Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-03 / 284. szám
1959. december 3. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 7 SPORT $\ * \-j\' !,y. ^ Á budapestiek megyénk sportjának javításáért A XI. kerület patronálja Tolna megyét A napokban kedves vendége volt a Megyei Ifjúsági Sportbizott Ságnak Szenes László elvtárs, a budapesti XI. kerület ifjúsági sportbizottságának elnöke látogatott Szekszárdra, hogy a helyszínen tanulmányozza és beszélje meg, milyen segítséget tud adni patronálásával a XI. kerület a Tolna megyei sportköröknek. Metz István, a Megyei ISB elnöké, valamint Lépő László, a, Megyei TST elnöke tájékoztatta Szenes elvtársat megyénk sporthelyzetéről. Elmondották, jelenleg mik azok äz akadályok, amelyek gátolják megyénk sportjának további fejlődését. Részletesen ismertették az üzemek tömegsportjának jelenlegi helyzetét, • ahol többek között az a baj, hogy a tömegsportra szánt és előirányzott összegeket az üzemi sportköEgy kis szovjet sportstatisztika A Szovjetunióban több mint kétezer stadion, körülbelül' 30 ezer labdarúgó-pálya, 31500 sporttér, nyolc ezer sportterem és több tíz ezer más sportlétesítmény található. • A »Burevesztmyik« elnevezésű országos önkéntes sportszövetség 1 340 000 főiskolai hallgatót és technikumi tanulót egyesít soraiban. A Szovjetunió sportszövetségeinek körülbelül 25 millió tagja van. A legnépszerűbbek: a tornász szövetség, a kosárlabda szőr vétség és röplabda szövetség, a sakkszövetség és a labdm'úgéaíö-.- vetség. m, ...., ___.___ A szovjet sportszövetségek és szervezetek- szövetségének "országos alapító konferenciája elhatározta, hogy 1965-ig 50 millióra növelik a sportolók számát. A római olimpiai játékok várható bevétele Az 1960-as római olimpiai játékokon az olasz olimpiai bizottság egyedül a televíziós jogokért kerek 10 millió svájci frank bevételére számít. Ügy tudják, hogy ezek áz előzetes becslések meglehetősen szerények és még ennél is nagyobb összegekre van kilátás. rök másra költik el. T(giha megyében a helyiip.ar mir%gy 9000 dolgozót foglalkoztat és erre a célra 4000. forint tömegsportra előirányzott összeg. Szenes László elv társ a XI. kerület sportéletének, néhány főbb vonását1 vázolta, ahol az' üzemek tömegsport j á jónak mondható. Több hasznos tervezési és gyakorlati tanácsot adott. Délután Lépő és Metz elvtársak kíséretében Bonyhádrá' látogatták, ahol a cipőgyár "sportkörének ' munkáját nézték meg, íí'á helyszínén mindjárt meg is fár^alték; a sportkör vezetőivel, valamint az“ üzemi bizottság elnökével a tapasztaltakat. A Megyei Ifjúsági Sportbizottság és a Megyei Testnevelési és Sporttanács elnökségének kérésére a téli hónapok alatt — a téli sportköri estékre — élsportolók jönnek megyénkbe, akik élmény- beszámolókat, bemutatókat tartanak a falusi fiataloknak. Szenes László elvtárs ígéretet tett, hogy a XI. kerületiek — a lehetőségekhez képest — mindent elkövetnek a Tolna megyei sport megsegítésé ért. Döbröközi KSK—Nagydorogi KSK 4:3 (3:0) Nagydorö^', ‘ 40Ó pao,;,. Vezette: Zsigmondi Nagy dörög: .Böröcz —■ Viíágh J,, JSalogh’, Horváth — Vi- da,. Koyács íí, ,—: Sáringer, Földelési, Kdltpr, .feálogh ’ jX^.Kistar. Döbrököz: Vörös —: Kiss, Gödön, Bazsonyi 7 Csikós, ‘ Gácsi — Szentgyörgyi, Spmogyváfi, Dancs, Szabó, Lindingyer. A hazai csapat az. első 15 per.cbcn csak, tíz emberrel játszik és. a. teljes csapat is erősen tartalékos veit. A hazai csapatra nem lehetett ráismerni a mutatott játék alapján. Döbrököz az első félidőben jól játszott jés .három gólós előnybe, tett .szert, amit a hazai csapat csak a második félidőben 'tudott kiegyenlíteni. A második félidő 14. percében Böröcz egy tizenegyest szépen kivédett. Ezután feljött a hazai csapat és sikerült a kiegyenlítés is, majd n.voíc perccel a befejezés előtt a í6-os sarkáról szabadrúgásból megszerezték a vendégek a győzelmet. Gólilövők: Dancs 3, Kiss illetve Kistar és Kovács II. 2. Jók: Dancs és Vörös, illetve Kovács II.'és. Sáringer. Tamási—Fadd 2:2 (2:1) Tamási, 500 néző. Vezette: Berta. Tamási: Kurdi — Rábli, Schneider, Szili —* ZSolriai, Ludas — Hegedűs, Németh, Kiss, Kintli, :Szabó;‘-Fadti: Márkusz — Tantos, Keserű, Joó — 'Sehuszterj' Kolé- szár — Petrits, Vass, Pasinszkí, Schiffler, Fehér. Mindkét csapat játékát- az idegesség jéllerrjézte a -mérkőzés '-'elején. Mézőnyjáték után a hazaiak .találnak magukra és egymásütán’ szövik támadásái- kat. Negyedóra Után góllá érik a hazai föíénjri Zsolnái-]" átadását Kintli Kistélé adja, aki őrizetlenül Német elé gurít' és Ő 12 méterről nágy_ gólt' lő.; 1:0. A gól Után is a hazaiak maradnák támadásban és Hegedűs nágy lövése a kapufát tálalja: Alá.'percbéri Ludas viszi'fél a labdát, majd Kintli'és: Kiss yi labda'útja,' aki megszerzi a hazaiak második gólját. 2:0. Két perc múlva -Rábli 'szabadon! h'ágylá"Szélsőjét," aki éles szögből közelről Ü hálóba lő. 2:1. » J' Atlétikai sporttörténelem A leggyorsabb lábú Őzike A fiatal szovjet gyorsfutás legnagyobb nemzetközi sikere volt az 1946-ban, Oslóban rendezett atlétikai Európa-bajnokság. A leggyorsabb nőatléta, a szovjet Sze- csenova két számban is biztosan győzött. ;v Mintha nem is gyenge lány, hanem erős, kisportolt fiú-száguldott volna végig a pályán, olyan erős, lendületes, férfias futással nyerte meg a szőke szovjet lány a 100 és 200 méteres bajnokságot. De futásából a lendület mellett nem hi-. ányzott a nőiesség sem. Az-egyik norvég újság találóan „Európa leggyorsabb őzikéjé”-nek nevezte el. Szecsenova 28 éves volt ekkor. A sportolást már korán elkezdte és a kis Zsenya 13 éves korában először tornaversenyeken szerepelt nagy sikerrel. Az iskoláslányok között első lett a tornában, lovon és korláton még a felnőtt tornászokat is megelőzte a moszkvai városi bajnokságon. A következő évben is megismételte tornászgyőzelmeit, de ekkor már elindult az atlétikái versenyeken is. 1934-ben már 8 másodpercre javította eredményét a 66 méteres futásban. Az .elért kitűnő eredményeire felfigyeltek a szovjet atlétika szakemberei is. 1936-ban már 12,9 n^áS0Öper.ere. futotta a 10Ö mélf&tJés>A93Örbefe; 12,5 másodperc. f’VoÍt dégjöíní eredmé- . n.ve. Később .«imán iij-jedzesbe- fogott a szovjet- ‘rekordért i hl) méteren. ■ A későbbi sportpályafutása törés t. szenvedett, .mert'-gzí1 "1946-os évben erősen rpégttBW -^és Szívós szervezete 'csuk'a .táypsg- végei elé ■birkózott . pie'g a ládhtoly betegséggel. * Edzéseittésak thagy késéssel kézdh'étfeé?még;“^?4fán*'' Az atléták közök edzéáek&ékészültek az. EUr'őibá-bajndkságra.; 'A" táborban ^eés&éte' a leggyorsabb férii ;aUéün’al,'Raráku3öéval folytatott szprgcdrnagí és kéfnény edzéseket. Komoly ,munkával;, igyekezett 'pétOI'nr á tnúliis/.íftuakal és mint az oslói;.győ^Ímek,mutatták, nem is grédh3Íér^töiénfi|; A szovjet és 4 Világ--; sporttörténetébe Szecsenova névé is'Örökké emlékezetes fejezetként.. lejt, megörökítve az ..atlétikái, sportág további hősei részére. . . Fekete László — A II. félidőben már a 3. percben Márkusznak minden tudására szükség van, hogy Kiss sarokba, tartó lövését tisztázni tudja. A 6. percben Kisst szabálytalanul tartják vissza,, de a játékvezető tovább engedi az akciót. Később Hegedűs szöglétrúgását. • Németh kapufára féjeli, majd a védők felszabadítanak. • Mezőnyjáték után Kintli—Kiss, majd Németh lövését védi Márkusz. Állandóan a hazaiak támadnak, Fadd mégis egyenlíteni tud. A hazai védők a szélsőket szabadon hagyták és Petrits tisztán veszi át a labdát, lefut és beadását. Fehér értékesíti. 2:2. Az utolsó percekben Németh kerül még jó hélyzetbe, de hosz- szút szöktet és oda a jó helyzet: A vendégek ezután már az időhúzásra, az eredmény tartására törekszenek. Bírálat: Ameddig a fiatal''hazai' csapat bírta erővel, addig jó támadásokat vezették és jól is játszották. Kár, hogy a vendégek csapkodó játékát a hazaiak időnként átvették. Jók: Schneider, Zsolnai, Ludas és a belső hármas; illetve Márkusz, Keserű, Váss, Fehér, Petrits. A játékvezető' két- három esőiben tévedett. Rózsa Andor t HÍREK Sporthumor A legfurcsább knoekt*outról... Tavaly nyáron történt egy amerikai ökölvívó mérkőzésen. A sporttörténelemben szinte egye- > dülálló, a legfurcsább ökölvívói j vereséget jegyezték fel a sport | krónikásai ezen a mérkőzésen. A \ Washingtonban rendezett Wilie j Moore—Eddie Machen a két nagy- \ hírű 'ökölvívó találkozott egymás- ; sál. Moore a hetedik menetben ' óriási lengőütéssel akarta eltalál- | ni ellenfele szabadonhagyott ar- \ cát. Az ütés elől Machen elhajolt i és Moore a lendület kovetkezté- ■ ben óriási lendületében a padlóra • esett. A% arcára esett kitűnő ökölvívó nagy koppanással beverte az állát a padlóba. A közönség hatalmas hang orkánjában Mooret a mérkőzés bírája kiszámolta... A sporttörténelem legfurcsább ökölvívói öngólja volt ez az eset.-F L- I — Ma este Aparhanton »A járványos megbetegedések és gyermekbetegségek« címmel dr. Kolumbusz Lászlóné tart filmvetítéssel kísért előadást a Vörös- kereszt rendezésében, — Tubákolnak az angol diáklányok. Angliában egyre divatosabbá válik a tubákolás. A diáklányok egyetemi előadások alkalmával is hódolriak ennek a szenvedélynek. Egy dohánygyári szakember szerint azért terjedt el ez a furcsa divat, mert a ködös- füstös londoni levegőben különösen a mentolos dohány tubákolá- sa kellemesen tisztítja az orr- és garat járatot. — A tamási járásbíróság Szűcs Gyula tamási lakost lopás bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért kéthónapi börtönbüntetésre ítélte. Szűcs Gyula Juhász János tamási lakos szőlőjéből ez év augusztusában 33 kilogramm szőlőt lopott és ezt a helyi földművesszövetkezet felvásárlói ának adta el. — November 26-án megalakult a magyar—szovjet napok előkészítő bizottsága Tolna megyében. 1960. február 4-én és 5-én Szolnokon kétnapos magyar—szovjet mezőgazdasági napokat rendeznek, ezt követően pedig megyei és járási ankétokon ismertetik a magyar—szovjet mezőgazdasági napok tapasztalatait. — Film készül a párizsi operaház Carmen előadásáról. Francia- országban cineráma filmet készítenek a párizsi operaház pazar Carmen előadásáról, hogy az előadás magas költségeihez hozzájáruljanak. A film világszerte bemutatásra kerül és így néhány hónap alatt megtérül az előadás költsége. — Scherer Sándor, az MSZBT Tolna megyei titkára az elmúlt héten a 'szekszárdi belvárosi pártszervezet helyiségében beszámol lót tartott a Szovjetunióban szerzett élményeiből: — A zombai nőtanács december 1-én szabó-varró tanfolyamot indított a helyi földművesszövetkezet támogatásával. A tanfolyamon tizenöten vesznek részt, — A községfejlesztési alapból mintegy 15 000 forint költséggel a faddi tanács a Szombathelyi utca végén lévő kút mélyítését még ebben az évben elvégezteti, — Pétain özvegye nyugdíjat kap. Pétain marsall özvegye — akinek férjét hazaárulásért először halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélték — a francia államtól ezentúl özvegyi nyugdíjban részesül, éspedig egy tábornok özvegyének járó nyugdíjat fog élvezni. — A Dunaszentgyörgyi Földművesszövetkezet 240 000 forint költséggel és 30 000 forint értékű társadalmi munkával az Újtelepen egy vegyes önkiszolgáló boltot létesít. — Megnyílik a moszkvai miniatűr színház. Többéves szünet után Moszkvában novemberben megnyílik a miniatűr színház: Műsorán szatírák, egyfelvonáso- sok, dalok, jelenetek szerepelnek: A társulat tagjai főleg fiatalok: Az első műsor címe: így kezdjük: — A bátaszéki általános fiúiskolában sport-, színjátszó-, zene- és foto-szakkör működik. A szakkörökben a tanulók nagy kedvvel szorgoskodnak. — A televízió műsora: 18.00: Kicsinyek műsora. 1. A hetven- kedő sün. Kormos István verses meséje. 2. A farkas és a hét gida: Szovjet rajzfilm. 18.30: Tanácskozik a párt VII. kongresszusa: 18.50: 49. Magyar híradó. 19.00: Sz. Alj ősin: Egyedül. Közvetítés a Magyar Néphadsereg Színházából. Nagy sikerh aratott a paksi irodalmi színpad bemutató előadása Az ősz elején alakult meg Pakson a járási művelődési ház irodalmi. színpada, melynek bemutató előadására szombaton és vasárnap került sor. Az előadás sikere eloszlatta a kétségeket afelől, hogy igényli-e a közönség a magasszínvonalú irodalmi, művészeti alkotásokat,, minden egyes számot — amelyek előkészítése többhetes .fáradságos munkába került — lelkes tapssal jutalmaztak a nézők. A műsorban több kórusmű és vers szerepelt. Két Majakovszkij- költeményt, Adytól az Álmodik a nyomor, Bányai Kornél: Ázsia, Csepeli Szabó Béla: Októberi balladák, Pákolitz István: Irigy sajnálkozás, Aj-any János: Rendületlenül című -költeményét adták elő aá - együttes szavalok A kórus-' művek közül legnagyobb sikere Szvesnyikov Csengettyű-jének volt, amelyet az újjáalakult vegyeskar adott elő dr. Rézbányay Dezső vezényletével. Kitörő tapssal jutalmazta a közönség a Szél zúg című orosz dalt, amelyet Krómer Mária és Saska Klára énekelt. A műsor második részében Zol- nay Vilmos—Nagy Olivér: Székely Anna című drámáját adta elő a színjátszó-együttes. Annak ellenére, hogy a színpad gyakori, hosszú időt igénybevevő átrendezése — tíz képből áll a kétrészes dráma — néha megtörte a hangulatot, felejthetetlen élményt nyújtott. Az előadás után általános volt a vélemény, hogy a paksi művelődési otthon látogatói évek óta nem láttak ilyen magasszínvonalú műsort. A bemutató előadás részletesebb ismertetésére egyébként lapunkban még visszatérünk. Felhívás A BM. Tolna megyei Rendőr- kapitányság Közrendvédelmi és Közlekedési Osztálya felhívja azokat a személyeket, akik érvényes gépjárműyezetői- igazolványnyal rendelkeznek és valamilyen oknál fogva nem cserélték ki, 1959. év december 15-ig minden munkanap 8 órától 16 óráig jelentkezhetnek gépjárművezetői igazolvány kicserélése miatt a közrendvédelmi és közlekedési osztálynál. A jelentkezők hozzanak magukkal: személyi igazolványt, gép- járművezetői igazolványt, Autó- műszaki Intézettől kapott vizsgabizonyítványt, 20 forintos okmánybélyeget,. három darab 6x6 centiméter nagyságú (szembenézett, hajadonfővel készült) igazolványképet. Azok a személyek, akik rendelkeznek gépjárművezetői igazolvánnyal, de rendőrorvosi vizsgálatuk lejárt, az orvosi vizsgálat miatt hétfői, vagy csütörtöki napokon 8 órától 12 óráig jelentkezzenek a rendőrorvosnál (Szek- szárd, Várköz 4. sz.). Az, aki gépjárművezetői igazolványa kicserélésére (betegség, vagy egyéb elfoglaltság miatt) személyesen megjelenni nem tud, meghatalmazással más személyt is megbízhat a gépjárművezetői igazolványa kicserélésével. Aki a felhívásra a megadott határidőn belül a gépjárművezetői igazolványát saját hibájából nem cseréli ki, annak vezető igazolványa érvényét veszti. BM. Tolna megyei Rendőrfökanitányság Közrendvédelmi és Közlekedési Osztály