Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-01 / 257. szám
i I t 1959. november 1. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG s A lelkész szemével: Erről I« beszélni kell A párt téziseiről Miért keres a fizikai munkás annyit mint egy Mint népünk, hazánk minden fontos eseményét figyelemmel kísérő ember, elovastam a VII. kongresszusra kitűzött irányelveket. Aki helyesen akar tájékozódni mai életünk kérdéseiben, annak nem lehet közömbös az, hogy mit tervez, mire készül a párt. Természetesen ahogy egy dúsan terített asztalnál mindenki a maga ízlése szerint vesz többet vagy kevesebbet egy-egy ételből, úgy itt is mindenki a tézisek más és más részét tartja fontosabbnak. Ezért hangsúlyozom, hogy most nem mások nevében, vagy mások szem szögéből ítélem meg ezt a 41 pontot, hanem csak arról adok számot, hogy nekem mi volt ebben kiemelkedően érdekes. Még ezt sem sorolhatom fel teljes egészében, hiszen akkor minden pontnál külön meg kellene áll nőm, csak néhány olyan részt emelek ki, ami bennem rezonált. „Megszüntettük a kiváltságos osztályok kulturális monopóliumát.” Sokszor elfelejtjük, licgy a mai általános iskola nyolc osztálya magában is mennyivel több, mint a régi hat elemi még az ismétlő iskolával együtt is. De a közép és felső iskolák tanulóinak száma is többszöröse annak, ami régen volt. S milyen egészséges az új iskolareform célkitűzése: .közelebb hozni iskolánkat az élethez, a termeléshez”. Ez a közelség bizonyosan nem rovására, hanem előnyére lesz a tanulónak mind ismeretük, mind jellemfejlődésük és a munkához való viszonyuk szempontjából. „KözépA szülőföld szeretete K etten ülünk a vontatón Becher Jakabbal. A Belorusz traktor vezetője úgy szeli a kanyarokat a meredek szurdik göröngyös útján, mintha versenyezne. Szokatlanul erős a szél a bátaapáti hegyen.' Egymás fülébe kiabálva társalgunk, mivel a traktorzúgás elnyomja a szokásos hangnemben történő beszédet. Becher Jakab a falut gyűrűként körülfogó meredek dombokra mutat: — Gyönyörű ez a táj! — Itt született talán? — Itt. Rövid hallgatás következik, Szemlélődünk. A táj kissé barátságtalannak tűnik. A megszokott termékeny „tolnai” lankák helyett itt bátaapáti határában ma még sok a nehezen kihasználható meredek terület. Az egész úgy tűnik, mintha a gazdag földű Tolna megyének mostohagyermeke volna ez a táj. Becher Jakab füléhez hajolok és belekiabálom véleményemet: — Nékem jobban tetszenek a gazdagon termő, bőségtől roskadozó tájak! Csodálkozva néz rám, majd megjegyzi: — Hát mit gondol, azt hiszi, hogy ez ilyen marad? Nem. Ez a táj is megváltozik. Nézze csak, ott azon a meredek dombon majd szőlőt telepítünk. Amott meg gyümölcsös lesz. Mióta szövetkezeti falu lett Bátaapáti, nagy tervek forognak itt az emberek fejében. S ezek a tervek még a meszi Nyugat-Németországban is hatást érnek el. Most én ámulok. Hirtelen kanyar zökkent ki gondolataimból, s ha Becher Jakab el nem kapja a kabátomat, lerepülök a vontatón levő búzászsákról. — Hogy érti azt, hogy még Nyugat-Németországban is? • — Ha mindent meg akar érteni, akkor elölről kezdem a történetet, mégpedig a kitelepítéssel. Ugyanis abban az időben volt nálunk egy család. A férj „bundos” volt. Kü- ’ lön élt a feleségétől. Az asszonyt nem telepítették ki. így aztán végképp megszakadt a kapcsolat férj és feleség között. Csak a kislány küldött leveleket az apjának Nyu- gat-Németországba. Teltek az évek. Egy évtized is eltelt, amikor egy szép napon a férj nem a kislányának, hanem a feleségének címezte a levelet. Panaszkodott és könyörgött. Panaszolta a magányt, amely rászakadt és könyörgött a feleségének, hogy utazzon ki hozzá. Az asszonynak megesett a szíve. Útlevelet kért az utazáshoz. És azóta Nyugat-Né- metország lakója lett. Ezzel azonban nem ér véget a történet. Az itthon maradt rokonok levelei tovább tartják a kapcsolatot a Nyugat-Németországban élő család és Bátaapáti között. A levelek beszámolnak az új életről, az új tervekről és új reményekről is, és óriási hatást érnek el. A házaspárban felébredt a szülőföld utáni vágyakozás. Haza akarnak jönni. Ahogy Becher Jakab elhallgat, néhány percen belül kiérünk a szurdikból és elénk tárul a falu képe. Hirtelen megváltozik előbbi véleményem. Pillantásom végigfut a falut gyűrűként körülvevő meredek dombokon, s minden szépnek tűnik, mert képzeletben már most is látom a gyümölcsösöket és a szőlőket, az új élet megvalósítható álmait Bátaapáti körül. (Haynál) LESZÁLLÁS A Mars ezüstös, itt-ott felhőkkel eltakart korongja észrevehetően növekedett. Vakítóan csillogott a jéglepte Déli-Sark. Alatta behajtó ködfolt nyúlt el. Keleten egészen az Egyenlítőig ért, a középső délkörnél felemelkedett és szétterült egy fényesebb felszín körül, megkettőződött, a korong nyugati peremén egy második kiugrót képezett. Az Egyenlítőn — világosan lehetett látni — öt sötét pont, kerek folt terült el. A foltokat egye nes vonalak kötötték össze, melyek két egyenlő-oldalú és egyenlőszárú háromszöget zártak be. A keleti háromszög alapvonalát szabályos ív vette körül. Közepétől a legszélső nyugati foltig egy második félkör haladt. Ettől az egyenlítői csoporttól nyugatra és keletre néhány szétszórt vonal, pont és félkör látszott. Az Északi-sark homályba borult. Lösz feszülten nézte ezt a hálózatot. íme, itt vannak a Mars folyton változó, geometriailag szabályos, megfoghatatlan csatornái, melyek valósággal megőrjítették a csillagászokat. Most az élesen kirajzolódó ábra alatt egy alig kivihető, c'rrcsíd-lt, második hálózatot pillantott meg. Előhúzta jegyzetfüzetét és hevenyében papírra vetette a hálózat hozzávetőleges rajzát. A Mars korongja hirtelen megrázkódott és szétfolyt a szemlencsében. Lösz a reosztát-emeltyükhöz ugrott. — Megérkeztünk, Alekszej Ivanovics, belekerültünk a Mars vonzásába! A gép torokkal fordult a bolygó felé. Lösz csökkentette a sebességet, majd teljesen kikapcsolta a motort. A sebességváltozás most simábban ment végbe. De olyan kínzó csönd állt be, hogy Guszev arcához kapta a kezét és belemarkolt a fülcimpájába. Lösz a padlóhoz lapult és figyelte, hogyan nő, terebélyesedik, domborodik az ezüstös korong. Úgy rémlett neki, hogy a fekete űrből rájuk ereszkedik a Mars. Ismét bekapcsolta a reosztát- emeltyűket. A gép megrázkódott, harcolt a Mars vonzóerejével. A zuhanás meglassult. A Mars most eltakarta az egész eget, csillogott, széle csészeszerűen lehaj- lott. Az utolsó pillanatok félelmesek voltak: szédítő zuhanás. A Mars mindent eltakart. A figyelőszemek üvege hirtelen bepárásodott. A gép a felhőket' egy homályos iskoláinkat úgy alakítjuk át, hogy a fiatalok az általános műveltség mellett elsajátítsanak egy-egy szakmát is.” Ez azt jelenti, hogy mire érettségiznek, szakma lesz a kezükben. Örülök annak, hogy a tézisek elítélik a pártonkívüliekkel szembeni indokolatlan bizalmatlanságot és az értelmiségellenességet, és megállapítják, hogy az adminiszt" ratív intézkedések túlbecsülése va lójában meghátrálás a nehezebb feladat, a tömegek megnyerése elől. „Növekedett a pártonkívü- liek megbecsülése, s közülük egyre többen vesznek részt a kez- ügyek intézésében.” E megállapítást is könnyű igazolni, ha akár a tanácsok összetételére, akár a Hazafias Népfront sokoldalú munkaterületére gondolunk. Sok mindent lehetne még felsorolni, ami a kifejezetten mezőgazdasági részleteken túl is közvetlenül érinti a falu népét, például: az iparilag elmaradt területek tervszerű iparosítása, a falu villamosításának befejezése, a közlekedés műszaki színvonalának emelése, a nagycsaládos dolgozók és a munkából kiöregedettek anyagi helyzetének javítása, a vezetés egyszerűsítése, a bürokrácia csökkentése, harc az ellen, hogy vállalati érdekek a társadalmi érdek fölé kerekedjenek stb. A téziseket átolvasva úgy látom, hogy ha az egyházi munka nem gátló hatást akar kifejteni, hanem segíteni akar abban, hogy az új ember testvéries, becsületes, nemcsak magának élő ember legyen, szeresse és védje a békét, akkor megtalálja azt a gyakorlati területet, ahol hitelvei feladása nélkül támogathatja a szocialista társadalom felépítését. D. L. falusi lelkész szellemi Ha netán valaki magára ismerne, nem baj. A célom úgy is az lenne, hogy valakik magukra ismerjenek — mindazok a valakik, akik néha elfeledkezve magukról, elfelejtik azt is, miért állíttattak oda, ahol vannak ... Ma, aki nálunk dolgozik, annak népi demokratikus rendszerünk munkája után megbecsülést biztosít. A munka soha — de most valóban — nem szégyen. S öröm nézni azokat az embereket, akik szenvedéllyel végzik dolgukat, munkájukat úgy, hogy látszik tevékenységükön: annak élnek, mun kájuk gyümölcsét úgy tekintik, mintha gyermekük lenne. Az elkészített munkadarabban látják mindazt a vajúdást, izgalommal teli törekvést, amit az elkészítés során átéltek. Megbecsülik maguk is, és elvárják mástól is ugyanazt a megbecsülést. Érthető, hisz ők alkották, még akkor is, ha csak egy félsukkos falról, vagy egy alig órai munkát igénylő kötényvarrásról van szó... Ez így helyes. Miért szóltam ilyen részletesen erről a bevezetésnek szánt gondolatmenetről?. .. Mert akadnak néhányan olyanok, akik hangoztatják ugyan a munkások megbecsülésének szükségességét, de maguk, tettükkel, cselekedetükkel e hangzatos és szép célt kifejező szavak ellenére cselekszenek akar va, akaratlanul, — de inkább az előbbi módon. Azért hangsúlyozom az előbbit, mert valahogy hihetetlen számomra, hogy olyan ember, aki teljes szívvel híve a munkás-parászt hatalomnak, irigyelné egy munkás keresetét, azt a keresetet, amit az teljesen becsületes módon, kétkezi munkájával biztosít. Tehát megdolgozik érte... Mert erről van szó A közelmúltban feltűnt egy beszélgetés közben. hogy valaki többször is kihangsúlyozta félreérthetetlen módon, hogy ő furcsádolgozó nak tartja azt, hogy egy munkás keres annyit, mint ó, ö a könyvelői képesítéssel rendelkező .. Mér legképes könyvelő. Méltatlankodása bizonyára másnak is feltűnt a társaságban, mert a beszélgetés egyszerre elakadt. Hát megpróbálnám elmagyarázni, (talán!) eredménnyel, hogy semmi furcsállnivaló nincs abban ma Magyarországon, hogy egy munkás annyit, esetleg többet keres, mint egy mérlegképes könyvelő. Csak az furcsállhatja ezt, aki a munkást még ma is abban az értelemben nézi munkásnak, ahogy az a múlt rendszerben volt divat: kiszolgáltatottnak, ki" zsákmányolhatónak. S szabadjon társítanom is ezt a nézetet egy másik nézettel, amely elkerülhetetlenül következik belőle. Ha valaki — ez esetben a fent említett nézet hangoztatója — kétségbevonja a munkásnak azt a jogát, hogy annyit keressen, mint egy éppen olyan értékű munkát végző szellemi dolgozó, el tudom képzelni, hogy kétségbevonja a munkásnak azt a jogát is, hogy egyáltalán beleszólása legyen az ország ügyeibe. Befejezésül még egy kérdést intéznék az említett nézet hangoztató jához — nevezem könyvelőnek, ha már egyszer azt említettem, bár a könyvelők nem bérszámfejtenek. Vajon a munkás van azért, hogy neki legyen mit bérszámfejteni elsején, vagy ő állíttatott hivatalának magaslatára azért, hogy a munkások fizetését bérszámfejtse? Ha ezen elgondolkozik, bizonyára arra a megállapításra jut, hogy mégis csak ő van a munkásokért ... és tán rnég arra is rádöbben — ha szándékosan nem irtózik a felismeréstől —, hogy a munkások ma Magyarországon nemcsak a kereset területén, hanem egyéb területen is élvezik az őket megillető jogokat. (buni) A jövő mozdonyvezetői — Fordíts! Bumm! Fordíts! Bumm. Zuhog a tíz kilós kalapács, fröccsenve szóródik a maszatos, piszkos kőpadlóra a vasszikra. A vezényszót a mester adja. A nagy zajt az egyik tanuló kelti hatalmas kalapácsával az üllőn, hogy az egész szerelőcsarnok zeng belé... Fiatal legénykék állják körül a sziszegő lángú kovácstűzhelyet. Kalapácsot készítenek. — Most kaptunk ketten egy fennsík fölött áthasította és si- vítva, rázkódva, lassan leereszkedett. / — Lent vagyunk! — kiáltotta Lösz és kikapcsolta a motort. A következő pillanatban egy erős ütés a falhoz penderítette és meg fordította a tengelye körül. A gép lomhán megállt és az oldalára dőlt. Térdük, kezük remegett, szívük akadozott. Lösz és Guszev szótlanul, sebtében rendbeszedték a gép belsejét. Az egyik figyelőcsövön keresztül egy kábult egeret eresztettek ki, amelyet a Földről hoztak magukkal. Az egér feléledt, orrát emelgette, mozgatta a bajszát, mosakodott. A levegő tehát megfelelt az élet követelményeinek. Ekkor kireteszelték a kerek ablakot. Lösz megnyalta a szá" jaszélét és egy kissé még mindig rekedten megszólalt: — No, Alekszej Ivanovics, szerencsésen megérkeztünk. Szálljunk ki. Levették a csizmát és a bekecset. Guszev felcsatolta pisztolyát (minden eshetőségre), el- nevette magát és fölrántotta az ablakot. (Folytatjuk.) szekrényt és a szerszámot nekünk kell elkészíteni — mondja Szarka László harmadéves lakatos. Kalapácsot, vágót, csavarhúzót tűz- fogót kell készítenünk. És egy másik tanuló — Huitz Antal — mindjárt mutatja is a vasdarabot, melyet az imént hűtőitek le, és annak már kalapács formája van, még akkor is, ha a nyél-lyuk kicsit ferde. — Még ez nem kész, majd ezután reszelem, alakítom és akkor meg lehet nézni — mondja. Közben ismét fehér-izzásig hévül a mozdonycsapszeg — hat kilós acéldarab — a tűzben és kezdődik elölről az egész, most már a mester nélkül, ők a fiatalok formálják a gömbvasból a kalapácsot. Amikor a fiatalok ügyére, szórakozására, no meg a KISZ-munkára terelődik a szó, az egyik pelyhedző állá legény hatalmasat kiált mellettem: —- Jani bácsi, keresik — a KISZ titkárunkat hívom, fordul felém. A hívásra — mint vártam — nem idős bajuszos ember, hanem egy húsz év körüli kormos, olajos ruhába öltözött fiatalembert kísérnek, ő a Jani bácsi, a KISZ titkár. A fiúk körülállnak bennünket, figyelnek ránk, és néha közbeszólnak. Okos, megfontolt válaszuk nem lep meg, hisz korábban arról hallottam, hogy jó kezekben van a bátaszéki mozdonyvezető-jelöltek oktatása. — Tanulni kell a fiúknak, jobban, mint eddig — mondja Horváth elvtárs — mi is ellenőrizzük őket, meg a mesterek is. — Most, ebben az évben majd jobb tanulmányi eredményünk lesz, Dombóvárott a szakmához jobban értő nevelők oktatnak majd bennünket. Horváth elvtárs magyarázza meg, hogy ez ideig a fiúk Szek- s zárára jártak tanú1 ó-iskolába, ebben «z évben már Dombóvárra küldik őket, mert ott a fűtőházban is több mozdonylakatos tanuló van és együttes oktatásukra megfelelő szakmai ismerettel rendelkező oktatók vannak. A tanulmányi eredményekre terelődik a szó. A fiúk nem dicsekednek. Egyedül — a beszélgetésben nem vesz részt — Halbich Jakab harmadéves tanuló nevét említik, aki havonta 350 forint ösztöndíjat kap, mert négyes rendű, a többieknek, kevesebb ösztöndíj jár, mert gyengébb a tanulmányi eredményük. — Majd a félévkor, akkor tessék érdeklődni — biztat Honvéd János — akkorra javítunk, és több pénzünk is lesz. Gondtalanul, szinte szórakozva tanulják ezek a fiúk a mozdony- lakatosság bonyolult szakmáját. A mesterek, a főnök, a KISZ titkár, mindenki segíti őket, hogy jó szakemberek legyenek, mert belőlük lesz a jövő generációja itt, a bátaszéki fűtőházban. És ez a tíz tanuló fiú, valamennyi mozdonyvezető akar lenni. Nemcsak a »tüzes«, hanem a motoros, a Diesel-elektromos moz donyon is. Előttük a jövő, lehetőségeivel, segíteni akaró kiváló szaktudású szakembereivel. S ezek a pelyhedző állú fiúk, élnek is ezzel a lehetőséggel. Pfund János és Szarka László marad csak a kovácstüzhely mellett, a »riport-gyűlésre« közénk seregletteket a műszaki tiszt küldi gyorsan tovább a mozdonyok, gépek közé, a munkahelyre.- S percek alatt tűnnek el a javításra váró gépek körül. Csak egy-egy fej látszik, néhány szó hallatszik a gépekből — munkahelyükön vannak a fiatalok. Az üllőn ismét, cseng a kalapács, fröccsen a szikra; dolgoznak a jövő mozdonyvezetői. PÁLKOVÁCS JENŐ
