Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-11 / 9. szám

10 TOLNA MEGYEI NErÜJSAG 1959. január 11. Tolna megye 1958. évi legeredményesebb sportolói IV. befejező közlemény Aki a cikksorozat első három cik­két átolvasta, nyilván kíváncsian áll az előtt a kérdés előtt, hogy a ser­dülők sorrendjének lezárása után ugyan miről kívánunk írni a befeje­ző közleményben. Nem is várakoztatjuk meg felesle­gesen ezeket a türelmetlen olvasó­kat és azonnal a tárgyra térve befe­jező cikkünkben azokról a sporto­lóinkról kívánunk szólni, akik elke­rültek a megyéből és a magyar sportolók országos családjának tag­jaként öregbítik a magyar sport és a megye sportjának a hírnevét. Az 1958-as esztendő két világcsú­csot is hozott a megye volt sportolói nak a számára. Az egyik Gyulay György ejtőernyős világcsúcstartónk, az ejtőernyős világbajnokság 2. he­lyezettje, aki már évek óta nagy­szerű eredményeket ér el ebben a sportágban, a másik pedig az ugyan csak szekszárdi Rajcsányi Marika, akinek a számára az 1958-es eszten­dő hozta meg a világcsúcsot. Ezután sorrendben Papp »öcsit« kell megemlítenünk, aki a prágai röplabda Európa-bajnokságok során a magyar csapat egyik legjobb já­tékosának bizonyult és tagja volt annak az Európa-válogatottnak, amelyet a világsport-sajtó állított össze az ott szerepelt játékosokból. Ezenkívül járt Moszkvában, Párizs­ban, Brüsszelben, Rómában is a ma gyár röplabdaválogatott tagjaként. Kovács Kati inkább az év első fe­lében jeleskedett. Ekkor a magyar női kosárlabda válogatott tagjaként több alkalommal is szerepelt. Rajta kívül a dombóvári, majd szekszárdi labdarúgó: Oláh, a Dorog tartalék- csapatába, a dombóvári Tamás ugyancsak Dorogra,, a tamási Khiesz Diósgyőrbe került, ezzel is igazolva, hogy a Tolna megyei labdarúgó utánpótlás sem rosszabb a másutt találhatónál, csak éppen a Tolna megyei szakemberek nem becsülik meg őket kellőképpen. Feltétlenül kell szólnunk Kovács Kati mellett a többi kosárlabdázó­ról is, akik részint egészen az élvo­nalban, vagy a közvetlen utánpótlás­ban kaptak helyet. Mint pl. Bencze Marika, Emeritzy, Gyulai, Miklós, Wallacher, Fertőszegi, stb., hogy csak a legismertebbeket említsük meg. Meg kell továbbá emlékeznünk Szűcs Jutkáról is, aki nálunk atléta­ként kezdte és most mint válogatott kézilabdajátékos aratja a sikereket. És így sorolhatnánk tovább, ha tud­nék., hogy a megyéből elkerült fia­talok milyen karriert értek el. Ezek a körülmények mind azt mu­tatják, hogy tehetséges a mi ifjúsá­gunk is és rendelkezésünkre állnak a szakavatott edzők is, de a körül­mények olyanok a megyében, hogy üzemek és felsőbbfokú iskolák hiá­nyában nincsen meg a lehetősége a továbbfej lődésnek. És itt végül emlékezzünk meg a megye nevelőiről, edzőiről is. Anél­kül, hogy körtük rangsort állítanánk fel, emeljük ki csak úgy találomra Leposa Dezsőt, akinek a keze alatt nőtt fel Kálmán, Dorogi, Füzesi, Ta­kács, hogy csak az országos viszony­latban is ismert versenyzőket em­lítsük meg. Aztán szóljunk Mozolai Jánosról a szekszárdi és Novák Istvánról a bá- taszéki atléták lelkes, fiatal veze­tőiről, vagy Gerenday Jánosról a Szekszárdi Spartakusz kerékpáredző jéről,, Rábóczky László szekszárdi, Rubold Ödön tolnai, dr. Kalocsa Je­nő dombóvári úszóedzőkről, Csordás ról, a Bonyhádi MTE labdarúgó ed­zőjéről, akinek a keze alatt a Bony­Zárójelben a tavalyi eredményeket tüntettük fel. Mint látható, Csendes Erika javult tavaly óta a legtöbbet. Rajta kívül Hamar Mária és Balassa Mária, valamint Gregus Márta fej­lődött. Gyuricza Klárinak viszont a középtávok faragtak valamit gyor­saságából. Négy új névvel is találko­zunk a listán, akik között hiába ke­hádi MTE az 1957—58-as bajnokság során a 7. helyre tört fel a sereg­hajtók közül, majd a lényegesen nehezebb következő évi bajnokság őszi fordulójában az 5. helyen vég­zett, Szabó Ödönről „a nagyszerű ko­sárlabda-edzőről, akinek komoly ré­sze van a Szekszárdi SC női kosár­labdacsapatának őszi első helyében, a lelkes tornászedzőkről, akiket egyenként sok is lenne felsorolnunk. Csak példaképpen említsük meg kö­zülük Miriszlai Ernőt, aki szinte egy életet töltött el a tomászgenerációk nevelésével. Nem törekedtünk teljességre, tehát a kimaradtakat éppenúgy megilleti az elismerés és dicséret,, ha lelkes és eredményes munkát végeztek, mint azokat, akiket megemlítettünk. Első­sorban az ő lelkes és lelkiismeretes munkájuktól függ az, hogy a követ­kező esztendőben milyen eredmé­nyekről számolhatunk majd be, mert a megye fiatalsága változatlan ér­deklődéssel várja nevelőinek a munkáját a most folyó 1959-es esz­tendőben is. résünk azonban bonyhádiakat, vagy dombóváriakat. Tavaly óta viszont hiányzik Bicskei Gizella, Pintér Már­ta, Müller Teréz és az első 10 közül a bátaszéki Hild Gerda is, aki 14,0-val szemben idén csak 14.5-ös eredményt ért el. (Folytatjuk.) Az 1958. évi legjobb atlétikai eredmények II. közlemény NŐI 100 MÉTERES SÍKFUTÁS Listavez. Hármas ötös Tízes átlag 1951: Szüle, Szekszárd 13,2 13,76 14,18 — 1952: Szüle, Szekszárd 13,4 13,60 13,80 14,42 1953: Bicskei, Szekszárd 13,8 13,43 13,68 13,97 1954: Bicskei, Szekszárd 13,2 13,50 13,68 13,88 1955: Bicskei, Szekszárd 12,7 13,50 13,52 13,83 1956: Bicskei, Szekszárd 12,7 13,30 13,52 13,85 1957: Bicskei, Szekszárd 13,6 13,60 13,70 13,85 1958: Hamar, Szekszárd 13,4 13,56 13.76 14,00 1958. évi ranglista 1. Hamar Mária, Szekszárdi SC 13,4 (13,6) 2. Csendes Erika, Szekszárdi SC 13,4 (13,8) 3. Balassa Mária, Szekszárdi SC 13,9 (14,—) 4. Gyuricza Klára, Szekszárdi SC 14,0 (13,9) 5. Eördögh Judit, Szekszárdi SC 14,1 (14,—) 6. Kern Ágnes, Paks 14,1 — 7. Szitkovics Márta, Dunaföldvár 14,2 — 8. Gregus Márta, Paks 14,3 (14,4) 9. Pach Mária, Paks 14,3 — 10. Kovács Ágnes, Szekszárdi SC 14,4 — A Büszkeségeink című sorozatban ezúttal a kitűnő sióagárdi verseny­zőről Szeleczky Mihályról adunk raj zot olvasóinknak, aki a Falusi Dol­gozók Országos Szpartakiádjának a szolnoki döntőjén a 400 méteres sík­futásban országos bajnokságot szer­zett 1958. folyamán. Hat esztendővel ennekelőtte, 1952. nyarán igen mostoha körülmények között kezdett el atlétizálni Sióagár - don diáktársaival egyetemben. Ak­kor még sportköre sem volt a köz­ségnek. Irányítás nélkül,, teljesen öt letszerűen készült fel a versenyekre és vett részt azokon. Ez év őszén lett a szekszárdi gimnázium tanuló­ja és egyben a Sz. Bástya sportolója is. Itt már lényegesen nagyobb tá­mogatást kapott mind anyagi, mind pedig erkölcsi vonatkozásban. 1956-ig a Szekszárdi Petőfi, majd Dózsa versenyzője lett és a gimná­zium elvégzése után visszatért anya­egyesületébe: a Sióagárdi KSK-ba. Amikor elbeszélgetünk vele ed­zőiről, szeretettel emlékezik róluk: »Az első két évben Besenyei Gyulá, az országszerte népszerű Zénó bácsi S zelecik volt az edzőm, akit igen szerettek versenyzői és őszintén megvallom, én is igen sokat köszönhetek neki. Hiszen az első lépéseket az ő keze alatt tettem meg. Távozása után rö­vid ideig edző nélkül voltam, majd pár hónapig a bajai Szatmári irányi tásával készültem fel a versenyekre. Később Mozolai János, a szekszárdi gimnázium testnevelő tanára vette át edzéseim irányítását és ebben az időszakban értem el a legjobb ered­ményeimet. Neki nemcsak mint ed­zőmnek ,hanem mint nevelőmnek is igen sokat köszönhetek. Jelenleg is tőle kapok tanácsokat és bár most már több, mint kétesztendeje ismét a Sióagárdi KSK versenyzője va­gyok, bármikor szívesen foglalkozik velem.« Ezután arról esik szó, hogy milyen gyakran tart edzést. Az eddig elért eredményei ugyanis még a szolnoki győzelem ellenére sem kiemelke- dóek. Hiszen 100 méteren 11,6 (hát­széllel 11,3), 200 méteren 24,6, 400 y Mihály méteren pedig 54,6 az eddigi leg­jobb eredménye. Hamarosan fény derül azonban erre is, amikor arról beszél, hogy versenyidényben álta­lában hetente 3-szor edz, de nem volt ritka az sem, amikor csak heti 1 alkalommal tudott felkészülni a versenyekre, vagy még a heti egy ed­zés is elmaradt. Reméli, hogy mint az OTP alkalmazottja hamarosan bekerül majd Szekszárdra és akkor teljes energiáját a rendszeres fel­készülésre tudja majd fordítani. Szeretettel beszél sportköréről, a Sióagárdi KSK-ról, amely mind anya giakban (felszerelés), mind erköl­csiekben minden támogatást megad számára. Külön kiemeli, hogy Páli György sportköri elnök, milyen so­kat megtesz a sportkör verseny­zőiért, játékosaiért. Az 1958. évi eredményeiről szól­va elmondja, hogy 11.7-el 100 mé­teren második a 100 méteres megyei ranglistán. Fokozatos javulásról A BM Tolna megyei Rendőrfőkapitányság közleménye a személyi igazolványok kicseréléséről 1. A BM. Tolna megyei Rendőr­főkapitányság felhívja a megye la­kosságát, hogy az 1/1954. (I. 9.) BM. számú rendelet 10. §-a (1) bekezdé­sének a) pontja értelmében a járá­si rendőrkapitányságok, 1959. január 19-itől folyamatosan kicserélik azo­kat a személyi igazolványokat, me­lyek érvényességi ideje 1959. évben lejár. (Az érvényességi időt a szemé lyi igazolványba beragasztott érvé­nyesítő bélyeg tartalmazza!) A sze­mélyi igazolványok kicserélését az állandó vagy ideiglenes lakás szerint illetékes rendőrkapitányságok vég­zik. Azok az állampolgárok, akiknek munkahelye állandó lakóhelyüktől 100 kilométeres távolságon túl van és ott ideiglenes lakosként be van­nak jelentkezve, személyi igazolvá­nyaikat az ideiglenes lakóhely sze­rint illetékes rendőrkapitányságok is kicserélik. Budapesten csak azok­nak az ideiglenes lakoosknak cseré­lik ki a személyi igazolványát, aki­ket munkahelyeiken e célból elő­jegyzésbe vesznek. 2. A személyi igazolvány kicseré­lése végett a személyi igazolványok tulajdonosainak személyesen kell megjelenni. A járóképtelen betegek, ha gyógyulásuk előreláthatólag 1 éven belül nem várható, személyi igazolványukat meghatalmazással el látott legközelebbi hozzátartozójuk útján kötelesek beszolgáltatni az illetékes rendőrkapitányságnak. A járóképtelenséget SZTK vagy tiszti- orvosi igazolással kell igazolni. 3. A személyi igazolvány csere, az alábbiak szerint lesz végrehajtva a felesleges utazgatások, idő és mun kakiesés elkerülése végett: a) A cseréhez szükséges 2 darab személyi igazolvány, fényképeket a fényképészeti szövetkezetek készítik el 5 forintos egységárban. A fényké­pezés a járási rendőrkapitányságok által előre kihirdetett időben és he­lyen, a községekben lesz végre­hajtva. b) A lakónyilvántartóköny ve­zetők kérdőíveket adnak át a (az ér­vényességi idejük miatt kicserélen­dő) személyi igazolványok tulajdon© sainak, akik a kérdőíveket kötele­sek, a kérdőíven foglalt tudnivalók­nak megfelelően — jól kitölteni és utána — meghatározott időre a laké nyilvántartókönyv vezetőjének át­adni. c) A személyi igazolvány cseréje a községekben lesz végrehajtva, a já­rási rendőrkapitányságok által előre meghatározott időben és helyen. A cseréhez a személyi igazolvány tu­lajdonosa köteles magával vinni: egy állandó lakás céljára szolgáié kitöltött bejelentő lapot. (A beje­lentő lapra a személyi igazolvány sorozatát és számát, valamint érvé­nyességi idejét nem kell ráírni!) a lejárt személyi igazolványt, 2 darab személyi igazolvány fényképet, 1 da rab 10 forintos okmánybélyeget és a személyi igazolványba bejegyzett ada tok változása esetén — igazoló ok­mányokat. Azok a lakosok, akik a községben nem jelennek meg személyi igazol­ványuk kicserélése végett — a járási rendőrkapitányságon, a rendőrkapi­tányság által erre megállapított idő ben cserélhetik ki, személyi igazol­ványukat. (Az időpontot a járási rendőrkapitányságok a községek la­kosai részére ki fogják hirdetni.) A Tolna megyei Rendőrfőkapi­tányság kéri az érintett lakosokat arra, hogy a járási rendőrkapitány­ságok által meghatározott időben és helyen pontosan jelenjenek meg. A mulasztókat anyagi és egyéb hátrá­nyok érik, (útiköltség,; idő és mun­kaveszteség és pénzbírság), nem utolsó sorban az is, hogy sok fon­tos ügyüket érvénytelen személyi igazolvány miatt nem tudják elin­tézni — igazoltatás esetén esetleg előállításit is vdnhat maga után. Dr. Sziráczki István r. őrnagy, Tolna megyei Rendőrié kapitányság vezető h. KANACSI Állami Gazdaság keres mezőgazdasági szerelő­ket és traktoros gépészeket gyakorlattal. Munkásszállás van. Bérezés kollektív szerint. Jelentkezés személyesen vagy írásban. Paks, Gyapa-puszta. íw»rr*TTm»?»TTT*TmTVT»m»Tm Olvasd, terjeszd a TOLNA MEGYEI Népújságot! ,i< *AAAAAAAA&AAAAAAAÁA AaAAAAAA»aAAAA tesznek bizonyságot a 200 méteren elért eredményei is. 25.2, 25.0 után már 24.7 következett. Rendkívül gyenge volt 400 méte­ren is az idénykezdet. Nem sikerült 57-en belül kerülni. A megyei dön­tőt is csak 57.1-el nyerte meg. — Szolnokon is úgy éreztem >— emlék­szik vissza a nagy versenyre —, hogy semmi sem sikerül. Az elő­futamban elért 55.5 azonban meg­nyugtatott. Két 100 méterrel és egy 400 méterrel a lábamban álltam ki a döntőre és én lepődtem meg a leg­jobban, amikor 54.7-es idővel én sza kíthattam el a célszalagot. Titokban jó helyezésre számítottam ugyan, de bajnokságra semmiképpen. Úgyhogy kétszeres volt az örömöm. Egyrészt a bajnokság, másrészt a jó idő miatt. 11.6, 24.7, 54.6 ezek eddigi leg­jobb eredményei. Úgy érezzük, hogy rendszeres felkészüléssel, megfelelő szorgalommal, amely Szeleczky Mi- hálynál eddig sem hiányzott, nem lesz nehéz ezeket az eredményeket a múltnak átadni és Szeleczky Mihály egyike lehet azoknak az élsportolók­nak,, akiktől a megye falusi sporto­lói példát vehetnek és tanulhatnak. Apróhirdetések SZAKKÉPZETT, öntözéshez is ér­tő kertészt üzemi konyha kertbe felveszünk. Jelentkezés írásban »sze mélyes megjelenés csak meghívás­ra«. Kísérleti Gazdaság, Alsótenge­lic. SZEKSZÁRDON Iván-völgyben cserepes tanya nagy pincével, 537 n.-öl gyümölcsössel,, valamint jóál­lapotban lévő Danuvia motorkerék­pár sürgősen eladó. Érdeklődni: va­sárnap Tolna, Bartal u. 2/1. FAGYÁLLÓ műbőrkabátot készí­tek megrendelésre. Mindenféle szia ben, Várköz 6. sz. REGÖLY és Vidéke Földműves­szövetkezet az I. sz. boltjába boltve­zetőt keres. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés személyesen január 15-ig. A TOLNA MEGYEI Mezőgazdasá­gi Gépjavító Vállalat felvesz 1 fő mérlegképes könyvelőt számviteli vezetőnek és 1 fő ugyancsak mérleg­képes könyvelői képesítéssel és vas­ipari szakmában jártas anyag és áru forgalmi csoportvezetőt. ÖNÁLLÓ könyvelőt és egy szabad felvásárlót azonnali belépéssel fel­veszünk. Könyvelőnél több évi gya­korlat szükséges. Jelentkezés írásban vagy személyesen, Bátaszék és Vidé­ke Körzeti FMSZ. TOLNA MEOVEI NÉPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Felelős kiadó: az MSZMP Végrehajtó Bizottsága Telefon: 20-10. 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21

Next

/
Oldalképek
Tartalom