon­ban eredménytelenül. A , l&lkeg;» Bácska ■’ megérdemelten nyert. Jók: Bisztrovics (a mezőny leg­jobbja), Ihos II., Gugán, illetve Becsei, Rákóczi. Csepel Autó— Székesfehérvári MÁV 3:0 £ólsíüret a megyei bajnokság harmadik tavaszi fordulójában Ugyancsak kitettek magukért a bajnokság harmadik tavaszi for­dulójában a csatárok. Negyven­négy gól esett a nyolc mérkőzé­sen, amely 5,5 gólt jelentett át­lagosan annak ellenére, hogy Dombóvárott egyetlen egyszer sem zördült meg a háló sem a fel­nőtt, sem pedig az ifjúsági mér­kőzésen. Mázán a hazai csapat egy tucatig meg sem állt és ezzel a nagyarányú győzelmével to­vább szilárdította vezető helyét. Kitűnő gólaránya a bányász csa­patnak újabb pontelőnyt jelent. A másik bányász csapat is kitett magáért. Nagymányok nagyará­nyú vereséggel küldte haza a Szekszárdi Dózsát és ezt biztató előjelnek tekintik Nagymányokon h következő vasárnap sorrakerülő Tolna—Nagymányok találkozó előtt. Bátaszék Hőgyészről, Tolna Dunaföldvárról vitte haza a baj­noki' pontokat. Pedig a mérkőzés nagyobb részében a hazai csapat rohamozott, de a kilencedik, a ti­zedik és a tizenegyedik percben be-.aoott gól a bátaszékiek javára döntötte el a mérkőzés sorsát. — Dcoröközön a hazai csapat ját­szott fölényben és az egygólos ve­reség hízelgő a paksiak számára. Fadu szintén kitett magáért: majdnem kétszámjegyű vereséget mért az iregszemcseiekre. Meg­lepetésnek számít, hogy Gyünkön a Gyönk—Tamási mérkőzés dön­tetlenül végződött. A forduló mérkőzéseinek ered­ményét az alábbiakban közöljük: nagymányok—Szekszárdi Dózsa 7:1 (4:0), Mázai Bányász—Nagv- dorogi KSK 12:0 (3:0), Hogy ész— Bátaszék 1:4 (0:3). Döbrököz— Paks 2:1 (1:1), Fadd—Regszemcse 9:1 (4:0), Dunaföldvár—Tolna 0:1 (0:0), Gyönk—Tamási 1:1 (1:0), Dombóvár—Simontornya 0:0. n forduló különben rekördkö- zönség előtt zajlott le: Dombóva- rott is, Nagymányokon is 1000— 1000, Faddon közel 1000 volt a né­zők száma. A nyolc mérkőzésen több mint 5000 néző jelent meg. A bajnokság állása a következő: 1. Mázn 18 14 4 — 69:10 32 2: Nagymányok 18 14 1 3 56:12 29 3. Tolna 18 13 3 2 57:13 29 4. Dombóvár. 18 12 4 2 65:24 28 5. Bátaszék 18 11 3 4 56:27 25 6. Simontornya 18 11 2 5 55:20 24 7. Szekszárd 18 10 4 4 63:26 24 8. Paks 18 7 7 9 44:44 16 9. Dunaföldvár 18 7 1 10 41:57 15 lfl. Regszemcse 18 7 — 11 35:92 14 11. Fadd 18 4 4 10 38:53 12 12. Hőgyész 18 4 3 11 43:68 11 13. Gyönk 17 4 1 12 22:50 9 14. Döbrököz 16 3 1 12 32:55 7 15/Nagy dörög 18 3 — 15 32:98 6 1G. Tamási 17 — 3 14 15:74 3 A várakozásnak megfelelően szerepeltek a Tolna megyei ökölvívók a délnyugati területi felnőtt egyéni ökölvívó bajnokságon Szombaton és vasárnap Kapos­várott került megrendezésre a délnyugat területi felnőtt egyéni ökölvívó-bajnokság, A bajnoksá. gon Kaposvár, Nagykanizsa, Pécs, Komló; Szekszárd, Bonyhád és Dombóvár veísenyzói vettek részt. A csapatversenyt még az eddigieknél is nagyobb fölénnyel nyerte a Kaposvári Dózsa. A Tolna megyei versenyzők a vá­rakozásnak megfelelően szerepel­lek. Az elért helyezéseik, illetve Markos bajnoksága az erős me­zőnyben kitűnőnek mondható. A szekszárdi Markos harmatsúlyban e'ső lett. Az ugyancsak szekszár­di Takács légsúlyban harmadik, míg pehelysúlyban klubtársa, Szűcs szintén harmadik lett. — Könnyűsúlyban a bonyhádi Lo­vász második, kisváltósúlyban a dombóvári Scheffer harmadik, iiriajd i'jilt-osúlyban a szintén dom­bóvári Rajczi a harmadik hely­lyel volt kénytelen megelégedni. Ugyancsak harmadik, helyet sze­rezte félnehéz súlyban a szekszár­di Varga. A csapat-pontverseny végered­ménye: 1. Kaposvár, 2. Nagyka­nizsa, 3. Szekszárd, 4—5—6. Pécs, Komló Bonyhád, 7. Dombóvár. A TOTÓ 11. heti eredménye X. Vasas—U. Dózsa 1 3:0 2. Ferencváros—Pécs 1 4:0 3. Szombathely—Csepel 1 2:0 4. Szeged—Salgótarján 2 0:3 5. Debrecen—Kecskemét x 0:0 6. Jászberény—Bp. Szpart. 1 3:1 7. Ózd—Szegedi VSE x 1:1 8. Budafok—Budai Szpart. 1 2:0 9. Oroszlány—Komló 2 1:2 10. Kaposvár—Láng 1 2:0 11. St. Etienne—RC Paris 2 3:4 12. Strasbourg—Monaco 2 0:2 Pillanatkép a Nagymányok—Sz. Dózsa r \ rr r n ■ mérkőzésről Az NB Ili. állása a Pécsi Dózsa eredményei nélkül: 1. Csepel Autó 18 13 1 4 51:24 27 2. Bajai Építők 18 9 6 3 33:24 2-4 3. Kaposvári Kinizsi 17 10 2 5 34:18 22 4. Pécsi BTC 17 8 6 3 40:25 22 5. Bajai Bácska 17 9 4 4 25:16 22 6. Halasi Dózsa 18 10 1 7 41:27 21 7. Szekszárdi Petőfi 17 8 4 5 30:29 20 8. Kaposvári Dózsa 18 7 4 7 28:32 18 9. Bonyhádi Vasas 18 9 — 9 24:29 18 10. Pécsi Bányász 18 7 3 8 31:30 17 11. Pécsi Vasas 18 5 ■ 6 7 27:31 16 12. Bácsalmási Petőfi 18 6 4 8 26:33 16 13. Székesfehérvár 18 7 — 11 31:35 14 14. Halasi Kinizsi, 17 6 1 10 35:30 13 15. Komlói Béta-akna 18 2 3 13 16:43 7 16. Dombóvári Szpart. 17 1 3 13 14:60 5 A következő forduló párosítá­sa: Szekszárd—Kiskunhalasi Dó­zsa, Kaposvári Dózsa—Pécsi Dó. zsa II., Kaposvári Kinizsi—Bajai Építők, Pécsi BTC—Pécsi Vasas, Bajai Bácska—Bácsalmás, Pécsi Bányász—Csepel Autó, Székesfe­hérvár—Kiskunhalasi Kinizsi, Bonyhád—Dombóvár. Szabadna­pos: Komló, A Szekszárdi Dózsa csatársora nem boldogult a jól záró nagymá- nyoki védelemmel, Khiesz, Dósai elől szedi fel a labdát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom