Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-22 / 118. szám

f

Í939. május 22.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

Ne csak alkalomszerűen foglalkozzanak a tagjelöltekkel

r Ä párt egyik határozata értelmében fizikai munkásoknál fél év, alkalmazottaknál egy év a tagjelöltségi idő, amikoris a tagjelölt megismerkedik a párt belső életével, őt is megismerik, így eme előiskola után jobban biztosított, hogy ténylegesen az arra legalkalmasabbak legyenek a párt tagjai.

Bár a párthatározat a fentiek szerint rendelkezik, mégis — ha megnézzük — több alapszervezetnél egy évnél jóval régebbi tagjelöltet is találhatunk. A megyeszékhely Szekszárd alapszervezeteinél huszonnégyen vannak ilyenek. Ez — bárhogy nézzük — mulasztást takar, mert egy év alatt a párttagság meg tudja ismerni és el tudja bírálni, hogy hova való, rászolgált-e a tagjelölt a bizalomra. Foglalkozni kéne velük, így vagy úgy dönteni kellene ügyükben.

Mi az oka. hogy Szekszárdon ilyen nagy számban vannak régi jelöltek? Megkérdeztük az érdekelteket.

A Szekszárdi Városi Pártbizottság munkatársai szerint a tagjelöltek

| EGY RÉSZÉNEK

NINCS PÄRTMUNKÄJA.

Ennek oka? Legtöbbször egyszerűen az, hogy nem adnak nekik; Vannak olyanok is, akiknek van ugyan pántmunkájuk, de nem kerül sor tagfelvételi ügyükre, mert megfeledkeznek róluk; Külön probléma a vidékről bejárók és a gépkocsivezetők felvétele a pártmunka hiánya miatt; Azt mások is elismerik, hogy csaknem minden titkári értekezleten szóbakerül, hogy a tagjelölteknek is adjanak pártmunkát, utána van is néhány felvétel. Úgy gondolják, hogy két-három hónapon belül ^rendeződik a huszonnégy tagjelölt ügye.

Az ÄVESZ pártszervezeténél — amint ott megtudjuk — már két hónapja felvették a párttagok közé csaknem másfél évi tagjelöltségi idő után Berta József segédmunkást, de ő a városnál még

tagjelöltként van nyilvántartva. Náluk a huzavona oka egyrészt abban van, hogy meg kellett vizsgálni, végez-e lakóhelyén pártmunkát Berta elvtárs, majd az eredményes pártmunka ismeretében egyhangúlag megszavazták a felvételt.

A megfeledkezést, a felvétellel való nemtörődést bizonyítja az, hogy a huszonnégy között

KÉT ALAPSZERVI KISZ-TITKÄR IS VAN.

akik elismerten jól dolgoznak a vasúti és a MÉSZÖV ifjúsági szervezetében. A MÉSZÖV párttitkára kertelés nélkül, őszinte önkritikával megmondja, hogy ők felelősek a késésért, mert «bizony észre sem vettük, hogy lejárt az egy év«. A Vasipari Vállalat pártfitkárát nem találjuk már munkahelyén, de egy férfi párttaggal beszélgetünk a témáról, aki nem emlékszik arra, hogy egy évnél régebbi tagjelöltjük lenne. így hát itt nem foglalkoztak taggyűlésen ezzel a kérdéssel? A rendőrfőkapitányságnál az új párttitkár így nyilatkozik: «Nem is tudom, van-e régi tagjelöltünk?« Amint kiderül, négyen vannak és bizony nem igen van pártmunkájuk; íme ilyen képet kaptunk.

Az igazsághoz tartozik az is, hogy sok pártszervezetben — főként a termelő üzemeknél — foglalkoztak a tagjelöltekkel, alaposan megnézve döntöttek, a Városi Pártbizottság nem egy esetben meg is hosszabbított egy-egy tagjelöltséget. A fluktuáció is megnehezítette néhány helyen ezt a munkát.

A mi véleményünk szerint a legfőbb hiba talán abban van, hogy

AZ ÚJDONSÜLT

TAGJELÖLTRŐL

MEGFELEDKEZNEK,

nem kísérik figyelemmel tevékenységét, fejlődését. Helyes lenne az, ha a tagjelöltek ajánlói még akkor feladatul kapnák a velük való további foglalkozást is, és ők lennének a későbbi

Aki a babáját igazán szereti...

A dombóvári járási művelődési otthonban van egy söntés. Ez nem is baj, hiszen itt részegeskedésre soha nem kerül sor, s csupán azért létesítették, hogy előadások, bálok alkalmával legyen hol szomjukat oltaniok a kimelegedett embereknek. De nem is erről akarok írni, hanem egy plakátról, pontosabban falvédőről, amelyet ennek a söntésnek a falán láttam.

A falvédő egy rossz népszínmű nem kevésbé rossz díszleteire emlékeztet, A műparaszti környezetben, műparaszti bútorok között ül egy műparaszt legény, ölében pedig egy ugyancsak műparaszt lány. Mindketten negédesen mosolyognak, a lánynak kilátszik a térde a szoknyából — a kép alkotója bizonyára azért festette imigyen, hogy vonzóbb legyen a nézők számára — s a lány egy papírlapot tart a kezében. A falvédő alá írt szövegről aztán kiderül, micsoda is ez a papírlap. Mert szöveg is van a kép alatt, amint ez már minden rendes felvédőnél lenni szokott.

A szöveg — tessék elhinni, nem hazudok, szó szerint lemásoltam — így szól:

»Aki a babáját igazán szereti,

I Minden héten lottószelvényt | [vesz neki.«

Nem akarok ellenpropagandát kifejteni, sőt örülnék neki, ha kis írásom nyomán ugrásszerűen emelkedne a lottószelvény-vásárlás. A propagandát, az ilyen rajzosat, sőt falvédőset se ellenzem. Tudom, reklámra szükség van. S arra is, hogy a rajzot valamilyen szöveggel toldjuk meg az eredményesség érdekében. De az ellen már szót kell emelni, ha ilyen bárgyúság az a szöveg. Tudom, nem Petőfi Sándorok írják a reklám vers eket, nem is kell egy reklámnak remekműnek lennie

— bár Kosztolányi szerint lehet —, de elnézést kérek a vers az legyen vers, még akkor is, ha a lottószelvényről szól, csikorgó rímeket, zörgő ritmust, ütemet itt se engedjünk meg, És persze bár- gyúságot se;

Habár, tényleg, mit is tehet, aki a babáját igazán szereti?

(1)

ajánlók is. (Hogy tényleg közös tevékenységük alapján ajánlják.) Meg kéne honosítani, hogy mindenütt a többi feladattal együtt nap mint nap törődnének ezzel is az alapszervezetek. Dicsérendő a Bányaipari Egyesülés pártszervezete, ahol az utóbbi másfél év alatt 27 pártonkívüli lett tagjelölt, majd párttag — nagyrészük kétkezi munkás — rendszeresen, állandóan foglalkozott velük a párt vezetőség, Hajdú titkár elvtárs, náluk nincsenek is régi tagjelöltek. Hasonlóan tették az AKÖV-nél is.

Itt tesszük szóvá, megvan most annak a veszélye, hogy egyszerre megoldva, elhamarkodottan, felületesen döntenek régi tagjelöltek tagfelvételéről, hogy »behozzák« a lemaradást. Ne tegyék ezt,! hanem alaposan megnézve döntsenek a tagjelöltek ügyében. Akiket illet, változtassanak munkastílusukon, adjanak időben pártmunkát a tagjelölteknek, ne feledkezzenek meg róluk, hogy amikor lejár tagjelöltségi idejük, meglegyen a kellő alap is az előrelépéshez. Természetesen a tagjelöltednek is kéne kérniük a pártmunkát, majd ha úgy érzik, hogy rászolgáltak, kérjék a párttagok közé való felvételt is.

Somi Benjáminná

Kiváló szövetkezeti dolgozó

Csillog a tükörfényes szekrényajtó, miközben Kelemen Károly, a Dombóvári Faipari KTSZ „Kisipari szövetkezet kiváló dolgozója’’ oklevéllel kitüntetett tagja fényezi azt. A szövetkezet — kongresszusi versenyfelajánlásában — a pártkongresszusig ötven garnitúra fényezett hálóbútor terven felüli elkészítését vállalta. Eddig már harminc garnitúra készült el a vállalásból. Ez eredmény elérésében nagy része van Kelemen Károlynak, aki — bármilyen munkára osszák be — mindig példamutatóan állja meg helyét. Ezért kapta meg nemrég a „Kisipari szövetkezet kiváló dolgozója”

oklevelet

A „POLITIKUS"

— Hát hír az van, de amolyan „se jó, se rossz”-féle — felelte és összehajtogatta az újságot, majd a zsebébe tette.

— Milyen hír az a „se jó, »se rossz?” — kezdtem meg a faggatózást, mert gondoltam, most már többet lehet belőle kihúzni.— Nehezen indulnak odaát! — mondja sokat sejtetően.

— Hol, a csoportban?! — kaptam fel a fejem;

De jobb lett volna nem kérdeznem semmit, mert Pista bácsi úgy rám meresztette nagy, barna szemeit, mintha menten be akart volna kapni.

— Hát hol élsz te, hogy eny- nyire el vagy maradva? — szögezte nekem a kérdést és mindjárt felelt is rá. — Talán a Marson, vagy a Holdon, de azt hiszem már ott is tudják, hogy kerek legyen-e az asztal, vagy nem?

Mindjárt kapcsoltam, hogy az én Pista bátyám az „odaát”-ot Genfre értette, de úgy tettem, mintha nem érteném:

— Miféle kerek asztalról beszél Pista bácsi?! — kérdeztem kissé mosolyogva. Ám az öreg rögtön átlátott a szitán, s foghegyről odaPista bácsivá! az autóbuszon akadtam össze az egyik nap. Ott ült az első ülésen, s újságot olvasott. Annyira eltemetkezett a lapok között, hogy meg sem hallotta, amint hozzá szóltam. Csak ak kor pislantott fel, amikor odahuppantam mellé az ülésre.

<—• Na, te vagy? >—kérdezte szó kott szűkszavúságával és fel sem emelte fejét a lapok közül.

— Teljes egészében! — feleltem vissza, készakarva utánozva az öreget és ráadásul el is fordítottam a fejemet.

— Hazafelé? — hangzott az újabb kérdés.

— Igen... igen! — mondtam, a

fogam között szűrve a szavakat — itt voltam bevásárolni a városban. És maga?

— Én meg a vásárt néztem meg egy kicsinyest. Süldőt akartam venni, de nem sikerült az áldomásig eljutni,

Újra az újság fölé hajolt és olvasni kezdett. Látszott rajta, hogy csak úgy szívja be a sorokat, mint a száraz föld a tavaszi esőt. Amint egyet fordított, kicsit felegyenesedett, s ezt kihasználva, feltettem az újabb kérdést:

— Aztán van-e valami jó hír?

vetette: — Ha tudod* miért kérdezed?!

Erre már el kellett hogy nevessem magam; Pista bácsi sértődve vágott vissza:

— Hát minek nézel te engem!? Azt hiszed, nem tudom, hogy miért húzzák a „másikak’- a dolgokat? A „mieink” csak előadják a terveket, hogy így lenne jobb* meg úgy... aztán „amazok” meg vitatkoznak rajta; Tudom én a világ folyását fejből is!

— Na hallja, magából jó politikus lett volna! — mondtam erre az öregnek*

— Tudom — mondta hanyagul — ezt már Szerjózsa is megmondta 14 évvel ezelőtt.— Hát az meg ki volt?! — csodálkoztam a furcsa néven;

— Persze..; persze te nem tudod!..* egy fiatal szovjet főhadnagy, aki 1945-ben nálunk lakott* Azzal szoktam esténként politizálni. Emlékszem,.* egyik nap azzal állítottam be hozzá: „Berlin kaput..* konyec fasisztami..,!

Mondhatom, nagy volt a megrökönyödése*

„Honnan tudod, papa?... Hisz

még én sem értesültem róla.,,” Olvastam ki a szeméből*

. — Znaju!.,. feleltem neki vissza* ami annyit tesz, hogy: tudom. Látom én előre a dolgokat, Egy hét ide-oda, úgyis az lesz a vége*

— Május 9-én aztán ragyogó arccal állított be a konyhába*

— Pobeda, papa!..* pobeda.

— Na mit mondtam! — vágtam rá és megszorítottam a kezét. Az meg úgy megropogtatta, azt hittem, eltörik. Még a feleségemet is átölelte, s megtáncoltatta. Aztán újra hozzámfordult:

— Harasó..; harasó!..* veregette meg a vállamat, ami azt jelenthette minden bizonnyal, hogy jó a „politikai szimatom”*

— Tizennégy éve ennek* Múlt szombaton volt az évfordulója annak, hogy a „mieink” Berlin utcáin végigvonultak — mondta Pista bácsi; Most újra Berlinről tárgyalnak, fűzte hozzá kisvártatva és most is megmondom, hogy milyen lesz ez a tárgyalás!

— Na mondja már! — fordultam hozzá izgatottan.

— Eredményes! — jelentette ki ünnepélyesen.

A busz lassított. Pista bácsi leszálláshoz készülődött és kezet nyújtott:

— Na, isten veled! — mondta és megszorította a kezemet. Aztán el ne feledd, amit mondtam! — Kiszállt és nemsokára láttam is* hogy befordul a kiskapun! Kimondott politikus! —állapítottam meg magamban — nem árul zsákbamacskát!

Palánky László

Dombóvár az ünnepi könyvhét előtt

Ha Dombóváron járok, mindig meglátogatom Makray nénit, aki a vasútállomáson árusítja a könyveket. Ilyenkor rendszerint sikerül tőle vásárolnom egy-egy, már mindenütt elfogyott könyvet. Hogy csinálja? Ez az ő titka, de tény igaz, hogy az újdonságokat ott látom nála, akárcsak a pesti boltokban, de Pesten és másutt már régen elfogytak és nála még mindig kaphatók.

A »boltja« pedig jól megy Makray néninek. Nemcsak a vasútállomás dolgozói között, de az utasok között is sok ilyen állandó vevője van, mint én is vagyok.

— Most én is az Ünnepi Könyvhétre készülök, — újságolta Makray néni és mint bizalmasának megsúgta: — félek, hogy a boltból nem kapok majd elég könyvet, pedig a vevőim már nagyon várják az ün népi kiadványokat.

Nem az ő megbízottjaként, de belátogattam a dombóvári Állami Könyvesboltba, — mert kíváncsi voltam ennek a kis városnak kultúréletére.

—• A város kultúrszínvonalá- nak állandó emelkedését valóbán a mi forgalmunkon lehet megállapítani — mondta Singer József, a bolt vezetője. — A könyvet vásárlók száma állandóan emelkedik és a múlt évi Ünnepi Könyvhéten olyan nagy volt a kereslet, hogy igen sok kedves vevőnk könyvigényét nem tudtuk kielégíteni.

— Ennek oka főként az, hogy a vásárlók évek óta megszokták; az Ünnepi Könyvhét kiadványai között jelennek meg az év legjelentősebb kiadványai. Idén igyekszünk minden könyvigényt kielégíteni.

— Minden üzemben és hivatalban megrendezzük az Ünnepi Könyvhetet — folytatja Sin ger elvtárs, — az ünnepi sátort pedig a szokásos helyen, itt a bolt előtt állítjuk fel.

— Az üzemekben, vállalatoknál, iskolákban társadalmi munkában terjesztik a könyvet propagandistáink és szebb nél-szebb eredményeket érnek el. örül az embernek a szive, egyre emelkedő forgalmuk láttán.

De vannak elszomorító jelen ségek is. A MÁV Fatelítő Vállalatnál dolgozik egyik leglelkesebb propagandistánk, Gebhardt elvtárs. Ő képtelen a vál lalattól egy szekrényt kapni a könyvek számára, hogy mint másutt, a Fatelítőnél is állandóan megvásárolhassák a dolgozók a könyveket. Ezért Gebhardt elvtárs csak ' időnként visz ki könyveket a boltból és egy párórás vásárt rendez belőlük. Az eredmény minden esetben 2—300 kötet könyv!

Nehéz a helyzet a fűtőházban is. Itt nem a szekrény hiányzik, hanem a megfelelő aktíva. Itt a párt- és szakszervezet segítségét várom, hogy kijelöljenek egy könyvterjesztő propagandistát. Itt is rengeteg könyv találna gazdára, mert sok a mozdonyvezető, fűtő, egyszóval a sokat jövő-menő ember. A fűtőházból sok vevőnk van itt a boltban is. Főleg a műszaki könyveket keresik.

Rövid látogatásom alatt megismertem a dombóvári könyv- terjesztők örömeit — panaszait. Az örömeiknek én is örülök, pa naszaikat az illetékesek figyelmébe ajánlom. Nem megoldha- tatlanok. És ha megoldanák, a kultúrforradalom szekerét segítenék előre.

W, F.