Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-03 / 258. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1950; november 3. Barkós A simontornyai Derékhegyen mintegy 50 holdon termelnek szőlőt a község gazdái. Kinek kisebb, kinek nagyobb területen van itt szőlője, de valamennyi gazdának megegyezik a véleménye abban, hogy ezen a talajon lehet jó bort adó szőlőt termelni. Kiss István jó szó lőtermelő gazda hírében áll a faluban. Szereti a szőlőt, bár nem mezőgazdasággal foglalkozik — szabó a mestersége — de szabadidejének legnagyobb részé1; itt a hegyoldalban tölti, a szőlőtőkék között. Olyan szerencsénk volt, hogy éppen akkor látogattuk meg, amikor befejezte a szüretet, s a vendégekkel néhány pohár bor mellett már arról beszélgettek, hogy milyen zeszfokú Dór várható a kádban fortyogó mustból. Mindezt nemcsak úgy találomra határozták meg, hanem a gazda végezte el nagy szakértelemmel a mérést, az ehhez szükséges fokoló berendezéssel. Kiss István saját termésű borával, tavaly díjat nyert a megyei borversenyen. Vajon lesz olyan minőségű az idei termés, toló n.*. is mint a tavalyi? E kérdés meg válaszolására ő a legilletékesebb. Szerinte lesz. Bár a termés mennyisége meg sem közelíti a tavalyit, a minőség előreláthatólag felülmúlja... A tavalyi díjnyertes bor kóstolgatása közben már megoldódik a nyelv. Szóbakerül az is, hogy ilyenkortájt esténként hangos a hegyoldal, mert a szőlőtulajdonosok egymás borát kóstolgatva néha víg nótára gyújtanak, olyanannyira hogy még a faluba is lehallatszik a hangjuk, pedig az meglehetősen messze van. S ha már a nótánál tartanak, akkor mind későbbre húzódik a búcsúzkodás, s néha csak a hajnali kakasszó veti haza a kóstolgatókat. Kiss István pincéjében, szemben a bejárattal három oklevél tűnik a belépő szemébe. Miért nem otthon tartja a lakásán?... Tán azért, mert a bora nyerte, s így elég közel van az oklevél a borhoz. A gazda úgy szeretné, ha az idén a negyedik is odakerülne másik három mellé. (b) Javult a cipők minősége a Paksi Cipész Ktsz-ben Az első negyedévben a Ktsz 110 000 forint nyereséget ért el. Ez az összeg a második negyedév végére 71 000 forintra csökkent. A második negyedévi eredmény csak átmeneti megtorpanást -jelentett a szövetkezet életében. Már hosszú évek során nem fordult elő, hogy a szövetkezet akár negyedéves viszonylatban is veszteMEGVALÖSUL A »SZÁRNYAS EMBER« ÁLMA? Emiéi Hartman angol feltaláló »omithopter« néven szerkezetet talált fel, melynek segítségével az ember motor nélkül, kizárólag izomerővel a levegőbe tud emelkedni. Tizenöt évi kísérletezés után Hartman most mutatta be a nagy toliakkal ellátott, mozgószárnyú gépet, amely szerinte megvalósítja az ember legrégibb ólmát. A kísérleti repülésre rövidesen sor kerül. Egy pilóta a szerkezetben ülve lábával és kezével evezős mozdulatokat végez és a feltaláló hite és meggyőződése szerint 50 lábnyi magasságra tud felemelkedni, hogy azután szárnycsapásckkal haladjon tovább a levegőben. séggel zárjon. A veszteség egyik oka a felszámolásra került bolt árukészletének leértékeléséből adódott, de jelentős mértékben hozzájárult ehhez a cipőnagykeres kedelmi vállalat minőségi leérté" kelése is, valamint az ezzel kapcsolatos kötbér kifizetések. Ebben az időszakban a szövetke zet saját minősítése szerint is a megengedettnél nagyobb arányú volt a cipőféleségeknél a másod és harmadosztályú árú. A KISőöV segítségével a szövetkezet vezetősége erélyes kézzel nyúlt hozzá a problémák megoldásához, többek között bevezette a selejtbérezést és a selejtes munkákkal összefüggően kártérítési kötelezettséget ál lapított meg. Ezek az intézkedések nem maradtak hatás nélkül. A harmadik negyedév utolsó hó napjában már nem volt minőségi kifogás é-. a szövetkezetnek nem kellett minőségi kötbért fizetni. Ezen túlmenően a másod és har- osztályú árúk is csökkentek. A minőségi ' munka megjavítását szolgálja a jelenleg működő szabász és cipész továbbképző tanfolyam amelyen tizennégy szakmunkás vesz részt. jéfcen mászkáltak és valamiféle sörtés gombolyagot vonszoltak félre. Óvatosan haladtak. A kaktuszok sorai krétafeher, lejtős partig nyúltak cl. A part szemlátomást régi, faragott kőlapokkal volt kirakva. A repedésekben és a kőlapok közt, a résekben, kiszáradt mohaszálak csüngtek alá. Az egyik kőlapon ugyanolyan karika volt, amilyet a mezőn is láttak. Pikkelyes gyíkocskák békésen szunyókáltak a napsütésben. Lösz és Guszev felkapaszkodott a lejtőn. Dombos vidék tárult szemük elé, ugyancsak narancsszínű de valamivel fakóbb. Itt-ott alacsony, az erdei fenyőhöz hasonló fák álltak szétszórtan. Másutt kőtömbök, romok körvonalai fehérlettek. Messze, északnyugaton éles, egyenetlen, megdermedt lángnyelvekhez hasonló hegyek vonulata emelkedett az ég felé. A hegytetőkön hó csillogott. — Jobb lenne, ha most vissza- mennénk, ennénk valamit, pihennénk — mondta Guszev. — Ki- döglünk itt és nem találunk egy árva lelket sem. Még álldogáltak egy ideig. A síkság kihalt volt és szomorú. Elszorult a szívük. — No, nézzünk csak vissza — mondta Guszev. Lementek a lejtőn és hosszas bolyongás után — a kaktuszok közt — ráakadtak a gépre. Egyszerre csak Guszev suttogva megszólalt: — Nézze csak! Beidegződött mozdulattal előkapta revolverét a pisztolytáskából. — Hé — kiáltotta — mit csinálsz ott a gépnél, majd adok én neked! Lövök! — Kinek kiabál? — Látja, hol van a gép? — Igen, látom már. — Hát attól jobbra, ott ül valaki. Lösz is meglátta végül és mindketten lélekszakadva rohantak a géphez. A gép mellett üldögélő lény odébb ment, ugrott egyet- kettőt a kaktuszok közt, felszökkent, kinyújtotta a hosszú, hár- tyós szárnyát, felszállt, félkört írt le a levegőben, majd a két ember feje fölött röpdösött. Ugyanaz a lény volt, amelyet az imént madárnak véltek. Guszev kinyújtotta a revolveres karját, hogy röptében lelője a szárnyas állatot. De Lösz félrelökte a pisztolyt és rákiáltott Guszevre: — Elment az esze?! Ez Marslakó! Guszev félrehajtotta fejét és tátolt s»«iv\1 bámul; (“remtrp.ényre. rmrJy fölöttük körözött a sötétkék égen. Lösz előHalálos játék Vijjogva száguld, a mentő, éles fényszemei ellenállhatatlan erővel törnek utat az éjszaka tömör sötétjébe. Kibontott, piros zászlaját tépi a szél... A szembejövő au tóle lassítanak, reflektort tompítanak, az utasok döbbenten összené znek. — Szerencsétlenség történt va lahol... Rémülten ébred a kórházi po rtás, a mentő előtt csikorogva nyílnak meg a nehéz vaskapuk. Riad a gyermekosztály, futva siet a rendelőszoba felé az ügyeletes orvos. A vizsgálóasztalon sá padtarcú kétéves kislány fekszik halálraváltan, alig lélegezve... A vizsgálat közben ijedt arco k néznek egymásra, röpke kérdések s tanácstalan válaszok hangz anak. — Kombetint! — pattog az ü gyeletes orvos, s pillanatok alatt kézbeadják az életmentő gyógysz ért. Ampulla törik recsegve, vénába fúródik a tű, de már késő... Miközben fogy a színtelen folyadék a fecskendőből, elfogy a szép testű, egészségesnek látszó gyerekből az élet... Megrekedt a légzés... A fonendoszkop rátapad a mellkasra: Csend... Megszűnt a pi ros gyerekszív dobogni! Odakint süvít a szél, remegte- ti az ablakot s tépi a megkínzott fák maradék levelét. A család a tűzhely köré húzódik, s meghitt békességben válogatják a babot. A kétéves kislány — nevezzük Er zsikének — ott settenkedik a szakajtó körül, bele-belenyúl, zörgeti a kemény fényes szemeket, nagyokat kacag, s észrevétlen egy-két babszemmel a sarokba húzódik. Orrába tesz egy kicsi szemet, nagyot szív s csodálkozó örömmel fedezi fel, hogy a babszem orrát csiklandozva eltűnik a mélyben. Tüsszent, s kacag rá egy jót... A válogatás végeztével az anya ágyba dugja lányát, Erzsiké duzzogva engedelmeskedik, játszani szeretne tovább. Oly csodálatosak azok a babszemek! — Babot kéjek... s az anyja jó marék babot tesz be az ágyba. •— Hadd játsszék, majd elalszik... S zörgeti a lányka markában .a babot, majd mind ritkásabban, s mikor kilencre ér az óramutató, elcsendesül a kiságy, elalszik a gyermek... Csend borul a házra, elpihen a család, a kályhatűz utolsókat lobban, s kialszik sárga, falontáncoló fénye. A falióra kattog, zümmögi az időt, s mire tizenegyre érne, si- vítás és hörgés veri fel a csendet. A házaspár szinte egyszerre döbben fel, s rémülten hallják Erzsiké hörgő, kapkodó légvételét. Fényt gyújtanak, s látják, hogy a szenvedő gyerek kidegadt erekkel küzd a levegőért... Egymásra néznek, s mindketten a lányra, homlokát tapintják, nem észlelnek semmi különöset, csak ami első látásra is feltűnt: Erzsiké alig kap levegőt, s kínlódva vergődik rácsos kis fekhelyén. A férfi az istállóba rohan, lovat fog a kocsi elé, nem szólnak egy szót sem, de mind a ketten húzta a zsebkendőjét és^ integetett a furcsa madárnak. — No csak vigyázzon, Msztyisz- lav Szergejevics. Ez még a fejünkre hajít valamit. — Mondom, hogy tegye el a revolvert. A nagy madár lejjebb ereszkedett. Most már mindketten látták: emberformájú lény, valami repülő szerkezet nyergében ül. Alsóteste a levegőben lógott. Vallóval egymagasságban két hajlított, mozgékony szárny nyúlt ki. Valamilyen korong forgott a szárnyak alatt, alighanem a légcsavar. A nyereg mögött kormányrúd ága zott szét villaszerűén. Az egész szerkezet olyan könnyed volt, olyan mozgékony, mint egy élőlény. A Mars-lakó most lejjebb szállt és közvetlenül a szántóföld fölött repült. Az egyik szárnya fölfelé ívelt, a másik lecsüngött. Látszott már a Mars-lakó feje: tojásalakú, hosszú ellenzős sapka takarta. Szemüveget viselt. Arca keskeny volt, ráncos és téglaszínű, az orra meg hegyes. Mozgott a szája, valamit csipogott, Szárnyával szaporán csapkodott, iáért a földre, ott futott tovább, majd vagv harminc lépésnyi az emberektől leugrott a nyeregből. (Folytatjuk.) tudják: azonnal orvos kell, orvos... Kendőbe bugyolálva szorítja magához gyermekét az anya, s vágtatnak a lovak, a szeles, sötét éjben... A körzeti orvos is tanácstalan. A szülők nem mondhatnak mást csak: a kislány kilenc órakor még vidám volt, egészségtől duzzadt, piros veit az arca, s mosolygott tágranyíló kék szeme, amikor megcsörrentek markában a babszemek. — Ahá, a babszem... Itt lehet a hiba! S a kislány egyre nehezebben kapkod, eszméletét veszti, rendszertelenül verdes a szíve. Telefon és mentő... Irány a kórház! Az orvos is velük... A szekszárdi kórházban »» ügyeletes orvos alig észlel légzést, kezd a szív kihagyni... Gégészért kiált, kombetinnel akar erőt adni addig. Mire a gégészorvos odaér: halott már a kislány. Sikong az anya, jajveszékelése felveri a gyermekosztály csendjét, de új életet sem a három orvos, sem ő nem adhat az örök álomba merültnek. Megdöbbenve áll ott mind a három orvos. — Halálos játék... Halálos játék... A babszem a légcsőbe jutott, ott a nedvességtől megduzzadt s az okozta a halált... Felelőtlenség? Lehet, bár szívtelenség lenne vádolni itt a gyász bagörnyedt szülőket... Egy azonban bizonyos: tanulság, nagyon komoly és megrázó tanulság ez a halálos végű játék. GYENIS JÁNOS A közösség érdekében A kurdi Új Élet Tsz ellenőrző bizottságának munkájáról Hogyan dolgozik az ellenőrző bizottság, milyen eredményekkel és milyen tapasztalatokkal jár ,a munkája? Rászolgál-e vajon arra a bizalomra, amelyre a tsz-tagság érdemesítette; jól őrködik-e a közös vagyon kezelése, a közös gazdálkodás, a tagokkal való elszámolás, a közgyűlés határozatainak végrehajtása, valamint a jogszabályok és az alapszabály megtartása felett? — Ezekre a kérdésekre kaptam választ Kur- don az Uj Elet Termelőszövetkezetben. * Nagy halom káposzta mellett találjuk Bencze Károlyt, az ellenőrző bizottság elnökét. Elevenmozgású, megfontolt beszédű, okos és tapasztalt parasztember. Lelkiismeretesen, becsülettel és a lehető legteljesebb igazságossággal látja el Bencze bácsi fontos tisztségét. Ez a véleménye róla az elnöknek, a főkönyvelőnek és a tagságnak is. Nagymértékben az ő érdeme az, hogy az ellenőrző bizottság jól működik a kurdi Uj Elet Tsz-ben. Pedig nem mindig népszerű dolog az ellenőrzés. A volt egyéni parasztok nem válnak máról- holnapra szocialista emberré; egyéni érdekeiket gyakran a közösség érdeke fölé helyezik. A tsz ellenőrző szervének, amelynek tagjait a tsz-tagság maga közül választja ki, mindig a közösség érdekeit kell szem előtt tartani, még akkor is, amikor az pillanatnyilag szembekerül az egyéni érdekekkel. így volt ez Kurdon, az Uj Elet Tsz-ben a háztáji földek kiosztásának felülvizsgálatakor. Az a bizottság, amelyre a háztáji földek elosztását bízták, mm dolgozott jól; elnézték„ sőt lehetővé tették, hogy az alapszabályban megengedett egy kataszteri holdon felül is tartsanak meg maguknak földel a tsz-tagok. Ez az engedékenység meghonosította a »fekete földek« használatát, cmely aztán elvonta a tagságot a közös munkától. Az ellenőrző bizottság aprólékos munkája felülvizsgálta minden egyes tan háztáji gazdaságát. Ahol több földet talállak a megengedettnél, büntető jelleggel föld-bért róttak ki a fekete fö'd használójára, s c~t n bért maid Pvonják az évvégi részesedésből. Egy másik vizsgálat a fekete fuvarokról rántotta le a leplet. A tsz-tagok saját szükségleteikre igénybevették a tsz fogatait, anélkül, hogy arra engedélyt kértek volna a vezetőségtől, ■vagy térítést fizettek volna a fuvarért. A vizsgálat eredményeként, hogy teljeSéii felszámolják a feketefuvarokat, még azok lehetőségét is, bevezetik a fogatosoknál a menetlevelet. Vizsgálatot tartott az ellenőrző bizottság az iparosoknál is. A tsz műhelyeiben dolgozó iparosok privát munkát is végeztek a tsz szerszámaival, a tsz műhelyében. Az ellenőrző bizottság javaslatára megszigorítottál: a műhelyekben a munkanapló vezetését és bevezették az utalványrer.dszert. E, sok közül kiragadott — három példa is szzm'ólieti, milyen nagy szül:jég va:i/még egy olyan jó tsz-ben is, mint a kurdi Uj Elit, az ellenőrző bizottság jó munkájára. Es milyen nagy szükség van arra, hogy az ellenőrző bizottság ne legyen elfogult, s ne féljen attól sem, ha intézkedései egyes tagok pillanatnyi zúgolódásait váltják ki. Az a feladat, amely ma talán nem látszik népszerűnek, az holnap már népszerű lesz, mert a feladat helyes megoldása a közösség javít eredményezi. A kurdi példa ezt bizonyítja, meg még azt is, hogy jó ellenőrző munkával, a hibák és a kis bajok megszüntetésével elejét lehet venni a nagy baloknak és a bűncselekményeknek. —is —OS SVÁJCBAN VANNAK EUROPA LEGNAGYOBB FENYŐI Európa leghatalmasabb fényi fáit Svájcban találjuk. Sváj erdészek adatai szerint a legn: gyobb példány átmérője gasságban 150 cenliméier, maga sága pedig meghaladja az 5!) m tért. Négy olyan fenyőfát ía.lá tak, amelynek á! mérője legal át 125 centiméter és több mint méteres átmérőt S0 fánál mérte’ Becslések szerint az elsőnek en líiett fenyőből 135 köbméter has: rrsíHia'ó fát lehelne kitermrln a ltöve'ko ő kategóriából pedi kb. 30 köbmétert.