Tolna Megyei Népújság, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-13 / 189. szám
1959. augusztus 13. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Fiatal mérnökök, technikusok as ipari üzemekben I» [ pari üzemeinknek szinte kivétel nélkül, mindegyikéről elmondhatjuk, amit egy gyári jubileum alkalmával hallottam az egyik öreg munkástól: »Ha egyszer erre járna a régi tulajdonos, rá sem ismerne volt gyárára, annyira megváltozott itt minden.« Valóban, sokat fejlődtek az üzemek a felszabadulás, külöpösen az államosítás utáni esztendőkben. Nagyobbak lettek, korszerűbb technológiával dolgoznak, egyik-másiknak egész gépi berendezését kicserélték. A gépeken balesetvédelmi berendezések óvják a dolgozók egészségét, testi épségét. És többet termelnek, valamennyi üzemünk többszörösét termeli az államosítás előttinek. A termelés fejlődése, az üzemek korszerűsítése következtében megnövekedtek a követelmények a dolgozók szakképzettsége, szakmai tudása iránt, az egyszerű betanított munkástól egészen a főmérnökig. Sokkal több magasképzettségű szakemberre v^p szükség, mint azelőtt. Míg régen alig lehetett találni mérnököt, technikust a gyárakban, ma már minden jelentősebb üzemben vannak ilyen szakemberek. Köz- oktatásügyünk fejlődése — a termelés növekedésével párhuzamosan — lehetővé tette, hogy évről évre több mérnököt és technikust kapjanak az üzemek. A vállalatok igénylik is a szakembereket. Az iskola sokat ad a végzett fiataloknak, de nem mindent. Mert a végzett tanulónak, egyetemi hallgatónak, ahogy az üzembe kerül, meg kell kezdeni ismét a tanulást a második »iskolában« — ha úgy tetszik, »egyetemen«. Meg kell tanulni a szakmát — miután a technikum, vagy az egyetem főként csak elméleti és bizonyos mértékig univerzális képzést nyújtott, a választott szakmával, annak különböző fogásaival az üzemben kell megismerkednie. Megtanulni, mégpedig a régi szakemberektől, akik évtizedeket töltöttek el az üzemben és — jóllehet sokuknak nincs diplomája, egyszerű munkásként kezdték annak idején — mestereivé váltak a szakmának. A kezdő szakemberek sokat tanulnak a régiektől, akik általában szívesen segítenek ebben. Azonban még sem lehet elmondani, hogy mindenütt szeretettel, igyekezettel egyengetnék a fiatal mérnökök, technikusok útját. íytúlt év júniusában egy fia- tál vegyészmérnök, Molnár Ferenc került a Tejipari Vállalathoz. A régi szakemberek egy része bizalmatlanul fogadta. — Minek ide mérnök, amikor vannak jó sajt- és vajmesterek? — Soha sem lesz ebből műszaki vezető. — Ilyen megnyilvánulásai voltak ennek a fagyos, bizalmatlan légkörnek. Molnár elvtárs, tele ambícióval, dolgozni kezdett. Munkábaállása után egy-két héttel kidolgozta a Dombóvári Vajüzem víz- és energiagazdálkodásának korszerűsítési tervét. A vállalat akkori főmérnöke — aki egyébként nem volt mérnök — félretette a tervezetet azzal, hogy nem ér rá ilyen dolgokkal foglalkozni. A fiatal vegyészmérnök hónapokig nem csinált mást, mint papírokat vonalazott stencil sokszorosításhoz, kimutatások összeadását bízták rá, úgyszólván _ten- gett-lengett a vállalatnál. Műszaki értekezletekre nem hívták be, egy szóval olyan munkát végzett, amihez egyáltalán nincs szükség mérnöki végzettségre. Majdhogynem felmondtak neki. A vállalat vezetőségének leváltása után kezdhetett csak igazán munkához. Tudományos alapon kezdett foglalkozni a sajtgyártás problémáival, kísérleteket végzett — ebbe bevonva a vállalatnál dolgozó fiatal technikusokat is — és ekkor mutatkozott meg igazán, hogy mennyire szükség van a tejiparban elméletileg is képzett szakemberekre. Az eredmény: nagy mértékben javult a sajt min%,á"e. Jelenleg a nedvesség- t-rtcl-n m^hnt-1 rozsának problémáival foglalkozik, biztató Be eredménnyel. Persze, az eredmények láttán megszűnt a régi bizalmatlanság. A Bonyhádi Zománcgyár évről évre igényel fiatal technikusokat a gépipari és vegyipari technikumoktól. — Berke Miklós tavaly végezte el Veszprémben a vegyipari technikumot. Most a zsírtalanító- ból hordja kocsival az edényeket a savazóba. Amikor megkérdeztem, hogy miért ezt a munkát végzi, azt válaszolta, hogy most pont itt hiányzik egy ember, hát őt állították be. Olyan munkára, amihez nemhogy technikumi végzettségre nincs szükség, hanem amit egy ma felvett segédmunkással is el lehet végeztetni. Pedig a fiatal vegyésztechnikusnak már letelt az egy éve. Tóthi Jánost Szekszárdon, a DÉDÁSZ-nál találom meg. — Miért jött el a zománcgyárból? — Nem láttam ott jövőt. Az első hat hónapban főképp anyagot hordtam a többi technikussal együtt, majd különböző munkahelyekre kerültem. Igaz, tudtam tanulni is — főként n régi munkásoktól —, de ha valahol hiányzott egy ember, oda kellett beugrani. Már egy év is eltelt, amikor még mindig előfordult, hogy én adogattam a géppel dolgozó szakmunkás kezébe az anyagot. Tóthi János 1957-ben végzett Pécsett, a Zippernovszky Károly Gépipari Technikumban. Ez év áprilisában — közel két év után — »kiemelték« a sajtoló műhelybe csoportvezetőnek. Váltótársai, a másik két csoportvezető havi 1700 forintot kerestek, ő, aki technikumot végzett, 1250 forintot. A hozzá beosztott dolgozók keresete is 1400—1500 körül alakult. Pedig szerette a szakmát, értette is munkáját, hiszen kidolgozott egy újítást is. eszélgettem a gyár négy, ugyancsak fiatal mérnökével. Máté Gyula vegyészmérnök a malom vezetője. Papp Mátyás gépészmérnök a sajtoló, a fülosztály és a nyersáru műhelynek a vezetője. Németh József gépészmérnök TMK vezető, Csiszár Lajos gépészmérnök üzemmérnökként dolgozik, ök elégedettek beosztásukkal, azzal a segítséggel is, amit a régi szakemberektől kapnak. Persze, ővelük a magasabb beosztásban lévő vezetők foglalkoznak. Mint mondják, a technikusok egy részénél hiányzik az igyekezet, a kezdeményezés. Amikor Tréber Tibor fiatal technikust megkérdezzük, hogy gondolkodott-e már azon, hogy javaslatot tegyen a sajtóiéban a technológia javítására — ez nem az tn dolgom, hanem a fejeseké — válaszolta. Máté elvtárs két hozzá beosztott vegyész- technikust bízott meg, hogy tervet készítsenek a malom fejlesztésére, ha kell, segítséget kapnak hozzá. • Nem csináltak semmit. Persze, nem is kérték később tőlük. — Szeretnének mindjárt vezetők lenni. Futkosnak fűhöz-fához a jó állásért — ez Gyimesi elvtársnak, a pártszervezet titkárának véleménye a fiatal technikusokról. Tény az, hogy a fiatalok egyi- ke-másika nem mutat nagy érdeklődést a szakma iránt. Viszont ennek az oka éppen az lehet, hogy nem látnak jövőt maguk előtt az üzemben. Előbbre pedig csak úgy juthatnak, ha jobban igyekszenek. Kitörni ebből a »bűvös körből«, felkelteni a fiatalok érdeklődését, becsvágyát, ez lenne az egyik legfontosabb feladata a nemrég alakult KISZ műszaki körnek. A régi szakemberek évtize- dek alatt tanulták meg a szakmát. Bizonyos fokig érthető, hogy egyikük-másikuk kicsit féltékenyen néz az új technikusokra, mérnökökre, akik most nagyobb előnnyel — technikumi, egyetemi végzettséggel — indul- n»’-. Mart m;re gondolhatott a Tejipari Vállalat volt főmérnöke, amikor a vegyészmérnököt odahelyezték? — Ez az ember maholnap többet fog tudni nálam és uram bocsá’, hamarosan alkalmasabbá vá-hat a főmérnöki poszt betöltésére. — Nézzünk szembe a dolgokkal: Itt bizony verseny folyik. És aki nagyobb előnnyel indul, megelőzheti azt, aki régebb óta fut. Mi a megoldás — Semmiesetre sem az, hogy nem segítjük, fékezzük a fiatalokat. Tanuljanak a régi szakemberek is. Ott, ahol tanulnak, nincsenek ilyen problémák. A S'montornyai Bőrgyárban is ad- di~ voltak ilyen nehézségek, amíg nem mutatták meg ezt a lehetőséget a rér i szakembereknek. De az ősszel már indul a gyárban a technikumi oktatás, huszonheten iratkoztak be. A Paksi Konzervgyárban szinte tömegmozgalommá vált a tanulás. A Bonyhádi Zománcgyárban a régi művezetők közül egynek sincs technikumi végzettsége. Pedig az egyetemek, technikumok levelező tagozatainak kapui nyitva állnak, elsősorban azok előtt, akiknek beosztása megköveteli az ilyen végzettséget. Aki technikusi, mérnöki diplomával a zsebében — és tudással a fejében — kezdi az üzemben a szakma tanulását, nagy előnnyel indul. De ezt az előnyt — most utólag — megszerezhetik a régi szakemberek is. A zománcgyári fiatal technikusok foglalkoztatásánál nem az üzem pillanatnyi érdekéből kell kiindulni, oda tenni a fiatalembert, ahol éppen hiányzik egy munkás. Az üzem igazi érdeke azt követeli, hogy mindent megtegyenék azért, hogy a fiatalok gyorsan váljanak vezetőképes szakemberekké. Az üzem, a munkahely megszerettetése nemcsak munkahelyen belüli feladat. Házkötő Gizella, a Simontornyai Bőrgyár fiatal vegyésze például elmondta, hogy a gyárban minden, segítséget megkap, hogy tanulhasson. De hiányzik a gyáron kívüli társadalmi élet, szórakozás lehetősége, ami némileg pótolná a városi életet, amiről a vidékre kerülő fiatal szakembereknek le kell mondani. A KISZ-nek, kellene ebben is — mint a fiatal műszakiak egyéb problémáinak megoldásában — segíteni, Jantner János Cikkünk nyomán a Tolna megyei állasai Bigazdaság Tamási Fűrésztelepén Csaknem öt hónapja már annak, hogy a Tolna megyei Állami Erdőgazdaság Tamási Fűrésztelepén jártam. Első látogatásomkor a munkások panaszkodtam az erdőgazdaság vezetőire. Panaszuk nyomán újságcikk született, amely lapunk. 1959. március 29-i számában jelent meg »Kicsinységek, amelyekre nagy gondot kellene fordítani« címmel. Az újságcikk megjelenése óta hosszú idő telt el. — Vajon mit javítottak ki az erdőgazdaság vezetői a bírálat nyomán? — Erre a kérdésre voltam kíváncsi és a munkásoktól megkaptam a választ. A fűrésztelep irodája pillanatok alatt megtelt érkezésem hírére. Az első hír, amit hallottam megnyugtatott. Ugyanis a cikk nyomán gyorsan elintéződött a »szántásdíj kérdés«, amelynek elintézését akkoriban lehetetlennek tartották. Ugyanis, ahogy mondták, »fűhöz-fához« fordultak már, de senki sem tudta elintézni. A kollektív szerződés által, biztosított munkaruha-ellátás azonban most is éppoly rossz, mint öt hónappal ezelőtt volt. Csönge János »behordó« példáit! csak egy használt munkakabátot kapott, pedig a kollektív szerint egy öltöny munkaruha, gumicsizma és esőköpeny járna neki. A fűrésztelep munkásainak szín te nélkülözhetetlenül szükségük lenne fürdőre. Emlékszem, amikor márciusban a telepen jártam, Teli Antal telepvezető megkérdezte telefonon a »központot«, hogy mikor kezdik meg a fü$dőház építését. Azt ígérték, hogy'egy hónap múl va. Ez azonban csay ígéret maradt. A fürdőház építését még most sem kezdték el. Az irodában, ahol a munkásokkal tárgyalok pesszimista hangulat uralkodik a fürdővel kapcsolatban. Pedig nincs ok pesszimizmusra Ha az előbbi cikkünkre nem is reagáltak kellőképpen az illetékesek, a mostanira reméljük reá gálni fognak. Mert ifgyebár a hiányosságokat nem 'azért tárjuk fel, hogy csap úgy egyszerűen fel legyenek tárva, hanem azért, hogy ki is javítsák őket. (—H-J Szólj Te is hozzá: Milyen legyen a jő kommunista? Lényeges dolog a népszerűség Véleményem szerint fontos, hogy a kommunista népszerű legyen. A jó kommunista mindig népszerű. Csak azok népszerűtlenek, akiknek életében, vagy munkájában lényeges hibák rejtőznek. Sokan úgy képzelik, hogyha égy kommunista vezető elvi engedményeket tesz, akkor népszerűvé válhat. Ez tévedés. Az ilyen „népszerűség” csak látszólagos és pillanatnyi dolog. Valódi, hosszantartó népszerűségre csak az tehet szert, aki elvi engedmények nélkül végrehajtja a párt politikáját. Természetesen volt olyan időszak, amikor a párt politikájában hibák fordultak elő. Ebben az időben sokszor a legnagyobb jóakarat mellett is népszerűtlenné váltak egyes személyek. Ma azonban, amikor a párt politikai irányvonala helyes, amint az előbbiekben is hangsúlyoztam, a népszerűség forrása a helyes irányvonal maradéktalan végrehajtása. Minél inkább ki vannak fejlődve valakiben a kommunista jellemvonások, annál inkább szeretik a dolgozó emberek. Ha a kommunista jellemvonások valakiből hiányoznak, annak ellenére, hogy magát kommunistának vallja és vezető beosztásban van, ez legtöbb esetben népszerűtlenséggel párosul, N. E. Szekszárd (41) Ismét balszerencséje volt. A törökök észrevették, pokoli gépfegyver- és lángtüzet zúdítottak rá. Itt vesztette el a balfülét, amelyet egy feledte szétrobbant ágyúgolyó szilánkja tépett le. Vérző arccal érkezett a hajójáAz antant-flotta kudarca után Bagdadba ment, majd onnan elszökött és Bordeaux-ba utazott. Egy nap, a bordeauxi kikötőben megpillantott egy amerikai hadnagyot, akit az amerikai aranysas és a francia becsületrend ékesített. Odament a hadnagyhoz és igazolásra szólította fel. A hadnagy tiltakozott a felszólítás ellen és kijelentette, hogy ő Pershing, tábornoknak, az amerikai expediciós hadsereg vezérének segédtisztje. Felmutatott egy parancsot is, amelynek értelmében az egyik Amerikába induló hajóra kell felszállnia, hogy Washingtonba érve, repülőtiszti állását elfoglalhassa. Lawrence érdeklődéssel nézte a fiatal és szépen kitüntetett hadnagyot, amikor eszébe jutott az a parancs, hogy köröznek egy bizonyos Magéi nevű kémet, akit halálra ítéltek. A személyleírás pontosan ráillett a repülőhadnagyra. »Hol tette ön le a pilótavizsgát?« — kérdezte Lawrence. »Toulonban« — válaszolta a had nagy. »Mennyi idő alatt tanult ön meg repülni?« »Három hét alatt«. Ez a hazugság meglepte Lawren- cct. »Milyen rendszerű gépen repül ön?« »Spad géppel«. »Ez egy Pintér István—Szabó László VTKOf UTAKON bombavetőgép, amelynek három ülése van?« »Természetesen«. — Ez a nagy hiba eldöntötte a hadnagy sorsát. Tudnia kellett volna, hogy a »Spad« gépek nem bombavetők, hanem vadászgépek és csak kétülésesek. Lawren ce őrnagy, aki időközben a kémkiképző iskola tisztje lett, ezt úgy oktatta, mint a kémek által elkövetett hibák klasszikus példáját... Renner figyelmeztette embereit, hogy így vigyázzanak, ha nem akarják azt, hogy lebukjanak. A társaság jól szórakozott a történeteken. — Most pedig munkára fel — adta ki a parancsot Renner. Elhatározták, hogy az adó-vevő készüléket egy vasutas segítségével leviszik Balatonakarattyára, a villába, amelyet az orvos minden további nélkül hajlandó volt ilyen célokra átengedni. Néhány nap múlva a csendes kis balatonakarattyai nyaralóban már működött az adó-vevő készülék. Titkos hullámhosszon közvetítette a híreket egy svájci állomásnak, ahol a gép mellett a diákszövetség »funkcionáriusai« ültek. Renner felettesei tud- nillik néhány svájci diákszövetségi funkcionáriust is beszerveztek. Az egyik Walter Reinster, a másik Hans Gesler álnevet viselte. Ezek annakidején Ausztriában felajánlották Rennernek* hogy sokszorosító gépeket és rádiókészülékeket bocsátanak ren delkezésére. Vállalták az összekötők szerepét is. A csoport már hetek óta működött. Az egyik legfontosabb feladatukat, a magyar és szovjet katonai alakulatok elhelyezését Budapesten és több nagy vidéki váiosban — már kikutatták. Ér- tcsidéseiket a rádió adó-vevő készüléken továbbították. Aztán megérkezett az új parancs Mister Seeleytől: meg kell állapítani i magyar és szovjet katonai gépkocsik rendszám- re idszerét. Ennek céljából gyűjtsenek össze 100—100 katonai gépkocsi-rendszámot és ezt juttassák ki a könyv-chiffre segítségével. Renner megértette a parancsot és embereit szétküldte az országban. Pénz volt bőven, kiadásaikat fedezhették. És mindig; újabb és újabb összegek érkeztek a Nyugatról átdobott futárom útján. Az egyik este ismét összejöttek, hogy tanácskozza nak.
