Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-01 / 101. szám
10 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. májas 1. Tolna—Váralja 5:0 (1:0) Tolna, 2000 néző, vezette: Saári. Tolna: Ezer — Merk, Kláb, Strau- binger — Elekes, Fruzsina — Bajza, Kapéter, Szépvölgyi, Jagica, Gálfi. Váralja: Szentes — Hurton, Fritz, Wildanger — Rupa II, Jäger — Gyulai, Horváth II, Mezei, Mázi, Zagg. A hazaiak irányítanak és a 3. percben Jagica nagy helyzetben mellé lő. A vendégcsapat szoros emberfogással védekezik. Néhány perces mezőnyjáték után Zagg szépen elfut, de lövése elkerüli a kaput. A 10. percben Bajza beadását Jagica mellé lövi. Feljön Tolna, s a csatárok szinte minden percben veszélyeztetik Szentes kapuját. Hosszú si kertelen kísérletek után a 30. percben Jagica—Szépvölgyi összjáték után Kapéter mellé lő. Három perc múlva Szépvölgyi megszerzi a vezetést. 1:0. A nyomasztó hazai fölény ellenére sem sikerül a hazaiaknak újabb gólt lőni az első félidőben. A vendégek 8—9 emberrel védekeznek és a lövések mindig emberben akad nak el. A második félidőben Váralja kezd és a lefutásból lesgól az eredmény. A vendégek lendülete csak pár percig tart, újból a hazaiak irányítják a játékot és tovább folyik az egyka- puzás. A 20. percben Jagicát szabálytalanul választják el a labdától, a szabadrúgást Elekes Kapéter elé tálalja, aki a kapuba továbbítja a labdát, 2:0. A következő percben Elekes lő mellé. A 25. percben — nyomasztó hazai fölény után — Szép völgyi egyéni játék után újabb gólt lő, 3:0. öt perc múlva Elekes 20 méterről küldött lövése akad a vendégek hálójában, 4:0. A gólok után a vendégcsapat több tagja sportszerűtlenül viselkedik. A 33. percben Szépvölgyi kitör és szép gólt lő, 5:0. Bírálat: A második félidőben a tolnai csapat valósággal kapujához szögezte ellenfelét. Váralja sokszor túllépte a sportszerűség határát. Tol na megérdemelte a győzelmet. Jók: Szépvölgyi, Elekes, Kláb, illetve Hor váth II. KOSÁRLABDA Szekszárdi Peíőfi—Nagydorog 86:26 (43:15) Női mérkőzés, Nagydorog, vezette: Péterfalvi. A két Tolna megyei csapat küzdelméből — a várakozásnak megfelelően — fölényes szekszárdi győzelem született. A szekszárdiakat nem állította nehéz feladat elé a dorogiak lelkes gárdája. Mindenesetre több támogatást és segítséget érdemelnének a dorogi kosarasok egyesületük részéről. Állítólagos pénzhiány miatt több alkalommal nem mentek már el vidékre, ezt a mérkőzést pedig csupán Pé terfalvi játékvezető jóindulatából játszhatták le. A pálya egyáltalán nem volt előkészítve, kivonalazva. (Az oldalvonalakat vízzel jelölték (!) úgy látszik Nagydorogon nincs mész). Legjobb dobók: Tóth 39, Simon 23, Fertőszegi 15, illetve Varga 11, Hamar 8. Kitűnt: Tóth (a mezőny legjobbja), Fertőszegi, Simon és Boldizsár, illetve Varga és Hamar. Á bonyhádi járási labdarúgó-bajnokság Április 19: Nagytormás—Cikó 3:1, Bonyhádi Vasas—Győré 0:0, Majos— Nagyvejke 0:0. Ennek a két mérkőzésnek a két pontját 0:0 gólaránnyal a györei, illetve a nagyvejkei csapat kapta. A Kisdorog—Zomba mérÁprilis 26-i eredmények: Győré— Nagytormás 2:1, Tevel—Zomba 4:1, Bonyhádi Vasas II—Kisdorog 3:1, Cikó—Majos mérkőzés két pontját 0:0 gólaránnyal Cikó javára igazolta a szövetség. zés elmaradt, új játszási időpontmájus 17. Az í. osztályú bajnokság 1. Cikó 15 11 3 1 42:20 25 2. Kisdorog 13 7 2 4 41:29 16 3. Nagytormás 14 7 2 5 32:26 16 4. Bonyhádi Vasas II 14 8 — 6 35:30 14x 5. Nagyvejke 15 7 1 3 28:27 13 6. Győré 14 5 4 5 20:27 12x 7. Zomba 12 4 3 5 18:17 9x 8. Tevel 14 2 2 10 33:50 6x 9. Majos 14 3 — 11 30:47 6x 10. Aparhant t ö r ö Ive Megjegyzés: x = büntető pontok levonva. SPORTHÍREK A Szedres—Alsóhidvég járási baj noki labdarúgó-mérkőzésen a szed- resi csapat 7:0 (3:1) arányú győzelmet aratott. A mérkőzés 600 néző előtt került lejátszásra. Kitűntek Rostási, Nagy, Tóth, Bottyán, illetve Wolent, Simon, Péter, Bencze. * A dombóvári járási labdarúgó-baj nokság során Dúzson 300 néző előtt a mucsi labdarúgók 5:3 (2:1) arányban győzték le saját pályáján a dú- zsu csapatot. Kitűntek Kovács II, Bóta, Németh, illetve Budai I, Till- mann. * Tolna megye válogatott labdarúgóinak Zalaegerszegen kellett volna megyeválogatott mérkőzést játszani. A Megyei Labdarúgó Szövetség a múlt héten közölte az MLSz-el, hogy anyagiak hiányában nem tud részt venni, csak abban az esetben, ha az MLSz küld pénzt. Mivel az MLSz a Megyei Labdarúgó Szövetségnek nem juttatott megfelelő anyagi fedezetet, így a felnőtt és ifjúsági labdarúgó válogatottunk a zalaegerszegi mérkőzésre nem tud elmenni. * A szekszárdi járási labdarúgóbajnokságban szereplő Bölcske és Gerjen vasárnap 400 néző előtt játszott bajnoki mérkőzést. Meglepetésre a gerjeni csapat Bölcskén 2:1 arányú győzelmet aratott. A mérkőzés előtt a gerjeni labdarúgó sportvezetők elhelyezték koszorúikat Kovács László bölcskei sportoló sírjára. HÍREK — ÜGYELETES ORVOS 1959. május 1-én: Dr. Horváth József Szek- szárd, Széchenyi utca 68. Telefonszám: 26—21. Május 2-án: Dr. Fe- renczy József Szekszárd, Rákóczi u. 19. Telefonszám: 25—50. — ÉRTESÍTÉS. Szekszárd városban is bekapcsolásra került a 007-es számú rendőrségi segélykérő telefonállomás. Ezt a számot kell tárcsázni, ha azonnali vagy sürgős rendőri segítségre van szükség. (Pél dául baleset, elemi csapás, botrányokozás, sürgős intézkedést követelő közérdekű bejelentés, stb.) Utcai fül kéből történő hívás esetén a beszélgetés megtörténte után az automata a bedobott pénzt, illetve telefonérmet visszaszolgáltatja. — A BUDAPESTI ÁLLAMI VÉ- ' DÖNÖKÉPZÖ ISKOLA az 1959— 1960. tanévtől kezdődően védőnőket I képez ki a megye területéről. A . jelentkezők kérvényeiket a Tolna me gyei Tanács VB. Egészségügyi Osztályához (Szekszárd, Mártírok tere) küldjék. Mellékeljenek önéletrajzot, vagyoni, születési, orvosi és érettségi bizonyítványt, továbbá egy fényképet. A jelentkező hathetes elő •gyakorlatot kell végezzen a védőnő mellett. Az iskola a védőnőket gyakorlatra és véglegesen is visszadja a megyének. — BÉKEGYÜLÉST rendezett Bog ra-pusztán legutóbb a Hazafias Nép front szekszárdi járási bizottsága. A gyűlésen, amelyen László Antal, a Hazafias Népfront megyei irodájának a munkatársa volt az előadó, a puszta apraja-nagyja résztvett. — AZ ORSZÁG MEZŐGAZDASÁGI SZAKISKOLÁINAK versenyében ez alkalommal a Lengyeli Mezőgazdasági Szakiskola is díjat nyert. A harmadik helyezettnek járó vándorzászlót ma délután ünnepélyes keretek között adják át az iskola tanárainak és növendékeinek. — MA NEM LESZ SZABADTÉRI MOZIELÖADÁS. A Moziüzemi Vállalat közölte szerkesztőségünkkel, hogy a Filmtechnikai Vállalat technikai akadályok miatt nem tudta biztosítani a szélesvásznú filmvetítőgéphez szükséges objektívet, ezért ma a szekszárdi szabadtéri színpadon nem lesz mozielőadás. őXSOOOOGföQOOOOG^ ■OIOIOIOIOIOIOl II. osztályú középtávfutó Q&L fúr, ha cipőt a A II. osztály eredményei: Április 19: Bonyhádvarasd—Bonyhádbörzsöny 4:0, Kisvejke—Mucsfa mérkőzés két pontját Kisvejke kapta 0:0 gólaránnyal. Április 26: Tabód— Bonyhádvarasd 1:2, Kisvejkei—Bony hádbörzsöny 3:4. A II. osztályú bajnokság állása: 1. Bonyhádvarasd 9 2. Bonyhádbörzsöny 9 3. Mucsfa 8 4. Kisvejke 9 5. Tabód 8 6. Kakasd 4 4 6 6 törölve 27:3 16:19 16:13 6:17 9:19 17 10 8 6x 3 Á Szekszárdi Dózsa nyerte a járási rangadót A szekszárdi labdarúgó-bajnokság déli csoportjában az elmúlt vasárnapig teljesen egyformán állt a Sze^ szárdi Dózsa és az Öcsényi FSK csa pata. Egyaránt 18-18 pontja volt mindkét csapatnak és gólaránya is majdnem azonos volt. így érthető, hogy a két csapat találkozója nagy érdeklődést váltott ki. Öcsényből sokan elkísérték csapatukat a mérkőzésre és az őcsényiek igyekeztek is szurkolóiknak ezt jó játékkal meghálálni. A két csapat találkozója nagyiramú, változatos, kemény küzdelmet hozott. Az őcsényi csapat jól játszott és sikerült is két- ízben megszerezni a vezetést. A Szekszárdi Dózsa egyénileg hiába állt technikásabb játékosokból, csak nehezen találta meg ellenszerét az ellenfél játékának. A szekszárdi csa pat középen erőltette a játékot, kevés labda került a szélekre. Különösen Dósai volt keveset foglalkoztatva. A mérkőzésen végül is a technika győzött a lelkesedés felett és a 2:l-es őcsényi vezetés után Besenyő, majd Novák góljával sikerült megfordítaniuk az eredményt. A Szekszárdi Dózsa 3:2 arányú öcsény elleni győzelme még mindig nem jelenti a bajnokság megnyerését. A szekszárdi csapatnak Decsre kell utazni az otthonában igen veszélyes decsiekhez. A szekszárdi járási labdarúgó-bajnokság déli'csoportjában — a látottak alapján — az élcsapatok nem sokkal ma radnak el a megyebajnokságban gyengén szereplő csapatok mögött. Cy. Föidművesszöveikezet önkiszolgáló Gipőbolijában vásárol 0 Figyelem! Figyelem I g Megnyílt a 0 0 Tamási 0 Föidművesszöveikezet g 5 ÖNKISZOLGÁLÓ g g ÉLELMISZER BOLTJA g 3ioiogoioioiaioi Megyénk tehetséges közcptávfutó- val gazdagodott. Jászberényi István, a Budapesti Törekvés középtávfutója, II. osztályú versenyző a Duna- földvári Községi Sportkör színeiben versenyez. Jelenleg a dunaföldvári atlétákat készíti fel a szpartakiád versenyekre. Húsból, töltelékből nagy választékot, friss árut biztosít a dolgozók asztalára A TOLNA MEGYEI HÜSIPARI VÁLLALAT Az állandó állatorvosi felügyelet biztosítja a higéniát. 'Theg-nifilt Szekszárdon az újjáépített Csörgeiéi Stranffiirdő és Vendéglő hideg, meleg ételek, kitűnő ita lók, halászlé, rántotthal. Szeretettel várjuk vendégeinket Szekszárdi Földművesszövetkezet Igazgatósága és dolgozói. APRÓHIRDETÉSEK Sikeresen szerepeljek a dunaföldvári ökölvívók Május 2-án ökölvívó-mérkőzés Bölcskén JÓ ÁLLAPOTBAN lévő 125-ös Csepelt, teleszkóposat vennék. Papp Zoltán Szekszárd, Rákóczi u. 60. VIDÉKI vegyesboltjainkba, boltvezetőt keresünk. Fizetés 1100 Ft-tól 2000 Ft-ig, lakást biztositunk. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: Bonyhádi Földművesszövetkezetnél. Útiköltséget nem térítünk. TOLNÁN, Árpád u. 19. sz. alatt egy fél ház eladó. CUKRÁSZ szakmában elhelyezkednék. Jó fizetési lehetőség mellett. Kreszl György, Hőgyész. A Dunaföldvári Községi Sportkör ökölvívó szakosztálya az elmúlt félév alatt nagy fejlődésen ment át. Bencze Béla ökölvívó edző vezetése és irányítása alatt a község fiataljai rendszeres edzéseken és versenyeken vesznek részt. Április 26-án, vasárnap a dunaföldvári ökölvívók délelőtt Szedresen a nemrég alakult ökölvívó szakosztállyal mérték össze tudásukat, ahol a dunaföldvári együttes 13:1 arányú győzelmet aratott. Délután a dunaföldváriak Bony hádra látogattak, ahol ötszáz néző előtt a járási kultúrotthonban a Bonyhádi Vasas ökölvívóival rendez ték barátságos mérkőzést. A találkozó színvonalas küzdelmet hozott, ahol a dunaföldvári együttes 17:9 arányban győzött. Bencze Béla, a dunaföldvári ökölvívó szakosztály edzője, nemcsak a dunaföldvári, hanem a bölcskei ökölvívók részére is tart rendszeres edzést. Május 2-án a Bölcskei Sportkör ökölvívó szakosztálya első nyilvános versenyét tartja, mely iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg Bölcskén. A versenyen résztvesznek a dunaföldvári öklözök, valamint több szovjet ökölvívó is. NÁDPALLÓKAT, stukatúr nádat, nyírseprűket, fűzfavesszőkosarat, lapátnyeleket stb. rendeljen Erdei Termék Vállalattól, Budapest, Széchenyi rakpart 6. Telepek az ország minden részén. KÉT SZOBA, konyha, speiz és mel lékhelyiségekből álló ház. Azonnal beköltözhető. Szekszárd, Wesselényi 1 utca 18. NÉGYSZELES dunyha, intarziás kerekasztalka, ezüst likőrkészlet, eo- zinok, festmények, eladók. Hunyadi út 3. I. emelet. Kövécsné. MAKRAY-féle szőlő eladó. Cím: Szekszárd, Balparászta. ÉPÍTTETŐK, kivitelezők részére családi lakóházak tervgyűjteményéi utánvéttel megküldöm. Lakóház tei vezését vállalom. Csema Sándoi Pécs, (Mecsek) Cserfa u. 2. ELADÓ 10 000-ret futott piros tokozott, oldalkocsis Pannónia, príma állapotban. Máté nőifodrász, Szekszárd. PRIMA állapotban zöld oldalkocsis Pannónia olcsón eladó. Szekszárd, Rákóczi u. 35. FELVESZÜNK 1 fő vizsgázott kazánfűtőt. Hűtőgép kompresszorhoz értő előnyben. Jelentkezni lehet a Tm Húsipari Vállalatnál, Szekszárdon. Felhívjuk az építőipari vállalatok figyelmét, hogy Tolnán, Deák Ferenc utca 7. alatt igazoltan engedélyezett épületlebontásból származó nagyobb mennyiségű vasgerenda, vállalati engedéllyel vásárolható. Ár megegyezés szerint. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 20-10, 20-11 Felelős kiadó: az MSZMP Végrehajtó Bizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21