Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-05 / 260. szám
1 y JS59. november 5. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG SPORT ► Hallatlan izgalmak után... Szekszárdi Petőfi—Komáromi MÁV 55:54 (35:28) Szekszárd, 200 néző. Vezette: Lehoczky és Szittya. Amikor a mérkőzést beharangozó cikkünkben a kosárlabda-sport híveit a mérkőzés várható izgalmaira, a jóiramú küzdelemre felhívtuk, még nem sejtettük, hogy a szekszárdi NB Il-es csapat hetedik bajnoki mérkőzése ilyen, hallatlan izgalmakat eredményez, amely után ilyen túláradó öröm és boldogság vesz majd erőt a mérkőzés résztvevőin ég a szurkolókon is. Minden dicséret megilleti az első félidőben jól is játszó, a második félidőben pedig a szurkolók biztatásától megtáltosodott lányokat is, meg azokat a szurkolókat is, akik biztatásukkal szinte tevékeny résztvevői a győzelemnek. A soron következő itthoni bajnoki mérkőzésekhez is szolgált tanulsággal ez a mérkőzés. A közönség ugyanis képes arra, hogy biztatásával tevékeny részese legyen a győzelemnek. A következő bajnoki mérkőzéseken is ilyen biztatást várnak a lányok és ígérik, hogy ők is megtesznek minden tőlük telhetőt majd annak érdekében, hogy hasonló örömöt és boldogságot okoz zanak a kosárlabda-sport híveinek. A mérkőzés lefolyásáról az alábbiakban számolunk be: A szekszárdi csapat Klemné, Borcsáné — Simon, Gyurcsákné. Szekeresné összeállításban igen jól kezdett. Különösen Simon volt elemében, de ponterősnek bizonyult Gyurcsákné is. Simon. Borcsáné, majd Gyurcsákné két személyiből elért 6 pontja után esett csak az első komáromi kosár. Ezután is jó támadások futottak a pályán, de most kimaradtak a helyzetek. Gyurcsákné az újradobott személyit is kihagyta és csak Simon válaszolgatott a komáromi kosarakra. 12:6 után Gyurcsákné kétszer is betalált és 10 pontra nőtt az előnyünk. Ezután Simon pillanatai következtek. Cselét háromszor is »megette« a mezőny legcsinosabb játékosa, a komáromi 7-es, aki különben csapata legeredményesebb játékosának bizonyult. Ezután felváltva estek a kosarak és csapatunk 31:17 arányban vezetett, amikor a szerencse is mellénk szegődött. A különben jól dobó komáromi lányok labdái, még a büntetődobások is »kiugráltak« a kosárból. Ezután a cserejátékosok is helyet kaptak a csapatban. Most már nem ment olyan jól a játék, valahogyan megtört a csapat lendülete. Mindinkább a vendégcsapat irányította a játékot és a 14 pontos előny bői 7 pontot sikerült a félidő végéig lefaragniok és hogy 7 pont előny megmaradt, ez csak annak tudható be, hogy Simon és Klsm- né távoli dobása betalált a komáromi kosárba. Az első félidő izgalmas, jóiramú, színvonalas küzdelme után izgalmas második félidőt vártunk. Általános volt a vélemény, hogy döntő lehet a mérkőzés kimenetelére az, hogyan alakul a második félidő eleje. A komáromiak érték el az első kosarat, sőt az ajándékba kapott személyit Simon kihagyta. Nagyon szorítottak a vendégek. Támadásaink most már nem voltak folyamatosak. A lányok nem vállalkoztak betörésekre, távoli dobásaik pedig nem kosarat, hanem a labda eladását jelentették. Az első félidőben rendkívül jól működő zónánk most bizony megmegingott és Földes Éva csont nélküli kosaraival morzsolódott az előnyünk. Mind idegesebb lesz a Petőfi. Borcsáné két személyit is kihagy, de ugyanígy cselekszik Gyurcsákné is. 41:37,után elvesztjük á, labdát és Földes Éva most sem hibáz. Gyurcsákné a 9. percben újra 4 pontra növeli előnyünket, sőt a 12. percben még mindig 46:40 a javunkra. A cserék nem használnak, »Hugi« nem ugrik fel, Komárom szerzi meg a labdát 46:45-ös állásnál, sőt 5 perccel a befejezés előtt a mérkőzés során első ízben Komárom jut vezetéshez. Simon személyivel egyenlít, .majd újra a Petőfit juttatja vezetéshez. Hallatlanul izgalmas 5 perc következik. Zúg a hajrá Petőfi, a hajrá Szekszárd. Kell is a biztatás, mert ezek a ■ percek sorsdöntők. Simon kosarával már 3 pont az előny, de a 7-es ismét személyivel, majd egy csont nélküli kosárral ismét egyenlít, sőt Komárom a vezetést is megszerzi most már másodízben. Már csak 2 perc és 50 másodperc van hátra. Borcsáné két személyivel egyenlít, de Földes révén újra Komáromé a vezetés. Személyivel lesz 53:54 és a labdát is. megszerezzük, de Gyurcsáknét szabálytalanul akadályozzák. Sajnos mind a két személyi kimarad. Szerencsénkre ezt teszik a vendégek is és 26 másodperccel a befejezés előtt Borcsáné kosarat ér el. Leírhatatlan üdvrivalgás fogadja a vezetést és megindul a taktikázás. Szekszárd időt kér. Komáromi kézben van a labda, de két feldobás után komáromi térfélre kerül vissza a labda. — Nyertünk!!! A közönség betódul a pályára, leírhatatlan az öröm. Rendkívül értékes győzelmet aratott a Petőfi. A kalapok a levegőbe repülnek, ölelgetik a lányokat. Komárom pedig a játékvezetőket okolva, i szomorúan hagyja el a küzdőteret. A Petőfi az első félidőben meglepően jól játszott és egy kis szerencsével nagyobb arányban is vezethetett volna .Szünet után Komárom volt jobb, de küzdeniakarásával, tömör védekezésével és első félidei eredményességével rászolgált a Petőfi a győzelemre. . Legjobb dobók: Simon 25, Gyurcsákné 15, Borcsáné 9, illetve Földes 29, Csikós 13. T Szombaton játssza le NB lll-as mérkőzését a Szekszárdi Petőfi Mint a Szekszárdi Petőfi Sportkör vezetősége közölte, a november 8-ra, Vasárnapra kisorsolt Szekszárdi Petőfi—Pécsi Vasas NB III-as mérkőzést nem vasárnap, hanem 7-én, szombaton játsszák le. A mérkőzésre Szek- szárdon kerül sor délután 2 órakor. A Szekszárdi Petőfi II. csaMiért kellett kizárni a döbröközi csapatot? G. Gy. dunaföldvári olvasónk levelet küldött szerkesztőségünknek, melyben felteszi a kérdést: »Helyes-e a Megyei Labdarúgó Szövetség határozata, hogy a döbröközi csapatot kizárták a megyebajnokságból? Gondolt-e arra a szövetség — írja a továbbiakban, hogy veszélyezteti ez az intézkedés a község sportéletét? Igaz, hogy sportszerűtlenül viselkedett a távolmaradásával Döb- rököz, de súlyos az intézkedés. Sokkal helyesebb lett volna olyan határozatot hozni, hogy a mérkőzés két pontját 0:0 gólaránnyal Fadd javára igazolni és a döbröközi csajmt intézőjét — akinek a hanyagságából adódott a távol- maradás — egy bizonyos időre eltiltani a sporttevékenységtől«. Végül a levél írója azt kéri, hogy amennyiben van arra lehetőség a szövetség változtassa meg a határozatát és vegye figyelembe 22 labdarúgó sportolni akarását és Döbrököz szurkolóinak sportsze- retetét. A dunaföldvári levélírónkkal nem tudunk egyetérteni. Gondoljon csak arra, hogy a két mérkőzés elmaradása miatt Fadd nak legalább 4000 forint bevétel vesztesége volt. De ez még nem minden. Arra sincs biztosíték, hogy a többi vidéki mérkőzéseit lejátszana Döbrököz. E^bb-utóbh — a távolmaradásaik miatt — ki kellene zárni és akkor jobb hamarabb, mert így megkíméljük a vidéki egyesületeket attól, hogy 1500—2000 forintos útiköltséggel Döbröközre utazzanak, ugyanakkor a visszavágó mérkőzésre Dob rököz nem. menne el. Annyi bizonyos, hogy egy község sportéletében számottevő, hogy a labdarúgó-csapat milyen bajnokságban, milyen eredménnyel szerepel, de nemcsak ezen múlik a fiatalok foglalkoztatása. Sajnos, éppen Döbrököz is azok közé a községek közé tartozik, ahol a labdarúgó-csapat jabára a többi szakosztályok úgyszólván teljesen megszűntek. Ha a vezetőség a meglévő anyagi fedezetet, állami támogatást megfelelően használja fel, úgy nemcsak 22 labdarúgónak, hanem esetleg 40—50 fiatalnak is tudja biztosítani a rendszeres sportoltatást, foglalkoztatást. Gondoljunk csak az őszi-téli szpartakiád versenyek, sakk, asztalitenisz és terematlé- iikai versenyeire, majd a tavasz- szal folytatódó szpartakiád versenysorozatokra. A sportoltatás- hoz minden lehetőség adva van, csak olyan vezetők kellenek, akik összefogják a fiatalokat és foglalkoztatják őket. A döbröközi sport felvirágoztatására elsősorban a KISZ-vezetőknek kell többet vállalni magukra és ha ez így lesz, újból lesz tömegverseny é~, minőségi labdarúgás Döbrökö- zön. pata Nagytormás ellen vasárnap délelőtt 10- órakor játszik szintén a szekszárdi sportpályán. Á Bonyhádi Közgazdasági Technikum leánycsapata nyerte a megyei közép- iskolás kézilabdabajnokságot A bajnokság élcsoportjának állása az őszi idény végén Nagydo- íog redményei nélkül. 1. Bonyhádi Közgazdasági Technikum, 2. Dunaföldvári Gimnázium, 3. Szekszárdi Közgazdasági Technikum. A bonyhádi csapat legtöbb gólját Somogyi Dóra dobta számsze- rint húszat. A többiek közül Fehérvári nyolcat, Várszegi ötöt, Bér tálán és Ruzsik 2“2-t dobott. Megkérdeztük Pál László tanárt, a csapat edzőjét, hogy van mégelégedve a csapat eddigi teljesítményével? — Sajnos csak az idény végén érte el legjobb formáját a csapat, s bizony az elején kicsit gyengébben szerepeltek a vártnál. Sokan formán alul játszottak — állapítja meg. Elsősorban azért örülünk a győzelemnek, mert ezzel bebizonyítottuk, hogy Bonyhádon nemcsak a gimnazisták érnek el jó eredményeket, hanem a technikum tanulói is. — A jövőre nézve mik a terveik? — Szeretnénk a tavaszi idényben is sikeresen szerepelni, ennek érdekében minden lehetőt megteszünk. S nem árul,ok el titkot, mikor azt mondom, hogy tavasz- szal a lányok mellett a fiúk is elindulnak. Ezek után sok sikert kívánunk a csapatok rzereplésáhez, reméljük, meglesz az eredmény. Farkas László Megyebajnokság Nagydorogi KSK—Paksi Kinizsi 7:5 (3:2) Nagydorog, COO néző. Vezette: Babits. Nagydorog: Böröcz — Vi- lágh, Domonkos, Horváth — Varga, Borbás — Szabó, Vida, Kollár, Kovács, Farkas. Paks: Rikker — Kunfalvi, Hermann, Tanner — Bősze, Vida — Farkas, Hirczi, Bencsik, Németh, Horváth. A vendégcsapat támadásával kezdődik a mérkőzés és a harmadik percben Németh lövése ad munkát Böröcznek. Lassan feljön a hazai csapat és a 10. percben a szemfüles Farkas gólt ér el. 1:0. A gól után tovább támad a hazai csapat és a 15. percben Farkas lövése a kapufáról vágódik visz- sza. Nem sokkal később egy ellentámadás után Németh egyedül kitör és védhetetlen gólt lő. 1:1. Két perc múlva Vida 18 méterről a meglepődött Rikker mellett a hálóba lő. 2:1. Továbbra is a nagydorogi csapat marad támadásban, a paksi csapat nem találja fel magát. A 23. percben Kollár a kifutó Rikker fölött a hálóba lő. 3:1. A paksiak újból ellen- támadásokat vezetnek és a 35. percben Németh labdáját Bencsik értékesíti. 3:2. A 40. percben a hazaiak 11-est rúgnak, de Kollár lövése á kapufát találja el. A második félidő elején is a hazaiak a kezdeményezők és az ötödik percben Kollár lövését a gólvonalról kotorja ki Rikker. A hatodik percben Vida nagyszerűen felviszi a labdát, de lövése nem sikerül. A 13. percben a nagy hazai fölény újabb gólt hoz, amikor Kovács lövése jut a paksiak kapujába. 4:2. Nem sokáig várat magára a következő gól sem, mert a 16. percben Farkas a balszélen elmegy, szép beadását Szabó értékesíti. 5:2. Ezután egymás után hullanak a gólok, hol az egyik, hol a másik kapuba. Á 22. percben Farkas labdájával Szabó kitör és a paksi védelmet átcselezve szép gólt lő. 6:3. A gólra a paksiak is góllal, válaszolnak, a 23. percben Németh szögletrúgás után gólt fejel. 6:4. Két perc múlva a paksi kapu előtt alakult ki helyzet, Kovács leadását Farkas középre emelte és Szabó növeli a gólok számát. 7:4. A 35. percben Hirczi Bencsikhez továbbít, akitől Németh kapja a labdát és ő ezúttal sem hibáz. Befejezés előtt két perccel utánrú- gásért Bősze a kiállítás sorsára került. Jók: Böröcz, Farkas, Kollár, Szabó és Domonkos, illetve Németh, Hirczi és Farkas. Babits játékvezető kitűnően vezette a mérkőzést, Fekete László Mázai Bányász —Hőgyészi MEDOSZ 5:0 (1:0) Máza, 300 néző. Vezette: Pogány, Máza: Veres — Kasper II., Kovács, Széles — Mező, Kádár — Pécsnek, Kersák, Gyorsok, Ra- dó, Simon. Hőgyész: Martin — Thuma, Nichter, Endre — Vitzl, Hegedűs — Skultéti, Magyar, Trick II., Pongrácz, Ulrich. A hazai- csapat lép fel támadólag, az 5. percben Radó fut el a baloldalon és erős lövése Martinról kipattan, de a hőgyészi védők fel tudnak szabadítani. A másik oldalon Trick szorongatott hely zetben az ötösről mellé lő. Nagy helyzet volt. A 10. perctől enyhe mázai fölény alakul ki, ami meghozza a vezető gólt. Gyorsok elfut a jobbszélen, 10 méterről futtából a bal alsó sarokba lő. 1:0. Továbbra is a hazai csapat rohamoz, a vendégek teljesen beszorulnak, nagy nyomás alatt van Martin kanuja, de a hőgyészi védők önfeláldozóan mentenek. A 35. perctől feljön Hőgyész, de csak két szögletre futja erejükből. Mezőnyjátékkal ér véget a félidő. A II. félidőt hazai támadások vezetik be. Simon szögletét Gyorsok hajszállal fejeli mellé. A 15. percben Kovács 20 méteres szabadrúgásból megszerzi a második hazai gólt. 2:0. Rá öt percre Gyorsok kicselez három hőgyészi védőt és a kifutó Martin felett a hálóba lő. 3:0. Ellentámadás során Trick középen kiugrik és 8 méterről nagy helyzetben fölé lő. A 30. percben Gyorsok beadását Kersák értékesíti. 4:0. Állandó hazai támadások közepette Kádár állítja be a végeredményt. 5:0. Bírálat: A mázai csapat kilencven percből 80-at végig támadott, a csatárok igen pontatlanul lőttek, egy egész idényre való helyzet maradt kihasználatlanul. A hőgyészi csapat mezőnyben lelkesen és sportszerűen játszott, de kapura egyáltalán nem voltak veszélyesek. Jók: Kovács, Mező, Gyorsok: illetve Skultéti, Magyar és Nichter. Henczi István Dombóvár — Gyönk 3:2 (2:1) Gyönk, 500 néző. Vezette: Csi- ma. Dombóvár: Halmos — Marosi, Potó, Siklósi — Ojtó, Bu- kovszki — Tapaszti, Horváth, Fü- löp, Gelencsér, Strasszer. Gyönk: Tamás — Wolf, Harkai, Laszk — Séta, Jákob — Enyedi, Bérces, Steitz, Bányai, Pintér. Dombóvár kezdi a játékot és Horváth veszélyes lövését jó reflexszel védi Tamás szögletre. A beívelt szögletet Tamás elnézi és a labda Horváth fejéről a hálóba hull. 1:0. A gól után a gyönkiek kísérleteznek, de Steitz erős lövését Halmos először kiejti, majd utána felszedi a labdát Bérces elől. Dombóvár némi fölényt harcol ki, amit azonban kihasználni nem tudnak. A 16. percben nagy helyzet van a hazai kapu előtt, de Harkai a gólvonalról fejeli ki a labdát. A 25. percben góllá érik a dombóvári fölény. Horváth kiugrik a védők közül és kettőre növeli a gólok számát. Nagy meglepetésre a hazai csapat a gól után nagy hajrába kezd. Egymás után több támadás fut végig a pályán, de a dombóvári védők keményen védekeznek. A 38. percben — a második szögletrúgás után — Bányai gólt fejel. 2:1. Szünet után megkezdődik a harc a kiegyenlítésért. Időnként a vendégek többször sportszeTit- lenkednek, ami a játék szépségé- I nek a rovására megy. Dombóvári szögletek után a 20. percben gyönki szögletek következnek. A 23. percben váratlan dombóvári gól születik. A hazai 16-osnál pattog a labda, amibe Laszk teljesen feleslegesen kézzel beleüt. A megítélt 11-est Horváth a kapuba lövi. 3:1. Teljesen letöri a hazai csapatot a gól. A 30. percben egyik gyönki támadásnál Enyedibe Ojtó beletalpal. Enyedit leviszik a pályáról, mire a közönség hatalmas tüntetésbe kezd. A rendezők és a játékosok igyekszenek a nézőket visszatartani. A játékosok között vita folyik, közben Siklósi és Tapaszti megsérti a játékvezetőt, mire az kiállítja őket. öt percnyi szünet után folytatódik a küzdelem. A gyönki csapat támad, a dombóváriak teljesen %beszorulnak, a hazaiak támadásait nem kíséri szerencse és csak a 45. percben sikerül Séta révén szépíteni. 3:2. Bírálat: A vendégcsapat nagy nevéhez képest csak az első 20 percben mutatott szép játékot. Szabálytalanságaikkal, feleseléseikkel teljesen elrontották a mérkőzést. lók: Horváth, Potó, illetve Harkai (a mezőny legjobbja), Wolf. A játékvezető erős kézzel, jól vezette a mérkőzést. (Hajósi)