Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-03 / 154. szám
6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. július 3. Ezt láttam Csehszlovákiában falvakban, utakon, földeken, vendéglőkben, vásárlás közben Tíznapos, élményekben'és látnivalókban — és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy fáradtságban is — rendkívül gazdag kirándulásban részeltetett az IBUSZ egy csehszlovákiai társas utazás keretében. Az újságírótól bún lenne nem leírni legalább néhány tapasztalatát. Senki ne várja tőlem, hogy valamiféle útikalauzzal szolgáljak, azt még kevésbé, hogy különböző ipar- és élelmicikkek árait hasonlítsam össze a hazaiakéval. Ugyanis az ilyen összehasonlítás szenvedélye minden külországot látott embernek és ezekből az összehasonlításokból származnak a legképtelenebb következtetések, sületlenségek. Egyébként is a közgazdasági problémákhoz nem értek, márpedig az összehasonlítás, legyen az az életszínvonal szempontjából, vagy egyéb ként, közgazdasági ismeretekkel rendelkező emberek feladata. * Csehszlovákiában — nem tudom a mezőgazdaságnak hány százaléka szocialista szektor — csak itt-ott, elvétve látni kispar- cellát, ellenben szemet gyönyörködtető, amikor percekig egv- egy hatalmas búzatábla, vagy cukorrépaföld mellett suhan az autóbusz. Feltűnően kevés embert látni a határban. A tíznapos utazás során összesen talán húsz embert sem láttam kapálni, vagy egyéb mezőgazdasági munkákkal foglalatoskodni. Ebből, ha csak ennyit mondok el, könnyen azt a következtetést lehetne levonni, hogy ott az emberek nem szeretnek dolgozni. Ha így lenne, az viszont meglátszana a földeken. Ezzel szemben mit láthat az utazó? Mindenekelőtt olyan jól megmunkált, gyom? mentes szántóföldeket, amilyeneket a hazai községek határában nagyon sok helyen csak szeretnénk látni. Amint egy útiéár- sunk tréfásan megjegyezte: a rajkai határállomástól Brnó'g nem tudtunk volna fél kocsidc- réknyi gazt összeszedni az útmenti kukorica- és burgonya- földekről. Tehát mégiscsak dolgoznak a csehszlovák parasztok, csakhogy könnyen, gyorsan, kevés fizikai erőfeszítéssel, mert segít a gép, amit a nagyüzem lehetővé tesz. • Nem tudorrf, Csehszlovákiában van-e olyan mozgalom, mint nálunk az a bizonyos „virágos íal- vainkért”? Ha van, ha nincs, annyi biztos, hogy nagyon szépek, rendkívül tiszták, csinosak a csehszlovákiai községek és valamennyiről sugárzik a gazdagság. Nádtetős házat a közel kétezer kilométeres úton mindössze kettőt láttam, a többi cserép, pala, bádogtetős s úgyszólván minden harmadik házon televíziós antenna látható. Nagyon sok az új iskola, s a leg kisebb faluban is van szálloda. És a legkisebb faluban is olyan a szálloda, hogy Szekszárd is megirigyelhetné. * Csehszlovákiában nem láttam egyetlen „talponállót”, ellenben gusztusosak, tiszták a vendéglők — még a legkisebb is —, részeg emberrel mindössze kettővel találkoztam Prágában. Bort csak palackozva árulnak, pálinkafélét általában nem isznak, ellenben annál több sört. amely rendkívül olcsó és ingylésremél- tóan jó. Az általánosan használt pohár félliteres, a leggyengébb sör 10 fokos (sör fokot számítva). Nem tudom egyéb területen mi a helyzet, de hogy a pincérek nem fogadnak el borravalót, azt tapasztaltam. Nemhogy várnák, vagy természetesnek találnák a túlfizetést, még meg is sértődnek, ha valaki meg akarja toldani az elfogyasztott ital árát. De borravaló nélkül is udvariasak, figyelmesek, tudják, ők vannak a vendégekért és nem fordítva. * A prágai és brnói utcákon rengeteg az automata. Fia borotvapengét, cigarettát, cukorkát, ceruzát, radírt, zsebkendőt, zokA Tolna megyei Népújság szerkesztőségéhez — a központi, vagy más megyei lapokhoz hasonlóan — naponta számos levél érkezik a levelezőktől, olvasóktól, cikkíróktól. A levelek többsége névaláírással van ellátva: észrevételeket tesznek, helyeselnek, vagy bírálnak. A levelek kisebb hányada panaszokat tartalmaz, lakás, földügy, vagy egyéb vitás kérdésben kérnek tanácsot. A panaszos leveleknél is kevesebb a névtelenül beküldött levelek száma. Ez pedig azzal magyarázható, hogy manapság már az emberek egyre jobban megszokták, hogy véleményüket a nyilvánosság előtt is elmondják. A névtelen levelekre általában nem válaszolunk, mert nincs kinek. Hogy ezúttal mégis eltérünk a szokásoktól, tesszük azért, mert két névtelen paksi levélíró a Népújság június 10-i számában megjelent »Kinek lesz igaza?-» című cikkünkkel kapcsolatban tesz észrevételt — amely egyébként igen nagy visszhangot vállait, filmet (hirtelenjében csak ezeket figyeltem meg) akarsz vásárolni, nem kell bemenned a boltba. Ott az' automata, bedobod a pénzt, megnyomsz egy gombot és kiesik az áru. Nagyon ügyes dolog, kényelmessé és gyorssá teszi az apróságok vásárlását. * Az utak nagyon jó állapotban vannak. A régifajta makadámút nagyon ritka, sok a beton és aszfaltút, és a makadámutakat is aszfalttal borították le. így az utazás nagyon kényelmes. Szükség is van a jó utakra, mert egymást érik a gépkocsik, motor- kerékpárok, robogók, mopedek. Ami a közlekedés biztonságosságát illeti, azt hiszem, nálunk jobbak az állapotok, mert a csehszlovák motorosok, gépkocsivezetők, még a teherautók vezetői is, úgy száguldoznak, hogy egy-egy kanyarnál az ember behunyja a szemét, s várja, mikor ölelkezik össze a kocsi egy cseresznyefával — ezek vannak az utak mentén — vagy egy kilométerkővel. Egyelőre ennyit a Csehszlovákiában látottakból. Legközelebb már komolyabb, nagyobb jelentőségű dolgokról számolok be, s majd a prágai, de a drezdai és lipcsei divatról is. tott ki a paksi újságolvasó]: körében. Másrészt pedig azért, mert az egyik névtelen levélíró a következő megállapítást tette: »Lehet, hogy ez az írás (már mint a névtelen levélíró írása) megjelenik, de valószínűbb, hogy a papírkosárba fog kerülni.« Tájékoztatásul még annyit: az egyik névtelen levélíró helyesel. »Ez igen... De még nem ártott volna, ha erről és erről is írt volna a cikkíró...-» A másik nem helyesel, felsorakoztatja ellenérveit, természetesen a maga/ vélt igazának bebizonyítására. Az első kérdéssel kapcsolatban. »Kinek lesz igaza?» — döntött a paksi járásbíróság, mégpedig a községi tanács javára, mely szerint az ártézi kúthoz vezető vitás utat, Halasi Józsefnek szabaddá kell tennie. Ezzel az ügy le is zárult, mégpedig a pa- naszttevő lakosság legteljesebb megelégedésére. A második kérdés mellett azon bán nem lehet szó nélkül elmenni. Először is tisztázzuk azt, hogy a Népújság szerkesztőségében, a központi és a többi megyei lapokhoz hasonlóan a beérkezett leveleket sorrendben iktatjuk, sőt havonta sorszámsze- rint csoportosítva évekre visz- szamenően irattárban elhelyezve megőrizzük. Természetesen akkor, amikor a panaszos ügyben már intézkedés történt, vagy a cikkíró írása, — miután közlésre alkalmas volt, — lapunkban megjelenik. Ezzel elsősorban azoknak a levélíróknak tartozunk, akik tollat fognak a kezűbe azért, hogy észrevételüket, panaszukat a szerkesztőség tudomására hozzák. Tisztelet és megbecsülés jár nekik. Hangsúlyozzuk, minden levelet, cikket, — még a névteleneket is — megőrizzük, tehát semmi szín alatt nem kerülhetnek, a papírkosárba. És ha a névtelen. levélírásnál tartunk, nem árt feltenni a kérdést. Miért kell névtelenül írni? Miért kell az ismeretlenség homályába burkolóz ni? A kérdésre egyszerű a válasz. Manapság már szerencsére nincs szükség arra, hogy kerülő utakon járjunk. Népi demokratikus rendszerünk, amely demokráciát biztosít a dolgozóknak, többek között biztosítja a szólás és a sajtószabadságot is. Ebből következik az, hogy e területen is éljünk a szabadságadta jogokkal. Az igazunk mellett nyíltan, egyenesen, nevünk aláírásával szálljunk síkra. POZSONY INÉ Figyelem! Figyelem! Dunaföldvári Cipész ÜTSZ. gyorsjavító részleg« 1 napon belül (esetleg meg Is várható) javítási munkával a lakosság rendelkezésére áll. Országszerte elismert a Dunaföldvári Cipész KTSZ készítménye, Kérje szakárudákban. MÉRTÉK UTÁNI RENDELÉSRE, DIVAT SZERINT KÉSZÍTÜNK NŐI ÉS FÉRFICIPÖKET 3000000000000000QWC Leíenyei György Válasz a névtelen levélírónknak MIIÉI Ki hogyan tud... Arról szeretnék néhány sort írni, hogy az emberek általában milyen eszközökkel küzdenek az alkoholizmus ellen, s küzdők sorából egy nem éppen felemelő példát ragadnak ki. Az alkoholista ugyebár úgy küzdhet az alkoholizmus ellen — ha van elóg ereje hozzá —, hogy nem iszik. A felesége úgy, ha elveszi az iszákos férjtől a pénzt. (Ez nem a legajánlatosabb mód, mert sok veszekedés származhat belőle.) A jóbarát viszont igyekszik lebeszélni az alkohol túlzott fogyasztásáról kollegáját. Ez is a küzdelem egyik formája... De van egy másik formula is: néhány kocsmai kiszolgáló küzdelme. Legutóbb Dunaföldváron voltam — de mondhatnék példát a megye másik sarkából Dombóvárról is — és sört rendeltem. Egy pohárral. Mondom, egy pohár sört rendeltem és kaptam fél pohár sört, fél pohár habbal... Gondolkodtam rajta, hogy mi ebben a jó? Anyagtakarékosság? Lehet... De aztán ez eszembe villant, hohó! Alkoholizmus elleni küzdelem van és itt bizonyára ezt így értelmezd:. Minél kevesebb italt adni a vendégnek, nehogy véletlenül leré- szegedjén és ebből esetleg a sörtől ittas embernek is kellemetlensége származzon, mert ha valahol az utcán összeesik, beviszik a mentők és gyomo^mosást kap... Nem lehetne etzt a küzdelmet valahogy úgy módosítani, hogy annak a vendégnek, akinek a nyelve a szomjúságtól már majd nem a szájpadlásához ragad, annak tele pohár sört adni, akin pedig esetleg már látszik az ittasság, azt egyáltalán nem kiszolgálni? (B) — 1957-ben, amikor újjáalakult a_ zomba-szentgálpusztai termelőszövetkezet, a tsz-nek mindösz- sze tíz tehene volt. Most 54 törzskönyvezett tehenet tartanak nyilván a termelőszövetkezetben. — Elefánt a lépcsőházban. Henry Krakat a New York melletti Oleonban az éjszaka kellős közepén rémülten csengette fel telefonon a mentőket: »Jöjjenek azonnal, a feleségem felébresztett, fel-alá rohan a szobában és kiabál, hogy elefánt van a lépcsőház bejárata előtt!« A mentők 20 perccel később visszahívták telefonon: »Végtelenül sajnáljuk, de nem tudtunk felmenni önökhöz. Az elefánt eltorlaszolta a feljáratot.« — Nagydorogon a községfejlesztési alapból a község belterületén öt kutat fedtek le betonfedőlappal és építettek át szivaty- tyús kútra. — Az elmúlt szombaton a szekszárdi BM klubban egésznapos kultúrversenyt rendeztek. A versenyen részt vett a bonyhádi járás, a tamási járás, a paksi járás, a dombóvári járás és a gyön- ki járás rendőr kultúrcsoportja. A műsorban egyfelvonásos és há- romfelvonásos színművek szerepeltek. A paksi együttes a Névtelen csillag című háromfelvoná- sos színművet, a gyönki együttes pedig Dobozy Imre: Szélvihar című háromfelvonásos drámáját mutatta be. — Kenguru túltengés... Ha hinni lehet az ausztráliai statisztikának, úgy az ötödik földrészen jelenleg 10 millió ember él együtt 8 millió kenguruval. De a kenguruk egyre erősebben tért hódítanak. Június elején az ausztráliai farmerek ezrei hívták segítségül a katonaságot: a szárazságtól megkergült kenguruk rendszeresen pusztították a vetést. A hatóságok a kenguruk szervezett irtását tervezik, amely hasonló lenne a vándorló emuk ellen 1935-ben lefolytatott akcióhoz. A CSÖRGE-TÓRA szombaton 13 órától 20 óráig és vasárnap 10 órától 20 óráig óránként AUTÓBUSZ KÖZLEKEDIK a Garay térről, ugyanúgy vissza a városba is. Viteldíj 2 Ft. AZONNALI belépésre j Miszaki ellenőrt keres a MÉSZÖV. Szék- j szárd, Rákóczi u. 2. — Nőbizottsági ülést tartottak az elmúlt napokban a Dombóvári Fatelítő Vállalat asszonyai. Az ülésen mintegy hatvanan vettek részt, s foglalkoztak a kongresz- szusi versennyel, valamint kibővítették a vezetőséget. — Díszoklevéllel jutalmazta meg a MÉSZÖV a íöldművesszö- vetkezetek eredményesen tevékenykedő kul túrcsoportjait. Jutalmat kapott többek között a madocsai, a hőgyészi és az ozorai együttes. — Szándékosan belehajtott a folyóba. Franciaországban Adolphe Gérard Liege-i tanár a napokban autójában ülve szándékosan belehajtott a Meuse folyóba; A tanár ezzel a különös művelettel azt akarta bebizonyítani, hogy az ilyenféle balesetek esetén meg lehet menekülni. Ötezer főnyi közönség előtt egy nagy amerikai kocsival belehajtott a folyóba, s a kocsi nyitott ablakain beáramlott a víz. Mihelyt a víz nyomása az autóban ezt lehetővé tette, a tanár kinyitotta a kocsi ajtaját és a felszínre úszott. — Modern brazil festészeti és plasztikai kiállítás. Münchenben nemrég nyílt meg a brazil képzőművészek kiállítása, melyet a Rio de Janeiro-i Modern Művészeti Múzeum rendezett. A kiállítás anyagát egyébként Európa több más városában is be fogják mutatni. A 202 olajfestményből, számos grafikából és plasztikából álló kiállítás úgynevezett »konstruktivista« stílust képvisel, nagy mértani síkjaival tükrözi a mai brazil építőművészetet. A mértani plasztikák közül — a DPA hírügynökség jelentése szerint — különösen feltűnést arattak a magyar származású Fejér Kázmér törhetetlen üvegből készült konstrukciói. Apróhirdetések ÉRTESÍTEM a megye és Szekszárd város lakosságát, hogy a szekszárdi Csörgetói Strandfürdő frissen feltöltött vízzel, újjáépített kabinokkal és öltözőkkel vár ja kedves vendégeit. A fürdő vezetősége. A DECS és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet félmilliós árukészlettel rendelkező kétszemélyes vas-szaküzletébe szakképzett vezetőt keres, azonnali belépésre. Fizetés kollektív szerint. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17, Telefon: 20-10, 20-11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 H