Tolna Megyei Népújság, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-06 / 209. szám
IRODALOM * MŰVÉSZET « NÉPMŰVELÉS Kínai parasztok vitája: USt>64i> ? CSÄNYI LÁSZLÓ: VERSEK Negyven felé L| onan tartomány Keleti Szél *■ Népi Kommunájának mun kás-paraszt egyetemén filozófiát tanulnak a kínai parasztok. Az anyagról, a létről és a tudatról tartott előadás után élénk vita alakult ki arról, hogy van-e isten? Vang Táj-po paraszt elmondotta, hogy hajdan a földesurak becsapták a kínai parasztokat, s azt állították, hogy mindent, ami a világon van, az isten teremtett és rendezett el. Az isten teremtette a földesurat földesúrnak és a parasztot parasztnak. A becsapott és sötétségben tartott nép isten csapásának tekintette a pusztító árvi zeket és az aszályokat. A felszabadulás kellett ahhoz, hogy a kínai parasztok megismerjék a természeti jelenségek igazi okait. Manapság a parasztok eredményesen veszik fel a harcot, az árvíz és az aszály ellen, kiváló terméseredményeket érnek el. Ez világos bizonyítéka: ha az ember szakít a balga istenhittel, felismeri az objektív igazságot, képessé válik arra, hogy megváltoztassa a világot, újjá formálja a társadalmat maga körül. Van Táj-po véleményét sokan helyeselték. Akadtak azonban a hallgatók között olyanok is, akik másképpen vélekedtek. Li Csien-mind például, aki katolikus hívő, a következőképpen vetette fel a kérdést: Azt mondjátok, hogy nincs isten. Ha igaz, amit mondtok, mi teszi, hogy a gőz az egek felé száll. Az ember nem képes arra, hogy ezt megvalósítsa. Szerintem isten az, aki felforralja a Keleti-tenger vizét, és ezáltal keletkezik az eső. Li Shun buddhista paraszt mindjárt »-megcáfolta« a katolikus hívő fejtegetését, és kijelentette, hogy véleménye szerint nem isten, hanem a Sárkány-király esi nálja az esőt. Vagy nem hallottátok az ősi kínai mondást, hogyha az ember nem hisz az orvosság keserűségében, • akkor kóstolja meg a Távang orvosságot (híres kínai orvosság, melynek különösen keserű az íze. — A ford.), ha pedig valaki nem hisz Buddhában, akkor hallgassa meg az ég dörgését? így kezdődött a vita arról, ■ hogyan keletkezik az eső. Vang Csen-an, a népi kommuna agrotechnikusa is beavatkozott a vitába, és elmondta a vitatkozó parasztoknak, hogyan keletkezik az eső, és hogy manapság már jó előre meg lehet mondani, lesz-e eső vagy sem, kiadós eső lesz vagy futó zápor. Azt is elmondta, hogy a kínai meteorológusok munkájának bizony semmi köze az istenhithez, annál több köze van viszont a természet tudományos tanulmányozásához és materialista megfigyeléséhez. S ki lehet próbálni, hogy ki megbízhatóbb, isten vagy a meteorológia? Aki istenben hisz, kérdezze meg istenétől, milyen idő lesz holnap, esni fog-e vagy napos lesz. S azután tessék összehasonlítani, az isten megbízhatóbb vagy a természettudomány? Mondanunk sem kell, hogy a vitatkozók egyike sem vál lalkozott isten fennsőbbségét bebizonyító feladatra. A parasztok elmondották, hogy a múltban, a régi társadalom .idején Li Csien-ming sokszor prédikálta, hogy szelídek nek és tűrőknek kell lenni. Ha az ember jobb orcáját megütik, tartsa oda a balt, hogy azt is megüssék. Mi volt ez, ha nem a régi elnyomó társadalom engedelmes, alázatos kiszolgálásának politikája? Természetes, hogy a földesurak szívesen vették az ilyen hitet, hiszen őket senki sem verte. Az imperialisták hittérítői is ezt a hitet, alázatot és tűrést hirdették, miközben gazdáik elnyomták a kínai népet. Egy paraszt felkérte Li Csien- minget, bizonyítsa be valamivel, hogy mégis csak van isten. S ha van isten, mi jót adott valaha is Li Csien-mingnek és családjának, hogyan segítette munkájában és életében? A vitatkozó parasztok azonban hiába várták a feleletet. Li Csien-ming, a katolikus isten- hívő nem tudott semmi bizonyítékot felhozni- arra, hogy az isten létezik, és akár neki, akár más kínai parasztnak javára van. Egy másik, filozófiát tanuló paraszt elmondotta, hogy a régi társadalomban éjt nappallá téve dől gozott a földesúrnak, mégsem volt annyi pénze, hogy megnősülhessen. Elment a falu jövendőmondójához és megkérdezte tőle, mi az oka annak, hogy ő oly szegény, hogy semmije sincs, hiába dolgozik annyit. A jövendőmondó azt felelte neki, hogy szegénységének oka a következő: Öseine^ sírja szerencsétlen, megátkozott földben van s ezért arra kárhoztatták az istenek, hogy agglegényként haljon meg. A parasztok harsány nevetése közben tette hozzá az »örök agglegénységre kárhoztatott« kínai paraszt, hogy a felszabadulás után földet kapott a kommunista párttól, megnősült, és már gyermekei is vannak. Igaz — mondotta —, hogy sem ő maga, sem családja nem hisz istenben, s még kevésbé a jövendőmondó jós lásaiban, de azért szépen és boldogan élnek, a szocialista Larsa- dalom új rendjében. M egkérdezték a parasztok Iá Shunt, a buddhista hívót, hogyan élt a múltban. Természetesen nagyon rosszul. Élete semmiben sem különbözött az istenben nem hívő többi parasztétól. Azt is megkérdezték, hogyan él most. Mindannyian ismerik életkörülményeit, rendesen és bol dogan él és dolgozik. De vajon ez Buddhának köszönhető? Az érdekes vita azzal zárult, hogy a parasztok, akik korábban vakon hittek, gondolkozni kezdtek és a többség meggyőző logikájának hatására elismerték, hogy tévedtek. (Zhongguo Qingnian Bao) Nem jajszóval jött s lázzal. Fújt a szél kint és felriadtam éjszaka. Sötéten zúgtak a fák. A Hold lengett az égen és olyan súlyosan feszült az ég, mint egy ázott ponyva. Éreztem, felém int valaki. Vártam a baljós és ében éjszakában és nem értettem én sem. Mint finom kéz, mely durva kelmét érint, csak ennyi volt. Rőt, ködös ősz jött, más, mint az elmúlt, régi őszök. Kint megeredt az eső, azt figyeltem, hogy ablakomon dobol és ijedten éreztem, amint visszhangzott szívemben s számoltam Is, harminc, harmincöt, negyven... Két epigramma Emlék őrizzen, százszoros, amely körébe zár s szoros bilincsbe ver keményen, hogy ne feledjek én sem. Aki másban akarja megtalálni, amit magában nem lel, egyedül marad, jöjjön bár akárki, csak vitázik a csenddel. Dal Széthúzta függönyét az ég, Száll az opálos, könnyű pára, a táj bíborra váltja a színét, bizony már ősz lesz nemsokára. Borzonganak a fák a szélben, kihagy szíve a madaraknak, szólj hozzá, mondd azt, hogy ne féljen, egyedül vagy, te is magad vagy. Betekints Nem mondhatod azt, hogy neve nincs, ha erre jársz, hív, hogy betekints, nem akarja azt, hogy iu maradj, az élet is múló pillanat, ezért csak szerényen erre int, ha már erre jártál, betekints. Hálójába font a férfikor, bölcs mámorral vár a régi bor, nem ígéri azt, mi neki nincs, a neve is ennyi: Betekints, tekints be s az öreg fák alatt hallgasd, ahogy zúg a Séd patak, olyan simán s lágyan, mint a vers, amikor a remélt szóra lelsz. Ha példa is kell, hát mint a víz, elperegnek, folynak napjaid, mint ez, mikor itt ülsz s figyeled futó perced, napod, életed. FU1LIDI NAPOK Nyáron különösen nagy élet van a Balaton mellett. Üdülők, rokonok, új arcok, új emberek teszik változatosabbá a nyaralóhely megszokott életét. A mi kis társaságunkhoz is csatlakoztak idegenek Bárdi Iván révén. Róla azt kell tudni, hogy egy éve nősült, és szenvedélyes vitorlázó. Pestről hozta az asszonyt, egy orvosnak a lányát, Juditot. Iván egy vállalatnál jogász, főfoglalkozása azonban szerintem a vitorlázás. Legalább annyi időt tölt a vízen, mint a hivatalban. Reggel hétkor megy el hazulról, és este tíz tájban érkezik vissza. A fiatalasszonyt addig szóval tartja a rokonság. Én azt hiszem, hogy itt kezdődött a baj. De menjünk sorjában. Őszintén rajongok Pest szellemi életéért, ahol egyik impulzus éri a másikat. Azt a félszegséget azonban soha nem tudtam megérteni, ahogy az átlag vidéki respektálja az átlag pesti modorát, utánozza öltözködését, és majmolja sokszor ízléstelenségét. Bárdi Iván barátom jóvoltából ezen a nyáron én is összekerültem ilyen pestiekkel, akiktől mindig távol tudtam magamat tartani, amíg a fővárosban éltem. Nem tartom fontosnak, hogy egyenkint jellemezzen őket, csak egyet közülük, akinek jelentős szerepe lesz a későbbiekben. Erdősnek hívták, és az őszülő halán- tékú negyvenes agglegényeknek ahhoz a fajtájához tartozott, akik olyan s'ívdöglesztően érdekesek tudnak lenni a primitivebb nők Számába. Aki jól akar mulatni, csak a Sirály-ba menjen. Maga az épület, akárcsak a kék egek vándora, karcsún és elegánsan tör a vízparton a magasba, a bárban azonban feloldódik ez a fagyos elegancia. Mintha Hádes földalatti barlangjában járnál, buján termő délszaki növények, sellők és nimfák, vízalatti csókpaloták valóságát hiteti el körülötted minden. S ha meglátod Izát, a dizózt, benne testet ölt a fülledt nyári éjszakák minden eltitkolt gondolata. Ezt a tökéletes műélvezetet szívta magába Bárdi Iván részegen az italtól és Riától, Erdős hidrogénszőke barátnőjétől, aki úgy játszott vele, mint macska az egérrel. Véletlenül tévedt pillantásom egy homályos sarokba. Erdős magabiztos keze éppen akkor simított végig a megigézett Judit reszkető lábaszárán. Három hét múlva Judit teherbe esett. Sikerült meggyőznie férjét a szülés előtti fogszabályozás szükségességéről. Felutazott édesanyjához Pestre, és pár hétig elveszett a messzeség ködében. Egy napon gömbölyű, női betűkkel írt névtelen levelet hozott á posta. Egy ismeretlen jóakaró közölte Ivánnal felesége és Erdős viszonyát. Iván szerette az asszonyt. Szerette és bízott benne. Nem hitt a pletykának. Csak akkor kezdett gyanakodni, amikor Judit fogai nem akartak rendbe jönni sehogysem. Felutazott utána Pestre. A késő esti órákban érkezett. — Kezitcsókolom, mama — köszöntötte nagy barátsággal a csengetésre ajtót nyitó anyósát. A meglepett anyós csak nézett rá tágra meredt pupillákkal, merőn, tanácstalanul. Aztán, mint amikor bomba robban, vágta be az ajtót orra előtt. Szikrázó gyűlölettel rikácsolt kifelé: — Takarodjon, látni se akarjuk! Ivánt elöntötte az indulat. Két öklével verte, lábával rugdosta az ajtót. — A feleségemet akarom! A feleségemmel akarok beszélni ! Ajtóban, ablakokon szomszédok kíváncsi feje bújt kifelé. A lépcsőházban vihogott a botrány. Ekkor kinyílt az ajtó, és sápadtan, zavartan, kicsit összetörve megjelent az orvos: — Iván, szépen kérlek, menj el! Judit nincs itthon! Iván Riához sietett. Az elhagyott barátnőtől hamar megtudott mindent. A fogcsináltatásra kapott pénzből Judit rögtön Pestre érkezése után modern zsákruhát szabatott, hogy méltó partnere legyen (Erdősnek. Minden éjjel együtt szórakoztak valahol. A »Buda Gyöngyében« akadt rájuk. Judit először szóba sem akart állni férjével. Fagyos arccal, kihűlt tekintettel nézett rá, mintha közömbös idegen állna előtte. Hihetetlen, hogy pár Ikéí leforgása alatt ennyire meg tudjon változni egy asszony. — Maga csak rossz emlék életemben — sziszegte undorral, majd bevágta magát szeretője autójába, és elhajtottak. Másnap Iván műhelyében kereste fel Erdőst. Egy-két háziipari gép jelentette az egész üzemet, mely hozzáadva a tulajdonos üzleti szelleméhez, közel ötszörösét jövedelmezte az ő keresetének. Erdős majdnem szívélyesen fogadta. Arcán most is ott tükrözött a magabiztosság, és az a kifejezés, amit a tüchtig üzletember érez, ha könyvelése rendben van, és a bevétel meghaladja a kiadást. — Piszok fráter vagy — bömbölte a megtáltosodott Iván. Zavaros össze-vissza kiabálás következett, melyben egyik sem figyelt a másikra. Iván végül Erdős erkölcsi kötelességévé tette, hogy féleségül vegye a terhes Juditot, bevágta maga mögött az ajtót és a vonathoz indult. Erdős elérkezettnek látta az időt, hogy az események folyásának új irányt adjon. Még egyszer felidézte lelki szemei előtt Judit ifjúságát minden varázsával, képzeletében még egyszer átélte az utolsó hetek minden gyönyörét, majd a telefonhoz lépett. Amikor tárcsázott, eltűnt arcáról a szentimentális vonás, s a szenvedélyes hősszerelmesből hideg üzletember maradt csupán. Hangja korrektül csengett Judit fülébe, Judit teljesen elvesztette a fejét. A földön vonaglott, és irtózatos kínjában a szőnyeget ha- rapdálta. Az orvos nem bírta hallgatni lánya jajveszékelését, fogta a kalapját, és elment hazulról. Anyja volt az egyetlen, aki tárgyilagosan felmérte a helyzetet. A történtek után nem lehet arra számítani, hogy Iván visszavegye. Erdős úgy látszik, a házasságtól ijedt meg. A jogi köteléken végeredményben nem múlik semmi. Leghelyesebb, ha elhajtatja gyermekét, és Erdős barátnője marad. Az anyai jótanácsok záporozása közben érkezett meg Erdős két barátja. Az állomásról jöttek. Beszéltek Iván-.al. Megfőzték a jó fiút. Hajlandó vissza enni Judi- tot. Amikor sűrű sistergés közepette kipöfögött az Ivánt cipelő személy a kelenföldi pályaudvarról, Judit kétség és remény között robogott Erdős elegáns Wart burgján a két jóbarát kíséretében a Balaton felé. Nem ítéltük el Ivánékat. Tüntető ba-átsággai állottunk melléjük. Utóvégre mindenkit érhet baleset. Ök a mézeshetekre emlékeztető szerelemmel szerették egymást. Pár héttel Judit hazatérése után kirándulást terveztünk egy vasárnapra. Szombat este tízkor felberregett a csengő, Iván állott az ajtóban, kicsit lihegve, zavartan, boldogan. Egy papírlapot lobogtatott a kezében: — Ne haragudjatok gyerekek, de holnap nem mehetünk veletek. Jönnek a pestiek! Bakács Tibor
