Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-08 / 106. szám

1959. május 8. ÍOfcNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Bíztató jeleh a paksi művelődési hás munkájában Másfél évvel ezelőtt cikket írtam a paksi járási művelődési ház mun­kájáról, arról, hogyan illeszkedik bele a maga sajátos eszközeivel a nagy szocialista átalakulásba és ho­gyan segíti az átalakulás meggyorsí­tását. A cikk elmarasztaló volt a művelődési házat illetően, de az ak­kori helyzet valóban nem volt ki­elégítő s az igazság úgy kívánta, hogy a hiányosságokat a nagy nyil­vánosság előtt tárgyaljuk. A »tettes« visszatér a színhelyre, így kerültem most Paksra, megnéz­ni, mi a helyzet másfél év múltán? Mielőtt a részletes ismertetésre tér­nék, meg kell mondanom: a javulás nagy, az eredmények szépek, a hely­zet biztató. Ezt megerősítették a párt és társadalmi szervek vezetői s mindenki, akitől csak érdeklőd­tem. Ahhoz, hogy a rfiai helyzetet vi­lágosan lássuk, néhány szót kell ej­teni a másfél év előtti állapotokról. Személyi ellentétek nehezítették a helyzetet, perspektívátlanság, . sok­szor tehetetlenség, a munkalendület hiánya jellemezte a művelődési há­zat. Mindez elsősorban abból fakadt, hogy rossz volt a kapcsolat a párt és tömegszervezetek és a művelődési ház munkatársai között. Meg kell mondani: a rossz kapcsolatnak a mű velődési ház munkásai voltak az okozói. De ez a múlt, azóta a hibák jó­részt megszűntek, a nehézségeket pedig kezdik megszüntetni. A meg­oldás kulcsa az volt, hogy jó kap­csolatokat építsenek ki a művelődési ház vezetői a különböző társadalmi szervekkel. Legelsősorban is megja­vult a pártirányítás. Az irányítást nemcsak a pártbizottság tartja szük­ségesnek, hanem a művelődési ház is igényli. A kulturális seregszemle volt talán a legjobb fokmérője an­nak, milyen a KISZ-szel a kapcso­lat. Nos, a seregszemle kiválóan si­került és ebben a KISZ-szervezetek munkája mellett a művelődési ház munkája is benne van. A művészeti munka is emelkedő tendenciát mu­tat. Havonta három színielőadásra kerül sor Pakson, egyszer rendez­nek táncmulatságot (mert arra is szükség van). A helybéli csoportok egymás után tartják előadásaikat s a műsorpolitika is dicséretes. Az is­meretterjesztő előadások körül még mindig baj van, de azt hiszem, ez nemcsak paksi, hanem megyei, de attól félek országos jelenség is. Ma már nincs vita a KlOSZ-szal sem (mindkét fél türelmességének, megértésének és jószándékának kö­szönhető). Erre talán egy példát: Ki kellene már .festeni a művelődési ház klubszobáját. Az egyik kisipa­ros, KIOSZ-tag, vállalta társadal­mi munkában, mondván, »Alapító tagja voltam annakidején az iparos körnek, szeretném, ha halálom után ra a kezem munkájának nyoma itt maradna.« Pedig még nem is öreg ember. A művelődési ház legfonto­sabb feladatának tekinti, hogy a maga eszközeivel a különböző tár­sadalmi réteghez tartozó embereket tömörítse a kulturális tevékenység végzésére. Nem akarom részletezni a műve­lődési ház munkáját, a paksiak amúgyis látják minden nap, hpgyan zajlik az élet, a többi művelődési házak pedig tapasztalatként átvehe­tik a legfontosabbakat, amikről eb­ben a néhány sorban beszéltem: szoros kapcsolat a párt és társadalmi szervezetekkel, különböző rétegek­hez tartozó emberek tömörítése a mű velődési ház, a párt művelődési po­litikája köré. Amit Pakson, a művelődési ház­ban tapasztaltam, természetesen csak a felszín fodrozásai. Az egész­nek a mélyében az a szocialista át­alakulás van, amely Paksot sem ke­rülte el. Az átalakulás gazdasági té­ren és a lelkekben is most történik. Változnak az emberek, változik a községek képe és ez a változás je­lentkezik a kulturális életben is. És a paksi művelődési ház munkájában éppen az a jó, hogy ezt a változást nemcsak tükrözi, hanem gyorsítani segíti is. LETENYEI GYÖRGY Délutáni beszélgetés Vasárnap délután, szép tavaszi napsütésben a tanyai ház torná­cán üldögélünk. Az asztal körül a háziak, hatvani felé járó öregek, fiatal menyecske, a vő, az unokák, és mi, a vendégek. Az ismeretsé­get a termelőszövetkezet szerve­zésekor kötöttük, még februárban. Talán barátság, vagy valami ha­sonló meleg bensőséges viszony ez, melynek keretében szóba ke­rül az élet szépsége, és gondja, baja is. Az anyókáé a szó: Sopán­kodik, hogy ijesztgetik a népet, mert hogy beléptek a közösbe so­kaknak még nem tetszik. — A minap is azt mondja az egyik falusi: Miért nem tartotta­tok ki? Hát mi kitartottunk — meséli az anyóka. — Mi megjár­tuk már Amerikát is, mégis kitartottunk a mi kis hazánk mel­lett. Ezt kell nekünk virágzóvá tenni. Azért álltunk a közösbe, mert úgy mondják, így lesz jobb. Elgondolkozik, aztán tovább fű­zi a mondatokat. — Tudják, minket mindig ijeszt gettek valamivel. Férjem gyak­ran rászorult, hogy elmenjen fu­varba. Még fiatalasszony voltam, / Arcpirító számok Az alabamai Tuskegee statisztikai intézet jelentése szerint az Egyesült Államokban 1882 óta 4.733 személv esett áldozatul lincseléseknek. A jelentés „büszkén” hangsú­lyozta, hogy 1945-ben, 1947-ben és 1951-ben évente „csupán” egyetlen ilyen eset fordult elő, míg 1955-ben „túlteljesítették az átlagot”, mert Mississippiben három lincselés tör­tént. Az intézet a „legfrissebb” lincse- lésről beszámolva elmondja, hogy Üzemi hírek Négyezer forintos megtakarítást érnek el a Tolna megyei Talajerő Gazdálkodási Vállalatnál egy mun­kaművelet kikapcsolásával. A mű­trágya gyártása így gyorsabbá válik. * Az utolsó simításokat, végzik már a szekszárdi harmadik 18 lakásos bérházon. A munkálatokat rövide­sen befejezik, s a lakók előrelátható lag a jövő héten beköltözhetnek. * 30 000 tégla volt gyengébb minő­ségű a tamási téglagyárban az ápri­lis hónapban gyártott félmillió kö­zül. A tégla nagyrésze elsőosztályú, másodosztályú téglát nem égettek. * Teljes tejből készítik a baktérium .színtenyészetet a tamási tejüzemben a sajtkészítéshez. A sajthoz ez ideig savóba oltva készítették el a »kultú­rát« a sajt ízét megadó, érlelését elő­segítő baktérium színtenyészetet. annak áldozata a 14 éves Emmitt Till nevű néger fiú volt, akit 1955. augusztus 20-án a Mississippi állam­beli Greenwoodben megvertek, agyonlőttek, majd a folyóba dobtak, amiért állítólag „durva megjegyzé­sekkel” illetett egy fehér nőt. Két gyilkosát a tárgyaláson felmentették. amikor ez történt. Férjem egyik távolabbi községben járt, akkor is fuvarba, hajnalban ért haza. Egye dűl voltam otthon, gyerek nem volt. Szörnyű éjszaka volt. Iszo­nyúan fújt a szél, úgy süvített, hogy reszketett belé minden. Nekem olyan titokzatosnak tűnt az egész, hogy azt hittem eljött az utolsó éjszaka. Eszembe jutott minden régi babona, amit az öre­gektől hallottam. Minél jobban fújt a szél, annál jobban féltem, képzelődtem. Míg így küszködöm, hát egyszer csak a szörnyű vihar leszakítot­ta a padlásajtót, és levágta a föld­re. Szent Isten! Nincs mentség! A dunyha.alá bújtam, majd nagyot visítottam és kiugrottam az ágy­ból. Körülnéztem, sehol semmi. Felsrófoltam a lámpát, minden rendben, az ajtó zárva. Hajnalig égett a lámpa. Úgy gondoltam hadd legyen világos, mert vilá­gosban nem fél az ember, nem járnak ördögök. Sok petróleum­ba került az, amíg megtanultam, hogy nincs se ördög, se pokol, — valamikor ezzel ijesztgettek —, csak az én fejemben volt sötétség. Sok idő telt el azóta, megjártuk Amerikát, aztán visszatértünk, be vezettük a villanyt, rádiót vet­tünk, könyveink is vannak, mert mi azt valljuk: nemcsak az éjsza­kát kell kivilágítani, de a fejün­ket is. Sok újság jár már ide is a tanyára, fejlődik, tanul a nép. A szomszédasszony, a Rozi mesélte, hogy eddig bizony nem érdekelte őt az újság. Ha néha belelapozott és látta, hogy valamelyik tsz-ről írnak, gyorsan fordított egy lapot. Most meg mindig azt bújja. Még nem járt egyetlen közösben sem a mienken kívül, de mind ismeri az újságból, mintha csak ott élne közöttük. Jár is a szája egész nap. Mondtam is neki, jól jártunk veled Rozi. Te belőled valami nép nevelő lesz. Mert reggel mikor munkába állunk, mindjárt elkezdi — estig abba sem hagyja. így az­tán még a munka is könnyebb, fel se vesszük a fáradtságot. Pedig a múlt héten is minden nap másfél munkaegységet teljesítettünk. A világért otthon nem maradna egy sem, pedig az elnök már kijelen­tette, hogy az öregek maradjanak otthon egy kicsit pihenni, mert ke vés a munka. — Áh, — vetem közbe, hogy én is szóhoz jussak — nem is olyan nagyon ijesztgetik akkor egymást. Mi nem — jön a válasz —, de azért akadnak rossz emberek, meg sokan vannak tudatlanok, akik „felülnek” valaminek, mint régen én az ördögnek. Jöjjenek gyak­rabban, hogy ne legyenek ilyen emberek. Maguk többet látnak, többet tudnak, hát segítsenek. Megvallom agitálni mentünk, hogy segítsünk egy új tsz család­nak leküzdeni a szokatlanságot, az új élet indulásával járó problé­mákat és — kritikát kaptunk. Ven déglátó házigazdánk, a kéthónapos tsz család, a tegnapi élenjáró gaz­da, ma már az új paraszti élet él­harcosai között menetel. Felvilá­gosult fővel építi a szebb paraszti holnapot. Megértjük, megszívleljük a ta­nácsot, segítünk, hogy legyen vi­lágos minden paraszti portán. — Simó CtíHi Egy emlék... pedagógus a Szovjetunióról Fiatalember, pedagógus Misky György, Kocsolán tanítja az ember- palántákat. De nemcsak a gyerekek nevelője, hisz tudását átadja a fel­nőtteknek is. Már az első percek be­szélgetése után rájön az ember, hogy ö és a hozzá hasonlóak a ma igazi pedagógus típusai. Ahogy a község Hazafias Népfront Bizottságának, a KISZ-nek s nem utolsó sorban az iskolának a munkájáról beszél, ha nem mondaná, is érzik a szavából, ő mindenütt ott van. S hogy szavait is idézzem: — »Nem is tudnám el­képzelni életemet ezek nélkül az is­kolán kívüli elfoglaltságok nélkül.« Most éppen a népfront egyik ren­dezvényére készül. Előtte jegyzetfü­zet, papírlapok sűrűn teleírva. S az apró betűkből, mint kicsiny építő­kockákból épül fel a hatalmas vár, a nagy élmény: háromheti látogatás, tanulmányút nagyszerű élménye a Szovjetunióban. Készül, hogy mind­ezt elmondja nemcsak falujában, ha­nem a környező községekben is. Most nem a szakmai és egyéb prob­lémákról emlékezünk, amelyeket ta­pasztalt, hanem csak egy-egy érde­kesebb epizódról, általános megfi­gyeléseiről. Gyönyörű, örök emlék marad szá­momra — mondja — s úgy szeret­ném továbbadni a tapasztaltakat, hogy másoknak is az maradjon. — Segítsége is van hozzá, s már rakja is elém a rengeteg fényképet Moszk várói, Kijevről és Gorkiról, ahol jár­tak. — Nézze — mutatja az albumot — már be is ragasztottam, ezek a ké­pek a legkedvesebbek. — És látom a más képekről, már oly jól ismert szobát és házat, ahol Lenin élt Gor- kiban. Ott áll a szék melyen ült, az asztal, melyen dolgozott, s ennek ne kitámasztva a botja, mintha csak visszavárná eltávozott gazdáját. Eze­ket a képeket egyébként az úttörők, az iskola tanulói is megnézték már, Temetésre kondulnak a harangok, összegyűltek a rokonok, jóismerősök, hogy utolsó útjára kísérjék az el­hunytat, megadva néki a végső tisz­tességet. A bánattól megtört, nyolcvannál több nyarat is megért öregember görnyedten áll a szeretett kedves, élete párja koporsójánál, összesúg­nak körülötte: „Nem áll oda melléje a szégyentelen, nézd csak, ott topo­rog az udvar sarkában. Hiába hív­ták... Eljött, mert nem akar lema­radni az osztozkodásról...” Úgy lát­szik, nagyon hangosak voltak, mert a roskatag, könnyező öregember fájdalmas-haragos tekintetet vet fe­léjük. Elcsöndesednek. Kiről és miről lehet szó? „Temetésre szól az ének.” A rövid szertartás után elindul a lassú menet a temetőbe. Nem kell messze men­ni, rövid az utolsó út. A részvevő-kíváncsiskodó ismerő­sök egy csoportja messziről kíséri a köztiszteletben állott idős asszony ha­lotti menetét. Nem tartoznak a gyá­szolókhoz, félhangosan beszélgetnek. Szavaik nyomán kibontakozik a múlt és jelen, magyarázatot kapunk kérdésünkre. A ff „juss vegett — Hát szegény Maris néni nem ezt érdemelte a fiától. — Nem bizony. Emlékszem, mi­kor fronton volt, hogy aggódtak ér­te az öregek. Híre jött — 1942 telén nagy hideg volt —, hogy Franci fiuk a fronton megsebesült és a miskolci katonakórházban fekszik. Szegény öregek, mind a ketten elutaztak sze­retett, már-már elsiratott fiukhoz. — Negyvenkettőben? Pedig akkor már hatvanon felül volt a Maris né­ni, az öreg már 70 felé közeledett, ugye? — Úgy van. Milyen hálátlan is egyik-másik gyerek. Minden a pénz­éhség miatt van. Ezért felnevelhet­ték a Francit. Most azért haragszik holtában is az anyjára, mert az öre­gek kis házrészüket (tudjátok, nem nagy ház és a fele lett volna csak a Francié) a gondviselőjükre hagyták. Hát nem megérdemli azt az Ági? Mit küszködött szegény a két nagy­beteg öreggel egész télen! — Pedig megmondta nekik, ő nem kéri, hogy ráhagyják a Franci részét. — Hát persze, nem olyan az. De aszonta rá a Maris néni — nagyon igazságos asszony volt világéletében —, hogy annak ott lesz a szőlő, meg a föld jussa, úgy igazságos, hogy aki vesződött velük, kapjon is valamit. Hát nem igaz? — Dehogynem. No és ha az egészet neki adja is? Nem szólhatna a Fran­ci semmit, mert tőle sem tagadtak meg semmit, hisz’ nemrég kért és kapott az öregektől (mert amíg egészségük volt, úgy dolgoztak azok, hogy csoda) „kölcsönbe” 3000 forin­tot. — Igazán? A szégyentelen. Csak addig jó neki az édesanyja, amíg adni tud? Hát csak ezért kell megbecsül­ni? Megtagadni az édesanyát... Holta után még a koporsója mellé se akar odaállni? Nézd csak, nézd, milyen he- cegánt, mintha nem is a szülőanyját temetnék! — Hát persze, haragszik a juss mi­att. Meg is mondta. Elég szomorú ez. Én aszondom, legjobb annak, aki nyugdíjas, megvan a nyugodt öreg­sége, tiszteletet is többet kap akkor. — Hát persze, hogy jó a nyugdíj. A jövőben majd a parasztnak is lesz. De nem minden „gyerek” olyan ám, mint ez. Ott van a Csombor Ju­lis, mindenki példát vehet róla. Hogy milyen türelemmel, szeretettel gon­dozta, ápolta férjével együtt egész a néni haláláig nagybeteg édesany­ját! Oszt, nem a jussáért tette, mert szegényke nem hagyott rájuk sarok­házat. Még tovább is beszélgetnek, ellépek mellőlük. Elgondolkozom. Sajnos, kísért még a múlt. A „kaparj kurta, neked is lesz” káros öröksége, a régi rossz szokások, a régi rendszer embertelen törvényei sokszor megbontják még ma is a családot. De ami biztató, egyre kevesebb áz ilyen és hasonló eset, és ez a jó. Ami szintén nem lényegtelen, kialakul éis egyre inkább megálljt kiáltóan for­málódik a közhangulat ellenük. Ez gondolkodásra készteti azokat, akik csak magukkal törődnek és még szü­lőanyjukat is megtagadnák a „juss” miatt. Somi Benjaminné megmutatta nekik és beszélt a fi­gyelmesen hallgató gyermeksereg­nek a nagy Szovjetunióról, a szovjet emberekről és gyerekekről... — Gyönyörű helyeken jártunk — mondja — akár a hatalmas Lomo­noszov egyetemet, a szinte mesesze­rűen csodás Metrót vagy a gyönyörű 15 kilométer hosszú Gorkij utcát említsem. Itt »jártuk« meg egyszer egy este, de nem is »jártuk« meg, hi szén megmutatkozott a szovjet em­berek határtalan kedvessége, segíte- niakarása. A gyönyörű utcán nem tudtuk merre kell hazamennünk a szállóba, annyira lekötött bennüvr két a kimondhatatlanul változatos látnivalót nyújtó szép utca esti pom púja. Végül nagyon udvariasan, ked vesen és előzékenyen egy rendőr igazított útba bennünket, mondván, itt van mindjárt, nem messze az citálunk keresett végcél. Ez a »mind járt« végigkísért bennünket egész ottlétünk alatt, mert az előbbi »mind járt« is négy-öt kilométeres sétát \jelentett. Máskor meg azt tapasztal­juk, hogy a szovjet embereknek há­rom-négyszáz kilométer is (termé­szetesen közlekedési eszközzel) nem olyan nagy távolság. — Kedvességükre, figyelmességük re még jellemzőbb a kollegám ese­te. Ugyanúgy eltévedt mint mi, de ő a rendőr magyarázatára sem tudott hazakerülni. Mikor ezt értésére ad­ta a rendőrnek, és az megtudta, hogy magyar, néhány perc múlva a tele­fonon kihívott autó már röpítette is haza a szállására. — Voltunk a Panoráma moziban is. A szovjet emberek nagyon büsz­kék rá. Magam is csak felső fokok­ban tudok róla megemlékezni. Leír­ni, elmondani lehetetlen milyen szép volt, ezt látni kell. Természetesen e néhány epizód csak. kis része és nem is a legfon­tosabb része a tanulmányútnak, hisz a jónéhány iskola meglátogatá­sáról .az ottani pedagógusokkal foly­tatott tanácskozásról az itthon is fel használható tapasztalatokról nem is beszélgettünk. — Majd legközelebb sort kerí­tünk arra is — búcsúzom el Misky elvtárstól, magam is nagyszerű, él­ményekkel gazdagodva. (i—e)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom