Tolna Megyei Népújság, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-04 / 181. szám

6 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1939. augusztus 4. Kiemelkedő eredmények a takarékossági mozgalomban a dombóvári vasútállomáson A Központi Vezetőség takaré­kossági felhívása után állomá­sunkon a pártszervezettel egye­temben megvitattuk az ezzel kapcsolatos feladatokat. Feldol­goztuk a határozatot a saját te­rületünkre, majd annak végre­hajtására most már a szakmai ve­zetőkkel is együtt intézkedési tervet dolgoztunk ki. Az intézkedési tervben leírtuk, hogy mit akarunk végrehajtani és annak végrehajtásáért ki a fele­lős, sőt még a végrehajtásra ha­táridőt is szabtunk ki. Ebben az intézkedési tervben még nem terjedt mindenre ki a figyelmünk, csupán egyes cikkek takarékosságát határoztuk el, mint például: lámpaüveg, repce­olaj, energia stb. Ezekből az anya­gokból félév alatt 7157 forint volt a megtakarítás állomásun­kon. Foglalkoztunk azzal is, hogy milyen megtakarítást érhetünk cl az idegen kocsik tartózkodásának csökkentésével. Ezt is felmértük és mivel idegen valutáról van szó, igen érdemes vele foglalkoz­ni. Láttuk azt, hogy ennél a té­nyezőnél (kocsitartózkodás) rosz- szul állunk a kongresszusi ver­senyben, ezért a vele való foglal­kozás kettős eredményt hozhat, egyrészt megtakarítunk idegen valutát, másrészt javíthatjuk a kocsitartózkodást, amely lénye-' ges tényező a kongresszusi ver­senyben. Csökkentettük a kocsitartózko­dást és ezzel csökkent az idegen kocsik tartózkodása is. Eredményünk: félév alatt 6000 forint megtakarítás. Ezzel az eredménnyel nem elé­gedtünk meg, mert életszínvona­lunk emeléséhez további takaré­kosságra van szükség. Tovább IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás kedd estig: hűvös idő, kevés napsütés, több helyen eső, néhány helyen zi­vatar. Időnként élénkebb észak- nyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let kedden 20—23 fok között. Távolabbi kilátások: szeles, hűvös idő, esőkkel. foglalkoztunk a takarékossággal vezetőségi értekezleteken, sőt azt lehet mondani, hogy minden ér­tekezleten foglalkoztunk ezzel a nemes mozgalommal azért, hogy minél jobb eredményt érjünk el. Elkészítettük a második félévi intézkedési tervet, amely már sokkal részletesebben foglalkozott a takarékossági mozgalommal. Ebben az intézkedési tervben már olyan vállalások vannak, ame­lyek végrehajtása egész komoly megtakarítást eredményezhet ál­lomásunkon, ilyen többek között, ha a gurító-domb reflektorait csak akkor égetik, amikor arra szükség van. Ez egész komoly energiamegtakarítást jelent. Vagy ha az állomási tartalék mozdo­nyokkal úgy gazdálkodnak, hogy a íűtőházba küldik akkor, ami­kor nincs rá szükség, valamint a tartalék mozdonyakkal nem vé­geznek meddő mozgásokat. Havonta ez is több ezer fo­rintos megtakarítást eredmé­nyezhet. Azon felül minden hónapban két- két hétfői napon összegyűjtjük az állomás területén az elhullott anyagokat (szenet, vasat, faanya­got), az ebből használhatót át­adjuk a javítóműhelynek, ebből is igen jelentős megtakarítást ér­hetünk el. Jó nevelőmunkával igyekszünk elérni, hogy dolgozóink jó gazda módjára takarékoskodjanak a té­li tüzelési idény alatt a szénnel, fával. Úgy tüzeljenek, hogy a he­lyiségeket ne fűtsék túl. A vo­natkísérő és állomási dolgozóink is segíthetik ezt a takarékossági mozgalmat, ha a lámpáikat csak akkor égetik, amikor arra szük­ség van. Érhetünk el eredményt takarékosság terén a vonatkísérő dolgozóknál is, ha a fordulókat úgy állítjuk össze, hogy a lehető legkevesebb önköltségi utazás merüljön fei. A vezénylések alkalmával szem előtt kell tartani, hogy kinek, mennyi a szolgálati órája, ne­hogy az egyenlőtlen vezénylés miatt sok túlóra merüljön fel. A szolgálati órák egyenlő el­osztásával is érhetünk el eredményt a takarékosság terén. Továbbra is szem előtt kell tartani az idegen kocsik tartóz­kodásának csökkentését, mivel idegen valutáról van szó. Ezen önköltségcsökkentéseket csak úgy tudjuk végrehajtani, ha dolgozóink megértik annak jelentőségét, ennek alapján azt magukévá teszik. Bódogh Mihály SZB-titkár, Dombóvár, állomás NYUGATI EGYÜTTES A POLITIKA SZÍNPADÁN A legnagyobb élmény — Amikor a vajtai gróf Zichy Aladár elment nyaralni, az inasától hallottam Lillafüred nevét. Gondoltam, ha már a gróf odamegy, nem lehet meg­vetendő hely. Most aztán én is megismertem ötvenkilenc éves fejjel... Bakó József és Barta Ignác az Alsópéli Állami Gazdaság idős dolgozói, egymásután ele­venítik fel a két heti, üdülés él­ményeit. — Gondolhattam arra vala­mikor, hogy ott nyaralok, ahol a gróf? Nekem csak a munka volt, pihenés soha. Most, idős koromra értem meg, hogy vi- henhettem, szórakozhattam, ki­szolgáltak, akárcsak valamikor a grófot — mondja Bakó bá­csi. Barta Ignác így folytatja. — Csodálatosan szép volt az a két hét Lillafüreden. És csak a~ útiköltséget kellett fizet­nünk, a többi költségeket a gazdaság fizette. Az ü. b. el­nök, Kopré Ferenc azt mon­dotta: »Az öregek sokat dol­goztak, segítette^, a gazdaság fejlődésében, illő hát, hogy a pihenésből is kivegyék részü­ket«. El sem tudtuk képzelni, hogy ilyen is lehet a magam­fajta ember számára. Este volt, amikor odaértünk Lillafüredre, hát csak elcsodálkoztunk, hogy ilyen gyönyörű helyre eljuthat­tunk. Csudarzép két hét volt, íajnos, rövid... — A kiszolgálás kifogástalan volt. A kultúrfelelös — Pribék Sándornak hívták — minden napra csinált valami prog­ramot. Kirándulásokra vittek bennünket, mindennap más­más helyre. Miskolcra, meg a cseppkőbarlanghoz, az ómassai őskohóhoz. Ignác, meséld csak el, amikor ficánkolni kezdtél... — Egyik vasárnap délelőtt — meséli nevetve Barta Ignác — felmásztunk az egyik hegyre, az erdőbe, hátha látnánk szarvast, vagy vaddisznót. Amikor jöttünk le a szerpenti­nen, elkezdtem ugrándozni, mint egy gyerek, jókedvem­ben... — És az tetszett, hogy min­den este volt zene, voltak, akik táncoltak. Ö még fiatal, majdnem menyecskéje is akadt — int Barta Ignác felé Bakó bácsi és mindketten nevetnek. (»Fiatal«, mindössze négy év­vel fiatalabb nála.) Mesél a két öreg, mesél, hi­szen sokfelé jártak, sok min­dent láttak, ami újdonság volt számukra. — Hogy kiépült Miskolc... — Érdekes volt a mókus, olyan ügyesen ugrált egyik fá- , ól a másikra... — Elnéztem, hogyan dolgoz- nay az emberek ott a hegyek­ben. Nagyon nehéz ott a mun­ka... — Gyönyörű volt a vízesés. Meg a cseppkőbarlang is... — A forrás, amelyből az üdülő kapja a vizet... — Nagyon jó volt a koszto­lás. Re~geli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora. Többféle étel bői is lehetett választani. — Ezt is megértük öreg ko­runkra... Olyasmiben lehetett részünk, ami azelőtt csak az uraknak volt. — Mondták, hogy a Bethlen István idejében épült Lillafü­reden ez a szálló, de horribilis összegbe került. Grófok, her­cegek nyaralója volt. ök se gondolták valamikor, hogy ne­künk kell átadni a helyüket... — Ezerkilencszázhuszonnyolc tói harminckettőig voltam Sár­egresen a Kéri József kocsisa, anna^, mondta egyszer a szom­széd uraság: »Te Józsi... Rak­tunk a nép nyakára fajármot, eltörött. Raktunk vasjármot, ha az is eltörik, nekünk ré­gen rossz lesz!« Hát eltörött a vas járom is — mondja Bakó Józsi bácsi — az igaz, hogy rossz lett az uraknak, nekünk viszont annál jobb. Barta Ignác rábólint. — Bizony, eltörött a vasjá­rom. Azért van az üdülésből ne künk is részünk. BOGNÁR ISTVÁN MIREK — Kilencven lakóház építésére adott engedélyt a tamási járási ta­nács az elmúlt félév során. A ki­lencven építkező közül csak ti­zenegy vette igénybe az OTP-köl- csönt, a többi saját erőből építke­zik. — Kcíven éve, 1889-ben indult meg az első villamosvasúti vona­lon (BVVV) a forgalom, a Stáció utca (Baross utca) és az Orczy tér között. — Minőségi vetőmagcsere az idén a paksi és a bonyhádi já­rásban lesz. Az akció segítségével felfrissítik a gazdáknál az őszi gabona vetőmagot. — A monacói herceg panaszt emelt a francia hadseregnél, hogy kíváncsiskodó katonák zavarják a nyárilakához vezető úton. A fran­cia hadsereg az út szélén táblát helyezett el: „Katonai terület, ka­tonáknak szigorúan tilos a bejá­rás”. — Mintegy 15—20 új lakóház épül Dunaíöldváron az idén. Az építkezők nagy része üzemi mun­kás és termelőszövetkezeti tag. — Rózsaszínű repülőgép. Fülöp herceg, Erzsébet angol királynő férje ismét kellemetlen feltűnést keltett és rosszallást váltott ki az­zal az elhatározásával, hogy ma­gánrepülőgépét élénk rózsaszínűre lakkoztatja. — összesen 20 kilométer árkot ásnak ki társadalmi munkában Bátaszék lakosai. A legutóbbi ta­nácsülésen a törpevízmű építésé­vel kapcsolatos ezirányú munká­kat beszélték meg. A 20 kilométer hosszú árokban a vízvezetékhez szükséges csöveket fektetik majd le. — Nagy hűhó — semmiért. Egyedülálló eset történt a Birk- holm nevű kis dán szigeten, amely nek mindössze 60 lakosa van. Birkholmon 2 kerékpárt kivéve semmiféle jármű nincs. A napok­ban a sziget két kerékpárosa ösz- szeütközött. A többi 58 szigetlakó azonnal a segítségükre sietett. A kerékpárosok nem sebesültek meg. Viszont a segítségnyújtók között akkora volt a buzgalom, hogy többen komoly zúzódásokat szen­vedtek. — 150 mázsa búzát ad szabad­felvásárlásra az idén a dunaszent- györgyi Szabadság Termelőszö­vetkezet. — 200 istállóablak készítését vállalták a Szekszárdi Vasipari Vállalat lakatosai. Az ablakokat — két újítás segítségével — még a héten elkészítik. — 936 köbméter bútorlapot ké­szítettek eddig a Dunaföldvári Kendergyár pozdorjalemez (bútor­lap) üzemében. Apróhirdetések A TOLNA MEGYEI Mezőgaz­dasági Gépjavító Vállalat fel­vesz esztergályosokat azonnali belépéssel. ELADÖ egy jókarban lévő 125 köbcentiméteres Csepel motorke­rékpár. Érdeklődni lehet: Lakos borbélynál, Regöly. SZEKSZÁRDI Építőipari Szö­vetkezet rönkfűrészelést vállal. Szekszárd, Rákóczi u. 15. sz. alatt. TOLNA, Rákóczi utca 49. sz. háromszobás, kettő konyhás, hat mellékhelyiséges ház beköl töz- hetően eladó. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10, 20-11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft — Kari együttérzés. A perzsa sah Vittorio Emanuelo volt olasz királynak, szegény trónfosztott kollégájának igazgatói állást ajánlott fel az iráni petróleum műveknél. A hírt egy svájci heti­lap röpítette világgá, azzal a hoz- záfűzéssel, hogy az állás állítólag igen jelentős havi jövedelmet is biztosítana az exkirálynak. — Húszmázsás őszi árpa és 14 mázsás búzatermést takarítottak be átlagban egy-egy holdról a szentgáii termelőszövetkezetnél. A bonyhádi Petőfinél a betakarított árpatermés átlaga egy holdról 17 mázsa, a búzából 14 mázsa volt. Az eddigi számítások szerint a bonyhádi járásban átlag 16 má­zsás árpatermésre lehet számítani. — Törött emberi csontok „ra­gasztása”. Dr. M. Mandarino ame­rikai ortopéd sebész „ragasztó anyagot” készített törött emberi csontok összeforrasztására és ezt „Ostamer”-nek nevezi. Poly- urethanból készült habról van szó, amely megszilárdulásakor kö­ti a csontokat és később, a gyó­gyulás után, felszívódik az em­beri testbe. — 200 000 forint jövedelmet biztosított a lakosságnak Udvari községben az elmúlt esztendőben a majorannatermelés. Az idén 16 holdon termelnek majoránnát a községben, ez több mint a tavalyi terület, tehát az idén a jövedelem is több lesz, mint a múlt évben. — Félmillióval több péksüte­ményt készített együttesen a Szek­szárdi és a Dombóvári Sütőipari Vállalat az év első felében, mint a múlt esztendő hasonló idősza­kában. — A cannes-i filmfesztivál palotájában felejtették az Arany­hal története című film két fősze­replőjét: egy aranyhalat és egy kanárit. A gondnok két kis uno­kája gondját viseli az „árváknak’^ ♦ HELYREIGAZÍTÁS Lapunk július 29-i számában a »Három furcsa lakásügyről« cí­mű cikkünkbe téves információ miatt, tévedések kerültek A cikk­nek az első lakásügyről szóló része tévesen közli azt, hogy K.-ék la­kója nem hajlandó osztozni a kerten és semmilyen más lakást nem fogad el. A kertet közösen használják és amennyiben meg­felelő lakást kap, úgy a lakó haj­landó elköltözni. £000000)00000)00)00000)000 KERESÜNK könyvjóváírással 1 db. i lassújáratú levegőkompresszort,! i 200—250 m3/ó teljesítménnyel i 20 C° külső levegőhőmérséklet O mellett 5—6 atmoszféra nyomásra * Újpesti Bőrgyár Mechanikai Osztály Budapest, ' IV. Váci út 40. Tel: 292—840 I 1G0OO0GOOÖOOO©OOOOOOOOö Katiijvss szakmunkásokat felveszünk. Fizetés: teljesítménybérezés. Munkaruhát a vállalat biz­tosít. Útiköltséget nem térí­tünk. Jelentkezés a vállalat központjában: Hőgyészi Gyapjútermelő Vállalat, Hőgyész

Next

/
Oldalképek
Tartalom