Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-03 / 28. szám
2 TOLNA MEGYEI NEFCJSAG 1959. február 3. Kormányhatározat a termelőszövetkezetek gazdasági megerősítéséről és a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről A párt és a kormány az elmúlt években jelentős intézkedéseket hozott a termelőszövetkezetek gazdasági szilárdításának, erősítésének, valamint a mozgalom továbbfejlesztésének segítésére. E célok megvalósítására adta ki a 3004/1958. számú kormányhatározatot is. E határozat végrehajtásánál szerzett tapasztalatok, a bevált és helyesnek bizonyult módszerek fenntartása mellett indokolttá vált néhány intézkedésnek a gyakorlati élet követelményeinek megfelelő kiegészítése és továbbfejlesztése, hogy a termelőszövetkezetek elsősorban saját erőforrásaikra támaszkodva szorgalmas munkával, a közös vagyon állandó növelésével példamutató, sok árut termelő nagy üzemi gazdaságokká váljanak, s ezzel is hozzájáruljanak a termelőszövetkezeti mozgalom számszerű fejlődéséhez. Ennek érdekében a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány határozatot hozott. Száma: 3004/1— 1959. A határozatot rövidítve közöljük Szervezeti megerősítés és fejlesztés A kormány fontosnak tartja a tér melőszövetkezetek megerősítését politikailag szilárd, a vezetésben jártas, a politikai és szervező munkában nagy gyakorlattal rendelkező és a szocializmushoz hű, jól képzett szakemberekkel. Ezért azok a termelőszövetkezetek,, amelyek a vezetést saját erejükből nem tudják kielégítően megoldani, valamint az újonnan alakuló vagy gyenge termelőszö vetkezetek, az elnöki feladatok ellátására kérjenek fel és válasszanak elnökké olyan dolgozót, aki képzettségénél, rátermettségénél, gyakorlati ismereteinél fogva a szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodás megszervező sére és irányítására alkalmas. A tér melőszövetkezetekben a szabályszerű számvitel, a pénz- és hitelgazdál kodás megerősítése érdekében alkalmazzanak — állandó jelleggel — képzett könyvelőket. A mezőgazdászt vagy a könyvelőt a termelőszövetkezet lehetőleg vegye fel tagjai sorába. A községekben és a mezőgazdasá gi jellegű városokban a mezőgazdaság szocialista átszervezésének segítése érdekében készítsenek fejlesztési terveket, s a községi tanács vég rehajtó bizottságának irányítása mellett a községi népfront-bizottságok bevonásával alakítsanak állandó jellegű fejlesztési bizottságotAz elmúlt évek gyakorlati tapasztalatait felhasználva új alapokra kell helyezni a falu szocialista átalakítását támogató patronázs-moz- galmat. Kívánatos, hogy ipari üzemek, állami, kísérleti, tan- és célgazdaságok a mezőgazdasági tudományos, kutató- és oktatási intézetek, az erdészeti, valamint a víz ügyi szervek a mezőgazdasági termelésre alakult szövetkezeteket a helyszínen részesítsék támogatásban, Az új termelőszövetkezetek — kü Ionosén abban az esetben, ha egy község dolgozó parasztságának hetven-nyolcvan százaléka egyszerre lép a szocialista gazdálkodás útjára, s így szocialista községgé válik — valamint a területileg fejlődő termelőszövetkezetek a kedvezményesen megállapított gépállomási díjból az első évben további ötven szá zalékos, a második évben huszonöt százalékos díjkedvezményt kapnak. a növénytermesztés fejlesztése A termelőszövetkezetek belterjes gazdálkodásának segítésére, s termés átlagok növelésére és a termelési költségek csökkentésére a határozat előírja többek között, hogy a zöldtrágyázott területekre a termelőszövetkezetek vetőmagszükségletét állami vetőmagakcióval kell biztosítani. Zöldtrágyázás céljára az új és a területileg fejlődő termelőszövetkezeteknek további ötven százalékos kedvezményt kell adni. Azok a termelőszövetkezeti csoportok, amelyek a használatukban levő területen a növénytermelés valamennyi munkáját közösen végzik, s az egy hold szántóra számítva — a gabonacséplés kivételével — két normálhold elvégzésére március 10-ig szerződést kötnek a gépállomásokkal, a munkadíjakból a me zőgazdasági termelőszövetkezeteket megillető kedvezmények hetven szá zalékát kapják. A szarvasmarha-állomány és a vágómarha-hústermelés növelésére 1959-től kezdve akciót kell indítani az eladásra felkínált borjak továbbnevelésére a termelőszövetkezetekben. A mezőgazdasági termelőszövetkezeteket is megilleti az állami gazdaságoknak fizetett export felár, ha az állami gazdaságok részére megszabott feltételek mellett exportra alkalmas hízómarhát adnak át. A közös sertésállomány szaporulatán és a saját vásárlásokon kívül 1959-ben tizenháromezer tenyészko- ca süldőt és négyszáz tenyészkant kell felvásárolni és átadni a termelőszövetkezeteknek. Az állami, kísérleti és tangazdaságok hatezer kocasüldőt adjanak át a termelőszövetkezeteknek. A juhtenyésztés fejlesztésére az érvényben levő természetbeli juhtör lesztési akcióban a termelőszövetkezeteknek 1959-ben negyvenezer anyajuhot kell átadni. A kedvezmények további feltétele, hogy a termelőszövetkezeti csoportok alapszabály szerint működjenek, a jövedelem 50 százalékát mun kaegység alapján fizessék ki, továbbá a jövedelem 10 százalékát beruházásokra fordítsák. Ezek a termelőszövetkezeti csoportok a műtrá gya vételárából is ugyanilyen mértékű kedvezményben részesülnek. Oz állattenyésztés fejlesztése A közös szarvasmarha-állomány szaporulatán és a saját erőből történő vásárlásokon kívül ebben az évben húszezer tenyész-szarvasmarhát — tehenet, vemhes és tenyészüszőt — kell a termelőszövetkezetek ré szére felvásárolni. Erre a célra a termelőszövetkezetek árkedvezményt kapnak. A termelőszövetkezeti hizlalás segítésére 1959-ben huszonötezer hízónak való növendék és felnőtt szarvasmarha felvásárlását kell biztosítani. Részletesen foglalkozik a határozat a tsz-ek baromfitenyésztésének a segítésével is. iz árutermelés és közös értékesítés A termelőszövetkezetek össztermelésének és árutermelésének növelése, valamint a munkaegység-része sedés pénzbeli arányának emelése útján jelentősen fokozni kell a közös értékesítést, elsősorban a központi árualapok számára. Ennek érdekében termelési szerződést elsősor bán a termelőszövetkezetekkel kell kötni. Arra a többtermésre, amelyet a termelőszövetkezet a zöldségfélékből, szerződéssel lekötött mennyisé gén felül, a felvásárlás megkezdése előtt legalább két héttel felajánl, a felvásárló vállalat köteles pótszerződést kötni és a többlettermés,t a szerződés feltételei szerint átvenni. Az ipari központok zöldség- és gyű mölcsellátásának biztosítása, illetőleg javítása érdekében szélesebb körben lehetővé kell tenni a termelőszövetkezetek számára a zöldség és a gyümölcs árusítását és azt, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek közvetlenül kössenek áruértékesítési szerződést a kiskereskedelmi vállalatokkal, a földművesszövetkezetekkel, valamint a felhasználó állami vállalatokkal és intézményekkel. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek abban az esetben, ha áru- értékesítésben elérik, vagy túlhaladják a meghatározott egységnyi területre megállapított szintet, különféle kedvezményekben részesülnek. A termelőszövetkezetek a közös értékesítést fokozzák a feldolgozó üzemi tevékenység körének szélesítésével is. Ennek érdekében segíteni kell, hogy a termelőszövetkezetek végezzék saját termelésű terményeik és termékeik elsődleges feldolgozását. Gépi munkák A termelőszövetkezeteket a gépállomási díjkedvezmény szempontjából három csoportba kell sorolni. Az első csoportba a megszilárdult termelőszövetkezeteket, a másodikba az 1958. január 1. előtt alakult, de még gyenge termelőszövetkezetek, a harmadikba az 1958. január 1. után alakult új termelőszövetkezetek és a fejlődő termelőszövetkezetek tartoznak. A termelőszövetkezeteket az érvényben levő legnagyobb gépállomási díjkedvezmény abban az esetben illeti meg, ha a gépállomással március tizedikéig szerződést kötnek — egy hold szántóra számítva — az első csoportba tartozó termelőszövetkezeteknél 4,5, a második csoportban 3,5, a harmadik csoportban 2 normálhold gépi munka elvégzésére. Azok a jól működő mezőgazdasági termelőszövetkezetek, amelyek ezer holdon vagy ennél nagyobb területen gazdálkodnak, áru termésüket az állami vagy szövetkezeti felvásárló szervek útján értékesítik és az egy holdra eső állóeszközeik értéke legalább négyezer forint, kombájn és cséplőgép kivételével minden mezőgazdasági gépet vásárolhatnak. A termelőszövetkezeti csoportok egytengelyes traktorokat és legfeljebb tizenöt lóerős motorokat, va lamint az azokhoz szükséges munka gépeket vásárolhatnak. A szakszövetkezetek és a termelői szakcsoportok részére lehetővé kell tenni saját erőforrásaikból kis traktorok, különleges mezőgazdasági gépek vásárlását. Beruházás Az 1959. étben a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok saját erőből vég zendő százhetvenötmillió forint értékű beruházásait az állam hosszú- lejáratú hitellel jelentős mértékben kiegészíti. A termelőszövetkezetek építkezéseihez, felújítási és tataro- zási munkáihoz — a határozatban előírt mennyiségű anyagot — biztosítani kell. A termelőszövetkezetek haltenyésztésnek előmozdítására az Országos Vízügyi Főigazgatóság ötszáz hold tógazdasági területen végezze el a tervezési és az építési munká kát. Az 1959. évben ötszázöt kilométer hosszúságú távvezetéket és kétszázhetven transzformátort kell megépíteni, illetőleg a termelőszövetkezetek rendelkezésére bocsátani. A termelőszövetkezetek részére 1959- ben száz kilométer bekötőutat kell építeni. A határozat a továbbiakban vegyes rendelkezéseket tartalmaz. Kimondja többek között, hogy a megyei tanácsok végrehajtó bizottságai az állami beruházások kommunális létesítményeit (bekötőút, kórház, vil lamosítás, művelődési otthon, stb) el sősorban azoknak a községeknek biz tosítsák, amelyekben a dolgozó parasztság többsége a szövetkezeti gazdálkodás útjára tért. Az ilyen községeket vagy járásokat nagyobb mértékben kell ellátni nemcsak gépekkel, hanem tenyészállatokkal, mű trágyával, építőanyaggal is, annak érdekében, hogy ezzel megalapozzák a fejlettebb nagyüzemi gazdálkodást. Kimondja a határozat, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága csökkentheti, vagy megvonhatja a kedvezményeket az olyan' termelő- szövetkezettől, amely az alapszabályt vagy a termelőszövetkezetek működésére vonatkozó jogszabályokat megsérti. Áz SZKP XXL kongresszusának hatodik napja Moszkva: (TASZSZ) A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXI. kongresszusa hétfőn reggel tíz órakor a Kremlben folytatta munkáját. Az ülésen Jekaterina Furceva elnökölt. A kongresszus hatodik napján to vább folytatódott a vita Nyikita Hruscsov beszámolója felett. Az első felszólaló Ignatyij Novi- kov, a Szovjetunió villamoserőmű- építési minisztere a villamosítás fejlesztésének széles távlatairól számolt be a kongresszusnak. Hét év alatt 58—60 millió kilowatt összteljesítményű új villamoserőművek épí tését vettük tervbe. Ez annyi, ameny nyit Anglia, Franciaország és Nyu- gat-Németország fennállásuk óta ősz szesen építettek — mondotta Novi- kov. A villamoserőművek lehetővé teszik majd valamennyi iparág széleskörű fejlődését. A mezőgazdaság villamosenergia fogyasztása négysze résére növekszik. A mindennapi élet céljait szolgáló áramfogyasztás is bővül. Ignatyij Novikov elmondotta, hogy több nagy hőerőművet építenek, amelyek főleg gázt és folyékony tüzelőanyagot használnak majd fel. A hőerőművek egyenkint 1 000 000—1 400 000 kilowatt kapacitásúak lesznek. Az építkezéseknél mindent felhasználnak a munkálatok meggyorsítására és olcsóbbá tételére. Az utóbbi időben felülvizsgálták több épülő vízierőmű terveit. A módosítások lehetővé teszik, hogy kapacitásuk megtartása, sőt növelése mellett jelentősen csökkentsük az építkezési költségeket. A következő felszólaló Nyikolaj Ignatov, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, megállapította, hogy a Szovjetunió 1959—1965. évi hétéves népgazdaságfej lesztési terve, a külföldi közvélemény figyelmének középpontjában áll. Meg jegyezte, hogy furcsa a jugoszláv lapok álláspontja. A jugoszláv sajtó nem talált például helyet arra, hogy tárgyilagos véleményt mondjon a hétéves tervről. Vajon nem az a szándékuk, hogy az ország dolgozói előtt eltikolják a Szovjetunió sikereit és újabb köszönetét kapjanak az imperialistáktól — jegyezte meg Ignatov. Nyikolaj Ignatov felszólalásában elítélte Malenkov, Kaganovics, Mo- lotov, Bulganyin és Sepilov pártellenes csoportját, amely — mint Ignatov mondotta — a frakciós tevékenység aljas és gálád útjára lépett. A pártellenes csoport szétzúzása még jobban megszilárdította pár tunk sorait — állapította meg. Ignatov közölte, hogy a XXI.- kongresszuson elhangzott Hruscsov beszámoló elméleti tételei belekerülnek az SZKP jelenleg kidolgozás alatt álló új programjába. Nyikolaj Ignatov ezután a szovjet mezőgazdaság fejlesztésének kérdéseiről beszélt, részletesen elemezte, milyen lehetőségek állnak az elkövetkező hétéves tervben a szemestermények, a hús, a tej és a többi mező- gazdasági cikk termelésének növelése előtt. Reális a hétéves tervnek az az előirányzata, hogy 1965-ben 10—11 milliárd púd szemesterményt kell termelni — mondotta. Ezt az előirányzatot túl lehet teljesíteni és ebben nem is kételkedünk. Ignatov utalt egyebek között rá, hogy az oroszországi föderáció erre az időpontra évi hét—nyolc milliárd púd szemesterményt termelhet. — A pártellenes csoport tagjai — folytatta Ignatov — prakticizmussal és szűk látókörű gyakorlatiassággal vádolták kádereiket, amikor szóba került, hogy növelni kell a mező- gazdasági, de különösen az állati termékek termelését. A központi bizottság visszaverte az ilyen állásfoglalásokat. Amikor a nép javáról van szó, ez nem prakticfzmus, hanem politika — jelentette ki Ignatov. A felszólaló a következőkben a kolhozrendszer tartalékairól beszélt. Megjegyezte, hogy nemcsak teljesíthető, hanem túlteljesíthető még az olyan nehéz feladat is, hogy a hétéves terv utolsó évében a hústermelés tizenhatmillió tonnára emelkedjék. Ezt a meggyőződésünket — mondotta — megerősíti a rjazani terület mezőgazdasági dolgozóinak kezdeményezése, amelyet a Szovjetunió más területeinek és köztársaságainak dolgozói is lelkesen támogattak. A rja- zaniak kijelentették, hogy határidő előtt teljesítik a hétéves terv hústermelési előirányzatait. A Szovjetunió tejtermelése — folytatta Ignatov — 1958-ban 57 800 000 tonna volt, vagyis 700 000 tonnával több, mint az Egyesült Államoké. A tejtermelés további fokozásáról szólva Ignatov utalt rá, hogy bővíteni kell az állattenyésztés takarmánybázisát, s különösen növelni kell a kukorica vetésterületét. — SZOVJET ÉS KÍNAI KIÁLLÍTÁS GENFBEN. A Szovjetunió Genfben modern grafikai kiállítást rendez. Egy másik nagy kiállítási csarnokban a Kínai Népköztársaság rendez nagyszabású fényképkiállí- tást, amelyen keresztül bemutatja gazdasági fejlődésének sikereit. Az SZKP Központi Bizottsága tagjainak nyílt levele a körzeti választási bizottságokhoz Moszkva: (TASZSZ) Az SZKP Központi Bizottságának tagjai vasár nap a szövetségi köztársaságok közelgő legfelső tanácsi választásaival kapcsolatban nyílt levélben fordultak a körzeti választási bizottságok hoz. A levél írói köszönetüket fejezik ki a választóknak, akik a szövetségi köztársaságok legfelső tanácsainak küldötteivé jelölték őket. Mivel, hogy a törvény értelmében minden jelölt csak egy választókörzetben léphet fel — hangzik a levél — az SZKP Központi Bizottsága célszerűnek tartja, hogy mindegyikünket abban a szövetségi köztársaságban jelöljenek az ottani legfelső tanács küldötteivé, amely köztársaság területén élünk és dolgozunk. Ennek megfelelően Arisztov, Brezs nyev, Vorosilov, Ignatov, Kirilenko, Kiricsenko, Kozlov, Koszigin, Kuusi- nen, Mikojan, Muhitgyinov, Pol- janszkij,, Poszpelov, Szuszlov, Furceva, Hruscsov és Svemik beleegyezett,- hogy az OSZSZK Legfelső Tanácsába jelöljék, Beljajev a kazahsztáni, Kalnberzin a lettországi, Ko- rotcsenko és Podgomij az ukrajnai, Mazurov a Belorusz és Mzsavanadza pedig a grúziai legfelső tanácsba. De Gaulle kinevezte a francia közösség minisztereit Párizs: (AFP) De Gaulle köztársasági elnök, mint a francia közösség elnöke, kinevezte a francia közösség ügyeivel foglalkozó minisztereket. Ezek szerint Maurice Couve de Mur- ville külügyminiszter, Pierre Guil- laumat a fegyveres erők minisztere, Antonie Pinay gazdasági és pénzügyminiszter, Edmond Michelet igaz ságügyi ellenőrző miniszter, André Bouloche felsőoktatási miniszter, Ro bért Búron közlekedés- és szállításügyi miniszter, Bemard Cornut Gen- tille távközlési miniszter lett. A francia köztársaság elnöke Robert Lecourt-t államminiszterré nevezte ki. Fogadás a magyar sajtó napja alkalmából A minisztertanács Tájékoztatási Hivatala és a Magyar Újságírók Or- szágos Szövetségének elnöksége a magyar sajtó napja alkalmából vasárnap este jogadást adott. A fogadd són részt vett Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottsága agitá- ciós és propagandaosztályának ve. zetője, Gyároá László, a minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Szakasits Árpád, a MUOSZ elnöke, Siklósi Norbert, a MUOSZ főtitkára, valamint a magyar sajtó vezető munkatársai. Jelen voltak a budapesti diplomáciai képviseletek sajtó attaséi és a fő városunkban dolgozó külföldi sajtótudósítók.