Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-01 / 27. szám
'TftÁwédJzet SZÍNHÁZ Forró siker Szekszárdon a „Szélvihar“ századik előadásán AZ ÉVAD LEGFORRÓBB szekszárdi színházi sikerének lehetett tanúja a művelődési ház és közönsége a Szélvihar bemutatóján. Dobozy Imre darabját Szekszárdon mutatta be szá- zadszor a Déryné Színház jónevű és jóhírű együttese a darabhoz és a századik előadáshoz méltóan. Dobozy bátor és avatott kézzel nyúl közelmúltunk legnehezebb és legtöbb buktatót rejtő kérdéséhez, az ellenforradalomhoz. Egy termelő- szövetkezet meglehetősen szűk keretein belül vállalkozik arra, hogy bemutassa az országos méretű drámát. S vállalkozása sikert terem, mert a ►Vörös Hajnal« Termelőszövetkezet egy csepp a tengerben, szerves, elválaszthatatlan része az országos eseményeknek, s ami kint széles, nagy méretekben történik, annak lehet a néző szemtanúja kivetítve az egy adott, konkrét helyzetre. Dobozy az igazságot keresi. Az általános igazságot akkor, amikor az egyes igazságokat, a »'Vörös Hajnal«-ra vonatkozó igazságokat mutatja be, mondatja el. S az egyes igazság a szerző keze alatt általános igazsággá válik. AZ ELSŐ FELVONÁSBAN egy termelőszövetkezet helyzetét mutatja meg 1956 október 23-án, de úgy, hogy az egy termelőszövetkezetben megtermett szituáció tükörképe az országos helyzetnek. A Vörös Hajnal a jelkép, amely megegyezik az országosméretű valósággal. Ebben a jelképben vonultatja fel alakjait Dobozy. Csupa ismerős. Szusza Kiss András, akit annak idején úgy kényszerítettek a termelőszövetkezetbe, most, két esztendővel kizárása után, még mindig bevitt földjét követeli, aminek kiadását az elnök, Kalló Ferenc, a közgyűlés határozata ellenére, önhatalmúlag, kiskirálykodó módon visszatart. Szusza Kiss gyámoltalan fiatalember, aki fél a szemében hatalmassággá nőtt elnöktől. Talán túlságosan is együgyű s ezért hitelességéből sokat veszít, s ez az együgyűség indokolatlanná teszi azt is, hogy ígérheti neki leányát a tsz határozott, okos, szilárd, a kérdésekben tisztánlátó csikósa, Csendes Imre. Itt van Tóth Marci, akit két évvel ezelőtt részegeskedése miatt kizártak, azóta tele van indulattal, a demagóg lázadás sem idegen tőle, de ha Kalló nem akadályozná meg visz- szatérését a közösségbe, új, rendes ember válhatna belőle. Jelen van a volt földbirtokos, Mácsai Géza (jelenleg valamiféle állami hivatalnok, a darabból sajnos nem derül ki, hogy milyen szerv alkalmazottja), ö már tudja, hogy Pesten valami készül, valami olyan, ami az ő malmára hajtja a vizet. Magabiztossága már növekszik, de még simulékony, mert nem biztos az események menetében. S ekkor megérkezik Kalló. Az összecsapás közte és Csendes Imre között Szusza Kiss András ügyében elkerülhetetlen és be is következik. A vita Mácsai előtt zajlik le, s ezzel Csendes akaratlanul is árt a szövetkezet ügyének, mert most, amikor az események következtében az elnök ügye egyszerre az egész közösség ügyévé válik, Csendes határozottan az elnök ellen fordul. A feszültség Csendesék távozása után sem csökken. S ekkor bekövetkezik a kirobbanás, Mácsai pribékje beront a hírrel: Pesten ölik a kommunistákat. Ekkor Mácsai is leveti álarcát. Most már csak Kalló Ferenccel áll szemben, akit összetörnek a hírek, s nincs erkölcsi ereje, hogy a volt földbirtokos ellen harcba hívja az embereket. Kissé túlságosan, indokolatlanul is gyáván viselkedik s a néhány szólam, amit ekkor elmond, mit sem változtat tehetetlenségén, gyávaságán. Szusza Kiss boldogan szalad visz- sza Kalló elkergettetésének hírére abban a reményben, hogy most már visszakapja földjét. S ekkor a megváltozott helyzet a maga valódiságában tárul fel. Abban, hogy Mácsai leveri Szusza Kiss fejéről a kalapot, az egész parasztság megaláztatása benne van. Nemcsak Mácsai ütötte meg Szusza Kisst, a földbirtokos, aki ►►elvtársból« ismét »úrrá« változott, ütötte meg volt és jövendő cselédjét, a parasztot. A MÁSODIK FELVONÁSBAN, amit talán helyesebb lett volna két részre bontani, egy új dráma kezdődik. Idős Csendes Imre és fia, a felkelők, a lázadók oldalára állt, honvédtiszt, ifjú Csendes Imre drámája. Hatalmas összecsapás. Dobozy remekszép nyelven mondatja el a szereplőkkel az egyik oldalon vélt, a másik oldalon valóságos igazságaikat. Erre a szárnyaló, fennkölt nyelvre éppen a drámaiság fokozása érdekében szükség van. Nemhogy kirína a darab paraszti környezetéből, sőt éppen segíti a feszültséget megteremteni, majd fokozni és elemi erővel hajtja a drámát a végső kifejlés felé. A HARMADIK FELVONÁS üteme, úgy érezni, gyorsabb a kelleténél s néhány indokolatlansággal is találkozhatni. Indokolatlan, hogy ifjú Csendes hajlandó Mácsai társaságában házkutatást tartani apja házában Kalló után, s nem kevésbé indokolatlan, hogy Mácsai fia jelenlétében merészeli provokálni Csendes Imrét. A vitában tűzharc következik. Mácsai rálő ifjú Csendesre, de az anyát, Csendesnét találja, aki fia elé veti magát, s így felfogja a gyilkos golyót. Apa és fia a haldokló asszony mellett egy szót sem tud szólni, a gyász ajkukra forrasztja a kitörni készülő szavakat. S ekkor, minden megindító hatásuk ellenére, kissé sután csengenek Müller, a volt főjegyző, ma a szövetkezet Józsi bácsija (aki becsülettel megmaradt a szövetkezet és ezzel a népi hatalom mellett) szavai, hogy mindig is az ártatlanok vére volt annak az ára, hogy fiú az apával békét lelhessen. Suta is, meg nem is egészen igaz. Néhány apróbb kifogásolnivalótól- eltekintve, azt hiszem, a felszabadu-, j lás utáni magyar drámatermés(! egyik legjobbját láthatta a közönség, j I Egyelőre még nem sallangmente-j j sen, s nem is hibáktól mentesen, de, j erősödik, izmosodik az új magyarj. dráma. nyék következtében megváltozott magatartása között. Polgár Ferenc jól alakította a volt főjegyző, ma szövetkezeti könyvelő — aki hűséges maradt a szövetkezethez — figuráját. A többi szereplők szép teljesítményt nyújtottak. A hibák és kifogásolnivalók csak akkor tűnnek szembe, ha az egyes alakokat külön-külön vizsgáljuk, a Déryné Színház előadása — nem hiszem, hogy túlzók — hosszú idők egyik legszebb, legmaradandóbb, s minden igényt kielégítő szekszárdi színházi produkciója volt. Az előadás után Czank József, a megyei tanács népművelési csoportjának vezetője meleg szavak kíséretében selyem emlékzászlót nyújtott át a színház művészeinek. Letenyei György Portrék, stanzában SOKRATES Csak kérdezett és várt, hogy mit felelsz, Aztán megint és újra kérdezett. Igazság? Amit tenmagadtól lelsz, Csak az segíthed rajtad — mert tied! A haláltól félt, hős nem akart lenni: A mozgás minden, a halál semmi. Élni volt benne bölcs, nagy akarat, De kiitta a méregpoharat. GOETHE Új testet kért, kitől a régit kapta, Mert szelleme, az bírná még tovább! Nagyító és távcső nélkül kutatta A csillagokat. és az út porát. Napszemével a részt és az egészet Egyszerre látta, mert a nagy természet Égy volt vele. S csak írt, költött, mivel Az isten nem osztozik senkivel. ARANY Nehéz járású volt és keskeny melle Sajgott a kíntól. Mindig énekelt Fáradtan, néha unta, s énekelve Színarany szókra játékosan lelt. Nagyon magyar volt, tehát nagyon ember. Homályos szemmel, folyton zúgó fejjel Csak készült a mindent-megmondó szóra — O istenem, ha kimondhatta volna... GYENES ISTVÁN A Msszkvai Cigány Színház magyar darabot tűzön műsorára A moszkvai »Romen« cigányszínház, amely 28 évvel ezelőtt alakult, nagy népszerűségnek örvend. Nemrégiben megtudtuk, hogy a színház a magyar színjátszás egyik klasszikus művének bemutatására készül. Megkértük Szemjon Barkant főrendezőt, mondjon néhány szóit az új bemutatóról: — A »Romen« cigányszínház eléggé széleskörű repertoárral rendelkezik. Mégis állandó feladatunknak tartjuk, hogy műsorunkat új darabokkal gazdagítsuk. Körülnéztünk a baráti államok színdarabjai között, s figyelmünket Szigligeti Ede magyar író »Cigány« című darabja ragadta meg. őszintén meg kell mondanom, ISKOLA Márványarcát opálos égre tárja, füröszti gyémátcsillogású fény. A domboldalról ragyog messze tájra, mint jövendőbe sugárzó remény. Keletre néző előcsarnokában Babits mereng a boltívek alatt, és töpreng csöndesen, magábazártan, vívódik benne milljó gondolat. Majd föloldódik rettentő magánya, s látja: ez itt a jövendő nyitánya, a cél felé magasra tör az ember, és megy mind messzebb, fénylő távolokba, s nem csillapul, de egyre nő a szomja!... Mit lát: tavasz már, s nem ködös november. Miszlai György EGY DRAMA ÉRTEKET légin kább azon lehet lemérni, milyen a előadás, mennyire tud feszült lég-! kört teremteni, mennyire eleven,) milyen lüktető. A Déryné Színházi együttese méltó volt a darabhoz. A rendezés (Gyökössy Zsolt munkája) dicsérendő, megértette és helyesen) tolmácsolta a darab mondanivaló ját. Helyes volt kihagyni a múlta1 j f felidéző képeket. Alkalmazásuk biz-« j tosan lelassította volna a dráma üte j < mét. Fenyvesi Balázs idős Csendesj; Imréje felejthetetlen, az előadás leg j A jobb alakítását nyújtotta, s hosszúd idő óta Szekszárdon a legszebb mű-J; vészi teljesítményt. Pálfi Ferenci \ Kalló Ference kissé egysíkú volt.jj Ugyanez mondható el Zombori Ka-j | tóra (Csendes Imréné) is, aki azon-«! bán a záró jelenetben felnőtt Feny-J ► vési Balázshoz. Gyimesi Tivadar (ifjú Csendesj j Imre) alakításában a kelleténél többú volt a külsőséges elem. Madarás j I Lászlóhak (Mácsai Géza) jobban kel-" lett volna érzékeltetnie a kontrasztot az ellenforradalom'előtti magatartása és az ellenforradalmi esemé Az orvos azt mondta, hogy nem sok remény van. Felhúzta a vállát és elfordult; így mondta és közben köhintett. Az asszony összekulcsolt kézzel állt előtte, nem szólt, csak a könnyek peregtek a szeméből. De amikor visszament a szobába, megpróbált mosolyogni. — Beszéltem vele — mondta s az ajtón túlra mutatott. — Meggyógyulsz. — Rendezgetett az éjjeliszekrényen és gyengéden folytatta: — Hát persze, hogy meggyógyulsz. Már nincsenek is olyan fájdalmaid. És a lázad is csökkent. A férfi lehunyta a szemét és nem válaszolt. Az asszony azonban tovább beszélt; a csendben talán a szíve is megszakadt volna. — Néhány hét és ismét otthon leszel. Együtt leszünk — tette hozzá bizalmasan és öregesen hunyorított. — Meglátod, milyen jó lesz. Átrendezzük a lakást is, tudod, a nagy karosszéket az asztallal áttesszük az ablakhoz hogy egész délelőtt ott ülhess a napfényben. A férfi most nyitotta fel először a szemét. — Nem fogok meggyógyulni — mondta komoran. A hangja olyan határozottan csengett, hogy az asszony elsírta magát. — Nem fogok meggyógyulni — ismételte a férfi konokul. Nem néElégia zett az asszonyra, a mennyezetet bámulta. Az asszony megragadta a kezét, olyan erővel, hogy majdnem fájt. — Nem igaz! — kiáltott. — Nincs olyan isten, amelyik megengedné ezt. — Nem fogok meggyógyulni — mondta a férfi. Az asszony hangja most megváltozott, gyengébb lett, s halkan, szerelmesen suttogta: — Nem tudsz elhagyni engem; Harmincöt évig éltünk együtt, mindig együtt, s a harmincöt év alatt mindig ugyanúgy szerettük egymást. Nem lehet — mondta hitetlenkedve —, nem tudnál elmenni tőlem. A férfi hosszú idő után most nézett rá először. — Egyszer már elváltunk — mondta csendesen. — Emlékszel, amikor 1936-ban kiküldetésbe kellett mennem? Két hétig voltam Szegeden. S a mélyből egy szőke nő suhant át emlékeiken, csak egy pillanatig tartott az egész, már neve sem volt, mind a ketten elfelejtették. Csak szőke haja lobogott az emlék szélfúvásában, most is húsz hogy első ismerkedésünk a darabbal, nem volt valami sikeres. Először ugyanis egy rövidített kiadását szereztük meg, amelyet nem találtunk alkalmasnak a bemutatásra. Később azonban megkaptuk az eredeti szövegkönyvet, s így már nyugodtan kezdtünk munkához. Elmondhatom, hogy Szigligeti szín darabja, amelyet 1853-ban írt, közel áll közönségünk szívéhez. Bemutatja, milyen nehéz helyzetben, jogtalanságban éltek a cigányok a régi Magyarországon. Mindez sokban em lékeztet a cigányok sorsára a cári uralpm alatt. Talán éppen ezért tetszett meg nekünk a tehetséges magyar író darabja A magyar színdarabot magyar barátaink segítségével visszük színre. A rendezést Anhel Guitye, a »Romen« színház rendezője és Barta Zsuzsa magyar rendező végzik. Zenéjét Sár közy István magyar zeneszerző szerezte, a díszleteket szintén magyar művész készítette. A darab címét »Ci gány család«-ra változtattuk. Színházunk első magyar darabjának bemutatására májusban kerül (Megjelent a Nauka I Zsizny című szovjet lapban.) évesen, amikor ők ketten már megöregedtek. — Emlékszel? — kérdezte a férfi, de az asszony összecsapta a kezét: — Ö, milyen borzalmas volt az a két hét! Milyen csapzottan jöttél haza! Istenem, hogy lefogytál és meg is fáztál, nem győztelek ápolni. — Most is el kell mennem — mondta hosszú szünet után a férfi. Az asszony szeme tágranyílt a csodálkozástól. — Egyedül? Nem tudsz elhagyni, s mire is mennél nélkülem, szegénykém? A férfi nagyon sokáig hallgatott; »Halálosan fáradt vagyok« — gondolta, s ijedten kapta fel a fejét. »Halálosan?« — kérdezte önmagától, s ismét az asszonyra nézett. — Mire is mennél nélkülem?' — ismételte makacsul az asszony. A férfi nagyon gyengéden megsimogatta a kezét. — Vigyázni fogok magamra — mondta csendesen, de aztán arra gondolt, hogy milyen nevetségesen hangozhatott ez az ígéret. — Amennyire lehet — tette hozzá s nem engedte el az asszony kezét. Sokáig maradtak így, szótlanul* csendben. Észre sem vették, hogy közben egészen besötétedett. Csányi László
