Tolna Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-20 / 43. szám
1060. február 20. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 5 Ünnepélyes keretek között megnyitották Squaw Valleyben a Vili. Téli Olimpiai Játékokat Az olimpiai év első nagy eseményére került sor csütörtökön Squaw Valleyben, ahol ünnepélyes keretek között megnyitották a VIII. Téli Olimpiai Játékokat. Az előjelek nem voltak valami kedvezőek, hiszen csütörtökre virradóra erős havazás következett, s így félő volt, hogy a nagy szabásúra tervezett megnyitó ünnepség nem úgy sikerül majd, ahogy azt Walt Disney és munkatársai igazi »hollywodi látványosságként" pontosan előre kidolgozták. Miközben nagy erővel folytak az ünnepség előkészítő munkálatai, a rendező bizottságtól jelentés érkezett arról, hogy az eredetileg péntekre tervezett férfi sí- lesikló versenyt a nagy havazás miatt el kellett halasztani. A küzdelmeket február 22-én, hétfőn bonyolítják le ebben a bajnoki versenyszámban. Nixon gépkocsija kavargó hóviharban állt meg a jégstadion bejáratánál. Az Egyesült Államok alelnökét és feleségét a rendezőgárda hóköpenybe öltözött tagjai kísérték a díszpáholyig, ahol Nixon, az Egyesült Államok elnökének, Dwigth Eisenhowernek képviseletében foglalta el a he- ll'ét. Csak mintegy 5000 főnyi lelkes közönség szállt szembe az időjárással és tartott ki helyén. A Walt Disney féle ceremóniából a kavargó havazás miatt nem sokat lehetett látni, de csak egy ideig, mert azután — teljesen váratlanul — megszűnt a havazás, kisütöttt a nap s amikor a felvunulás megkezdődött, Squaw Valley már napfényben fürdött. Pontosan fél kettőkor megkezdődött az ünnepség. Felcsendült az ezer tagú zenekar hangszerein az induló, s a különböző országok színes sportruhába öltözött versenyzői egymás után tűntek fel a stadion kapujában. Elöl Görögország zászlóját vitték — jóllehet a görögök nem vesznek részt a téli olimpián — de erre a hagyományok tisztelete miatt került sor. Az európai és tengerentúli nemzetek sportolói az angol ábécé szerint meneteltek. A görög zászló után egymásután haladt el a díszpáholy előtt és sorakozott fel a stadion közepén harminc ország több mint 700 versenyzője. A menet élén Argentína sportolói haladtak, majd sorrendben következtek a többiek: Ausztrália, Ausztria, Bulgária, Kanada, Chile, Csehszlovákia, Dánia, Finnország, valamint Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Magyarország, Izland. Olaszország, Japán, Korea, Libanon, Lichtenstein, Hollandia, Üj Zá- land, Norvégia, Lengyelország, Dél-Afrika, Spanyolország, Svédország, Svájc, Törökország és a Szovjetunió versenyzői, mig a sort a vendéglátó amerikai sportolók zárták be. Miközben a felvonulás tartott, egyre nőtt a nézők tömege, amely végül is mintegy 15 000-re volt tehető. Amikor az utolsó versenjcő is elfoglalta kijelölt helyét, Bili Henry, a Los Angeles Times fő- szerkesztői e, aki ceremóniamester szerepét töltötte be, arra kérte a nézőket, hogy igazi „nagy amerikai köszöntéssel”, üdvözöljék a sportolókat és a vezetőket, amire válaszként felhangzott a hurrá. Ezután — az ünnepség fénypont jaként — Andrea Mead Lawrence, az Egyesült Államok kétszeres olimpiai bajnoka sítalpakon a Paoose hegyéről, kezében magasra emelve az olimpiai fáklyát, miután nagy hófelő közepette megállt, átadta az olimpiai lángot Ken Henry gyorskorcsolyázó bajnoknak, aki egy kört futott vele a pályán, majd a nemzetek tornyánál elhelyezett kandelláberben meggyújtotta az olimpiai tüzet, amely a játékok tartama alatt tíz napon keresztül égni fog. Elsőként Prentis C. Hale, a rendező bizottság elnöke lépett a mikrofonhoz és mondta el rövid üdvözlő beszédét, majd bemutatta Avery Brundaget, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét. Utána Richard M. Nixon, az Egyesült Államok alelnöke emelkedett szólásra s a következőket mondta: „Ezzel megnyitottnak nyilvánítom a Squaw Valley VIII. Téli Olimpiai Játékokat”. NB lll-as csapatok felkészüléséről A Székesfehérvári HAY, a Kaposvári Dózsa a bentmaradásáért, a Kaposvári Kinizsi a bajnokság megnyerésére készült fel az NB lll-ban A Székesfehérvári MÁV Előre csapata az ősszel nem váltotta be azokat a hozzáfűzött reményeket, melyet vezetői és szúrkolói vártak tőle. A téli hónapok alatt a vezetőségnek sikerült a Székesfehérvári Petőfiből két játékost igazolni. A régi csapatban az egyik játékos fedezetet, míg a másik csatárt játszott. A csapatot a tavaszi fordulóra nem készítették elő kellőképpen, hiányzik az összeszokottság. Ezt maguk a vezetők is látják és ezért van borúlátás. Eddig három mérkőzést játszottak, utoljára a Várpalotai Bányász NB lll-as csapatával volt mérkőzésük, amelynek végeredménye 2:2 lett. A Székesfehérvári MÁV Előré- | tői tehát túlságosan egyik Tolna megyei csapatnak sem kell tartani. * A Kaposvári Dózsa csapatához Zábarszki edző az ősszel, évközben került. Ez meglátszott a csapaton és nem tudta azt nyújtani, ami a csapatában van. Azóta a csapat szemmelláhatóan javult és a nevelés kérdése is előtérbe került. Az ősszel a csapatnál az erőn léttel volt a baj és most különösen az erőnlétre fordítottak nagy gondot. A cél, elkerülni a kiesést. Bíznak abban, hogy Dombóvár, Komló, Kiskunhalas, Bácsalmás, sőt Székesfehérvárral szemben is megszerzik majd a győzelmet és Asztalit e n s z Lejátszották az elmaradt mérkőzéseket A Megyei Asztalitenisz Szövetség kiírása értelmében vasárnap lejátszották az elmaradt mérkőzéseket. Részletes eredmények: (Felnőtt, férfi mérkőzések). Tolna—Szekszárdi Petőfi 9:4, Szekszárdi Felsővárosi KISZ—Sióagárd 9:1, Tolna—Pincehely 9:0, Nagymányok—Decs 9:0, (Ifjúsági mérkőzések): Tolna—Szekszárdi Petőfi 3:2, Sióagárd—Szekszárd Felsővárosi KISZ 3:0, Tolna— Pincehely 3:0, Nagymányok— Decs 3:0. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: Férfi csapatbajnokság: 1. Tolna 7 7 — — 63:10 14 2. Sz. Petőfi 7 6 — 1 58:18 12 3. Nagymányok 7 5 — 2 54:23 10 4. Dombóvár 7 4 — 3 40:32 8 5. Sz.-Felsővárosi KISZ 7 3 — 4 34:40 6 6. Sióagárd 7 1 1 5 20:60 3 7. Pincehely 6 — 1 5 12:53 1 8. Decs 6 Ifjúsági — — 6 csapatbajnokság: 9:54 1. Tolna 7 7 — — 21:6 14 2. Sz. Petőfi 7 6 — 1 20:7 12 3. Nagymányok 7 4 — 3 15:9 8 4. Dombóvár 7 4 — 3 16:11 8 5. Pincehely 6 2 — 4 7:14 4 6. Sz.-Felsővárosi KISZ 7 2 — 5 7:16 4 7. Sióagárd 7 1 — 6 7:18 2 8. Decs 6 1 — 5 3:15 2 ez elég lesz ahhoz, hogy a bent- maradást biztosítsák. A Kaposvári Kinizsinél bizakodó a hangulat. Tavaly tavasszal, a KMTE három pont hátránnyal kezdte a bajnokságot és végül 7 ponttal nyerte a bajnokságot. A Kinizsinél azt mondják: ha sikerült a KMTE-nek, miért ne sikerülhetne ez a Kinizsinek is. Tehát a reményt nem adták fel és bíznak abban, hogy a bajnokságot még megnyerik. A csapat felkészülése jó, egyedül a középhátvéd posztján van „kiesés”, mivel Szili sárgaságban szenved és az első mérkőzéseken nem lehet játékára még számítani. A Kinizsi védelme jó, ellenben a csatársora sok kívánnivalót hagy maga után. Ezért Avar edző legfontosabb feladatának tartja a csatársor megerősítését. A Kaposvári Kinizsi tehát bízik, hogy a bajnokságot még megnyerheti. .; Majd meglátjuk... A vasárnapi asztaltenisz műsor: Szekszárdon a megyei tanács klubhelyiségében 8 órai kezdettel: Szekszárdi Petőfi—Pincehely, Szekszárd Felsővárosi KISZ— Nagymányok, Szekszárd Felsővárosi KISZ—Pincehely. A labdarúgó csapatok vasárnapi műsorából A megye NB lll-as csapatai közül a Dombóvári Szpartakusz a Szászvári Bányásszal játszik. A Bonyhádi Vasas, a tolnai csapatnak adja vissza vasárnapi látogatását, míg a Szekszárdi Petőfi Si- montornyát fogadja Szekszárdon. A megyebajnokságban szereplő csapatok közül a Mázai Bányász Mohácsra látogat, A Paksi Kinizsi a Hidasi Bányászt látja vendégül, Dunaföldváron egymással játszik a felnőtt és az ifjúsági csapat. A Bátaszéki VSK a múlt vasárnapi ellenfelüket, a vé- méndieket fogadják. Az ifjúsági csapat a Bonyhádi Gimnázium csapatával játszik. A dombóvári VSK Sárbogárdra utazik, az ottani vasutas csapathoz. A Szekszárdi Dózsa Szekszárdon fél 11 órai kezdettel a Komlói Bányász NB Il-es csapatának tartalékcsapatát látja vendégül. A Dózsa ifik előreláthatólag Decsre utaznak, Röplabda Szekszárd város „Felszabadulási kupa‘J üzemi bajnokság A legutóbbi közlésünk óta az alábbi mérkőzéseket játszották le a bajnokságban részvevő csapatok: Kiegészítő Parancsnokság—Törekvés 46:28, Megyei Börtön— Közgazdasági Technikum II. 27:31, Törekvés—Közgazdasági I. 41:31, OTP—Kiegészítő Parancsnokság 21:35, Közgazdasági Technikum II.—Megyei Rendőrkapitányság 34:29, Kiegészítő Parancsnokság—Közgazdasági Technikum II. 33:21, Megyei Rendőr- kapitányság—Megyei Börtön 39:36, Vendéglátó Vállalat—Törekvés 28:37. A versenybíróság törölte a megyei rendőrkapitányság és az OTP eredményét, mért az OTP jogtalanul szerepeltetett játékost. Az eredményt megsemmisítette és 0:0 gólaránnyal a két pontot a megyei rendőrkapitányság javára írta. A versenybíróság kizárta a megyei tanács csapatát a további küzdelmekből, mert úgy látta, hogy a megyei tanács KISZ és szakszervezeti sportfelelősei nem vették komolyan a bajnokságot és nem biztosították a kiírt mérkőzésekre csapatuk megjelenését. A megyei tanács csapata három kiírt mérkőzésen nem vett részt és így a bajnokságból ki lett zárva. Reméljük, hogy a megyei tanács KISZ és szakszervezeti sportfelelősei a jövőben beindítandó bajnokságokon nagyobb aktivitással fogják munkájukat végezni. A megyei tanács ellen eddig elért eredményt a versenybíróság törölte. A bajnokság állása az V. forduló után a megyei tanács eredményei nélkül: 1. Megyei Kiég. Parancsnokság 4 4 135:80 8 2. Törekvés (városi pártbiz.) 5 4 1 182:148 8 3. Közgazdasági Technikum II. 4 3 1 125:120 6 4. Megyei Rendőrkapitányság 4 2 2 90:105 4 5. Közgazdasági Technikum I. 2 1 1 78:62 6. OTP 4 1 3 99:109 2 7. Megyei Börtön 4 — 4 129:153 o 8. Vendéglátó Vállalat 3 — 3 64:113 0 Á Mázai Bányász labdarúgó csapata szorgalmasan készül a bajnokság tavaszi nyitányára A mázaiak tovább szeretnék folytatni a jó szereplésüket a megyei bajnokságban. A csapat január 12-én kezdte alapozó edzéseit és azóta már több barátságos mérkőzést játszott. Az utolsó előkészületi mérkőzésre február 21- én, vasárnap kerül sor Mohácson. A Mohácsi Petőfi, a Baranya megyei bajnokság első helyezettje és így a két éllovas találkozója jó küzdelmet igér. Ludas Béla edző kétéves szerződése a sportkörnél januárban lejárt, azonban nem válik meg az egyesülettől, mert újabb szerződést írt alá. A sportkör február 28"án délelőtt tartja vezetőségbeszámoló taggyűlését. A gyűlésen az elnökség és a szakosztályvezető számolnak be az eddig végzett munkájukról. Henczi István A Pécsi BTC játékosa miatt félbeszakadt az edzőmérkőzés Pécsen Szerdán a Pécsi Dózsa NB I-es csapata edzőméi*kőzést játszott az NB III-an PBTC csapatával. Egy dúrva összecsapás után a Pécsi Bőrgyár egyik játékosa — Scher- dán — ököllel próbált elégtételt tenni az egyik Dózsa játékoson. Erre néhány néző beszaladt a pályára és pillanatokon belül parázs jelenetek adódtak, ame.lynek néhány higgadt játékos és vezető tudott csak véget vetni. Az alkalmi játékvezető természetesen lefújta a mérkőzést. A pécsi sportkörökben a Pécsi Bőrgyár játékosának megbűnetését követelik. 1950. évi legjobb atlétikai eredmények GERELYHAJÍTAS Eddigi legjobb egyéni és átlageredmények Egyéni Hármas á t 1 a Lukács (Tamási) 57,20 54,32 (1952) (1959) 1958. évi legjobb egyéni és átlageredmények Bakó (Szekszárd) 51,44 49,05 1959. évi legjobb egyéni és átlageredmények Bakó (Szekszárd) 56,58 54,32 1959. évi ranglista: 1. Bakó Ferenc (Szekszárdi Dózsa) 2. Galambos Ottó (Szekszárdi Dózsa) 3. Nyakas Ferenc (Bonyhádi gimnázium) 4. Reha József (Dunaföldvári KSK) 5. Pelényi Attila (Szekszárdi Dózsa) 6. Kun János (Dunaföldvári KSK) 7. Nácsa Károly (Szekszárdi Dózsa) 8. Marsi Sándor (Szekszárdi Dózsa) 9. Tamás Menyhért (Bonyhádi gimnázium) 10. Horváth Árpád (Szekszárdi Dózsa) Ötös Tízes g 53,29 48,77 (1959) (1959) 46,94 53,29 44,15 47.77 56,58 i (51,44) 53,52 i (49,93) 52,88 i ( - ) 51,84 i (41,80) 51,64 i (42,70) 47,30 f (39,48) 44.72 f (43,30) 44,30 i ( — ) 43,58 i ( - ) 41,40 i (37,59) Ez a versenyszám volt az elmúlt esztendőben talán a Tolna megyei atlétika egyik legeredményesebb versenyszáma. A középiskolai bajnokságokon aratott egyéni és csapatsiker nem véletlen műve. Hosszú kitartó munka áll mögötte. A listán szereplő versenyzők szinte egymást licitálják felül a fejlődés ütemében és egyik-másik közel 10 méteres javulást ért el tavalyhoz viszonyítva. így nem véletlen, hogy éppen 1959. szolgáltatott csúcsátlagokat, sőt egyéni csúcseredményt is. Ez ugyan az összeállításunkból nem tűnik ki, mert a Tolna megyei Atlétikai Szövetség nem tartja nyilván a mi 57,20-as 1952-es eredményünket, amelyet annakidején Lukács, azóta 70 méteres gerelyhajítóvó fejlődött tamási gimnazista érte el állítóla nem a tamási gimnázium színei ben, hanem komlói színekber ahova annakidején igazolva vol' Bakó egyenletesen fejlődött é megérdemelten került az els helyre. Galambos is szép ered ménnyel lett a második. Nyaka feltűnése is örvendetes, hiszen . mestere, a bonyhádi'Boros Dezs< is valaha éppen a gerelyhajítás ban aratta a legszebb sikerei I Reha gerelyhajításban is ott vol az elmúlt esztendőben az élvonal ban és 10 méteres fejlődése ön magáért beszél. Pelényi Attila : közel 10 métert fejlődött, de pil lanatnyilag kénytelen volt áten gedni helyét a dunaföldváVi Rt? hának. A fiatalok közül a szekszárdi Marsi is igen tehetséges