Tolna Megyei Népújság, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-19 / 91. szám
8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. április 19. Á PUTRIK GONDJA... Mi mindent tud az eleklrnikns agy? — A cigányok az én „embereim” — mondja a németkéri tanácselnök. Kolo István, amikor e kérdésről érdeklődünk. Már természetesen olyan szempontból az ő „emberei”, hogy törődik velük, ismerve gondjuk, bajuk legnagyobb részét, s mint az államhatalom helyi képviselője az új, az emberséges szellemnek megfelelően igyekszik sorsukat irányítani. Mert nem volt ez mindig így, különösen a felszabadulás előtt. Erről bővebbet Reményi Pál, a tanácstitkár tud mondani, aki idevalósi. — Az elmúlt évek alatt nagy változáson mentek keresztül az itteni cigányok is — mondja. — S szerintem a munka, az volt, az, amely megváltoztatta őket. Természetesen ehhez az is kellett, hogy munkát kapjanak. Akkoriban azonban a Klein Tóni, a Kovács Endre és a Szlúha Ala- dár-féle földbirtokosok s még az állami erdőgazdaság is — a falut mint egy fojtogató bilincs vették körül — kutyákkal, csendőrökkel űzték, hajtották a cigányságot. Csoda-e, ha a felülről táplált faji megkülönböztetés lejjebb is polgárjogot nyert? S az eredmény: sors- üldözött, kóborló, bizalmatlan nép vált belőlük. Mindenkiben ellenséget láttak, s úgy is cselekedtek. Csoda-e, hogy teljes mértékben e problémát nem sikerült végleg felszámolni? Nem, de ma már felülről is az a cél, munkára szoktatni őket. Megértéssel, jó szóval és főleg segítséggel újra a társadalom hasznos tagjaivá tenni őket. — Sokszor ki kell állni még mellettük — mond ja Kolo elvtárs —, de meg is teszem, mert van köztük, aki megérdemli, s ezek száma egyre nő. Ezután elmond egy esetet, amikor fakitermelésnél egyeseket nem akartak az erdőmunkások maguk közé fogadni. „Ök nem dolgoznak cigányokkal” — mondták. A végén Egy kis filatélia Az első postabélyegek 1840-ben je lentek meg Angliában. Ragasztó nélkül erősítették a borítékra, pecsétviasszal, sőt gombostűvel. * Oroszországban az első, borítékra nyomtatott postabélyegek 1845-ben, az első orosz postabélyeg pedig 10 kopek értékben 1857. december 10-én jelent meg. * 1856-ban Brit-Guyanaban a vésnök hibájából egy bélyeg csupán egyetlen példányban jelent meg. Tizenhét év múlva véletlenül rábukkant egy bélyeggyűjtő, de nem tudta, milyen érték van a kezében, s 6 schillingért eladta. Amikor 1885- ben kitudódott, hogy a bélyeg rendkívül értékes, egy angol bélyegkereskedő akkor óriási összegnek számár kifakadtam: „azt hiszitek, hogy Amerikában vagyunk, ahol csak beszélnek az emberek egyenjogúságáról, de üldözik a négereket?” — mondtam nekik. A múlt hibáit nekünk kell jóvátenni, mi vagyunk az ország gazdái. így elsimult az ellentét. S hogy ma már a környező nagyüzemi gazdaságokból sem ebrudal- ják ki a becsületes cigányokat, változnak ők is. Az Ignácokról, a Száraz-család tagjairól, Kalányo- sékról csupa jót lehet hallani. És gyarapodnak is, habár még a putrit nem tudják elhagyni. Száraz Péternek például lova, tehene, egész kis gazdasága van, de lehetne sorolni többeket is közülük. Orsós József ék már házat is akartak építeni, s itt van egy bökkenő is. Talán, ha nem így elkülönülten, faluvégeken települnének, hanem a lakott helyeken elkeverednének, gyorsabb volna fejlődésük, a társadalom segítsége is gyorsíthatná ezt. De bizonyos mértékben, talán törvényeink is elősegítik ezt az elkülönítést. Láttunk például egy házépítési engedélyt itt. Mindenféle szerv, egészségügy, tűzrendészet, tanács javaslata kell az érvényesítéséhez, de ezenkívül a leendő első és hátsó szomszéd beleegyezése is. Nos még nem minden ember fejéből sikerült kinevelni a cigányokkal kapcsolatos előítéleteket. Ezért költöztek el Orsósék inkább a faluból is. A putrihoz való ragaszkodást itt nem tudták megmagyarázni, pedig a tanács házhelyeket is osztott ki számukra. Azonban ott is csak putrit akartak építeni. Erre az iskolában kaptunk választ Kiss Ferenc igazgatótól. A régi szellemi elnyomás és kiközösítés átkaként a tudatlanság, a babonákban való hit egyik oka ennek. — Megkérdeztem én is — mondja mító, 25 font sterlingért megvette. Később ez a bélyeg a híres Ferrari filatelistához került, majd halála után, 1922-ben egy amerikai milliomos árverésen 70 ezer arany rubelért vásárolta meg. A bélyeg jelenlegi értéke 100 ezer rubel. * Kubában körülbelül 5 évvel ezelőtt illatos bélyegeket bocsátottak ki. Az illatosítást úgy érték el, hogy a ragasztóba különféle eszenciákat kevertek. * 1955 végén a magyar alumínium- ipar megteremtésének 200. évfordulója alkalmából Magyarországon ad ták ki a világ első, alumíniumra nyomott bélyegeit. Az alumíniumlemez vastagsága 0.009 milliméter. Kiss elvtárs — miért nem építkeznek? A válasz az volt: „mit gondol igazgató úr, ha én meghalok, a gyermekeim nem mernek majd a házba bemenni, félnek, hogy a szellemem visszajár. A putrit szétrombolják, máshol építenek újat, s mentve vannak a szellemektől”. — Nézetem szerint az iskola sok segítséget adhat fejlődésükhöz. Annak örülök, hogy ebben az évben sikerült valamennyi cigánygyereket beiskolázni. Tudásban gyarapodva, ezek a gyerekek már mások lesznek, mint szüleik, de a velük tanuló gyerekek is. ők már sokkal jobban megértik egymást. (í—e) Halálsápadt fiatalember ül a vádlottak padján. És ezt a fiatalembert egyszerre sajnálja és mélysége sen elítéli az ember. Sajnálja, mert a férfivéválás éveiben valósággal példakép volt az életútja, nagy akaraterővel küzdött, méltó lett az egyik legnemesebb élethivatásra, és most mégis itt ül a vádlottak padján, kezén bilincs, mellette a fegy- őr. Emberéletre tört. Dr. Farkas tanácsvezető bíró meg állapítja a személyi adatait: Balázs József, született 1932-ben, gyógyszerész, Bátán lakott, ott vezette a gyógyszertárat. Biró: — Az ügyészség szándékos emberölés kísérletével vádolja. Az idei év február 27-én rátámadt Horváth Péter 70 éves bátai lakosra, késsel megszúrta. A szúrás a máját is érte. Hosszú időn keresztül kezelték a kórházban és még ma sem gyógyult meg teljesen. Elismeri a bűnösségét? Vádlott: — Igen. Hangja a sírásba megy át és alig tud összefüggően beszélni. — Heten voltunk testvérek. A gimnáziumból kimaradtam a család nehéz anyagi körülményei miatt. Később szakérettségire, majd egyetemre kerültem. Amikor végeztem, kineveztek gyógyszerésznek. 1954- ben megházasodtam, egy gyermekünk is van. Bíró: — Az adatok szerint maga volt alkoholelvonó kúrán is ... Vádlott: — Igen, voltam január 15 és 31 között. Rászoktam az italozásra, nem tudtam magamon uralkodni, ha beittam. Sokat jártunk a barátokkal a tanyákra és a kocsmába italozni. Végül láttam, hogy ez így nem mehet. Jelentkeztem elvonó kúrára. Bíró: — Most arról beszéljen, hogyan történt ez a szúrkálási eset... Vádlott: — Nézeteltérés volt köztem és a feleségem között. Ezen a Egy indián törzsfőnök teljes díszben^ lobogó tolikoronával megérkezik a New York-i központi pályaudvar előtt elhelyezett elektronikus agyhoz és három kérdést tesz fel neki: »Ki vagyok? Mennyi a súlyom? Hová utazom?« Az agy pillanat alatt válaszol: »Indián vagy. Súlyod 173 font. Puebloba mész, Colorado megyébe«. Az indián letépi tolláit, esőköpenyt és puhakalapot vesz, visszamegy az elektronikus agyhoz és ismét felteszi ugyanazt a három kérdést. Az agy újból szempillantás alatt válaszol: »Még mindig indián vagy. Még mindig 173 font a súlyod, de éppen lekésted a puebloi vonatot«. napon is söröztem. Hozattunk haza sört. Bíró: — Nem sokkal előtte volt alkoholelvonó kúrán. Ennek ellenére utána is fogyasztott szeszesitalt? Vádlott: — Csak sört. Azt is otthon ... A szervezetemnek szüksége volt reá, mert az egészségem nem volt rendben. Bíró: — Hogy kerültek magukhoz a zenészek? Vádlott: — A kocsmában voltam. Már jó sokat ittam, jó kedvem volt és zenéltettem. Közben a négy zenészt elhívtam hozzánk. Arra gondoltam, hogy éjjeli zenét adok a feleségemnek és ezzel talán majd sikerül kibékítenem. Szóval, ezzel akartam neki kedveskedni. Bíró: — Hogyan történt az a verekedés? Vádlott: — Amikör kimentem, én nagyon ideges lettem, mert gyenge idegzetű vagyok. Gyógyszert is szedtem aznap, mert a fejem fájt. Ráadásul italos is voltam. Annyira erőt vett rajtam az idegeskedés, hogy nem is tudok semmit a történtekről. Csak arra emlékszem, hogy éjjel fél kettő tájban a körzeti rendőr felébresztett. Bíró: — Arra nem emlékszik, hogy kergette a sértettet? Vádlott: — Nem. A szúrásra sem emlékszem. Bíró: — Mindig szokott magával kést hordani? Vádlott: — Csak egy idő óta, amióta vidéken járok és rendszerint hideg ételt szoktam enni, amihez kés is kellett. Bíró: — Ez volt a zsebkése? Vádlott: — Igen ... Bíró: — Előzőleg haragban volt a sértettel? Vádlott: — Nem. Semmi bajunk nem volt egymással. Nagyon sajnálom, hogy megtörtént ez a dolog. „Nem emlékszem a történtekre” Egy mérnök elektronikus agyat készít és bemutatja a barátjának: »Bármilyen kérdésre tud válaszolni«, — biztosítja a hitetienkedőt, aki a következő kérdést teszi fel: »Hol van az apám ebben a pillanatban?« Az elektronikus agy haladéktalanul válaszol: »Az ön édesapja Uj-Skóciában horgászik«. A szkeptikus jóbarát nevetve így szól: »Szó sincs róla, apám Robert Brewster, San Franciscóban van. Az imént beszéltem vele telefonon«. Az agy válasza: »Robert Brewster ugyan valóban San Franciscóban van, az ön édesapja viszont kétségtelenül Uj-Skóciában horgászik«. — ezt többször is elismétli. Azt próbálja elhitetni, hogy önkívületi állapotban volt. De hát az eset részlet« nek tanúi vannak és azok meghallgatása után egyre inkább kirajzolódnak a cselekmény körvonalai: Veszekedtek a feleségével. Horváth Péter figyelmes lett a veszekedésre és megállt az épület előtt, kötelességének érezte, hogy segítsen, mivel úgy vélte, hogy komoly veszély van. Balázs egyébként bántalmazta, ütötte a feleségét és vé* gül rátámadt Horváth Péterre.- Hosszú távon kergette a sértettet, aki bemenekült egy házhoz és segítségért kiabált. Balázs Józsefet többen próbálták megfékezni, de a szúrást nem tudták megakadályozni. Végül is rendőrt hívtak, aki intézkedett a sérült beszállításáról és Balázs őrizetbe vételéről. Eddig a történet. A bíróság Balázs József bűnösségét szándékos emberölés kísérletében állapította meg, s ezért hatévi börtönbüntetésre és háromévi jogvesztésre ítélte: És hogy ez így alakult, vagyis hogy a tekintélyes hivatás után Balázs József börtönbe került, ezt kizárólag saját magának köszönheti. Nem fékezte káros szenvedélyeit és ez a bűntett ennek lett a következménye. A felesége mondta róla a tárgyaláson a tanúvallomásában: — Jól éltünk, nem volt köztünk semmi különösebb differencia. De ha ivott, akkor már nem tudta, hogy mit csinál, nem tudott magán uralkodni. Nos, hát nem lett volna jobb ezt elkerülni? Ha van egy kis akaratereje, kiszabadítja magát e káros szenvedély rabságából, továbbra is megbecsült, elismert ember — gyógyszerész — lehetne, akinek az emberek fiatal kora ellenére is előre megemelik a kalapjukat. De így? Az emberek megvetése és a börtönőrök kísérik. B. F. A káros szenvedély Elvonó kúra — bicskázás — börtön Háry János valóban élt, ssekssárdi fasekas volt De ők hitték mindnyájan, a potrohos biró, A vigadó legények, meg a gonosz író. A furfangos diák is nagyot hörpintve szólt Nincs oly vitéz a földön, mint Háry bátya volt. (Garay János: Az Obsitos) Kevesen tudják, hogy Háry János nemcsak holmi mesealak volt, hanem valóban élt, szekszárdi lakos volt és itt is halt meg. Amikor megkapta az obsitot, 35— 36 éves lehetett és az igen prózai, de annál tiszteségesebb fazekasmesterséget űzte Szekszárdon. Erről ma már egész sor írásos bizonyíték került elő, amelyeket részben Tolna megye levéltárában, részben a fazekas céh tulipános, vaspántos ládájában őriznek. Úgy tudják, Háry János 1766 körül született, valószínűleg Simontornyán. Családjával együtt innen került Szekszárdra. Itt állt be a hadseregbe, és egy ideig a Hessen- Homburg huszárezredben szolgált. 1804-ben mint közlegény kapta az obsitot, a végleges elbocsátó levelet. (Ebben tévedett Garay, aki azt írta róla, hogy baka volt — bár lehet, hogy ezt csak a vitézkedő Háry mester humoros mivoltának hangsúlyozása miatt írta így.) Garay egyébként maga is ismerte a „nagy derék vitézt”, aki kedvelt alakja volt Szekszárdnak. Alacsony, sovány emberke volt, s némi lőcslábbal rótta élete írtjait. Orrhangú beszéde fokozta megjelenésének humoros hatását, bár ő nagyra tartotta magát és eszeágában sem volt tréfálni. A szívesen beszélő, sokat mesélő furfangos figurát a vármegye és a város urai gyakran meghívták házukhoz. Ilyen alkalmakkor nem kellett sok noszogatás, az első pohár bor után hamarosan rákezdett vitézi tettei felsorolásába. A régmúlt dicsőségből azonban nem lehet megélni. Jól tudta ezt Háry is, aki alighanem már katonáskodása előtt is a kályhás- és fazekasmesterséget tanulta. Ezért történhetett, hogy zsebében obsitjával, fejében ezernyi képzelt kalandjával, visszatért az agyaghoz és fazekasmesterként dolgozott továbbra is. Hamarosan tagja lett a céhnek, a céh nem éppen nagy dicsőségére, egészen haláláig, 1850-ig. Hanem mint a céh iratai és feljegyzései bizonyítják, a derék mesterrel sok baj volt. Háry mégis büszke volt szakmai tudására, arra, hogy állítása szerint nincs nála jobb gölöncsér Tolnában, Baranyában, de talán az egész világon sem. Ha el-elborozgatott barátaival, fennen hangoztatta is: — Nincs több olyan gölöncsér széles e világon, mint én ... — Hát a Bicsérdy? — kérdezték. — No meg az ... — hagyta rájuk engedékenyen. — És Kelemen bácsi? — Nem mondom, az se rossz éppen. — Hát Komáromi — faggatták már a tréfa kedvéért is. — Igaz, az is jó... De mondjatok még egyet, ha tudtok! — fakadt ki türelmetlenül. — Hogyan mondjunk — válaszolták kacagva — amikor nincs is több gölöncsér az egész megyében! Igen nyugodt vérmérsékletű, flegmatikus ember lehetett, aki nem csinált nagy gondot magának holmi apró-cseprő balesetből, mert amikor egy helyen kályhát rakott és az másnapra összedőlt, a finom tyúkhúsleves meg mind ott sistergett a parázsban, a szemrehányóknak csak ennyit vetett oda: — Ja, barátaim, semmi sem tarthat örökké... Háry Jánosnak a fazekascéhbeli ügyeiről sok, nem éppen hízelgő bejegyzés áll a céh könyveiben. Az 1720-as évszámot viselő céhládából egy jegyzőkönyv és egy taglista került elő. A taglistán — egyebek között — ez olvasható: „Háry János 1804 Esztendő November Holnapjának 25-dik Napján bé- iratódott a Fazekasok Tzéhtársaságá- ban és minden rá esendő Taksát megfizette és mint Tzébeli Mester Emberhez illik, Remeket is Tsinált.” A rossz nyelvek szerint „remeke” egy olyan fazék volt, aminek két- akkorára sikerült a fedele, mint amekkora illett volna rá. (Ezóta mondják Szekszárdon: „Úgy illik rá, mint Háry fazekára a fedő”.) Egy másik bejegyzés: „Háry az Édes Annya halálára adott Viasz Gyertya árát ki fizette 3 forintokat”. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy valami pontos fizető lett volna, sőt ellenkezőleg, igen hanyag, pontatlan adós volt. Éveken át adós maradt a különféle díjakkal, mire többször megsürgették, öreg ember lett, nemsokára meg is halt, de még mindig tartozott. Ám a „Tzé” azért nem hagyta magát, és nagynehezen még bevasalta rajta hatéves tartozását, „9 kemény Pengő Forintokat”. Van végül még egy bejegyzés: „Anno 1820-dik Esztendőben, Májusnak 21-ik napján beszegőtte a maga inassát Háry János Berecz Józsefet oly móddal, hogy Négy esztendeig tartozik nála inasképpen lenni az Ideig Gazdája meg tartozik inasi ruhával ruházni. Gazdája fizeti meg Szegőttetőtt és Szabadulój- ját. Négy pár Fejér Ruhát ad azon négy Esztendőbeli idejéig. Szabadulásán) ad egy Pár Fejér ujj ruhát: Most Háry meg füzetté a 2 forint Szegőttetőtt”. Ez az utolsó bejegyzés Háry Jánosról a „Tzé Protokolumában” és egyben az utolsó írásos bizonyíték is a derék mester létezéséről. A „nagy, derék vitéz” azóta rég elvegyült a föld porával. Nem tudják, hol temették el, életéről nincs több adat. Vitézi tettei azonban megmaradtak, maga meg azóta vígan parolázik valahol a halhatatlanságban a magyar mesevilágba nemesült méltó párjával, pajtásával, a másik derék legénnyel, János vitézzel... Kusinszky Endre
