Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-07 / 262. szám

1959. november 7. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSÁG 3 Erről i9 beszélni kell Társadalmi munka Valaki ezzel a lakonikus rövid­séggel vetette papírra vélemé­nyét a város ötéves terv-javasla­tával kapcsolatban: „Amit az Al­sóvárosban elkezdtek, fejezzék be.” Nem tudni, mire gondolt az illető, az épülő kertvárosra-e, avagy a Dobó István utca környé­kének rendezésére. A hangnem, amellyel az illető leírta, nyilván rosszindulatú, mert nyilván erre gondolt: „No lám, így vannak ezek. Elkezdenek va­lamit, de nem fejezik be. Lám, a Dobó István utcában is elké­szült a híd, de még nem fejezték be. Akár el se kezdték volna”. A minap a városi tanács ülésén szintén szóba került a Dobó Ist­ván utca ügye. A tanács a köz­ségfejlesztési alapból 165 000 fo­rintot fordított az utca rendezé­sére, hídépítésre. A betonhíd el­készült, de még nem használható és úgy látszik, úgy is marad még jó ideig, amennyiben ...? Igen, amennyiben az utca la­kossága társadalmi munkával hoz­zá nem segít az utca rendezéséhez. Fel kellene tölteni a híd környé­két, ehhez kellene vagy százhúsz kocsi föld. Kellene összevissza vagy 19 000 forint értékű társa­dalmi munka. Ez viszont nem akarózik az utcabelieknek. Mindenkitől követel egy nap munkát? Valószínű. Dehát köny- nyebb a tanácson követelőzni, hogy „amit elkezdtek, fejezzék be”. A társadalmi munka egyál­talán nem kényszer, aZ emberek nagy többsége érzi is, hogy min­dent egyszerre nem lehet állami erőből megvalósítani, szükség van az ő közreműködésükre is. Ott van a szedresi iskola esete. Vagy két óra alatt felrakták a cserepet az épülő iskolára. Vagy marad­junk szekszárdi példánál: az Árvaház utcaiak tavaly kérték, kövezzék ki utcájukat, ők a szük­séges földmunkát elvégzik társa­dalmi munkában. 11 000 forint ér­tékű társadalmi munkát végeztek, a kövezés 22 000 forintba került. Számos hasonló példát lehetne felsorolni a társadalmi összefogás eme megnyilvánulásairól, ame­lyek mindenkor hasznosak vol­tak a város, a lakosság szempont­jából is. De sokaknak még min­dig könnyebb követelőzni, magá­tól értetődőnek tartani, hogy va­lósítson meg mindent az állam, mondván, azért fizetjük az adót. Nos, az adóból a tanácshoz befo­lyik mintegy 6 millió forint. A jö­vő évben ugyanakkor mintegy 56 millió forint értékben épülnek új létesítmények. Honnan, mi­ből? A társadalom termeléséből. Ahhoz, hogy Szekszárdon új bér­házak épülnek, hozzájárul a pé­csi bányász, a csepeli munkás is. Ezt viszont nem mindenki lát­ja, vagy — nem is akarja látni, egyszerűbbnek tartja a követelő­zést: „Amit elkezdtek, fejezzék be”. Követelőzik, valahogy úgy gondolja: „Fogjuk meg, aztán vigyétek”, ahelyett, hogy ő is beállna azok sorába, akik önzet­lenül munkálkodnak azon, hogy városunk fejlődjön, szépüljön, mihamarabb felszámolja a múlt „örökségét”. (Bognár) Ma este ünnepi nagygyűlés Pakson A Magyar Szocialista Munkás­párt paksi községi bizottsága, a Hazafias Népfront községi bizott­sága és a községi tanács végre­hajtó bizottsága a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. évfor­dulója alkalmából november 7-én, ma este 7 órakor a járási Petőfi kultúrházban ünnepi nagygyűlést rendez. Az ünnepségsorozat már dél­előtt megkezdődik, ugyanis a vál­lalatok, szervezetek küldöttségei a szovjet hősök emlékművét meg­koszorúzzák. Este 7 órakor a járási kultúr­házban ünnepi műsor is lesz, amelyen a gimnázium tanulói mellett közreműködnek az általá­nos iskola, a helyi földszöv tánc­csoportja, amely népi táncokat ad ni; üldögélt, elbámészkodott a csillagokon és pöfékelt. Mi a csu­da lehet ez! Honnan került a Marsra az az arany maszk, azzal a fura, harmadik szitakötő-szem­mel? Hát a mozaik? Hát a ten­gerbe merült és a csillagok közt repdeső óriások? Mit jelent az a két gömb a parabolán? Talán a rubintpiros a Földet jelképezi, a téglavörös meg a Marsot? A két világ fölötti hatalom jelképe? Érthetetlen. Meg az a daloskönyv, meg a homályos tükörben az a furcsa város? És mért olyan el­hagyatottamért olyan szétdúlt az egész vidék? Lösz a cipősarkához verdeste pipáját. Csak virradná már! Az a szárnyas Mars-lakó valószínű­leg valamilyen lakott vidékre sietett, hogy hírt vigyen róluk. Hátha már keresik is őket, hátha azt a csillagok között úszó hajót is éppen értük küldték. Felnézett az égre Halaványabb lett a vörös csillag fénye — a Földé — s a bolygó a zenithez kö­zeledett, sugara mintha egyene­sen az ember szívébe hasított volna. Azon az álrm.an éjszakán a fé­szer ajtajából éppilyen hűvös bá­nattal nézte Lösz a lemenő Marspt. Tegnapelőtt éjszaka. Csu­elő, és a kultúrház színjátszó cso­portja, valamint a Sárközi zene­kar. Befejezték a kender beszállítását A megye négy kendergyárába egy hónappal ezelőtt kezdték meg az idei termésű kender beszállítá­sát. A négy gyárba összesen kö­zel kétszázezer mázsa kendert szállítottak be, illetve vettek át a termelőktől. A kender beszállítása lényegében már befejeződött. Né­hány száz mázsa kenderkóró be­szállítása van még vissza, ezt azonban majd csak a fagy beáll­tával tudják elvégezni, akkor tudják járművekkel megközelí­teni a termőföldeket. pán két nap választja el attól az órától, a Földtől. Föld, zöldellő Föld, felhős vagy verőfényes, dúsantermő, bővizű, tulajdon fiaidat fölfaló s mégis hőn szeretett hazank. Jeges kéz szorította össze agy­velejét. Olyan ez a vöröslő föld­gömb, mint a lángoló szív... ö, Lösz, a kérészéletű ember, aki egy pillanatra felbukkan a sem­miből, saját oktalan akaratából elszakadt hazájától, s most egy csüggedt ördög módján üldögél egymagában e kihalt vidéken. Hát itt van, itt van a magány. Ezt akartad? Önmagádtól meg­szabadultál-e? Lösz megborzongott a hidegtől. Pipáját zsebre dugta. Bemászott a gépbe és lefeküdt a békésen hor- tyogó Guszev mellé. Ez az egysze­rű ember nem árulta el a hazá­ját, elrepült ide, túl az öperen- cián, ahol a madár sem jár és éppoly otthonosan érzi magát, akárcsak ott... Nyugodtan, tiszta lelkiismerettel alussza az igazak álmát. Lösz is elszenderedett a meleg­től és a fáradtságtól. Megvigasz­talta, amit álmodott. Földi folyó partját látta, nyírfákat, amint zi­zegnek a szélben, felhőket, a víz tükrén szikrázó napot és valakit, aki fényes-fehér ruhában áll a Gsszsúlu: 1325 tonna — Az ré'-en volt, barátom! Ha akarom, elniszem, ha akarom, nem. Senki nem tudja nekem be­mesélni, hogy 1300 tonnával két megállással felmegy Pestre. — Pedig van rá tanú több is, dehát próbáljuk meg, fogadjunk. És a két mozdonyvezető meg' egyezett abban, hogy Kovács II. István hat év után ismét elviszi az 1300 tonnát Pestig, kétszeri megállással. A tét, negyedes hor­dó sör volt, no meg az, hogy hi­tetlen társának bizonyítani tudá­sát, szakismeretét. — És tudod mit, barátom, ezen­túl minden hónapban elviszek egy ilyen túlsúlyos vonatot. Szó­lok a szakszervezeti elnöknek, hogy ezt még írja a kongresszusi felajánlásomhoz. Nagy József erre már nem tu­dott szólni, csak a vállát rángatta, úgy, mint aki biztos a dolgában, jelesen abban, hogy nem lesz semmi abból, hogy a vonat segít­ség nélkül felérjen Pestre. Kovács II. István ezután a mozdonyfelvigyázóval kezdett tár­gyalni. Kérte, hogy adjanak neki egy irányvonatot' és beszéljék meg az utat az állomási forgal­mistákkal is. Az előkészületek ez­zel be is fejeződtek. Legközelebb, amikor társát leváltotta a gépről, ha lehet, még gondosabban vizs­gálta át a mozdony hajtószerke- zeteit, a vonóhorgot, a fékberen­dezést. Menetlevelén csak annyit kö­zöltek: „A vonat 108 tengelyes, a rakomány: szén, a szerelvény: légfékes, összsúly: 1325 tonna, in­dulás 13,42-kor a 19-es vágány­ról”. A fűtők is tudtak a vállalás- fogadásról. Izgultak ők is, vajon sikerül-e a nagy kunszt, tudnak-e úgy fűteni, hogy induláskor, hegy­menetkor a gép ne szívja el a gőzt. A kétségek azonban csak Az elmúlt években és az idén is sok tenyészállatot adtak el me­gyénk állami gazdaságai a terme­lőszövetkezeteknek. Ezek a tényé, z állatok is nagymértékben hozzá­járultak a tsz-ek állattenyészté­sének fellendítéséhez. A jövő évben fokozott mérték­ben fogják segíteni allami gaz­daságaink a termelőszövetkezetek állattenyésztését. Például közel háromszor annyi tenyészkocát, majdnem tizennégyszer annyi te­nyészkost, 100 000 naposcsibét és számos tenyész-szarvasmarhát túlsó parton s integet neki, hívja, csalogatja... Légcsavar mennydörgő zúgása ébresztette föl Loszt és Guszevet. Ä MARS-LAKOK Ragyogó rózsaszínű felhők ta­karták az eget. Eltűnve a rózsa­színű felhők mögött, majd ismét fölbukkanva a sötétkék hajnali égen, közeledett egy napfényben sugárzó repülőhajó. Háromárbó- cos alakja óriási bogárra emlé­keztetett. Három pár, hegyes szárny meredezett az oldaláról. A hajó keresztülhasított a fel­hőkön és méltóságteljesen, ezüs­tös ragyogásban lebegett a kak­tuszok fölött. Rövid, szélső árbo­cain bömbölve forogtak a függő­leges légcsavarok s meggátolták, hogy a gép leessék. A fedélzetről állványok ereszkedtek le és ezek­re támaszkodott a repülőhajó. A légcsavarok megálltak. „ A lépcsős állványon cingár Mars-lakók ugráltak lefelé. Ugyan olyan tojásalakú sisakot és bő, ezüstszínű, rövid kabátot viselt valamennyi; kabátjuk vastag gallérja eltakarta nyakukat és ál­lukat. Valamilyen fegyvert szo­rongatott kezében mindegyik, olyasfélét, mint a rövid, tányér- rakaszos géppisztoly. (Folytatjuk.) amolyan látszólagosak voltak, mert bíztak a „vezérben”, és ma­gukban, tudták, mire képesek. A gép távozására az engedélyt a külsős mozdonyfelvigyázó adta. A bejárati jelzőtől már látni le­hetett a hosszú szerelvényt. A kettes toronyból lekiabáltak a mozdonyra: „Pista bácsi, 1300 tonna, bírnak vele?” Pista bá­csi — Kovács II. István — vissza- mosolygott, csak magában mon­dott annyit: „Bírok, csak ti adja­tok utat, zöld legyen a szema­for...” Vonatkísérő vasutasok, kocsi­vizsgálók szaladgáltak a vonat kö rül. Az utolsó ellenőrzést végez­ték. Az összekapcsolásokat külö­nös gonddal ellenőrizték. Amikor a mozdony körbejárt a rendező pályaudvaron és alig észrevehető koccanással hozzákapcsolták a hosszú szerelvényt, a fűtők dol­gozni kezdtek. Lapátolták a sze­net a kazán éhes gyomrába, a gőznyomásmérő mutatója pedig egyre kúszott feljebb... A vonatot Pista bácsi a maga módján is ellenőrizte. Gondja volt arra is, hogy kioktassa a sze­mélyzetet, a zárfékest, meg a többieket, hogy mi a teendőjük, ha megszaladna a vonat. A forgalmista 13 óra harmincöt perckor jött ki a vonathoz. Ö sem bízott a sikerben, mert mindjárt azzal kezdte: — Sok ez a súly, Pista bácsi, zöld útjuk lesz, de én félek at­tól, hogy nem tudnak elmenni egy szuszra Sárbogárdig. — Majd meglátjuk — így Pista bácsi, és felmászott a mozdonyra. A menetlevélre ráírta az indulást, egyezhette az óráját a forgalmis­táéval. még egvszer visszanézett a hosszú vonatra, azután meg­adnak el a Tolna megyei állami gazdaságok a termelőszövetkeze­teknek. Ez év szeptemberének elején ismertem meg Zsifkovics Sándor traktorvezetőt. Azon a napon be­széltem vele először, amikor a tolnanémedi Kossuth Tsz-ben Győré András bácsival és a Be­lorusz traktorral megkezdte az el­ső közös vetést. Őszintén szólva nem gondoltam akkor arra, hogy Zsifkovics Sándorról úgy írnak maid az újságok, mint a megye első traktorosáról. Pedig így lett: a Népszabadság és a Tolna me­gyei Népújság november 3-án hí­rül adta, hogy Zsifkovics Sándor a gyönki gépállomás dolgozója szeptember 1-től napi átlagban 200 százalékra teljesíti a normát, az őszi szántás-vetés idején a több mint ezer traktoros közül ő dolgozik legjobban. Ismerősömet a minap ismét fel­kerestem... A csípős novemberi szélben éppen egy 100 holdas táb­lába kanyarodott be a vetőgépet vontató Belorusz traktorral. Mi­kor beszélgetésre invitáltam, in­tett a fejével a közvetlen viellet- te álló Bognár János szerelőnek, ami ez esetben annyit jelentett, hogy forduljon egyet a géppel, amíg ö beszélget. — Szóval úgy kezdődött, hogy szeptember elején én is tudomást szereztem a megyei igazgatóság meghirdetett versenyéről. »Na, i Sándor ezt jó lenne megnyerni« — mondtam magamnak. —■ Kezdi a történet elmesélését Zsifkovics Sándor. — A Kossuth Tsz-ben, ahol én dolgozom, munka akad bőven. A húzta a sípot kétszer egymás után* A vonatkísérők zászlóikkal jelez­tek. — Tüzeljetek... Vigyázz... — még egyszer sípolt a géppel... a szabályozó kart lassan maga felé húzta. A mozdony alig észreve­hetően megremegett..., a szabály­zót óvatos lassúsággal csak húzta magafelé, a kerekek hirtelen meg­pörögtek,.., a szabályzót vissza­lökte, hátramenetbe kapcsolt..., a szerelvényt újból összenyomta...* ismét maga felé húzta a kart..., gőzfelhő borította el a gépet, las­san indult a gép, szinte remegett a nagy erőlködéstől, azután hal­lani lehetett, amint kottyan a haj- tórúd, ütemesen dolgozni kezd­tek a dugattyúk. A zárfékes nem jelez, tehát nem maradt szét a vo­nat... Ezután már könnyen ment minden. Az állomásokon a for­galmisták fogadták a vonatot, je­lezve, hogy szabad az út. Sárbo- gárdon egy órát álltak, itt újból átvizsgálták a szerelvényt, vizet és szenet vételeztek. Az indulás még könnyebb volt, mert az ál- ’omás lejt egy kicsit Pest felé..: Pusztaszabolcs előtt a géo egyszer leszívta a gőzt, sebessége csök­kent. és a fűtők nagy igyekeze­tének érdeme, hogy percek alatt ismét volt elegendő, a vonatot nem kellett megállítani, hogy gőzt fejlesszenek. Pusztaszabolcson a megállás után ismét vizet vettek, a tüzet a sok salaktól megtisztították. Negyed óra múlva ismét zakatolt a túlsúlyos vonat Budapest felé. Kelenföldre a menetidőn belül érkeztek. Amikor a vonatot meg­állították, Kovács II. István le­szállt a gépről, lassú, kényelmes léptekkel beballagott a forgalmi irodába: — Egy távmondatot szeretnék hazaküldeni — szólt az ügyeletes­hez. — Csak nincs valami baj? — Az nincs, — de lehet, hogy van — válaszolt Pista bácsi rejté­lyesen, és mondta a szöveget: „Nagy József mozdonyvezető­nek, dombóvári fűtőház. A sört készítsd, itt vagyunk Kelenföl- dön, holnap hatra érünk haza...” Ács Jenő gépem kifogástalan. így dolgozha­tok annyit, amennyi csak erőm­ből telik. Dolgozom is. Több mint 400 hold gabonát vetettem el a tsz-nek, de emellett mást is dol­goztam a traktorral. Nem mon­dom, elértem a célomat. Megyei első vagyok és az utóbbi két hó­napban majdnem még egyszer annyit kerestem, mint amennyi az igazgató fizetése. A szeptem­beri bérem 4700 forint volt, októ­berre pedig eddig 3300 forintot kaptam, de számítok még vagy 2000 forintra — folytatta. — örül a kilátásba helyezett csehszlovákiai jutalomüdülésnek? — kérdeztem. — Na, hallja... Életemben elő­ször utazom külföldre, s teljesen ingyen. Ennek csak örülhet az ember... De ha ezt a külföldi utat rövidesen szervezik, akkor én alighanem itthon maradok. Mert én el nem megyek ebből a tsz- ből, amíg az eke ki nem fagy a földből. Dolgozni akarok minél többet. Még közel 1000 hold szán- tanivaló van ebben a közös gaz­daságban, aminek a jelentős ré­szét nekem kell felszántani. De ha csak rajtam múlik, én fel is szántom. Nem tudnám elviselni, ha a tsz-vezetők okkal mondanák, hogy csalódtak bennem, — hang­zott a válasz. Közben Bognár János, a szerelő elvégezte az egy fordulót és Zsif­kovics Sándor máris a volán mellé ült. Így egy percnyi kiesés nélkül folytatódott a vetés a tol­nanémedi Kossuth Tsz-ben. f fi. & A jövő évben még több tenyészállatot adnak megyénk állami gazdaságai a termelőszövetkezeteknek Amíg a Belorusz traktor egyet fordul

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom