Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-01 / 51. szám
M anapság az egyik legfontosabb probléma, életünk legégetőbb, minden ember lelke — és nem utolsósorban zsebe — legmélyéig ható dolog a szövetkezés, a mezőgazdaság szocialista átalakítása. S ugyan nem tehetek róla, hogy bármihez nyúljon az ember a falusi emberek körében, végül is a szövetke zés ügyéhez lyukad ki és akarva akaratlanul is a szövetkezésben le hét megtalálni a bajok megoldását. Minden szándékom az, hogy akit csak tudok, rábeszéljek a termelőszövetkezetre, de azok az érvek, amiket az élet, a tapasztalat szolgáltat, sokkal erősebbek az én szavaimnál. Ha nekem nem hisz valaki, higyjen hát az életnek, ment annak hinni kell, mert az igaz, és megcáfolhatatlan. Nem én találtam ki, nem is először hangzik el: fennáll annak a veszélye, hogy elöregednek fal- vaink. A fiatalok szinte menekü- lésszerűen mennek az iparba, vagy igyekeznek íróasztalt találni maguknak, csak ne kelljen otthon ma radni, folytatni, amit nagyapja, apja örökül hagyott rá, parasztnak lenni, megmaradni a mezőgazdaságban. Bár a veszély egyre kisebb, de még mindig fennáll. Hogy mi okozza a baj máris érezhető javulását, arról majd később, inkább először azt próbáljuk megkeresni, minek köszönhető, hogy a fiatalok tömegesen hagyják ott a mezőgazdaságot? Mezőgazdaságunkra a termelőszövetkezeti mozgalom rohamos fejlődése mellett is néhány évvel ezelőtt még az egyéni gazdaság volt a jellemző. S jelentős részét még ma is kisparcellák alkotják. A kisparcella, az egyéni gazdaság egyszersmind perspektívátlanságot is jelent, mert ugyan milyen fejlődés áll a kisparaszti gazdálkodás előtt? Ha nem is mondják, érzik ezt a fiatalok, kimondatlanul is tudják s sokan anélkül, hogy be- vallanák, katonaidejük alatt már azért tanulják ki a gépkocsivezetést, hogy később sofőrként helyez kedessenek el, igyekeznek ipari tanulónak szerződni, csak nehogy a földet kelljen művelniök. A város és a falu között a különbség, ha némileg csökkent is, ma is fennáll, mert a különbség megszüntetése érdekében csak kívülről történt valami, belülről az utóbbi időkig édeskevés. Márpedig nem elég a várost közelebb vinni a faluhoz, a falunak is meg kell indulnia a város felé vezető úton. A kulturális fejlődésnek, közkeíe? tű szóval élve, a kultúrforradalom nak ma még csak perifériáján állnak falvaink. kultúra hiánya a másik nem kevésbé fontos ok, ami a fiatalok mezőgazdaságból való eltávozását okozzák. Csábító a nyolcórás munkaidő. Kétségtelen, hogy míg az ipari munkás, vagy hivatalnok a nyolcórai munkaidő leteltével szórakozhat, művelődhet, addig a paraszt, különösen a nagy munkák idején, kora hajnaltól késő estig dolgozik s nemhogy szórakozni, művelődni vágyna, örül ha berogyhat ágyába. A technika századában élünk. Ma már az elemista gyerekek is szabatos előadást tudnak tartani a holdrakétáról, a szputnyik a mai gyereknek semmivel sem több, mint nagyapáinknak a kerékpár volt. A technika csábító, rabul ejti az emberek, különösen a fiatalok lelkét. Hát még mennyire rabul ejti azokét, akiknek reményük sem lehet, hogy valaha a technikát maguk alkalmazzák, mert a nadrágszíjparcellán jósze- rint még egy kaszálógép is túlzás, a traktorról, kombájnról és az egyéb, ma már mindennapinak számító gépcsodákról nem is szólva. Eddig a diagnózis. Természetesen ezek csak a fő, az alapvető okok. de mindenekelőtt ezeket kell meg szüntetni, hogy a betegen segíteni lehessen. S a megoldás, a gyógyítás nem is olyan nehéz, mint hinné az ember. Sőt már némi javulás is tapasztalható. A megoldás a termelőszövetkezet, az egész magyar mezőgazdaság szocialista átalakítása. A perspektíva, a jövő, amely a fejlődés, a felemelkedés távlatait tudja nyújtani, csakis a szövetkezés lehet. A kisparcella ennél sokkal többre már nem képes, mint amit eddig adni tudott. A nagyüzem lehetőségei viszont korlátlanok, ezt nem kell ma már senki előtt sem bizonygatni. A kultúrálódás lehetőségeinek megteremtése is a mezőgazdaság átszervezésével oldódik meg falun. Több példát lehetne felsorolni máris arra, hogy a szövetkezetek művelődési otthont építettek, sportéletet teremtettek, televíziós készüléket vásároltak, társasjátékokat, klubszobát adtak a fiatalok nak. Támogatják a könyvtárakat, s saját könyvtárat létesítenek. A gépek alkalmazása jelentősen j csökkenti a munkaidőt, bőségesen j jut művelődésre, szórakozásra. És ! a nagyüzemek létrejöttével bevonul. illetve most már általánossá válik a géphasználat, a technika alkalmazása. A technikáért nem kell már elhagyni a falut, helybe jön. A szövetkezés az egyéb áldásai mellett, meg is fiatalítja falvain- kat. Minden szándékom az, hogy rábeszéljek, akit csak tudok a szövetkezésre, de aki nekem nem hisz, higyjen az életnek, a tapasztalatoknak, mert azok megcáfolha- tatlanok s azok mutatják a jövőt. LETENYEI GYÖRGY ______________________ i G ÁLOS CSABA: PROCESS10 Az út forró porát sok fá radt láb tapossa, a szemek lázasan lobognak mint a gyertyák, szent zászlók lengenek és felcsapnak magosra, útszélen roskadón térde Inek vén szederfák. A baldachin alatt ősz p ap, kezében ostya, hullámzik az úton a kő nyörgés, az ének, benne a hívők nyája, ho gy tisztára mossa fájó sebét és kínzó bűne il szívének. Mennek míg megtelik a lelkűk szent malaszttal, a hangjuk megremeg a forró égi láztól, és semmi földi hívság m ár egyet sem marasztal, s tovább tereli őket a n yájas égi pásztor. S míg várják, hogy leszáll lábuk elé a régvolt idők csodájaként egy új jakobi létra, felettük száguld már a f énylő tiszta égbolt titkát megbolygató em bér. Az űrrakéta. II „Sose halok meg“ a Déryné Színház műsorán CSANYI LÁSZLÓ: A Déryné Színház együttese legközelebb Dihovicsnij és Szlobodszkoj „Sose halok meg” című háromfelvo- násos víg játékával látogat megyénkbe. A „Sose halok meg” társadalmi szatíra, remek, mulatságos jelenetek hosszú sorával. Kakas Dezső, a Ka- kükk igazgatója, a világ leglelketlenebb bürokratája, aki emberek százainak életét keseríti meg. Olgát, szerelmét is elveszti kukacoskodása miatt, alig tudja visszaszerezni. A sors azonban komisz tréfát űz a lelketlen emberrel: egy tolvaj ellopja igazolványait, majd a tolvaj közlekedési baleset áldozata lesz. Kakas Dezső iratait találva meg zsebében, a tolvajt Kakas Dezsőként temetik el. Itt kezdődik a millió kacagtató bonyodalom. A nagy bürokrata sehogy sem tudja bebizonyítani, hogy él. Állását elveszti, lakását kiigénylik. Olgáját csepp híján eltántorítják mellőle. A végén nagy megkönnyebbüléssel vehetjük tudomásul: mint ember föltámad, csak bürokrata mivoltában hal meg. Az együttes első előadását tegnap Németkéren tartotta. Széclienyi-hegy Az ég kékjéből jött felém, lebegett a menny boltívén alatta zöld, felette kék, egybeolvadt a föld s az ég, s úgy éreztem, hogy egy velem a föld, az ég, a végtelen, s a lány, aki mint lepke fény, viliódzott a menny peremén. Hárfás angyal dalolt a hegy s az erdők ág-boga felett s a lány eltűnt és nem maradt más, csak az égből egy darab és talán nem is látta más, mert nem volt más, csak látomás. 1957. AZ IDEGEN Az idegen egy este érkezett meg, vállán köpeny volt, kezében kalap, így álldogált az ó pohárszék mellett, körülöttünk az elfojtott szavak feszítették a levegőt, mint áram, emlékek keltek életre szobánkban, s az éjszakában súlyos madarak csapkodtak törött szárnyukkal. Az ében bútorok színe megkopott s fakult a lámpánk fénye is. A vendég szerényen állt, míg mi vártuk, hogy a kezét nyújtsa és csodálkoztunk s egyikőnk sem tudta, hogy mi vagyunk-e az idegenek, vagy nékünk mégis ő idegenebb? 'fiomeo éé Júlia A férfi átment az asztal túlsó felére és leült az asszonnyal szemben. Néhány másodpercig nem nézett fel, csak a terítő rojtjait babrálta idegesen reszkető ujjaival. Aztán egyszer csak felvetette a fejét, volt a pillantásában valami elszánt. Nem szólt, várta, hogy az asszony törje meg a csendet. És az asszony azt mondta, amit ilyen esetben minden asszony mondott volna, azt a közhelyet, amit előtte már annyian elmondtak, s amely talán már akkor sem volt új, amikor először elhangzott. — Látja, ezt nem lett volna szabad. A férfi megrántotta a vállát, s rekedt keménységgel, szinte durván vetette ellen: — S ugyan miért ne lett volna szabad? — Miért? Ha maga asszony lenne, maga is tudná. De ezt egyetlen férfi sem tudja. Nem is tudhatja. — De amikor ... — Ne folytassa. Én is szeretem. S éppen ezért nem lett volna szabad. Tudja, mi lesz ennek a folytatása és a következménye? — Tudom. Szeretem. Hiába néz rám ilyen hitetlenül. Szeretem. S mit bánom, mi lesz a következménye. Én csak egyet tudok és nem is akarok mást tudni. Azt -tudom, hogy szeretem és nekem ez elég! — Magának ez elég. S gondolja, hogy nekem is elég? Gondolja, hogy csak ennyi az egész? Ilyen egyszerű? — Egyszerű. Miért tegyük bonyo lultabbá, mint amilyen? — Leegyszerűsíteni, ez a legkönnyebb. Csakhogy maga nem veszi figyelembe, hogy kettőnk között alapvető különbség van. Nemcsak úgy, hogy maga más, mint én, hanem úgy is, hogy én nő vagyok, maga pedig férfi. A nő akit szeretnek és a férfi, aki szeret. Még akkor is, ha a nő is szerelmes a férfibe. — De hiszen maga is szeret engem! — Persze, hogy szeretem. Gondolja, ha nem szeretném, leálltam volna magával csókolózni? Látja, ezt se kellett volna mondani. — Hát akkor? — Még mindig nem érti? — Én csak annyit értek és tudok, hogy szeretem és akarom magát. És maga is szeret engem. — Ezt már megállapítottuk néhányszor. — Mária! Kívánom. Én még soha nem éreztem azt, amit most érzek. — Köszönöm. Nem vagyok meghatva, de jólesett hallanom. Még akkor is, ha nem is egészen igaz. — Ne mondja, hogy nem igaz. Igaz! Igaz! Ezerszer, százezerszer igaz! Hogyan bizonyítsam be? Térdeljek le és esküdjem meg? — Az istenért, csak azt ne! Nem szeretem a nagy jeleneteket. A Rómeók ideje elmúlt. Igaz, a Júliáké is — tette hozzá némi gondolkodás után. Másnap a férfi mielőtt benyitott volna Mária irodájába, hogy különböző hivatalos dolgok ürügyén láthassa az asszonyt, megállt egy pillanatra az ajtó előtt. Hangokat hallott belülről. — Hát olyannak ismersz? Hidd el, nem hazudok. A legtisztább igazat mondom! — Ne esküdözz, nem szeretem a nagy jeleneteket. — Szeretlek, nem tudok nélküled élni! Ha nem hiszel nekem.. — Ne bolondozz. Én is szeretlek. — Hát akkor ... — Hát akkor, hát akkor. Nem olyan egyszerű. Ti férfiak szerettek mindent leegyszerűsíteni... A férfi úgy állt az ajtó előtt, mint akit fejbekólintottak. Lábai gyökeret vertek, csak kezefejével simította le homlokáról a hideg véré jtékcseppeket. »Mitől hideg a verejték?« — gondolta. Aztán kesernyésen elnevette magát: »Hogy juthat most eszembe ilyen szamárság?« Elszégyellte magát, hogy hallgatózott, s amikor ellépett az ajtó elöl, hogy visszamenjen szobájába, még csak ezt hallotta: —Hidd el, a Rómeók ideje már lejárt... Mária idegesen nyomogatta a telefon piros gombját. Nem jött vonal, végül aztán annyira megbokrosodott a készülék, hogy bekapcsolta egy beszélgetésbe. Először mérges lett, aztán mérgét legyőzte a kíváncsiság és hallgatózni kezdett. — Irénke, ne kínozzon. Én még soha nem éreztem azt, amit most érzek. — De Pista! Ezt el sem tudom hinni. — Ne mondja, hogy nem hiszi. Hinnie kell, mert igaz. Igaz! Igaz! Hogyan hitessem el magával, hogy igaz? Térdeljek le és esküdözzem? — Jaj, hogy tud beszélni! Igazán nem tudom, higgyek-e magának? — Én csak azt tudom, hogy szeretem. Akarom magát! És maga is... Egy reccsenés és búgni kezdett a telefon, jelezve, hogy van szabad vonal. Mária csak szorongatta kezében a kagylót. Egy darabig nézett maga elé, aztán kitört belőle a nevetés. Még akkor is nevetett, amikor belépett a férfi. Az nem tudta, mi történt. Elég bárgyú lehetett az ábrázata, mert az asszony, amint egy pillantást vetett rá, még harsányabban tört ki belőle a kacagás. — Na, de kérem — szólt indig- nálódva a férfi —, igazán nem tudom, mi van rajtam olyan nevetséges? — Mondja, Pista — vett erőt magán az asszony —, milyen az, amikor egy férfi letérdel a telefon- kagyló előtt és úgy esküdözik annak, aki a drót másik végén van? A férfi ekkor ránézett a telefon- kagylóra, amit az asszony még mindig a kezében tartott és egyszerre mindent megértett. — Mária, nem akarok indiszkrét lenni, de mondja meg, ki volt az a Romeo, akit itt ma délelőtt meggyőzött arról, hogy lejárt az ideje? — Én? Itt? Ma? — Igen! Maga! Itt! Ma! — Tényleg. Tudja mit? Maga igenis indiszkrét. De ajánlok valamit. Jöjjön. Igyunk meg egy kávét. Elmúlt már öt óra. De állapodjunk meg abban végleg, hogy a Rómeók ideje lejárt. — Igen és a Júliáké is. Az öreg Somos meghallotta lépteiket a folyosón, s kíváncsian dugta ki fejét a pénztárablakon. Aztán sűrű fejcsóválás közepett így szólt Pártosnéhoz, aki a számlákat rendezgette egy dossziéban: — Hogy mit'tudnak ezek annyit vihogni?! Parásztai György
