Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-22 / 45. szám

Sötétségből — világosságba 'UatákMifU fegyket Kegyetlen rideg, kemény ember az öreg. Mosolytalan, ha nem is szívtelen. Megszállottja a vagyon­nak és a földet valami ősi, szinte eszelős imádattal szereti. Két ujja közé téve, negyedórákig el-elmor- zsolgat egy diónyi kis rögöt. Élve­zi a tapintását, nézegeti, meg is szagolja, szinte vallatja, szóra bír­ja — és ha van boldogság ezen a földön, az ő számára csak egy van: megállni a földje végében és végig­nézni azon a tízezer ölön, amely egy tagban ott nyújtózik a szemei előtt, a lábai alatt, ami az övé. Minden barázdát ismer, és min­den talpalatnyi, tenyérnyi darab­nak története van, emléke és mon­danivalója. Minden ölre egy-egy verejték-tenger jut, ha összeszám­lálja az egy életen át kipergett iz­zadtsággyöngyöket és minden öl a szomszédja egy másik ölnek, az is egy újabbnak és végig mind-mind a tízezer: ölek családja, ölelkező egysége, feldarabolhatatlan egész és mind-mind az övé. Nagy boldogság. Nagy, ha nem is hiánytalan. Mert a gyerök ... Az az »egyös gyerök«. Pedig neki zsugorgatta, neki őrizgette, neki szánta. így egy tagban. És mégis az a gyerök, az már ezt nem ér­ti . •. Vagy valahogy másképpen érti. Pedig milyen jó dolgos. Ügyes is. Ért a föld nyelvén, isme­ri a paraszti munka minden csín- ját-bínját, bír is vele, nemcsak erővel, ésszel is győzi, és mégis ... Valahogy neki a föld már más. Va­lami egyéb. Hányszor megkeserült a kedve, hogy a fia olyanokat mondott, hogy a föld nem cél, csak eszköz... Nem én vagyok a földért, hanem a föld van értünk. Meg hogy csak annyival vagyunk többek az ezer­éves ősöknél, hogy nem faekével szántunk, de a gürcölésünk az ugyanaz. Szakadásig feszítjük az inunkat, és gebékkel döcögünk, míg a szomszédban már traktor dübög... Hóterhes felhők lógnak a hori­zont szélén. Az öreg belecsap a le­vegőbe. — Én vagyok a gazda. Ebből én parancsolok ... Hallgat a föld a lába alatt és nem száll vitába a gazdával. * Vége a vacsorának. Itt mifelénk az a rend, hogy ilyenkor esik meg a másnapi «parancshirdetés«. Nem katonai kommandó ez, hanem a gazda öröklött jussa. Együtt örö­költe a földdel, meg a házzal, a gondokkal, meg a felelősséggel, így volt nagyapjánál, az apjánál is, nála is csak így marad most már és így lesz a fiánál. Azazhogy: valóban így lesz? Napok óta figyeli a fiát. Van valami különös hallga- tagság, valami fogszorító néma­ság ennél a húszéves fiatalember­nél. Nem beszélget úgy, mint ed­dig, nem megy pár nap óta sehová. A munkát elvégzi, de valami rágja Ma már a nyilvánosság előtt fo­lyik a bécsi Operaház énekművé­szeinek a hadjárata, melyet az úgy­nevezett «bécsi Ä« ellen indítottak. A 447 Hertz rezgésszámú »bécsi Á« ugyanis lényegesen magasabb a nemzetközileg használatos normál Á hangnál, amelynek rezgésszáma 440, valamint a 435 rezgésszámú »pári­zsi Á«-nál. A bécsi operakultúra ha gyományai viszont megkívánják, hogy a művészek ilyen magas fek­vésben énekeljenek és ennek tulaj­donítják a filharmonikus zenekar kü lönlegesen művészi hangszínét is. A bécsi opera világhírű szólistái ar­ról panaszkodnak, hogy a »bécsi Á« használata miatt a zenekar negyed, illetve fél hanggal magasabb fek­vésben játszik, mint ahogyan azt a zeneszerző előírja. Az énekeseket ez a fokozott erőfeszítés erősen igénybe veszi. Az Állami Operaház szólistáinak szövetsége már ré­a máját, valamin emésztődik. Sze­relem volna? Biztosan. Mi más gondja lehet egy fiatal életnek? így is van ez jól. Majd keresünk neki egy hozzávaló »egyes lányt«, és ha letöltötte a katonaidőt, ak­kor ... Addigra elmúlik ez is, ha szerelem. Nagyon kell, megfontolt, gondos választás, nem ilyen orr- lógatás, néma szenvedés. Az öreg megcsavarta ezalatt a cigarettát és az első füsttel egy ki­csit a kedve is felengedett. Már éppen szólásra nyitná a száját, amikor váratlan megszólal a fia: — Édesapám ... — Mondjad fiam — engedélyezi az öreg a szokott rend előtti fel­szólalást. A fiú egy pillanatig eljátszik a kezében lévő bicskával, de aztán apjára nyitja dióbarna, melegfényű szemét. — Édesapám, nem gondolta még meg? — Az öreg elérti a végig sem mondott kérdést és azonnyom- ban hatalmas ökle úgy szédül a könnyű fenyőfaasztalra, hogy ijed­ten csörömpöl össze a vacsora­edény. — Nem. — Nem. —.Az édesanya ijedt rebbenése féltő pillantásokkal az apát is félti, a fiát is félti. Nem mer megszólalni se, nem tudja, melyik­nek álljon az oldalára. Érzi a fia igazát is, de vele érez az öreggel is. Némaság hull rájuk, csak egyet­len csettenés hallik, amikor a fiú becsukja a bicskát. Feláll, úgy te­szi zsebre. Csak azután szólal meg. Csendes a hangja, de van benne valami, ami szinte aláhúzza a sza­vakat: — Tisztelem édesapám akaratát, ha nem is értem ... Jobb lett vol­na együtt, békességgel. Közös aka­rattal. Ahogy mindig maga mond­ta: egy akarattal lehet csak előre jutni. Édesapám maga megállt, én nem állok meg. Előbbre akarok jutni. Ha a javamat akarja, nem gátolhat... Ha meg mindnyájun­két akarja, akkor ... — Akkor ... ? — állt fel az öreg is és az asztal fölött egész közel hajol a fia arcához. A gyerek azonban nem mozdul, csak folytat­ja csendesen a be nem fejezett mondatöt: — Akkor meg jön velünk ... Mindnyájunkkal. * — Elment? — El... — hallja a felesége hangját, de valahonnan messziről, ügy érzi magát, mint aki nagy sö­tétségbe kerül, nem lát közel, nem lát messze, még saját magát sem látja, csak érzi, hogy van. Ha ordí­tott volna az a gyerek, vagy fele­selt volna legalább, tán meggyőz­te volna hanggal, indulattal, pa­rancsszóval, de nem. Nagyon érez­heti a maga igazát. Még a család­nál is jobban. Még a földnél is job­gebben kéréssel fordult az opera vezetőségéhez, hogy ne ragaszkod­jék a magas fekvéshez, hanem tér­jen át az általánosan használatos »normál Á«-ra. A milánói Scala szó listái, akik Herbert Karajan vezény létével mostanában gyakran ven­dégszerepeinek a bécsi operában, szolidaritást vállaltak ebben a kér­désben a bécsi művészekkel. Az ope­ra vezetőségéhez intézett »jegyzék­ben« a művészek kifejtik, hogy a legjobb énekesek hangja is idő előtt elkopik a kimerítően magas fekvés éneklésében és azzal vádolják az igazgatóságot, hogy »virágzó fiatal tehetségeket ölnek meg« a hagyomá­nyokhoz való túlzott ragaszkodás miatt. Maga Karajan is csatlakozott az énekesek követeléséhez, melynek teljesítését azonban egyelőre nem­csak technikai akadályok, hanem a Bécsi Filharmonikusok büszke ha­gyományai is gátolják. bán. Nem akar megállni, mint mondta. De hát a mindenségit, ki akar megállni? Meg hogy: édes­apám megállt. Én? Én megálltam? Neki dolgoztam, neki gyűjtöt­tem ... Az ő javát akartam. Ha a javamat akarja, nem gátolhat... Hát nem a javát akartam, meg mindnyájunk javát? ... Észre sem veszi, hogy kinyúl a keze a pohárért és egy hajtásra ki­issza a bort. Csak aztán fűzi to­vább a gondolatait, mert most vé­gére akar jutni a dolognak. — Okos gyerek, engedelmes, ügyes. Jól járnak vele a közös­ben. .. Én meg? Itt maradok egye­dül a földdel, a jószággal, minden­nel. Pedig ez mind neki van, neki vóna. Neki... És mégis elment. Igaz, engem is hívott: »...akkor velünk jön ...« Tán még az anyja is vele érez? — Osztán hová ment a gyerek, tudod? — Tudom — rezzent fel az asz- szony a gondolataiból —, de tudja azt maga is ... Az olvasókörbe. A bizottsághoz. — Tudom — vallott az öreg, és valami csendesség, egy kis békélés- féle volt a hangjában. — Nem rossz helyre ment... — üti az asszony a vasat. Nem szól rá az ember, de észreveszi, hogy a felesége csak testben van itt, mert lélekben a fiával tart. A fiával, aki minden nélkül is oda, oda akar menni és aki kell ott föld nélkül is, mert úgy is embernek számít... Mégse a föld tenné az embert? Sok itt a kérdés, nagyon sok. Felállt az asztaltól, odament a gyufatartóhoz és kivett egy szál gyufát, hogy rágyújtson. Aztán — mintha nem is lenne fontos — odaszól a feleségének: — Add ide a jó kabátom. Elmé­nek. — Hová? — A gyerek után ... A felesége utána nézett a kiska­puból. Egyenesen, könnyen és ma­gabiztosan lépdelt az embere, mint aki az utat-vesztő sötétségből új fények világosságába érkezett. Jánossy Zoltán GOETHEs ÉGALITÉ Az ember nem tör magasabbra, arra irigy, ki maga-fajta, de legrosszabb az olyanféle, ki mindenkit magához mérne. A KRITIKUS Vendég jött hozzám ebédre, nem is kedvem ellenére, volt, ami asztalomra jut csak, evett a fickó, majd kipukkadt. De alig szedtük le az asztalt, a jóllakott már el is nyargalt, a szomszédba viszi az ördög s az ebédemről ilyesmit költött: »A leves rossz volt, a sült rossz [volt és megitatták azt a rossz bort!« Hej, a Krisztusát! Kritikus, üssétek agyon a kutyát! EPIGRAMMA Ha lázad szíved és eszed, nagyobb öröm nem érhet! Aki nem téved, s nem szeret, az már a sírra ért meg. AZ EREDETI Egy fajankó jön és azt mondja: [»Soha nem tanított engem iskola, mindegyiktől távol voltam, s a holtaktól sem tanultam.« Azt jelenti, ha jól értem, buta és övé az érdem. A TETSZHALOTT Itt nyugszik Ámor, lányok, [sírlatok, halálát múló semmiség okozta. Magam sem tudom, valóban halctt? Egy semmiség még talán [visszahozza­KÉTSOROS A fáradság itt nem segít, ha rózsa, úgyis kivirít! Csányi László fordításai »Már megint a fiatalok«, »Hja az ifjúság«, és lehetne még sorol­ni a kifakadásokat, amiket elég gyakran hallunk s használunk ma gunk is, okkal — ok nélkül. Te­gyük a kezünket a szívünkre és valljuk meg őszintén, a legtöbb­ször — ok nélkül. Ez adta az in­dítékot, hogy mai jegyzetemben a fiatalokról, magatartásukról be­széljek. Mindenekelőtt abból kell kiin­dulni, hogy a fiatalok és öregek között nemcsak életéveik számá­ban van különbség, hanem tem­peramentumban, magatartásban, életkedvben,, a világról alkotott nézeteikben is. A fiatalok mindig is mások voltak, mint az öregek, érthetően vidámabbak, sőt szerte­lenebbek, az új iránt érdeklődőb­bek és rendszerint nem tudtak különbséget tenni a hely es új és a helytelen új között — különösen ha a divatról, felvett és felkapott szokásokról volt szó. De ha ez nem mértéktelen, nem sérti a jóízlést, ha belefér a tár­sadalmi együttélés keretei közé, korántsem szabad ncgyobb jelen­tőséget tulajdonítani neki, mint amekkora Félreértés ne essék, nem akarok védőbeszédet mondani az olyan hibák felett, amelyeknek ostoro­zása és kiirtása társadalmi köte­lesség, de a purifikátor jelmezé­ben sem akarok tetszelegni ott, ahol erre semmi szükség. Hogy sok kijavítani való van még a fia­talok magatartásában, ahhoz sem­mi kétség nem fér. De ne kösse le erőnket elsősorban a nem túl­ságosan jelentős külsőségek elleni hadakozás, hanem igyekezzünk az okokat megkeresni, a felületen je lentkező külsőségek eredőjét. Az erkölcs nem valamiféle örök tői való és örökké változatlan is­teni ajándék az emberek számá­ra, hanem emberek alkotják saját képükre gazdasági, társadalmi be rendezkedésük hatására. Az új, szocialista erkölcs, természetesen nem születik egyik napról a má­sikra s azzal, hogy gazdasági po­litikai rendszerünk megváltozott, korántsem változott meg vala­mennyi ember s nagyon sokan, mondhatnám valamennyien ter­hesek vagyunk a kapitalizmus örökségével s ennek az örökség­nek a felszámolása semmivel sem könnyebb, mint az alépítmény megváltoztatása. Fiataljaink között sok még a ci­nikus, sok a hányaveti, a mának élő, aki nem lát távlatot, aki előtt nem fénylik a szocializmus bizta­A British Museum alkalmazot­tai a legnagyobb csendben ün- nepelték meg a múzeum fennállá­sának 200. évfordulóját. A mú­zeum könyvtára kilencmillió köny vet foglal magában, amelyek 120 kilométer hosszú könyvespolcon vannak elhelyezve. A múzeum igazgatósága komoly gondokkal küzd, mert terjeszkedésre már csak alig félkilométeres könyves­polc áll rendelkezésre. Megnyitása óta tudósok és diá­kok, írók és államférfiak légiói ke resték fel a szellem eme birodal­mát. A széles, kényelmes pultok mellett valaha ott ült Dickens és Disraeli, Thomas Carlyle és Kos­suth Lajos, Gladstone és Chur­chill, Thackeray és Walter Scott, Bemard Shaw és Eduard Lasker. Amikor Hruscsov és Bulganyin el­látogatott Londonba, tisztelettel álltak meg két pult előtt: a G-7. számú íróasztalnál valaha Marx tó jövője, aki még nem tud hinni, aki a percek gyönyörét hajszolja, akit a gyors — bármily áron való — meggazdagodás, pénzszerzés vágya alacsonyít le, aki majmolja a nyugati álkultúrát (mert a nyu­gatiban, a polgáriban sem a ha­ladót látja meg, hanem egy túlha­ladott, halálraítélt társadalom ago májának végvonaglásait). örököl­tünk a múltból néhány huligánt és bűnözőt, alkoholistát és prostituál­tat. De amit itt felsoroltam egyes emberek jellemvonása, nem a többségé és általánosítani még na­gyobb hiba, mint nem hadakozni a meglévő hibák ellen. A múlt em lékei, az individualizmus vadhaj­tásai mellett egyre többször talál­kozni már az új erkölcs eredmé­nyeivel, új erkölcsi arculatú fia­talokkal. (És a mi számunkra ez a fontosabb, mert ez a jellemző, ez válik mindinkább általánossá, ez a jövő, a diadalmas.) Megválto­zott, erősen megváltozott a munká hoz való viszony. A munkaver­seny nem azért tudott kibontakoz­ni, mert szervezték, hanem azért, mert a dolgozók akarták, többet, jobbat akarnak termelni a maguk hasznára, de az ország javára is, a társadalmi tulajdon elleni vétő­ket az egész társadalom megveté­se sújtja, s az emberek többsége mélységesen elítéli a rendbontó­kat, a huligánokat, az izgágákat. Kezdenek a dolgozók mindjobban, nemcsak »testben«, hanem »lélek­ben« is az ország gazdáivá válni. S a kötelezőn túl is mennyi min­dent csináltak a fiatalok. Az if­júsági segítő-brigádok fásítanak, utakat javítanak, művelődési ott- honokat építenek, segítenek az idő sebbeknek a nehéz munkákban. If júsági szövetkezeteket alakítanak, amelyek közül nem egy, így töb­bek között Nakon, már átalakult rendes termelőszövetkezetté, öröm látni, hogyan készítik az úttörők minden községben a »Hősök köny- vé«-t, megörökítendő az első ma­gyar proletárállam dicső emlékeit. A munka, a szocialista munka, a szocializmus építő társadalom szab ta feladatok lelkes végrehajtása formálja már az új jellemvonáso­kat az emberekben s az új jellem­vonások kiszélesítésén, elterjeszti sén s minél magasabbrendűvé eme lésén bábáskodni egész társadul- "T műnk feladata. Az idősebbeké is. S ha így foglalkozunk a fiatalok­kal, sokkal célravezetőbb lesz, mint néha ok nélkül is korholni őket. LETENYEI GYÖRGY Károly készített jegyzeteket a »Tőké«-hez, az L-13. számú asz­tal pedig Lenin állandó munka­helye volt a száműzetés éveiben. A British Museumban bárki kap hat olvasójegyet, de a gyűjtemény legértékesebb könyveit, az inku- nábulumokat és a mintegy 56 000 kéziratot csak külön engedéllyel, az ellenőrzött kisteremben lehet megtekinteni. A kincsek közé tar­tozik az angol Magna Charta ere­deti példánya, Dürer leggyönyö­rűbb fametszetei és rajzai, Ra­fael és Michelangelo rajzok. I. Er­zsébet királynő imakönyve, Guten berg első nyomtatott bibliája 1456-ból, a IV. századból szárma­zó Codex Sinaiticus, Aristoteles egyik papirusztekercse az athéni alkotmányról, Shakespeare művei nek első példányai és III. Amen- hotep fáraó agyag-levele i. e. 1400-ból. Palotaforradalom a bécsi operában — Túl magas a »bécsi Ä« — Ahol Marx, Lenin és Kossuth böngészte a könyveket — 200 éves a B ritish Museum —

Next

/
Oldalképek
Tartalom