Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-29 / 281. szám
FELSŐTENGELIC — NÉPFŐISKOLA | albAn költők versei A puszta a Felsőtengelic nevet viseli már régidők óta. Valaha Benyovszky-pusztának is hívták, lévén a Benyovszky uraság birtoka. De ez már a múlté, ma már csak emlék. Annak is rossz ÍZŰ; A házak még a régiek, de már mégis újak. Annyiban legalább is, hogy valamennyi tiszta, rendezett, a vakolat nem foltos és villany világít minden lakásban. Az emberek is megújultak, eltűnt arcukról az alázat, ha „nad- rágos embert” látnak, az idősebbje már nem köszön előre, ha fiatalabb az ismeretlen és a gyerekek se alázatból kántálják a jónapot, hanem tisztességtudásból. A puszta közepén égnekmere- dő primitív kútgém még a múltat idézi, de már traktor pöfög mellette. A nem kis túlzással kastélynak kinevezett udvarház jellegzetes nagybirtokosi lak, de már a föld és az ország igazi gazdái tanyáznak benne. Itt működik a Tolna megyei népfőiskola. A népfőiskola gondolata nem újkeletű, hiszen már megyénkben is működött tavaly. Az előadók és hallgatók egyöntetű véleménye szerint, azonban az idei sokkal sikeresebb. Alaposabban kidologzott a tanmenet, nagyobb az érdeklődés a népfőiskola iránt és a hallgatóság összetétele is szerencsésebb. Hétfőn dr. Prantner József, a Megyei Bíróság elnökhelyettese tartott előadást az államról és a jogról. Ezt a rendkívül nagy anyagot három napra osztotta el, három előadásra bontotta szét. Még így sem lesz könnyű megemészteni a hallgatóknak, de a figyelem, amit az előadás alatt tanúsítottak, rendkívül biztató és reménytkeltő. Vasárnapi jegyzet Tizenöt esztendeje szabad a testvéri Albánia szorgos népe. Tizenöt évvel ezelőtt nyíltak meg az albán dolgozók előtt is, csakúgy, mint a többi népi demokráciák, így hazánk népe előtt a szabadság kapui, hogy azon belépve a szocializmus épí tésének útján indulhassunk cl, megírva az emberiség új, igazi történelmének első lapjait. Másfél évtizede, hogy a Szovjetunió mellett Európa és Ázsia egy részén új, az eddigitől eltérő, de már kezdetén is minden régebbinél fenségesebb élet alakul ki. Másfél évtized óta érezzük mi magyarok, hogy testvérek fogják kezünket, igazi barátok, akikkel azelőtt csak a rabságban voltunk egyek, abban, hogy éppúgy kizsákmányolták a magyar parasztot, mint a bolgár munkást, a román kistisztviselőt, a népéhez hű lengyel értelmiségit, cesheket, szlovákokat, kínaiakat, németeket, Korea és Vietnam népét. Most pedig egyek vagyunk a szabadságban, az új életben. Egységünk, testvériségünk pecsételődik meg jóban- rosszban, amikor lelkesedünk egymás eredményein, de amikor bajban, nehézségben sem felejtjük el, kinek fogadtunk hűséget, kik a rokonaink — talán nem vérben, de szándékban, emberségben, az új világ építésében. Hányszor kiáltottak fel az évszázadok folyamán magyar tudósok, történészek, politikusok, okkal és ok nélkül: Egyedül vagyunk. S ha valóban egyedül voltunk, azt mindig csak annak köszönhetjük, hogy nem jó helyen kerestük a barátot, a szövetségest, legtöbb jószándék, becsületes szándék koraszülött volt csupán, vagy- félbemaradt, mielőtt meghozta volna gyümölcseit. S ugyan várhattuk-e a mindenkori uralkodó osztálytól. hogy olyan barátokat, olyan szövetségeseket keressen és találjon. akiknek barátsága a nép üdvét szolgálja? Egyetlen nép sem lehet szabad, amely más népeket rabságban tart. Ez a mélységesen bölcs marxi megállapítás mennyire igaz a mi történelmünk egészére is. mindössze alig egy évtizedet számíthatunk csak le belőle, amikor az igazság nyert hont a mi szép hazánkban is. És azóta mondhatják el barátaink, testvéreink is, mióta a szocializmus kormányozza életüket a maguk és a világ minden dolgozójának javára; Történelmünk folyamán köttettek szövetségek a mi országunk vezetői és más országok vezetői közt nemegyszer. Megtörtént, hogy ez a szövetség a haladást szolgálta, de sajnos mindannyiszor felemás volt és rövidlejáratú. Népünk igaz barátai mindig csak a népek voltak, akiket az elnyomó rendszerek a mi népünkhöz hasonló sorsra kárhoztattak. A dicsőséges Október óta lett a magyar népnek igaz és valóságos olyan barátja, amely hatalomra jutott saját országában és úgy irányította életét, hogy az példát mutatott népünknek, történelmében kétszer is. Egyszer sajnos a külföldi és belföldi reakció összezúzta legdrágább reményeinket, de másodszor már szilárdan és megdönthetetlenül áll és virágzik új életünk, mert mellettünk áll. akitől szabadságunkat kaptuk, a szovjet nép hatalmas hazája, valamennyi népi demokrácia és minden ma még elnyomott nép rokonszenve kíséri lépéseinket. Volt uralkodó osztályaink majdnem mindvégig Európa leg- reakeósabb vezető rétegeinek szövetségét keresték, a német nagytőke és földbirtok hatalmi és gyarmatosító politikájához kötötték az ország szekerét. S nincs mit csodálkozni azon, hogy ez a szekér is belezuhant abba a szakadékba, amelyben a német fasizmust összezúzták. A tőkés-földesúri Magyarország kilehelte lelkét 1945 áprilisában, hogy soha többé vissza rie térhessen, hanem helyette épüljön és virágozzék a nép gyönyörű hazája. S hogy ez az ország, a szocializmust építő Magyarország épül, mindegyre szépül és virágzik, népünk szorgalma, felszabadult alkotóereiének kibontakozása mellett mindenekelőtt annak köszönhető, hogy ma igaz barátok állnak mellettünk, testvérek, akik fogják kezünket és segítenek védelmezni érdekeinket, mint ahogy mi is mellettük állunk erőnkkel, tudásunkkal, szorgos kezünkkel és áradó szívünkkel. Együtt ünnepelünk barátainkkal az Ö szabadságuk születésnapján. mint ahogy Ők is velünk ünnepük a miénket. Az ünneplés a testvériség, a megbonthatatlan barátság deklarálása mellett egyben fogadalom- t ’tel is. Fogadalomtétel, hogy a barátságot megőrizzük, egyre erősítjük, szorosabbra fűzzük, magunk és valamennyi nép érdekében. Mert barátságunk igaz. Mert barátságunk a szocialista népek barátsága. Ezek a gondolaté ébredtek azon a napon, amikor tizenöt esztendős lett a szabad Albánia. Lebenyei György i Amint mondom, a figyelem — t ahogy nevezni szokás: figyelem- re méltóan — nagy. A jegyzetelő, fölé hajolva, szorgalmasan írjál V az előadó szavait. Ha valami nem értenek, megkérdezik és azjh előadó csak azután megy tovább Je az anyag ismertetésében, haü| már minden világos a hallgató-j/j ság előtt. Még a takarítónő is}]' hallgatja az előadást, aki pedigW nem vesz részt a népfőiskolán,vj de amint mondja: „Be szoktam})' jönni, mert érdekel, amiről ittj♦ szó van”, ja Az érdeklődést bizonyítja,jü hogy amikor az egyik fiatal lány*)' elneveti magát valamiért, rög-t; tön rászólnak. (Pedig, hát iste-j/) nem, fiatal, még, talán eszébe})' jutott valami érdekes dolog,K vagy valami furcsa kifejezés vál J(f tóttá ki belőle a nevetést. Fon-})' tos az. hogy ez az eset csak egé-K szén mellékes epizód, mindenkije figyel, szorgalmasan tanul.) })' Bognár János, a dunaföldvárjj; cipész ktsz dolgozója nem elő-je szőr van itt, mór tavaly is részA' vett a népfőiskola előadásain. Sfij mégis eljött az idén, mert mintvj mondja, tavaly is sokkal gyara-v* podott tudása, műveltsége s azíf idei is bizonyosan nagy segítsé-jü get fog neki nyújtani. Érdekes.^ hogy ipari dolgozó létére külö-EJ nősen a mezőgazdasági kérdéseim iránt érdeklődik. Vagy talány természetes is. Hiszen ma, ami-K} kor ilyen hatalmas átalakuló^' előtt áll a mezőgazdaság, min-} denki nagy érdeklődést tanúsí iránta. Hogy lesz-e még egy turnus a-j(í idén a népfőiskolán, még nen- bizonyos. De annyi már igen. hogy ez a harminc hallgató áli-a-J kínos műveltségben gyarapodva távozik hat hét után Felsőténge licről. (—ri) Fiísn a drezdai képtár megmentéséről A közeljövőben megkezdik ;; drezdai képtár festményeink megmentéséről szóló szovjet— NDK koprodukciós film felvételeit. A film rendezője a szovjet Lev Arnstam, aki Wolfgang Ebe ling német dramaturggal közösen írta a forgatókönyvet. A filrr zenéjét Dmitrij Sosztakovics szer— Nem dokumcntumfilmet. ha nem művészi filmet akarunk ké szíteni — mondotta Lev Arnstan — A film cselekménye a hóbort] befejezését’követő öt napban, 194E május 8-tól 13-ig játszódik. Ezer lesz a film címe: „Öt nap, öt éj-íj szaka.” A film fő hősei: egy orosz, hadnagy, aki azelőtt építész volt s most az eltűnt festményeket ku tatja, egy német leány, "aki koncentrációs táborból szabadult ér egy német festőművész, aki a har íj cokban elvesztette a kezét. — " ja ismeretlen nyelvre ® bulskantcéli Gordon Boyd Downer kanada’ nyelvész Észak-Laosz Nam Ta' nevű tartományában primitív nyelvet fedezett fel, amelyről ed dig semmiféle írásos feljegyzési) nem létezett. A nyelvet a jao tbrzr* beszéli, amely megközelíthetetlen vad hegyvidéken él. A tudós öítí hetet töltött a törzsnél, de rövi-jú desen újból visszatér oda, hogyí) befejezze tanulmányait az újv/í nyelvről; Hiszek, remélek NAIM FRASHERI (1846—1900) Hiszek, remélek, az ég megadja: az albán népnek feljő a napja, s virágzó földre süt tündökölve. Eljő a nap még, mely hozza égve szárnyán a nagy fényt, s megszüli végre az új világot, a boldogságot. Testvéri egység, béke, igazság, emberiesség: ez a szabadság. Boldog, kit egykor vár ez a szebb kor. Albániát a fény beragyogja és valahára jobb lesz a sorsa. Jogot osztó nap, hallasd a szódat. Derűs napokra virrad hazánk még, száll szakadozva az éji árnyék, öröm és béke köszönt a népre. Szép albán szóra nyitjuk a szánkat, virág borítja Albániánkat. Boldog, ki látja,' egy percre bárha. Tudás, műveltség, haladás, jóság, emberiesség: virul az ország. A jövő érik, soká nem késik. (Lator László fordítása.) A SABSAG CAJUPI (1866—1930) Hazám, bár elveszettnek látlak, mégis szeretlek; de ha szabad leszel, hazám, szeretlek még csak igazán! Zokogjatok, havas hegyek, erdők, mezők zokogjatok! Szegény Albánia halott, s a fényt tán sose látja meg: ereszkedett reá örök hályog, öldöklő szörnyű köd! A vak homályban kín tenyész. Olykor bevág a villám, élünk, szívünkön ül a félsz, örömünk semmi sincs már: itt ember többé nem dalol, s a csalogány is sírva szól. Irigylem az ég madarát: ha jólesik, fészkére ül — az ember folyton menekül, mert itt aljasság vert tanyát. ' Hazánk már csak szívünkben é’ I mert földje mind idegené... Hogy tűrheted rabságodat, Albánia, szegény hazám!? Annak legyen járom nyakán, aki megmentett másokat? Albánok, összefogjatok, hazátokért harcoljatok! Hazám, bár elveszettnek látlak, mégis szeretlek, s majd, ha szabad leszel, hazárrv szeretlek még csak igazán! (Jékely Zoltán fordítása.) $ A partizán sasok KOLE JA KOVA (1916— ) Gyere közénk, fegyvert a kézben, fönn tanyázunk a hegy sűrűjében, bújdokolni hóban, fagyban, szélben — hívnak a partizán sasok. A puszta fekete földön alszunk, takaró a csillagos ég rajtunk, szélbe tartott mellünk a pajzsunk — bátrai; a partizán sasok. Fellángol a forradalom, Albánia ege füst és korom, bosszút állunk a zsarnokon — győznek a partizán sasok. Gyere közénk, fegyverrel a kézben, fönn tanyázunk a hegy sűrűjében, harcolj, hogy a rabság véget érjen — hívnak a partizán sasok. (Kormos István fordítása Áss első hadtest indalója SHEVQET MUSARAJ (1914— ) !r I Zászlóktól, fegyverektől 1 ázás a föld, az albán. A nép letépte láncát, é: bizton áll a talpán. Sírján holt hőseinknek ujjongó hála csokra, szabadság csillagával fény száll a városokra. S ahol tiizét sziszegve gránátok ezre szórja, hatalmasan vörösük a hadtest lobogója. S mint óceán, ha zajlik, s fclyónak zúg vad árja. czabadságpt hozón ront az ellenség hadára. Fel hadtest, űzd pokolra a kárhozat fiát! Fpitsd fel hősi vérrel az új Albániát! Vacogjon félelemtől a népek elnyomója! A megnyílt földbe küldd le. Nincs zug, mely öt megóvja, mert egy halálra kínzott nemzet, mely bosszút állít, vértezte fel az első hadtestnek katonáit. Hogy álljanak keményen a szörnyű hare tűsében. Üj csillag tündökölt fel füst s láng között az égen. A népeké e csillag s többé nem huny ki rőtje, mert oltalmazni pajzsként a hadtest áll előtte. Fel hadtest, űzd pokolra a kárhozat fiat. épitsd fel hősi vérrel az új Albániát! (Gáspár Endre ?er:I
