Tolna Megyei Népújság, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-28 / 150. szám
1959. június 28. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 5 A HAJÓSI ISI JUHÁSZA Építkezik a kocsolai Yörös Csillag Tsz A szövetkezet saját erőből épít batvan férőhelyes sertésfiaztatót, Briicher János, a tsz ácsmestere, Uzsák Ágoston és Fáth Ferenc a fiaztató faanyagát faragják ki. ÉV UTÁN A hullámos bádogtetö némi árnyékot ád, megvéd a tű- _ ző nap elől. A birkák szorosan • összebújnak, egymás alá dugják fejüket, egymás árnyékába; A bádoglemez alatt hárman fejnek. A juhász, Miklós Gábor és a két segítség. Hátukat a karámot kettéosztó léckerítésnek vetik, amelynek nyílásán csak egy- egy birka fér át. Szakavatott kéz zel kifejik, aztán mehet a többi közé; Miklós Gábor a fejés közben odapíllant néha az „inasra”, a Gáspár gyerekre is, és elégedetten állapítja meg: —Jó fejő lesz. De kell is majd az utánpótlás a szövetkezetnek, mire kiöregszünk; Egy jó juhásznak mindig jó előre gondolni kell a jövőre; Azért is, hogy a birkának mindig legyen jó legelő, hogy köny- nyen lehessen tartani, azért is, hogy maga helyébe megfelelő szakembert állítson a nyáj mellé, ha egyszer szögre akasztja a kampós botot; Igen, a jó juhász előrelátó —, de erről majd még később. Kifejték az utolsó birkát is, a te- ' jet fel viszik a szállásra, ott átszűrik; A szálláson, a különálló kis helyiségben, fehér tüllel letakart, jókora kerek sajtok sorakoznak a polcon. A juhász egy vízzel félig töltött pohárba kis sárga, kerek dobozból késhegynyi fehér színű port szór, jól elkeveri; — Na, így jó lesz — állapítja meg. Nézzük a kis dobozt, rajta a feliratot. „Tejoltópor, 100 liter tejet 35 C fok mellett 30 perc alatt megálvaszt”. — Nagyon jó — int a doboz felé a juhász. — így, készen kapni a tej oltót, nem kell azzal vesződni, hogy az ember maga csináljon. Hiába, fejlődik a világ. De azért nekem van bárányoltó is, bárány oltógyomrából készült. Legyen, ha esetleg nem lehet készen kapni. A szekszárdi sörkertben július 3-án este megmérkőznek egymással a Tolna megyei Vendéglátó Vállalat szekszárdi, paksi, duna- földvári, tolnai egységeinek legjobb szakácsai, egy igen népszerű étel, a halászlé elkészítésében. A párbajt szabad tűz mellett vívják. A győztes az lesz, aki a leg- ízletesebb halászlét főzi. Kint a szabadban, hatalmas bográcsokban főzik a halászlevet’ a legnagyobb nyilvánosság mellett. A vendégeknek jogában áll A szálláson is látszik, hogy változott a világ. Az ágyakon még ugyan rackajuh-bunda a takaró, de a szállást — nincs messze a falutól — villany világítja meg. Sőt, a polcon ott van a rádió is; De nemcsak a rádió és a villany mutatja a változást, — Három hónap múlva már a közös nyájat gondozom — állapítja meg. — Az ősszel kezd a szövetkezet, akkor én is viszem a birkákat; Mert már beléptem a tavasszal; Méghozzá másodszor! — Hogyan? Volt már szövetkezetben? — Igen, Itt Majoson. 1951-ben léptem be, 1956-ban viszont feloszlott a szövetkezet; Akkor átvettem a birkákat is. Az elnök beszélt rá, meg a járásiak, hogy váltsam meg őket, mert másként széthordanák. Kár lett volna a kétszázharminc birkáért; Pedig sok pénzt kellett értük kifizetnem 1957-ben. Ötvenkétezer forintot. De abban az évben jó volt a nyírás, sajt is volt szépen, kölcsön is kaptam, így ki tudtam fizetni. Most meg visszaviszek háromszázötvenet. A régiekből talán ötven, ha van. A többi kiöregedett, fiatalokat neveltem" helyettük. — És nem sajnálja őket a közösbe adni? — Miért sajnálnám? Az én gondom lesz mind továbbra is. A tavasszal beállt az István öcsém is Varsádon. A Péter öcsém meg itt volt a tavasszal, mondtam neki: „Mit vacakolsz? Állj be te is... Nekem mindig megvolt a 600—630 munkaegységem, jól kerestem mindig. Igaz, az első évben csak kilencven és egynéhány kiló kukoricát kaptam, de 1956-ban már vagy húsz mázsa búzát, 18 mázsa árpát... Légy te is előrelátó...” •— Mert tudja, három testvérem van, de mindegyik juhász, és a Péter öcsém attól tartott, kiválasztani, kinek a főztjét akarják megkóstolni, tehát nemcsak szemlélői, bírái is lesznek az érdekes párviadalnak. A sörkert vízmedencéjében már gyűlnek az izmos potykák, harcsák, eddig már több mint egy mázsa lubickol a vízben, készen a nagy napra. A verseny napjára közel három mázsa halat biztosítanak. Akik a halat szeretik, bizonyára nem mulasztják el ezt a ritka alkalmat, az izgalmas, érdekes szakács-vetélkedést. hogy ráfizet;:: Pedig dehogy; Ami jószágot bevisz az ember, annak megfizetik az árát: —Magának akkor tehát nem furcsa a juhászélet? — Nem, nem. Már beleszoktam: Igaz, elég régóta csinálom. 14 éves korom óta; Most 34 éve..: Más foglalkozáshoz nem is lenne kedvem; De tudja, mennyi hasznot hoz majd ez az állomány a szövetkezetnek? Csak legelő legyen. Eljárok majd Mázára, Szászvárra. Télen meg legyen kint valahol kukoricaszár, és akkor nem nagy valami a birkatartás. — Te, Gáspár! Menj el az öreg szamár után, hogy a csacsival ne menjen a tilosba; Gáspár, a bojtár a közelben legelésző szamár hátán terem. Vágtázva eltűnik a domb mögött és terelgeti vissza az öreg fülest, amely féltő gonddal kísérgeti egynapos csemetéjét. Utána még egyszer körbe- nyargal a szamárral, utána csapja ki legelni azt is. A Gáspár gyereknek láthatóan tetszik a juhászélet. Bognár István 30 »Hidd el nagyon szeretlek Anna, és bármi is történjen veled, Várni foglak, mindig csak rád gondolok. Tudom, hogy egyszer visszajössz majd, és akkor semmi sem választhat el bennünket egymástól, még a csendőrszuronyok sem...« Igen ezt mondta akkor utoljára találkoztak. Hányszor eszébe jutott azóta ez az ígéret? Most is, hogy a bécsi gyors robogott vele Győr felé, s ő az ablakból nézte a sínek mellett elszá- guldó fákat, telefonoszlopokat, most is erre gondolt, Lajos ígéretére. És mosolygott, hisz ő ott messze szovjet földön soha nem kérte számon. Sőt maga előtt szabadságot adott neki, hisz két évvel odaérkezése után már tudta, hogy ő, ha vissza is jön, nagyon sokára lesz az és Lajos nem várhat oly sokáig rá... Milyen volt... És mégis, mintha tegnap történt volna. Vajon ő hogyan él? Most, hogy itt áll a nagy terem bejáratánál és nézi az embereket, akik az ünnepség után még együtt maradtak, öt keresi/a tekintetével, s meg is találja. Ott áll a csoport közepén. Csak ő lehet. Ugyanolyan darabosak a mozdulatai, mint annakidején Lajosé. Igen ez ő. Elinduljon feléje? De mennyivel más mint régen, amikor ifjú szerelmem fűtötte a szívét. Talán el is felejtette már, talán meg se ismeri majd. Izgatottan indul el feléje, útközben százszor is átvillan az agyán, hogy visszafordul, de nem teheti, mert a csoportból valaki már észrevette és feléje néz. Lajos még nem. Ö még magyaráz valamit a körülötte állóknak. Mér hallja hangját is. Az is megváltozott egy kicsit. Fátyolosabb, nem olyan érdesen határozott, mint régen, több mint harminc évvel ez-, előtt. Elakad a hangja és ő is rápillant. Egy pillanatig elhomályosodik a szeme, mintha nem akarna hinni magának, azután egyet előre lép, de ekkor már nevet, kacag, sír és kitárt karokkal rohan Anna felé. — Anna! Te vagy..; Tudom, hogy Te vagy... Hogyan kerülsz ide? Élsz?... —— Élek..; — válaszolta Anna, nyugodtságot erőltetve magára és lefejtette válláról Lajos ölelő karjait. «— Gondolkozz, sokan vannak, mit szólnak? Két öreg... — Nem baj..; — mondta Lai jós és a körülöttük állók felé fordult. — Elvtársak ismeritek őt, sokat meséltem róla, ez Be- rena Anna... Él..; ..; Néhány perc múlva az em berek, okot találva távozásukra, egyedül hagyták őket... Lajos csak nézte Annát, amint ott ült az irodában a széken, aztán beszélni kezdett: — Tudod meddig vártam rád?...- Majdnem húsz évig... Kerestelek, érdeklődtem utánad a testvéreidnél, de senki nem tudott rólad..; Nem baj. Az a fontos, hogy most itt vagy. Megjöttél... Tudtam, éreztem, hogy egyszer még találkozunk..: A feleségem leszel.,. Leszel? Az is vagy, hisz tudod, hogy egyszer megesküdtünk templomban is, hogy a csendőrök nyugodtan hagyjanak bennünket... De meg kell vallanom, hogy én még egyszer megnősültem, amikor hiába vártam rád. Persze ezt a házasságot felbontani nem lesz különösen nehéz, hisz te visz- szajöttél?... — Nem baj Lajos. Én is férjhez mentem..; — Gyere most elmegyünk hozzánk! Hiába tiltakozott, mennie kel lett Lajossal... Útközben azonban gondolkozott, hogy valahogyan meg kellene mondani Lajosnak, hogy fölösleges lenne most megbontania családi életét. De sehogy sem találta meg a szavakat, amivel azt a tudomására hozhatta volna... Már nem is volt rá idő, mert megálltak egy ház előtt, Lajos kinyitotta az ajtót, betessékelte egy folyosóra, onnét pedig egy szobába. Az asztalnál egy asz- szony ült, éppen ebédezett. Hát ra Sem fordult, csak megjegyezte, hogy azt hitte már, hogy Lajos nem jön, hozzákezdett egyedül ebédelni. Aztán mégis hátrapillantott. Tekintete egy pillanatig elidőzött a számára idegen asszonyon, aki most a férjével jött, s mintha egy pillanat alatt mindent meg értett volna, elsápadt, kiejtette kezéből a villát és kitámolygott a szobából. .:. És Anna ekkor már tudta, hogy rövidesen visszautazik Pestre. Lajos pedig itt marad. Itt kell neki maradni. Valahogy rosszul esett neki, egy embernek bánatot okGzott hazaérkezésével. BUNI GÉZA dósán megválaszolta: —- Ettőleddig, itt és itt. — Nem fukarkodott az adatokkal akkor sem, amikor az egység fegyverzetéről kérdezősködtek nála. Sőt, papírt és ceruzát kért, részletes rajzokat is készített a laktanya elhelyezéséről, fekvéséről, a fegyverekről. De akárhogy buzgólkodott, akárhogy igyekezett a kihallgatást vezető tisztek kedvében járni, továbbra is a lágerben maradtak, s még egy árva szó sem esett arról, hogy vajon mikor szabadulhatnak meg onnan. Rettenetesen éhesek voltak valamennyien. Olyan a gyomor, hogy minél kevesebbet kap, annál többet követel. Ennivaló pedig alig volt, s ami volt, az is olyan, hogy Gyulai a földhöz csapta volna a tányért, ha otthon tálalnak eléje olyat. Pedig odahaza állandóan elégedetlenkedtek, s buzgón fejtegette a barátainak, hogy ő politikával nem akar foglalkozni, de ha egyszer pártot alapít, az csak a »haspárt« lehet. Nos, a haspárti Gyulai az ígéret földjén, Ausztriában, a szó szoros értelmében éhezett. Már aludni sem tudtak, bármennyire szerettek volna: hiszen, ha alszik az ember, nem kívánja olyan istentelenül nagyon a cigarettát, s az éhséget sem érzi. A helyzetüket egyre elviselhetetlenebbnek tartották. Mit lehet tenni? Gyulai súgva magyarázta Zel- govitsnak és Budainak: — Tudjátok, ez azért van így, mert az angol övezetben vagyunk. Az amerikai övezetben egészen más a helyzet... Ott tudják, hogy mit lehet kezdeni az ügyes emberekkel... Elhatározták, hogy megszöknek a lágerből. Az elhatározásukat tett követte. Az amerikai öve zetben levő Salzburgba igyekeztek szökni. El is indultak, de Grazban elfogták őket. Az osztrák rendőrtiszt, aki a letartóztatást közölte velük, röviden végzett: — Önöket tiltott határátlépésért előzetes letartóztatásba helyezem! A sorsukról később bíróság dönt, ha jóslatainkra kíváncsiak, elmondhatom, hogy aligha ússzák meg néhány hónapos börtönbüntetés nélkül. Gyulai szólni próbált: — De... — Nincs semmi de! Azonnal vi gyék őket a fogdába! — kiabálta a rendőrtiszt. Gyulai nem mozdult, még mondani akart valamit a rendőrtisztnek. El akarta neki panaszolni, hogy ők a szabadság hazájába jöttek, mert küzdeni akar nak a kommunizmus ellen, s így bánnak velük. De nem szólhatott egy szót sem, mert mielőtt még szólásra nyitotta volna a száját, az egyik rendőr jókorát lökött rajta. így »hatósági támogatással« jutott ki az ajtón. Néhány napot töltöttek a fog- dában^ Pontosan emlékeznek a napra, 1955. január 12-e volt, amikor nyílt az ajtó. Nem a foglár lépett be rajta, hanem egy civilruhás fiatalember: '— Jó reggelt, fiúk! Hogy vagytok? Budai akart felelni a többiek nevében, mérgesen vágta volna oda, hogy ennél ostobább kérdést aligha hallottak az utóbbi időben. Azt kérdezik, hogy vannak, amikor ülnek, nem látnak az éhségtől, s egész doboz cigarettát utoljára akkor szagoltak, amikor szökésük előtt a budapesti trafikban fejenként két-két csomag Tervet és Kossuthot vásároltak. A fiatalember azonban nem várta meg, hogy feleljenek az általa feltett kérdésre, hanem magabiztosan folytatta: — Jó, jó, tudom, hogy nem a legrózsásabban. De ezentúl majd jobban megy a sorotok. A Free Europe majd gondoskodik rólatok. Onnan jöttem. Zelgovits megkérdezte: — Mi az a Free Europe? Gyulai hirtelen kapcsolt és letorkolta: — Még azt sem tudod? Hát a Szabad Európa! A férfi folytatta: — Önök ettől a perctől kezdve a Szabad Európa vendégei... Gon doskodunk arról, hogy jól menjen a soruk, s cserébe csak arra kérjük önöket, hogy ha mi segítünk önöknek, önök is segítsenek nekünk..; Budai az öklében érezte buzogni az erőt. Reménykedett, hogy talán valami verekedésről ig szó lehet, s naivan kérdezett: — Hogyan? A férfi elmosolyodott: — Nem kell megijedni, csupán néhány kérdésre kell vála- szolniok, A többit majd meglátjuk .. (Folytatjuk.) JÚLIUS 3-ÁNt Ssckáespérfecsj
