Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-15 / 112. szám

1959. május 15. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Máza a fejlődés útján Garay György és a Pécsi Szimfonikus Zenekar Nincs olyan szeglete az országnak, benne a mi megyénknek sem, ahol ne épülne valami, ahol ne azon gon­dolkodnának az emberek, mivel te­hetnék szebbé, kulturáltabbá közsé­güket. Ehhez a tevékenységhez az állami támogatás mellett jelentős se­gítséget, mozgósító erőt ad a község­fejlesztési terv, a hozzájárulás. Ezt példázza a mázai helyzet is. * A községfejlesztési alapból mintegy 788 méter hosszúságú betonjárda épül az idén. A munkák már any- nyira előre haladottak, hogy úgy számítják, május végére készen is lesznek vele. Van azonban ennek egy titka is. A községi tanácsnak nagyon jó a kapcsolata a helyi bányaüzemmel. Ez a gyümölcsöző kapcsolat azt je­lenti, hogy a járdaépítés rövidesen kész lesz és mintegy 30 százalékos megtakarítást eredményez, lényegé­ben ennyivel több járdát tudnak el­készíteni a községben. Ha ez a kap­csolat nem volna meg, a járdaépítés az ősz folyamán fejeződhetett volna csak be. Az üzletházat az új bányatelepen építik, ahol az elmúlt egy-két év alatt nyolcvan új bányászlakást épí­tettek fel. * Nemcsak az áruellátás szempont­jából fejlesztik a községben a szol­gáltató vállalatokat. A lakosság szó­rakozására is gondolnak, ennek keretében új cukrászda építését vet- | ték tervbe, ahol már a süteményeket j is elő tudják állítani. Eddig ugyanis j Nagymányokról kellett hozni, s ez nemcsak a választék, a helyi ízlés j szempontjából volt nehézkes, hanem I a készítmények frisseségében is volt hiányosság Az egyre fejlődő falu korszerűsíté­sét szolgálja az is, hogy a falun át­vezető makadám utat portalanítják. Ez nemcsak azért fontos, mert a nagy forgalom, amely lebonyolódik a községben, nagyon rongálja az utat, hanem azért is, mert a nagy por i egészségügyi szempontból is kifogá- j solható. A tanácstagok, beszélgetve a község lakóival, ezt a panaszt a ta­nácsülés elé vitték, s a terv a por­talanításra ennek következtében szü­letett meg. építkezés költségeire, amely összeg már összegyűjtve rendelkezésre is áll. * Aki ezelőtt tíz egynéhány eszten­dővel járt Mázán, most rá sem is­merne a falu képére. A falu egyik és másik szélén is új falurész épült fel. Mint már fent is említettük, az új bányatelep nyolcvan házába már a lakók is beköltöztek. A falu másik részén, a vasútállomás mellett tégla­gyári munkások, vasutasok, bányá­szok mintegy 25 ház építésébe fog­tak bele, egyrészt saját erejükből, másrészt az állam által biztosított kölcsönökkel. Ahogy így elnéztük a falut, tíz év­vel ezelőtt mindössze 200 házból állt Ma ez a szám több mint száz­zal gyarapodott, amelyekben körül­belül 130 család kapott új, korszerű lakást. Úgy gondoljuk, ehhez nem kell külön kommentár. ma este 8 órai kezdettel a volt me­gyeháza nagytermében vendégszere­pei Szekszárdan. A hangverseny idő pontja kissé váratlanul érte a szek­szárdi zenekedvelőket s minden bi­zonnyal sokan még nem is tudják az örvendetes hírt, de a rendezőség az időpont megválasztásában kényte­len volt alkalmazkodni Garay Györgyhöz, aki a jövő hétfőn már ismét külföldi szereplésre utazik. A hangversenyig rendelkezésre állt kevés idő miatt a nyomda már sem plakát, sem meghívó nyomását nem vállalta, ezért sokszorosított meg­hívókon értesítetté^ a hangverseny­látogatókat. A rendezőség csak a napokban kiadott meghívók ellenére is reméli, hogy telt ház várja majd a nagy­hírű vendégeket. A műsorban két hegedűversenyre (Bach: Kettősverseny és Mozart: A- dur hegedűverseny) kerül sor és Mozart Színigazgató nyitánya, vala­mint Haydn: G-dur oxfordi szimfó­niája egészíti ki a műsort. A rende­zőség meghívta a hangversenyre az aznap Szekszárdon tartózkodó Ben- ke Valéria művelődésügyi miniszter elvtársnőt is és reméli, hogy a me­gye képviselője eleget is tesz majd a meghívásnak. Értesülésünk szerint a pártszervek és tanácsszervek is képviseltetik magukat a nagyszabá­súnak ígérkező zeneesten. Husek Rezső elmondotta munka­társunknak azt is, hogy a hangver­senyt pontosan negyed 9 órakor meg­kezdik és kezdés után az ajtókat le­zárják. Kéri a rendezőség, hogy a hangversenylátogatók 8 óra körül ér­kezzenek és helyét mindenki negyed 9-re foglalja el, mert késés esetén a Bach: Kettősverseny, amelyet Ga­ray György és Gráf Tildi együttes előadásában hallhatunk majd, csak az előcsarnokból hallgatható meg. A hírek szerint többen jönnek majd vi dékröl is a ritka művészi alkalomra. Szakács Erzsi, meg a többiek . . . Máza jellege bányászközség. Hogy mennyire törődik államunk a bá­nyászokkal, s mennyire megváltozott az életük, ezt az is bizonyítja, hogy a megnövekedett vásárlóerő szüksé­gessé teszi egy új üzletház építését. Egy hónapja indult meg az építkezés, a falak már állnak, s úgy számítják, hogy a bányásznapra át is tudják ad­ni, hogy biztosíthassák a lakosság, e bányászok jobb áruellátását. * Régi, jó néhány éves problémája a községnek a művelődési, szórakozási lehetőség korlátozottsága. Eddig hú­zódott egy korszerű kultúrház épí­tése, most már remény van rá, hogy tető alá lehet hozni a falu lakóinak ezt a vágyát is. A bányaüzem dolgo­zói ennek érdekében jelentős áldoza­tot is hoztak. Eddig már mintegy százezer forintot ajánlottak fel az Eszmecsere bányász módon — Tessék, fogják kézbe ezt a brikettet, nézzék meg, ezt maguk készítették. Három darabot ad­tam, ha mindenki megnézte, ad­ják vissza... így kezdődött a nagymányoki brikettüzemben az a röpgyűlés- féle, amelyen megbeszélték a munka hibáit. Az üzem vezetője Asszmann Géza mondta az előbb idézett két mondatot. Lényegében azonban ebből megtudják a mun­kások, hogy délelőtt rosszul dol­goztak, néhány tonna selejtet, rossz minőségű brikettet készítet­tek. Amikor a selejt brikettet min­denki megnézte, visszaadják az üzemvezetőnek. — Megnézték, ugye rossz a bri­kett! Hát tessék, mondják el, mi az oka. Néhány percig hallgat minden­ki, egymásra néznek a munkások, mondják-e a hiba okát, jól gon­dolják-e, hogy miért keletkezett a selejt? — Sok volt a barnaszén — szól halkan valaki a hátsó sorból. — Az nem lehet, hisz első osz­tályú a brikett, abban meg nincs barnaszén. —> Válaszol egy másik munkás. És kezdik találgatni, mi lehet az oka. Többen elmondják vélemé­nyüket, de a hibát senki nem ta­lálja el. — Emberek, hát nem jönnek rá, hogy mi a hiba? Megnézték, lát­hatták, hogy a bitumen nincs el­elolvadva, nincs ami összetartsa'a brikettet, az eső kimossa, porrá veri ezt a terméket. — Igaz, a bitumen nincs meg­olvadva, de hát az meg annak a hibája, aki a gőzt kezeli, — szól egyik munkásnő. — ügy van, látják, csak azért, hogy gyorsabban és többet csinál­janak, rossz terméket gyártottak. Eltömődik a düzni, nem veszik észre, rossz a keverés, későn jön­nek rá! Hát lehet így dolgozni? Az üzemvezető szavait néma csendben hallgatják a munkások. Csak itt-ott hallani helyeslő és ellentmondó véleményt, kit hogyan érint a bírálat aszerint reagál rá. Asszmann Géza be is fejezné már a »fejmosást«, amikor a tech nikus még elébe tesz egy marék »iker-brikettet«... — Tessék, itt van ez is, a prés közé vas keveredett, a matricát szétroncsolta, és ilyen formátlan brikett lett. Ki a préskezelő. Két munkás nyújtja a kezét. — Maguk nagyon rendes embe­rek, eddig soha nem volt baj, most hogy-hogy nem vették észre a prés megsérülését... — Mi nem láttuk, lehet, hogy tegnap készült ez a brikett. — Memtegetőznek. — Nincs mese, ma készült a bri kett, ezt ellenőriztük, maguk a hi­básak, nemcsak a munkások, ha­nem a művezetők is. Vegyék tudo­másul, hogy ez nem a mi jó hírün­ket, nevünket dicséri. Tegnap is kaptam egy reklamáló levelet... Ha így dolgozunk, jövőre egy fillér nyereségünk nem lesz... — Mennyi nyereséget kapott maga — fordul az egyik munkáshoz. — Több mint ezer forintot — válaszol a munkás. — Na, látják, ugye jó volt a pénz, most meg ha ezt, meg a múltkori selejtet számítjuk, majd nem egy napi keresetnek meg­felelő nyereségtől estek el. —> Pótoljuk mi azt, ezután nem lesz hiba a munkában, jobban vi­gyázunk a technológiára — mond­ják többen is. — Tehát bízhatunk abban, hogy többet nem lesz hiba? — kérdezi Asszmann Géza... Szinte egyszerre mondják az igent: ez volt az utolsó eset, ezen­túl jobban vigyáznak a termék mi ■nőségére, hogy egy mázsa selejtet se termeljenek. Csehszlovák fiatalok segítik a lakásépítkezést A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség tagjai gyűléseken vitatták meg a Csehszlovák Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának néhány hónap­pal ezelőtt megjelent határozatát a lakásprobléma megoldására. A fia­talok között egyre inkább kibontako­zik az a mozgalom, hogy az ifjúsági brigádok és egyéb kollektívák járja­nak élen a lakásépítkezés meggyorsí­tásáért, az építkezés önköltségének csökkentéséért vívott harcban. A szavakat tettek követték. A prágai terület építkezésein dolgozó datálok például vállalták, hogy a megye 25 úgynevezett idény-téglagyárát az ed­diginél jobban kihasználják. Rendkí­vüli műszakokat szerveztek és vállal­ták, hogy terven felül több millió téglát gyártanak. A gyárak ifjúmunkásai a vállalati építkezéseknél nyújtanak nagy segít­séget. A gottwaldovói „Vörös Októ­ber” gyár ifjúmunkásai az építkezési vállalat fiataljaival együtt vállalták, hogy terven felül 15 lakást építenek. Mennyi pufók, rózsás arcú csöpp­ség! Szinte elcsodálkozik az ember, hogy ennyi van belőlük ebben a kis faluban, Kisdorogon. Szőke, barna, szalagos svájci sapkás fejek, kék, barna, fekete szemek, némelyik tág- ranyitva a nagy csodálkozástól, mi­ért is ez a nagy skandalum? Mert a legtöbb sír, ahogyan a torkán ki­fér. Egy kerek arcú kislány, barna ha­jában kis piros szalag, kétségbe­esetten kapaszkodik az anyjába, úgy sír, ahogyan csak a torkán ki­fér. — Anyuu... nee... nee... haza.,, hazaa... Láthatóan irányítja a közhangu­latot, mert azok a csöppségek is be­kapcsolódnak a kórusba, akik ed­dig csendben voltak. A létszámuk közben egyre szapo­rodik. Kit az anyuka, kit a nagyma­ma hoz. Egy ifjú hölgy — alig egy­éves — piros-fehér csíkos pulóver­ben, csöpp kis divatbaba, bosszúsan dörzsöli orrocskáját a kezével. Mintha csak bosszús lenne, miért ez a nagy felfordulás. Egy fehér svájcis, másfél éves fiatalember, élesre vasalt szürke hosszúnadrág­ban, nagy, világoskék szemeivel an­gyali nyugalommal nézelődik. Csak akkor húzódik félre a szája, amikor a mamája kezdi vetkőztetni. Mert az a fehér ajtó olyan bal- jóslatúan nyílik időnként és az a néni, aki világrasegítette őket, a nevüket kiáltja. És azok a felnőttek nem értik meg, hogy a fehér ajtó mögött a barzalmak borzalma lesel­kedik rájuk. Odateszik őket arra a fehér székre, jön az a fehér köpe­nyes bácsi azzal a hatalmas csillogó valamivel és beléjük szúrja. Ráadá­sul mosolyog és azt mondja: „Na látod, semmiség volt az egész.” „Nem, nem, ebből nem kérünk, ez ellen tiltakozunk. És mindent fel­használunk, minden fondorlatot, ami tőlünk telik.” Egy fiatalember nagymamája me­séli: — „Egész úton azt mondogat­ta: «-Ugye mamám, viszünk a doktor bácsinak csokoládét, és akkor nem szúr meg?« — No lám. Ilyen fiatal, és máris rájött, hogy a »lekenyere­zéssel« mennyi mindent el lehet érni.” És mi van ott, a baljós fehér ajtó mögött? Éppen a „csokoládés” fiatalem­ber kerül sorra. Csak a barátságos arcú nénit látja, aki segít a mamá­nak. A fiatalember tekintete riad­tan jár körbe a szobán, vájjon hon­nan jön a veszedelem. Vájjon hol lehet az a fehér köpenyeges bácsi, aki mindig olyan kellemetlensége­ket tud okozni? A mamája még bátorítja is: — Na látod, nincs is itt a doktor bácsi. Pedig már itt is van, most lép be az ajtón, csupán újabb csomag gyógyszerért ment. És a megjelené­se elég ahhoz, hogy a fiatalember megfeledkezzen „lekenyerezési” szándékáról — máris eltörik a mé­cses. De hiába. Egy szúrás a comb­ján azzal a hatalmas valamivel és a fehér köpenyes máris mosolyog. — Nahát. Már meg is van. Szakács Erzsi, a kis „előénekes” kerül sorra. Amikor az ajtón belül kerül, minden eddigi teljesítményén túltesz. De mindhiába. Nem segít a kétségbeesett rúgkapálás sem. De csak egy szempillantás az egész. No, de végre, egy csöppség, aki hősiesen szembenéz a „veszedelem­mel”. Paus Misi csak éppen egy kissé félrehúzza a száját. Miután talpraállítják és öltöztetni kezdik, már csodálkozva néz körül: „Hát érdemes volt ilyen semmiségért annyit handabandázni”. A várószo­bában pityergő, hosszúnadrágos fiatalember — Szabó Gyuszi — is rájön, hogy nagyobb a jaj, mint a baj. — Elfogytak a diftériások? Akkor jöhetnek a himlősök — mondja a doktor bácsi. És folyik tovább a „tortúra” azzal a különbséggel, hogy amíg az előbbiek a combjukba kapták az injekciót, addig az utób­biaknak a karját karcolják fel. A sírás-rívás viszont ugyanakkorra, mint az előbb. Hiába, nem tudják méltányolni, hogy a felnőttek ezzel a kis kellemetlenséggel éppen a ja­vukat akarják, azt, hogy egészsége­sek legyenek. Végül elfogynak a síró-rívó pá­ciensek, s az orvos is rágyújthat egy cigarettára, — A mai napon ötven fél-másfél éves részesült első-, második difté- ria, illetve himlőoltásban — mond­ja. — Csak végig kellett nézni raj­tuk, olyan egészségesek ezek a mai gyerekek, hogy csuda. Olyan erős, pufók valamennyi. Az angolkór, amely még tizenöt évvel ezelőtt is a falusi gyerekek gyakori betegsége voit, szinte teljesen ismeretlen — hála az anya- és csecsemővédelem­nek. De hozzá vannak szokva, hogy a legkisebb bajjal is rohannak ide a gyerekkel. De így is van ez rend­jén. B. I. Faekétől a vasekéig Két kombájn haladt a napokban keresztül Szakadát községen, végig a főutcán. Délután lévén, kevesen vol­tak a kapukban, de az idősebbek kö­zül, akik a mezőn már ilyen nagy dologidőben nem sokat tudnak dol­gozni, néhányan kijöttek, áthajoltak a kerítésen és nézték az egyre távo­lodó gépeket, melyek alatt meg-meg- rezdült a föld. Az egyik öreg meg is jegyezte csendben, szálkás bajusza alatt: „Hát a mi időnkben...” Hogyan is volt abban az időben és milyen változáson mentek keresztül a mezőgazdasági termelőeszközök nap jainkig? Staub Péter bácsi erről igen sokat tudna bszélni. Az ő gyerekkorában még faekével szántottak. Emlékszik, hogy amikor már a maga gazdája volt, arról szoktak vitatkozni, hogy nem jó a mélyszántás, mert sok trá­gya kell... Éppen csak felkarcolták egy kicsit a földet. Persze, a termés is kevés volt. Hengert abban az idő­ben keveset használtak, vagy ha igen, csak ősszel. A falu mintegy ki­lencven gazdasága közül csak ötben volt henger... A vetés kézzel történt, vetőgépet csak a második világhábo­rút megelőző években vásárolt né­hány jobbmódú gazda. — A mélyszántás előnyét már is­merjük, de akkor még azt hittük, hogy takarékoskodunk, ha csak egy vékony rétegét mozgatjuk meg a föld nek — mondja Péter bácsi. — Nekem 1938-ban 1100 négyszögölnyi terüle­ten csak annyi kukoricám termett, hogy egy tehenes szekérrel nyugod­tan hazahozhattam volna. Csak azért fordultam kettőt, hogy többnek lás­son. A búzatermés is duplája már a községben az 1930-as évekének. Ab­ban az időben a 8 mázsás termés nagyon jó volt, most meg 15—16 má­zsás termés nem is olyan ritka, őszi árpát, régen nem termeltek a szaka­dásiak, csak tavaszit. Most, az el­múlt évben pedig 16 mázsás termést több gazda is betakarított. A címben fa és vas ekéről beszé­lünk, de nemcsak e két termelőeszköz fejlődése idézte elő a termésnöveke­dést. Vele párhuzamosan fejlődött a többi mezőgazdasági munkaeszköz is. Modern vetőgépek, fogasok stb. áll­nak ma már a mezőgazdaság szolgá­latában, s a felvilágosító munka, a falvakban rendezett ezüstkalászos is­kolák, esti tanfolyamok eredménye­ként a legtöbb gazda azt is tudja, hogy minél mélyebben szánt, annál jobb terméseredményre számíthat. És egyre több gazda döbben rá arra is, hogy a termésnövelés feltételeit leg­jobban a minél szélesebb körben al­kalmazott gépi munka biztosítja. A községben 1950-ben alakult egy I. típusú tszcs. Az első évben négy­mázsás búzatermést takarítottak be a szövetkezet tagjai. Négy év múlva már 12 mázsás terméssel dicseked­hettek, 1956-ban pedig egyes par­cellákon 16 mázsás termést is értek el. A szövetkezet tagjai szerint a felfelé ívelő terméseredmények tük­rében megállapítható, hogy milyen arányban alkalmaztak gépi munkát. Míg az első évben a gépállomás sem tudott elegendő gépet biztosítani (per sze a tagok is idegenkedtek a gép­től), négy év múlva már több gép állt a termelőszövetkezet rendelkezésére, hat év múlva pedig még több. Vörösherét nem termeltek még ta­lán soha a községben. Ha próbálkoz­tak is vele, nem termett meg. Most pedig szépen virít a határban. Úgy mondják, hogy ez is a mélyszántás eredménye. Igazán mélyen szántani csak gépi vontatású ekével lehet. A szövetke­zetben pedig mindez biztosítva van. A gépállomás a legtöbb munkát el­végzi géppel; alaposabban, rövidebb idő alatt, mint fogattal, vagy kézzel végezték néhány évvel ezelőtt a falu­beliek. — Amíg egyénileg gazdálkodtunk, soha nem álltunk ilyen jól a mun­kákkal, mint most — mondja Péter bácsi, aztán sodor egy cigarettát és elsiet, mert őt is várja a munka.... B. G.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom