Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-22 / 45. szám
Í.9 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1953. február &2 Sportköri vezetőségválaszfósok ÖCSÉN Y: A vezetőség nevében Cselik Sándor elnök tartotta meg a sportkör munkájáról szóló beszámolót. Többek között megemlítette, hogy a labdarúgó csapat mellett a férfi és női röplabda szakosztály, valamint az atlétikai szakosztály működött. Megállapította, hogy a sportkör nem érte el azt a célt, melyet megalakulásakor maga elé tűzött. Ennek egyik fő oka, hogy állandó anyagi gondokkal küszködtek. A beszámoló végül megállapította, hogy az új vezetőségnek a jövőben jobb munkát kell végezni, hogy a községben ismét virágzó sportélet legyen. A hozzászólások során Bakó László a vezetőséget bírálta, Molnár Albert községi v. b. elnök ígéretet tett, hogy a jövőben is támogatni fogja a tanács a sportkört. Gellért Ferenc játékostársait kérte, hogy olyan vezetőket válasszanak, akik szeretik is a sportot. Patyi Dénes a KISZ-szel való kapcsolat felvételét javasolta. Brandt György a játékosok nevében köszönte meg a vezetőségnek a múlt évben végzett munkáját. Id. Gellér János a sportolók neveléséről, majd Baka Sándor az összefogásra hívta fel a figyelmet, melyekre Sárközi István válaszolt. Ezután került sor a vezetőségválasztásra, amikor ezút tál ismét Cselik Sándort választották meg a sportkör elnökévé. KISDOROG: A kisdorogi MEDOSZ sportkör tag gyűlésén Papp Lajos sportköri titkár tartotta meg a beszámolót. Ismertette a négy szakosztály működését és eredményeit. Majd a sport kör anyagi helyzetéről adott tájékoztatót. A tervekről elmondta, hogy az idén új öltözőt építenek társadalmi munkával, melyhez segítséget ad az állami gazdaság is. A hozzászólá- sok során elsőnek Baricz József, a Juhéi Állami Gazdaság igazgatója szólalt fel és megígérte a gazdaság támogatását. Vágó Károly községi v. b. elnök is hasonló módon nyilatkozott. Jakab Albert azt fejtegette, hogy egyes sportolók, játékosok nem veszik szívügyüknek a sportot, ezt a problémát érintette a hozzá-, szólások során Läufer János szurkoló és Jónás Ferenc labdarúgó is. Elmondták, hogy a játékosok nem járnak edzésekre, nem jelennek meg pontosan a mérkőzéseken és sok esetben elvárják, hogy kérleljék őket. Ahhoz, hogy ezek a hibák ne SPORTHÍREK A Megyei Labdarúgó Szövetség az 5. számú hivatalos közleményében figyelmeztette a sportköröket, hogy amennyiben tagdíj- és nevezési hátralékukat nem fizetik be, a tavaszi idényben nem indulhatnak. Ezek a sportkörök: Alsóleperd, Aparhant, Bonyhádbörzsöny, Bonyhádi Vasas, Decs, Felsőnána, Felsőnyék, Fornád, Fürgéd, Gerjen, Györköny, Gyulaj, Kakasd, Kisvejke, Kölesd, Kurd, Medina, Miszla, Mözs, Mucsi, Nagyszo- koly, Pálfa, Pári, Regöly, Szakcs, Szekszárdi Petőfi, Szekszárd-Szőlő- hegy, Váralja és Zomba. * Az ifjúsági labdarúgó torna szabályzatának III. pontja megengedi, hogy az ifjúsági válogatott mérkőzéseken négy olyan játékos is szerepeltethető, akik 1941 január 1 és szeptember 1 közötti időben születtek. Ezért kéri a szövetség a sportköröket, hogy amennyiben a fent említett időpontban született játékosuk van és az ifjúsági válogatottba javasolják, úgy ezt jelentsék a szövetségnek. • Az MLSZ egy tavalyi határozata értelmében kötelezte a sportköröket, hogy a bruttó bevételük egy százalékát ifjúsági alapra tartoznak befizetni. Az MLSZ-nek ezt a határozatát eddig csak egyedül a Nagydorogi FSK hajtotta végre. legyenek az új évadban, a vezetőség nek komolyabb és lelkiismretesebb munkát kell végezni. TOLNANÉMEDI: A vezetőségválasztáson megjelent Lépő László, a megyei TST elnöke, a járási TST elnöke Várkonyi Béla, valamint a járási ISB elnöke is. Bácsalmási László beszámolójában elmondta azokat az eredményeket, melyeket a múlt évben elértek, de ugyanakkor közölte azokat a terveket is, melyet ez évre tűzött maga elé a sportkör. Szóbakerült az új sportpálya építésének kérdése is. A községi tanács segítségével ez évben új labdarúgó pályát s korszerű atlétikai pályát is építenek. A kijelölt területet már meg is kapták és kérte a tagságot, hogy társadalmi munkával járuljanak a pálya építéséhez. A községi tanács a községfejlesztési tervben ötezer forintot adott felszerelés vásárlására, továbbá ezer forintot az öltöző építési kiadásainak fedezésére. FELSŐNÁNA: A vezetőségválasztást követő napon az új vezetőségi tagok nagy kedvvel kezdték megvalósítani a j feladatokat. Keresztes Lőrinc ve- í zetőségi tag irányítása mellett meg- j kezdték a sportpálya talajának javítását. A községi tanács ezer fo rintot juttatott a sportkör vezetőségének az öltöző építésének befejezésére, és ötezer forintot adott felszerelés vásárlásra. KISTORMÁS: Gyenge érdeklődés mellett megtartott vezetőségválasztáson Mészá • | ros László sportköri elnök beszámolt a múlt évi munkáról. Megállapította, hogy a lányok részére nem : volt megfelelő sportolási lehetőség, mivel a környező községekben kevés női röplabdacsapat van. A labdarúgó csapat eredményeiről szólva kijelentette, hogy azok annak ellenére, hogy megnyerték a Nyári Kupát, legtöbb esetben sportemberhez I nem méltó módon viselkedtek. Rend szeressé vált az iszákosság, mulatozás. Az idei év feladataként a fenti hiányosságok megszüntetését tűzték célul. Többen hozzászóltak és elmondották, miként látják a sportkör munkájának megjavítását. BÖLCSKE: Mintegy 120 érdeklődő előtt tartották meg a sportköri vezetőségválasztást és beszámolót. A megjelentek igen kis százaléka volt csak nő. A beszámoló részletesen foglalkozott valamennyi szakosztály munkájával és szakosztályonként értékelte az eddig végzett munkát, megdicsérte a i legjobb eredményeket elérő spor- ' tolókat. A beszámoló után Tóth László a sportolók nevében mondott köszönetét a vezetőségnek és a tagságnak a szakosztályok érdekében végzett munkájáért. Kovács László javaslatot tett egy bérlet kiadására, majd a pálya bekerítésével foglalkozott. Horváth Gyula a községi tanács további segítségét kéri, hogy a pályát körül tudják keríteni. Steib Jakab gazdasági felelős a tagságot a tagdíjak fizetésére kéri. Felszólalt még Kardos György elvtárs a Megyei TST előadója is, aki a nevelésről, a nők sportolásba való bevonásáról és a pálya építésének problémáiról szólott. Közölte, hogy a Megyei TST a tavaly végzett jó munkájukért 2000 forintról 15000 forintra emelte az állami támogatást a sportkör részére. DUNASZENTG YÖRGY: Több mint száz részvevő előtt Bencze József vezetőségi tag megnyitója után Misóczki József tartot- j ta meg a beszámolót. A sportkör munkájának értékelése után megállapította a vezetőségről, hogy hiba volt, hogy a legnagyobb gondot ! a labdarúgásra fordították és a töb- ' bi sportággal nem törődtek. Köszönetét mondott a tanácsnak, a gépállomásnak és a földművesszövetkezet nek azért a komoly segítségért, mely ben részesítették a sportkört. A nevelés kérdéséről szólva megállapítot ta, hogy a labdarúgóknál még vannak kisebb hibák. A gazdasági beszámoló közölte, hogy az állami támogatásból csak felét, 1500 forintot kapott meg a sportkör, mivel csak a labdarúgással törődtek. A vezetőség — bár ez fájó volt — egyetértett a döntéssel, mivel a többi szakosztályok nem működtek. A hozzászólások során Sebők János a tartalékcsapatról és röplabdások foglalkozta tásáról, Berta János és Berényi Ferenc a tagdíj problémákról, Gyöngyösi Ferenc labdarúgó az edző kérdésről szólt, majd javasolta, hogy az atlétika népszerűsitése érdekében rendezzenek kisebb községekben is különböző versenyeket. Pénteken este tartotta meg A SZEKSZÁRDI SZPARTAKUSZ SPORTKÖR vezetőségválaszfó közgyűlését. Hussy Károly elnöki beszámolójában ismertette az egyes szakosztályok által elért eredményeket. Különösen kiemelte a kerékpár szakosztály munkáját. Rámutatott arra, hogy a sportkör olyan szakosztályokat is átvett (úszás, birkózás), melynek nem volt a városban gazdája. Dicsérte a sportkör igen lelkiismeretes társadalmi edzőit. Regőczi Kálmán az Or szágos Szpartakusz Sportközpont elnöke a jó munkát elért vezetőknek okleveleket nyújtott át. A hozzászólások során nagy tetszést aratott Rábóczki László, aki a Szekszárd kö relében létesítendő melegvízű uszoda tervével foglalkozott. (Erre később visszatérünk.) Szentjobbi József ismertette az ellenőrzőbizottság által végzett munkát. Felszólalt még Kardos György, a Megyei TST részéről, Gyerő András, a KISZÖV elnöke, valamint Tölgyesi István, Kommandiger László, Dömötör Sándor, Póth Mihály. A jelölőbizottság által megválasztott vezetőség újból Hussy Károlyt választotta meg a sportkör elnökévé. * A legjobb és legszebb szovjet művek között válogathat a szovjet könyv iiinspin! Adamjan: A jereváni lány Fjodorov: Partizánok élén Gorkij: Makar Csudra és más elbeszélések Gorkij: Szerencsétlen Pável Lacis: A halász fia Nagibin: Fény az ablakban Ovecskin: Tavaszi szél A talpnyaló temetése Tolsztoj Alekszej: Golgota Turgenyev: Első szerelem Ifjúsági kiadványok Bazsov: A titok Kasszil: Svambránia nagy titka Katajev: Tanya a pusztán Lacis: Akó, a sziget fia HÍREK Nem húzzák ki a plánétámat Nem tudom elképzelni, hogyan tudom meg a jövőmet ezután? Hiá ba megyek ezután vásárba, búcsúra, hiába keresem a papagállyal, fehéregérrel, tengerimalaccal járkáló embereket, asszonyokat. Nem hallom többé, hogy: »Misiké, nézd csak meg jól ezt a fiatalurat! Húzd csak ki a planétáját! Húzz már ki egyet, nah És a Misiké — én legalábbis mindig úgy láttam — méla undorral találomra kihúzott egy cédulát, rendszerint ugyanazt öregnek, fiatalnak, nőnek, férfinak, menyasszonynak és özvegynek, elváltnak és házasnak Mindenkit ért az életben keserű csalódás, de hamarosan messzi vendég érkezik, aki nagy gazdagságot hoz a számára. Egy szőke, vagy barna férfi — avagy nő — szereti, de van egy másik — barna, vagy fekete nő — avagy férfi — aki ellensége, akitől óvakodnia * — Ügyeletes orvos február 22-én: dr. Vecsei Albert. Kórház. Telefon: 25-44. — A községfejlesztési tervek megvalósítását a megye lakossága nagymértékben segítette társadalmi munkával is. A múlt évben mintegy két és fél millió forint értékű társadalmi munkát végeztek a községi a jlesztés létesítményein. A KST a múlt év szeptemberében alakult meg a Gerjeni Állami Gazdaságban. Azóta a taglétszám 147-re , szaporodott, a havi befizetés összege | eléri a 8400 forintot. A KST a gazda- ] ság 24 dolgozójának folyósított kölcsönt. — Az állatorvosi ambulancia ké] résére ezután rendszeresen közöljük az állatorvosi ügyeletet is. A vasárnapi ügyeletes állatorvos Szekszár- don: dr. Bertha Béla, lakása: Csaba utca 18. — Tánciskola indult a közelmúltban Bonyhádon. A tánciskolának 40 résztvevője van. | — Megkezdték a „Mobil d’Artag! nan” nevű, legnagyobb francia kőké!!. (Egyszóval, összkomfortos jé- vendőmondás.) A legutóbbi hivatalos közlöny ismerteti a rendeletet, hogy a plá- nétahúzó, a kintornás, a sípládás, stb. tevékenység folytatására engedélykiadás megszűnt. Miért is ne szűnt volna meg. Amikor manapság már a falusi művelődési házakban is ott a televízió, az emberek megismerték • mesterséges holdakat, ideje volt, hogy a planétahúzás felett is meghúzzák a lélekharangot. Az efféle jövendőmondásban már úgysem hisz senki, sokkalta biztosabban * szocializmus, a kommunizmus épi tésének távlataiban. A papagályo- kat, a fehéregereket, a tengerimalacokat az állatkertben látjuk csak viszont ezután. Nem húzzák ki tehát ezután a planétámat. Nem vesztettem vele semmit. B. 1. olajszállító gőzös építését. Vízkiszorítása 48 400 tonna. Jelentős újítás, hogy a negyven főnyi legénység minden tagjának külön kabinja lesz. — A dombóvári fűtőházban a párttagok eredményesen vesznek részt a munkaversenyben. Ezt bizonyítja az, hogy 21 párttag szerezte meg eddig a Kiváló Dolgozó jelvényt. — „Szeress, dalolj, nevess” címmel vidám műsoros este rendeznek február 28-án szombaton Tolnán, az Építők Kultúrotthonában. A műsorban fellép a csehszlovák „Babják vidám ének és zenetrió”, ifj. Theisz György, a BM országos versenyének győztese, és az Építők kultúrcsoportja. Konferál Szentgyörgyi Kálmán. — A Shakespeare Emlékszínház igazgatója közölte, hogy az idei társulat tagjai között Laurence Olivier, Charles Laughton, Edith Evans, Paul Robeson és Harry Andrevs szerepel. Az április 7-iki évadnyitó előadáson Paul Robeson játssza Othello szerepét. Robeson utoljára 1930 májusában alakította Angliában Othellót, 4 P K Ó H I K I) E T É S K K ELADÖ kifogástalan rövid kereszt- húros zongora. Szekszárd, Móricz Zsigmond 3. HASZNÁLT bútorok olcsón eladók. Dombóvár, Bezerédj utca 48. GYAKORLOTT revizort keres vidéki üzemei ellenőrzésére minisztériumi felügyelet alatt álló iparvállalat. Ajánlatokat „Azonnali belépés” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. KÉT SZOBA, konyhás ház, cseréptetővel, kis konyhakerttel. Egy szoba, konyha azonnal beköltözhető. Szekszárd, Bartina köz 6. ELADÓ Döbröközön Szent Imre u. 66. sz. családi ház 500 öl telken. Nei- ser Dezső. FEKETE Pannónia, ötezer kilométert futott, újszerű garantált állapotban. Mülbert tanító, Tengelic. ELADÖ új ház Tolnán vasútállomástól egy kilóméter. Takarékpénztári kölcsönnel átvehető. Cím: Bartók, 65. SZALONGARNITURA, mély gyermekkocsi eladó. Szekszárd, Kossuth Lajos utca 31. PÉCSI 2 szoba komfortos központi lakásomat elcserélném Szekszárdiért. Érdeklődni: Szekszárd, Babits u. 15 A BUDAPESTI 34. sz. Építőipari Tanulóintézetben április elsejével új tanév indul a kőműves szakmában. Jelentkezhetnek kőműves tanulónak az iskola címén (Budapest, VIII., Üllői út 76.1 azok a 14—17 éves fiúk, akik az általános iskola VIII. osztályát sikerrel elvégezték. , 1 DRB B KÜRT eladó. Érdeklődni lehet Mözs, tűzoltóparancsnokság, Dózsa tér. DOMBÓVÁR—Kaposszekcsői szőlő hegyen szőlő, présházzal, felszerelés sei, azonnal beköltözhető lakószobával eladó. Cím: Dombóvár, Széchenyi u. 27. FELVESZÜNK önállóan dolgozó, hosszabb gyakorlattal rendelkező kádár szakmunkást. Cim: Szekszárdi Építőipari Szövetkezet, Szekszárd, Rákóczi u. 15. 20 MÁZSA teherbírású, gumikerekű stráfkocsi és vasablakok eladók; Tolna, Hohsteiger. É. N. BM Mélyépítő Vállalat, Pécs, Kertváros, Málomi út 80/á. Kőműves és ács ipari tanulókat vesz fel. Jelentkezési felvételek: 15 éves kortól 17 évig, általános iskola 8 osztályának elvégzését igazolva. Iskola időtartama 2 év. Tanulóidő alatt teljes ellátásban, ösztöndíjban részesülnek. Jelentkezni lehet a fenti címen 1959. III. 25-ig. gcDioioioiosoioioi JJ Baranya megyei Mélyépítő V., 0 Pécs, Kertváros, Málomi út ■ Q 80/a. felvesz ■ ■ villanyhegesztőket. ■ 0 CD1CD1CD1CD1CD1CDB01C3É TOLNA MEGYEI NÉPOiSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—IP Felelős kiadó: az MSZMP Végrehajtó Bizottságé Telefon: 20-10, 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 0 ■ 0 5 ■ o ■ 0 5 ■ i ■4.