Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-11 / 59. szám
március 11. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG S A tömegek megnyeréséért Nagyszámú pártonkívüli aktivista a gyönki pártszervezetnél A járási székhely területi pártszervezete a mintegy 50 kommunista mozgósítása mellett jelentős számú pártonkívüli aktivistát is foglalkoztat, az ő felvilágosító szavukat is segítségül hívja a tömegek nap mint nap való megnyeréséhez, mozgósításához. Bár a legnagyobb tevékenység egy-egy nagyobb kampánymunka lebonyolításánál van, legtöbbjük olyan, akire mindig számíthatnak, aki állandóan hirdeti a párt igazát. A pártonkívüli aktívahálózat mintegy 30—40 létszámú, és köztük különböző foglalkozású dolgozók vannak. Ennek abban van jelentősége, hogy több emberhez, a különböző rétegekhez is eljut általuk a párt szava, így tájékozódik és tájékoztat a párt. A megbízatásokat a foglalkozásnak és egyéniségnek megfelelően adják. A ktsz-tag munkahelyén, a dolgozó paraszt lakóterületén, a pedagógus a szülők és gyerekek közt, az ifi-mozgalmat ismerő a KISZ-ben tevékenykedik. Mintegy tíz dolgozó paraszt aktivistát tartanak számon — akik most már mindannyian tsz-tagok, mert tsz-község lett Gyönk — legtöbbjük tekintélyes, jó gazda hírében áll. Ilyen Kecskés Géza, aki nem várva a szervezésre, csoportos beszélgetéseken és egyéni agitáció formájában segíti a felvilágosító munkát, Kiss Elek 8 holdas paraszt, aki minden megmozduláson ott van és nagyon aktív. Az értelmiségiek közül a pedagógusok szép számban vesznek részt a munkában. Sokuk évek óta, így Dúsa Gáspár is lelkesen, szív- vel-lélekkel teljesíti a párttól kapott megbízatást. Szinte ők a lelke az agitációnak, kisgyűlések, csoportos beszélgetések, egyéni agitáció, szemléltető eszközök készítése, nincs az a feladat, amit ők ne teljesítenének. Dr. Kelemenné, az orvos felesége és asszisztense a páciensekkel, paraszt emberekkel és az asszonyokkal beszélget el a politikáról, gondjaikról. Róla mondta az egyik alapszervi vezetőségi tagnak Bartal Géza paraszt- ember: »-Hallják, de rendes, okos asszony a doktor úr felesége! Úgy megmagyarázta, hogy mit akar a párt, úgy megválaszolja azt, amit nem értek, hogy le a kalappal előtte.« Időnként, de különösen egy-egy nagyobb kampány előtt megbeszéléseket tartanak, ahol a megbízatások szerint elmondják, milyen eredmények és milyen nehézségek vannak munkájukban. Ugyanott megbeszélik a tennivalókat és mindenki megkapja konkrét megbízatását. Most a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulója előtt megbeszélik, a kisgyűlésekkel kapcsolatban kinek mi lesz a feladata. Nem várnak külön értekezletre, hanem menetközben is megbeszélik a tapasztalatokat. Nádas Pál, az öreg nyugdíjas, a községi párttitkár — mint mondják róla — egész nap a »pártügyekben talpal«, szervez, felvilágosít, tanácskozik. Munkájuknak, közös szorgalmuknak meg is van a látszata, hiszen Gyönk is immár a szövetkezeti községek közé került. De még jobbak is le-, hetnének az eredmények, ha néhanapján nem rontaná meg a vezetők közti jó viszonyt az egymás iránti türelmetlenség, a meggondolatlanság. A pártonkívüli aktivisták törődnek az alulról jövő észrevételekkel, panaszokkal is. Egyikük közlése nyomán egy nap alatt rendbehozatták egyik utcában a rossz villanyvilágítást. Ez kis dolog, de jólesett az embereknek, és az apró munka, melyet ők is végeznek, nem lényegtelen a bizalom megteremtésében és megtartásában. A kommunistákkal való közös tevékenység, a munkában nevelő- dés máris egész közel hozott több pártonkívüli aktivistát a párthoz. Egyik dolgozó paraszt a közös vacsora után fehér asztalnál beszélgetés közben mondotta: »Úgy látom, nemsokára eljön az az idő, amikor párttag lennék én is, ha elfogadnának.« Több pedagógusban érlelődik az elhatározás, hogy kéri a pártba való felvételét és az a jó, amikor a jól végzett munka alapján, a meggyőződés kialakulása után így erősödnek az aktivistákkal a párt sorai. A jó munkához hozzájárul az irántuk meglévő bizalom is, mert a pártonkívüli parasztok, de különösen a pártonkívüli értelmiségiek közül sokan vannak funkcióban, így a népfront-titkár és elnök, valamint a tanácstagok 10 százaléka pedagógus. A gyönki pártszervezet a párton- kívüliek legjobbjait bekapcsolja a politikai életbe és ez is egyik titka annak, hogy nap mint nap eredményesebben tevékenykednek a dolgozók nevelése, a tömegek megnyerése terén. Somi Benjaminné Tévedés... A szép, történelmi múltú városban befejeztem munkámat. 20 év előtti ifjúkori emlékeimmel ülök egy korsó finom sör és ropogós kiflik társaságában. Cigarettám füstjével játszom. Megelégedéssel állapítom meg, hogy van akaraterőm, mert nemcsak leszokni, de rászokni is képes voltam. Kicsit nehezen ment, de nyugodtan közölhetem min denkivel, csupán akaraterő kérdése az egész. A söröző rácsos ablakán egy sávját látom a járdának. Élvezettel nézem a forgalmat. Kip-kop, kipi-kopi, kip-kop libben egy bűbájos 20 éves. A szél is részegen borzolja illatos szőke fürtjeit. Hozza a tavaszt. Tap-tap-tap, tapos mögötte egy nehézsúlyú férfi. Vajon ő őr- zi-e? Csisz-csosz, kipi-kop, tipeg egy tündérszép kétéves a nagymama bal ján. Búgnak a gépkocsik és klappolnak a söröskocsi lovai. Illatos ebédekkel sürögnek a pincérek. Egy pár ül a szomszéd asztalhoz. Jól öltözöttek. Olyan 40 körüliek. (Bocsánat Asszonyom!) Akaratlan is hallom szavaikat. »Biztos« hangzik át, majd jóízűen, gondtalanul felnevetnek. összekoccannak poharaik és egy meleg pillantás fűszerével köszönt rájuk egy kis csend. »Veszünk egy kocsit is«. Feléjük pillantok. »Lottó szelvény« hangzik ez a bűvös szó. Érik bennem a gondolat és kezdem irigykedve szemlélni őket. Milyen jó lehet nekik. Autókirándulás. Kényelem. Illúziók. Alig győzöm hesegetni tolakodó gondolataim. Már-már kényelmetlenül érzem magam. Atkozott dolog az a bizonyos irigység... Kezdem szégyelni magam előtt is, miközben újabb sza vak röppennek át — »kényelmes«, »jól rugózik«. Ehhez még az is eszembe ötlik, hogy péntek dél van. Friss tehát a hír. »Fizetek« — szóltam ridegen, meg törve végre ezt a kört, mely mindjobban szorított. S miközben kabátomba bújtam, tovább nevettek. »Könnyű nekik. De ennyire odalenni százezer miatt«?! Ez volt lesújtó vé leményem, amikor mintegy az utolsó szó jogán: »Gyurika lesz« hallom a suttogást. Szégyen, de kő esett le a szívemről. Az más, mondtam magamban fölényesen. Kicsit emeltebb fővel, kicsit korosabban, kicsit apá- sabb léptekkel távoztam azzal a fölényes tudattal, hogy olyan kérem nekem is van. Hároméves. Szép. Ennek ellenére azt is mondták már, hogy »tiszta apja«. Ez is eszembejutott, miközben szerencsére már az utcára értem, mert vidáman fütyü- résztem a győztes, verhetetlen napsütéses márciusban. Sz. K. Az újdonsült brigádvezető Várdombon a legtekintélyesebb kőzépparasztokkal együtt emleget ték mindig Valacsay Sándor nevét. Jól érti a gazdálkodás módját, amit azzal szokott igazolni, hogy lám neki mintagazda jelvénye is van. Büszke erre is, de legbüszkébb arra, hogy elismerik a faluban: olyan jószágállománya nincs senkinek, mint neki. Nemrégiben, mikor Várdombon tömegesen léptek a termelőszövetkezetbe, Valacsay Sándor is csat- lalcozott a közösbeliekhez. Az Egyetértés Tsz tagjai őt választották meg állattenyésztési brigádvezetőnek. Megválasztották és ő nzonnal munkához látott, ami természetes is. Leltárilag átvette a jószágokat és másnap már úgy dől gozott, mintha legalábbis ott töltötte volna el élete javát. — Elnézegettem a birkákat, hát sírt a lelkem, mert olyan elhanyagoltak voltak azok a szerencsétlen jószágok. Beszélgettem a juhásszal, aki elmondta, hogy ő nemigen ért hozzájuk, inkább csak szükségből vállalta el gondozásukat, mert aki előtte volt, az kilépett a tsz-ből, bár ő mestere a birkák tenyésztésének. Gondoltam, megpróbálom visszahívni, mert egy jó juhászra mégis csak nagy szüksége van erűnek a szövetkezetnek. Vasárnap reggel felkerekedtem és a szomszédos faluban beszélgettem vele. Visszajött, más nap, hétfőn már. átvette a birkákat. Nagyon örülök neki, mert tudom, hogy most jó kezekben vannak ezek o jószágok is, — mesélte el a történetet. Amint a várdombi Egyetértés ve zetőivel beszélgettem, szóba került, hogy a szövetkezet veszi át az apaállatok gondozását is, amit eddig a legeltetési bizottság végzett el. — De hova tesszük azokat is, mert ott nem maradhatnak, — jegyzi meg Steiner József, az elnök, akin látszik, hogy sok a gond ja. — Hát ott nem. De azt bízza csak rám az elnök elvtárs, majd én csinálok nekik helyet a saját házamnál, mert ha jó állatállományt akarunk, legfontosabb, hogy az apaállatok jó kondícióban legyenek, — adta meg a választ Valacsay Sándor. — S még egyet mondanék elnök elvtárs. Beszéltem a családdal, úgy döntöttünk, hogy a lovakat, a négy szarvasjószágot, meg még azt a két törzskönyvezett anyadisznót is behozzuk a közösbe. Majd aztán lesz gondom arra, hogy a szövetkezeti jószágokat is megcsodálhassák a másik falubeli tsz-ek — tette hozzá sietve. Es már indult is, hogy utána nézzen vetik-e a gombosherét, mert neki, mint állattenyésztési brigádvezetőnek arra is van gondja, hogy a takarmánynövények időben a földbe kerüljenek. De azért búcsúzóul még megjegyezte: — Ha az ember a közösben van, onnét várja a jövedelmet, ami nem repül magától senkinek a szájába, ezt elő kell teremteni, még hozzá nekünk szövetkezeti tagoknak kell előteremteni. Nincs igazam? De igaza van! A jövő mesterei között Politechnikai oktatás a szekszárdi általános iskolában Mintha egy kis gyárba léptem volna be a Sztálin téri általános iskola egyik termében. Kékköpenyes, ma- szatos kezű lányok és fiúk néztek re- ám a munkapadok mellől. A vezető tanár is csak a csuklóját nyújtotta kézfogásra. A gyerekek most éppen azon mesterkednek, hogy vastag drótból ügyes húskampót formáljanak. Most éppen ez a feladat, de ügyesen tudnak máris bánni a különböző szerszámokkal és kézi gépekkel. Otthonosan mozognak a munkapadok mellett, ügyes kezekkel fúrják át a vascsöveket. Az egyik sarokból figyeljük a gyerekek munkáját, én közben kérdéseket teszek fel Szultos János vezető tanárnak, aki elsőnek jelentkezett a politechnikai oktatás vezetésére. — Mi a gyakorlati képzés lényege, miért kapnak a gyerekek ilyen irányú oktatást? — A politechnikai oktatás lényege, hogy az elméleti ismereteket átültessük a gyakorlatba. Vagyis ne könyv- szagú tudásban részesítsük a gyerekeket, hanem megtanítsuk a gyakorlati élettel kapcsolatos egyszerű feladatok megoldására. Például ne kelljen szerelőért szaladni, ha elromlik a villanybiztosíték, vagy ha rossz a villanyvasaló, a vízcsap. Vagy a lányokat ne a mamának kelljen bevezetni a sütés-főzés tudományába, megtanítani gépen varrni és annak kezelésére. Célunk még az is, hogy a gyerekek megismerjék az egyszerű kéziszerszámokat és azokkal ügyesen és észszerűen tudjanak bánni. Ezzel végeredményben az üzemeket, gyárakat is segítjük. Ha egy általános iskolát vagy középiskolát elvégzett fiatal üzembe kerül dolgozni, otthonosan mozog a gépek, szerszámok között, már itt nálunk megtanulja szeretni és becsülni a munkát, saját és mások munkáját. — Tehát a munka megszerettetése a cél? — Igen, a munka és a gépek megszerettetése. Hiszen ezek a gyerekek már a fejlett technika korszakának a gyermekei, érteniük kell a gépekhez, bármilyen bonyolultak is legyenek azok. — Van-e valamilyen problémájuk a politechnikai oktatással kapcsolatban — kérdezem. — Bizony van. De ez nemcsak az én problémám, hanem a művelődés- ügyi osztályé is. Az 1959—60-as tanévben 280 gyerek részesül nálunk politechnikai képzésben, a következő évben ez a létszám a kétszeresére emelkedik majd. És azután is fokozatosan nő a létszám. Az idén még elférünk itt, de jövőre már nem. Ha jól tudom, a művelődésügyi osztály korszerű, központi műhelyt tervez a három iskola részére. Akkor természetesen kevesebb befektetéssel ésszerűbben tudnánk a hellyel és idővel gazdálkodni. A múlt héten például 5 új varrógépet kaptunk. Most még el tudom helyezni a gépeket a raktárban, de jövőre, ha nem lesz bővítés, már nem. Arról nem is beszélve, hogy kapunk még nagyobb gépeket is. — És milyen a kapcsolat az üzemekkel? — A kapcsolat elég jó. A vasipari vállalat például fémesztergapadot és gyalugépet ad. A faipari vállalat, a kézműipari vállalat és a városgazdálkodási vállalat pedig különböző kéziszerszámokkal és szakmai segítséggel járul hozzá oktatásunk bővítéséhez. De köszönettel vennénk a gyerekek nevében, ha a többi vállalat is hasonló segítséget nyújtana a politechnikai oktatáshoz. Csengetnek. Az óra befejeződött. A szerszámokat és a kész munkadarabokat összeszedik a gyerekek, s mindent példás rendben visszaraknak helyére. Végül sorba állnak és indulnak vissza az iskolába. Kelemen Zoltán Még egyszer Dimitrij Papernoról A szovjet—magyar barátság hónapja keretében pénteken este sorra került Papemo zongoraest művészi teljesítményét már méltattuk lapunkban. Úgy érezzük azonban, hogy nem lenne teljes a róla alkotott kép, ha nem mutatnék be az embert is és nem számolnánk be vele folytatott beszélgetésünk legérdekesebb részleteiről. A hangverseny előtt kérdéseinkre elmondotta, hogy kijevi születésű ugyan, de Moszkvában él, mégpedig kizárólag hangversenyezésből. A kétórás autóút egyáltalán nem fárasztotta ki. A nagy szovjet hazában hozzá van szokva az utazáshoz. Magyarországi útja előtt az egyik »vidéki« hangversenyére pl. négyszeri átszállással 47 órát repült. A Szovjetunióban a hangversenyek iránt páratlanul nagy érdeklődés nyilvánul meg. Sok olyan kis városban is, mint Szekszárd is, rendszeres hangversenyélet van. Saját magáról elmondotta, hogy a 85 esztendős Goldenweiser tanítványa, akinek a keze alól került ki többek között rajta kívül Bermann, Gindsburg és Nikolajeva is. Arra a kérdésünkre, hogy menynyit gyakorol naponta, úgy nyilatkozott, hogy nem híve az agyongya- korlásnak. Szerinte napi 4—5 óra elegendő ahhoz, hogy formában tart sa magát. Ezzel szemben pl. Richter és Bermann lényegesen többet gyakorolnak. Elegáns megjelenésével, világlátott művészeknél ritkán tapasztalható szerénységével és nem utolsósorban ragyogó játékával hamarosan belopta magát a szekszárdi zenerajongók szívébe. Látszólag jólesett neki a hatalmas ünneplés, amelyben szinte az egész hangverseny folyamán része volt. Mi sem mutatja jobban sikerét, mint az, hogy a hang verseny után idősek és fiatalok, nők és férfiak elözönlötték a művészszobát, hogy elhalmozzák jókívánságaikkal. Minthogy az érintkezés nyelve a német volt, a nagy hangzavarban állandóan ezt lehetett hallani: wunderbar, wunderschön, gratuliere stb. Ö pedig fáradhatatlanul osztotta az autogrammot. Közben tré fásán meg is jegyezte valaki: »Adok 3 Bächert 1 Papemoért«. Ebben a kis tréfában mellesleg benne volt az is, hogy Papemo zongorajátéka nagyobb sikert aratott, mint két héttel ezelőtt Bacheré. Az a 200 szekszárdi zenekedvelő, aki tanúja lehetett hangversenyének, a szívébe zárta ezt a moszkvai ' fiatalembert és biztosak vagyunk abban, hogy a következő alkalom- I mai a megyeháza nagyterme is zsú- j folásig megtelne érdeklődőkkel hang ! versenyére. 1 A hangverseny után 20 tagú tár- | sasággal a Szabadság étteremben va csorázott. Itt beszélgettünk vele utoljára. Már lényegesen jobb hangulatban volt és igen dicsérte a szekszárdi közönséget. De tréfásan megjegyezte, hogy legközelebbi szék szárdi hangversenyére remélhetőleg többen jönnek majd el. A hangverseny után többen felvetették, hogy a Filharmónia miért nem rendez más alkalommal Szekszárdon is hangversenyt külföldi művészek vendég- szereplésével? A kívánság valóban jogos. Ehhez azonban szükséges lenne az is, hogy Szekszárd társadalma és ezen belül a párt- és a tanácsszervek jobban támogassák ezeket a jó- szándékú törekvéseket. Végezetül pedig azzal búcsúzunk Papernotól, hogy a szekszárdi közön ség a szívébe zárta a művészt is és az embert is és bármikor örömmel látjuk viszont a szekszárdi hangversenydobogón.
