Tolna Megyei Népújság, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-17 / 89. szám

6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 195:). április 1*. Járási labdarúgó-mérkőzések TENGELIC—ALSÖHlDVÉG 2:1 (1:0) A mérkőzés úgy indult, hogy két­számjegyű eredmény születik. Nem így történt. Az első félidőben nyolc kapufa után a 39. percben született meg a hazai csapat vérszegény gólja Sulák lövéséből. 1:0. A II. félidőben is nyomasztó volt a tengelici fölény, mégis csak egy gólt lőtt a szemfüles és gyors Pusztai. 2:0. Aisóhídvég nem adta fel a reményt. Ritkán támadt, de veszélyesen. Őri kezelése miatt 11-eshez is jutottak, ezt azonban Bede a kapu mellé lőtte. A 40. percben Aisóhídvég szépített. 2:1. Jók: Merész, Pusztai. Molnár, il­letve Bede. Bállá CIKÓ—GYÖKE 2:1 (1:0) A 22. percben Treitz II. ügyesen el­húz a szélen, beadásszerű lövését Fa­zekas fejjel a hálóba küldi. 1:0. A hátralevő időben a hazaiak enyhe fö­lényt tudnak kiharcolni, az ered­mény már nem változik. A II. félidő elején egy jól kidolgozott akció végén a vendégek egyenlítenek. 1:1. Ezt követően a hazaiak lendülnek táma­dásba és Illés lövése a kapufán csat­tan. Egy előrevágott labdára Stumpf ügyesen szalad rá és gólt lő. 2:1. A hátralevő időben mindkét fél pró­bálkozik, az eredmény azonban nem változik. — Haász — SZEDRESI KSK—KAJDACSI FSK 2:1 (0:0) Kajdacs: Sztupa — Kiss, Vörös, Kapás — Matusz, Bogdán — Tokics, Toldi, Veszari, Kovács, Vacula. Szed­res: Rostási — Szontág II., Bottyán, Kiss — Kovács, Szontág I. — Farkas, Nagy I., Acsádi, Tóth, Nagy II. Az első félidőben heves küzdelem folyt a pályán, de gól nem született. A második félidő 14. percében a kaj- dacsi kapu előtt nagy kavarodás volt, és Acsádi a kapu közepébe lőtt. 1:0. A gól felvillanyozta a csapato­kat. A 21. percben a játékvezető li­est ítélt. A büntetőt Kiss értékesí­tette. 1:1. A 38. percben a 16-os kö­zelében a szedresi csapat ért el sza­badrúgást, ezt gyorsan elvégezte Far­kas, Acsádi kiugrott a labdával és a kapuba lőtte. 2:1. Jók: Rostási, Ko­vács, illetve Vaszari. Iker. DUNASZENTGYÖRGY—GERJEN 1:1 (0:1) Mindkét fél idegesen kezdett, ért­hető, nem kisebb a tét, mint az első hely megtartása, illetve megszerzése. Hol az egyik, hol a másik kapu for­gott veszélyben. Később Gerjen me­zőfölényt harcolt ki. Már-már úgy nézett ki, hogy gól nélkül ér véget az első félidő, mikor a negyvenedik perc ben egy jobboldali gerjeni támadásra Katz kimozdult kapujából és Antus közelről gólt lőtt. 0:1. A II. félidő hazai támadásokkal in­dult. Tizenöt percig nagy nyomás ne­hezedett Gerjen kapujára. Később GÓLTOTÓ az április 19-i mérkőzésekre Tolna m.—Budapest dél (Ifj. válogatott mérk.) Tolna megye—Vas megye (Felnőtt válogatott) El Beküldési batáridő: április 18. Gerjen ellentámadásba ment át, de a csatárok elrontották a legjobb hely­zeteket is. Az utolsó negyedóra újból a hazaiké és a harmincötödik perc­ben kiegyenlítettek. Sőt nem sokkal később majdnem sikerült a győzel­met is megszerezni, mikor egy közép­ről leadott lövés a jobb kapufán csattant. Jók: Katz, Gyöngyösi, Dö­mötör, illetve Fekete (a mezőny leg­jobbja), Taba, Finzter I. — B. F. — TOLNANÉMEDI—KÖLESD 7:0 (4:0) Már a 3. percben a gyors Mülh a vendégek hálójába juttatja a lab­dát. 1:0. A vendégek a jó formában levő Pusztai és Honti révén próbál­koznak, de a hazai védelem Demóci- val az élen jól zár. A 10. percben Fe­renci II. szép beadását Bíró zavar­talanul juttatja a hálóba. 2:0. Feljön a vendégcsapat. Lehelvári szebbnél szebb labdákkal küldi támadásba csatárait, de ezek a tizenhatos vonal­nál mind elakadnak. A 35. percben Lehelvári 11-est vét, a büntetőt Bor- bás értékesíti. 3:0. A 42. percben Se­bestyén a negyedik gólt szerzi meg. A II félidőben a gyors kölesdi csa­tárok 30 percen át ostromolják a hazai kaput, de a kistermetű Ács mindig a helyszínen van. A 31. perc­ben a lestaktikázó kölesdi védők kö­zött Borbás kitör és a mérkőzés leg­szebb gólját lövi. 5:0. A 41. percben Borbás juttatja újra a hálóba a lab­dát. 6:0. A mérkőzés befejezése előtt 2 perccel Mülh szép gólt lő. 7:0. Jók: Borbás (a mezőny legjobbja), Dernó- ci. Mészáros, valamint Pusztai, Le­helvári és Honti. Szabó játékvezető a mérkőzést jól vezette. Papp Béla * A bonyhádi járási labdarúgó-baj­nokság eredményei: I. osztály: Cikó —Győré 2:1, Zomba—Bonyhádi Va­sas II. 1:0, Nagyvejke—Nagytormás 2:3, Tevel—Majos 3:2. A II. osztály eredményei: Bonyhádbörzsöny—Ta­bód 3:1. Kisvejke—Mucsfa 0:1. Az I. osztályú bajnokság állása 1. Cikó 13 10 3 — 31:17 23 2. Kisdorog 12 7 2 3 40:26 16 3. Nagytormás 12 6 2 4 28:23 14 4. B. Vasas II. 12 7 — 4 32:29 12 x 5. Nagyvejke 13 5 1 3 28:27 11 6. Zomba 11 4 3 4 17:13 9 x 7. Győré 12 3 4 5 18:26 8 x 8. Majos 12 3 — 9 30:47 6 9. Tevel 13 1 2 10 29:49 4 x x = büntetőpontok levonva A II. osztályú bajnokság állása 1. Bonyhádvarasd 7 6 1--- ■ 21:3 13 2. Mucsfa 8 5 — 3 16:13 10 3. Bonyhádbörzsöny 7 4 — 3 12:12 6 4. Tabód 7 1 1 5 8:17 3 5. Kisvejke 8 2 — 6 3:14 2 6. Kakasd törő Ive Megjegyzés a vasárnap „avatásra99 kerülő füvespályához Ne vegyék zokon az illetékesek a bírálatot, de Szekszárdon körül­belül az történt, ami azzal az egy­szerű emberrel, akitől megkérdez­ték, tud-e zongorázni. Mire azt fe­lelte, hogy nem tudja, mert még nem próbálta. Úgy vélem, hogy körülbelül így jártak a szekszárdi pályaépítők is. Látva a szekszárdi gyepes játéktér vakontúrásait és a gyep egyenetlenségét és fog­híjait, azt javaslom, hogy a leg­közelebbi alkalommal, amikor a pálya negyedszer is gyepesítésre kerül, a megfelelő hitelfedezet biz tosítása után adják ki a gyepesítés munkálatait a pályaépítéssel és gyepesítéssel foglalkozó vállalat­nak. És akkor a népgazdaság lé­nyegesen olcsóbban fogja majd »megúszni«. T. L. Röplabda Az Iregszemcsei Traktor Sportkör­nél pár hete megalakult a női röp­labda-csapat. Első nyilvános szerep­lése április 12-én, vasárnap volt, amikor a Tamási KSK röplabdásai ellen játszottak járási bajnoki mér­kőzést. Meglepetésre az iregszemcsei csapat jó játék után 3:l-re győzött Tamási ellen. • A szekszárdi járásban is — a bony hádi járáshoz hasonlóan — megkez­dődött a járási röplabda-bajnokság. Az őcsényiek vasárnap Bogyissdóra vitték el röplabda-csapatukat, de csak ott derült ki, hogy Bogyiszlói a röplabdapálya még nincs is kész. így természetesen röplabda-mérkő­zésre nem került sor. * A bonyhádi járási női röplabda­bajnokság eredményei: Nagyvejke— Cikó 3:0, Nagyvejke—Kakasd 0:3, Cikó—Kisdorog 0:3. A női röplabda-bajnokság állása: 1. Nagyvejke 2. Kisdorog 3. Kakasd 4. Cikó A bonyhádi járási férfi röplabda­bajnokság vasárnapi eredményei: Cikó—Győré 3:0, Zomba—Bonyhádi Vasas 3:0, Nagyvejke—Nagytormás 1. Cikó 2. Kisdorog 3. Tevel 4. Zomba 5. Nagy tormás 6. Nagyvejke 7. Majos 8. Győré 9. Nagymányok 10. Bonyhádi Vasas 1 1 I — 1 — — 2 3:3 3:0 3:0 0:6 0:3, Tevel—Majos Nagymányok 0:3. 2 2 2 3:0, Kisdorog— A férfi röplabda-bajnokság állása: 13 13 — 39:2 26 13 10 3 30:10 20 13 9 4 27:18 21 12 6 5 18:15 12 12 6 6 18:18 12 13 5 8 16:24 10 12 4 8 14:24 8 13 4 8 12:27 8 12 2 10 6:30 4 12 — 12 0:36 — Edzést tartott a megyei ifjúsági válogatott Szerdán délután Szekszárdon a megyei ifjúsági labdarúgó válogatott edzést tartott, melyen a Pécsen sze­repelt és résztvett játékosok közül Birkózás Szekszárdi Szpartakusz— Dombóvár 5:4 A Szekszárdi Szpartakusz birkó­zói április 12-én, vasárnap a Dom­bóvári Vasút csapatával mérkőztek Dombóváron, ahol meglepetésre a szekszárdi versenyzők 5:4 arányú biztos győzelmet arattak. Részletes eredmények: (Elől a szék szárdi versenyzők.) A szekszárdi Gu lyás ellenfél nélkül győz. 1:0. A Bodahelyi—Kovács mérkőzésen a szekszárdi fiú sokkal jobban kez­dett, mint ellenfele, de a megkezdett akciót nem tudta befejezni, sőt még ő került hátrányba. A dombóvári versenyző jól ki tudta használni a helyzetet és a 8. percben tussal győ­zött. 1:1. Steiner—Kiss II. A szekszárdi fiú sókkal erősebb, s így nem fér két­ség győzelméhez. A 4. percben tus­sal győz. 2:1. Hussy—Péter. A találkozón a dóm bóvári versenyző az erősebb, de ezt a fölényt a nagyobbtudású szek­szárdi versenyző nemcsak kiegyenlí teni tudja, hanem a 6. percben pör­getéssel két vállra is fekteti. 3:1. j Botár—Zente. A szekszárdi ver- ! senyző sokkal erősebb és tapasztal­tabb, mégis nagyon meg kell küzde- ' nie a győzelemért, ami az utolsó I percekben következik be. 4:1. Frei—Kiss I. A dombóvári ver- 1 senyző nehezebb, de a szekszárdi versenyző gyors támadásai elől a dombóvári versenyzőnek elég me- : nekülni. Kemény, nehéz küzdelem í után Frei hátravágja ellenfelét, és | tussal győz. 5:1. I Hauszknecht—Kogl. A szekszárdi fiú a nálánál sokkal erősebb, gyor­sabb versenyző ellen nem tud sem­mit sem produkálni, így a dombó- j vári versenyző az első percben győz. 5:2. Szegedi—Győré. A tapasztalatlan szekszárdi versenyzőt a dombóvá­riak igen jól képzett versenyzője a 3. percben középre viszi, tussal győz. 5:3. Somfalvi dombóvári versenyző el­lenfél nélkül győz. 5:4. Dunaföldvári KSK—Hőgyészi MEDOSZ 2:1 (0:0) Megyei bajnoki. Dunaföldvár, 400 néző. Vezette: Ligeti. A hazaiak szinte egykapura játszanak és még­sem akad különös említésre méltó esemény. A vendégek csak szórvá­nyosan jutnak el a hazaiak kapujá­hoz. A 22. percben Szigeti lövését kell megemlíteni, majd utána Ta­kács lő kapura, de eredmény egyik­ből sem esik. A félidő hátralévő ide jében csupán egy hazai és egy ven­dég kapuralövés érdemel említést. A második félidő már sokkal élén kebb és mutatósabb, mint az első félidő. Már az 1. percben Polgár— Szigeti összjáték említhető, a 3. percben Szigeti 25 méterről leadott éles lövése a kapufáról pattan visz- sza a mezőnybe. Az 5. percben Pol­gár lövésébe kézzel nyúlnak a ven­dég védők és a megítélt 11-est Szi­geti biztosan juttatja a hálóba. 1:0. A vendégek is többet támadnak, mint az I. félidőben és a 14. percben Hegedűs szép góllal egyenlít. 1:1. A 22. percben Skuta a külső hálót ta­lálja el. A 24. percben Polgár be­adását Méhes a hálóba juttatja. 2:1. Továbbra is változó mezőnyjáték fo­lyik. A 27. percben Szalai hátulról hozza fel a labdát és 25 méterről vá ratlanul leadott lövését a kapus vé­di. A 38. percben Takács Gy. mesz- sziről leadott lövését védi a vendég­kapus. A 42. .percben majdnem egyenlít a vendégcsapat, de elügyet lenkedik a csatárok. A hazai véde­lem tisztáz. A Két csapat találkozója nem ho­zott szép játékot, de dicséretes volt a küzdeniakarásuk. A hazaiaknál Ta kács Gy. gyenge játéka rányomta bé lyegét az eredménytelenségre. Vég­eredményben a hazaiak nagyobb ará nyú győzelme is megérdemelt lett volna. Jók: Szigeti, Szalai, illetve Nichter, Magyar. — Sz. J. — csak Géth és Keller hiányzott. Az ifjúsági válogatott a BM. Tolna me gyei válogatottja ellen játszott ed­zőmérkőzést, ahol a BM. válogatott 6:3 arányú győzelmet aratott az ifik ellen. A kétszer 30 perces edzőmér- j kőzés után Zsoldos edző úgy nyilat­kozott, hogy nincs még végleges csa patösszeállítás a vasárnapi mérkő­zésre. Sok függ még Hellebrandt és Géth játékától, is. Az ifjúsági válogatott vasárnap Szekszárdon (füves pályán) Buda- pest-Dél ellen játszik. A mérkőzés kezdési időpontja fél 3 óra. Házai Bányász—Döbrököz 1:0 (1:0) Megyebajnoki. Máza, 300 néző. Ve tudja kihasználni a hazai védők meg zette: Csordás. Máza: Veres — Szé­les, Kasper II, Schnetz — Mező, Ká­dár — László, Kersák, Böröcz, Radó, Gyorsok. — Döbrököz: Vencel t— Kiss, Dancs, Gölöncsér — Gácsi, La­katos — Dékány, Bazsonyi, Lindma- jer, Somogyvári, Szabó. Mezőnyjá­tékkal indul a mérkőzés. A 10. perc­ben Kersák szép lövéssel megszerzi a vezetést, 1:0. Ezt követően Bö­röcz nagy lövése ad munkát Ven­celnek. A 20. percben Kersák lő jó helyzetből, Vencelnek minden tudá­sára szüksége van, hogy a lövést hárítani tudja. Ellentámadás során majdnem egyenlít a vendégcsapat. Bazsonyi középen kiugrik és a kifutó Veres­be lövi a labdát. Majd Lindmaje- erős lövése alig kerüli el a bal alsó sarkot. Az iram fokozódik, hol az egyik, hol a másik kapu forog ve­szélyben. A II. féjjdő döbröközi támadások­kal kezdődik. A vendégcsapat nem ingását. Csapkodó játék alakul ki, egymás hibáiból élnek a játékosok. A 15. percben László beadását Bö­röcz lövi a hálóba, de a bíró les cí­mén nem adja meg a gólt. A 25. percben Böröcz beadását Kersák fe­jeli kapura, de Vencel helyén van. Most erősen támad a hazai csapat. Mező 25 méteres nagy lövését kell Vencelnek hárítani. A vendégcsapat is vezet egy-két támadást, de ezek csak a 16-osig jutnak el. A 40. perc­ben Böröcz megszerezhetné a máso­dik gólt, de az ötösön elesik és oda a nagy helyzet. Mezőnyjátékkal ér véget a mérkőzés. Bírálat: Alacsony színvonalú, csap kodó játék. A hazai csapat mélyen a formája alatt játszott, amit az ered­mény és híven tükröz. A vendégcsa­pat kevés támadása mindig gólve­szélyt jelentett a mázai kapura. Jók: Mező, Schnetz, Veres, illetve Ven­cel, Bazsonyi, Lindmajer. Henczi István Kosárlabda Bajai Ruhaüzem— Nagydorogi FSK 46:11 (21:1) Területi bajnokság, női mérkőzés Nagydorogon. Vezette: Kempi. Az alacsony színvonalú és gyenge ira­mú mérkőzésen a kezdés után a ven­dégcsapat veszi át a játék irányítását és azt mindvégig meg is tartja. A hazai csapat sok személyit vét és a bajaiak valamennyit értékesítik. így alakul ki az eredmény az első fél­időben 21:l-re. A második félidő már érdekesebb és változatosabb játékot hozott, azonban a technikásabb ba­jaiak továbbra is növelték előnyüket. Legjobb dobók: Jerkovics 15, Farkas 11, Papp 11, illetve Berta 7 és Pető 4. — Fekete — Apróhirdetések ESZTERGÁLYOS, marós, ív és lánghegesztő lakatos szakmunkáso­kat, segédmunkásokat felveszünk. Tolna megyei Mezőgazdasági Gépja­vító Vállalat Szekszárd, Keselyüsi út. MÉRLEGKÉPES vagy képesített könyvelőt, számviteli vezetőnek, gyakorlott gyors- és gépírónőt fel­veszünk Tolna megyei Mezőgazda- sági Gépjavító Vállalat, Szekszárd. Keselyüsi út. TOLNA MEGYEI NCPOJSAO A Magyar 5zoclall*ta Munkáipárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—t? Telefon: 20-10, 20-11 Felelős kiadó: az MSZMP Végrehajtó Bizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21

Next

/
Oldalképek
Tartalom