Tolna Megyei Népújság, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-11 / 187. szám

1959. augusztus 11. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Szekszárd győzött a Pécsi Bányász ellen, Dombóvár a Dózsa II ellen, Bonyhád ve A vasárnapi NB III-as mérkő­zések legnagyobb meglepetése ta­lán, hogy a Dombóvári Szparta- kusz 0:0-ás félidő után 3:l-re győzött a Pécsi Dózsa tartalék­csapata ellen. Ezúttal a szekszár­di csapat ismét kitett magáért és 0:l-es félidő után 2:l-re győzött Pécsbányatelepen. A bonyhádiak a vasárnapi jó szereplés után saj­nos ezúttal biztos pontot adtak el a Kiskunhalasi Dózsának. A bonyhádiak határtalan balszeren­csével küzdöttek ezen a mérkő­zésen. Eredmények: Dombóvári Szpartakusz— Pécsi Dózsa II 3:1 (0:0) Dombóvár, 1000 néző. Vezette: Juhász. Dombóvár: Csutorás II. — Tamás, Tallósi, Halász — Schneider, Kardos — Mérei, Kor- pádi, Csutorás I., Egyed, Koller. Pécsi Dózsa II: Vass — Bendes, Szeder, Halmosi — Lovig, Pol- hammer — Horváth II., Freppán, Csupák, Csordás, Veréb. Az első félidőnek két nagy eseménye volt. A 10. percben Csupák 11-est hibázott, majd a 20. percben saj­nálatos véletlen következtében Csutorás II. kulcscsonttörést szenvedett, azonban így is végig- védte a mérkőzést. A dombóvári csapat az egész mérkőzés folya­mán mezőnyfölényben játszott, a jó részt már NB I-et megjárt pé­csi játékosok egy kicsit könnyel­műen vették a mérkőzést. A má­sodik félidő 17. percében szüle­tett meg az első hazai gól. Egy erős hazaadás kipattant a pécsi kapustól, a szemfüles Mérei ott termett és a hálóba vágta a lab­dát. 1:0. A hazaiakat érthetően fellelkesítette a gól. A 22. perc­ben Kollár—Egyed akció után Egyed talált Vass hálójába. 2:0. Pór perc múlva a lestaktikázó védelem mellett Korpádi kiug­rott és megszerezte a harmadik dombóvári gólt. A pécsieknek csak 3:0 után sikerült szépíteni' Veréb révén. A hátralévő percek­ben még Egyed hagyott ki egy nagy helyzetet. Végeredményben megállapítható, hogy a nagy lel­kesedéssel küzdő dombóvári újonccsapat Csutorás II. sérülése után is nagy akarattal küzdött és megérdemelten győzött. Jók: Tal­lósi. Mérei, Koller, Tamás, illetve Lovig, Freppán, Csordás. Sebők Gyula Az utolsó 8 percben három gól reséget szenvedett a 37. percben egy tömörülés után Puskás lövése a sok láb között is utat talált a hálóba. 1:0. A bony­hádiakon ezekben a percekben már kiütköztek a fáradtság jelei. Erőtlen ellentámadásaikat a ven­dég védők könnyen tisztázták. A 40. percben a balszélső középre ívelt labdáját Janetz vágta a bal­sarokba. 2:0. A váratlan két gól letörte a bonyhádiakat és az utolsó előtti percben az igen jól játszó Für a harmadik kiskunha­lasi gólt is megszerezte. A lelke­sen játszó Dózsa csapata megér­demelte a győzelmet. Jók: a kis­kunhalasi védelem, Für és Ja- netz. A bonyhádiak közül csak Szlavicsek dicsérhető. Tóth István Szekszárdi Petőfi— Pécsi Bányász 2:1 (0:1) Pécsbányatelep, 300 néző, ve­zette: Szabó. Szekszárd: Greilich — Kiss, Cser, Rochi — Simon, Bosnyák — Hómann, Zürényi, Benács, Bandi, Török. Pécsi Bá­nyász: Szabó — Kosa, Sárközi, Baczur — Czukor, Farkas — Selymes, Pintér, Kása, Gyurkó, Varjas. Mindkét félidőben válto­zatos, jóiramú és helyenként él­vezetes volt a játék. A hazai csa­pat l:0-ás vezetés után számos gólhelyzetet hagyott ki. A máso­dik félidő közepétől Gyurkó sé­rülése után egyre jobban feljött a vendégcsapat és az utolsó 20 percben megfordították a mérkő­zés sorsát. Góllövők: Benács, Tö­rök, illetve Kása. Jók: Greilich, Cser, Benács, illetve Baczur, Selymes, Kása. Pécsi BTC—Kaposvári Kinizsi 0:0 BTC-pálya, 450 néző. Vezette: Majoros. PBTC: Sarbak — Ber­ta, Scherdán, Keidl — Katics, Horváth — Szigeti, Szalai, Dara, Hofecker, Oskó. Kaposvári Ki­nizsi: őri — Szigeti, Szili, Ger­gely -r-f Bíró, Herbert — Daliák, Szentgróti, Jagoda, Horváth, Ács. Végig nagyiramú mérkőzést vív­tak a csapatok, a ' Bőrgyárnak rengeteg helyzete volt, ezeket azonban a csatárok sorra el- ügyetlenkedték. A hazaiak köze­lebb álltak a győzelemhez. Jók: Keidl, Katics, Horváth, illetve Szili, Márkus, Jagoda. Bajai Bácska— Kaposvári Dózsa 2:1 (2:0) Baja, 2500 néző. Vezette: Stab- ler. Baja: Körmendi — Barta, Várnagy, Bisztrovics — Borsodi, Horváth — Albert, Gorjanacz,j otthonában Gugán, Önódy, Veillng. Kaposvá­ri Dózsa: Molnár II. — Guth, Deák, Csima — Nagy, Kutasi — Veverán, Nagy, Nagyréti, Kecs­keméti, Molnár III. Az első fél­időben hatalmas iramot diktált a a Bácska és a két gólon kívül rengeteg helyzetet dolgoztak ki a csatárok, s több kapufát is lőttek. A második félidőben mindkét csapat fáradtan játszott. Góllö­vők: Horváth, Önódy, illetve Mol­nár III. Jók: Borsodi (a mezőny legjobbja), Veiling, Várnagy, il­letve Kecskeméti, Deák, Csima. Székesfehérvári MÄV— Komlói Béta-akna 5:1 (2:0) Székesfehérvár, 5000 néző. Ve­zette: Hangyási. Székesfehérvár: Kiss — Pál, Tihanyi, Szilasi — Neubauer, Horváth — Csuti, Ho- molya, Ruzsits, Marosfi, Nagy. Komló: Baksa — Tóth I. Tóth II., Érsek — Göncz, Bocsor— Vi- da, Kővári, Tischler, Farkas, Ta­kács. Edző: Schmelcz Antal. Vé­gig nagyiramú mérkőzésen a szé­kesfehérváriak ötletes, jól elgon­dolt támadásokat vezettek és ilyen arányban is megérdemelten győzték le a komlóiakat. A Bé­ta-akna gördülékenyen, de gól­képtelenül játszott. Góllövők: Ma­rosfi 2, Csuti, Nagv. Horváth, il­letve Vida. Jók: Tihanyi, Szilasi, Nagy, illetve Vida, Bocsor, Göncz. Bajai Építők—Kiskunhalasi Kinizsi °:0 (1:0) Kiskunhalas, 1500 néző. Vezet­te: Vindics. Baja: Disztl — Vö­rös II., Varga, Rápity I. — Herin- ger, Mikus — Kreisz, Czeglédi, Papp, Poszlancsek, Teket. Kis­kunhalas: Bakos — Ödör, Vár­hegyi, Tóth — Hirth, Csányi — Tóth II., Schverla, Vass, Fenyve­si, Jáger. Mindjárt a mérkőzés elején a Bajai Építők irányítot­ta a játékot, csatárai korszerű támadásokat vezettek. Kiskunha­las lelkesen védekezett, de szü­net után nem tudtak ellentállni a bajai támadásoknak. A ven­dégcsapat megérdemelt győzelmet aratott. Csepel Autó—Pécsi Vasas 6:1 (3:1) Erről a mérkőzésről nem érke­zett részletes jelentés. A bajnokság állását a Pécsi Dó­zsa eredményeivel és anélkül la­punk holnapi számában közöl­Áugusztus 13—16-ig Országos lovasbajnokság Regölyben Az országos lovasszövetség rcn- tések szerint 323 nevezés érkezett dezésében az idén is Regölyben a versenyre, ami rekordszámnak kerül megrendezésre az országos , felel meg. lovasbajnokság III. fordulója. A lovasbajnokság augusztus 13-án, J A regölyi lovasbajnokságon csütörtökön kezdődik, mely va- ! részt vesz a teljes magyar lovas sárnap estig tart. Mindennap dél- j sport élgárdája, az olimpiai ke- előtt és délután különböző ver- rét tagjai, valamint a közelmúlt- senyszámok kerülnek lebonyolí- J bán külföldön szereplő és jó ered- lásra. Az eddig beérkezett jelen- ! ményeket elérő versenyzők is. Megkezdődtek a megyei labdarúgó-bajnokság küzdelmei Bátaszék—Simontornya 3 Vasárnap délután megkezdőd­tek a megyei labdarúgó-bajnok­ság küzdelmei is. Az NB III-ból kiesett Dombóvári Vasút csapata Pakson szerepelt, ahol az I. félidő 30. percéig nemcsak tetszetősen, hanem eredményesen is játszot­tak. Az első gólt a 3. percben míg a másodikat a 15. percben szerezték a vasutasok. Még ugyanebben a félidőben 1 gólt lőttek a hazaiak is, és ez az eredmény maradt végig, annak ellenére, hogy a vendégcsapat visszaesett és állandóan a pak­siak támadtak. A hazaiak ren­geteg helyzetet hoztak össze csak éppen gólt nem tudtak lő­ni. A dombóvári védelem leg­jobbja a ragyogóan játszó G. Kiss volt, akin sorra meghiúsul­tak a Kinizsi csapat támadásai. Az NB III-ból kiesett Dombóvá­ri Vasút csapata értékes győzel­mével bebizonyította, hogy ko­moly szerepet fog játszani az idei bajnokságban. A másik fel­sőbb osztályból jött együttes a Simontornyai Bőrgyár csapata már nem kezdte ilyen jól a baj­noki idényt. A hazai pályán igen jól szereplő bátaszékiek ellen, igen jóiramú, kemény mérkőzé­sen 2:l-es hazai vezetés után :1, Dombóvár—Paks 2:1 3:l-es bátaszéki győzelem szüle­tett. A tamásiak nem a legbizta­tóbban kezdtek hat gólos vere­ség Nagymányoktól, ez hazai pá­lyán súlyos vereségnek számít. A mázai bányászcsapat — amely szintén egyik esélyese a bajnok­ságnak — jó játékkal 4 gólos győ zelmet aratott az újonc Gyönk otthonában. Gyönki tudósítónk szerint megérdemelt győzelem született, bár két gól kapushibá­ból esett. A nagydorogiak ezút­tal újból alaposan »megrakták« a dunaföldváriakat 7:1 volt az eredmény a hazaiak javára. Nagy dörög nagyon lelkesen, Duna- földvár nagyon gyengén játszott ezen a találkozón. Tolnán a ha­zaiak csak egygólos győzelmet arattak Döbrököz ellen, ez bizo­nyosfokú meglepetésnek számít. Az iregszemcseiek már az első mérkőzésen jó góllövő formát mutatlak, 7:2 arányban győztek Hőgyész ellen. Az első forduló eredményei: Bátaszék—Simontornya 3:1 (2:1), Paks—Dombóvár 1:2 (1:2), Reg­szemcse—Hőgyész 7:2 (2:0), Tol­na—Döbrököz 2:1 (1:1), Nagydo- rog—Dunaföldvár 7:1 (3:0), Ta­mási—Nagymányofc 0:6 (0:3), — Gyönk—Máza 1:5 (0:3). első forduló után: A bajnokság állása az 1. Nagymányok 1 1 — — 6:0 2 2. Nagy dörög 1 1 — — 7:1 2 3. Máza 1 1 — — 5:1 2 4. Regszemcse 1 1 — — 7:2 2 5. Bátaszék 1 1 — — 3:1 2 6—7. Tolna 1 1 — — 2:1 2 6—7. Dombóvár 1 1 — — 2:1 2 8—9. Fadd — — — — — __ 8 —9. Sz. Dózsa — — — — ____ ____ 1 0—11. Döbrököz 1 — — 1 1:2 ____ 1 0—11. Paks 1 — — 1 1:2 __ 12. Simontornya 1 — — 1 1:3 __ 13. Hőgyész 1 — — 1 2:7 _. 1 4. Gyönk 1 — — 1 1:5 __ 1 5. Dunaföldvár 1 — — 1 1:7 — 16. Tamási 1--• — • 1 0:6 __ Hogyan gazdálkodnak az állami támogatással a falusi sportkörök? Kiskunhalasi Dózsa— Bonyhádi Vasas 3:0 (0:0) Bonyhád, 1100 néző. Vezette: Sümegi. Kiskunhalas: Szilágyi— Répási, Molnár, Horváth — Odry, Solti — Für, Lukács, Janetz, Pu- nyasinszky, Puskás. Bonyhád: Szlavicsek — Horváth, Wágner, Borsodi — Molnár, Pataki — Vá- radi, Pálos, Réder, Fláding, Endrődi. Vasas-támadásokkal in­dult a mérkőzés. Már az első percben Pálos tiszta helyzetből fölé lőtt. Az ellenfél főleg gyors jebbszélsője révén veszélyezte­tett. A 8. percben Réder—Pálos— Váradi akció után Váradi a ka­pusba rúgta a labdát. A 12. perc­ben Réder fölé lövése jelentette a hazaiak fölényét. A 13. percben Váradi lövése után a vendég ka­pus megsérült és egy mezőnyjá­tékos foglalta el a helyét a ka­puban. A 35. percben a megsé­rült kapus visszatért a pályára, mint mezőnyjátékos. A hazaiak nagy fölényét nyolc szöglet is je­lezte ebben a játékrészben, gól azonban nem született. A második félidőre a kiskun- halasi kapus újból elfoglalta he­lyét a kapuban. A vendégcsapat nagy lelkesedéssel vetette magát a küzdelembe és már a 10. perc­ben Endrődinek a gólvonalról kellett mentenie. A 21. percben Réder lőtt mellé, majd a 2íi. perc­ben Janetz egyedül száguldozott a kapu felé, Szlavicsek azonban vetődéssel mentett előle. A sok eredménytelen hazai támadás után b i-x-'-snség már lassan bele­nyugodott a döntetlenbe, amikor I. rész. Július közepén került sor va­lamennyi állami támogatással mű ködő falusi sportkör gazdasági munkáinak felülvizsgálására. Az ellenőrzés' azt bizonyította, hogy a sportkörökön belül általában jól gazdálkodnak, vannak azon­ban sportkörök, ahol anna^ elle­nére, hogy a könyvvitel, illetve a könyvelés kitűnő, a sportkör munkája nem megfelelő, mivel az állami támogatást nem a súly­ponti sportágakra, hanem a lab­darúgásra fordítják. ZOMBA A sportkör elnökségét többször figyelmeztették a költségvetés szerinti gazdálkodásra. Ennek el­lenére a vezetőség nem, ellenőriz­te a gazdasági felelős tevékeny­ségét és a labdarúgó szakosztá­lyon kívül a többi szakosztály­nak nem biztosította^ pénzt. En­nek fő oka az Volt, hogy a sport­kör saját bevételi tervét nem tel­jesítette. A Bonyhádi Járási TST Elnökségének javaslata alapján a hanyag pénzgazdálkodásért a sportkörtől, az állami támogatást megvonták. GYŐRÉ Az ellenőrzés során megállapí­tották, hogy a sportkör pénzgaz­dálkodása nem volt teljesen terv 1 szerű. így a tagdíjak bevételét csak az első félév végén részben teljesítették. A sportkör által vá­sárolt felszereléseket nem vették leltárba, így a leltár nem egye­zett a vásárolt felszereléssel. A labdarúgáson kívül a többi szak osztályom is rendszeresen részt vesznek különböző sportágak baj nokságain, versenyein. A sport­kör az állami- támogatást a má­sodik félévben is megkapja. MÓRÁGY Az első félév pénzgazdálkodá­sa a sportkörnél megfelelő volt. A szakosztályok működtetéséhez biztosították az anyagi feltétele­ket, a szakosztályok rendszere­sen részt vettek a JTST által ki­írt bajnokságokon. A sportkör bevételi tervét teljesítette. A II. félévben az állami támogatást megkapja. CIKÓ A labdarúgó szakosztályon kí­vül a többi szakosztályok is meg kapták a szükséges pénzt a mű­ködéshez. A TST által rendezett bajnokságokon, különböző érte­kezleteken a sportkör versenyzői, illetve vezetői rendszeresen részt vettek. Különösen szép ered­ményt ért el a sportkör a szpar- takiád versenysorozaton. A má­I sodik félévben az állami támoga­tást megkapja. DECS A sportkör munkája az első félévben gyenge volt. Hiányzott az elnökség rendszeres irányító és ellenőrző tevékenysége. Több szakosztály csak ötletszerűen vesz részt versenyeken és az ál­lami támogatást nem a költség- vetésben szereplő szakosztályok­nak adják, hanem más célokra használják fel. A községi szpar- takiád versenyt nem rendezték meg. A sportkör hanyag munká­ja miatt az állami támogatást a II. félévben megvonják a sport­körtől. FADD Az első félévben tervszerűtlen volt a sportkör munkája. A szakosztályok működése sem volt teljesen biztosítva. Többszö­ri figyelmeztetés után valamit ja vult a sportkör munkája és a láb darúgáson kívül ma már a többi szakosztályok is részt vesznek versenyeken. Ahhoz, hogy a pénzgazdálko­dás javuljon, további ellenőrzé­sekre van szükség. A második félévben az állami támogatást megkapják. SZEDRES Az elnökség irányító munkája jó, a sportkör vezetősége az első I félévben két ízben foglalkozott a sportkör pénzgazdálkodásával. A költségvetésben előirányzott be­vételi terveket teljesítették. Az állami támogatást a második fél­évben is megkapják. SIÖAGÁRD A szakosztályom a különböző sportágak bajnokságain részt vesznek. Annak ellenére, hogy a pénzgazdálkodás jónak mondha­tó, a bevételi terveket nem telje­sítették. A másodig félévben a tagdíj beszedés terén kell a le­maradást behozni. A végzett munkájuk alapján továbbra is megkapják az állami támogatást» TOLNA A sportkör elnöksége a labda­rúgó szakosztályon kívül keve­set foglalkozik a többi szakosz­tály tagjainak versenyeztetésé- vel. A JTST által rendezett ver­senyeken és különböző értekez­leteken a szakosztályvezetőség tagjai rendszertelenül vesznek részt. Az eddig végzett gyenge munkáért a sportkör elnökségét felelősségre vonják és amennyi­ben sürgősen nem változtatnak munkájukon, úgy az állami tá­mogatás folyósítását megszünte­tik. (»Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom