Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-07 / 105. szám

4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. m.tjus 7.. SPORTHÍREK A Nagydorogi Sportkör kibővített vezetőségi ülésén tárgyalta meg a sportkör helyzetét és a szakosztá­lyok munkáját. A vezetőségi ülésen megjelent Lépő László, a Megyei TST elnöke és Metz István, a Me­gyei Ifjúsági Sportbizottság elnöke is. * Mint a Baranya megyei Kosárlab­da Szövetség közölte, az április 5-re, Bonyhádra kiírt — de elmaradt — Bonyhád—Paks területi női mérkő­zés újbóli kiírását rendelte el. A já­tékvezetők igazolt költségeit az el­maradt mérkőzéssel kapcsolatban Paks csapata köteles megtéríteni. * Az április 26-ra kisorsolt Paks— Tamási ifjúsági labdarúgó-mérkőzés, mint ismeretes elmaradt. A mérkő­zés új játszási ideje június 21-e, Pakson. * A szövetség idős Kvéder János váraljai lakost a játékvezetővel szem ben elkövetett sportszerűtlenségért ez év december 31-ig minden tiszt­ség viselésétől eltiltja azzal, hogy a mérkőzéseken még rendező sem lehet. * Debreczy Zoltán ifjúsági szövetsé­gi kapitány tisztségéről lemondott. A Labdarúgó Szövetség Elnöksége az ifjúsági kapitányi tisztséggel Bus Ambrus sporttársat bízta meg. * A labdarúgók minősítési könyvé­nek felülvizsgálása, kartonozása be­fejezéshez közeledik. A régi minő­sítési számokkal ellátott könyvecs­kék június 30-ra érvényüket vesztik. A sportkörök vezetői gondoskodja­nak arról, hogy az összes minősítési könyveik 500 000-en felüli igazolási számot kapjanak. Az új minősítési számok ellátására beküldött köny­veket a szövetség postafordultával — az új szám bejegyzése után — visszaküldi. SP6BT Ái NB lll-es Bizottság hétfő délutáni ülésén a bizottságot Karth Ferenc, a Baranya megyei Szövetség titkára tájékoztatta a fo­lyó ügyekről. így közölte, hogy az Országos JT küldi továbbra is a mér kőzésekre a játékvezetőket, de való­színűleg a következő évtől kezdő­dően ismét a Baranya megyei JT veszi át majd ezt a szerepkört. Bejelentette a bizottságnak Karth sporttárs azt is, hogy a Székesfehér­vári Vasútnak a Bajai Építők ellen benyújtott óvását elutasította a szö­vetség. Majd a Bajai Bácskának a Pécsi BTC elleni 0:2-es mérkőzés megóvá­sát vette a bizottság tárgyalás alá. A találkozót ugyanis a bajai csapat egy öngóllal és egy olyan góllal vesz tette el, amelyet a bajai hátvéd a gólvonal előttről vágott ki a kapu elől. A mérkőzést Dobszai sporttárs, a bajnokságban érdekelt Kaposvári MTE kézilabda-játékosa vezette, aki az óvás szerint nem tudta megőriz­ni tárgyilagosságát. Az NB III-as bi­zottság tagjai egyhangúlag olyan ál­láspontot foglaltak el, hogy az óvás­nak nem kell helytadni, de a Bajai Bácska beadványa felterjesztendő az országos elnökséghez, hogy lássa az anomáliákat és a jövőben igyekezze­nek elejét venni annak, hogy ha­sonló esetek ismétlődjenek meg. TEKE Ismét „nagyüzem" a teke sportban Röplabda-siker A napokban rendezték meg Bu­dapesten az országos középiskolás röplabda-bajnokság döntőit. Az első ízben lebonyolításra kerülő verse­nyen Tolna megye is képviseltette magát a Dombóvári Tanítónőképző női csapatával. A dombóvári lányok a területi döntőben Mór, Kaposvár és egy budapesti csapat megelőzésé­vel vívták ki maguknak az orszá­gos döntőben való indulás jogát. Fi­gyelembe véve a Tolna megyei röp­labdasport helyzetét, már a négyes döntőbe való bekerülés is óriási si­kernek számít. A dombóvári lányok Budapesten sem vallottak szégyent és a 3. helyezést szerezték meg. Egye­dül a bajnok pápaiaktól kaptak ki 19 ponttal a második helyezett Bp. Lengyel Technikum együttese csak nagy küzdelemben tudott győzni el­lenük 37:34-re. A budapestiek mind össze egyetlen ponttal kaptak ki Pá­pától, így nem sok hiányzott a hár­mas holtversenyhez. • A 3—4. helyért folyó küzdelemben a dombóváriak fölényes 19 pontos (57:38) arányú győ zelmet arattak a komoly röplabda­sporttal rendelkező Debreceniek el­len. A megye röplabdát kedvelő hí­vei nagy örömmel fogadták a szép szereplés hírét. Reméljük, hogy a röplabdázók a jövőben is hallatni fognak magukról. Az összevont megyei tekebajnok­ságban (Somogy, Tolna, Zala) Dom­bóvárról a Szpartakusz és a Vasút csapata vesz részt. Ugyanezen baj- | nokság II. osztályában a Szparta­kusz II. csapata, míg az ifjúsági baj nokságban ugyancsak a Szpartakusz ifjúsági csapata vesz részt. Különö­sen a Szpartakusz csapatai szerepel­nek sikerrel. A sportkör vezetősége részéről helyes kezdeményezés volt az ifjúsági bajnokságra való bene­vezés, mert utánpótlás csakis ezen keresztül biztosított. Az I. osztályú bajnokságban sze­replő Szpartakusz versenyzők máris jó formában vannak. Csupán a KMTE ellen volt kisiklásuk, a többi mérkőzésüket megnyerték. Marcali elleni mérkőzésük alkalmával hazai pályán Horváth László megjavította Király István 1957. óta fennálló 448 fás megyei egyéni csúcsát. Horváth ezen a mérkőzésen 449 fát ütött. A megyei I. osztályban elért ered­mények. Dombóvári Szpartakusz— Dombóvári Vasút 7:1. Legjobb do­bók: Ács 403, Sebők 402, illetve Ág­falvi 382, Kovács 380. Kaposvári MTE—Dombóvári Szpartakusz 2:6. Legjobb dobók: Szabó 420, Friss 404, illetve Ács 395, Sebők 384. Dombó­vári Vasút—Kaposvári Petőfi 2:6. Legjobb dobók: Major 385, Ágfalvi 373, illetve Herceg 403, Horváth 387. Kaposvári Vasút—Kaposvári Dó zsa 7:1. Legjobb dobók: Szabó 384, Tengeri 365, illetve Felezer 380, Go- rics 377. Lovászi—Dombóvári Szpar­takusz 2:6. Legjobb dobók: Ságh 401, Szabó 355, illetve Horváth 423, Ács 406. Kaposvári Dózsa—Dombóvári Szpartakusz 1:7. Legjobb dobók: Ba lázs 397, Hideg 369, illetve Sebők 409 Király 404. Dombóvári Szpartakusz —Marcali 7:1. Legjobb dobók: Hor­1. Dombóvári Szpartakusz 2. Nagykanizsai Bányász 3. Kaposvári Petőfi 4. Kaposvári MTE A Dombóvári VSE négy lejátszott mérkőzéssel a tizedik helyen áll. A II. osztályú bajnokságban a Dombóvári Szpartakusz II. csapata három mérkőzést játszott és mind­hármat megnyerte. A Kaposvári Len dület ellen 5:3, a Nagykanizsai Bá­nyász II. ellen ugyancsak- 5:3 és a Kaposvári Szpartakusz III. ellen 6:2 arányban győztek és ezzel a tabella 11.578 11.451 8.927 6.991 29 27 21 21 élén állnak. Ebből a csapatból Gyű­rűs érte el eddig a legjobb ered­ményt, 398 ütött fa eredményével. A Dombóvári Szpartakusz ifjúsági csapata eddig két mérkőzést játszott. Az elsőt a Kaposvári Tipográfia el­len 6:0 arányban elvesztette, a má­sodik mérkőzését viszont szép já­tékkal a Kaposvári Építők ellen 4:2 arányban megnyerte. Lengyel Felsőnána—Kölesd 3:2 (3:0) Járási bajnoki mérkőzés Kölesden. A mérkőzés első perceiben a hazai csapat támad, de a jól védekező fel- sőnánai védelemmel szemben nem tudtak eredményt elérni. A 10. perctől feljönnek a felsőnánaiak, elő­ször Kocsis kapufát lő, majd pár perc múlva Miklós megszerzi a veze­tést. 1:0. A 22. percben Kocsis a fél­pályáról elindulva lefut és a jobb sa­rokba lő. 2:0. Ezután kiegyensúlyo­zottá válik a játék, a hazaiak is tá­madnak, de a 39. percben a vendégek érnek el gólt Kocsis révén. 3:0. A második félidőben Erős érvénytelen gólt fejel, majd a 15. percben szépít a hazai együttes. 3:1. A 20. percben RÖPLABDA Járások közötti röplabda-mérkőzés Gyönkön A tamási és a gyönki járás között járások közötti válogatott röplabda­mérkőzésre került sor Gyönkön. A rossz időjárás ellenére is lejátszásra került a mérkőzés mintegy 150 néző előtt. Tamási járás—Gyönki járás 3:2 Női mérkőzés GÓLTOTÓ a május 10-i mérkőzésekre 1 Szekszárd—Bajai Bácska (NB III) Bátaszék—Nagymányok (megyebajnoki mérk.) 1 Beküldési s határidő: május 9. Tamási járás: László, Szabolcs, Kiss, Vajk, Horváth, Hábel. Gyönki járás: Molnár, Zsigmond, Botos, Ka­szás, Nagy, Klézli. Mindkét csapat nehezen talál magára a rossz, csúszós talajon. A tamási csapatnak sikerül elhúzni a gyönki csapattól és már úgy néz ki, hogy a gyönki csapat csú­fos vereséget szenved, amikor Botos jó szerváival feljön a gyönki csapat. Az első szettet 15:ll-re a tamási járásiak nyerik. A második játszmában a ta­mási válogatott csapat többet és szebben támad, és szép, ötletes csa­patmunkával újból győztek 15:6 arányban. A harmadik játszmában a gyönki lányok kitettek magukért és 15:5-re győztek. A 4. játszmát is a gyönki járás nyerte, a döntőnél azon­ban a tamási járásnak sikerült a győzelmet megszerezni 15:5 arány­ban. így végeredményben a mérkő­zést a tamási járás válogatottja 3:2- re nyerte. Férfimérkőzés Gyönki járás: Németh, Vincze, Schmidt, Szőlősi, Piánk, Kocsi, Reha, Toderó. Tamási járás: Szabó, Radnai, Horváth, Kajtár, Borovics, Mohai, Verhás. A közönség nem csalódott a játékban, mert az első percekben már szép feladások és lecsapások voltak. Az első játszmát a tamási já­rás válogatottja 15:2-re nyerte. A második játszmában a gyönkiek nyer tek 15:7-re. A harmadik és a negye­dik játszmánál már teljesen ellapo­sodott a tamási csapat játéka. A gyönki csapat tagjai végig lelkesen küzdöttek és megérdemelten nyerték a járási válogatott rangadót 3:1 arányban. Atlétikai verseny Bátaszéken A Bátaszéki VSK néhány számból álló atlétikai versenyt rendezett. Jobb eredmények: 100 m: Kovács 12.7. 200 m: Cih 25.8. 800 m: Jakab 2:21. 2. Pfund 2:23. 3. Hormányi 2:26. 1500 m: 1. Pfund 4:39. Rúd: 1. Cih 290. Diszkosz: Takács 38,42. 2. Bihari 35,78. Az eredmények közül Cih rúdug­rása biztató, Pfund első éves ifjúsági versenyző, lehet belőle jó középtáv­futó, Takács utolsó éves ifjúsági ver­senyző, eredménye egészen jó. Ha nem lenne olyan alacsony, idővel nagy eredményekre is képes lenne. a vendégek szabálytalankodnak. A büntetőt Lehelvári értékesíti. 3:2. Et­től kezdve a hazaiak irányítják a játékot, de az eredményen már nem tudnak változtatni. Nagy TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 20-10, 20-11 Felelős kiadó: az MSZMP Végrehajtó Bizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 A TOLNA MEGYEI MDZIiiZEMl VÁLLALAT JELENTI Végül bejelentette a Baranya me-. gyei Szövetség a bizottság tagjainak, hogy a bajnokság hajrájára az első hely és a kiesés sorsát eldöntő mér­kőzésekre szövetségi ellenőrt külde­nek ki. így szövetségi ellenőr lesz jelen vasárnap a Szekszárdon leját­szásra kerülő Szekszárdi Petőfi—Ba­jai Bácska mérkőzésen is. Az ülés ezúttal is rendkívül szí­vélyes hangulatban folyt le és a bi­zottság tagjai részéről teljes egyet­értés nyilvánult meg. Itt tudtuk meg azt is, hogy a Ba­jai Bácska együttesét sokan kísé­rik el Bajáról a vasárnapi szekszár­di mérkőzésre. váth 449, Sebők 400, illetve Mihá­lyi 367, Kiss 365. Az élcsoport állása az eddig leját­szott fordulók után: Gerjen—Szedres 1:1 (0:0) Járási bajnoki mérkőzés, Gerjen, 200 néző. Vezette: Csordás. Mór az első percekben veszélyes támadásokat vezet a szedresi csapat és ez a fö­lény megmarad a félidő végéig, de gólt nem sikerül elérni. Sok helyzet marad kihasználatlanul mindkét csa­társor részéről. A második félidő góllal indul. Rostási tör kapura, hár­man is támadják, de okosan Farkas elé gurít, aki a hálóba lő. 0:1. Ez­után mindkét csapat erősen támad. Rostásinak vannak jó megmozdulá­sai, de erősen őrzik. A másik oldalon Szabó vezet szép támadásokat és ve­szélyeztet. A 38. percben Szontág II. könnyelműen szerel, Szabó elfut a labdával és a felső sarokba lő. 1:1. Jók: Tóth, Rostási; illetve Szabó, Bán. Iker A próhirdetégek JÓKARBAN lévő Pannónia eladó. Uzner, Tengelic. Érdeklődés: vasár­nap. EGY darab 4—5 éves szamarat sürgősen venne Talajerőgazdálkodá­si Vállalat. Szekszárd, Marx u. 11. PAKSI FÜSZÉRT Kirendeltséghez fiókvezetőt keresünk. Részletes ön­életrajzot kérünk. Szekszárd, Ga- ray-tér 5—7. FÜSZÉRT Központ cí­mére. SZÖLÖOLTVÄNYOK, II. oszt. 80 fillér darabonként, I. oszt. gyökeres vad 50 fillér. Ifj. Dér József, Abasár 2. szám. m Az utolsó felvonás A magyarországi fasiszta ura­lom kulisszatitkairól. Leleplező dokumentumfilm 1944 előkészítőiről és véres uralmukról. 10 éven alul nem ajánlott! Harc május 8—11 Szekszárd május 7—10 Gerjen május 16—17 Hárman jöttek az erdőből Ki az áruló? Magyarul beszélő szovjet film. Győré Szekszárd Tolna Dombóvár Pincehely cALmutiüf! ének Szerelmek, sorsok, életek. Magyar film. 10 éven alul nem ajánlott! Alsónána öcsény Bogyiszló Bonyhád Bölcske május 9—10 május 13—14 május 16—17 május 22—24 május 23—24 Apák iskolája Egy tanító nehéz útja. Magyarul beszélő csehszlovák film. 10 éven alul nem ajánlott! Madocsa Bonyhád Dunaföldvár Paks május 9—16 május 10—12 május 15—17 május 18-2« TEGNAP Magyar film. Főszerepben: Makláry Zoltán, Pécsi Sándor, Ungváry László és Görbe János Kossuth-díjas művészek. Pincehely Bonyhád II. Iregszemcse Bonyhád I. Értény Hőgyész Nagydorog Ozora Sárpilis Decs öcsény JÖN! JÖN! május 9—10 május 11—13 május 8—10 május 15-17 május 16—17 május 9—10 május 9—14 május 13—14 május 16—21 május 16—17 május 13—14 május 16—17 Jl tUlteúdégtudá utcaiéin^ Sartre színművének magyarul beszélő francia filmváltozata. Csak 18 éven felülieknek! május 9—16 május 16—17 május 20—21 május 23—24 harangok Rómába mentek Magyar film. Főszerepben: Gábor Miklós. Tájfun Hagaszaki felett Színes francia-japán film. Gyönki járás—Tamási járás 3:1

Next

/
Oldalképek
Tartalom