Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-17 / 166. szám

z TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. július 17. A szovjet pái°t“ és kormányküldöttség lengyelországi útja Jó ütemben halad a több mint egy milliárd forint értéhü idei község fejlesztési tervek végrehaj tása Varsó: (MTI) Az MTI varsói tudósítója jelenti: Hruscsov elv­társ megérkezett Varsóba. Az ut­cák mentén, amerre kíséretével autója elhaladt, száz meg száz­ezer ember üdvözölte. Még a nyugati újságírók és la­pok is elismerték, hogy a szovjet párt- és kormányküldöttség me­leg, sőt forró fogadtatásban ré­szesült. Mindez annak a meg­nyilvánulása volt, hogy az el­múlt években a két nép viszo­nya bensőségesebb lett, erősödött a kölcsönös bizalom. A Szovjetunió vezetőinek len­gyelországi tartózkodása a genfi értekezlet idején, — állapították meg Varsóban, — ismételten vi­lágos figyelmeztetés a nyugat szá Genf: (Reuter) Csütörtökön a szovjet delegáció szállásán Grc- miko ebéden látta vendégül Sel- wyn Lloyd angol külügyminisz­tert. A tárgyalással egybekötött ebéd volt a szovjet miniszter első nemhivatalos találkozása a nyu­gati külügyminiszterek egyikével, amióta az értekezlet második »fel vonása« megkezdődött. Gromiko szovjet külügyminisz­ter szombatra ebédre hívta meg Herter amerikai külügyminisz­tert és feleségét. Herterék a meghívást elfogadták. London fokozódó aggodalom­mal szemléli a külügyminiszteri értekezlet nehézségeit, ennek okait a nyugati táborban lát­ják. A Daily Express genfi tudósí­tója azt írja, hogy »a Nyugat meghátrál, egy ideiglenes berlini egyezmény gyors létrehozásának kilátásait rombadöntötte Couve de Murville, amikor kijelentette, hogy a Nyugat számára elfogad­hatatlan az ös-sznémet bizottság felállítására vonatkozó szovjet Hamburg: (AP) A szocialista internacionálé hamburgi kong­resszusának szerdai ülésén mind az Angol Munkáspárt, mind a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt küldöttei sürgették a négy nagyhatalom külügyminiszterét, hogy terjesszen a genfi értekez­let elé »reálisabb javaslatokat« Berlin és Németország kérdésé­ben. Gaitskell ismét bírálta a nyu­gatiak Genfben ismertetett »cso­magtervét« és sajnálatosnak mon dotta, hogy a Rapacki-tervet a Nyugat még tárgyalási alapként sem vette figyelembe. Kifejtette, hogy a berlini prob­lémát a legkielégítőbben Német­ország egyesítésével lehetne meg Washington (MTI): Mint az AP és a Reuter jelenti, az amerikai szenátus és képviselőhöz közös atomerő-bizottsága szerdán beter­jesztette jelentését azokról az egyezményekről, amelyeknek ér­telmében az Egyesült Államok bi­zonyos atomfegyevereket ad át hét más NATO-országnak. A szer­ződéseket nem kell ratifikálni, de 60 napig a kongresszus asztalán fekszenek, s ha ez idő alatt a két ház ellenkező értelmű határozatot hoz, érvényüket vesztik. Mint ismeretes, a szerződéseket Angliával, Franciaországgal, Nyu- gat-Námetországgal, Törökország­gal, Hollandiával, Kanadával és mára, hogy Lengyelország hatá­rainak biztonsága a Szovjetunió és az egész szocialista tábor biz­tonságával azonos. ■A közelgő lengyel felszabadu­lási dátum semmiesetre sem ked­vez a nyugatnémet militarista kö rök számára. Az egész lengyel felszabadulási ünnepségsorozat, Hruscsov jelenléte, méltó válasz a nyugatnémet revansista körök­nek, amelyek Lengyelország biz­tonságára törnek é~ az Odera— Neisse határ megváltoztatásáért szállnak síkra. Lengyelországban bizonyosra veszik, hogy Hruscsov egész sor politikai beszédet mond Len­gyelországban. A beszédek iránt a tömegekben igen nagy az ér­javaslat. Ez azt jelenti, hogy Ang iia, Amerika és Franciaország en­gedett Adenauer ellenvetéseinek, aki úgy okoskodott, hogy ha a Nyugat hozzájárul az összhémet bizottság megteremtéséhez, ezzel elismerné a keletnémet kor­mányt. Könnyen megérthetjük, miért kívánja Adenauer a Kelet és Nyu gat között ft yö tárgyalások ku­darcát — írja a továbbiakban a lap. Ha ugyanis a négy nagyhata­lom megegyeznék, Nyugat-Német ország volna a vesztes. De mi­lyen jogon van Adenauernak ilyen nagy beleszólása a Nyugat tanácskozásaiba? Az értekezlet háromhetes szü­netében semmiféle komoly ta­nácskozás nem volt. így új esz­mék és közös politika vagy tak­tika nélkül tértek vissza Genfbe. Ebbe a megdöbbentő légüres tér­be tört be Adenauer. Reméljük, a többiek gyorsan lerázzák ma­gukról Adenauer varázsát, mert különben a következmények vég zetesek lesznek. oldani. E cél eléréséhez a követ­kezőket ajánlotta: Az európai biztonsági szerző­dés megkötését, az összes külföl­di fegyveres erők kivonását Né­metországból és végül szabad választásokat egész Németor­szágban. Gaitskell végül sürgette a mun káspárt hivatalos atomfegyver­politikájának megfelelő nemzet­közi szerződés megkötését. Ollenhauer, a nyugatnémet szó ciáldemokraták képviselője tá­mogatta Gaitskell álláspontját a német kérdésben és a genfi ér­tekezletről alkotott felfogását. Sürgette a genfi értekezlet résztvevőit tanulmányozzák a munkáspárt és az NSZP javasla­tait. Görögországgal kötötték. Frank Kowalski, Connecticut állam demokrata párti képviselője a kongresszus előtt kijelentette, nem helyesli, hogy az Egyesült Államok atomfegyvereket oszto­gat világszerte. „Katonai kor­mányzó voltam Japánban Hirosi­ma újjáépítésének idején, s a mi sivatagjainkban is láttam atom­robbanást. Ezért nem helyeslem, hogy ezeket a szörnyű fegyvereket szétszórjuk világszerte. Teljes mértékben tudatában vagyok a honvédelemért viselt felelőssé­günknek, de gondosabban kellene megvizsgálnunk, mit is teszünk” — mondotta. deklődés. Jó néhány tucat kül­földi különtudósító érkezése arra mutat, hogy a közvélemény ér­deklődése — Genf mellett — vi­lágszerte Hruscsov lengyelországi látogatására összpontosul. Varsóban úgy tudják, Hruscsov Lublinba utazik majd és 20-án tér vissza Varsóba. Ismeretes, hogy Lublin volt a népi Lengyel- ország első fővárosa. Itt alakult meg az első népkormány s kö­rülbelül ugyanolyan szerepe volt a felszabadulás első napjaiban, mint Debrecennek. Egy bizonyos, állapítják meg a szovjet küldöttség megérkezése után Varsóban, a lengyelországi látogatás még szorosabbra fűzi nemcsak a Szovjetunió és Len­gyelország, de Lengyelország és a többi demokratikus ország vi­szonyát is. Az elkövetkező tíz nap kétségtlenül ennek jegyében zaj­lik le, hangoztatják a lengyel fő­városban. Belga utasszállító repülőgép engedély náüíüii berepülése Magyarország légiieréíse Szerdán délután a Sabena belga légiforgalmi társaság DC 6-os tí­pusú, OOCTK-lajstromú Athén— Bécs között közlekedő utasszállító repülőgépe, Belgrád elhagyása után, a vihar miatt letért útjáról és 16 óra 26 perckor engedély nél­kül berepült Magyarország légi­terébe. A repülőgép 21 percen ke­resztül mintegy 30 kilométeres mélységben haladt magyar terület felett, anélkül, hogy felvette volna rádió útján a kapcsolatot a Ma­gyar Repülővigyázó Szolgálattal, majd a Magyar Légügyi szervek felszólítására Veszprémben le­szállt. A berepülés körülményeinek tisztázása után a repülőgép tend- ben folytatta útját Bécs felé. Gromiko fogadta Hammarskjöfdöt Genf (Reuter): Gromiko szovjet külügyminiszter Genfben csütör­tökön fogadta Hammarskjöld ENSZ-főtitkárt, aki az ENSZ gaz­dasági és szociális tanácsának genfi ülésén vett részt. Patrick Reilly, Anglia Genfben tartózkodó moszkvai nagykövete szerdán este vendégül látta Jakov A. U. Malikot, a Szovjetunió lon­doni nagykövetét, — jelenti a Reuter. A japán miniszterelnök Bonnba érkezett Bonn (Reuter): Kisi japán mi­niszterelnök európai körútja so­rán Londonból Bonnba érkezett. Kisit a repülőtéren Adenauer kan­cellár és Erhard nyugatnémet gaz­dasági miniszter fogadta. Brentano bonni külügyminiszter a külügyminiszteri értekezlet csü­törtök délutáni ülése után Bonn­ba repült, hegy találkozzék a ja­pán kormány fejével, aki pénte­kén már Ausztriába utazik. Új lengyel gyógyszerek Gyors ütemben fejlődik a len­gyel gyógyszeripar. Négy év alatt kétszeresére nőtt az egy lakosra jutó gyógyszer-fogyasztás. Közel nyolcszorosára emelkedett az an­tibiotikumok és vitaminok fo­gyasztása. Eddig főleg külföldi antibioti­kumokat és vitaminokat alkal­maztak. A lengyel gyógyszeripar azonban most jelentősen megnö­veli e gyógyszerek hazai gyártá­sát. Jövőre indul meg a lengyel sztreptomicin, ezt követöleg pe­dig több más hazai antibiotikum gyártása. Két év múlva minden fontosabb antibiotikumokat hazai gyárak készítenek. Jövőre indul meg a B1 és B6, utána pedig a B3 vitamin előállítása. Az év első felének lezárásával értékelték azt a munkát, amelyet az ország tanácsai az idei község- fejlesztési tervek végrehajtásában végeztek. Varga András, a Mi­nisztertanács titkársága tanácsi szervek osztályának vezetője tájé­koztatta az MTI munkatársát az első félév tapasztalatairól és a községfejlesztési munkában taná­csaink előtt álló feladatokról: — 1058-ban minden előző esz­tendőnél jobb eredményeket ér­tünk el a községfejlesztési tervek teljesítésében, városaink, közsé­geink építésében, szépítésében. A tanácsok jó munkájának bizonyí­téka, hogy a tavalyi 814 millióval szemben 1959-ben a községfejlesz­tési alapok összege eléri az egy- milliárd-húszmilliót. — A tervezés — folytatta — or­szágosan általában reális volt. Ta­nácsaink gondosan ügyeltek arra, hogy a végső formába öntött ter­vek tükrözzék a lakosság kíván­ságait, jogos igényét. — A községfejlesztés idei fő feladatai: faluvillamosítás, a helyi villamoshálózat fejlesztése, a víz­ellátás megjavítása, út, járda, híd­építés, parkosítás, tantermek, mű­velődési házak, orvosi lakások és rendelők építése, illetve felújítása. A lakosság döntő többsége, saját elgondolásait látva visszatükrö­ződni a tervekben, nemcsak a ta­nács által megállapított községfej­lesztési hozzájárulást tartja magá­ra nézve kötelezőnek, hanem egy­re több helyen külön felajánláso­kat is tesznek. — örvendetes tapasztalat, hogy az ipari munkásság és a műszaki értelmiség mind jobban kiveszi ré szét a közös feladatok megoldá­sából. — A tervezési munka színvona­lának emeléséhez nem csekély mértékben hozzájárult — mondot­ta a továbbiakban —, hogy lé­nyegesen javult a tanácsok és a helyi népfront-bizottságok kap­csolata. Megszűntek a korábban tapasztalható hatásköri viták, a Népfront igen jó segítséget adott — a lakosság javaslatait össze­gyűjtve — a tervek kimunkálásá­hoz. Javult a tanácsok és a többi tömegszervezet kapcsolata is. — A politikai és szervezési mun ka eredményeként 1959 község­fejlesztési céljai lényegesen job­bak, megalapozottabbak, mint ta­valy, hívebben kifejezik az adott terület elsőrendű szükségleteit. Többségükben oly feladatokat vet tek tervbe, amelyek még az idén meg is valósíthatók. Az összesen 450 millió értékű építési felada­tokhoz a Minisztertanács mara­déktalanul biztosította mind az anyagot, mind az építési kapaci­tást. — Beszélnünk kell arról is — folytatta —, hogy az általános jó tapasztalatok ellenére többhelyütt találkozunk még nem megalapo­zott, hibás tervezéssel. Helytelen* hogy egyes tanácsaink még min­dig nem tárják fel és hasznosítják megfelelő mértékben a helyi anya­gokat. Sok végrehajtó bizottság mellőzi a tanácsi kollektíva segít­ségét e munkában, vannak taná­csaink, ahol nem megfelelő a kap­csolat a községfejelesztési állandó bizottságok és más állandó bizott­ságok között. — Figyelemre méltó új jelenség ipari jellegű városainkban és köz­ségeinkben — folytatta —, hogy a tanács vezetői, a Hazafias Nép­front, az üzemek pártszervezetei­re és szakszervezeti bizottságaira támaszkodva egyre eredménye­sebben bevonják a munkások kol­lektíváját főként a szakipari fel­adatok megoldásába. Hiba még, hogy e mozgalomból nem veszik ki részüket megfelelően az üze­mekben dolgozó tanácstagok, — Most kezdtük meg a második félévet. Végrehajtó bizottságaink­nak gondosan számba kell ven­niük a további munkák műszaki feltételeit: megfelelő tervek áll­nak-e rendelkezésre, biztosított-e a szükséges anyagmennyiség? Amennyiben nem, tárják fel foko­zottan a helyi anyagokat. Nem csekélyebb tartalékok vannak még a társadalmi munkában. Taná­csainknak bátrabban kell igény- bevenniök a munkásosztály, az üzemi kollektívák segítségét. — A községfejlesztés sikere nagymértékben a járási végre­hajtó bizottságok jó vezető mun­kájától függ. A községekben fe­lül kell vizsgálniok, milyen aka­dályok nehezítik a tervek telje­sítését és biztosítaniok kell a ne­hézségek elhárítását. A kormány közelmúltban megjelent rende­leté értelmében most állítják fel a járási tanácsoknál a községfej­lesztési csoportokat. Igen fon­I tos, hogy e munkahelyekre meg­felelő felkészültségű dolgozók ke­rüljenek. Hiszen igen sokat se­gíthetnek a községfejlesztési programok végrehajtásában — fe jezte be tájékoztatását Varga András. Francia és algériai titkos terrorszervezetek garázdálkodása Róma: (MTI) Az egész olasz társadalmat felháborította az a tragikus esemény, amelynek kö­vetkezményeként így olasz gyer­mek esett áldozatul az algériai szabadságharcosokat üldöző ko- lonialisták terrorcselekményének. Mint ismeretes, kolor.'alista ügy­nökök Olaszországban merény­letei: követtek el Tayeb Moha­med Bourlouf tuniszi újságíró el­len. A robbanás áldozata azonban Píolando Rovai, egy tízéves olasz kisfiú lett. A gyermek életét 'vesztette, öt másitc gyermek pe­dig megsebesült. Olaszországba is eljutott az al­gériai szennyes háború — írja ezzel kapcsolatban az Unita. — 'tévedett, aki azt hitte, hogy ez a háború francia belügy és ha­zánkat nem érintheti, összeom­lott az az állítás, hogy »atlanti szövetségesként« kell állást foglal­nunk a háborúval kapcsolatban '»szolidárisnak kell lennünk a Az első román kombinált szemcsés-takarmánygyár A gearmatai állami gazdaság baromfitenyésztő gazdasága mel­lett a napokban üzembehelyezték Románia első kombinált szem­csés-takarmány gyárát. Az új ta­karmányfajta minden olyan táp­elemet tartalmaz, amely a csi­nyugati határok védelmével Af­rikában«. Ha elfeledkeztünk az Algériában és a párizsi rendőr­ségen megkínzott szabadsághar­cosok jajkiáltásáról, ha elfeled­keztünk a »vörös kéz« a szabad­ságharcosok ellen küzdő terror­szervezet rémtetteiről, most egy ártatlan olasz gyermek tragikus halála eszünkbe juttatja- ezt. Kudarccal végződött az amerikai rakéta-kísérlet Cape Canaveral (Reuter): Cape Canaveralban kísérletet hajtottak végre egy eredetileg az Amerikai Egyesült Államok haditengerésze­te számára szerkesztett Poláris- típusú rakétalövedékkel. A kísér­let kudarcot vallott, mivel az első lés a második lépcsőzet nem az 1 eredeti számítások szerint vált le* bék gyors fejlődéséhez szüksé­ges. Az eddigi kísérletek bebizo­nyították, hogy e takarmányfajta alkalmazásával egy hónap alatt egy csibe 450—500 grammot fej­lődik. A gyár naponta 3000 kiló takarmányt állít elő. A szovjet és a nyugati külügyminiszterek találkozói Angol lap a nyugati magatartásról Gaitskell és OlEenliauer Németország atemmeiítesifésének tervéről „iem helyes, cslcm­fegyvereket osstogetsieak" Amerikai képviselő beszéde

Next

/
Oldalképek
Tartalom