Tolna Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-06 / 4. szám

' TOLNA MEG VEI NÉPŰJSAG lí)Cö. jimj&r. ő, A hét kalauz Napjaink krónikájától Két kalauztípussal ismerked­tem meg a vonaton a közel­múltban. Lehet, hogy létezik harmadik is, ehhez azonban még nem volt szerencsém. Tel­jes mértékben különböztek egymástól, nemcsak testalkatra és beszédük hangszínében, ha­nem egyébként is. Milyen is volt ez a két ember?... Az egyik eset a sárbogárd— bátaszéki vonalon történt. Ka­rácsony előtt lévén, igen sok volt az utas, s a párnás fül­kébe beszállt egy fiatalember másodosztályú jeggyel. Helyet foglalt az ablak melletti ülésen és... szóval itt utazott. Nemsokára megjelent a ka­lauz és kérte a jegyeket, s ami­kor a fiatalember jegyét meg­nézte, megcsóválta a fejét. — Pót jegy van? — Nincs — hangzott a vá­lasz. — Ha lesz hely a másik ko­csiban, tessék átmenni. — Igen­Valaki meg is jegyezte a fül­kében, hogy milyen jóindulatú ember ez a kalauz, se büntetés­sel, se leszállítással nem fe­nyegetőzik... Ö volt az egyik ember... A másik, ugyanezen a vona­lon történt, csak Bátaszéktöl, Sárbogárd felé... Bátaszék és Székszárd között egy idős fa­lusi néni szállt a kocsiba nagy csomaggal, amit letett maga mellé. Gondolták a jelenlévők, hogy bizonyára valamelyik kö­zeli állomáson leszáll, azért nem teszi fel bőröndjét a cso­magtartóba. Szomszédjának só­hajtások közepette panaszko­dott, hogy fáj a dereka, ilyen-' kor őszidőben mindig előjön a reumája Jött a kalauz s meglátta a csomagot... Megállt tőle, vagy két méterre, majd hátrább lé­pett, aztán ismét előrébb es nézte, mintha bírókra akarna vele kelni. — Kié ez a csomag? — kér­dezte olyan hangon, melyre ez szó, hogy szigorú, enyhe. — Az enyém — suttogta el­haló hangon a nénike, s hol a csomagra nézett, amely nem akadályozott senkit a járásban, hol a kipirult kalauzra, akit cső dálkozva figyelt most már va­lamennyi utas. A jóhiszeműek­nek talán eszébe jutott, hogy a kalauz majd fölteszi a csoma­got a tartóba, de csalódtak, mert az az előbbi hangnemben to­vább kérdezősködött. — Miért nem tette fel?! — Nem bírom el. Fáj a de­rekam — suttogta a néni. ■ Sokan még mindig azt re­mélték, hogy a kalauznak, ter­mészetes hangja ez az erős kia­bálás, de ismét csalódtak, mert a következő pillanatban már tisztán látta mindenki, hogy haragos emberrel állnak szem­ben. — Mondja még egyszer! — rivalt a nénire, aki azt hitte, hogy valóban nem értette előb­bi szavait a kalauz, hisz hal­kan mondta, de ahogy felpil­lantott rá, elakadt a hangja, hisz az már majdhogy fejére ütött a jegylyukasztóval, olyan idegesen hadonászott előtte. Valaki fölállt és a nénike cso­magját föltette a tartóba, mire a kalauz haragja fölengedett. — Na, azért mondom — je­gyezte meg egy kicsit kien- gesztelődve, s ebből sokmin­denre lehetett következtetni. Még arra is, hogy ha a néni csomagja nem kerül a tartóba csodálatos módon, akkor kidob­ta volna az ablakon. ... Két ember volt egy szak­mában. Mindkettő teljesítette a kötelességéi, elvégezte a mun­káját. Igaz, kétféleképpen. Az egyikre — távozta után — mo­solyogva, jóleső érzéssel néz­tek az emberek, a másikra cso­dálkozva, s egy kicsit felhábo­rodottan, Pedig mindkettő ka­lauz volt. (buni) TIZENNÉGY KIS EURÓPAI BÖLÉNY SZÜLETETT TAVALY LENGYELORSZÁGBAN Az európai bölények kiveszőben lévő fajtáját Lengyelországban nagy hozzáértéssel és gondosság­gal tenyésztik. Bialowieza erde­jében, ahol Európa legnagyobb bölény-csprdáját őrzik, jelenleg 63 példány képviseli e ritka állatfaj­tát. Az idén 14 kis bölény szüle­tett. Lengyelország látja el a vi­lágnak szinte valamennyi állat- kertjét európai bölényekkel. Az országban a bialowiezai erdőn kívül még négy más helyen is te­nyésztenek kisebb bölénycsordá- dákat. A döbröközi változásokról Sok-sok évszázad történelmének tanúja a döbröközi gazdag, szép táj. A még ma is megtalálható várromok — Debregecz várának kopott, esőmarta kövei — vitézi tetteknek, sok egymást váltoga­tó urak dolgának, jobbágyak nyo­morának, parasztok keserveinek mindmegannyi tanúja. A mi ko­runk, különösen ezek a napok új történelmet írnak Döbröközön is. Az uraiktól és a láncaiktól meg­szabadult emberek új társadalmi és gazdasági formát választanak, szocialistát, olyat, amely képessé­geit tökéletesen képes kibonta­koztatni és megemelkedett anya­gi, kulturális szükségleteik kielé­gítésének nem szab határt. Forrong a falu! Forrong az em­beri agy és a szív: az új, a hala­dó vív itt csatát a régivel, a hal­doklóval szemben. Ma még az emberekben az újnak a bimbója él, s a jó szó, a segítés, úgy, mint a tavaszi melengető és éltető nap­sugár. bontakoztatja ki a virág- fakadást. . A termelőszövetkezeti mozga­lomról van szó. A krónikás ke­zében ma még bizonytalankodik a ceruza, mert lehet, hogy amit ma leír, az holnap már nem áll. Olyan időket élünk, amikor a va­lóság megelőzi a legmerészebb álmokat. Meggyőző mai valóság A múlt év tavaszán egy kicsi, alig 400 holdas szövetkezet ala­kult Döbröközön Aranykalász né­ven. Alig egy éves múltra tekint vissza ez a tsz, még tagosítani sem volt ideje a szétszórt parcel­lákat, s máris bebizonyította az emberi összefogás, az újtípusú együttműködés erkölcsi és gazda­sági fölényét. , Készítik a tsz-ben a zárszám­adáshoz szükséges leltárokat, s ezekből kiderül, hogy több mint egymillió forint a közös gazda­ság állóeszközeinek az értéke. Ál­lami segítséggel és mintegy fele részben saját erejével hozta létre a tsz ezt a komoly értékű va­gyont. Például több mint félmil­lió forint értékű munkát. végez­tek a tagok a 26 hold nagyságú halastó létesítésénél. Több mint nocturne legszebb, leghangulato­sabb részénél is képes volt elég­gé gyengédtelen hangon elzavar­ni a zongorától. Azt is nagyon kevéssé tudta értékelni, hogy anyám az évek folyamán a nyárs- polgárian hideg és józan laaskei kastély belsejét valóságos látvá­nyossággá varázsolta. Ű a maga részéről beérte volna akár egy viaszosvászonnal behúzott kana­péval vagy egy egyszerű vas­ággyal is. Ha csak tehette, az esti fejős­nél mindig jelen volt a tehénis­tállóban, és ha otthon voltunk, mi fiúk mindig elkísértük oda. Most is így volt. Éppen egy új­szülött bikaborjút választottak el az anyjától, s most ott álltunk a borjúólnál, vártuk, mire hatá­rozza el magát apám: jónak ta­lálj a-e ahhoz, hogy tenyésztésre felneveltesse, vagy leölésre el- adatja-e. Az istálló másik végé­ben az anyja elkezdett bőgni bor ja után, lassanként valamennyi tehén belekapcsolódott a kon­certbe, és akkora bőgést rendez­tek, hogy az ember a saját sza­vát is alig hallotta. Papa megint kedvenc témájáról az inté'/."- »virtcsaftról« beszélt; szerinte e1- sősorban ennek köszönhetők a forradalmi zavargások. A tejes- kamrából, ahol a kannákat mos­ták, oda lehetett látni hozzánk; az egyik asszony, Anna Busse észre is vett minket. Ez az Anna vala­mivel idősebb volt ugyan ná­lunk, de annak idején Gebhard- nak meg nekem játszótársunk volt. Akkor még Anna Knaack- nak hívták. A háború alatt ugyan csak nálunk disznópásztor volt, most nemrégiben ment férjhez egy leszerelt frontkatonáhez. Heinrich Busse lovászhoz. Most kaptak életükben először külön lakást. Anna hozzánk lépett, pár szót váltottunk, de csupa jelen­téktelen dologról, majd papához fordult: — Báró úr. baj van a kály­hánkkal, füstöl, ál kellene ra­katni. — Majd átmegyek hozzátok este, megnézem magam. Anna visszatért a kannáihoz, papa meg felénk fordult: — Gyerekek, sokáig igazán nem bírom már egyedül ezt a ve­sződséges pedig, amit egyedül nem csinál meg az ember, azt idegen intézőktől hiába is várja. Pontosan megértettem a cél­zást, és bölcsen tartottam a szá­mat. ' Anna kályhája mindenesetre érdekelt volna. Annyit azonban már egész ifjú korom óta tud­tam, hogy nemcsak ilyen tény­beli részletkérdésekről van szó, hanem olyan elvi jelentőségű dolgokról is, melyek egész jövő életemre befolyással lehetnek. Munkásait apám éppen úgy ke­zelte, mint ahogy velünk, gyer­mekeivel bánt. Egy lépést sem volt szabad tenni anélkül, hogy az engedélyét ki ne kértük vol­na. Ebbe a rendszerbe akart most engem is befogni, de ép­pen ez volt az, ami ellen teljes erőmből tiltakoztam. Annának nemcsak a kályha­ügyét, hanem egész életét is apám rendezte el. Még a férjhezmene- telét is kizárólag neki köszön­hette. Igaz ugyan, hogy Heinrich annak idején, amikor Anna kon­firmáció előtt állt, egy ideig ud­varolt neki, de szerelemről soha nem volt szó közöttük. Szeretni inkább a csinos Métát, Lembke cséplőgépkezelő unokahugát sze­rette. Méta berlini lány volt, apátlan-anyátlan á:^a. Minthogy a Lembke-házaspárt az ég nem áldotta meg gyermekkel, olyan mindenesfélének magukhoz vet­ték az árvát. Métából nem hiány­zott a szorgalom, hamar bele­szokott a falusi munkába.. A plattdeutschot azonban sohasem tudta teljesen elsajátítani, pedig viszonylag eléggé fiatalon került Laaskéba. A berlininek és a plattdeutschnak valami zagyva keverékét beszélte, s így soha­sem vált «-tősgyökeres bennszü­lötté«. Ez még nem lett volna olyan nagy baj, csakhogy más dolgokban is minduntalan kiüt­között belőle a «nagyvárosi«. A jószággal való bánásmódban ha­tározottan balkezesnek bizonyult. Nem értett sem a fejőshez, sem a disznóetetéshez, de még az ap­rójószág sem fejlődött úgy a ke­ze alatt, ahogy kellett volna — fonni-szőni meg egyáltalán nem tudott. Papa szerint kicsit szél­toló is volt — szóval hát semmi­képpen sem Heinrich Busse me­zőgazdasági munkáshoz illő fele­ség. Ha a fiú mindenképpen el akarja venni, ám tegye, de Laas- kéban lakást nem kap. Na már most a Busse-család az őstelepü­lők közé tartozott, és csaknem az egész faluval sógorságban-koma- ságban állott. Elképzelhetetlen­nek tartották, hogy Heinrich va­lahol másutt otthon tudná magát érezni. Mindenki a lelkére be­szélt: csak nem fog emiatt a lány miatt innen elköltözködni? El< végre Laaskéban is vannak na­gyon rendes lányok. Papa még hozzáfűzte: — Mit szólnál ehhez az Anná­hoz? így lett Anna KnaackbóJ A/ira Busse. (Folytatjuk.) , 50 ezer forint annak a 150 férő­helyes sertésszállásnak az értéke, amelyet a tsz tagjai faanyagból építettek. A kis tsz nagy beruházásai nem merítették ki a gazdasági erőt. Jutott ebből az erőből arra is, hogy minden egyes tagnak betel­jesüljenek egyéni vágyai. Mint­egy 340 000 forint értékű előleget osztottak ki év közben maguk kö­zött, s a zárszámadáskor még 160 000—170 000 forint érték kerül kiosztásra. Balaskó János tehenész például 270 kiló búzát, 993 kiló árpát és zabot, 930 kiló kukoricát, 55 kiló cukrot és 7614 forint pénzelőle get kapott. Gondos Györgyök, akik hárman dolgoznak a tsz-ben, mindhárman a növénytermelés­ben, 13,5 mázsa búzát, 14,43 má­zsa árpát és zabot, 9,7 mázsa ku­koricát, 65 kiló cukrot és 6900 forint pénzelőleget kaptak eddis. Celler Gáborné egyedül 540 kiló búzát. 471 kiló árpát, 500 kiló ku­koricát, 34 kiló cukrot és 4484 fo­rint pénzelőleget kapott. Sorolhatnánk még sok példát, a döbrököziek, a kívülállók is bi­zonyára többet és még jobb pél­dákat is tudnak. Ugyanezeknél az embereknél nézzük meg még azt is, hogy mit várhatnak a zár­számadástól. (Itt meg kell je­gyezni, hogy ez a jövedelem nyolc-kilenc hónap eredménye, hisz a szövetkezetiek áprilisban kezdték meg a közös munkát.) Balaskó János várhat még 1033 forint földjáradékot és 4500—5000 forintot a munkaegységeire. Gon­dosék földjáradék címén 3105 fo­rintot, munkaegységeikre még 10 000—11 000 forintot kapnak. Cellerné is kap még munkaegy­ségeire 4000—5000 forintot. Ez hót a mai meggyőző való­ság. Az, hogy ezek a számok to­vábbi számolásra buzdítanak. Az ember önkénytelenül papírt és ce­ruzát ragad ... Bontakozó álmok Maradéktalanul jól gazdálko­dott idén az Aranykalász? Ezt nem mondhatjuk el. Főleg Döb­röközön nem mondhatjuk ezt, ahol nagyon magasra tartják az emberek a mércét. Döbröközön kiváló díjakat nyert és sok elis­merést kapott egyéni gazdák vannak és így ezekhez mérik a termelőszövetkezet eredményeit. No, de azért nem marasztalhat­juk el a termelőszövetkezetet, mert eredményei megállják a he­lyüket még Döbröközön is. Tud­ja jól mindenki, hogy tizenöt 13- val indult meg egy évvel ezelőtt a közösség állattenyésztése. S ma? Tizennyolc tehén, 10 hízómarha, 13 hasasüsző, 14 növendékmarha áll az istállóban. A disznóólakat pedig 134 hízó és 10 anyakoca uralja. Jót lehet csak mondani a növénytermelés hozamairól, az átlagtermésekről is. És éppen ez az, ami az egyéni parasztokat, még a legjobbakat is gondolkodásra késztette. Azt mondják: még jobb gazdálkodás­ból. még jobb eredményeket, még több egyéni jövedelmet ad­hatna a közös. Tehát: Döbröközön is felis­merték a nagyüzemi gazdálkodás fölényét. S ezt nem is vitatják Ezzel szemberr nein is érvel sen­ki, bárkivel beszéljen is az em­ber . Abban a szerencsiben voit'ré­s-.em, ho^ Két nagyon értelmes linin' emberrel, Kakas Jánossal és Kovács Istvánnal ismerkedtem, össze. Kakas Jánossal külön él­mény a beszélgetés. Ez a fiatal­ember korát meghazudtoló böl­csességgel szemléli a világot. — Még nem volt termelőszövetkeze­ti tag akkor, amikor beszélget­tem vele. Azért hangsúlyozom, hogy akkor még nem volt, mert mire e sorok megjelennek, lehet, hogy az lesz. Kakas János pél­dája a ma egyéni parasztjának, ak- holnap már szö"cjsczeii tag lesz. Ezek az emberek. Kakas Já­nos is, meg Kovács istvárt is túl­léptek már gondolatban egyéni gazdaságuk zárt, sz ík körén, a falu, de bátran mondhatjuk az cvs.;ág szintjén gondolkodnak. — Gondolataikban megjelenik már Böerököz, a szövetkezeii község és -7. a vél?ményak erről, hogy ú.?v lenne jól, ha majd egyetlen, i agy szövetkezet u.utn i a több, mint 5000 holdas hatai r. A nagy- táblák vetésforgóiról folyik már s>. szó, s a vezetésről, mert Kakas János nagyon jól !átii«‘ sok f ;gg majd attól, ki irányit ilyen nagy gazdaságot. Ezeknek az embereknek még vannak fenntartásaik, kikötéseik, amciyek téves nézeteikből fakad­nék Azon a napon, — hétfőn — azonban 26 tekintélyes egy 6ni gazda, söbbségeben közé.a,nir:if?t. kiváló ál att *n/és“»to jelentette lie csntlaki zá- át a terme-oszövo.lkc- zfvek és aláírta a belépési nyi­latkozatot. Ezek már reiei.ap.so- lóiltak az űi, merész álmok még r.ietészebb megvalósításába- meg­leltek az első, nagy 'ép.st. S így megy ez napról napra Döbröközön. Uj lapokon, új tör­ténelem készül. S ha Apor László, Kéder Henrik, a Lacztiek, a Koz- gonyiak és más urak neve be- lcerül Döbrököz történelmébe, belekerül majd a mai hősök ne­ve is, akik egy új világ, új épüle­tének tégláit rakják most egy­másra Döbröközön. (GYENIS) Elmaradt a várt öröm Most, hogy már vége van az ünnepeknek, senki sem gyanúsít­hat meg, hogy ünneprontó aka­rok lenni. Elmondom most már, hogy olyan nagyot csalódtam ka­rácsony estéjén, mint harminc- egynéhány évvel ezelőtt. Hetekkel, hónapokkal előtte nemcsak gyerekeim, de én is lá­zasan készülődtem karácsonyra. Jó előre spórolgattam a pénzt, olykor lemondva egy-egy fröccs- röl, ultipartiról, feketéről, mert a fiam vasutat kért a Télapótól. Gondoltam, hogy 130 forint nem a világ, legyen a gyereknek ez egyszer olyan vasútja, amelyiket hn felhúz, magától megy. Rendszerint úgy szokott lenni, hogy magam jobban izgulok, mint gyermekeim. Hát hogyis ne, látni azt a száguldást a kará­csonyfához, az ajándékokhoz, hal tani boldog sikolyukat egy-egy kedvenc és régvárt játék meg­pillantásakor, ez mindent megér. így kezdődött ez legutóbb is. de az idén nem hallatszott az el­ragadtatás hangja, fiam keze. benne a mozdonnyal lehanyatlott és szinte bánatos képpel mondta a fa alatt: apuka, én nem óramű­ves, hanem villanyvasutat akar­tam. f Oda lett a várva várt nagy öröm. Engem a düh és a tehetet­len kétségbeesés környékezett. Valahogy igy éreztem magam 30 évvel ezelőtt. Akkoriban gye­rekfejjel is mintha éreztem vol­na, az a karácsony nem lesz olyan mint a többi. Édesanyám annyi­szor elismételgette nekem, hogy »te már nagyfiú vagy kisfiam«. s amikor pedig szegénységünkről kezdett beszélni, mélységes két­ség költözött szívemoe. De még így is reménykedtem... S mily nagy volt a fájdalom: a csengetyűszó, amely a karácsony­fa érkezését jelezte volna, ná­lunk nem hangzott. De nem ra­gyogott a karácsonyfa sem a kis­asztalon. És ekkor elfogott a sí­rás. Szívem majd meghasadt, hisz egy egész álomvilág omlott össze bennem. (Sz. EJ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom