Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-15 / 39. szám

1959. február 15. TOLNA MFOVK1 NÉPÚJSÁG 7 Gondolatok egy nyugdíjas juhászról P I N C E H E LY AMIRŐL KEVESET BESZÉLNEK AZ EMBEREK — AZ ŐSI FÖLD NIMBUSZA — A JÖVŐ XIII. Ha őszintén beszélünk erről a do­logról, ki kell mondani, hogy ez nem is egészen így van: néhány hold föld tulaidonjogára építeni a jövőt — felelőtlenség, önmaga el­len követ el hibát, aki nem lát to­vább kis parcellái mezsgyéinél és arra alapozza a jövőt. Kétségtelen, szépen hangzanak az ilyen kijelentések: — Ez a mi családunk ősi birtoka ttt kapált és kaszált már a nagy­apám is. — Szegény megboldogult felesé­gem jussolta ezt a szép nagy sző­lőt — az isten nyugosztalja, de nem érhette meg. hogy teremjen, mert addigra meghalt. — Ketten szereztük a feleségem­mel ezt a rétet. Ez volt az első da­rab, amit vettünk, és csak utána tudtunk beállítani az istállóba egy kis üszőt. Ezzel kezdtük... Szép, hagyományos kijelentések ezek, s az ehhez hasonló beszéd­téma annyira hozzátartozik Pince­helyhez, mint a templom, vagy a Kapos-híd. De ilyen dolgokhoz ra­gaszkodni, pusztán a hagyományok, előítéletek miatt nem lehet, amikor nem ez a jövő, a megélhetés. Ugyan is akár tetszik, akár nem, ki kel) mondani, hogy az ősi föld, az örö­költ és „szerzett” föld „nimbusza” az idők folyamán — szertefoszlott, a gyakorlatban alaptalanná vált. Az igaz, hogy ezt Pincehelyen nagyon sokan nem veszik észre s főként pedig nem merik bevallani saját maguk előtt sem, nemhogy erről beszélnének, mert „mit szólnának hozzá az emberek ...” Pedig ezt be kell vallani, észre kell venni, mert mást mutat az élet. Az imént azt mondtam, hogy az emberek erről nem beszélnek, ezt nem veszik észre. Ez így igaz, de sok elejtett megjegyzésükből, tet­tükből arra lehet következtetni, hogy a tények hatására néha elgon­dolkodnak ilyen dolgok felett, s érzik, hogy valami nincs rendben az ősi földhöz való görcsös ragasz­kodás körül. Középkorú parasztemberekkel be szélgettünk. Az egyik — tél lévén — a reumájára panaszkodott, a másik egyébre, vagyis mindegyiknek volt panaszkodni valója egészségére vo­natkozóan. Erre egyéb beszédtéma „hijján” került sor, s én mit mond­hattam mást, mint hogy: — Miért nem mennek az orvoshoz és kezeltetik magukat? Ennek sú­lyosabb következményei is lehetnek s ilven korban még különösképpen vigyázni kell az egészségre. Legyintettek. — Ilyen korban? Hát nem va­gyunk ám mi már olyan fiatalok... — De nem is öregek — mondom. — Negyven-ötven között vannak valamennyien. — Na, nem elég az? Ilyenkor már „végefelé” jár az ember... — Azért nem egészen, mert het- ven-nyolcvan évig könnyen elélhet egy ember. összenéztek, s mintha tekintetük­kel azt mondták volna: ez az illető sem tudia. hogy mi itt a „dörgés”. Mivel látták, hogy kérdően nézek rájuk, az egyik meg is szólalt: — Nem lenne jó hetven vagy nyolcvan éves korig élni... — Nem értem. Eddig úgy tud+am, hogy minden ember szeretne lehe­tőleg minél tovább élni. Maguk pe­dig egészen mást mondanak. — Hát nézze, barátom — fordult hozzám az egyik — a hetven-nyolc- van éves ember már nem tud dol­gozni, és ha egy öreg ember nem tud dolgozni, akkor már útban van. — Hm. Útban? Kinek? — Kinek? Hát a fiataloknak ... — Nem értem, hogy mi bajuk len­ne a fiataloknak az öreg emberek­kel, ha már dolgozni nem is tudnak, hiszen minden ember megöregszik. — Maga nem ismeri azt a nélda- beszédet, hogy... szóval, amikor a gyerek összeveszett a magatehetet­len apjával, arra került a sor, hogy a gyerek belekapaszkodott az apja hajába és úgy húzta kifelé az ud­varba. Amikor a konyhaajtóba ér­tek, az apa így szólt a fiához: „Ne húzz tovább, fiam, mert én is csak eddig húztam az apámat...” — Nem valami szép eset, dehát miért veszne össze a gyermek az apjával, hiszen az a szép dolog, amikor a gyermek tiszteletben tart­ja a munkában megöregedett apját,* még akkor is, ha már magatehetet- len. , — Hja, ezt könnyű mondani. így is lenne, ha nem volna az a föld. Tudja maga, hogy a föld mennyi mindennek az okozója? ? És sorra mesélték az eseteket, ? amelyek azt tükrözték, hogy a föld ? nem is annyira a nyugodt öregség? biztosítéka, mint inkább a családi í veszekedések okozója. i Megtörtént esetet mondtak el. 4 A fiatalok azt akarták, hogy az öz- 4 vegy édesanyjuk írassa reájuk a né- ? hány hold földjét. Az öreg asszony? ezt nem tette meg, mert előrehala- ? dott kora ellenére is még jól bírta ? magát, és a tapasztalatok alapján \ azt gondolta, hogy mi lesz vele? minden vagyon nélkül, amikor még J 15—20 évig is elélhet, s esetleg nem ? tud dolgozni. Ha átíratta a földet, ? akkor majd úgy beszélnek vele a ? fiatalok, ahogyan akarnak. Mivel ? nem íratta reájuk a földet, mégha-? ragudtak reá a fiatalok, éveken ke- i resztül tájára sem néztek, az öreg? néni a hatóságokhoz járt szociális? segítségért. Végül is kórházba ke-? rült és csakhamar elterjedt a hír, ? hogy halálos beteg, nem sokáig bír- *( ja. Ezt meghallotta a fia és a me- | nye is, és hogy azért az övéké le­gyen a föld, el kezdtek járni hozzá a kórházba, ételt, italt vittek s min­dennel kedveskedtek, hízelegtek ne-i1 ki. A haldokló öreg asszony persze ^ nem hagyta rájuk a földet. De va-1 jón mi boldogságot jelentett ez ne-1 ki? Utolsó éveiben élt benne, hogy , megbosszulja a lelketlen, hálátlan i fiát — nem az övé lesz a föld. De, i ugyanakkor neki sem volt semmi á haszna belőle. Eladni nem tudta, i1 hiszen manapság nem vásárolnak az emberek földet. Az eltartását sem1' vállalta senki sem azért a néhány \ hold földért, hiszen ma mindenki- \ nek van annyi földje, amennyiből i kényelmesen megél, vagy egyéb ke- 4 reseti lehetősége. * A föld tehát — legyen ősi juss, vagy „szerzemény” — már nem a jövő, a nyugodt öregség alapja. (Folytatjuk.) Boda Ferenc Elsősorban — sajnos — mindig az érzelmek embere voltam. így a napi események is jobban hat­nak rám, mint azokra,, kik hű­vösebb nyugalommal nyugtáznak egy-egy rendkívüli történetet. Én órákig tudtam beszélni pél­dául az első mesterséges bolygó­ról, mely ezt az esztendőt meg­nyitotta. Megkönnyezem a bal­esetek, szerencsétlenségek áldo­zatait. Vadidegen kisgyermek sí­rása megindít. Tüzet júj bennem egy-egy izgalmas sportverseny és napokig tudok egy-egy film vagy színházi estről beszélni, gyakran túlmagasztalva a kitűnő színészi teljesítményt. Szeretem minden­ben a derűt felfedezni, tenyérbe venni, megnézegetni és örülni neki. Olvastam például — és most ne rójanak meg, kik a sportot nem szeretik —, hogy Brazíliában 180 ezer néző előtt játszották a baj­noki döntő labdarúgómérkőzést és a zárósípszó után a nézőtér és a játéktér közötti vizesárkot és drót kerítést átugrálták a lelkes szur­kolók, hogy kedvenc csapatuk já­tékosainak ingjéből egy darabot letéphessenek emlékül... Utána reggel 6-ig parázs verekedés az ut cákon a két tábor között kilenc­ven egynéhány sebesülttel. Aztán olvastam a világ leghí­resebb kártyaszélhámosáról, aki bandájával kifosztotta egész Eu­rópát és Mexikót, majd a mil­liókkal mindg kicsúsztak a rend­őri gyűrűből. És 15 év múlva Bar celona egyik utcáján éhen halt egy rongyos ember, akinek irataiból minden kétséget kizáróan meg­állapították, hogy a »-leghíresebb szélhámos úr« fejezte be dicső pályafutását. Avagy X. Y. amerikai színész­nő nyolcadszor is eredményesen válik férjétől, aki a hatodik fele­sége után tiszta szívvel várja új aráját... S amikor e haszontalanságokat papírra vetem, egyszercsak meg­szólal az »Esti híradó«, világgá röpítvén egy kis hírt, mely sze­rint a Hortobágy egyik öreg ju­hásza ennyi és ennyi esztendő után most ment nyugdíjba. Mint már mondottam, az érzel­mek embere vagyok s mint ilyen gondolatban belenéztem a napszít ta arcból a felhőket fürkésző szempárba és megszorítottam az öreg juhász kezét. Megöleltem rán cos nyakát kedves »újdonsült« nyugdíjasunknak és szinte hallot­tam szavait: »boldog vagyok fiam, hogy megérhettem-«... Igen kérem, nem tévedek, így mondta, Ehhez csak annyit fűzök hozzá, hogy én is boldog voltam, mert úgy érzem gondtalanabb, tiszta­levegőjű esztendők fénycsóvái ezek. Kérem szépen, — én elhiszem, hogy X. Lord gyönyörű gépkocsi­jába tegnap szerelték be az első színes televíziót és ebben a gép­kocsiban le is lehet feküdni, csak egy gombot kell megnyomni. Sőt azt is elhiszem, hogy ez kellemes tény — ölordsága reumás vég­tagjai számára. De legyen sza­bad nagyon szerényen jelentkez­nem és megjegyeznem, hogy él itt a Kárpát medencében egy kis nép, serényen dolgozik, ilyen au­tója ugyan sajnos még nincsen — igaz, hogy ezzel szemben szeren­csére lordunk sincsen — ellenben vannak kérem szépen nyugdíjas juhászaink... Ezen pedig érdemes elgondol­kodni. Mert ahhoz, hogy legyenek nyugdíjas juhászaink, többek kö­zött az is szükséges, hogy ne le­gyenek lordjaink. SZ. K. * I * * * S Ti s?ta lappal ke/cl a szakcsi Új Élet Tsz ÉRDEKESSÉGEK Valaha na^y becsben állt a zsebkendő A ködös, nedves éghajlatú Ang­liában, a nagy náthák országában évente 450 millió papírzsebkendőt használnak el. E papírmennyiség gyártásához 30 000 svéd lúcfenyőt kell feldolgozni. Ezenkívül évente még több mint 250 millió darab vá­szon- és pamutzsebkendőt is vásárol Anglia lakossága. Régebben a zsebkendő olyan érték volt, hogy elvesztését újságban hir­dették. 1672-ben a következő hirde­tés jelent meg egy londoni lapban: »Elveszett egy csipkeszélű zsebken­„Csend-hét“ Becsben Nagyon hangosan szokott beszél­ni? Sokat ugat a kutyája? Vesze­kedős a felesége? — ha igen, ne utazzék május végefelé Bécsbe, mert sok pénzébe kerülhet. I dő. A finom kézimunkacsipke négy ujjnyi széles. A zsebkendőben piros selyemmel hímzett „R” monogramm van. Aki visszaszolgáltatja, jutalom­ban részesül.« Akkoriban a zsebken­dő kizárólag dísztárgy volt és csak gazdag emberek rendelkeztek vele Úgy gyűjtötték a zsebkendőket, akár a műkincseket. A zsebkendőt még csak száz esztendeje használják orr­törléshez. Egy francia hölgy két zsebkendőt kapott ajándékba IV. Henrik fran­cia királytól. Mindkét zsebkendő értéke 600—600 arany volt. Amikor a hölgy meghalt, a király visszakér­te a két zsebkendőt, mert ő maga is mindössze kettővel rendelkezett. A becses kendőket étkezés után a fo­gak tisztogatásához használták, mi­után előzőleg eltávolították az étel­maradékot fogpiszkálókkal. Pincérek, szakácsok, mo'Opatók állást keresnek... A párizsi élet rejtelmei közé tar­tozik az a kávéház, amelyben az egyik kiszolgáló szerez munkát az odajáró vendégeknek. [ Monsieur Marcel a pult mögött áll és kiszolgálja az álló vendége­ket. Cseng a telefon: a kávéház za­ja egyszerre elhalkul. Az asztalnál ülő »vendégek« hipnotizáltan me­redjek Marcelre, aki leakasztja a kagylót és lebonyolítja a beszélge­tést. Aztán odamegy az egyik ki- választotthoz és halkan megkérdezi: »Mondd, Simone, egy kis különmun­ka nem érdekelne hétfőig?« (Ez olyan, mintha a sivatagban elté­vedt vándort megkérdeznék, szom­jas-e). »Ha igen, akkor menj máris; Saint Cloudban szállj le a metróról, a sarki kávéházban már várnak«. Hogyan keletkezeit a sztetoszkóp ? Ekkor ugyanis »csend-hetet« tar­tanak a városban és a rendőrség nagy buzgalommal alkalmazza a csendrendelet ellen vétőkkel szem­ben érvényben lévő rendelkezéseket. A hangoskodók súlyos büntetéseket fizethetnek majd. A csendhét alatt felkérik a közönséget, jelentsenek minden rendkívüli és túlzott lár­mát, továbbá tegyenek javaslatokat az állandó kellemetlen zajok kikü­szöbölésére. Ausztria a’ turistaforgalom előmoz dítása érdekében fontosnak tartja, hogy azokon a területeken, ahol leg nagyobb az idegenforgalom, »lárma­mentes övezeteket« létesítsenek. ' Ezekben az övezetekben komoly pénzbüntetéssel sújtják a lármázó- kat és ha ez is eredménytelen ma- I rád, kiutasítják őket. Ma már nincs orvos sztetoszkóp nélkül, melyet szinte minden vizs­gálatnál használnak. A sztetoszkóp véletlennek köszönheti születését. 1816 ot írunk. A párizsi Necker- kórházban fiatal nő jelentkezik és kéri, hogy Párizs akkor legismer­tebb orvosa, a fiatal Laenneck vizs­gálja meg. Mivel akkoriban még nem voltak szépségszalonok és a fogyókúra sem volt ismeretes, a fia­tal hölgy tetemes térfogattal ren­delkezett. Amikor a fiatal orvos meglátta a hájtömeget, gátlása tá­madt arra a gondolatra, hogy fü­lét oda kell helyeznie, ahol a szív dobog. -Mit tegyen tehát? Hirtelen eszébe jutott, hogy a kór házhoz vezető úton két gyereket Iá tott, akik egy hosszú pléhesövön át »beszélgettek« egymással. Laenneck hirtelen felkapta íróasztaláról a blokkfüzetét, csőalakúra összeteker­te és a dúskeblű hölgy szíve fölé tartotta. S íme, sokkal jobban hal­lotta a szív dobogását, mint puszta füllel... Laenneck ezekután hozzáfogott, hogy hónapokig tartó kísérletekkel megállapítsa, melyik a legjobb hall­gatócső. 1818 őszén a párizsi orvosi akadémia előtt bemutatta a világ első sztetoszkópját, körülbelül 30 cm hosszú, vékony nyárfacsövet. így született meg az orvosok egyik leg­fontosabb segédeszköze. Az új nem könnyen jön létre, ke­mény harcban, a régi, a megszokott ellen vívott küzdelemben. S még amikor létrejött, akkor is sok-sok munkára, vitára van szükség, hogy az új végérvényesen győzzön. Legtöbbször a legjózanabbul gon­dolkodókat is a nyilvánvaló tények nem képesek meggyőzni az első lá­tásra. Itt van nagy jelentősége a felvilágosító, meggyőző, nevelő munkának. Az első látásra, azt hangsúlyozni kell, mert később egyre inkább be­látják az egyénileg dolgozó parasz­tok, hogy valóban a közös gazdál­kodás az egyetlen útja a paraszt- ember felemelkedésének, s egyúttal az ország érdekeit is csak ez szol­gálja igazán. Szakoson is ezt mutatja az Uj Élet Termelőszövetkezet példája. Nézzük ennek az igazságnak egyik oldalát. Míg az ember egyedül küsz­ködik, ha valami baj akad az tönk­re teheti az egyes embert. A közös­ség ereje megsokszorozott erő, a viharokat könnyebben állja. Az el­lenforradalom súlyos károkat oko­zott a tsz-ben. Ne vegyünk mást csak azt, mintegy 220 ezer forint ér ték úgy ment veszendőbe, hogy sem mi nyoma sincs. Az állatállomány­nak mintegy ötödé, hatoda ma­radt meg. Az új életért küzdő, szilárdan helytálló tsz tagok azonban együtt, közösen úrrá lettek a nehézségeken. Viszonyítva ezt egy kis gazdaság­hoz, egészen biztos porba, nyomor­ba sújtotta volna annyi csapás az egyénileg gazdálkodót. Ma a közös büszkén hirdetheti, újra felfelé ívelő példát mutat. Több mint 130 000 forintot gazdál- j kodtak ki az elmúlt két évben, az adósságok tisztázására, jutott tisz- teségesen munkaegységre is. Mert a kis kollektíva munkaszeretete pá- 1 rosulva az állami támogatással je- j lentős külön jövedelmet is ered­ményezett. Majd 30 000 forintot je­| lentett a közösnek, hogy az áruter­melési tervüket 150 százalékra tel í jesítették. A gépállomási munkák­nál is a jó munkaszervezés közel 40 000 forintos megtakarítást hozott. A műtrágya felhasználás mértéké­nek növelése is 5 és félezer forintos többletet eredményezett. Mindezek eredménye, hogy a tag. ság elégedett lehet a nehézségeket figyelembevéve is. El is készítették a kimutatást, amelyben ilyen szám­I adatokat lehet olvasni: Ifj. Tóth Já­| nos tehenész 816 munkaegységére I mindent pénzre átszámítva 23 528 j forintot kapott az elmúlt évben. Ez havi jövedelemre kivetítve 1960 fo­rintot jelent, amely napi 65 forintos ! jövedelemnek felel meg. Tudnivaló igaz, hogy a tehené­szek jövedelme a legnagyobb, mert | mindennap dolgoznak. Éppen ezért 1 olyanét is bemutatjuk, aki keveseb­bet kapott, de nála a napok száma is kevesebb. Hangya Györgyné pél­dául csak 136 napot dolgozott a kö­zösben, s mégis a napi keresmény 67 forintot tesz ki. Nyilván az egész tagság vélemé­nyét fejezi ki Ocsog József bácsi mondása: »Aki becsületesen dolgo­zik, annak nálunk megvan a megél­hetése vígan«. Ocsog bácsi 64 éves, ha keresetét havi összegben számol­juk ki, egy-egy hóra 1193 forint jut: S a jövő még jobb eredmények­kel kecsegtet a szakcsi Uj Életben is. Kiheverték a károkat, most már tiszta lappal kezdik az új évet. Már ezt a biztosabb, jobb gazdálkodást -vetíti előre az a tény is, hogy ami eddig nem létezett, november, de­cember hónapokra is osztottak mun kaegységenként 10—10 forint elő­leget. j Ezek a tényezők s a szaporodó tag ság a növekvő gazdaság azok, ame­lyek a kételkedőknek most már vi­lágosan, közérthetően mondják el, az igazi paraszti felemelkedés útján az a kis kollektíva jár, s érdemes kö­vetni őket. (i—e)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom