Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-04 / 259. szám

’M aiv. Szekszárd Egyetemi Könyvtárig p *■> a a VP Szepessy U.3» VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! 9 t ' M ACJ^A ^7,0 CtA LISTA' M U KA S ? A ^ T 011 N A TS^CrA ' .ÉS-: A : M £<S VE p TaN A C S, l.A T;j wuuuuuuuuuuuuuu SZERDA 1959, november 4. IV. évfolyam 259. szám ' ÁRA: 50 FILLÉR Z] Ülést tartott a megyei tanács v. b. Községfejlesztési verseny indul megyénkben Az idén 15 termelőszövetkezetben villamosítottak A megyei tanács mezőgazda- sági osztályán arról tájékoztatták lapunk munkatársát, hogy ebben az évben 15 termelőszövetkezet­ben történt kisebb, nagyobb vil­lamosítás. így villamosítottak a szekszárdi Békében, a németkéri Ságváriban, a harci Petőfiben és a bikács—kistápéi Uj Élet Ter­melőszövetkezetben. A 15 terme­lőszövetkezet villamosítása több mint egymillió forintba került. A megye ipari üzemeiben lévő nyolcvan ifjúsági brigádon be­lül 1774 fiatal tett felajánlást a pártkongresszus tiszteletére. A felajánlások jelentős részét már teljesítették a fiatalok. A Dombó­vári. Fűtőház ifjúsági brigádjai év végéig egymillió forint meg­takarítást ajánlottak fel, s vál­lalásukat 1 512 021 forint érték­ben teljesítették. ,A Bonyhádi Zománcgyár öt if­júsági brigádja III. negyedévi ter­vét 135 százalékra teljesítette. A megye mezőgazdaságának szocialista szektoraiban 53 ifjú­Az elmúlt héten pedig az újiregi Béke Termelőszövetkezet kérte, hogy tanyaközpontját villamosít­sák. Amint arról értesültünk, a megyei tanács mezőgazdasági osz­tályán ez ügyben is intézkedés történt, az újiregi Béke Tsz 40 000 forint hosszúlejáratú hitelt ka­pott, amelyből még az idén elvég­zik a tanyaközpont villamosítá­sát. sági munkacsapat, 11 silózó bri­gád 1068 fővel vesz részt a kong­resszusi munka verseny ben. A fia­talok közül különösképpen ki­emelkedő Zslakó István ifjú trak torista eredménye, aki éves ter­vét 149 százalékra teljesítette. Jelentősen megnövekedett az utóbbi időben a fiatalok által el­végzett társadalmi munka: 83 647 óra társadalmi munkát végeztek a megye fiataljai. A legjelentő­sebb eredményeket ezen a téren a bonyhádi járás fiataljai érték el, akik 22 870 óra társadalmi munkát végeztek. Kedden ülést tartott a Tolna megyei Tanács \ grehajtó Bizott­sága dr. Tuska Pál elvtárs elnök­letével. Az ülésen megjelent Po­zsonyi István elvtárs, az Elnöki Tanács titkárságának vezetője és Hunyadi Károly elvtárs ország­gyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Tolna megyei titkára. A végrehajtó bizottság megvi­tatta a beruházásokról és a vár- I ható felújításokról szóló jelen­tést, amely a III. negyedév vé­géig végzett munkát elemezte. — Igen komoly feladatokat oldottak meg az idei évben megyénkben, de ennek ellenére mutatkozik némi lemaradás is. A hátralévő időben pótolni kell a lemaradást a lehetőségekhez mérten. Dr. Tus­ka elvtárs a vita összefoglalójá­ban hangsúlyozta: noha voltak bizonyos objek­tív körülmények, amelyek akadályozták a munkát, nem lehet mindent ezek számlá­jára írni. A hiányosságok ki­javításával az év végéig sok minden pótolható. A következő napirendi pont­ban került sor a községfejlesztés­sel kapcsolatos napirendi pont vitájára. Az ezzel kapcsolatos problémák elemzése során dr. Polgár Ferenc elvtárs többek kö­zött a megye területén mutatko­zó fellendülésről és a szállítási szerződésekkel kapcsolatos prob­lémákról beszélt. Daradics Ferenc elvtárs, a me­gyei pártbizottság titkára, a vég­rehajtó bizottság tagja, többek között a következőket mondotta: — A tanácsoknál sok kezde­ményezés, jó határozat születik. Nagy baj azonban, hogy azok megvalósítására, azok szerve­zésére már nem fordítanak olyan nagy gondot. Jó példa erre Bonyhád, ahol nagy községfejlesztési munkába kezdtek, de nincs elég szervező l erő. Báli Zoltán elvtárs a község­fejlesztési munkában tapasztal­ható »évvégi hajrával« foglalko­zott, és a következő évi előkészü­letekkel. Gyugyi János elvtárs, a végre­hajtó bizottság elnökhelyettese — előzetes megbeszélések alap­ján — javasolta, hogy a végre­hajtó bizottság tűzzön ki céljutal­mat a községfejlesztési feladatok megoldása terén kiemelkedő ered­ményt elért községeknek. A feladatok fontosságára való tekintettel javasolta, hogy indítsanak versenyt és majd a végrehajtó bizottság alapos tájékozódás után bírálja el, hogy melyik községeket illetik a céljutalmak. A javaslatot elfogadta a végre­hajtó bizottság és úgy határoztak, hogy rövid időn beiül kidolgoz­zák és közzéteszik a versenypon­tokat. Sándor Gábor elvtárs, az épí­tési-közlekedési osztály vezetője a kivitelezési szerződések meg­kötése terén tapasztalható hiá­nyosságokról beszélt. Hangsúlyoz­ta továbbá, hogy sok helyen hi­ba tapasztalható a községfejlesz­téssel kapcsolatos társadalmi munka terén is. Noha a lakosság­ban megvan a jóindulat, a helyi vezetők nem foglalkoznak kellő­képpen a megszervezéssel — mint például Bonyhádon. Bírálta to­vábbá Bátaszék község vezetőit, ahol nem megfelelő tervet készí­tettek és az gátolja a kivitelezéstj Pozsonyi István elvtárs is fel­szólalt a gyűlésen. Többek kö­zött a következőket mondotta: — A községfejlesztési munká­ban Tolna megye területén lema­radás mutatkozik. Ennek három fő oka van: Elő­ször a szervezés terén elköve­tett hibák, másodszor a töme­gek nem megfelelő mozgósí­tása, harmadszor pedig a terv­fegyelem terén tapasztalható hibák. A jövőben több segítő ellenőrzés­re lesz szükség, gondoskodni kell a szerződések időbeni megkötésé­ről, a tervek elkészítésénél pe­dig biztosítani, hogy az ne csak egy-két ember elgondolása le­gyen, hanem az egész tanácsé. A tanácsoknak a tervek elkészítése után azok megvalósításán is töb­bet kell dolgozni. Hunyadi Károly elvtárs ugyan­csak felszólalt a v. b. ülésen. Hangsúlyozta, hogy a községfej­lesztéssel kapcsolatos járási érte­kezletek, amelyeket a közelmúlt­ban tartottak meg, eredményesek voltak. A közeljövőben ismét kell hasonló értekezleteket tar­tani, hogy további előrehaladást érhessünk el. A végrehajtó bizottság tárgyalt Szekszárd város távlati fejlesz­téséről és döntött a különféle egyéb ügyekben is. B. F. Kiemelkedő eredményeket értek el a KISZ-szervezetek a kongresszusi versenyben, a takarékossági mozgalomban és a társadalmi munka végzésében okí.ll J 430500 okt.!2 4 450600 okt.9 466 0 00 oki. 8 448000^ ' 0kt.7 A A Hold he/ueete okt. 7en okt. 6-án A rakéta Marist Í959ÓM. Arin 284000 nkt.?1 342000 Terjed a Szakma Ifjú Mestere-mozgalom Dombóváron oki. 15 430500 okt.18 ’ W1500 faídkriélbtn A Hóra heia/ets o rakéta kilövésekor Az 1959. október 4-én felbocsátott harmadik szovjet űrrakéta keringési pályáján, a szov­jet tudósoknak a Földről sugárzott utasítására több fényképfelvételt készített a Hold­nak a Földről nem látható részéről. 1959. október 7- én a szovjet űr­állomás fototeOe- víziós berendezé- se, a Föld közép­pontjától több mint 400 ezer, a Holdtól pedig mintegy 60—70 000 kilométer távol­ságból 40 percen át fényképezte bolygónk útitársá­nak ez ideig isme­retlen felületét. A világszenzá­ciót képező, óriási tudományos jelen­tőségű fényképek a Hold Földről lát ható részéről ké­szített térkéneket módosítják, az ed­dig ismeretlen ol­dal térképe szá­mára pedig az alapanyagot adják. A szovjet tu­dósok a most lefényképezett Hold-félteke legjellegzetesebb ré­szeinek olyan nevei.et adtak, mint az Almok-ícngere, a Szov­jet-hegygerinc, a Moszkva-kfáter tenger, a Ciolkovszkij-csúcs, a Joliot-Curic-osúcs, amelyek foly­tatják a Hold térképezésének 350 éves hagyományát, egyúttal ki­fejezésre juttatják a szovjet tudo­mány és technika világraszóló sikereit. Az új Hold-fényképek részletesebb értékelése jelenleg folyamatban van. Jelmagyarázat (a Hold térké­pén): I. Kegionális-tenger, II. A Termékenység-tengere, III. Smiíh- tenger, IV. Déli-tenger (a Hold eddig ismert Oldalán), IVa. A Déli-tenger folytatása, V. Az Ä1- mok-tengere. A Szakma Ifjú Mestere-moz- galom az utóbbi hónapok során jelentősen elterjedt a dombóvári fiatalok körében. Eddig 37-en ne­veztek be a mozgalomba. Hm vasútnál dolgozó fiatalok kö­zül többen már el is érték a Szakma Ifjú Mestere címet. A Dombóvári Fűtőháznál dolgozó Márkus József kiszista mozdony- vezető a Szakma Ifjú Mestere aranyfokozatát nyerte el a vizsga során és 500 forint jutalmat is kapott. Iberharth György és Szabó VII. István kazánkovácsok pedig a Szakma Ifjú Mestere jelvény ezüstfokozatát kapták és 250 fo­rint pénzjutalmat.------------------------------------------i Hidroglobuszt építenek Földes-pusztán A Biritói Állami Gazdaság Föl­des-pusztai üzemegységében 50 ! köbméteres, 24 méter magas hid- í roglobusz építéséhez fogtak hoz- ! zá. A hidroglobusznak nevezett, fémből készülő víztorony alkat­részeit már a helyszínre szállítot­ták és az építőmunkások meg­kezdték az alapozást. A hidroglobuszt két bővizű kút látja el majd vízzel. így megol­dódik Földes-pusztán a vízprob­léma, amely eddig főleg az állat- tenyésztésben időszakos zavaro­kat okozott. Úgy tervezik, hogy a víztorony építése november 28-ig befejezést nyer. A beruházás értélre megha­ladja a félmillió forintot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom