Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-04 / 259. szám

f * r r 1959. november 4, TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG A Szekszárdi Dózsa—Iregszemcse 11:1 (6:0) A törvény nem tudása nem mentesít a felelősség alól Szekszárd, 400 néző. Vezette: Haracsi. Dózsa: Frei — Tárnok, Vass, Bencze — Gyurik, Hel­lebrandt — Dósai, Majnay, Czi- bók, Bátory, Novák. Iregszemcse: F. Szabó — Takács, Pavelka, Horváth — Nagy, Szekeres — Győrífy, Novák, Lódi, Bati, Obe- ritter. A hazai győzelemmel végző­dött ifjúsági mérkőzés után jó hangulatban várta a közönség a felnőttek mérkőzését. Tűzijáték­kal kezdett a Dózsa. Hellebrandt nagy lövését F. Szabó már az el­ső percben szögletre ütötte. A ne­gyedik percben már vezetett a hazai csapat. Dósai jó labdát tálalt be kö­zépre és Czibók közelről a hálóba nyomta a labdát. 1:0. Egy perc sem telt el, újra Czibók volt eredményes. Kiugrott az iregszemcsei védők közül és fej­magasságban a bal sarokba küld­te a labdát. 2:0. A vendégcsapat nyílt sisakkal játszott továbbra is, ezért a Dózsa támadásai aka­dálytalanul gördülhettek. ’ Szelle­mesen, ötletesen játszott az első negyedórában a Dózsa ötösfoga­ta. A 10. percben a vendégcsapat védelme csak szöglet árán tudta feltartani a Dózsa csatársorát. Dósai ívélte középre a sarokrú­gást, Báthory jól eltalált lövése pedig megakadt úgy méteres ma­gasságban a hálótartó vas és a háló között a jobb sarokban. 3:0. Az ifjúsági labdarúgó-bajnok­ság legnagyobb meglepetései közé számít, hogy az eddig veretlen Dombóvár a mérsékelt teljesít­ményt nyújtó gyönki csapattól vereséget szenvedett és ezzel most már nincs veretlen csapat az ifjú­sági labdarúgó-bajnokságban. Az aránylag jónak mondható simon* tornyai ifik súlyos vereséget szen­vedtek a magára talált és vasár­napról vasárnapra javuló tolnai­aktól. A szekszárdi Dózsa csapata is győzött, s ezzel a második nyert mérkőzésre tett szert. Pontszerzé­sével elkerülte a hőgyészi csapa­tot. Nagydorogon a paksi ifik nagyarányú, biztos győzelmet arattak. A bátaszéki csapat feljö­vőben van: a „kiöregedett” játé" kosok helyett a vezetőség új játé­kosokat állított a csapatba _ és Szekszárd Városi Úttörő Elnök­ség rendszeres foglalkoztatást kí­ván nyújtani a sakkozni kívánó úttörő pajtások részére. A novem­ber 7 tiszteletére rendezett városi úttörő sakkbajnokságon az úttö­rők nagy számmal vettek részt, amit bizonyít, hogy 791 mérkőzés lebonyolítására került sor egy hó­nap alatt. Ezalatt nagyszerű ver­senyszellem alakult ki. Az egyes úttörő-csapatoknál megrendezett házi versenyek után a városi ver­senynek 9 leány és 36 fiú rész­vevője volt. Eredmények: Csapatversenyben: 1. Babits Mihály úttörő-csapat, 2. Kanizsai Dorottya úttörő-csapat, 3, Garay János úttörő-csapat Három perc múlva a mérkőzés legszebb gólját láthattuk. Novák hatalmas erővel találta el a lab­dát 18 méterre az iregszemcsei kaputól és lövése a felső lécről levágódott a kapuvónalra, majd onnan a hálóba került. 4:0. Egy perc sem múlott el, Dósai jutott gólhelyzetbe, kissé kivárt, majd laposan a hálóba lőtte a labdát. 5:0. Húsz perc után kiegyenlítet­tebb lett a küzdelem. A vendé­gek is vezették támadásokat, de ezekben nem volt kellő átütő erő és rosszul is lőttek. így Nagy el­ső lövését védte Frei, majd a fe­dezet mellé küldte a labdát. A 26. percben növelhette volna előnyét a Dózsa, mert Dósai szép labdát tálalt középre, de Czibók és Báthory egymást zavarta. Két perc múlva újra az iregszemcsei- ek hálójáb'a került a labda. Dósai beadását Novák önzet­lenül középre játszotta és Báthory lövése nyomán ismét niegrezdjilt az iregi háló. 6:0. Ezután Hellebrandt alakítása kö­vetkezett. Hatalmas lövése a fel­ső kapufáról hagyta el a játék­teret. A 41. percben újabb Dózsa- gól következett, mert Dósai szép beadását Báthory még szebben fejelte a hálóba, de a játékvezető lesállás vagy a kapus akadályoz­tatása miatt nem ítélt gólt. Sze­rintünk lesről szó sem lehetett, hiszen Dósai az alapvonalról ível­a jelek szerint kezd összeszokni a csap'at, legalább is ezt mutatja a hétről hétre javuló eredmé­nyük. Az elmúlt , év bajnokát — Tamásit —; ha csak egy góllal is, de legyőzték otthonában. A’ mázai csapat l:l-es félidő Után kétváilra ■fektette a hőgyészielcet. A mázai csapat még nem érte el tavalyi formáját, de így is csak egy pont­tal van lemaradva a listavezető Dombóvár mögött. Dunaföldvá- ron a faddi együttes 1:0~ás félidő után 3:0-ra győzött a hazaiak el­len. Eredmények: Tolna—Simontor- nya 7:0 (4:0) Szekszárdi Dózsa— Iregszemcse 3:2 (2:1), Nagydorog —Paks 0:6 (0:4), Tamási—Báta- szék 0:1 (0:0), Gyönk—Dombóvár 1:0 (1:0), Máza—Hőgyész 2:1 (1:1), Dunaföldvár—Fadd 0:3 (0:1). A lányok egyéni versenyében: 1. Acsádi Erzsébet (Garay úttörő- csapat), 2. Steig Katalin (Garay úttörőrcsapat), 3. Tóth Júlia (Ga­ray úttörő-csapat. A fiúk egyéni versenyében: 1. Mechtl Béla/(Babits úttörő-csa­pat), 2. Schmidt László (Garay úttörő-csapat), 3. Takács István (Garay úttörő-csapat), 4. Dosz- Itocs Mihály (Kanizsai úttörő-csa­pat), 5. Pintér Zoltán (Babits út­törő-csapat), 6. Prantner János (Babits úttörő-csapat). A november 1-én, vasárnap be­fejeződött versenyt Németh Jó­zsef. vezette. A díjak ünnepélyes átadására á 3. számú iskolában (új iskola) .Ijeríil sor a november 7-i ünnepség alkalmával. te be a labdát, Báthory pedig nem akadályozta a kapust. Szünet után góllal folytatódott a küzdelem. Majnay—Báthory adogatás után Novák már az első percben hétre szaporította a gó­lok számát. 7:0. Három perc múl­va Báthory a balszélső helyéről adott középre és Majnay nem is hibázott. 8:0. A 14. percben No­vák volt újra eredményes: 9:0, majd négy perc múlva Majnay a kapufát találta el. A'24. percben Dósai jól emelte középre a lab­dát, amely Báthory fejéről vágó­dott F. Szabó kapujába. 10:0. Közben a vendégek is támadgat- tak és a 25. percben Novák meg­szerezte a becsületgólt. 10:1. A hátralévő 20 percben a Dózsa már nem erőltette a játékot, a ven­dégcsapat is szóhoz jutott, de csa­tárai többször már nem találtak be a szekszárdi kapuba. A fél­idő vége felé Novák állította be a végeredményt, 11:1. A mérkőzés egyes szakaszaiban a Dózsa ötletes csatárjátékkal lepte meg Iregszemcsét is, meg a híveit is. Az első negyedóra ered­ményessége aztán már rá is nyomta bélyegét a mérkőzés ala­kulására. A Dózsa ilyen arányban is megérdemelten győzött a tel­jesen széteső iregi csapat ellen. Kitűntek: Bencze, Hellebrandt, Novák, Dósai, illetve Nagy, Bati, Oberitter. T. Atléti ka Doszpod új megyei csúcsot ért el diszkosz vetésben Vasárnap délelőtt a Bajai Épí­tők és a Budapesti Építők között atlétikai párosversenyre került sor Baján. A versenyen a Szek­szárdi Dózsa atlétái is részt vet­tek néhány számban. A hideg, szeles időben is született néhány egészen kiváló eredmény. A Szekszárdi Dózsa verseny­zőinek jobb eredményei: 100 m női: 1. Hamar Mária 12.8 (megyei ifjúsági csúcsbeállítás), 5. Csen­des Erika 13.8. 80 gát női: 2. Eördögh Judit 13.5, 3. Balassa Mária 14.3. Távol női: 2. Hamar Mária 474. Diszkosz, női: 3. Tö­rök Mária 33.40, 100 m férfi: 2. Kosztolányi György 11.1, 6. Szeghy Sándor 12. Magas férfi: 1. Szabó Miklós 180, 4. Kasza Ist­ván 165. Súly férfi: 5. Doszpod András 12.30, 6. Bakó Ferenc 11.61. Diszkosz férfi: 3. Doszpod András 40.06 (új megyei felnőtt csúcs. A régi csúcsot Kun János tartotta 39.37-el.) Sporthírek Váralja megóvta a Dombóvá­ri Szpartakusz II. ellen elvesz­tett mérkőzést azzal az indoko­lással, hogy a dombóvári csa­patban több olyan játékos sze­repelt, akik az előző héten az NB III-as csapatban játszottak. A szövetség október 27-én tár­gyalta az óvást és megállapítot­ta, hogy három játékos szere­peltetése jogosulatlan volt, ezért a mérkőzés két pontját 0:0 gól- arárnnyal Váralja javára igazol­ta. * A Bonyhádi Járási Atlétikai Szövetség november 8-án, va­sárnap délelőtt 10 órakor Bony- hádon mezei futóversenyt ren­dez. A szövetség érem, illetve oklevél díjazásban részesíti a helyezetteket. * A megye középiskoláinak sportköreiben november végéig kell megtárgyalni a Magyar Szocialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának irányelveit az ifjúság eszmei, politikai neve­léséről. A középiskolai sportkö­rök taggyűlésének időpontját ed­dig még csak két sportkör je­lentette. A Megyei Ifjúsági Sportbizottság kéri a vezető testnevelő tanárokat, hogy a taggyűlések időpontját azonnal közöljék az iSB-vel. Napról napra több közleke­dési eszköz vesz részt a közúti forgalomban. Ha az életszínvo­nal emelkedését tényekkel elzárjuk bizonyítani, akkor az elfogyasztott cukor, tejtermék vagy egyéb élelmiszerfogyasz­tás mellett egyre gyakrabban szólunk arról is, hogy a ma­gánautók száma milyen nagy mértékben és rohamosan emel kedik. Például a napokban ol­vashattuk, hogy Tolna megyé­ben 242 magánautó van forga­lomban és ami talán még en­nél is figyelemre méltóbb, egyre több fizikai dolgozó akar személyautót vásárolni. A motorkerékpárok számát pedig ma már nehezen tudják nyil­vántartani. Azonban a közle­kedési eszközök számának emelkedésével szinte arányo­san nő a közlekedési balesetek száma, valamint azok lehető­sége. Nem akarom — mint ahogyan mondani szokás, — félreverni a harangokat, mert erre nincs is még ok. A közúti forgalomban résztvevők azonban elég gyakran nagy­fokú felelőtlenséget és nemtö­rődömséget tanúsítanak. Leg­utóbb két esetről hallottam. A paksi járásbíróság folyo­sóján sokan várakoztak a tár­gyalás megkezdésére. Két bíró tárgyalt aznap, az egyik bün­tető, a másik polgári ügyeket. Nyolc óra Zitán pár perccel beszólították Tóth Gábor ügyé ben az összes megjelenteket. Miután a tanácsvezetö bíró megállapította, hogy a meg­idézett tanúk megjelentek, sor került a vádlott személyi ada­tainak felvételére: Tóth Gá­bor. bölcskei lakos, traktorve­zető, 1935-ben született, stb. Ezután a bíró ismerteti az ügyészség vádiratát. Tóth Gá­bort a közlekedés rendjét sér­tő bűntett miatt vádolja az ügyészség, mert ez év júliu­sában enyhén ittas állapotban jogosítvány nélkül motorkerék párt vezetett. Ezen kívül a mo­torkerékpár lámpája nem vi­lágított, és a fékje is rossz volt. — Bűnösnek érzi magát? — kérdezi a bíró. — Igen, bűnösnek érzem ma gam, elsősorban azért, mert körülbelül 9 deci bort ittam Az angol választási hadjárat során megfigyelték, hogy Cheam városkában az egyik, rendkívül előkelő lakónegyedben, amelyet a konzervatívok erődjének tekinte­nek, idén nem tették ki az abla­kokba a korábbi választásoknál már megszokott „Szavazzatok a konzervatívokra” lapocskákat. Az egyik riporternek sikerült a és ennek ellenére motorra ül­tem. — Miért ivott bort, amikor tudta, hogy motoron akar menni? — követik egymást a bíró kérdései. — A feleségem elhagyott és ezért elkeseredésemben ittam. — Ez nem elfogadható ok. Az nem bűncselekmény, ha valaki rossz családi körülmé­nyei miatt elkeseredésében a kelleténél többet iszik, — bár az ivással nem lehet a prob­lémát megoldani —, de ha az ittas állapota miatt mások éle­te és testi épsége veszélybe kerül, az már bűncselekmény, azért már felelnie kell. A tanúkihallgatások után a bíróság ítélethozatalra vonult vissza, majd pedig kihirdette az ítéletet. Tóth Gábort 800 forint pénzbüntetésre ítélte. Ezzel az aránylag nagyobb pénzbüntetéssel kívánta elérni azt, hogy a jövőben Tóth Gá­bor ne sértse meg a közleke­dés rendjét. Pár percnyi szünet után ’ Nagy Lászlóné ügyét tárgyal­ta a bíróság. Ö augusztus 1-én Előszállásról kerékpáron sietett többedmagával Dunaföldvárrn, piacra. Dunaföldváron, a Kos­suth Lajos utcában egy teher­autót előztek meg a vele ke­rékpározó asszonyok, Miután azok akadálytalanul előztek, ö is előzni igyekezett anélkül, hogy körültekintett volna. Már az út közepén volt, amikor ész­revette, hogy egy motorkerék­páros jön vele szemben. Az ösz- szeütközést már nem lehetett megakadályozni. Nagyné köny- nyebb sérüléseket szenvedett. Ez a baleset nem különös és nem is érdekes, csak éppen meglepő. Meglepő az a tájéko­zatlanság, amelyet Nagy László né a közlekedési szabályokban tanúsított. A bíró mégkérdezte, hogy hallott-e már a KRESZ- ről. Mindössze csak annyit tu­dott mondani róla: azt tudom, hogy jobbra kell hajtani. Ez nem elég az »üdvösséghez«, még kevésbé a biztonságos köz­lekedéshez. Nagy Lászlóné figyelemmel az enyhítő körülményekre, 400 forint pénzbüntetést kapott. rejtély nyitjára jutnia. A „höl1* gyek” attól tartottak, hogy poli­tikai nézeteik túlságosan nyílt szellőztetésével elvesztik háztar­tási alkalmazottaikat, akik kivé­tel nélkül a Munkáspárt hívei. A politikai nézetek és a háztartási alkalmazott-hiány összeütközése következtében keletkezett dilem­mában győzött a „hölgyek” ké­nyelemvágya. kórházi javaslatunk. Ifjúsági labdarúgó-bajnokság Dombóvár elszenvedte első vereségét Gyönkön A bajnokság állása 1. Dombóvár 9 7 1 1 27:8 15 2. Máza 10 5 4 1 25:9 14 3. Tolna 9 6 2 1 28:10 14 4—5. Nagymányok 9 6 1 2 27:11 13 4—5. Fadd 9 6 1 2 27:11 13 6. Bátaszék 9 6 1 2 23:11 13 7. Tamási 10 5 1 4 18:16 11 8. Simontornya 9 4 1 4 22:29 9 9. Dunaföldvár 9 3 2 4 12:16 8 10. Gyönk 10 3 1 6 13:21 7 11. Paks 9 3 1 5 13:22 7 12. Iregszemcse 9 1 3 5 13:22 5 13. Sz. Dózsa 10 2 1 7 17:32 5 14. Hőgyész 9 1 2 6 7:22 4 15. Nagydorog 10 — 2 8 13:45 2 16. Döbrököz t ö r. ö i 1 v e 791 sakkmérkőzés Szekszárd városi úttörő sakkbajnokságában Befejeződött a városi úttörő sakkbajnokság DR. STEINBACH JÁNOS flmi fontosabb, mint a választások

Next

/
Oldalképek
Tartalom