Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-05 / 156. szám

1959. július 5. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 6 A 275088-as mozdonyon (A mozdonyvezető lélekjelenléte ha* lálos szerencsétlenséget akadályo­zott meg. Újsághír.) A dombóvári fűtőház előtt egy embert szólítok meg: — Hol találom meg Kimmel István mozdonyvezetőt? *— Lent a pincében keresse, most adja le a szerszámokat, egyébként ez a gépe, amit itt vontatnak előttünk — mutat a néhány méterre tőlünk elgör­dülő alaposan összetört mozdony­Kimmel Istvánt a pincében ta­lálom. Leadta a szerszámokat, gépét megjavításra viszik. Sár­gás-fehér arcán ideges rángás fut keresztül, amikor kérem me­sélje el hogyan történt a két vo­nat összeütközése. — Menjünk talán valami nyu- godtabb helyre — ajánlja. A fűtőházfőnök irodájában ülünk le a kényelmes székekre. Én kérdezek 6 válaszol, s míg a szavakat keresgéli, idegesen gyűri kezében az olajtól csillogó kerek sapkát.:. i— Vonatunk rendes volt: A menetrend szerint indultunk Dom bóvárról 10 óra 19 perckor. Nyolc harmincra jöttem szolgál­ni. A gépet átvettem jó volt, és amikor Nagykonda állomásig ér­tünk, ott közölték velünk, hogy Dalmand állomás előtt egy teher­vonat áll, nem mehetünk to­vább... Kínos keservesen múltak a percek..: Huszonkét percig áll­tunk Nagykondán, s akkor utasí­tást kaptam: Induljak a személy­vonattal a tehervonat után és az emelkedőnél segítsem fel... El­indultunk, felszállt a mozdonyra a vonalfelvigyázó tiszt is... T assan, óvatosan haladtunk ^ Dalmand felé, állandóan a pályát figyeltem én is, meg a mozdonyon lévők is... Három kilométert mentünk a pályán, amikor észrevettem, hogy előttem áll egy vonat, lassabbra fogtam a gépet, azután észre­vettem, hogy a tehervonat nem áll, hanem jön felém, láttam, a száguldó kocsikat, a pályatestről felkavart port... A gyorsfékhez nyúltam, megengedtem a homo­kozót... Sikoltanak a fékek... öt­száz méter... hátramenetbe vágom a szabályzót, látom még mindig folyik a homok, jobban tapadnak a kerekek azután, a gőzsíp fo­gantyújához nyúlok, adom a vész jeleket..; Minden eszembe jutott... Felém száguldott a tehervonat nyolc ko­csija, az én gépem lassan felgyor­sul, szalad az is az összeütkö­zés elől... a fűtő kiugrik a gép­ből, utána ugrik a vonalfelvi­gyázó..: egyedül maradtam... het­ven méter... csak a zárféket lá­tom, a két ütközőt; homályosan csillog a fém... Otthon vár az asszony..; a két gyerek... a mö­göttem levő személykocsiban hatvan úttörő üdülni utazik... eszembe villant a szabályzat: a mozdonyvezető utolsónak hagy­hatja el a gépet... Nem, nem le­het kiugrani!..: a gőzkart telje­sen hátrahúzom... Hatalmas csat­tanás, por és füst, gőz és korom csapódik rám, nem látok sem­mit... megrázkódik minden kö­rülöttem... TjMek! Igen élek... magam sem hittem el... előttem feltomyosultak a tehervagonok, a mozdony leesett a sínről, a sín mint drótszál úgy tekereg körül a kocsik mellett... nézek hátra a személyvonatomra... sikongatás, kiabálás... zűrzavar... egy embert ápolnak a töltés mellett.. Szerencsénk is volt, ha meg­állók és nem tolatok vissza, tu­catnyi ember meghal, csak egy gyógyszerész ájult el, annak is a kíváncsisága volt az oka, a sze­mélykocsi lépcsőjén állt, és az összeütközéskor fejjel, esett le, egy óra múlva már semmi baja nem volt..; — És mit érzett a megmenekü­léskor? — Aggódtam, hogy nem lett-e bajuk az utasoknak, akiknek élete rám volt bízva... Meg az, hogy az én gyerekeim sem ma­radtak apa nélkül... Valahogy ilyennek képzelem el a munka hőseit... Pálkovács Jenő Csomagolják a majosi teavajat * k: A megye lakosságát — az állami és szövetkezeti boltokon keresztül — a Tolna megyei Tejipari Vállalat majosi vajüzeme látja el vaj­jal. Az üzemből naponta szállítják el az üzletekbe a linóm majosi teavajat. Képünkön Szabó Imréne és Neugebauer János vajazók ké­szítik elő az útra — csomagolják — a vajat. Rosszul végződött „vendégség66 —< Hát a szakcsi esetet hal­lottátok-e? — A kérdést Ma- gyari Lajos teszi fel beszélge­tés közben, aki az Udvardi Vince munkásőrszázad pa­rancsnokhelyettese. — Ha nem hallottátok, akkor elmondom!... Néhány héttel ez­előtt jól öltözött fiatalember bukkant fel az öreghegyi sző­lők között. Megállt a szőlőben serénykedő parasztemberekkel Rövidesen befejezi ez évi tervé! a Tolnai Baromfikeltető Állomás A bemutatkozás és a jövetelem céljának elmondása után Puxler Ádám, a baromfikeltető állomás vezetője mindjárt a tervteljesítés­sel kezdte. — Ment — mint aho­gyan elöljáróban megjegyzi — a tervteljesítés nemcsak a kifejezet­ten termelő üzemekben fontos kötelesség, hanem itt a keltetőben is, mert a megye termelőszövetke­zetei és dolgozó parasztjai elsősor­ban a megyében levő keltetőállo­másoktól kapják a napos csibéket: A termelőszövetkezetek pedig csak akkor tudják teljesíteni ba­romfitenyésztési előirányzatukat, ha itt a kezdő láncszem pontosan teljesíti a tervét. Évi tervünk előírja, hogy a kel- tetési idény alatt összesen 600 000 naposcsirkét keltessünk ki. Ed­dig 595 163 darab naposcsirkét szállítottunk: — Tervünket nem könnyű tel­jesíteni, mert a keltetési idény február 2-től augusztus 25-ig tart, tehát egy évnél jóval rövidebb a mi tervévünk: — Tavaly 100 tojást véve ala­pul, 71,8 százalék volt a kelési arány, az idén már 72,3 százalék­ra emelkedett; — A keltetési idény befejezté­vel dolgozóink megkezdik az úgy­nevezett mintaközségekben a vér­vételt. Hat mintaközség van, ezek: Regöly, Szakály, Zomba, Kölesd, Tengelic és Tolna. Az idény meg­kezdéséig kétszer vesznek vért. A mintaközségekben a dolgozóink az egyöntetű állomány kialakítása érdekében csak a sárga-magyar tyúkoktól vesznek vért. A vérvé­tel fontosságát — a tífuszos fertő­zés megelőzése szempontjából — bizonyítja az a tény, hogy most hetenként 30—60 darab tojást kül­dünk a Kaposvári Állategészség­ügyi Intézetbe az esetleges tífu­szos fertőzöttség megállapítása céljából. Ezek a tojások valami­lyen oknál fogva nem keltek ki. Az elküldött tojások között még nem találtak fertőzöttet. — A keltetőállomás milyen elő­nyökhöz juttatja azokat, akik az egyöntetű állományt már kialakí­tották? — Eddig az egyöntetű állomány­ból származó tojások után har­minc százalékos felárat tudtunk biztosítani, most 40 százalékrá emelték a felárat. Ezzel is ösztö­nözni akarja államunk a baromfi- nevelőket az ésszerű gazdálkodás­ra. Ezzel szemben a kevert állo­mányból származó tojásokért csak a napi árat tudjuk fizetni. — Ezért törekedjék mindenki az egységes állomány kialakításá­ra — fejezte be tájékoztatását Puxler Ádám elvtárs; Dr. Steinbach János beszélgetni, kérdéseket tett fel, s mivel a présházakban akadt bőven bor és füstölt sonka, na­gyokat evett-ivott, ha megkí­nálták. — Már a negyedik napja kó­szált a szőlők között, amikor az a hír terjedt el róla, hogy rendőrségi nyomozó. — Egy hét sem telt el azon­ban, amikor az emberek gya­nakodni kezdtek Hogy visel­kedhet így egy nyomozó? Miért alszik a présházakban? Talán éjszaka is nyomozni akar? — Az egyik napon, amikor •a szőlőben dolgozgató parasz­tok egyike meglátta Szalavári József termelőszövetkezeti el­nököt, megkérdezte tőle: — Mondd csak, Jóska, mit esi nálnál te, mint munkásőr, ha gyanús egyént vennél észre itt a szőlőhegyen? —■ Leigazoltatnám! — vála­szolt az elnök. — Akkor gyere a préshá­zamba, ott akad egy ilyesféle ember. Már reggel óta iszik. Igazoltasd le... — Amikor elhangzott az iga­zolja magát! — felszólítás, Szalavári József ajkáról, a bé­késen iszogató ember össze­rezzent. Majd előkotorta belső zsebéből a személyazonossági igazolványát és a katonaköny­vét: A két igazolvány fény­képei nem egyeztek. Az egyik fénykép egy huszonnégy év küldötte, s a parancsnokkal akar beszélni, azonnal géppisztolyt fog­tak rá. Két géppisztolyos kísérte fel a parancsnok szobájába. Mel­lette álltak egészen addig, amíg Steiner Lajos egy parancsoló kéz­mozdulattal nem intett, hogy el­mehetnek: És Gyulai megbízó­levelének átböngészésével meg­győződött róla, aki előtte áll, az valóban a VII. kerületi „nemzet­őrök” összekötője;- Kezet nyújtott Gyulainak: — Látom, rendes fickó vagy! Tudod, vigyázni kell, nehogy va­lamelyik ürge átverjen bennün­ket, azért hoztak fel a géppiszto- lyosok. De hát biztos, nem húzod fel ezért az orrodat. Kasa srác vagy, megérted a dolgot. Egyéb­ként én vagyok a híres Steiner, a forradalom hőse! Én vagyok a VII. kerület parancsnoka... Gyulai nyelt egyet, nem mert vitatkozni Steinerrel, pedig meg volt győződve róla, hogy ők, a „nemzetőrök” a „górék” a VII. ke­rületben. De hallgatott, mert ő is tudta, hogy Steiner Lajos már október 23-án megkezdte a fegy­veres harcot, részt vett a Rádió ostromában, október 28-án már harminc főnyi felkelőből álló cso­portja volt. Mikor elfoglalták a VII. kerületi tanács épületét, egy­másután jelentkeztek nála a Kla­uzál téri srácok. Miután a Markó utcából kiszabadultak a rabok, különösen megerősödött a csoport, mert vagy százhúszan csatlakoz­tak hozzájuk. Steiner sokat ismert közülük, hiszen ő is többször meg­járta már a Markót, sőt más bör­tönöket is. Bíróság előtt állt már lopásért, sikkasztásért és más ha­sonló bűncselekményekért. Egy­szóval: elvégezte a „Markó egye­temet”, s nem egykönnyen riadt vissza holmi kis csetepatéktól. Steiner tehát a VII. kerület pa­rancsnoka címét követelte magá­nak, mert talán ő vett részt leg­régebben a harcokban, s mert na­gyon erős csoportja volt; de azért is,' mert ők jártak élen az „ávó” felszámolásában. Egymás után tar tóztatták le az államvédelmistá- kat, s hallatlan „szigort” tanúsí­tottak. Még arra is volt gondjuk, hogy olyanokat tartóztassanak le, akik „engedély nélkül” költöztek be az államvédelmi tisztek laká­sába. Űk akartak odaköltözni. A lakásokból elvitték az értékeket, s azután a lakást „kiutalták” a csoport valamelyik tagjának. Nagy szükségük volt lakásokra, hiszen sokan voltak közülük anélkül. Utoljára a Markó utcai börtön celláiban laktak, s az még­sem megfelelő szállás egy „hős forradalmár” számára. Később Steinerék kinőtték a ta­nács épületét is. Gyulai, aki ek­korra már végképp csatlakozott a Steiner-csoporthoz, s már ő is azt vallotta, hogy Steiner Lajos a kerület parancsnoka, adta azt az ötletet, hogy költözzenek át a Köz iekedés- és Postaügyi Minisztéri­um szemben levő épületébe. Stei­ner megfogadta tanácsát, hiszen nagy becsben tartotta, s helyette­sének „operatív csoportja” veze­tő jéek is megtette. Gyulai egyszer eldicsekedett neki, hogy a CIC ügynöke. Amikor ezt elmondta Steinernek, a parancsnok-testvér azonnal pálinkát hozatott. Egymás után hajtották fel a poharakat, s annyira berúgtak, hogy Gyulainak a mellékhelyiség­ben kellett könnyitenie magán. A parancsnok-testvér még ahhoz sem vett fáradságot, hogy félre­ve nuljon: perzsaszőnyeggel borí­tott saját parancsnoki szobáját okádta össze, a „tiszta forrada­lom” nagyobb dicsőségére.... A nagy parancsnoknak másnap reggel is kábult volt a feje. Ak­kor adott parancsot egyik vazal­lusának, Hoffmann Lászlónak, ruhaszerzésre; Hoffmann egyéb­ként korábban szintén megismer­kedett a börtönnel: társadalmi tu­lajdon sérelmére elkövetett lopás bűntette miatt állt bíróság előtt. Érthető örömmel fogadta Steiner Lajosnak ezt a parancsát. — Értettem! — vágta össze ka­tonásai) a bokáját; A katonás összhatást csak az zavarta, hogy tenyérnyi lyuk tátongott a zokni­ján. De nem sokáig, mert Hoff­mann a Steiner-csoport tagjaival együtt hamarosan elindult a Di­vatcsarnokba; Került ott zokni Hoffmannak, s még sok minden más. Autószámra hordták a ruhá­kat és más árucikkeket. Jutott eb­ből a csoport minden tagjának; természetesen a legtöbb a vezetők­nek: Steiner Lajosnak, Gyulainak, meg Steiner Lajos kissé gyenge­elméjű öccsének, Steiner János­nak. Ám hiába öltöztek át, hiába voltak külsőleg elegánsak, egyre inkább „lerongyolódtak”. A for­radalmi munkás-paraszt kormány segítségére siető szovjet csapatok a Steiner-csoportot is szorongat­ták, Mii tegyenek? (Folytatjuk.) körüli fiatalembert, a másik pedig hatvan éves férfit ábrá­zolt. —• Szalavári József zsineget kotort elő a zsebéből, aztán megkötözte az atyafit. — Hova akar vinni! ■— kér­dezte az riadtan. — Átadom a rendőrségnek — válaszolt angyali nyugalommal az elnök és karjával az út irá­nyába bökött, ami a faluba ve­zetett. —• Alig jutottak tovább egy kilométernél, amikor a -fo­goly« megmakacsolta magát. Lefeküdt a földre és nem volt hajlandó egy lépést sem to­vábbmenni: — Most mit tegyek? — tű­nődött Szalavári József, s aztán hirtelen elhatározással a lábát is megkötözte -foglyának« és elindult, hogy segítséget hoz­zon. i— Mire visszatért a segítség­gel, a -fogolynak« csak hült helyét találta, s amikor a zsi­negdarabokat megpillantotta, bosszúsan állapította meg, hogy lerágta a zsineget kezéről, és úgy szabadította ki magát; — Ezek után azt hinné az ember, hogy a szélhámos mesz- szi elkóborolt Szakcs környéké­ről, a valóságban azonban nem ez történt. Ugyanis Szakcs ha­tárában több szőlőhegy van, s a megszökött fogoly egy másik szőlőhegyen ütötte fel -sátrát«; Itt azonban már nagyon kevés­ke potyabort poharazgathatott; A szőlőben dolgozó parasztok közreadták. Mivel Szakoson nincs rendőrség, újból egy mun kásőr fogta el, Kallai Béla sze­mélyében. — Kallai Béla tanult az előb­bi esetből. Egy ügyes mozdulat­tal, amelyet a cselgáncs kikép­zésen tanult, hátracsavarta a szélhámos kezét és úgy vezette le a szőlőhegyről, egészen a ta­nácsházáig. A rendőrség megállapította, hogy a szélhámos néhány évvel ezelőtt egy szakcsi emberrel ült együtt börtönben és ez az em­ber nagyon sok szépet beszélt neki Szakcsról. Ezért határozta el, hogy felkeresi a szakcsi szőlőhegyeket. — Csak egy valamiről feled, kezett meg. Mégpedig arról, hogy a szorgalmasan dolgozó parasztembereket manapság már nem lehet -összekötteté­sek« és magas hivatali beosztás ürügyén -ingyen vendéglátó vállalattá« átalakítani. A szél­hámos -vendégsége« rövid ideig tartott a szakcsi szőlő­hegyen és rosszul végződött. H. T.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom