Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-01 / 101. szám
SZERKESZTI A MÉSZÖV A MÉSZÖV Igazgatósága és a KPVDSZ Megyei Bizottságának üléséről Fejlődik kereskedelmünk kulturáltsága A MÉSZÖV Igazgatósága és a KPVDSZ Megyei Bizottsága képviselőjével együttes ülésen tárgyalta meg az MSZMP Központi Bizottságának 1959. március 6-i és a SZOT 1959. március 14-i, a SZÖVOSZ által is megtárgyalt határozatait, valamint e két határozat alapján a földművesszövetkezeti munkaverseny mozgalomhoz, annak továbbfejlesztéséhez szükséges intézkedéseket. A MÉSZÖV Igazgatósága ülésén első napirendi pontként foglalkozott e kérdéssel, amelyen nyolc földművesszövetkezet képviselői — bonyhádi, dombóvári, udvari, faddi magyarkeszi, döbröközi, szekszárdi és györkönyi — is részt vettek, akik magukénak vallották a Központi Bizottság határozatainak azt a megállapítását, amely szerint további fejlődésünk meggyorsításának lényeges feltétele, hogy magasabbra emeljük a szocialista munkaverseny zászlaját az alkotó munka minden területén. A föidművesszövetkezeí vezetői lelkesedéssel tették meg felajánlásaikat, és a legnagyobb körültekintéssel vizsgálták meg a MÉSZÖV Igazgatóságával közösen azokat a szempontokat, amelyek mint versenyfeltételek szerepelnek, de ugyanakkor a földművesszövetkezetnek, a falu anyagi és kulturális fejlesztésének feltétlen tényezői. Örömmel vették azt a kezdeményezést, amely a határozat nyomán az MSZMP Budapesti Pártbizottsága felhívására — a munkásosztály soraiban a pártkongresszus tiszteletére indított munkaverseny szervezésében nyilvánult meg. A földművesszövetkezeti munkaverseny fellendítésében, az e téren eddig elért eredmények továbbfejlesztésében fontos feladatnak tartják, hogy a szövetkezeti dolgozókat is széles körben vonják be az elkövetkezendő idők versenyébe. Az ülésen együttesen születtek meg a határozatok, konkrét versenyfelhívások formájában, olyan feladatok, amelyek az elkövetkező időszakban leginkább elősegítik a földművesszövetkezeti szervek előtt álló feladatok eredményes teljesítését, a szövetkezeti mozgalom fejlődését. A MÉSZÖV Igazgatósága együttesen vizsgálta meg a KPVDSZ-el és a versenymozgalmat elindító szövetkezetekkel a kiadott negyed-, illetve féléves tervszámokat és ebből eredően a versenyvállalásra- vonatkozó javaslatot is összehangolta a helyi adottságok figyelembevételével a földművesszövetkezeti szervek vezetőinek javaslatára, amelyeket a földművesszövetkezetek, azok szakszervezeti bizottságai a dolgozókkal termelési tanácskozásokon tárgyalnak meg. Ez a versenyvállalás, a versenymozgalom kibontakozása nem sablonos, nem azt az utóhatást kelti, hogy csak azért teszik szövetkezeteink, mert nem akarnak hiúságból távol maradni az ügytől, hanem évek óta nem tapasztalt lelkesedéssel, odaadással akarják elvégezni azokat a legfontosabb feladatokat, amelyek mind a földművesszövetkezetek, mind a termelőszövetkezetek termelési tevékenységének elősegítése, a termelőszövetkezetekkel való gazdasági kapcsolatok erősítése, a termelőszövetkezetek érdekében végzett propagandamunka és a társadalmi kapcsolatok erősítése terén állanak előttünk. A munkaverseny célkitűzéseinek megvalósítására a földművesszövetkezeti kereskedelem kulturáltságának fejlesztését, a falusi lakosság ellátásának megjavítását kívánják elsődlegesen felhasználni, természetesen kitérnek különösen a kiskereskedelmi forgalmi terv teljesítésénél az iparcikkek tervének teljesítésére, a boltegységek kultúráltságának emelésére, az új eladási formák helyi lehetőségei szerinti minél szélesebb- körű bevezetésére, a fogyasztói kereslet-kutatás megszervezésére. A vendéglátóipari forgalmi tervek teljesítésében a vendéglátóipari szolgáltatás^' színvonalának emelésére, a kereskedelmi és vendéglátóipari egységek külső képének, belső berende zéseinek korszerűsítésére. A versenyvállalások komoly munkát jelentenek a felvásárlás terén. A felvásárlási munka az a nehéz terület a földművesszövetkezeteknél, amelyeket hiányosság nélkül úgyszólván a legjobb szövetkezetek is nehezen tudtak vinni. A tervek túlteljesítéséből adódó versenyvállalások teljesítése sok olyan lényeges munkát igényel, amely eddig szövetkezeteinknél nem jelentett rendszeres feladatot, viszont a felvásárlási munka megjavítása ezeket nem nélkülözheti. Itt a szövetkezetek elsődleges feladata a termelőszövetkezetek termékeinek maradéktalan felvásárlása, a helyi adottságok figyelembevételével népgazdaságilag különösen fontos termelvények, cikkek, mint a baromfi, tojás és burgonya, bab, egyes zödség- és gyümölcsfélék, valamint szálastakarmány felvásárlási terveinek teljesítése, illetve túlteljesítése. Hozzájárul a verseny sikerességéhez Növényvédelem a szövetkezeti társadalmi munka igénybevételével Egyes nagy tömegekben elszaporodó, vagy nemzetközileg is veszélyesnek nyilvánított kártevő ellen az üzemi védekezésen túlmenő rendszabályokat, mint például forgalmi korlátozást, zárlatot, megelőző védekezést, vagy egy-egy területrészen egyidőben végrehajtott védekezést kell biztosítani. Ilye* esetekben a védekezés vagy állami feladattá válik, vagy pedig az érdekelt termelők munkájának társadalmi . úton való igénybevételével egy-egy községben, vagy járásban hatóságilag közvetlenül irányított védekezést kell végrehajtani. Rövidesen megjelenik, a késő tavasz beálltával, mezőgazdaságunk jövedelmezőségét jórészt fenyegető amerikai burgonyabogár első rajzása. Minden termelő kötele* burgonya ültetvényét május 1-től a burgonya felszedéséig hetenként legalább egy alkalommal a talajtól a lombozatig átvizsgálni abból a célból, hogy nem fertőzőtt-e burgonyabogárral, valamelyik fejlődési alakjával. A területen kikelő vadonnőtt burgonyatöveket köteles késedelem nélkül kiirtani, ezenkívül köteles meghatározott időben egyéni, vagy társadalmi úton szervezett burgonyabogár keresésében résztvenni. A megtalált fertőzést pontos hely megjelöléssel azonnal jelenteni kell a községi tanácsnak, amely a védekezés érdekében haladéktalanul értesíti a Megyei Tanács Mezőgazdasági Igazgatóságát. A földművesszövetkezetek termelési tagbizottságai éppen ezért már most készítsenek tervezetet az elkövetkezendő védekezési munkálatok megszervezésére. a felvásárlási munka, kultúráltságának fokozása, az árukezelés megjavítása, ezzel a veszteségek csökkentése. A kongresszusi versenyvállalások megtárgyalásában súllyal foglalkozott az ülés a szövetkezeti vagyon védelme és gyarapítása, a jövedelmezőség fokozása, valamint a költségek csökkentése kérdéseivel és megállapították azt is, hogy a kongresszusi versenymozgalom egyik fontos feladatának kell tekinteni a földművesszövetkezeti szerveknél az újító- mozgalom fellendítését is. A földművesszövetkezeti szervek és a szakszervezeti bizottságok ezután fokozott segítséget nyújtanak azoknak a munkájához, akik újítási javaslatokkal, új módszerek bevezetésével igyekeznek eredményesebbé tenni munkájukat. A MÉSZÖV Igazgatósága határozatban mondta ki, hogy a kongresz- szusi verseny egész tartama alatt az illetékes szervek fordítsanak nagyobb figyelmet a versenymozgalom fejlődésére, szervező, ellenőrző és értékelő munkájukkal teremtsenek olyan feltételeket a versenymozgalom kiszélesítéséhez, eredményes megvalósításához, amelyet példaként lehet követni, amellyel a földművesszövetkezetek előtt álló megnövekedett feladatokat eredményesen valósíthatják meg, amellyel a szövetkezeti dolgozók aktív részvevői lehetnek a szocializmus építésének. — B. L. — A Tamási és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezetnél, illetőleg annak kereskedelmi tevékenységében nagy változás állott be Erre a községre is rányomta bélyegét az a mondás, hogy az öregapámnak jó volt, jó lesz nekem is. Napjainkban ezt a régi, ósdi, maradi felfogást levetkőzte ma gáról a földművesszövetkezet vezetősége is. A kereskedelmi hálózatban, szaküzleteiben korszerűsítést vezetett be. A mai nappal megnyitja a legkorszerűbb berendezéssel ellátott önki- szolgáló élelmiszer boltját. Ezzel a korszerűsítésével igyekszik lépést tartani a kereskedelmileg fejlettebb népi demokratikus országokkal. Ezáltal a fogyasztók bevásárlásait gyor sabbá téve, korszerűbb, fejlettebb kereskedelmi szintet kíván biztosítani. Létesítettek nagyon rövid idő alatt egy önkiválasztó cipőboltot, szintén a legújabb rendszerű berendezéssel, megvalósították vas-boltjukban az edény és háztartási gépek önkiválasztó kiszolgálását, továbbá bevezették az áruháznál a rádió és egyéb elektromos árucikkek önkiválasztását, valamint az áruház textilosztályán a méteráru és a konfekció önkiválasztó módszerű árusítását. Az áruház kirakatait betekintő kirakatokká alakították át, ami azt a célt szolgálja, hogy a fogyasztó közönség az utcáról is megszemlélheti a boltban eladásra kínált iparcikkeket. Szövetkezetük bekapcsolódott az áruhitel akcióba, amelyen keresztül is igyekeznek a bérből és fizetésből élő dolgozókat nagyobb értékű ipar cikkekkel ellátni, melyet egyébként csak hosszabb idő beálltával tudtak volna egy összegben megvásárolni; Dicséret illeti meg a szövetkezet dolgozóit, vezetőségét, akik maguk is jó munkájukkal hozzájárultak ah hoz, hogy a szövetkezetnél fejlettebb, korszerű kereskedelmi formát valósítottak meg. Divatbemutató Másán A györei földművesszövetkezethez tartozó Máza községben április 15-én új ruházati szakbolt nyílott. Az új egység nyitásával a fogyasztók igényeit jobban ki tudják elégíteni, ezért a forgalom is lényegesen emel Közös célkitűzések megvalósítását tárgyalták Pakson A járási nőtanáccsal közösen a Paksi Földművesszövetkezetek Járási Központja értekezletet tartott a földművesszövetkezeti nőbizottságok kai. Itt került értékelésre a földművesszövetkezetek nőbizottságainak eddig végzett munkája, majd utána a jövőre nézve a feladatok lettek meghatározva. Az értekezleten résztvevők úgy döntöttek, hogy azokban a községekben, ahol a mezőgazdaság szocialista átszervezése befejeződött, ott a jövőben a földművesszövetkezetek nőbizottságainak munkája elsődlegesen a boltosbizottság munkájában legyen mérhető. Az értekezlet rendkívül aktív volt. A tanácskozás második szakasza boltosbizottsági üléssé alakult át, részleteiben tárgyalták a boltosbizottságok helyi problémákkal tűzdelt munkáját A hozzászólások is mind a társadalmi ellenőrzés fontosságát mutatták. kedett. Kilenc nap alatt 120 000 forint forgalmat bonyolítottak le. A felső konfekció áru ismertetése céljából a mázai nőbizottság és a györei földművesszövetkezet vezetőségének kezdeményezésére divat- bemutatót rendeztek április 26-án a bányász kultúrotthonban. A divat- bemutató szervezésében és rendezésében tevékeny munkát fejtett ki Immel elvtársnő, a nőbizottság elnöke és Formánek János elvtárs, a ruházati bolt vezetője. | h "T’*"" «I A bemutatót nagy érdeklődés meí lett bonyolították le 250 néző előtt. A tolnai földművesszövetkezet nőbizottsága és a kiskereskedelmi üzemág dolgozói által alakított bemutató részleg vett részt a divat- bemutatón, a mázai dolgozók legnagyobb megelégedésére. Fagykár a cukorrépában A cukorrépa egyike azoknak a növényeknek, amelyek levélzete a hideget jól bírja. A közeli napokban elmúlt fagyos éjszakák után azt tapasztaljuk, hogy a répa levélzete kissé megsárgult és legfeljebb szélein, a levél hegyén látszik -fagypörkölés-. A mélyebben fekvő területeken, "fagyzúgokban- már komolyabb a kártétel a levélen is. A hidegek tehát nem a levélzetnek ártottak komolyabban, hanem a talaj erős mérvű lehűlésével a gyökérzetnek. Fellépett a "gyökérfekély-, ami gomba okozta, igen súlyos betegség. A répát sértetlenül kiemelve a földből azt látjuk, hogy a gyökérfekély kezdeti stádiumában a gyökér barnás szint vesz fel, majd elfeketedik, elcérnásodik, a hajszálgyökerek és főgyökér elpusztultéval cukorrépánk tönkremegy, elszárad. Jól indult a tavasz, jó volt a cukorrépa terméskilátás is. Évek óta nem volt ilyen jó kelés mint az idei, rovarkártevő alig jelentkezett. Amit a természet elrontott, az emberi gon doskodásnak kell helyrehoznia, még pedig sürgősen. A beteg, gyökérfe- kélyes répát, — már pedig kisebb- nagyobb mértékben mindegyik az, — haladéktalanul nagyobb mennyiségű, könnyen felvehető pót-tápanyaggal kell ellátni. Ilyen tápanyag a nitrogén,, ami pétisó és linzisó alakjában áll rendelkezésre. Az amonnitrát lassúbb hatású, míg a mésznitrogén erősen perzselő hatása miatt, fejtrágyázásra nem való Pétisóból, vagy linzisóból fejtágya ként sorok mellé kát. holdanként, — különös tekintettel a gyökérfekély es répákra inkább 100, mint 50 kilót szórjunk ki. Harmatos, vizes répát ne pétisózzunk, mert ez is perzselő hatást vált ki. További gyógyító eljárás a répa sürgős egyelése. A lehullott nagymennyiségű csapa dék — sok helyen erős zápor — a talajt kérgessé tette. A gyökérzet fe lett meg kell szüntetni a kérgese- dést a meghagyott répatő körülka- pálásával, hogy a beteg gyökér minél több meleg levegőt, napfényt kapjon. A gyökérfekélyes répát hagyjuk döntve, hogy a gyógyító, gombaölő napsugár minél inkább hozzájusson a beteg gyökérhez. Egyeléskor egy-egy csoportból min dig a legfejlettebb répát hagyjuk meg, mert ez, mint erősebb, vagy már »elrúgta- magától a gyökérfekélyt, vagy nehezebben kapja mega betegséget. A satnya répa betegségre mindenkor hajlamosabb és- fejlődésben sohasem éri utol a nagyobbat. Aki bármilyen ok miatt, — pb félt a fagyoktól — még nem sara- bolta volna meg répáját, ezt a munkát most már hanyagolja el, egyeljen. Dombos táblákon látni kimosott répákat, melyeknek gyökere kilóg a földből. Gondos kapálással, nitrogén bőséges adagolásával ezek is megmenthetők és nagyobb termést adhatnak, mint a pótvetés. Az elmúlt hetek fejlődési lehetőségeit a pótvetés behozni már nem képes. A teljesen kipusztult, 50 százalék alatti beállottságú répát pótvetni kell természetesen. Az egyelést 8 nap múlva kövesse az első mélykapálás. Ez előtt, még a megkésettek is szórják ki a fejtrágyát. Szüntessük meg a kettes répákat, kapálással irstuk a gyomot. A rovarkártevőket kísérjük a továbbiakban is figyelemmel, meg jele néskor a védekezést ne mulasszuk el.