Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-15 / 269. szám
9 4 8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. november 15. HÍREK Az ember tragédiája Pakson, a kocsmából kilép egy férfi. Ebben nincs semmi különös, hiszen naponta százak lépnek be és ki — jobbára az autóbuszra várakozók, hiszen a kocsma egyúttal autóbuszváróterem is. Szóval, kilép az ajtón, megáll, ügy látszik, valahova készül, legalábbis erről tanúskodik a hátán laposodó hátizsák. Egy ideig várakozik, aztán elindul. De ni csak! Néhány lépés után mintha megbotlott volna. Igen, láthatóan tántorog. A posta előtt már hol a kerítésbe kapaszkodik, hol pedig a járda, az árok szélén egyensúlyoz Ahá, az illető, úgy látszik a kocsmában mélyebben nézett a pohár fenekére. De ni, hogy rángatják alatta a földet. A mi emberünk hirtelen az úttest közepén találja magát. Gépkocsi jön mögötte, csak nagy vigyázattal tudja kikerülni. Két asszony áll az egyik kapuban, rémülten figyelik az úttest egyik szélétől a másikig dülöngélő embert. Az egyik meg is jegyzi: — Még utóbb odaesik valamelyik autó alá. Szerencsére nem jön semmiféle jármű, mert az emberünk egyre inkább arra a pontra ér, hogy hanyatt, vagy hasra esik. Az előtte haladó járókelők vissza-visszanéznek. Az atyafi egyszer csak eltűnik a szemük elöl. Hova tűnhetett? Bement tán valamelyik házba? Hazaért ttolna? Nem. Néhány pillanat múlva az egyik villanyoszlop melleit az árokból a levegőbe emelkedik a gumicsizma. Aztán még egy. A két gumicsizmába bújtatott láb tehetetlenül kalimpál a levegőben, az atyafi magatehetetlenül kapálózik, fel akar állni, de hiába minden kísérlet. íme. az ember tragédiája. — Es akkor odamegy hozzá két járókelő, feltámogatják és vezetni kezdik — bizonyára olyan helyre, ahol elszáll fejéből a mámor. — Ügyeletes orvos Szekszárdion 1959. november 15-én dr. Scherer Sándor, Beloiannisz utca 27, Telefon: 26-88. — A hét folyamán országos állat- és kirakodóvásár lesz szerdán, november 18-án Högyészen és lregszemcsén, szombaton, november 21-én Dunaszentgyörgyön. — Ugyanúgy, mint Szekszárdion, Pakson is közvéleménykutatást rendeznek a lakosság körében, milyen létesítmények megvalósítását javasolják a második ötéves terv során. — Az „Ifjúság a szocializmusért” próba letételére a palánki mezőgazdasági technikum tanulóinak 99,4 százaléka jelentkezett. — 4700 hektó újbort vett át eddig a szőlősgazdáktól az Állami Börpincészet paksi pincészete. Az egyéni termelőkkel, termelőszövetkezetekkel, szakcsoportokkal ezen felül 6300 hektó borra kötöttek szerződést. — öngyújtó az esernyőben. A francia ernyőgyárosok olyan férfiesernyőket hoztak forgalom- ha, amelyeken az ernyő foganyú- jnba öngyújtót építettek bele. De vajon miért csak férfiesernyőkbe? — 200 000 literes tejtermelést terveztek az idei gazdasági évre 93 tehéntől a tamási Uj Élet Termelőszövetkezetben. Viszont eddig már 218 000 liter tejet fejtek. — Tapasztalatcsere céljából több csoport látogatta meg az idén a lengyeli tangazdaságot, többek között öt méhész szakcsoport Tolna megyéből, de a szomszédos Baranya és Fejér megyékből is. — Nyaktiló — tyúkok részére. Nem kell többet könnyezniük az érzékeny szívű angol háziasszonyoknak, ha baromfit vágnak. Csak meg kell vásárolniuk jópénzért a legújabb angol konyhagépet. amely automatikusan levágja a baromfit. — A bonyhádi Vörösmarty Kultúrházban dr. Németh Ernő járásbíró november 19-én, este 7 órai kezdettel előadást tart „Házasság, család, válás” címen. É. M. Baranya megyei Mély- p építő Vállalat, Pécs, Málomi út 80/a. felvesz kubikosokat Csoportos jelentkezés esetén 50 km-en belül nápónkénti hazaszállítás. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. (17) Papírt, rongyot tollat magas áron vásárolnak a MÉH telepek: 3 Szekszárd, Paks, Bonyhád 3 U) i AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA4AAAAAAAAA FIGYELEM! Nyersbőrt, házi-és mezei nyúlbőrt magas áron vásárol a MÉH. Átvétel: Szekszárd, Paks, Dombóvár, Bonyhád, Simon- tornya, dunaföldvári telepeken. (2) Időt, fáradságot még, ha takarít tejét az állami tejgyűjtőnek adja át. Magas árat, többletzs'írért külön térítést. literenként 20 dkg KORPÁT ad. Tehát komoly jövedelmet biztosit a Tolna megyei Tejipari Vállalat (68) A Pécsi Cementáruipari Vállalat komlói telepére 3 fő lakatost és egy villanyszerelőt alkalmaz azonnali belépéssel. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Pécs, Siklósi u. 10. sz. alatt. (39) MIR EL ITÉ :i gyorsfagyasztott áruk november 13-tól VÁSÁROLHATÓK AZ 50. SZ. NÉPBOLT CSEMEGE ÁRUDÁBAN i SZEKSZÄRDON. Vásároljon olcsó vUamindús gyorsfagyasztott árut, (38) 11 Figyelem ! Figyelem ! Dunaföldvári Cipész JfcTSZ gyorsjavító részlege 1 napon belül (esetleg meg is várható) javítási munkával a lakosság rendelkezésére áll. Országszerte ismert a Dunaföldvári Cipész KTSZ készítménye. Kérje szakárudákban. MÉRTÉK UTÁNI RENDELÉSRE, DIVAT SZERINT KÉSZÍTÜNK NŐI ÉS FÉRFICIPÖKET. (15) $QOOffiO®OOOOOQOOGX5öOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO^ fohánytermelési szerződést! A dohánytermelők magas beváltási árat, kamatmentes előleget és ingyenes cigarettát kapnak. ezenfelül 20 százalék <2i Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek nagyüzemi felárban részesülnek. a mwmm u (7) M&pontei v. po}*ár ICitUNDI kesémé a (6) Termelőszövetkezetek I Egyéni termelők! A Helyi földműves- szövetkezetnél cukorrépatermelésre szerződés köthető Szerződéskötéskor 8M,— Ft előleg kát. holdanként. 1 mázsa répa ára fiúutendő súlyú répamázsánként: 1. 10 Ft és 3 kg cukor. 2. 65 kg nedvszelet vagy 3 kg szárazszelet és 0,5 kg melasz ingyen. Termelőszövetkezetek részére métermázsánként — Ft nagyüzemi felár. CUKORGYÁR (8) A Tolna megyei Mezőgazda- sági Gépjavító Vállalat ács szakmunkást felvesz azonnali belépéssel. (30) Eladó kétaknás vaskályha. Szék szárd, Kossuth Lajos u. 49. (35) <D000©0©GX3O0eX9000O0OQ0C Zetirvezetőket jogosítvánnyal rendelkezőket, azonnali belépésre felvesz a Tolna megyei Növényvédő Állomás. Jelentkezni lehet az állomás igazgatójánál, Fácánkerten. (41) Apróhirdetések Eladó 32-es favázas kombinált gyalugép. Cím: a szekszárdi hír- detőben. ___________________(42) É píttetők, figyelem! Ha 1960- ban építeni akar, már most forduljon bizalommal a Szekszárdi Építőipari Szövetkezethez. Az épít kezéssel kapcsolatban a lakosság minden igényét kielégítjük, minőségi munkát végzünk. (31) Felvételre keresünk húsipari (élelmiszeripari) technikumot végzett dolgozót és egy fő idősebb kőművest belső karbantartásra. Cím: a kiadóhivatalban (43) Revizort keres iparvállalat Tolna megyei telepeinek ellenőrzésére. Feltételek: politikai és erkölcsi megbízhatóság, megfelelő számviteli képesítés, illetőleg gyakorlat. Ajánlatokat ►-Csoport- vezető- jeligére a hirdetőbe kérünk. (51) TOLNA MCOVCI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Székszárd, Mártírok tere 15-17. Telefon: 20-10, 20-11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Tolefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetés! díj eqy hónapra 11 Ft