Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-30 / 177. szám
6 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1959. július 30. Az egészségügy helyzete megyénkben HÍREK A megye egészségügyi helyzetére a nagyarányú fejlődés jellemző. Nagy fejlődés mutatkozik a felszabadulás óta, de különösképpen jelentős előrehaladást figyelhetünk meg az ellenforradalom utáni két és fél év alatt. Az ellenforradalom után olyan nagyarányú egészségügyi fejlesztésbe kezdtek megyénkben, amilyenre korábban nem volt példa: olyan intézkedések, építések vannak folyamatban, amelyek a további, nagyszabású fejlődést teszik lehetővé. Dr. Gulyás János, a Tolna megyei Tanács V. B. egészségügyi osztályvezetője ezt így határozta meg: — Most a további, nagyarányú fejlődés alapjait rakjuk le. Nézzünk erre néhány példát. Épül Szekszárdon egy korszerű kórházi rendelőintézet. Jelenleg a megyei rendelés — csakúgy, n.int korábban az SZTK keretében — elszórtan, a város több helyén van. Ez több tekintetben hátrányos. A betegeknek például azért, mert esetenkint »vándorol- niok« kell a város egyik pontjáról a másikra, vagyis egyik szakrendelőből a másikba. A hosszú várakozás is elég gyakori. A kórháznak pedig többek között azért jelent hátrányt, mert a kórház- épületben is van szakrendelő s ez bizony eléggé zavarja a kórházi betegek nyugalmát. A korszerűség tekintetében sojj kívánnivalót hagy maga után a jelenlegi állapot. Mindezt a problémát megoldja a kórház mellett épülő korszerű rendelőintézet. A rendelő- intézet működésével döntő mértékben javulni fog a betegek vizsgálata, kezelése. A Közegészségügyi és Járványügyi Állomás épületének elkészú lése és az állomás működése ugyancsak nagy távlatokat nyit meg az egészségvédelem fejlődése terén. Lehetővé válik Például különféle gyorsan romlandó élelmiszercikkek nagymennyi ségű laboratóriumi vizsgálata. Az úgynevezett «fagylalt-járvány« — mérgezés — megelőzése érdekében is sokkal többet tudnak tenni, mint jelenleg. Az állomás működésével tudományos alapon tudnak foglalkozni a különféle egészségügyi problémákkal. A járványok megelőzése szempontjából nagyon fontos az ivóvíz- vizsgálat. Az állomás működésével az eddiginél sokkal több vízvizsgálatra lesz majd lehetőség a korszerű berendezés következtében. Ezek anyagi, technikai előfeltételek. Mindehhez emberek: egészségügyi dolgozók is kellenek, akik lelkiismeretes munkájukkal, a rendelkezésre álló felszerelés segítségével megoldják a feladatokat. Államunk e tekintetben is nagy erőfeszítéseket tesz. Az elmúlt években a fejlődés egyik alapvető fokmérője az egészségügyi dolgozók számának a növekedése volt. Az ellenforradalom utáni évben, 1957-ben például közel 100 orvossal, ápolónővel és egyéb egészségügyi dől gozóval növekedtek a megye egészségügyi intézményei. A múlt évben, 1958-ban mintegy 120 volt a létszámnövekedés. Továbbra is jelentős létszámnövekedésre van kilátás. Amint értesültünk, szó van több orvos Tolna megyébe helyezéséről. Kétségtelen, e tekintetben sok nehézség is mutatkozik, Hogy egyebet ne említsünk, nagy gond az orvosok lakáshelyzete, de az illetékesek nagy erőfeszítéseket tesznek e nehézségek megoldására. A nagyarányú fejlesztés következménye, hogy nincs elég szakképzett egészségügyi dolgozó. Szekszárdon jelenleg folyik ápolónőképzés — elég nehéz körülmények között. A hiányok pótlása érdekében a jövőben egy középkáderképző iskolát építenek Szekszárdon, ami sokat segít majd az egészségügyi dolgozók utánpótlása terén. Külön kell beszélni a kórházi ellátottságról, mert ez alapvetően befolyásolja egy terület egészségügyi állapotát. E tekintetben is van fejlődés. Az ellenforradalom óta 40 kórházi ággyal fejlődött a megye. De ezt nem lehet kielégítőnek mondani, ha figyelembe vesszük e téren az országos állapotot. Sokkal több kórházi ágyra lenne szükség. Jelenleg Szekszárdon és Pincehelyen van megyénkben kórház és a közeljövőben megkezdi működései 100 ággyal a bonyhádi kórház is. Erről meg keli jegyezni, hogy szinte érthetetlen okok miatt hú zódik a megnyitás. Már lényegében kész az átépítés, de bizonyos személyi kérdések miatt teljesen bizonytalan, hogy mikor kezdheti meg működését. A jövőben a kórházi ágyak tekintetében is nagy fejlődésre van kilátás. A távlati tervek keretében Dombóvárott egy nagy, 100 Lobi Ferenc elvtárs, a Déldunántúli Papír- és Irószerértékesítő Vállalat szekszárdi lerakatának vezetője elmondotta, hogy az idén az iskolai papír- és írószerellátásban nem lesznek nehézségek. Bőven rendelkeznek minden szükséges áruval. Az előkészítés sokkal körültekintőbb és alaposabb, mint az elmúlt években. A megrendelések kellő időben megtörténtek és ez elkerülhetővé teszi az eddig gyakran előfordult torlódásokat. A megrendelések alapján e hónap elején az áru kihordását megkezdték és már eddig 60—70 községbe kivitték a megrendelt füzet és írószer mennyiséget. Az esetleg előfordulhat, hogy egykét napig valamely áruból nem lehet kapni az üzletekben, de ez csak azért következhet be, mert a kiszállítás esetleg nem egyenletes. Az áruban nincs hiány. — Az egyes papír- és írószerboltok hogy végzik az elosztást? — A papírboltok a megrendeléseik megtétele előtt felveszik a kapcsolatot a helybeli iskolákkal azért, hogy az iskola igazgatója, vagy az osztályfőnök tájékoztassák a boltokat a szükséges írószerek és füzetek mennyiségéről. Ezt legtöbbször úgy végzik, hogy az iskolák osztályonként és szabványonként megrendelik a füzeteket. A boltok vezetői a megrendelés után nyomban csomagolják az árut, hogy minél előbb szállítható legyen. Ilyen előkészületek mellett még a legnagyobb járási székhelyeken is három-négy nap alatt a füzetek szétoszthatók. lszkol a kis kölyök, szaporán szedi a lábait — nem több három évesnél. Utána egy hatéves forma — a kis kölyök bátyja — fagylalttal a kezében. — A Lacinak nem kell a fagylalt! — A Lacinak nem kell a fagylalt! — kiabál kórusban vagy húsz gyerek, akik éppen szemtanúi az esetnek. Igen, a pöttöm Laci a fagylalt elől menekült, amit a testvére vett neki az óvoda előtt »parkoló« fagylaltos bácsitól. — Mindenki mosson szépen kezet — hangzik Albert Ká- rolyné óvónéni hangja. A gyerekek engedelmesen odavonulnak a folyosó végén levő csaphoz. kezet mosnak. Külön törülközője van mindegyik gyereknek. Két copfos, fehér szalagos kis lány áll útrakészen a sürgölődő gyereksereg között, vöröses hajú kis srác kiabál előttük indulatosan: ágyas kórház építését tervezik. Bonyhádon egy 50 ágyas pavilon, Pincehelyen pedig egy 30 ágyas pavilon építése van kilátásban. Ha így felsoroljuk a folyamatban lévő, vagy tervezett új egész ségügyi létesítményeket s általában az egészségügyi fejlesztést, gyorsan megy. De ha belegondolunk, hogy ehhez mennyi pénzre van szükség és milyen nehéz annak az előteremtése. Ezek az új létesítmények mind többmilliós beruházásokkal épülnek, a személyi állomány növekedése is nagy költségtöbbletet jelent. Minderre a szocialista állam biztosítja a fedezetet. Ez nálunk így természetes. A mi államunk olyan nagy erőfeszítéseket tesz a dolgozók egészségügyi körülményeinek a javítása érdekében, amilyenre még sohasem volt példa. B. F. Ezt a szétosztási módot eddig csak a nagyobb üzletek alkalmazták, az idén azonban a kisebb üzletek is átveszik ezt a jól bevált tapasztalatot, ott ahol szükségesnek mutatkozik. A boltok és az iskolák közötti kapcsolat megteremtése ezenfelül azért is indokolt, mert minden nagyobb iskolának megvan a maga különleges igénye és elképzelése — az előírt szabványokon kívül — az írószerekkel és a füzetekkel összefüggően. — Milyen újdonságokat kaphat a vevő az idén a papírboltokban? — Az egyik újdonság például a magyar gyártmányú „Extra” töltőtolltinta. Ez talán az eddigi töltőtolltinták közül a legjobb. Színben azonos a régi újkék tintával. Említésre méltó még az is, — ez nem annyira újdonság, mint inkább örvendetes — hogy az idén már korlátlan menynyiségben kaphatnak a befőző háziasszonyok celofán és pergament papírt. Az elmúlt években mindig hiánycikk volt ez a két papírféleség. Ha netán az egyes boltokban mégse volna, akkor kizárólag az üzletvezető okolható emiatt. A vevők nemigen ismerik az óvodások részére szolgáló betűkártyát. Ez különböző szavak ösz- szeáilítására szolgál és elősegíti, hogy a gyermekek játék közben ismerjék meg a betűket. Újdonságnak tekinthető ezenkívül az olcsó műanyagkörző és a játékposta is — fejezte be Lobi Ferenc elvtárs. Dr. Steinbach János — Nem vagytok napközisek, tudod! — Jól van na... — húzza el a száját az egyik kis copfos. — El is megyünk. Majd visszajövünk délután. A kislányok védelmére egy másik kis lovag siet, de a nézeteltérés elintéződik »szóbeli jegyzékváltással«. — Harminckét napközisünk van, a többiek — ma negyven- három gyerekünk van, rendsze rint ötven körül van a létszám — hazamennek ebédelni és három órára jönnek vissza. De van aki rögtön visszajön, amint megette az ebédet — magyarázza az előbbi »nézeteltérés« okát az óvónéni. A gyerekek helyet foglalnék a kis asztaloknál — az udvaron üresen marad a »KÖZÉRT«. Mert az udvar egyik sarkában üzletet rendeztek be a gyerekek. Homok a liszt, téglapor a paprika, de adják-veszik a játékokat is és végül a boltos — mondja valaki, hogy nem üz— Szekszárdon a 7. számú I cukrászdában bővítették a fagylaltkülönlegességeket. A vanília, | csokoládé és gyümölcsízű fagy- , lalton kívül rizs és konyakos meggy fagylaltból is fogyaszthatnak a fagylaltkedvelők. — Fotópályázatot hirdetett a dombóvári községi tanács »Épül- szépül Dombóvár« címmel. A pályázatra beérkezett képekből kiállítást rendeznek, amelyet augusztus 20-án nyitnak meg. Ugyanekkor történik a díjnyertes képek jutalmazása is. — A Tolna megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságának versenyhíradója szerint a kombájno- sok versenyében az első helyezést Szabó György, a Gerjeni Állami Gazdaság kombájnosa 274 kataszteri holdon 4071 mázsával érte el. a második helyezést pedig Horváth Márkus, aki ugyancsak a Gerjeni ÁG kombájnosa 257 kataszteri holdon 3631 mázsa teljesítéssel érte el. Az aratógépesek versenyében az első helyezést Walter György, az Alsópéli ÁG aratógépese érte el 174 kataszteri holdas teljesítéssel, a második helyezést Fejő János, a Fornádi ÁG dolgozója 152 kataszteri holdas eredménnyel harcolta ki magának. — Moravia lett a Pen Klub elnöke. A nemzetközi Pen Klub végrehajtó bizottságának londoni ülésén egyhangúlag Alberto Moravia olasz írót választották meg a Pen Klub elnökévé. — A gyulaji Uj Barázda Tsz épít egy 100 férőhelyes tehénistállót, amelyet augusztus 31-re fejeznek be. Ennek az istállónak a magtárpadlását — amely 40 vagon gabona tárolására alkalmas — a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozói határidő előtt átadták a tsz-nek. Ezzel megoldódott a szövetkezet gabo- natárolási problémája. ___________ A dombóvári vasútállomáson is sok olyan dolgozót foglalkoztatnak, akik a múlt rendszerben nem tudták- az általános iskola nyolc osztályát elvégezni. Az állomás szakszervezeti bizottsága az idén tervbe vette, hogy felkeresi azokat a dolgozókat, beszél velük az iskola elvégzésének lehetőségeiről, módjáról. Először az idős dolgozók beiskolázásának ügye a szakszervezeti bizottság ülésén került szóba, amikor elhatározták, hogy a munkahelyeken keresik fel a dolgozókat. Ezzel egyidőben a szak- szervezet vezetősége tárgyalásokat folytatott az általános iskola vezetőivel a technikai rész lebonyolításáról. letember! — eladja a pultnak kinevezett padot is. Ott marad gazdátlanul a kis játéktűzhely is — az egyik szülő, Vízhányó Mátyás, a gépállomás dolgozóia készítette — abbahagyták a fözőcskézést az apróságok, az igazi ebédet várják a krumplilevest és a tejbe- rizst. Ez utóbbi kivétel nélkül mindegyik kedvenc étele, akár mindennap ez lehetne az ebéd. Szóval, jól megy soruk ti várdombi gyerekeknek. Játék, séta, tízórai, ebéd, alvás, uzsonna, játék — minden megvan, ami három—hatévesek igényeit kielégíti. A szülők nyu godtan dolgozhatnak — nagyrészük tsz-tag, állami gazdasági gépállomási dolgozó — a gyerekeik jó helyen vannak, jól érzik magukat, nem szenvednek hiányt semmiben. Lám, még olyan gyerek is van, aki elszalad a fagylalt elől. B. I. — A Szekszárdi Közegészségügyi-Járványügyi Állomás dolgozói a Dunaföldvári Cipész KTSZ gumicsizmakészítő részlegében vizsgálatot tartottak, melynek során megállapították, hogy egyes munkások egészségtelen munka- körülmények között dolgoznak. Ennek megszüntetése érdekét en az ott dolgozókat a KÖJÄLL javaslatára más beosztásba helyezték és elhatározták, hogy az odakerülő dolgozókat csak rövidebb ideig foglalkoztatják az egészségre káros munkahelyeken. Ezen túlmenően a közeljövőben építendő üzemházat a KÖJÁLL útmutatásának megfelelő egészségügyi berendezésekkel látják el. — Ki miben vétkezett, abban bűnhődjék. New Yorkban különös büntetésben részesült egy 14 éves lány, aki egy áruházból három pár selyemharisnyát lopott. A bíró arra ítélte, hogy négy hétig vastag gyapjúharisnyát kell hordania és naponta jelentkeznie kell a rendőrségen, hogy bemutassa a gyapjúharisnyás lábszárát. — A Dombóvári Fatelítő Vállalat a jövőben nem a Kapósba engedi a szennyvizet, hanem amíg a most épülő szennyvíztároló el nem készül, addig a mérgező szennyvizet a talajba nyomatják. — A rendőr is ember. A floridai Cleawaterben egy fiatalembert azért idéztek bíróság elé, mert gépkocsijával nekiment egy utcai lámpának és megrongálta a város tulajdonát. A fiatalember szerint az egész bajt az okozta, hogy egy csinos hölgy után nézett. Sokkal kínosabb helyzetbe került azonban a tanúnak beidézett rendőr, aki kénytelen volt beismerni, hogy ő sem látott semmit, mivel ugyancsak a szóban- forgó csinos hölgyet nézegette. Nem kellett sokat beszélni a dolgozóknak, hogy iratkozzanak be az iskolára, önként jöttek, keresték fel a szakszervezeti irodát, hogy bejelentsék az iskolában való részvétüket. Nagyon sok olyan dolgozó is jelentkezett iskolára, aki már betöltötte az ötvenedik életévét. Ez ideig száz vasutas jelentkezett továbbtanulásra a vasútállomáson, s ez a hiányos iskolai végzettséggel rendelkezőknek mintegy 35 százalékát teszi ki. De még ezekben a napokban is állandóan jelentkezőktől van teli teli a szak- szervezeti iroda, akik elhatározták a hetedik és nyolcadik általános iskolai osztály elvégzését. Az iskolára való jelentkezés augusztus 15-ig tart, előreláthatólag mintegy 150 dolgozó vesz részt majd ősztől kezdődően a rendszeres szervezett iskolai oktatásban, ezenkívül számos dolgozó magasabb iskolákba iratkozott be. Bódogh Mihály szb. titkár is A Pincehelyi Vegyesipari v VI Ktsz azonnali felvételre ke- ® jj rés részlegvezetésre alkal- * K más, nagy gyakorlattal ren- V M delkező K | asztalost. $ Fizetés megegyezés szerint. $ TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10, 20-11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónopra 11 FI Hz idén nem lesz fennakadás az iskolai papír- és írószereiláiásiian Várdombi óvodások Száz dolgozó jelentkezett eddig esti iskolára a dombóvári vasútállomáson