Tolna Megyei Népújság, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-12 / 136. szám
1959. június 12. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG i 3 Hollandia, Abesszínia = hazugság, börtön Elítélték a „handabanda-klub“ tagját Klválé sredtiiésiyeli a teagelid szüvetkezet s@rfésie iiyssztéséb en A dombóvári járásbíróság dr. Raskoványi tanácsa előtt egy 31 éves férfi áll. Ez olyan embertípus, amelyikről a következőket szokták mondani: »Alkalomadtán, ha már minden kötél szakad és nincs más kiút, még igazat is hajlandó mondani-«. Most is rabruhában áll a bíróság előtt, mivel az egyik bűn tetését tölti, amelyet természet ellenes fajtalankodás bűntette miatt róttak ki rá. A neve Gál Imre József, csolyospáli lakos és az egyik szénbányászati trösztnél dolgozott. Láthatóan nagy »praxisa« van az ilyen bírósági ügyekben: pontosan sorolja, hogy mi kor milyen bűncselekmény miatt és melyik bíróság ítélte el. Szabatos, pontos válaszokat ad a tanácsvezető bíró közbevetett "mellékkérdéseire« is, amelyekkel a bíró mindenekelőtt azt igyekezett megtudni, hogy milyen a vádlott tájékozottsága. Pontosan ismeri az egyes földrajzi fogalmakat. Ez pedig azért érdekes, mert itt egy állítólagos »világjáróról« van szó. A holland királynő jóvoltából került először külföldre, mivel a királynő a menhely gondozottjait — így többek, között Gál Imre Józsefet is — Hollandiába szállíttatta. Később Gált egy hajóskapitány vette magához, a tengereket járták, szakmát tanult, mérnöki oklevelet szerzett. Később Abesszíniába került, ott feleségül vette egy törzsfőnök leányát, s az már ugyancsak természetes, hogy saját gépkocsija volt s azt egy majommal együtt haza akarta hozni Magyarországra. Csakhogy nem volt elég pénze a vámhoz cs kénytelen volt külföldön hagyni. — Ugye milyen szép irigylés re méltó kaland, — ha úgy tetszik, karrier? Dr. Raskoványi tanácsvezető bíró figyelmezteti: — A kihallgatások során nem volt két egybehangzó vallomása. Ha tovább folytatja, még itt a bíróság előtt is a ha- zudozást, az csak súlyosbítja a bűnösségét. Volt maga már életében külföldön? — Még soha. — Beszél valamilyen külföldi nyelvet? — Nem. — Akkor hogyan tudott any nyit összehazudni a munkahelyén? — Állítólag van egy olyan ké pességem, hogy nagyon tudok hatni az emberekre. A munkaügyi osztályra is beállítottam. Először csak csillésnek jelentkeztem és végül mérnöki beosztást akartak adni. Elkezdtem tört magyarsággal, beszélni, meséltem ezekről a külföldi trükkökről, kalandokról és »bevették«. Elhitték, hogy csak ugyan elveszett a diplomám és nagyfiú lettem előttük. Végül is jó beosztást kaptam. — Hogy jutott eszébe, hogy ennyit hazudjon? — Volt egy handabanda- klub féle. A többiek hecceitek, hogy ilyen dolgokat nem mernék elmesélni, mert akkor biz tos fel sem vennének. Végülkiderült, hogy éppen ezért istenítettek és tartottak nagy szakembernek. Egyébként nagyon elgondolkodtatóak ezek az esetek. Egy idegen embernek minden átlátszó hazugságát komoly beosztású emberek elhiszik, alapoznak rá s még csak nem is igazoltatják. Hogy a következmény mi lett? A handabanda- klub jót derült ezeken a hiszékeny embereken, Gál pedig az adandó alkalommal folytatta to vább a már korábban megkezdett bűnözéseit. Amint a bíróság is megállapította, Gál Imre József a társadalmi tulajdon sé relmére elkövetett csalás, kétrendbeli közokirathamisítás, és személyi igazolvánnyal kapcsolatos bűntettét követte el- Két évi börtönbüntetésre és 5 évi jogvesztésre ítélték. Egy ilyen jellemű embernél mi sem természetesebb, mint hogy a hatóságokat is igyekezett félrevezetni. Jellemző, hogy például nem akarta átvenni a vádiratot, mert azt állította, hogy tévedésről van szó, a címzett nem ő, hanem az ikertestvére. A tárgyaláson is azt erősítgette vég:-j, hogy neki van egy ikerbátyja is, aki három és fél perccel született korábban. Végül dr. Raskoványi tanácsvezető bíró előterjesztette a hivatalos anyakönyvi dokumentumot, amely sze- int Gálnak nincs ikerbátyja. Több dolognál is próbált, jelleméhez híven hazudozni. Sőt, végül is elsírta magát a tárgya láson állítólagos bánatában. BODA FERENC A tengelici Petőfi Termelőszövetkezet tagjai méltán büszkék nagyüzemi sertésállományukra. Olyan kiváló továbbtenyésztésre alkalmas süldőket nevelnek, amit bármelyik nagymúltú állami gazdaság megirigyelhet. A Fornádi Állami Gazdaság például a Petőfi Tsz-ből visz anyakocáknak valókat, egy kiló élősúlyért, saját neveléséből, 2 kilót ígért az állami gazdaság vezetősége a szövetkezetnek. De még így is kifizetődő a csere, hiszen a szövetkezetben olyan magas átlagsúllyal válaszszák le a malacokat, ami a megyében egyedülálló. A legutóbbi ellés után 143 malacot 19,4 kiló, 149 malacot pedig 20,23 kiló darabonkénti átlagsúllyal választottak el az anyatejtől, A közép- york és berkshyre sertés keresztezés utáni anyakocáknál nem ritka a hárommázsás. Az sem ritka, hogy egy anyakoca 14—15 malacot ellik egyszerre. A dombóvári járás legnagyobb termelőszövetkezeti községében, Gyula jón dolgozik Pálinkás József traktoros brigádja. A 26 tagot számláló kis kollektívára nagy feladat vár ebben az évben. A négy termelőszövetkezet közel öt és félezer hold földjén nagyobb részt a traktorosoknak kell elvégezni a szántást, vetést, kapálást és a gabonabetakarítást. Pálinkás József brigádja ezt a nagy munkát vállalta. A tavaszi idény megkezdése előtt brigádértekezletet tar! Megkérdeztem Fazekas József sertésgondozótól, hogyan érik el ' ezeket a kiváló eredményeket* Széles mosolyra húzta a száját és . hosszabb gondolkodás után így válaszolt: — Lelkiismeretesen gondozzuk a jószágokat, jól összeállított takarmányszabványunk van. Rendszeresen etetünk fölözött tejet* árpa- és kukoricadarát, szecskázott lucernaszénát, borsódarát* naponta főzünk babot, sőt ha elhullik nálunk vagy a környéken egy négylábú állat, itt a szövetkezetben megfőzzük, a húsát meg- ! etetjük. Ennyi az egész. A szövetkezet 700-as sertés- állományából egy falkát bemutatnak majd a legközelebbi országos mezőgazdasági kiállításon is* Egész biztos, sok csodálója lesz itt is a tengelici Petőfi Tsz kiváló sertéseinek, tottak a traktorosok, ahol a pártkongresszus tiszteletére felajánlásokat tettek. Vállalásuk lényege az, hogy öt százalékos üzemanyagmegtakarítással a brigád mind a négy gyula ji tsz-ben idejében elvégzi a gépállomás által szerződésileg vállalt munkát. Ezt úgy kívánják elérni, hogy munkájukat jól szervezik meg, vigyáznak a gépekre, a legkisebb műszaki kiesést is igyekeznek elkerülni. A vállalás óta több mint egy hónap telt el és beigazolódott* hogy a Pálinkás-brigád állja a szavát. A Pálinkás-brigád helytállása A kocsolai példa is igazolja Kevesebb gyűléssel, üléssel is lehet eredményesen dolgozni T ele vízió-raj ongók A% író és a halhatatlanság Kocsola azon kevés községek közé tartozik, ahol az úgynevezett hivatalos szervek sem szeretik a sok ülést, gyűlést és bizottságot. Erre jellemző a sok közül például a községfejelesztési állandó bizottság, amelyik az őszi választások óta mindössze háromszor ülésezett. Kevesebb értekezletet több tettet — vallják a bizottság tagjai. Ezt a nagyszerű elvet megvalósítják a gyakorlatban is. Még a múlt évben, amikor a községben a járdák építését megkezdték (tavaly 90 ezer forintot, az idén 253 ezer forintot fordítanak a járdák építésére) , a tanácsülés álásfoglalása alapján kidolgozta a bizottság a tervet: mikor, hol kell kezdeni az építkezést, a háztulajdonosok és a lakók — ha ilyenek vannak — milyen mértékben vegyenek részt a társadalmi munkában* Azóta mindössze egyszer foglalkoztak ezzel a kérdéssel: megvizsgálták, hogy milyen mértékben haladt előre a munka. A két tanácskozás között eltelt idő alatt mintegy hat kilométer hosszúságú részben beton, részben pedig betonlapokból megépült, illetve épül a járda, a társadalmi munka hozzájárulás is a terveknek megfelelően alakult. A községben új iskola épül — négy tanteremmel. Az épülethez azonban jelenleg még nincsen út. A községfejlesztési bizottság javaslatot tett útnyitásra és ezzel kapcsolatban épület- és telekkisajátításra. Azóta mindez megtörtént, ugyanis a községi tanács 50 ezer forint kártalanítást fizetett az épületért és a hozzá tartozó telekért, s már bontják is az épületet. Három ülés, három viszonylag rövid tanácskozás eredményeként mintegy két kilométer hosszúságban, 300 ezer forint költséggel bővülni fog a község villanyhálózata is, a művelődési otthonnak is juttattak 10 ezer forintot — ötezer forint értékben a könyvállományt bővítik az év második felében, míg a rendelkezésre bocsátott összeg másik feléből televíziót vettek. Miért mondottuk mindezt el? Azért, ment sokaknak hihetetlennek tűnik az egész, s talán csak legyintenek, amikor arról az egészséges törekvésről hallanak, hogy csökkenteni kell a gyűlések, ülések, bizottságok számát. Pedig kár a hitetlenkedésért és a legyintésért, mert az élet, a gyakorlat már régen igazolta, hogy lényegesen kevesebb értekezlettel is jó eredmények érhetők el* K. B. J. Az író tehetségtelen volt. Menthetetlenül az. Ezt mindenki tudta róla, talán még saját maga is, de senki nem mondta, sőt az ismerősök között még olyan is akadt, aki időnként dicsérte. Barátai, ha valaki verseit szidta előttük, esszéire hivatkoztak, hogy »azok igen«, abban nagy, ha az esszékre húzta el valaki a száját, a verseire hivatkoztak. Szóval rossz író volt. S bár mindenki tudta róla, valami rejtélyes okok folytán mégis nevet, helyet könyökölt ki magának. Később már odáig vitte, hogy hatalom lett, versszerkesztő egy kisebb folyóiratnál. Ekkor azt beszélték róla, hogy azért esett a folyóirat színvonala, mert sajátjainál jobb verseket nem enged közölni. Naponta küzdenie kellett, nehogy kiderüljön, csalás, amit csinál, rossz, amit ír, modernsége értelmetlenség, életében egyetlen jó sort írt csak le, azt is Majakovszkijtól másolta. Aztán a sors valami kifürkészhetetlen szeszélye folytán költőnk megszűnt hatalom lenni. Nem azért csúszott le, mert kiderült róla tehetségtelensége, valami véletlen folytán, amit pontosan senki sem tudott. Annyi befolyása azonban még mindig maradt, hogy megakadályozza néhány valóságos tehetség megjelenését. Volt egy régi barátja, aki felkereste, s segítséget kért tőle versei elhelyezéséhez. A segítséget persze megígérte, mert ő jó, mert ő igaz barát. Némi felsőbb- séggel a hangjában, amolyán vállveregető modorban nyugtatta meg a barátot: — Nyugodtan rámbízhatod magad. Majd gondoskodom rólad. Otthon belelapozott barátja verseibe. Az első versnél még nyugodt volt, a másodiknál már idegesség fogta el. Aztán elsápadt és jeges rémület markolta össze mellét. A versek jók voltak. Egy igazi tehetség művei. Megrémült, ha ezek valaki kezébe jutnak, a barátról kiderül, hogy tehetség. A versköteget fiókjába süllyesztette, s utána rémülten menekült az időnként jelentkező barát elől. Letagadta magát, elutazott, ha az érkezését jelezte. így ment hónapokig. S közben családi bajok is növelték idegességét. Felesége hol újabb ruhát, hol cipőt követelt tőle, s mindig több pénzt. Most egy ’ retikül tetszett meg neki, s már napok óta nem hagyott nyugtot, a legbizalmasabb együttlét perceiben is a retikült emlegette. Egy napon barátja halálhírét hozták az ismerősök, Barátját elütötte a vonat. Az író az első pillanatban nem tudta, hogyan viselkedjék az ismerősök előtt, aztán eszébe jutott a fiókjába süllyesztett tucatnyi vers. Egy pillanat alatt megfogamzott benne a terv. Dicsérni kezdte a halott barát tehetségét, / s rögtön megpendítette, helyes lenne kiadni műveiből egy kötetre valót. Otthon azonnal megírta a nekrológot, amit sikerült elhelyeznie két hetilapban, másnap telefonált a kiadó vállalathoz, harmadnap már tárgyalt a lektorátus vezetőjével, megegyeztek abban, hogy a kötetet az író fogja szerkeszteni, az előszót is ő írja hozzá. Amikor egy mozi előtt haladt el, még az is megfordult fejében, jó lenne a volt barát életéből filmforgatókönyvet írni. Felesége sértődött arccal fogadta, még mindig neheztelt a retikül miatt. Az író megpaskolta az asszony arcát és így szólt: — A jövő héten megveheted a retikült, s gondolkozz azon is, milyen autót vegyünk. — Aztán kihúzta magát és magabiztosan kérdezte: — Na, mit szólsz hozzám? Milyen vagyok? ..; Az a fiú, aki a múltkor verseket hozott, meghalt. De én gondoskodom róla, hogy halhatatlan legyen; Fóty Sándor A tavaszi szántást és vetést mind a négy termelőszövetkezetben a vállalt határidőig kifogástalan minőségben elvégezték. A traktoros brigád jó munkáját bizonyítja a többi között az is* hogy a tavaszi idényre először megállapított tavaszi tervet május 1-re — két hónappal a határidő előtt — 123 százalékra teljesítették és közel 20 mázsa üzemanyagot takarítottak meg. Á tavaszi szántás-vetés után elkezdődött a növényápolás, amivel egyidejűleg harcba indultak a traktorosok a brigád felemelt tavaszi tervének a teljesítéséért is (az először megállapított terv szerint 2400 normálholdnyi munkát, a felemelt terv szerint pedig 4850 normálholdat kitevő munkát kell elvégezni július 1-re a Pálinkás-brigádnak). A kapálás a Dalmandi Gépállomásnak erre a traktoros brigádjára nagyobb feladatokat ró, mint az év bármely munkája. A rendelkezésre álló nyolc géppel ugyanis 2000 holdon kell elvégezni a kapálást* ami több mint a Dalmandi Gépállomás növényápolási terve ösz- szesítve. Máté Károly, Oláh József, Szörényi István és a többi univerzális traktorvezető dolgozik is, mióta kapálni lehet* 13—14 órát egy nap, hétköznap, vasárnap. Fövényi István például a megállapított 15 hold napi norma helyett átlagban 25 holdat kapált meg eddig naponta. Ezek alapján olyanok jelenleg a kilátások, hogy az »ratás megkezdéséig sikerül a brigádnak befejezni a növényápolást. Persze* csak akkor, ha’az elkövetkezendő napokban minden jó időt kihasználnak, kapálnak. — Brigádunk úgy határozott* hogy ezt tesszük. Mi június 14-én* a traktoros napon is dolgozunk* amennyiben az idő ezt megengedi. A mi gépállomásunkon ugyanis a traktoros nap alkalmával nem lesz ünnepség. Gyászoljuk volt igazgatónkat — mert nagyon szerettük őt —, aki tragikus körülmények között fiatalon* ezen a héten meghalt — mondotta Pálinkás József, a brigád vezetője.