Tolna Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-07 / 32. szám

10 VOLNA MEGYEI NEPÜJ8AG 1960. február T — ügyeletes orvos vasárnap, február 7-én: dr. Ferenczy Jó­zsef Szekszérd, Rákóczi u. 19. Telefon: 25—50. tehát az új házasok majdnem egy- hatoda. A nőknél lényegesen ki­sebb az arány. 1954-ben ezer svájci nő közül 41, 1958-ban hat­van ment külföldi férfihez. — Sárszentlőrincen a földmű­vesszövetkezet 5400 forinttal já­rul hozzá a községfejlesztési alap­hoz. — 120 000 tibeti paraszt kapott földet. Lhasszában lényegében befejezték a demokratikus refor­mokat. A föld jelentős része 120 000 paraszt kezébe került, akik nemzedékek óta rabszolga- sorban éltek. Az iskolában 7000 egykori „házirabszolgát” taníta­nak. — Ozorán február 17-én hely­színi tárgyalás lesz. A megyei bíróság dr. Farkas László taná­csa ifj. Llppai János és Szabó Já­nos bűnügyét tárgyalja. Ifj Lip- pait szándékos emberölés bűntet­tével vádolja az ügyészség, Szabó pedig ugyanebben az ügyben bűn­segéd volt a véd szerint, és köny- nyű testi sértés bűntettét kö* — A gyönki gimnázium távo­labbi terveiben szerepel a vágó­híd melletti mocsaras terület le- csapolása. Ezen a területen arbo­rétumot akarnak létesíteni. — Az angol mozilátogatók szá­ma az 1949. évi 1,5 milliárdda! szemben 1959-ben csak 625 mil­lió volt. — Az „Ifjúság a szocialíxmus- crt"-próba letételére készül mint­egy ezerszáz szekszárdi fiatal, társadalmi, kulturális és sport­munkával. — A Bécsi Állami Operaház társulata március 7-e és 16-a kö­zött a milánói Scalaban vendég­szerepei Mozart „Figaró házas­sága” című operájával. Az operát Herbert von Karajan vezényli. vette el. — A Kínai Népköztársaság az idei lipcsei tavaszi vásáron 3800 különféle kiállítási tárggyal is­merteti Kína exporttermékeit. — Negyvenegy millió liter tej felvásárlását tervezi ebben az év­ben a Tolna megyei Tejipari Vállalat. — A római statisztikai hivatal adatai szerint Olaszországban 1959 első tíz hónapjában 70 millió munkaóra kiesés volt sztrájkok következtében. A megelőző esz­tendőben Összesen 27 millió mun­kaóra kiesést okoztak a sztráj­kok. — A Simontornyai Bőrgyárban az elmúlt 10 esztendő alatt az egy főre eső termelési érték csaknem a duplájára emelkedett. A termelékenységnek ezt az emel­kedését modern gépek beállításá­val, a szakmai színvonal emelke­désével érték el. — A svájci férfiak egyhatoda külföldről nősül. 1954-ben ezer svájci férfi közül 143, 1958-ban 153 vett feleségül külföldi nőt, — A prágai dokumentumíilm- studióban olyan filmen dolgoz­nak, amely bizonyítékokat szol­gáltat az Óberláder bonni minisz­ter ellen emelt vádakhoz. — A Televízió műsora: 10,00: Ifjúsági filmmatiné. 15,50: 6. Ma­gyar Híradó. 16,00: Műkorcsolyá­zó Európa-bajnokság. Közvetítés Garmísch-Partenkirchenből. 19,00: Élőújság. 20,00: Emlékezzünk Huszita Jenőre. 20,10: Hajdúsági táncok. (A debreceni népi együt­tes műsora.) 20,30: A spanyol kertész. Angol film. Hosszas betegség után febru­ár 5-én 61 éves korában elhúnyt Llppcrt János, a Szekszárdi Nyomda dolgozója. 1913 óta dolgozott a szakmában s ennek nagy részét a Szekszárdi Nyomdában töltötte. Hosszú évekig aktív harcosa volt a munkásmozgalomnak. Temetése február 8-án, dél­után fél 3-kor lesz az újvárosi temetőben. .ainimnniTTr-----------—"*-********^**^*************“***i K össünk dohánytermelési szerződést! A dohánytermelők magas beváltási árat, kamatmentes előleget és ingyenes cigarettát kapnak. Mezőgazdasági termelőszövetkezetek ezen felül 20 század- lék nagyüzemi felárban részesülnek, (2) '7£apra!orgétermel5k FIGYELEM! Az idén is lehet napraforgóra értékesítési SZERZŐDÉST KÖTNI Az állami terményfel vásárló helyeken az értékesítési szer­ződéssel lekötött minden mázsa után: 1. 80.— Ft kamatmentes előleget, 2. 275.— Ft szerődéses árat, 3. és kedvezményes áron nemesített vetőmagot kap hitelbe a termelő. A szerződéskötés ideje január 15-től május 31-ig tart, rész­letes felvilágosítással a terményfelvásárló helyeken szolgái­nak. Termelőszövetkezetek! Érdemes napraforgót termelni! A ter­melőszövetkezetek mázsánként 20.— forintos nagyüzemi fel­áron kívül 20 kg darát is igényelhetnek hatósági áron. (68) Borverseny volt Háry földjén A poharakat, amelyeket mír vagy harmadszor töltött tele a barátom, ismét üresen tettük magunk elé. Hiába szabadkoz­tam, nem lehetett menekülni. Inni kellett, ö könnyen beszél, lévén bortermelő, s napi több literre »hitelesítették«. Már többször poharazgattunk, de 2—3 pohár után mindig azzal hozakodik elő, hogy micsoda mesteri dolog a szőlőtermelés. Ezt tette most is. De amikor észrevette, hogy nem érdekel a kapálás, metszés és a kötözés, sőt a szüret sem váltott ki be­lőlem lelkesedést, így szólt hoz­zám: — Édes egy komám, ha mind­ez nem érdekel, akkor mondok neked olyat, amit sokáig meg­emlegetsz. Mielőtt azonban nekikezdett volna mondókájának, «■olajo­zott«. — Néhány évvel ezelőtt a megyeszékhelyen meghirdették a borversenyt. Sok volt a neve­ző. A versenyen különböző ízű, színű, szagú és évjáratú borok vehettek részt. — A versenyre bárki elmehe­tett, mindenki megnézhette mi­ként ízlelik a zsűri tagjai a fi­nom borokat. S aztán eltelt egy hét, vagy még több is, amíg eredményhirdetésre került sor. örült, aki első díjat kapott, s akiknek nem jutott helyezés sem, így vigasztalták magu­kat: majd jövőre. — El is felejtettük volna már az egészet, ha... Felemelte poharát. Nekem is le kellett tennem egy percre a tollat, összekoccantak a poha­rak. Vásároljon ismétlő, csengőt ébresztőórát 160'— Ft-ért Kapható: óra- ékszer és ajsnaökőoüiian, Állami áruházakban (3) B Az É. M. Baranya megyei Mélyépítő V., Pécs, Malomi út 80/a. 1960. IV. 1-el kőmű­ves, ács, kövező és motor- j j szerelő <! íi ipari Mist vesz fel 15—17 éves korig, VIII. ált. iskolai végzettség­gel. Jelentkezés személyesen, vagy írásban. Munkaruhát, kosztot, szállást, mosást, na­pi háromszori étkezést kap­nak a tanulók. Kulturális és sportlehetőség biztosítva. — Jelentkezés határideje: III. 20-ig. (7> — Szóval már mindent elfe­ledtünk volna, amikor hírét vet­tük, hogy Budapesten is »»mér­kőznekM a borok. Az ugye a vi­lág legtermészetesebb dolga, hogy a megyeszékhelyről elvit­ték az első dijat nyert bort, de azért a szállítmányban szeré­nyen meghúzódott a második és a harmadik helyezett szekszárdi vörös is. Ezek nem számíthattak díjazásra, mert ugye, ha az or­szág legjobb borai vetélkednek, akkor ott a megyei második és harmadik helyezett nem sok vizet zavarhat. Abban azonban sokan reménykedtek, hogy az első díjat nyert bor minden bizonnyal megállja majd a he­lyét. — De aztán jött a híre, hogy a megyei első sem díjat, sem helyezést nem nyert, még csak számításba se került, ellenben a szekszárdi harmadik helye­zett elhozta a pálmát. Különös eset, de előfordulhat, hogy nem ismerik az igazi szekszárdi ízét és annak igazi színét, szagát. — Aztán arról is jött a hír, hogy a Szekszárdon csak har­madik helyezést elért bor a mezőgazdasági kié.llításról is el­hozta a pálmát és Brüsszelben sem vallott szégyent. Hamiskásan mosolygott és felemelte a poharát, megint in­ni kellett. Amikor lenyelte a hegy lévét, ujjal között meg­táncoltatta a poharat, és keres­gélni kezdte a szavakat, mint az, aki olyat akar mondani, hogy ne bántson meg senkit, de értsen is a szóból, akit az illet. — lehetséges, hogy a Szek- szárdon egykor első díjat nyert bor az olyan versenyzőhöz ha­sonlított, aki életében csak egyszer tudott győzni, hiába állt oda százszor is a starthoz. Az is lehet, hogy valamelyik zsűri érzékszervével volt baj. De ha ez így van, akkor azt nem tudom hol, itt Szekszár­don, vagy pedig Budapesten és Brüsszelben hibázott a bizott­ság. — Van még egy lehetőség — folytatja bölcselkedően — még­pedig az, hogy a világon sehol nem értenek a borhoz, csak Szekszárdon. S hogy ezt kimondotta, 2k- korát tüsszentett a borvirágos orrú barátom, hogy Háry fur­fangos diákjának is becsületére vált volna. Mikor már nemcsak a pohár, de az üveg fenekére néztünk, el­búcsúztunk. Végszóul csak any- nyit mondott: — Mindezt azért említettem, mert úgy olvastam az újságban, hogy a közeljövőben ismét bor­verseny lesz Szekszárdon. K. BALOG JÁNOS & lézeréi SsfesSsszSveíkezet Icizgviése Három százalék vásárlási visszatérítést kapnak a tagok A szekszárdi kg. technikumban több mint két éve működik már a Bezerédj Iskolaszövetkezet. Ez már a harmadik évi rendes köz­gyűlés volt a szokásos negyedévi közgyűléseken kívül. Szekeres László igazgatóság! elnök tartot­ta az igazgatóság beszámolóját, Ezer Mihály főkönyvelő a mérleg- beszámolót ismertette, Horváth Magda a felügyelő bizottság je­lentését adta elő. A szövetkezet évi tervét 120,3 százalékra telje­sítette. A pénzgazdálkodás terén is igen jó a helyzet: a szövetke­zet egyszámláján a záróegyenleg 25 622,07 forint volt. Bár a jö­vedelmezőséget az 1958. december 31-i árváltozás befolyásolta, mégis a 8760,04 forint tiszta nye­reség a jövedelmezőségi terv 120 százalékos teljesítését jelenti. — Ebből vásárlási visszatérítésre 2340 forintot fog adni tagjainak a szövetkezet, az igazgatóság fel­ügyelő bizottság tagjai, a ti. ki­váló boltos és szakbizottsági tag pedig összesen 2100 forint jutal­mat kap. Sor került a szövetkezet, első és második osztályos tanulóiból a Braun Éva ifjúsági szövetkezet megalapítására és a vele kapcso­latos alapszabály-módosításra. A közgyűlés harmadik részében a lemondott vezetőség helyébe megválasztották a második-har­madik osztályosokból az új igaz­gatóságot, felügyelő bizottságot és boltbizottságot. Az igazgatóság új elnöke Kubik Albert bemutatko­zó beszédében kifejezte, hogy min den jót átvesz a régi vezetőségtől, kerüli a hibákat és szívvel-1 élek­kel segíti szocialista jövőnk épí­tését jó iskolaszövetkezeti mun­kával. Horváth Magda Apróhirdetések Eladó különlegesen szép, komp­lett, modern ebédlőbútor, maha­góni, intarziás. Alkalmi vételár: 5000 forint. Ozora község özv. Kovács Istvánná, Kossuth L. u. 27. (12) Feles kertészt keres a Biritói Állami Gazdaság 5 kh-as konyha­kertészetébe. Jelentkezni ugyan­ott lehet. (13) Eladó két szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló ház. Azonnal beköltözhető. Cím: Szek- szárd, Remete u. 54. sz. (14) Most leszerelt fiatal szíjártó se. géd szakmájában elhelyezkedne. Cím: szekszárdi hirdetőben. (17) Idősebb asszonyt keresek gyer­mek mellé, heti hat órára. Cím a Kiadóban. (18) Fűzvessző, kosárfonásra és fo* riottbúior készítésére alkalmas, nagyobb mennyiségben kapható, angazdaság. Szekszárd. (8) Azonnali belépésre keresünk osszabb gyakorlattal rendelkező, ezőgazdasági gépel, és Diesel- ! motorok ismeretében jártas gé- j észmérnököt, vagy technikust i ’izetése kollektív szerint. Jelent* c-zés személyesen vagy levélben ' Ikalmazás esetén útiköltséget tó künk. Tangazdaság Szekszár (Palánk.) (8) 1 Két közép*, vagy főiskolai vég­zettséggel rendelkező kertészt, gyakorlattal felvenne a szekszárdi Haladás Tsz. Fizetés személyes megállapodás szerint a tsz kese- lyüsi úti telepén. (10) Az Iregszemcsei Gépállomás kő­művest keres azonnali belépésre. Fizetés kollektív szerint.. Jelent­kezés reggel 8 órától délután 5 óráig a gépállomás központjában, Iregszemcsén. ((4) Felhívjuk mindazon centrifuga tulajdonosokat, akiknek birtoká­ban a Hajdúsági Iparművek ál­tal gyártott centrifuga van, hogy centrifugájuk kicserélése érdeké­ben név és pontos lakcím feltün­tetésével február 15-ig értesítsék az alábbi címet: Hajdúsági Ipám művek Servise Budapest, VI., Nagymező u. 43. (25) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG • Mcgyaf Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc kiadja: a Népújság laokiadá Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőséq és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10. 20-11 készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefont 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Ma-var f’- sta 1 ölhető a helyi pcstci'Tvatalokná’ és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapto 11 fi

Next

/
Oldalképek
Tartalom