Tolna Megyei Népújság, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-09 / 133. szám
' . TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. június 9. — Bejelentésére közöljük, I hegy panaszát megvizsgáltuk, jogosnak találtuk és az alábbiakban intézkedtünk a hibák kijavítása érdekében... — E mondat elhangzása közben léptünk be a Megyei Kereskedelmi Felügyelőség szekszárdi irodájába. — A Minisztertanács hét évvel ezelőtt az 1021-es határozatával a Kereskedelmi Felügyelőséget ázni! a céllal hozta létre — kezdi tájékoztatását a felügyelőség n utnki: j óról Halász elvtárs —, hogy legyen egy szervezet, amely elsősorban a vásárlók érdekvéti. Imát tartsa szem előtt, másrészt ügyeljen arra, nehogy a társadalmi tulajdonban akár tuti lanság, akár bűnös hanyagság, vagy szándékosság miatt károk származzanak. Kiterjed tehát munkájuk a mérések, számolások, a fogyasztási árak pontos betartására. Arra is, hogy a boltkezelők kell 5 időben megfelelő mennyiségű, minőségű és választékú árut rendeljenek, s bocsássanak a vásárlók rendelkezésére. — Van talán ilyen irányú panasz? — kérdezzük. — Természetesen a megye kereskedelmi dolgozóinak túlnyomó többségéről el lehet mondani, hogy becsületesen, nagy szorgalommal, odaadással dolgoznak. Ha a hibákat említjük, mert vannak, nem azért tesszük, mintha ezek általánosak lennének, hanem azért, hogy minél több társadalmi aktívát, bejelentőt mozgósítsunk, bátorítsunk a még meglévő hiányosságok megszüntetésére — mondja .Halász elvtárs. De még az nem minden, hisz a felügyelőség a fentiekkel együtt őrködik azpn is, hogy a társadalmi tulajdon védelme is biztosítva legyen. — Ennek egyik legfontosabb része — mondja —, hogy a raktározásnál ne adódjon elő az árukban romlás. Ellenőrzéseink során szakmai tanácsokkal is ellátjuk az elárusítókat. — Ez már a munkánk szakmai nevelési részéhez tartozik. Ha valahol hiányosságokat tapasztalunk, először csak figyelmeztetünk, a második fok a bírság és a harmadik — bár nem szívesen nyúlunk hozzá —, ha szükséges, a bíróság. Ezután arról beszélgettünk, Hogyan halad megyénkben a középfokú szakember képzés ? Köztudomású, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezése egy re több szakembert kíván. Ezt a feladatot — a szakemberek középfokú képzését — látja el megyénk számára a Palánki Mező- gazdasági Technikum, mely egyre több szakképzett mezőgazdászt ad a megye mezőgazdasági nagyüzemeinek. Ha benézünk a Sió mellett épült technikumba, mozgalmas életet figyelhetünk meg. De nézzük csak, mi akad szemünk elé! Huszonöt-harminc, sőt negyven-negyvenöt éves emberek járnak ide. Igen. Nem kell ezen csodálkozni, ök az »öreg diákok«, vagyis a levelező tagozat hallgatói. Ugyanis az oktatás levelező tagozatra is kiterjed. Jelenleg 110 fő végzi így a középiskolát, hogy gyakorlati tapasztalata mellett kellő elméleti tudást is szerezzen. A nappali, rendes tagozaton 105 diák tanul, ezek közül júniusban 21 végzett tanuló búcsúzik el, véglegesen az iskolától. Legnagyobb részük a mezőgazdaság különböző munkaterületein kíván elhelyezkedni, de most keményen tanulnak még az érettségi vizsgára. Az iskolában tizenegy tanár küzd azért, hogy a tanulók mind elméleti, mind gyakorlati tudással jól felkészülve kapják kezükbe a mezőgazdasági oklevelet. A mezőgazdasági képesítés mellett jórészben megtanulják a közműveltségi tárgyakat is. Mi sem mutatja jobban a gyakorlati felkészülést, mint az országos gyakorlati versenyek eredménye. Nem kis örömmel lehet beszélni arról, hogy tavaly előtt a harmadik, tavaly az első, idén a második helyezést érték el a tanulók az országos viszonylatban. A technikum tanárai fáradhatatlanul küzdenek azért, hogy szocialista mezőgazdaságunk minél jobb felkészültségű és minél több szakembert kapjon. SCHEIDL LAJOS Jelentkezés as Esti Egyetemre A Tolna megyei Pártbizottság felvételi pályázatot hirdet a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem 1959—60-as tanévére. Az egyetem célja, hogy párt-, áliami és tömegszervezeti funkcionáriusok, értelmiségi dolgozók szervezett marxista—leninista oktatását egyetemi színvonalon biztositsa. A tanulmányi idő három év. A hallgatók az első évben filozófiatörténetet, dialektikus és történelmi materializmust, a második évben a politikai gazdaságtant, a harmadik évben a nemzetközi és magyar munkásmozgalom történetét tanulmányozzák, A tantárgyakból minden félévben vizsgát tesznek. Az egyetem elvégzéséről bizonyítványt kapnak. Azoknak, akik az Esti Egyetemet eredményesen elvégzik: a) az egyetemek, főiskolák esti és levelező tagozatain folytatott tanulmányok esetén marxizmus— leninizmusból vizsgázniuk nem kell: b) tudományos fokozat elnyerése során a kandidátusi minimum keretében előírt ideológiai vizsgát nem kell letenniük; c) az Esti Egyetem sikeres elvégzését a tanácsi és egyes államigazgatási szervek alkalmazottainak bérrendezéséről szóló 27 <1957,15) Mü. M. számú utasítás 16. pontjának alkalmazása szempontjából felsőfokú iskolai végzettségnek kell tekinteni. A tanév szeptember 15-től június 30-ig tart. Hetenként egyszer, keddi napon délután 4 órától 8 óráig előadás vagy osztályfoglalkozás van. amelyen a részvétel kötelező. Tandíj egy évre 170 forint, amelyet két részletben kell befizetni. Az egyetemre való felvétel feltétele: egyetemi, főiskolai végzettség, középiskolai érettségi, vagy megfelelő politikai és szakmai tapasztalat. Az egyetemre pártonkívüliek is kérhetik felvételüket. A felvételről doniéi felvételi vizsga alapján történik. A jelentkezéshez szükséges űrlapot a megyei pártbizottság agit.-prop. osztályán lehet igényelni. A jelentkezést ugyanott lehet beadni június 20-ig. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Mogyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15-17. Telefon: 20-10, 20-11 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István 1178 hogy milyen nagy segítséget tudnak adni az önkéntes társadalmi ellenőrök ebben a munkában. — Legjobb társadalmi ellenőr maga a vásárló — mondja. — Tehát mindenki lehet ellenőr és kell is, hogy legyen. Nem is nehéz ez, hisz címünk minden üzletben olvasható. A szemléletesség kedvéért néhány visszásságot is említünk. Folytatjuk talán az első mondatot. Bejelentés érkezett, hogy a Bátaszéki Földművesszövetkezet decs-szőlőhegyi boltjában nem lehet ecetet kapni. A vizsgálat kiderítette, hogy nem ecethiány miatt, hanem azért, mert a földművesszövetkezet nem biztosított cserehordót. Az igazoló jelentés és az ellenőrzés mutatta, hogy a hiányosságot felszámolták. Mehetett a levél a panaszosnak is, bejelentését nemcsak megvizsgálták, de orvosolták isEgy bátaapáti boltkezelőnek sem volt »szerencséje-«, pont akkor kapott ajándékba a helyi péktől egy szép veknit, amikor az ellenőr ott volt. Az ajándékozás gyanúsnak tűnt. Kiderült, hogy a pék is mérés nélkül adta át a kenyeret a boltosnak, s az elárusító is így adta tovább. A negyvenhárom kenyér 06 kiló helyett csak 78,90 kiló volt. Egy nap tehát hét kiló kenyérrel csapták volna be a vásárlókat. Bizonyára nemcsak ezen a napon történt ez így. A felügyelőség javaslatára bocsátották el az újdombóvári 15-ös népbolt vezetőjét, Pusztai Gyulát is. Pálinkás György bajai pecsenyesütő is addig sütögette a kolbászokat és adta drágábban a megszabottnál, míg leleplezték. Először megúszta 500 forintos büntetéssel. Gábriel Sándor Du- naföldváron a halsütögetéssel sült fel. Figyelmeztetésként 400 forintjába került, hogy a Kisku- lacs vendéglőben a 8—10 dekás rántotthalak átlag 5—6 dekások voltak csak. Tehát akadt köztük még 4 dekás is. Búcsúzóul újra csak megismétli Halász elvtárs, a felügyelőség vezetője, hogy nagy segítség számukra a lakosság bejelentései, s szeretnék, ha még többen fordulnának hozzájuk. Reméljük, ez a cikk is segít egyrészt a néhol előforduló szabálytalankodókat jó. útra téríteni, másrészt növelni az önkéntes társadalmi ellenőrök számát, a vásárló, mindnyájunk érdekében. (i-e) A külügyminiszterek megtörték a „jeget“ — A nagyvejkei Május 1 Tsz- ben a szakemberek becslése szerint rekord ősziárpa-termés várható: 14—16 mázsás őszi árpa átlagtermésre lehet számítani, ami igen ritkaság a falu határában. Apróhirdetések FELVÉTELRE keresünk erősáramú villamos mérnököt, technikust és szakképzett villanyszerelőt. Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalat Üzletigazgatósága, Szekszárd. NAGYOBBMENNYISÉGŰ tető szerkezeti gerenda különböző mé retben eladó. Tolna, Árpád utca 2. szám. Fekete. AZONNALI belépésre szakképesítéssel rendelkező műszaki vezetőt keres a szekszárdi Építőipari Szövetkezet. Szekszárd, Rákóczi u. 15. szám. ELADÓ özv. Kovács Dávidné Remete u. 13. sz. alatti háza, és a Kálvin-téren lévő tanyája. Érdeklődni a helyszínen. ELADÓ szövőszék 2x2 m-es 110 cm-es bordájú félautomata. Kőszegi István, Bátaszék, Szabad ság u. 1, Látszatra a magánéletükhöz tartozik az egész »ügy«, de a valóságban nagyonis figyelemre méltó. Arról van szó, hogy a genfi »konferencia-szakértők« vé leménye szerint még nem volt olyan nemzetközi tárgyalás, ame lyen ne fogyasztottak volna szeszesitalt. A külügyminiszterek ta nácskozásán — mely napjainkban is tart — a szokásos whisky, vodka, sör, gin helyett a miniszterek kizárólag vizet fogyasztanak s állítólag még az angolok sem ragaszkodnak a hagyományos teájukhoz. Hogy mi eb beír a figyelemreméltó? Hát kérem, tessék ide figyelni. Hírek szerint az alkoholizmussal, mint nemzetközi problémával nemzetközi síkon is kívánnak foglalkozni az erre ille- , tékes szakemberek. Namármost tessék elképzelni, milyen tekintélye lenne egy olyan antialkoholista konferenciának, ame lyen a delegációk képviselői sűrű pohárcsengés közepette és whisky szagos üléstermekben szólalnak fel. Nyilván nem vennék komolyan az »illetékesek«. Elég csak egy kicsit is előszedni a fantáziát. A whiskyvel telerakott tárgyalóasztalok mellett az ülés kezdetén felszólaló még erőteljes • — Pályázati hirdetmény. A Vas megyei Tanács egészségügyi szakiskolája Szombathelyen 1959 szeptemberében egy általános ápolónői és szülésznői tanfolyamot indít. Mindkettő bentlakásos, a helybeli hallgatók részére bejárásos. Jelentkezhetnek mindazon 18—35 év közötti nők, akik a nyolc általános iskolát legalább jó eredménnyel elvégezték. Az érettségivel rendelkezők előnyben részesülnek a felvételnél. A pályázathoz szükséges iratok: utolsó iskolai bizonyítvány, anyakönyvi kivonat, orvosi bizonyítvány, sajátkezűleg írt részletes önéletrajz, vagyoni bizonyítvány. A kérvényeket ezekkel az iratokkal az egészségügyi szakiskola igazgatósága címére kell megküldeni. (Szombathely, Há- mán Kató u. 79.) A pályázati határidő: 1959 augusztus 15. Az iskola teljes ellátást, tankönyvet és a gyakorlathoz munkaruhát ad. A tanfolyam sikeres elvégzése után az állás biztosítva van. — A közelmúltban új szakszervezeti bizottságot választottak a Dombóvári Pályafenntartási Főnökségen. — Helyreigazítás. Lapunk június 2-i számában a sárszentlő- rinci énekkar 75 éves jubileumi ünnepségével foglalkozó írásban két névelírás történt. A két szaszavakkal bizonygatta az alkohol káros hatását s felelőssége teljes tudatában elítélte az alkohol mértéktelen fogyasztóit. Később pedig, ahogy telt az idő, csengtek a poharak, töltöttek, ittak s megváltozott a véleménye. Végül is virágos jókedvében ismét felszólalt, mondván: — Most már érzem, hogy az előbb egy kicsit elfogult voltam. Meg kell mondanom, hogy azért nem is olyan rossz dolog ez a whisky, sőt, a vodka sem megvetendő. Csak arra kell ügyelni, hogy mértékkel fogyasszuk s csak annyit, amennyi jól esik. És most pedig engedjék meg, hogy azok emlékére ürítsem poharamat, akik az alkohol mértéktelen fogyasztásának rabjai lettek. Nem, ilyen nem fordulhat elő. A külügyminiszterek megtörték a jeget. Az emberiség előtt élő példa van: már »lehet« olyan nemzetközi konferenciát is tartani, amelyen a közfogyasztású ital a víz. S ha ők meg tudták tenni, miért ne tudnák megtenni azok, akik az alkoholizmus elleni harc zászlaját igyekeznek magasra emelni. B. F. való neve helyesen Sinovics István és Pósa Pál. — A tamási járásban 7740 forint értékben könyvet osztottak ki a nevelőknek a pedagógusnap alkalmából. — A Hazafias Népfront dombóvári járási bizottsága a községi népfront-elnökök és titkárok részvételével június 11-én délelőtt ülést tart. Az ülésen megvitatják az időszerű mezőgazdasági problémákat. Többek között a népfront-bizottságok feladatait a termelőszövetkezeti községekben, illetve a mezőgazdaság szocialista átszervezésében. Virág István elvtárs, az MSZMP járási bizottsága mezőgazdasági osztályának vezetője tart előadást. — Talált tárgyak. A rendőrségnek, mint talált tárgyat, egy esőköpenyt, egy retikült és lepedőket adtak át. Jogos tulajdonosuk a Szekszárd Városi és Járási Rendőrkapitányságon átveheti. — A Palánki Mezőgazdasági Technikum szülői munkaközössége vasárnap ebédet rendezett a pedagógusok tiszteletére. — A Várdombi Gépállomáson gumivulkanizáló részleget létesítettek. Eddig Pécsre kellett elvinniük a gumikat javításra, de most már helyben is el tudják végezni ezt a munkát. Az Alsóleperdi Állami Gazdaság azonnali belépésre keres univerzális szerelőt 7—8 Ft órabérrel, + fejadag és illetményföld járandósággal. Üzemi konyha, munkásszállás, esetleg lakás biztosítva van. Értesítést az Alsóleperdi Állami Gazdaság Dalmand, címére kérünk. OQOOOGX3000000000000000 A Pécsi Cementáruipari Vál £ lalat dombóvári telepére ► keres t művezetőt [ 5 éves szakmai gyakorlattal, l Jelentkezés önéletrajzzal, ed £ digi működési leírás — a ► vállalat pécsi központjában. ► Pécs, Siklósi u. 10. (Sze- ► mélyzetinél). ► Azonnali belépésre keresek kőműveseket, ácsokat Lehetőleg olyanok jelentkezzenek, akik Paks környéki munkákra is eljönnének. Je lentkezés: Bonyhádon, a 24. sz. Autóközlekedési Vállalatnál, a Közlekedési Építő Vállalat Építésvezetőségénél. Meleg ebéd, szállás biztosítva. 5)0000000000(30000000009 1 íGjjiűiife társaiéit! ellenőr maga a vásárló Meszéígetés a Kereskedelmi Felügyelőség vezetőjével