Tolna Megyei Népújság, 1959. október (4. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-31 / 256. szám
/ W5S. ofcWTier ft. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Hí hiányzik a bonyhádi gépállomás brigádszállásárál ? A brigádszállás már az első pillanatban zsúfoltnak tűnik. Úgy hallottam, nyolcán lakják, de hamarjában tizenkét ágyat számlálok össze. De mi ez? — Ahogy a szemem jobban hozzászokik a félhomály' hoz, egyre több dolgot veszek észre. Az egyik sarokban lemosat- Jan gumicsizma, a másikban benzineskanna, az asztalon ételmaradék. Ami azt illeti, rendszeretet nemigen látszik a szobán. És vajon volt-e szellőztetve? — Aligha. Pedig már délelőtt kilenc óra. Az ablakok zártak. Érződik az elhasznált éjszakai levegő. Megnézem az ágyneműket. Az egyik ágyon tiszta a lepedő, a másikon piszkos. Miért van ez? — A válasz egyszerű. Egyik ágy gazdája jobban vigyáz a tisztaságra, mint a másiké. A falon egyetlen dísz van. Egy plakát. A plakáton „Trehány Lajos” látható különféle pózokban. Olyan érzés fogja el az embert, mintha a szoba lakói közül egyesek „Trehány Lajos”-t akarnák utánozni. — Mi hiányzik a brigádszál) ás- ról, mi a jó és mi a rossz benne? — A kérdést feltettem Lencse Vincének, a gépállomás íőagro- nómusának, aki ottjártamkor az igazgatót helyettesítette és feltettem a „szobaparancsnoknak”, Mucska Györgynek, valamint a szoba egyik tizenhat éves lakójának, Hanli Jakabnak is. A feleletek és az egyéni észlelések alapján sok mindenre rájöttem. A legfontosabb, mivel főként szerelőkről és traktoristákról van szó, a melegvizes zuhanyozó. Ez megvan nyár óta. A brigádszállás szomszédságában kultúrterem van, rádióval és televízióval. Ez is örvendetes dolog. A problémát a hálószoba belső rendje és a fegyelem, valamint néhány esztétikailag kifogásolható hiányosság okozza. Az otthonosabbá tétel végett és az esztétikai szépérzék fejlesztése végett a „Trehány Lajos”-t ábrázoló plakátot ki lehetne telepíteni a folyosóra és helyette néhány szép képpel kellene díszíteni a szobát. A rend elérése végett Nagy érdeklődés nyilvánul meg Ungár Imre csütörtöki zongoraestje iránt Már megemlékeztünk arról, hogy a szekszárdi hangversenyévad egy kis késéssel ugyan, de rövidesen elkezdődik. Az évad első hangversenyén Ungár Imre Kossuth-dfjas érdemes művészünk látogat el Szekszárdra, most már másod ízben (először 1948-ban volt alkalmunk hallgatni), hogy ízelítőt adjon egy világtalan ember letisztult művészetéből. Ungár Imre 1909-ben Budapesten született. Már hároméves korában elvesztette szemevilágát betegségből kifolyólag. Zongorázni már vakon, 6 éves korában kezdett. Kilenc éven keresztül tanult egy vak zenetanárnál, majd ezután a nagy mesterhez, Thomán Istvánhoz került, aki annak idején Liszt-tanítvány volt. Az ő irányításával végezte el a Zeneművészeti Főiskolát alig 20 esztendős korában. Első ízben 16 éves korában hívta fel magára a zeneértők figyelmét, amikor egy nemzetközi tehet' ségkutató versenyen első díjat nyert. Ettől az időtől kezdve kezdett hangversenyezni mind külföldön, mind pedig belföldön. Igazi karrierje sok európai városban adott hangverseny után 1932-ben indult el, amikor Varsóban, a második nemzetközi Cho- pin-versenyen megnyerte az első díjat. A varsói díj után itthon megkapta a legmagasabb kitüntetést, ami annak idején hazai művésznek járt és ettől az időtől kezdve évente 8 hónapot hang- versenyzett egész Európában és a Közel-Keleten. A háború kitörése Hollandiában érte és 1943-ig élt itt meglehetősen nehéz körülmények közepette. 1943-ban sikerült hazajutnia, de a felszabadulásig itthon is rendkívül nehéz hónapokat, éveket élt át. A felszabadulás után 1946-ban ismét külföldi hangversenykörútra indult. 1949'ben kinevezték a Zeneművészeti Főiskola tanárává, ugyanebben az évben megkapta a Kos- suth-díjat és ezen kívül több külföldi kitüntetéssel is rendelkezik. Az 50 esztendős művész most is tanít a főiskolán és közben mind külföldön, .mind belföldön rendszeresen hangversenyezik. Ungár Imre zongoraestjére november 5-én, csütörtökön este fél 8 órai kezdettel kerül sor a Zeneiskola nagytermében. A hangverseny-rendezőség kéri a hangverseny-látogatókat, hogy már | csak azért is, mert a művész mozgásképtelen és így az egyes versenyszámok között is a zongora mellett marad, érkezzenek pontosan és megérkezés után foglalják el helyüket. A hangverseny jegyeit a Zeneiskola árusítja 6—18 forintos áron. a rend megkövetelése lenne a legfontosabb teendő. A szoba .„parancsnoka”, Mucska György, aki nemrég szerelt le a honvédségtől, arról panaszkodik, hogy hiábavaló a „szép szó!” Szép szóval bizony tényleg keveset lehet egymagában elérni. Szobarendet kellene összeállítani. A szobarend ellen vétők felelősségre vonása sem maradhat el. Aki vét a szoba közössége ellen, az megérdemli, hogy kedvezményeket vonjanak meg tőle. A szép szó, a türelmes rábeszélés csak úgy ér valamit, ha konkrét követelményekkel párosul. A szabadidő kihasználása körül is baj van. A brigádszálláson levők szabadidejét fel lehetne használni arra, hogy kultúrgárdát szervezzenek a brigádszállás lakóiból. Hiányoznak a könyvek a brigádszállásról. A lakók egyáltalán nem, vagjt csak nagyon ritkán olvasnak szépirodalmat. Pedig a napi nyolc órai munka után, amit a szerelőműhelyben töltenek, bőven jutna egy-két óra olvasásra is. De akad-e olyan valaki, aki néhanapján elmegy a brigádszállás lakóihoz, hogy könyvismertetést tartson számukra, felhívja figyelmüket egy-két jó könyvre? Ilyen valaki eddig még nem akadt. Jön a tél. Hosszú esték következnek. Ami ma még hiányosság, az könnyen kijavítható. Ha a hiányosságok eltűnnek, ebből haszna lesz a gépállomás vezetőségének és a brigádszállás lakóinak is. H. T. Erről is beszélni kell Dlsszidens történet Több újságban is olvasható volt a napokban egy hír, egy svájci lap, a Die Tat közlése alapján. A hír szerint három magyar diszi- dens bűnügyét tárgyalta a svájci bíróság, s közülük egyet kétrendbeli betörésben való segítségnyújtás, autólopás, valamint ittas állapotban való vezetés' vádjával 21 havi börtönbüntetésre ítélt. A másik két vádlott bűntette: házasságot ígértek egy süketnéma lánynak és 16 ezer frankot loptak tőle... Ennyi a hír... S most forgassuk vissza a történelem lapjait három évvel. Pontosan három éve annak, hogy fiatalok százai hagyták el az országot, megtévesztve azzal a reménnyel, hogy Nyugaton az édenkertbe csöppennek, s a legnagyobb boldogság vár ott rájuk. No, ezzel nem azt akarom mondani, hogy valamennyi disszi- dens csupa tévedésből szökött Nyugatra. Nem. Távol áll tőlem. De akiket valóban a félrevezetés csalt ki, azok már rég megbánták tettüket... A hazaárulók nagy része azok közül került ki, akiknek volt mi elől menekülni, akik hagytak maguk után valamit itthon, olyan valamit, amiért büntetés jár... S ott megjavultak tán? Nem!... Megmaradtak továbbra is dologkerülőnek, s ellenségei maradtak továbbra is népi demokratikus rendszerünknek. De abból sem lehet örökké élni minden disszidensnek, hogy kiagyalt hazugságokat szór „hazájára”. Amikor elmondott mindent, amit „tudott”, nincs tovább rá szükség, ha nem tud újat mondani, mehet s dolgozni lenne kénytelen. (A kapitalizmustól más nem is várható.) A munkát nem szokta, hát megpróbál ott is úgy élni, mint itthon tette, amiért menekülnie kellett az igazságszolgáltatás elől. De lehet az is, hogy olyanok vetemedtek lopásra, csalásra ez esetben Svájcban, akiknek itthon megvolt a mindennapi kenyerük, munkájuk volt, dolgozhattak — mert nálunk mindenki dolgozhat, aki akar — de ott a munkanélküliség, nyomorgás lopásra, csalásra kényszerítette őket. Hol van hát az a paradicsom, amiről három évvel ezelőtt annyian beszéltek, s amiről ma is dicshimnuszokat zengenek a szocialista országok ellen úszító rádiók? Tán meg kellene kérdezni néhányat azok közül, akik most Nyugaton tengődnek munka nélkül, ők meg tudnák magyarázni, mi az oka annak, hogy sok — itthon becsületes ember is — lopni, csalni kényszerül, hogy életét a legminimálisabb feltételek mellett tengethesse. Különösebb kommentálásra azt hiszem, nem szorul a fent elmondott svájci eset sem. A történet magáért beszél... (buni) ,Fairen állás1 Az eligazítás, a munkaelosztás reggel hat órakor mindig azzal kezdődik, hogy az ügyeletes tiszt felolvassa a „harmad” névsorát. Az ügyeletes a forgalmistával kezdi és a váltótisztító munkásnál fejezi be. Most is, ezen a ködös őszi reggelen a felsorakozott, téli ruhába öltözött vasutasok elé állt a nagy' könyvvel. Sorolni kezdte a neveket. Egy-egy név elhangzása után »igen« vagy »jelen« szóval adták tudtul a vasutasok, hogy itt vannak, eljöttek »szolgálatba«. Mert vasutas sohasem azt mondja, hogy dolgozni megy, hanem —• ha kétnapos vasutas is — szolgálni... — Horváth V. István ... A névre nem jelentkezik senki. A brigádvezető körülnéz a mögötte álló emberek között, halkan kérdi a helyettesétől, hol a Pista? Az a vállát rángatja... S a kérdés így halkan végigsuttog az egész brigádon, észre sem veszik, hogy közben már az ügyeletes tiszt egy másik embert állít közéjük, helyettesíteni a hiányzót. Amikor az eligazítás befejezőGuszev a másik figyelőszemre hajolt és megszólalt: — Isten veled, Föld-anyácska, éltem rajtad, véremet ittad. Talpra állt, de hirtelen meg- tántorodott és rázuhant a párnára. Nyakén föltépte a kabátot. — Meghalok, Msztyiszlav Szer- gejevics, oda az erőm. Lösz érezte: szíve egyre gyorsabban és gyorsabban ver, már nem is ver, csak gyötrőn rángatózik. Halántékán lüktet a vér. Szeme előtt minden elsötétedik. Odakúszott a sebességmérőhöz. A nyíl egyre emelkedett, hihetetlen sebességet jelzett. Kiértek a légkörből. Csökkent a vonzás. A mágneses tű mutatta, hogy a Föld függőlegesen alattuk van. A gép másodpercenként növekvő sebességgel, eszeveszett gyorsasággal száguldott a jeges világűrben. Lösz töredező körömmel gombolta ki nyakán a bekecset, s ebben a pillanatban megállt a szíve. Losz előre látta, hogy a gép és a benne levő testek sebessége eléri azt a határt, amikor hatalmasan meggyorsul a szívverés, a vér és a nedvek keringése, valamint a test egész életritmusa. — Mindezt előre látva, a villanyvezetékekkel összekötötte az egyik giroszkóp (kettő volt a gépben) sebességmérőjét a tartálycsapokkal, amelyek aztán a kellő pillanatban önműködően nagymennyiségű oxigént és ammóniás sót bocsátottak ki. Lösz tért először magához. Mellében szaggatást érzett, szédült, szíve vadul' zakatolt. Gondolatok villantak föl benne és tűntek el: szokatlan, gyors, világos gondolatok. Mozdulatai furcsán köny- nyedek és pontosak voltak. Lösz elzárta a fölösleges tartálycsapokat és a sebességmérőre pillantott. A gép másodpercenként mintegy ötszáz kilométeres sebességgel haladt. Világos volt. Az egyik figyelőszemen vakító napsugár tűzött be. A sugár fényében feküdt Guszev, hanyatt feküdt, fogai kivillantak, üveges szeme kimeredt. Lösz szalmiákos sót tartott az orrához. Guszev nagyot sóhajtott, szemhéja megrebbent, Lösz megfogta a hóna alatt és nagy lendülettel fel akarta állítani, de Gu- szsv teste úgy emelkedett a levegőbe, mint egy léggömb. Lösz elengedte. Guszev lassan ereszkedett alá a padlóra, a levegőben kinyújtotta a lábát, könyökét is felemelte, s úgy ült valahogyan, mint a sósvízben, és körülnézett: — Nem vagyok én részeg, Msztyiszlav Szergejevics? Lösz utasította, hogy másszon fel és ellenőrizze a felső figyelőszemet. Guszev felállt, meglen- dült és úgy mászott fel a gép füg gőleges falán, akár a légy. Megkapaszkodott a párnázott burkolatban és a figyelőszemhez hajolt. — Sötét van. Msztyiszlav Szergejevics, az égvilágon semmit sem látok. Lösz füstüveget tett a Nap felé fordult, lencsére. Élesen kirajzolódó, hatalmas gomolyagként függött a Nap a kietlen sötétségben. Oldalt, mint a szárnyak, két fénylő ködfolt nyúlt ki róla. Sűrű magvától szökőkút vált el és szélesedett gömbalakban — éppen itt volt a nagy napfoltok időszaka. A tündöklő magtól távolodva, a kinyúló szárnyaknál halványabb tűztengerek úsztak; ezek már teljesen elszakadtak a Naptól és körülötte keringtek. (Folytatjuk.) dik, az ügyeletes tiszt magához hívja a brigád vezetőt: — Mi van Horváth Pistával? Nem hiányzott az még soha.... És előkeríti a küldöncöt, majd az kideríti az igazságot, ha a szolgálatban lévő brigádtagok egyike sem tud felvilágosítást adni. Kovács Péter felül kerékpárjára. Taposta a pedált az új városrész felé .., Horváth nemrégen épült, új, vakolatlan háza előtt száll le a kerékpárról, azt odatámasztja a kátránnyal befestett drótkerítésnek és zörögni kezd az ajtón ... A zörgésre kutyacsaholás az első felelet, majd kijön az asszony is. A kerítés van közöttük, úgy tárgyalnak: — A Pistáért jöttem, nem volt ott reggel a jelentkezésen. Az asszony hirtelen elsápad, remegni kezd a szája, kezével tétován nyúl kendővel bekötött fejéhez... — A... az uram .. .• nem ... hogy nem ment el szolgálni? Nem lehet, hiszen én csomagoltam ösz- sze a reggelijét, meg az ebédjét... Várjon, jövök mindjárt. És szaladt vissza a házba, amikor visszajött, már kabát volt rajta és tolta a csillogó kerékpárt. Azon az úton indultak el, amelyen az ember dolgozni járt. Végig az új házsorok előtt, a salakos úton, az állomás felé... Nem értek még k’ az új városrészből, amikor megállította*őket egy asszony, Horváthék harmadik szomszédja: — Jaj, Bözsikém, az urát elütötte ... már elvitték — és kapkodva magyarázni kezdte, hogy egy teherautó elütötte és a mentő is elvitte már Kaposvárra a kórházba... Az asszony szeméből kövér könnycsepp gurult le kerek arcán. Kovács Péter nézte a két asszonyt, az egyiket, amelyik szapora beszéddel talán olyat is mesélt, ami meg sem történt és a másikat, amelyik halkan, száját összeharapva, rzepegve fogta kerékpárját. Gyorsan határozott: — Menjen maga haza főzni, mert nem lesz ebéd — küldte el a hírhozót, majd Horváthnéhoz fordult. — Jöjjön Bözsike, lemegyünk az állomásra, majd kitalálunk az úfón valamit. — Fel - ültek a kerékpárra és szótlanul kerekeztek az állomás felé. — Telefonálunk Kaposvárra, majd szólok én a főnök elvtársnak, meg a párttitkárnak is, talán azok tudnak segíteni. Amikor a főnöknek jelentést tett a küldönc útjáról, ránézett az előtte álló asszonyra, aki zsebkendővel törölgette szemét. Felvette a telefon hallgatóját, hívta Kaposvárt. Néhány perc eltelte után jelentkezett a kórház. Az ügyeletes orvos közölte, hogy belső vérzést és két bordatörést állapítottak eddig meg, előreláthatólag hosszabb ideig kell a betegnek kórházban maradnia ..: — Ne menjen ma el az urához — szólt a főnök az asszonyhoz —, azt mondják, hogy nem súlyos az eset, majd csütörtökön, két nap múlva, a látogatási napon utazzon .: . Az asszony még meg sem tudta köszönni a segítséget, hogy férjéről ilyen gyorsan hírt kapott, amikor a főnök újból telefonálni kezdett. A párttitkárt, meg a szakszervezeti elnököt hívta. Fél óra múltán már együtt ült az »üzemi háromszög«. Elhatározták, hogy segítenek a bajbajutott vasutas családján. Másnap elutazott a beteglátogató a kórházba — két szál virágot, meg baráti szót, segítőkészséget vitt magával. A beteg már jobban volt. Nyugalmat és pihenést javasoltak az orvosok. Az operáció sikerült. Ezzel a hírrel jött vissza az állomásra. Csütörtökön az asszony is elutazott a két gyerekkel együtt, meglátogatták a beteget. Pénteken öt óra után három vasutas állt meg a Horváth-porta előtt, segíteni jöttek. Egyikőjük fát vágott, a másik kettő meg a kertet ásta fel. Pénzt is hoztak magukkal, segélyt, amit a bajbajutottnak a szakszervezet, meg a főnökség adott..; Amíg- beteg volt, minden szombaton három vasutas kereste fel a férj nélkül maradt házat. Segítettek. Munka mindig akadt a ház körül... Négy hónap után, amikor a beteg először tett sétát az udvaron foglalatoskodó brigádbéli társai között — arcán kis kerek pirossággal —, szeme kissé bepárásodott. Azután gyorsan elfordult dolgozgató társaitól és besietett... Az ajtó függönye mögül figyelt ki, és itt törölte arcét végig zsebkendőjével, ahova t"K'n ez a k'-ő ős»’, c"'->5s hideg cselt«, ki a két csepp könnyet... Patronálás ez is ,, Ács Jenő
