Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-06 / 261. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. november G. Asszonyoknak — lányoknak Hetven évvel ezelőtt jelent meg Szekszárdim a „Hölgyek Lapja66 Az elmúlt napokban a múzeumban láttam és ahogy lapozgatok a szekszárdi újságokban, ahol már megjelentek a »Tolnamegyei Tanügy«, »Iparos Hírlap«, »Tűzoltók Közlönye« — csodálkozva vettem észre, hogy ezek is, bár érdekes újságok, mégis — mivel talán még e lap hasábjain nem volt szó, írni kellene a »Hölgyek Lapjáról«, amely műfajára nézve társadalmi, közművelődési, szépirodalmi közlemény, szerkesztő tulajdonosa Geiger Gyula, akihez úgy a lap szellemére vonatkozó közlemények, valamint a hirdetési és előfizetési pénzek küldendők. Ez állt a „Hölgyek Lapja” alatt és majd elfelejtettem említeni, hogy az első szám 1888-ról 1889-re virradó, Szilveszter éjszakáján jelent meg. Aki a Szekszárd és Vidéke lapot járatta, ingyen kapta, különben 2 forint 50 fillérbe került az előfizetési díj. Az első vezércikk címe: »Szeressünk«, amely többek között arról szól, hogy vannak emberek, akik ezt a fogalmat egyszerűnek vélik és nem is tudják, hogy mi minden tartozik ahhoz, hogy valakit szeressünk. Szeretet nélkül hideg és sivár az élet — mondja többek közölt az írója, akinek vezetékneve ismeretlen, csupán Judit van aláírva. Érdekes az is, hogy Tolna megyében is megindult a kolozsvári Mátyás király szobrára való gyűjtés és van egy vers, amely arról szól, hogy »szívembe borultál és mégis elhagytál.« Kellemetlen volt, úgy látszik, akkor is ez. Viszont a kaszinóban nagy estélyek voltak, házasság is akadt bőven Szekszárdon, gyermekszületés is, de már a következő számokban azt lehetett olvasni, hogy »Rezső trónörökös őfensége meghalt« és ezért minden vigasság, tánc elmarad. De nincs semmi baj! Néhány héttel később már útmutató szavak hangzanak el egy bájos hölgyhöz, aki élettársat keres — hogyan viselkedjék. Hajdivatról is szó van. A szegény nagymamák a sírban megfordulnának, ha látnák a »lófarok« frizurát — az akkori divathoz képest. Tisztelettel beszéljünk az 1889. évi májusi számról, ahol Jókainak eredeti cikke olvasható, amely sehol másutt nem jelent meg. Címe: Nők a tűzhely melle :. Ha a mai szóval akarunk élni, akkor az a cikk reális és haladó szellemű, nem délibábos, álomvilágba kergeti a »hölgyek« életszemléletét és már előre megírja, amjt azóta sokszor és sokféleképpen hallottunk, hogy vigyázni: a szépség olyan kincs, amelyből évente súlyos kamatokat kell törleszteni.« Rámutat Jókai a Ákkben arra, hogy előbb-utóbb a férfiak egyenlők lesznek az asszonyokkal. De rákoppint más igazságokra is! Ez volt az a szám, amelyet Szekszárdon pillanatok alatt elkapkodtak. Még hetek múlva is keresték ezt a számot. Sz. M. I. FOGYASZTÓ TEA KAPHATÓ... A hatása azonnal mutatkozik ... i hogy majd később tüzetesen átnézze. A fémhengerekben kisebb, sárga hengerekre bukkant: a fonográf hengereihez hasonlítottak, csak éppen tükörsimák voltak. A megkoppintott csont hangját adtál:, mikor körmével hozzájuk ért. Az egyik henger a vetítővászon alatt álló ládán volt, szemlátomást vetítésre készítették elő és itt maradt a ház pusztulásakor. Lösz ezután kinyitott egy fekete szekrényt, találomra kivett egy könnyű, vastag könyvet és ka- bátujjával óvatosan letörölte róla a port. A könyv bőrkötését férgek rághatták össze. Ödön, sárga lapjai megszakítás nélkül, bonyolult cikcakkban, csíkokban haladtak felülről befelé. Az egymásba futó lapokat színes, körömnagyságú háromszögek tarkították. Balról jobbra és jobbról balra futottak egyenetlen sorokban, a sorok hol lehanyatlottak, hol fölszökkentek. A háromszögek más-más alakúak és színűek voltak. Néhány lap után különböző formájú és színű körök jelentek meg a háromszögek között. A háromszögek különböző figurákat alkottak. A háromszögek, körök, négyzetek bonyolult alakok váltakozó színű, összekapcsolódó rajza sorról sorra haladt; Alig kivehető, légies, csodás zene csendült meg Lösz fülében. Becsukta a könyvet és sokáig állt a könyvespolchoz támaszkodva, izgatottan és bódultán az ismeretlen igézettől: amit a kezében tartott, daloskönyv volt. — Msztyiszlav Szergejevics — harsogott végig a házon Guszev hangja — jöjjön csak gyorsan ide. Lösz kiment a folyosóra. A folyosó végében levő ajtó előtt állott Guszev és ijedten mosolygott. — Nézze csak meg, micsodájuk van ezeknek. Szűk, félhomályos szobába vezette Loszt. Az átellenes falban nagy, négyszögletes, tompa fényű tükör volt, előtte néhány zsámoly és karosszék. — Látja azt a gömböt ott azon a spárgán? Gondoltam, arany, le akarom tépni: nézze mi történt. Guszev megrántotta a gömböcs- két. A tükör kivilágosodott, hatalmas házak csipkés körvonalai, a lemenő nap sugaraiban csillogó ablakok, lobogó vásznak jelentek meg benne. Tompa zsivajgás töltötte meg a sötét szobát. A tükrön a város körvonalait eltakarva, szárnyas árnyék suhant át felülről lefelé. Hirtelen láng csapott fel a tükrön, éles roppanás Baráti körben Ma legszokásosabb az esti vendéglátás. A meghívás ritkán szól vacsorára, legtöbbször csak »feketére«, vagy »egy pohár borra«. A dolgozó ember mai életformája alakította ki ezt a vacsora utáni vendéglátást. Napközben mindenki dolgozik, a vasárnap többnyire a kirándulásnak, sportnak, színháznak vagy mozinak van fenntartva. Mit adunk »feketére«? Elsősorban jó, forró kávét, hozzá esetleg likőrt vagy pálinkát. Mellé adhatunk házi vagy vásárolt sós és édes könnyű süteményt, utána gyümölcsöt. De lehet tortát, mignont, gyümölcsrizst, télen gesztenyepürét tálalni. Ha bort adunk, fontos, hogy az megfelelő hőmérsékletű legyen. Hozzá hideg ásványvizet is felszolgálunk. Szivar, cigaretta, gyufa, hamutál is legyen kéznél. Télen kávé helyett teát adhatunk, hozzá szendvicset, sós teasüteményt; nyáron sokan szeretik a jégbehűtött teát. Borhoz a legjobb ' a borkorcsolya, olyan süteményféle, amelyre jólesik a bor. így például lángost, töpörtyűs pogácsát, káposztás rétest, hústöltelékes, sós, esetleg írós vajaskiflit adhatunk. hallatszott a szobapadló alatt és a homályos tükör kialudt. — Rövidzárlat, kiégett a biztosíték — mondta Guszev. — Mennünk kell, Msztyiszlav Szergeje- vics, egy-kettőre ránk éjjeledik. ALKONYAT A lángoló nap keskeny, homályos szárnyát széttárva, bukott lefelé. Lösz és Guszev a homályba vesző, most még kihaltabb és el- vadultabb dombvidéken át siettek a csatorna partjához. A nap hamarosan a közeli látóhatár mögé hanyatlott és eltűnt szemű!: elől. Vakító vörös fény áradt szét nyomában. Éles sugarai beragyogták a fél eget, aztán egy-kettőre eltűntek a szürke hamu mögött. Az ég mór egyáltalán nem látszott. A hamuszürke alkonyatban — alacsonyan a Mars fölött — nagy, vörös csillag jelent meg. Olyan volt, mint egy haragos szem. Néhány pillanatig csal: ennek a mogorva égitestnek a sugarai világították be a sötétséget. De nyomban rá csillagok, fénylő, zöldes csillagalakzatok tüne- deztek fel az aránytalanul magas égbolton. Jeges sugaraik bántották a szemet. Aztán a mogorva csillag is letűnt, kialudt. (Folytatjuk.) Erről in beszélni kell Veszélyes? A napokban egy régi ismerősömmel találkoztam. Csak néhány rövidke percnyi időnk volt a beszélgetésre, s ez alatt a rövid idő alatt igyekeztünk egymásnak elmondani minden újságot, ami — gondoltuk — a másik számára újdonság. ö tőlem, én tőle vártam valami szenzációt... Már búcsúz- kodtunk, amikor megkérdezte, hogy hallottam-e, mi történt a közelmúltban a kórház egyik dolgozójával — nem tudta pontosan a nevét —, akit az elmebetegei: egyike a vasúton lapáttal fejbe csapott... A választ megpróbáltam elütni annyival, hogy ez az illető munkájával jár, veszélyes munka. de bizonyára erre való tekintettel több fizetést is kap. A meglepő az volt számomra, amikor ismerősöm magabiztosan közölte velem, hogy nem kap az illető veszélyességi pótlékot... Erre már én is kíváncsi voltam és utánanéztem a dolgoknak ... Pongrácz József — így hívják az illetőt, akit tettlegesen bántalmazott két elmebeteg először 1956 elején. Már 1956-ban kérte az őt megillető veszélyességi pótlék folyósítását. Ugyancsak kérte ezt a kórház gépkocsivezetője is, aki munkaidejének nagv részét szintén az elmebetegek közelében tölti. Az említett két dolgozó először az Orvos Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetéhez fordult tanácsért, ahonnét azt a választ kapták, hogy megilleti őket a veszélyességi pótlék. Idézzük a válasz néhány sorát: ,„A 3100—5/1954. Éti. M. sz. utasítás rendezi az egészségügyi dolgozók veszélyességi pótlékát. Az utasítás mellékletében vannak felsorolva azok a munkakörök, amelyekben a veszélyességi pótlékot lehet folyósítani a dolgozóknak akkor, ha munkaidejüknek több mint 50 százalékát töltik ilven munkakörben. A melléklet 4. pontja alapján a munkathorápiás hetedekkel foglalkozó dolgozók egyenlő elbírálás alá esnek a zárt osztályokon dolgozókkal. Ezek figyelembevételével az elvtárs kérheti a munkáltatótól a veszélyességi pótlék folyósítását. Ha ez nem vezetne eredményre, úgy szíveskedjék egyeztető bizottsághoz fordulni ...” Nem vezetett eredmény hez, s a két dolgozó az egyeztető bizottsághoz fordult. Az egyeztető bizottság határozata kötelezi a kórházat, hogy 1954. április 1-ig visszamenőleg fizesse meg a veszélyességi pótlékot Pongrácz Józsefnek és a kórház gépkocsivezetőiének. Az egyeztető bizottság határozatát a fent említett ren delet értelmében hozta meg. A munkáltató fellebbezett, s az egyeztető bizottság magasabb fokon tárgyalva az ügyet, úgy határozott, hogy a két dolgozót nem illeti meg a veszélyességi pótlék. Indoklásként felhozza, hogy a kórház teherautójával nyugodt elmebetegek járnak, s ezt az illetékes osztóiv főorvosa is igazolja ___Tovább így hangzik az ind okolás: ..A 3100—3/1954. Eü. M. sz. utasítás előírja, hogy a dolgozókat csak abban az esetben kell részesíteni veszélyessé«»! pptlék- v-r'. ha veszélyeztetésnek vannak kitéve ...” Kimondja továbbá, hogy ez a határozat végérvényes <*s ellene további jogorvoslatnak helve nincs ..; Az indokolás minden esetben hangsúlyozza, hogv veszélyesek a betegek, vaev sem? Pcneráez Józsefet első ízben — mint korábban olvasható — 1956-ban bántalmazták tettlegesen először a betegek. Ezután született a határozat, hogy nem illeti meg a veszélyességi nótiék. Eltelt három év, s ismét hasonló es«t történt. Ugyancsak Pongrácz József kocsikísérőt bántalmazták a betegek a vosúf- állom-'son tettleg — az előbbinél komolyabb és veczöi-^r-bb formában — ho«v. másfél hétig feküdni volt kénytelen ... Veszélyesek a betegek, vagy vem?! A térfvek azt bizonyítják, hogy íren. Kézzelfogható bizonyíték már c'al: az lenne, ha a velük dolgozók egyikén halált okozó sértést követnének el. . . (b) 24 tagú központi táncegyüttes Dombóváron A tánccsoportok munkájának továbbfejlesztésével, illetve a népi tánckultúra szí vonalának további emelésével, az eredmények mellett, problémák is vannak. A fejlődés nem egyöntetű, több csoport munkájába megrekedés tapasztalható, néhány népi együttes is, úgy látszik, elérte teljesítőképessége maximumát. A csoportok, együttesek keresik: »hogyan tovább?« A kérdést tánccsoportjaink működése feltette, választ adni nem könnyű rá, a népművelési szervek maguk is keresik: »hogyan tovább?« Cank József, a megyei népművelési csoport művészeti előadója, a dombóváriak egy igen jelentős és példamutató kezdeményezéséről számolt be. Két év óta Dombóvárott a gimnáziumban is és a földmv.vesszö- vetkezetnél is működött tánccr.o- pori. A csoportok munkája lényegében ugyanolyan volt, mint a többi, nagyon sok, Tolna megyei tánccsoporté. Ezen az úton jelentősebb fejlődésre nem lehetett volna számítani. És ekkor megtalálták a kivezető utat. A két együttesből, de kívülállók bevonásával is, létrehozták a művelődési ház keretén belül. Bódéi József járási népművelési előadó vezetésével, a dombóvári központi táncegyüttest. Az együttes feldolgozta és betanulta a tagjai által gyűjtött Kanos menti hagyományokat. Az első teendő tehát a fellelhető népi hagyományok felgyűjtése volt. A gyűjtőmunka során a; együttes tagjainak ismeretanyaI ga, érzéke gyarapodott, nemcsak a szív vádi produkciót látták már a különböző táncokban, hanem megismerkedtek annak lényegével is. A felgyújtott hagyományok feldolgozása után sem állt meg és szűnt meg a gyűjtőmunka, hiszen van még feldolgozni való elég. Szándékuk megismerkedni a Kapos mente teljes népi ha- gyományanyagával. S természetesen közülük, amelyik alkalmas rá, színpadra alkalmazni. Ezzel a munkával egy időben más tájak táncait is, sőt baráti népek táncait is feldolgozzák. December végén már be is mutatkozik a vagy nyilvánosság előtt az együttes, ekkorra készülnek el egész estét betöltő műsorukkal. A táncosok zöme egészen fiatal, 14—16 éves, tehát még évekig lehet számítani szereplésükre. Ugyanakkor a csoport vezetői már jóelöre gondoskodnak az utánpótlásról. Terveikben szerepel, sőt már a megvalósítás útján van, általános iskolásokból egy együttes létrehozása és a már meglévővel párhuzamosan való működtetése. A dombóvári központi táncegyüttes munkáját eddig is támogatták az iskolák és a különböző szervek, de a jövőben sem árt ha hasonló, vagy még nagyobb támogatást nyújtanak a fiataloknak. íme, azt hisszük a dombóvári követendő példa lehet a szekszárdi és többi járási székhelyi népművelési vezetők számára is. L. Gy.
