Tolna Megyei Népújság, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-04 / 181. szám
4 1959. augusztus í. TOLN \ >vr'-'-'vr’T JSAT. A jó munkáért dicséret jár Takarákosltsitlásbói elégtelen A kongresszusi munkaverseny híre gyorsan bejárta megyénket is. Nem múlt el nap március derekán anélkül, hogy lapunkban ne közöltük volna a dolgozók elhatározását: Uj termelési sikerekkel köszöntik a pártkongresszust; a párt felhívását teljesítik, megvalósítják az 1960. évi tervmutatók idei teljesítését. S a versenyben soha nem tapasztalt eredményeket értek el. Az első három havi munkaverseny révén elért többletnyereség megyei vi szonylatban több százezer forintot tesz ki. A napokban végigjártunk néhány üzemet, hogy megtudjuk, milyen erkölcsi megbecsülést adnak a legjobbaknak, akik a termelésben az első helyen állnak. A néhány évvel ezelőttről visszamaradt, népszerűsítő módszer 1956 után csak lassan, a konszolidáció következtében jött ismét előtérbe, a munkaverseny éledésével. S ha ma az ember ellátogat egy gyárba, örömmel látja, hogy erkölcsi megbecsülést is adnak a dolgozónak, a legjobbat társai elé állítják példának. A mérce, a legjobb cím odaítélésében igen szigorú. Tudomásunk van olyan gyárról — Bonyhádi Cipőgyár —, ahol a legjobbak kiválasztásakor a dolgozótársak véleményét is kikérik. Akkor is, ha azt »Kiváló Dolgozódnak javasolják, meg akkor is ha a brigád a szocialista munkabrigád címért versenyez. Dombóvárott a vasútállomáson páldául termelési tanácskozáson vitatták meg, hogy melyik brigád érdemes a szocialista címre a sok közül... A versenyben élenjárók népszerűsítése nem újkeletű. Azonban most mégis más ez. Az új, a legjobbak népszerűsítésében az, hogy maguk a versenyző dolgozók döntenek arról, ki a legjobb. Az már a szakszervezeti bizottságokra, gazdaságvezetőkre tartozik, hogy a legjobbak népszerűsítését hogyan oldják meg. Sok jó példát lehet erre találni. A Nagymányoki Brikettgyárban már a műszak végére a művezető a termelési eredményt kiírja a hazafelé vezető út melletti táblára, és azt is, hogy az aznapi termék milyen osztályú volt. A dolgozók azután így tudják meg a másik két műszak termelési eredményét is. A dombóvári vasipari szövetkezetben főleg a minőségi munkát értékelik a versenyben. És a legjobbak neve hetenként váltakozik a táblán. A dombóvári fűtőházban fényképeken mutatják be a legjobb dolgozóTöhbszörösen büntetett csavargót és tolvajt ítélt el a tamási járásbíróság Orbán János nyolc ízben volt már büntetve. Legutoljára társadalmi tulajdonban levő ingóságot lopott el Hőgyészről, és e lopása miatt a gyönki járásbíróság hétévi börtönre ítélte. A börtönbüntetését 1959. január 29-én töltötte le. Ekkor szabadult Sopronkőhidáról. A börtönből való szabadulása Után Ma- gyarkeszibe ment, onnan Pécsre, majd hosszabb időre a Pécsi Ideg és Elmegyógyászati Klinikára került. A klinikáról kijövet gyalog és alkalmi járműveken Szászvárra, onnan pedig Szekszárdra ment. Szckszárdról ugyancsak gyalog Sióagárdra, majd Kölesden át Keszőhidegkútra gyalogolt. Ke- szőhidegkútról vonattal akart Tamásiba menni, azonban Maj- sa-pusztán a vonatról leszállították, mert jegy nélkül utazott. Útját gyalog folytatta tovább. Útközben Fóti János házába tért be, ahonnan a folyosóról egy esőköpenyt, egy pár csizmát, egy svájci sapkát és egy használ! nadrágot lopott el. A nadrág, a sapka és a csizma együttes értéke mintegy 270 forintot tett ki. Az esőköpeny pedig 177 forintot ért. Orbán Tamásiban a lopott holmikat eladta Bogdán Péterné- nek. A vasútállomáson találkozott Szabó Károly magyarkeszi lakossal, aki magához hívta, minthogy ígéretet tett Orbán, hogy leányát feleségül fogja venni. Szabó Károly ebben a reményben két napig vendégként marasztalta Orbánt, míg végül a magyarkeszi plébániáról — ahol a házassághoz szükséges kereszt- levelét akarta megszerezni — a rendőrség előállította. Orbán 1959. január 29-én szabadult a börtönből és 21 napot töltött szabadon anélkül, hogy valamilyen munkát vállalt volna. Amikor a kórházból kijött, 11 napot kóborolt az egyik községből a másikba, anélkül, hogy elhelyezkedett volna. Törvényeink szerint az, aki a népi demokráciában nem dolgozik, erkölcsi romlásnak teszi ki saját magát és családját is. Orbán nem élt azzal a lehetőséggel, hogy a népi dmokrácia megszüntette a munkanélküliséget. Ellenkezően, egyik helységből a másikba csavargóit. Ezért a tamási járásbíróság Orbán Jánost személyi tulajdon sérelmére visszaesőként elkövetett lopás és közveszélyes munkakerülés bűntettében mondotta ki bűnösnek és ezért őt 2 évi börtönbüntetésre ítélte. S. J. ben a vágyat a cigaretta után. S észrevesz mást is: — Csakugyan nem dohányzik? Mikor szokott le róla? Mert látom, nem is olyan régen még egymásután szívta a cigarettákat... Sárga a mutatóujja a sok nikotintól... A fiatalember nyel egyet, nem felel. Mit is felelhetne? Rosszul indul a kihallgatás, pedig tulajdonképpen meg sem kezdődött. A nyomozótiszt ismét elé tartja a cigarettatárcát: — Egy tanácsot adok magának: ne hazudjon, vallja az igazat. Csak így segíthet magán. Ne féljen, ebben a cigarettában semmi vegyszer nincs. Általában, felejtse el gyorsan azt a sok rágalmat, amelyet rólunk hallott. Nem örül neki biztos, de egy darabig nálunk lesz. Most alkalma lesz meggyőződni arról, hogyan folytatjuk mi a vizsgálatot. A fogoly megpróbálja elnyerni a nyomozótiszt rokonszenvét: — Látom, a főhadnagy elvtárs jó ember... Gara főhadnagyra azonban nem hatnak az ilyesmik. — Először is: ön letartóztatott, s amíg a bíróság netalántán fel nem mentené, addig nem vagyok önnek elvtérs. Másodszor pedig, legalább is abban az értelemben, ahogy maga gondolja, nem vagyok jó ember. Kötelességem, hogy kinyomozzam az ön ügyét. Úgy, ahogy ezt a törvények előírják. S kötelességem ezt a vizsgálatot törvényes eszközökkel vezetni. Kényszerítő eszközöket sem most, sem a jövőbon nem alkalmazunk önnel szentben. A vizsgálat során nem leszek sem „jó”, sem „rossz” ember, összegyűjtöm és megvizsgálom a bizonyítékokat, akár ön ellen, akár ön mellett szólnak... A fogoly agyában lázasan kergetik egymást a gondolatok. Amikor bekerült a cellába, elhatározta, hogy körömszakadtáig tagadni fog. De vajon lesz-e értelme ennek a tagadásnak? Vajon mit tud a főhadnagy, aki vele szemben ül? Talán már mindent tud róla, bizonyára követték, bizonyára jó ideje ellenőrizték minden lépését. Mindegy, majd kiderül, hogyan viselkedjék. A főhadnagy elkqzdi a kihallgatást: kát. A palánki téglagyárban műsza]- után a dolgozók értékelik a munkát, elmondják a napközben tapasztalt hibákat, jó módszereket és azt is, hogy ki dolgozott a legszorgalmasabban, ki volt a legjobb. Ha már elmondtuk e jó példákat, meg kell említeni azt is, hogy a múlt évitől eltérően, a dolgozók figyelembe vétele nélkül alig, vagy egyáltalán nem értékeli^ egyes gyá rakban az élenjárókat. A Si- montornyai Bőrgyárban például csak az utóbbi napokban értékelik a dolgozók versenyét, de a személy kiemelése itt is elmarad, arra hivatkoznak, hogy brigád-verseny van a gyárban. Az építő vállalat munkahelyem — kétségkívül kiváló termelési eredményeket érnek el a munkások — még egy versenytábla sincs. A Selyemfonógyárban kevés a tábla, üzemi bizottsági ülésen kérték a szakszervezetet, hogy jobban népszerűsítsek az élenjáró munkásnőket. Egyes gazdaságvezetők megelégednek azzal, hogy célprémiumot tűztek ki a munkaverseny legjobbjainak jutalmazására, s nem törődnek az erkölcsi megbecsülés e formájával. Pedig a munkás elvárja azt, hogy ha jól dolgozik felfigyeljenek rá, észrevegyék akkor :s, ha a legjobbak között van, s ne csak valami kis hiba elkövetésekor »ismerjék meg«. A nagyszerű kongresszusi verseny csak akkor érheti el teljes sikerét, ha a tervmutatók emelkedésével, az anyagi juttatásokkal egyidőben nem feledkezünk meg arról sem, hogy a jó munkáért dicséret jár, ha az élenjárókat példaképül állítják társaik elé. pj. Lassan fél esztendeje lesz, hogy tatarozzák Szekszárdon a földművesszövetkezet 18-as számú boltját. Ezen nincs oka senkinek felháborodni. Sőt... Dicsérendő törekvés, mert arra irányul, hogy tiszta, ízlésesen berendezett boltban vásároljanak az újvárosiak. Igaz, a tatarozás egy kicsit elhúzódott, majdhogynem öt hónapig tartott. Dehát istenem... Nem lehet egy renoválást felfújni. Szóval a boltot kíviil-belül kifestették, padlózatát kicserélték, neonvilágítást szereltek az üzletbe, vadonatúj bútorokat vásároltak ide. Az elmúlt hónap közepén már készen állt az üzlet arra, hogy a vásárlók rendelkezésére bocsássák. De ekkor történt a meglepetés. A MÉSZÖV javaslatára a szekszárdi földművesszövetkezet vezetősége ugyanis meghozta a megmásíthatatlan döntést: „Újvárosban önkiszolgáló boltnak kell lenni, amire csakis ez a szóban forgó üzlethelyiség felel meg”. Munkához láttak hát még egyszer. Most már a rendbehozott üzletet rontották el abból a célból, hogy úira átalakítsák. A felszerelt neoncsöveket kíméletlenül leszedték, a bemázolt ajtókat, ablakokat ugyancsak kíméletlenül kihajigál- ták, mert. ide másik kell. A szénen kimeszelt helyiségben most fúr- nak-faragnak az építők. De viszont van remény arra, hogy augusztus 20-án megnyissa a földművesszövetkezet az Újvárosban az önkiszolgáló boltot. Ennek mi, szekszárdiak nagyon örülünk. Ellenben annak egyáltalán nem örülünk, hogy feleslegesen kidobtak több ezer forintot az ablakon. Hogy mennyit?... A szekszárdi íöldművesszövetkezet ügyvezetője szerint nem sokat, párezer forintot. Én viszont nem körülbelül, pontosan megtudtam a Szekszárdi Vasipari Vállalatnál, hogy az első renoválásért 30 099 forintot fizetett ki a földművesszövetkezet. A második átalakítás költsége pedig pontosan 46 373 forint, amibe nem vették bele a villanyszerelésért és a festésért járó összeget. Szerény véleményem szerint az előbbi, több mint 30 000 forint költséget megtakaríthatta volna a szövetkezet. Megkérdeztem az ügyvezetőtől azt is, hogy miért nem a kezdet kezdetén határozták el, hogy ön- kiszolgáló boltot létesítenek az Újvárosban. A válasz határozott és sokatmondó: — Volt pénzünk a bolt újraalakítására. S ha már pénz van. muszáj nekünk is valamit csinálni. Lehet, hogy ez másoknak furcsa, nekünk nem — mondta. Bizony furcsa. S ha most az állam pénzével való takarékoskodásért kellene a MÉSZÖV és a Szekszárdi Földművesszövetkezet illetékeseinek osztályzatot adni, bizisten megbuktatnám őket. Dorogi Erzsébet Hanxelka és Zik mund első filmfelvételei „a világkörüli útról“ A gottwaldovói állami filmstúdióban hozzáláttak Hanzelka és Zikmund, világhírű csehszlovák utazók első filmfelvételeinek feldolgozásához. Az anyag Ausztriáról, Magyarországról és Albániá- I ról számol be. Körülbelül 1300 méter hosszú 35 milliméter széles színes és 16 milliméter széles normálfilmről van szó, amelyet több csehszlovák filmszínház és a televízió mutat majd be. MÉLYRŐL INDULTAK C ehér hajú bácsival, Boldi- ■ zsár Józseffel beszélgetek itt az Öcsény-Szőlőhegyen. Ráérünk beszélgetni, mert mint a tanácskirendeltség vezetője, ide van kötve e kis szobához, másrészt mert ilyen nagy munkaidőben bizony nemigen jár erre senki a kora délutáni időben. Most mégis egy gyerek nyit be, s valamit kérdez Boldizsár bácsitól. Megkapja a választ, s már éppen el akar menni, amikor eszébe jut Boldizsár bácsinak valami, s megkérdezi: — Te nem az Aranyos-gyerek vagy? — Az igenlő válasz után egy csomó papiros közül kivesz egyet, s átnyújtja a gyereknek. — Vidd haza ezt az I adóívet, légy szives — mondja, majd közben a beírt adatokat előbb megnézve hozzáteszi: — ti már a félévi adón is túl vagytok, nagyon rendes emberek vagytok. Mikor a gyerek elmegy, felém fordulva folytatja: — úgy működöm én itt kicsiben, mint ott Szekszárdon a tanácsházán nagyban. — S valóban, a szőlőhegyieknek ma már nem kell 5—7 kilométert gyalogolni, ha a legegyszerűbb ügyek is, mint a járlat- levél-kezelés, adó, kórházi ügyek stb. szempontjából hivatalos véleményre, tanácsra vagy éppen elbírálásra van szükségük. Valóságos kistanács működik itt. — Igyekszem — mondja — a lakásügyeket is elintézni itt helyben. Sőt. ha véletlenül férj és feleség összevesznek, és hozzám jönnek panaszra, azon vagyok, hogy összebékítsem őket. S ez így megy már a tanácsválasztás óta, ugyanis akkor választották meg először tanácstagnak, s fordult felé az itteni lakosság bizalma, hogy a kirendeltség vezetője lett... Igen, az egykori mezőőrből ez lett a fel- szabadulás után. De erről nem sokat beszél, inkább a környezete, a szőlőhegy, s annak lakói fejlődéséről, gyarapodásáról áradozik. — Sokat fejlődött ez a hely az utóbbi években — mondja —, azelőtt száz év alatt sem épített annyi munkásember házat, mint mostanában. Mindenkit ismer névről és sorolja is, hogy kik építettek mostanában.— Szabó Jancsiék, ez egy, — számolgatja az ujjain — Márkus István, az kettő..., a két Frei az 20, 21... és Simon Ferenc a 24- ik. — Még gondolkodik, de több hirtelenjében nem jut eszébe. Kimegyünk a kapuba s mutatja is a házak egy részét és hozzáteszi. — Akik itt építkeztek, mind olyanok, akik azelőtt csak lakók voltak a gazdagoknál. kJ o de nemcsak az egyes em- * ' berek élete változott itt meg, hanem összeségében is. — Három éve kaptunk villanyt — mondja —, ez indította meg egyrészt a fejlődést. Azelőtt mozit még csak el sem képzelhettünk itt. Nem is mertünk rágondolni. Ma két-három előadás is van hetenként. A gyerekek nevelésével, tanulásával való törődést mutatja, hogy régen csak egy tanerő, most pedig öt pedagógus gondoskodik az ifjúság művelődéséről. Ha még a napközi otthont is hozzávesszük, és a 35 000 forintért tavaly vásárolt iskolai bútorzatot, vagy a kul- túrházat, vitathatatlan a változás, természetesen az azelőtt kisemmizettek javára. Mélyről indultak, de már az eddigiek is mutatják, lehet ma feljebb, egyre feljebb emelkedni, mert lehetőség van rá. (i—e) — Neve? — Illéssy Gábor. — Született? — 1934-ben. — Iskolai végzettsége? — A Kertészeti Főiskolára jártam. — Oklevelet kapott? — Kaptam, levizsgáztam. —r- Iskolai végzettsége tehát: főiskola. Hol dolgozott? — A Hungarofructnál voltam technikus... — Budapesten? — Nem, a szobi kirendeltségen dolgoztam... — Származása? Illéssy hallgat. Mély lélegzetet vesz, nem tudja, hogy mit válaszoljon. Azután válaszol: — Értelmiségi családból származom. Tanítónő az édesanyám... Gara főhadnagy szemében mintha haragos fény villanna: — Már tanácsoltam magának, hogy legjobban teszi, ha igazat mond... Illéssy megjátssza a méltatlankodót: — Kérem, a valóságot mondtam.., A nyomozótiszt nyugodtan veti közbe: — Erre majd még visszatérünk... Illéssy megint nem szól egy szót sem, egyre kényelmetlenebbül érzi magát. Pedig most már nem a szék szélén ül, most már bizonyos benne, hogy ez a szék semmivel sem különbözik más közönséges irodai székektől. A nyomozótiszt viselkedése, biztonsága ejti kétségbe. Gara főhadnagy egy papírlapot vesz elő az akták közül. — Ismertetem ön előtt a terheltté nyilvánítási határozatot... Illéssy kétségbeesve hallgatja — úgy látszik, valóban sok mindent tudnak róla. A határozatban az áll, hogy ő, Illéssy Gábor, a rendelkezésre álló adatok, bizonyítékok szerint hosszú időn át kapcsolatban volt Welwyn Dallam ezredessel, a budapesti amerikai követség kémkedésért kiutasított légügyi attaséjával és neki anyagi ellenszolgáltatás fejében különböző, államtitkot képező adatokat szolgáltatott ki, vagyis alapos a gyanú, hogy hűtlenség bűntettét követte el... (Folytatjuk.)
