Tolna Megyei Népújság, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-30 / 203. szám
IRODALOM * MŰVÉSZET * NÉPMŰVELÉS Ä grábéci cigány tánccsoport KL ABUND: Kis versek Irénnek Könnyűek vagyunk s nehezek. Nevettem. Könnyed megeredt, i Sírtam. Ragyogott mosolyod. j A Nap és Hold így változott. I • Meglgézte a Napot két szemed s arany sugara sokkal fényesebb. És elvarázsoltad a Holdat is, mely ablakodnál virraszt nappal is. S midőn lábad a kövekhez ért le, útnak indultak a messzeségbe s mikor kezed homlokomra tetted, éjeim mind nappalokká lettek, s midőn tested s lelked az enyém [lett isten gondom lányává tett téged. * Mint akit érint fejedelmi kegy és semmisége súlyától áléi: I előtted halok. A tücsök zenél. I E napon minden bevégeztetett. És ó, a síron túlról is karom csak feléd tárom, mindig és örökre! De nem fogad be soha otthonom, az idegen föld mindig senki földje. LOUIS FÜRNBERG: Csodálatos kérdések Két család elköltözött Grá- bócról és ezzel a kulturális tevékenységet nagy veszteség érte. Ilyen kis községben kevés a fiatal és hat lány kiválása valóban komoly veszteség. A há rom Simon-, és a három Kovács lány mindig aktív részese volt a községben folyó kultúr- munkának. A községben alig maradt fiatal, mert a fiúk nagy része is vidéken dolgozik, nagy ritkán jár csak haza. így megszűnt a tánccsoport és hosszabb színdarab előadásához sincs elég szereplő. A kulturális tevékenység mégsem szűnt meg, rövidesen megszületett a grábóci cigány tánccsoport. Vita Hona — előzőleg is ő foglalkozott a tánccsoporttal — és Cziklin Bélóné pedagógus, .a kultúrház vezetője hozta létre. El-eljárogattak a KlSZ-szer- vezetbe is a fiatalabb lányok, fiúk, velük kezdtek el foglalMennyiszer elmondjuk, leírjuk, de nemcsak mondjuk, hanem valljuk is, hogy nálunk a nők egyenlő jogokat élveznek a férfiakkal. Ezt egyébként így alkotmányunk is leszögezi. Nem is tiltakozik ellene senki, valamennyien igazságosnak, helyesnek találjuk és büszkék is vagyunk rá. Mert hiszen itt már nemcsak, jogokról és törvényadta lehetőségekről beszélhetünk, hanem számos példát sorolhatunk fel arra, hogy ez igen nagy mértékben megvalósult dolog, mindennapi életünk egyik természetes velejárója. Miért van hát mégis, hogy amikor a nagy dolgokban, minden rendjén való, a kis dolgokban, az apró figyelmességekben korántsincs teljes rend. Ez motoszkál bennem, amióta a nagyszokolyi esetet hallottam. Mielőtt véleménynyilvánításomat tovább folytatnám, mielőtt elmondanám érveimet a nők védelmében — bár igaz, hogy a prókátorságra ugyancsak senki se kért fel —, elmondom mi is történt Nagy- szokolyban. Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte a nagyszokolyi Béke Termelőszövetkezet is, annyi más közös gazdasággal együtt. Az ünnepség kedves jeleneteként virágcsokorral köszöntötték az alapító tagokat és azokat, akik már tíz esztendeje dolgoznak a közös gazdaságban. Annak rendje és módja szerint, sorjában át is nyújtottak hét virgesokrot az üdvözlő szavak kíséretében. Az ünnepeltek örömmel vették át a csokrokat, csak egyetlen szép ' séghibája volt a dolognak — * akik a virágcsokrot kapták egy- iöl-egyig férfiak. No igaz, senki nem kételkedhet benne, ők heten mind egy szálig ott voU tak az alapításnál, vagy legalábbis már az első esztendőben, de nemcsak ők heten voltak ott, hanem az asszonyok, az ő asszonyaik sem hiányoztak. De az asszonyoknak senki se nyújtott nemhogy csokrot, de még egy szál virágot sem. Ott ült a tagok között például Radovics Jánosáé, aki ugyanúgy tíz esztendős tag, mint férje. De neki nem mondott senki üdvözlő szavakat, virágcsokorról nem is beszélve. Pedig Radovics Jánosnénak is jólesett volna d figyelmesség, mint azt el is mondta a tanácselnöknőnek, akitől mi megtudtuk, de gondolom a többi tagok előtt sem hallgatta el véleményét. Mindenesetre jól tette, ha nem hallgatott. S mert úgy vélekedünk, hogy jól tette, ha tette, mi se hallgatjuk el. kozni. A táncra nem kellett őket tanítani, hiszen az nemzedékről nemzedékre száll, csu pán a színdarabra alkalmassá tenni táncaikat. Amikor a falubeliek megtudták, hogy cigány tónccso- port van alakulóban, Vita Ilust is, Cziklinnét is nem egyszer kinevették. — Cigányokkal akarnak mén ni valamire? A rókatáncot járják majd a színpadon? Az első nyilvános bemutatkozásra azért mindenki kíváncsi volt. És amikor felgördült a függöny... ... a színpadot csupán a tábortűz világította meg. A tűz körül ott ültek a lányok, férfiak, tamburakíséret mellett énekeltek régi-régi cigány nótákat. A tambura egyre szila- jabban szólt, a tűz körül ülők táncra perdültek. Először párosával táncolták körül a tüTehát ez történt. Most szabadjon nekem elmondanom néhány dolgot. Nem akarom megsérteni a nagyszokolyi férfiakat, bizonyosan sok mindenért lehetne és kellene dicsérni őket, de ha ők megfeledkeztek az asszonyokról a tízéves évfordulón, ne vegyék zokon tőlem, ha most meg én feledkezem meg róluk. Tehát a nagy szokolyi Béke asszonyairól: a sort kezdjük a már említett Radovics Jánosáéval. Ebben az esztendőben augusztus 1-ig már 360 munkaegységet szerzett. A nagy szám mutatja, hogy szorgalmas, lelkiismeretes munkása volt a közös gazdaságnak. Társa Ötvös Istvánná, aki szintén az állattenyésztésben dolgozik, mint fejőnő már 408 munkaegység jogos tulajdonosa. Velük kapcsolatban még azt is hangsúlyozni kell, hogy mióta Radovicsné az állattenyésztésben dolgozik, ennek pedig már hét esztendeje, nem cserélgetik a fejőnőket. Annakelötte pedig hetenkint, de legalább kétheten kint váltogatták egymást a fejősnél az asszonyok. Az állatorvos, aki egyben állattenyésztési brigádvezető is, már javasolta, hogy a nagyobb tejtermelés érdekében térjenek át az egyedi takarmányozásra. A férfiak erre nem hajlandók. Csak az asszonyok látják, hogy az állatorvosnak igaza van és verik is a vasat az egyedi takarmányozás bevezetése érdekében. Bíró Mihályné, aki már túlhaladta a hatvan esztendőt, nem régi tag, az idén tavasszal lépett csak be, de úgy vélekedik: el sem lehetne zavarni a szövetkezetből, úgy megszerette a közös munkát, az embereket. És még valamit a nőkről. A nagyszokolyi Béke Termelőszövetkezetből is részt vett egy fiatal Bécsben a Világifjúsági Találkozón, mint küldött. A küldött egy lány volt. A nagy dolgokban tehát nincs baj a nagyszokolyi férfiakkal. Egyenlő jogokat élveznek az ő szövetkezetükben az asszonyok, de hát az apróságokban sem árt a figyelmesség. Márcsak azért sem, mert — ugye így van kedves férfitársaim —, nem jó dolog a nőkkel haragban lenni. És ha már a nagyszokolyi fér fiák elmulasztották, a Béke Tsz asszonyai virágcsokor helyett fogadják el tőlünk ezt az írást, amely köszöntés és köszönet is jó munkájukért. LETENYEl GYÖRGY zet, majd külön a férfiak, külön a lányok. Amikor a függöny legördült, nagy taps jelentette az elismerést, azt, hogy a cigánytánc sikert aratott, még azok közölt is, akik előzőleg lebecsülően nyilatkoztak a vállalkozásról. Azután következett a bonyhádi bemutató, és a siker itt sem maradt el. . — Bebizonyítottuk, hogy a cigányokkal a kulturális tevékenység területén is lehet ered ményt elérni — mondja Vita Ilus, amikor a tánccsoport tevékenysége felől érdeklődünk. — Igaz, eleinte gyanakvással fogadta^ bennünket, mit is akarunk tőlük. De aztán megváltoztak. Szívesen járnak a próbákra. A csoport tagjai fiatalok, 17—22 évesek. Ök maguk ajánlották, hogy tanuljuk be a »leányszöktetést« és mutassuk be. Náluk az esküvői szokások között még divatos a leányszök tetés. Ezt kellene megfelelő formába önteni, színpadra alkalmazni. Sőt, jöttek azzal is, hogy tanulnának színdarabot is. Most, nyáron a munkák és egyéb okok miatt egy kissé alábbhagyott a lendület, már annyiban, hogy kevesebben járnak a próbákra. Azt mondják: »Táncolni tudunk, nem kell már rtekünk so^ gyakorlat. — További terveik? — Együtt tartani továbbra is a csoportot, és amennyiben lehet, kibővíteni, újabb táncokat bemutatni. B. I. öreg diófa árnyékában ült Antal bácsi, a tizenöt holdas, öreg paraszt, me'g a fiatal tszcs-elnök. A levelek még görcsösen tapadtak az ágakhoz, de egy-egy kósza szellő már megtépázta a lombot és csörrenve hulltak, le a pincegádor előtt két szál deszkából tákolt asztalra, amelyet egymással szemben megkönyököltek. Ha lassabban jött a szó, megöntözték az útját még pezsgő, idei, elő- szüretből származott borral. A fiatalember azt feszegette, miért szokik az ember olyan nehezen az újhoz. — Mert a szekér is a régi nyomon jár a legkönnyebben — mondta kissé mérgesen Antal bácsi, aki úgy tett, mintha nem értené, hova akar vendége elérni a sűrűn pattogó kérdésekkel. ■— De ha kövesúton hajthatja a lovakat, akkor is a tengelytörő, kerékrogyasztó dűlőúton megyen-e? — kérdezte az élesnyelvű tszcs-elnök. — Azt akarod mondani, ugye, hogy az újmódi a kövesút, mink meg csak a sarat dagasztjuk? Talán mégsem egészen! Kikaptatunk már az új útra is! — Ez is igaz. De ismétlem, miért olyan nehezen? Mit bizonyítgatták: kapálják többször a kukoricát? Jobb lesz a termés. És? Hányán eresztették el a fülük mellett! Vagy a korai vetés. Hát nem furcsa, hogy paraszti embernek bizonyítani kell, jobb munka jobb eredményt hoz? Vagy a traktorokat említsem? Vagy azt a hitetlen- kedést, amivel a mi munkánkat kisérik? Miért, miért? Az öreg előbb borral meglocsolta, aztán megköszörülte a torkát, s így mondta: — Minderre annyi a szavam, hogy van igazság abban, amit mondtál, csakhogy túlsókat fogsz egy kalap alá. Ami kii- lön-külön megérne egy beszélgetést. No, amíg a borból futja, elmondom, hogy is vagyunk Félelmünk ki űzte el, amely az embert ette, s hol van a félelem, amely ránehezült az emberre? S ki volt, aki a kínok rémes ördögi arcára tiport, . s e kín-tenyészet elenyészett, ki volt? Ki gyógyította az alázat feltépett, gennyező sebét, hogy kötelékeit lerázta s elindult a nép mink az új szokásokkal. Először is nagy ám még bennünk a tudatlanság is! Láthattad te is, hányszor volt úgy, hogy lestük, mit csinál a szomszéd, hozzáfogott-e, s hogyan. Azt se kell eltagadni, hogy voltak is, vannak is miköztünk is olyan pró- bálós emberek, akik belekaptak ebbe-abba, aztán beletörött a bicskájuk. Persze, te azt mondod erre, de hiszen most nem arról van szó, hogy egyes ember, a maga esze után vállalkozik, hanem nálunk okosabb emberektől kapjuk a jótanácsot, a segítséget, mégse mindig hallgatunk rá. Mit csináljunk, ha egyszer ilyenek vagyunk? Inkább a szemünknek hiszünk, mint a fülünknek. Ahol aztán van mit nézni, ott nincs is bennünk ellenkezés, még ha másképp megy is a munka, mint ahogy az ember szokta. És azt se mondd, hogy mindentől félünk ... — Lássa — mondta szinte gyengéden a fiatal —, ha semmi egyéb jó nem jönne ki az új rendből, csak annyi, hogy nem kell a földjeit húsz darabban, más-más határban művelni, ami annyi drága időt vitt el potyán, már ezért az egyért is a tagosított, táblákba osztott gazdálkodás mellett kellene állni. S ma már csak a vak nem látja, mekkora előnyei vannak a közösködésnek. Nagyobb termés, kevesebb munkával — több szabad idő, egyre kevesebb tétlenkedő, másutt se keresni, se otthon hasznot hajlani nem tudó paraszti kéz, mert ami nem kell a földön, kell másutt. — így, amikor mondod — szakította félbe az öreg —, benne is volnék. De az a kutya vágy a vagyon után! Az, hogy van valamim, ami az enyém, de ha egyszer mindenkié lett, akkor már el sem adhatom, nem is gyarapíthatom. A tszcs-elnök tűzbe jött: s ment, ment egyre magasabbra« nyakát nem nyomta Iga, s szabad volt a csillagokra pillantania? S aki a parasztnak ezt mondtat vess, arass, — ki volt, s aki a fehér farkasokra tiport? — Hohó, de nincs is már erre szüksége! Mert a földnek csak úgy van külön értéke, ha valaki vágyódik utána, mert nekije nincs. De ha a föld mindenkié, mindenki dolgozhat benne, aki akar és aki benne dolgozik, meg is él belőle, méghozzá jól, méghozzá jobban, mint amikor papíron ugyan a magáé, de akármikor kiárverezhették belőle, mondom, akkor már nem az az érdekem, hogy nekem legyen egy darab, hanem, hogy a föld mindenkinek többet hozzon, mert akkor nekem is több jut, jóval több annál, amit felélhetek, annyi, amiből szórakozásra, okosodás- ra is fordíthatok jócskán. Számítsa csak ki, Antal bácsi, mikor ment magának olyan jól, hogy 20—25 000 forint volt a tiszta haszna. Mert nekem, az asszonnyal együtt ennyi jutott! S még mennyi maradt benn, tartalék formájában! Amiben szintén ott van az én részem is, ha nem is vettem mindjárt ki, csak azért, mert ebből kell továbbfejlődnünk. Egyszóval, a földet senki sem viszi el, ott marad a helyén, csak az egyes ember fáradsága, kockázata helyébe a sok, a közösség fáradsága, kockázata lép. Már csak ezért is tudjuk könnyebben és jobban gondját viselni, mintha sok-sók, egymással vetélkedő egyesé lenne. Az öreg ember csak nézett maga elé, de úgy, mint akinek látomása van. A gyerek nélküli öregség szürkeségét, a nehéz tegnapokat mintha egybelátta volna. Aztán hirtelen felállt, elkapta a pléhkorsót, nagyon akart indulni a pincébe, majd mint akit mellbe vágnak, megállt, letette a pléhkorsót, kive- re.itékesedett a homloka is. De — odanyújtotta a tenyerét. A fiatalember meg gyengéden beletette a magáét. Zsikó Gyula Vasárnapi jegyset Fordította: Csányi László VDÄSßtOPÄS