Tolna Megyei Népújság, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-06 / 56. szám

1060. március 6. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG # t v Q termelékenység növelése az életszínvonal emelésének fö eszköze Új patronálási szerződéseket írnak alá a dombóvári járásban A munka termelékenysége, ez, M végeredményben, az új tár­sadalmi rend győzelme szempont­jából a legfontosabb, a legfőbb dolog. — tanítja Lenin. — A ka­pitalizmus a munka termelékeny­ségének olyan fokát hozta létre, aminőt a feudalizmus nem ismert. A kapitalizmust az: győzheti le véglegesen és az is fogja végle­gesen legyőzni, hogy a szocializ­mus a munkának új, sokkal ma­gasabb termelékenységét hozza létre«. Ezerkilencszáztizenkilenc tava­szán, alig másfél évvel a proletár­forradalom győzelme után hang­zottak el e látnoki szavak. Évtize­dünkben pedig már döntő szaka­szába lépett a két világrendszer közötti verseny, amelynek kime­netele — és ezt egyre inkább lát­ják már a tőkés világban is — nem kétséges. A tőkés termelési viszonyok egyre jobban fékezik a termelőerők fejlődését, a termelé­kenység növekedése a Szovjet­unióban — és hozzátehetjük, a szocialista tábor többi országai­ban is — többszörösen meghalad­ja azt a fejlődést, amit a legfej­lettebb kapitalista országban, az Egyesült Államokban elérnek. És ha ott a Szovjetunió állítólagos agresszív szándékairól is beszél­nek, — bár jól tudják, hogy ez alaptalan — ténylegesen ettől, a békés gazdasági verseny kimene­telétől félnek. Egyre kisebb a re­ményük — a józanabbak már ma sem látják ennek lehetőségét — egy esetleges győzelemre a gaz­daságilag szüntelenül erősödő szo­cialista világgal szembeni háború esetén. Amikor egy esztendővel ezelőtt, a' san-franciscói sajtóklubban megkérdezték Mikojan elvtárstól az újságírók, mit nyújthat a kom­munizmus az amerikai munkás­nak, a szovjet miniszterelnökhe­lyettes kissé tréfás hangon vála­szolt, mondván, hogy nem avat­kozhat be az Egyesült Államok belügyeibe, így csak közvetett választ adhat. »A Szovjetunióban — mondotta — a termelés ugyan­olyan fejlettségi színvonala mel­lett, mint az Egyesült Államok­ban, a munkások mégegyszer o’yan jól élnének, mint az ame­rikai munkások«. A termelés fejlesztése — ^ amelynek döntő eszköze a munka termelékenységének nö­velése — nem öncél a szocializ­musban. És a békés versenynek — mint ahogy Hruscsov elvtárs nem egyszer mondta, — ez a fő tartal­ma. Versenyezzünk, melyik rend­szer tud magasabb életszínvona­lat biztosítani a népnek. E kihí­vástól pedig van okuk félni a ka­pitalistáknak. A kapitalizmus a termelékeny­ségnek előtte soha nem ismert színvonalát valósította meg. De ennek eredményeiből vajmi ke­vés jutott a dolgozóknak, az a tő­kések profitját gyarapította. Ná­lunk a termelékenység állandó nö­velése — amely éppen azért, mert nem akadályozzák a kapitalizmus belső ellentmondásai, — sokkal gyorsabb ütemű — együtt jár az életszínvonal emelésével. Előfordulhat, a hibás gazdaság- politika következtében — mint ahogy az elmúlt években nálunk elő is fordult —, hogy a terme­lékenység emelésével nem nő az életszínvonal. Ez visszahat a ter­melékenység alakulására is. Lehet olyan gazdaságpolitikát is folytat­ni — de csak rövid ideig —, hogy az életszínvonal emelkedése meg­haladja a termelékenység emel­kedését. Nálunk ez volt a hely­zet közvetlenül az ellenforrada­lom után. Az ilyen politika azon­ban, ha tartósan alkalmazzák, gazdasági csődhöz vezet. Az élet- színvonal állandó emelésének alapja csak a munka termelékeny­ségének állandó, egyenletes nö­velése lehet. Elfogyasztani csak azt lehet, amit megtermeltünk. Többet fogyasztani csak úgy le­het, ha többet termelünk, bizto­sítjuk nemcsak a fogyasztási ja­vak termelésének növekedését, hanem a termelés bővítésének anyagi feltételeit is, növeljük a felhalmozást. P ártunk hetedik kongresszu­sának határozatai 1965-ig az iparban a termelékenységnek 1958-hoz viszonyítva 37—40 szá­zalékos növekedését irányozzák elő. Ez azt jelenti, hogy a terme­lés növekedésének kétharmadát a termelékenység emelésével kell elérnünk. Mit értünk a termelékenység növelése alatt? — A társadalom szempontjából a munka termelé­kenységének növekedése azt je­lend, hogy bizonyos időszak alatt a társadalom által kifejtett egész munka nagyobb használati érté­ket hoz létre, vagy ugyanolyan­anyagi gazdagság létrehozására kevesebb munkát fordítunk. Üze­mi szinten közvetlenül csak az élőmunka ráfordításhoz viszonyí­tott termelt értéket vizsgáljuk a termelékenység alakulásánál, így az egy főre, vagy időegységre — munkaóra, munkanap, hónap, év stb. — eső teljes termelési érté­ket. Emelkedik a termelékenység, ha például egy munkaóra alatt több cipőt, téglát, zománcedényt, élelmiszert, stb. állítunk elő. De társadalmi szinten az is termelé­kenység-növekedést jelent, ha csökkentjük a holtmunka ráfordí­tás arányát (anyagfelhasználás, gépi berendezés elhasználódása). Csökkentjük tehát a termékegy­ségre jutó önköltséget. Minél kevesebb a viszonylagos ráfordítás, annál magasabb a ter­melékenység. Annál többet lehet- fogyasztásra, felhalmozásra fordí­tani. A termelést lehet emelni az al­kalmazott létszám növelésével. Ennek lehetőségei azonban kor­látozottak, jóformán csak a la­kosság természetes szaporodásá­nak mértékéig lehet új dolgozó­kat bevonni a termelésbe, mivel azt a tartalékot, amit a kapitaliz­musban a munkanélküliség jelent, már régen felszámoltuk. Lehető­ség van arra is, hogy a népgazda­ság egyik ágában felszabaduló munkaerőt egy másik ágban ál­lítjuk be a termelésbe — nálunk például a mezőgazdaság munka­erőigénye a szocialista átszerve­zéssel, a nagyüzemi gazdaságok létrehozásával csökkenni fog. De ez csak átcsoportosítást jelent, amit éppen a mezőgazdasági mun­ka termelékenységének növeke­dése — a szocialista termelési viszonyok létrehozása a mezőgaz­daságban — tett lehetővé. A ter­melés növelésének fő módszere tehát csak a termelékenység eme­lése lehet. A termelés ilyen növe­lésével tudjuk azt biztosítani, hogy ne csak a lakosság összfogyasztá- sa, hanem az egy dolgozóra jutó reáljövedelem is emelkedjék. A termelékenység növelése — amely társadalmi méretek­ben magában foglalja az önkölt­ség csökkentését is — teremti meg az alapját az életszínvonal emelésének. Csak így nyílik lehe­tőség a bérek emelésére és az árak rendszeres csökkentésére. Nálunk mindkét formát alkal­mazzák. De legtöbb üzemünkben — a szocialista bérezés különbö­ző formáin túlmenően is — köz­vetlenül ösztönzik a dolgozókat a termelékenyebb munkára. A Bonyhádi Cipőgyár idei tervében 11 százalékos termelékenység­növelés szerepel. E feltétel telje­sítéséhez kötötték a tervezett át­lagórabér kifizetését. Amennyi­ben a gyár eléri a tervezett ter­melékenység szintet, 20 fillérrel lehet magasabb a tavalyinál az átlagórabér. A termelékenységi terv túlteljesítése meghatározott mértékű »túlteljesítést« tesz lehe­tővé az átlagórabérnél, illetve nem teljesítése esetén csökkente­ni kell azt. A termelékenység növelésének fő módszere a műszaki fejlesztés. Korszerű gépek beállítása a ter­melésbe, az eddig kézzel végzett munkák gépesítése — például a téglagyárakban a kézi nyersgyár­tás kiküszöbölése, felváltása gé­pekkel, kendergyárakban a ken­derturbinák, kóc-gépsorok beállí­tása, a belső szállítás gépesítése — a termelékenység nagyfokú növelését teszi lehetővé. De nem­csak nagy beruházásokkal lehet növelni a termelékenységet. A berendezések megfelelő karban­tartása — a Bonyhádi Zománc­gyár dolgozói például felszaba­dulási versenyvállalásukban a 30 éves átlag-»életkorú« géppark jolo karbantartásával, több gép korszerűsítésével is akarják nö­velni a termelékenységet — is fontos tényező. Számtalan lehe­tősége van a meglévő gépek jobb kihasználásának, újításoknak, ésszerűsítéseknek. A munkaszer­vezés megjavítása is jelentős tar­talék az üzemekben a termelé­kenység növelésére. Nagy szerepe van a lehetőségek feltárásában és felhasználásában a dolgozók kez­deményezéseinek, a szocialista versenynek, különösen, ha az üze­mi párt- és tömegszervezetek tu­datosítják ennek jelentőségét, azt, hogy a munka megjavítása nem­csak a társadalomnak, hanem az egyénnek is közvetlen érdeke, bá­torítják a dolgozókat a kezdemé­nyezésre, az elavult, rossz mód­szerek, a munkaszervezés hibái­nak bírálatára. M egyénk ipara meglehetősen vegyes összetételű. Éppen ezért a megyén belüli tapasztalat- cserének csak egy-két iparágban van lehetősége (semmi akadálya annak, hogy a többi üzemek az ország más területén lévő, hasonló profilú üzemekkel cseréljék ki ta­pasztalataikat, vegyék át kölcsö­nösen a jól bevált módszereket). De érdemes lenne például a tég­lagyárak között szorosabb kap­csolatot kiépíteni. A tanácsi tég­lagyáraknál jóval alacsonyabb a termelékenység, mint a miniszté­riumi üzemeknél. Lehet, hogy egy-két üzemnél jelentős eltérés van a műszaki felkészültségben. De ha szorosabb lenne a kapcso­lat, ha például egy-két tanácsi téglagyár dolgozói, vezetői tanul­mányoznák, hogyan érték el a termelékenység nagyfokú növeke. dését a Szekszárd-palánki üzem­ben, bizonyára néhány hasznos módszert tudnának saját üzemeik­ben is alkalmazni. A termelékenység növelésének számtalan lehetősége van üzeme, inkben. A lehetőségek változatos­ságára jellemző néhány példa: A Szekszárdi Vasipari Vállalat dol­gozói, felszabadulási versenyfel. ajánlásukban vállalták többek közt, hogy a termelékenységi ter­vet két százalékkal túlteljesítik. Ezt elsősorban az autó-szerviz szolgálat megjavításával, a tech­nológia korszerűsítésével akarják elérni. Több tanácsi vállalat dol­gozói az év folyamán négyszer hívják meg a községi orvost, mun­kaegészségügyi előadások megtar­tására. Ez elsősorban nem a ter­melés, hanem a dolgozók egész­ségvédelme érdekében történik, de ha csökkenteni tudják a balese­tek, megbetegedések következté­ben kieső munkaidőt, nő a terme­lékenység. A termelékenység növelése nem öncél Legfontosabb eszköze az életszínvonal emelésének. Ebből következik az, hogy a dolgozók tömegeit lehet mozgósítani e fela­dat megoldására. Cseng a telefon a Dombóvári Fűtőháznál. A vonal másik végén a dombóvári Alkotmány Terme­lőszövetkezet. — Baj van, elvtársak! — Mi a baj? — Elromlott a vízszivattyú, nem tudunk itatni. — Küldjenek egy kocsit, vi­szünk hegesztőapparátot, meg néhány alaktrészt, megnézzük mi a baj. S alig hangzott el az utolsó szó, az Alkotmány Termelőszövetkezet udvaráról elindult egy kocsi, hogy minél hamarabb lehessen itatni. Alig két órával később a kocsi már visszafelé ment, vitte haza az apparátot, meg az alkatrésze­ket is, a termelőszövetkezetben pe­dig megkezdhették az itatást. * Sok hasonló eset játszódott már le nemcsak az Alkotmány Terme­lőszövetkezet és a fűtőház között, hanem más üzemek és tsz-ek kö­zött is. A zárszámadások idején történt, hogy egy reggel a csib- ráki termelőszövetkezetbe érke­zett két könyvelő két számoló­géppel, s egyetlen nap alatt ej ké­szítették a zárszámadást. A MÁV építési főnökségétől küldték ki őket. Szinte lehetetlen felsorolni a patronálás különböző formáit, amelyek a dombóvári járásban már eddig is voltaic. A járásban minden termelőszö­vetkezetnek van legalább egy patronálója, de akad olyan is, amelyiket egy budapesti üzem mellett még két helyi kisebb üzem is segít. * A tél folyamán a dombóvári já­rás minden községe a szocialista nagyüzemi gazdálkodás útjára lé­pett, s ezért a járási pártbizottság javaslatára átcsoportosítást vé­geznek a patronálok és a patro­náltak között. Ezért a napokban új patronálási szerződések kötésé­re kerül, illetve került sor. Elsőnek a Fatelítő írt alá megállapodást a mucsi Egyetértés Termelőszövet­kezet képviselőivel Az üzem a többi között vállalta, hogy húsz napi munkát végez egy istálló villanyszerelésénél, havonta 2—3 napra szakembert biztosít a szö­vetkezet kovácsműhelyébe, amely­nek felszerelését ugyancsak az üzem egészíti ki. * Uj, szocialista szerződések alá­írására kerül sor a dombóvári já­rásban, mindmegannyi újabb ígé­ret. újabb többszázezer forint ér­tékű,’ konkrét segítség megjelölé­se, amit a munkásosztály ad a já­rás dolgozó parasztjainak. Ez eddig rendjén való is lenne. Csak az nincs rendjén, hogy hol adták az új helyet. Akik járato­sak Bonyhádon, ismerik a köz­ség központjában, a templom mö­gött lévő alacsony épületet (a leg­szívesebben viskónak nevezném), ahol ez ideig egy italbolt székelt. Nos, ezt jelölték ki a múzeumi anyag részére raktárnak. S itt fo­lyik az anyag feldolgozása is. Nem kétlem, hogy ez átmenőt i állapot, bizonyos vagyok abban is, hogy nem fog túlságosan soká­ig tartani, hiszem, hogy a tanács minden tőle telhetőt megtesz a végleges helyiség mennél gyor­sabb biztosítására. De mégsem tudok fejcsóválás nélkül elmenrii a bonyhádi főtéren, mert óhatat­lanul az a gondolat ötlik belém: nem lebecsülése ez egy kicsit :t népművelésnek? S a művelődési ház is kibírt volna még néhány hetet, ha to­vábbra is ott raktározták volna a leendő múzeum anyagát. Bízom benne, hogy ez nem keseríti el a szervező munka irányítóit és lel« kés részvevőit, de úgy hiszem, szükséges volt ellenérzésemnek hangot adni. <-ei) pírral az arcán fölvette és lassú, szinte méltóságteljes leplekkel a szemétládához ment és beledobta, aztán állt ott egy idein, mintha tettének ünnepélyességét mérle­gelné. A közelében egy középkorú férfi cigarettázgatott bodor füst- felhőt eregetve, s egy közömbös mozdulattal elpöckölte a lassan körmére égő csikket a szemetes- láda felé. A csikk odaesett a férfias ko­molysággal tekintgető fiú mailé és tovább füstölgött. Ránézett, némi magvetéssel a tekintetében, mintha azon tűnődne, hogy fel­emelje-e vagy sem, aztán a fér­fira tekintett, aki ugyancsak rá figyelt, összemosolyogtak, aztán a férfi lehajolt szépen, restelké- dés nélkül a cigarettavégárt és beledobta a fűzöldre festett bá­dogládába... Ismét egymásrane- vettek, s a fiú a park felé, a férfi pedig az ellenkező irányba in­dult... (huni) Megfigyeltem az embereket az utóbbi egy-két napban. Esetenként olyan figyelemmel szemlélnek dolgokat, mintha ismeretlen vá­rosba jönnének. Ezek az emberek ugyanazok, akik néhány héttel ezelőtt behúzott nyakkal sietve igyekeztek az utcán, mintha nem lenne egy percnyi ráérő idejük sem. Ma pedig lassan sétálva ha­ladnak, nem azért, mert nagyon ráérnek, hanem érdekli őket va­lami, meg-megállnak időnkint és figyelik a neoncsövek és lámpák szerelését. Nem sietnek, ráérnek gyönyörködni a város leendő szép­ségében, újdonságában... >'Szép lesz a város és tisztáit jegyezte men legtöbbjük. Pénteken délelőtt egy kisfiú cukrot szopogatva szintén a kö­zelemben ráérősködött. Rágcsál­ta szórakozottan, közben a tasa- kot gombóccá gyűrte tenyerében. Egy pillanatig elfeledkezett ma­gáról és a papírgombócot - amely meglehetősen nagy volt - ledobta a korzó sétányának szür­kés, kivételesen tiszta kövezeté­re. A fiú — mint aki előtt megvi­lágosodik valami, egy hirtelen mozdulattal a ledobott papírgom­A bonyhádi múzeum érdekében Azt hiszem, mindenki örült, akinek szívügye a kultúra, a mű­velődés, annak idején, amikor nyilvánosságra hozták a bonyhá­di tájmúzeum létesítésének ter­vét. Az öröm csak fokozódott an­nak a társadalmi összefogásnak a láttán, amit a bonyhádiak és a környező községbeliek a gyűjtő­munka során tanúsítottak. Az öröm, a megelégedettség, a büsz­keség jogos. Máris figyelemre- méltóan értékes anyagot gyűjtöt­tek össze. S a lendület nem csök­ken, a lelkesedés tovább él, nem­csak a gyűjtőmunka irányítójá­ban, Knábel Vilmosban, hanem segítőtársaiban is. A múzeum, a tervek szerint szép helyet fog kapni a Lenin út egy szép, rusztikus stilusú épüle­tében. Eddig a gyűjtött anyagot a já­rási művelődési házban tárolták, ott folyt a feldolgozó munka is. A művelődési ház vezetőségének azonban szüksége van minden te­remre, hiszen a látogatottság ál­landóan növekszik, a helyiségek száma amúgy is nagyon kevés a forgalomhoz viszonyítva. Ezért kérték, másutt biztosítsanak az anyag számára raktározási lehe­tőséget. Szép Szekjzüj'd... bóc után kapott, egy kis szégyen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom