Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-11 / 9. szám

1959. január 11. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Kezdhet-e új életet ? «* ■ * , * %ÁAút ledüéttiek a m$<^etie4!dmdú4 lenietek? — 1919 január — Akiknek nem veit szenzáció a kozmikus rakéta Hírek az Alsóleperdi Állami Gazdaságból a tanulás kozmikus rakéta valóban a szó leg­tisztább, legigazibb értelmében vi­lágszenzáció, hiszen az ember törté­netében először küldött ki a világ­űrbe általa készített szerkezetet, s ez a szerkezet igen értékes tudomá­nyos anyagot szolgáltatott az embe­riség számára. Bezzeg a Szabad Európa nem tart­ja szenzációnak a száguldó rakétát, és arról beszél, hogy mindez semmi, hiszen nem is az a probléma, ho­gyan jut ki az ember a Föld ható­köréből (úgy látszik, a Szabad Euró­pa urai »tudták« ennek módját, csu­pán »udvariasságból« nem »akar­ták« megelőzni az első szputnyikot felbocsátó államot, avagy csak kese­rű szájjal beszél mellé?), hanem az a kérdés lényege, hogyan jönnek onnan vissza?! S a kommentár vé­gén nagy bölcsen bejelenti: »Nem lehet még megváltani a menettérti jegyet a Holdra.« Valami igazsága van á kommen­tár írójának. Nálunk nem lehet, de nem is akar senki menettérti jegyet venni a Holdra, de az is igaz, hogy a szocialista országokban senki nem vett még földet a Marson és a Holdon (pedig az űrrakéta már a napkörüli pályán kering), mint ez — köztudomású — a nyugati államok­ban megtörtént, pedig alig jutott el 100 000 kilométer fölé rakétájuk. Mosolyogni való a rád'ó erőlkö­dése ... Az emberek a Nap körül keringő rakétára figyelnek, hiába csinál akármit a ma már milliók ál­tal joggal hazugnak tartott Szabad Európa rádió. tanfolyamon pedig huszonheten ta­nulnak. A VERSENY A gazdaságban még az elmúlt év elején a vezetőség úgy határozott* hogy az üzemegységek között meg­hirdeti a termelési versenyt, amely­hez kapcsolták a munkafegyelem megszilárdításáért folytatott politi­kai munkát is. A gazdaság vezetősé­ge az elmúlt napokban kezdte meg a verseny értékelését. A versenyben győztes üzemegység 15 000, a máso­dik helyezett 10 000, a harmadik he­lyezett pedig 5000 forint jutalmat kap. A munkásszálláson tartózkodó 3 lány közül egy 20 évnél fia- talabbnak látszó, törékeny, vékony­pénzű, kékszemű csinos lány vála­szol, mondván, ő az, akit keresek. A fátyolos tekintetű, fáradt, karikás szemek sírásról tanúskodnak és arról, hogy sok szenvedés, megpróbáltatás érhette. A szeme olyan, mint apró ielencgyerek koravén tekintete ... Beszélgetni kezdünk. M. Zsuzsa eleinte bizalmatlan, majd fokozato­san felenged. Eszembejutnak a rend­őrtiszt szavai: „ ... szerencsétlen éle­tű, megtévedt fiatal teremtésnek te­kinthető, és mi eszerint is foglalkoz­tunk vele.” Mélyre, nagyon mélyre csúszott ez a fiatal teremtés. — Hatéves koromtól menhelyi gyerek voltam. Apám meghalt, anyám — akinek hét gyereke volt, de mindegyiknek más volt az apja — beadott a lelencbe. „Jótét leikeknél” tengődtem, pedig az állam is fizetett értem. Tudja azt valaki, aki nem élt benne, hogy milyen nehéz egy gye­reknek szülő nélkül? — Elfátyoloso- dik a szeme, könnyeit nyeli. — Ütöt- tek-vertek, koplaltam sokat és bi­zony volt úgy is, hogy el-eljártam ennivalót lopni, mert éhes voltam. A legrettenetesebb azonban az anyát- lanság, a szeretet hiánya volt. Még most is ez hiányzik a legjobban. Az ostromot is átéltem Pesten, ak­kor egy hentesnél voltam, aki nagyon sokat dolgoztatott velem. Talán a legelső jó emberek hozzám az oro­szok voltak, mert nem engedték a hentesnek, hogy hajtson a munkára. Laktam a Valériatelepen is, odavitt a menhelyből egy asszony, aki anyám­nak adta ki magát. Dolgoztatott, majd mikor beteg lettem, hetekig be­zárt, ahol étlen-szomjan annyira le­gyengültem, hogy jártányi erőm sem volt. Kiderült súlyos tüdőbetegségem, a kavernámmal kezeltek, majd utána a Szabadság-hegyi gyermekszanató- ^ riumba kerültem, ahol nagyon- nagyon jó volt. (Mindent aszerint néz, hogy jól bántak vele, vagy nem.) Gyógyulásom után intézetbe kerül­tem, ahol mivel jó tanuló voltam, gimnáziumba jártam az ál­lam költségén. Negyedéves voltam, amikor jelentkezett édesanyám, aki­ről azt hittem, hogy nem él. Kért, menjek el hozzá. Küszködtem ... Vé­gül úgy döntöttem, elmegyek. — Miért nem várt még egy évet, amíg leérettségizik? JVem tudja megállni, zokogva válaszol. — Azt akartam, hogy nekem is le­gyen valakim (hisz a gyereket is azért akartam megtartani), és mégsem si­7 került. Szólni sem tudtam, amikor édesanyám úgy fogadott, hogy „Na, el mertél jönni, hadd lám, mit hoz­tál?” Meg sem csókolt, soha nem csókolt meg engem az édesanyám. Mégis ottmaradtam egészen addig, amíg mostohaapám meg nem környé­kezett. Édesanyám nem hitte el. Az „apám” pedig azt mondta édesanyám­nak, válasszon: vagy ő, vagy én ma­radhatok a háznál, ö pedig inkább engem küldött el, mint a mostoha­apámat. — Kikerültem az utcára, jó embe­rek segítettek, így a pesti villamos­vasúthoz kerültem, ahol mint kalauz dolgoztam négy évig. Megbetegedtem, nem bírtam azt a munkát. Vidékre ' utaztam, de legyengült szervezetem­nek megfelelő könnyű munkát ott sem találtam, összeakadtam egy fér- ^ fival, aki úgy mutatta, jó szívvel van hozzám, állást is ígért. Mást? akart. Kivett egy szobát és — hova men­jek? — összeköltöztünk. — Szinte védekezve kiáltja: — Miért néz úgy rám, nem volt más választásom, mit tehettem volna mást? Olyan rosszak az emberek, nem segített rajtam sen­ki! Terhes lettem. Gyötrődtem, úr­isten, de mélyre is süllyedtem, hol lesz ennek a vége? — És a disszidálási szándék? Miért szolgáltatta ki magát teljesen annak a férfinak? — Rábeszélt, azt mondta, hogy könnyű élet vár ott. Magam sem tudom miért álltam rá, nem akartam én könnyű életet, de nem akartam őt sem elveszteni. Később megtud­tam, hogy milyen gazember. Hogy becsapott, úristen! Kiderült, hogy fe­y lesége, gyereke van. Mikor megtudta terhességemet, ütött-vert. Most már láttam, hogy egy szélhámos, züllött alak karjai közé kerültem. Hiába, ak­kor mégis rászedett. Megpróbáltuk a disszidálást — ilyen őrültséget, most disszidálni! — rajtavesztettünk. De jobb is, hogy nem sikerült és haza- zsuppoltak. Gondoltam, a gyereket megszülöm, mert ha másom nem, legalább egy gyerekem legyen, aki hozzám tartozik. De aztán rájöttem, nem is biztos, hogy fel tudom ne­velni, hisz nincs jó egészségem. Mi­nek tegyem tönkre az ő gyerekkorát is, nem igaz? Nagyon emberségesek voltak a kórházban, segítettek raj­tam, régi tüdőbajom miatt, még fi­zetnem sem kellett. — Most itt vagyok, és azt, hogy most állásom is van, amit el tudok látni — furcsa talán —, a rendőr­tisztnek köszönhetem, aki foglalko­zott az ügyemmel. Képzelje, még pénzt is adott az útiköltségre, fize­téskor el is megyek, megadom neki. — Kerek, szabatos mondatokban be­szél, kitűnő a memóriája, értelmes, lány. Kár érte! Mi lesz belőle vajon? — Mik a tervei? Hogy gondolja, hogyan tovább? JTlpityeredik. — Nagyon elron­tottam a jövőmet. A terveim? Nincs is senkim, akivel megbeszél­hetném. Úgy szeretnék rendes ember lenni, akit szeretnek, tisztelnek és nem megvetnek, mint engem most! Pedig a szerencsétlen embert segíteni és nem megvetni kéne. Nem így van? Gondoltam, tanulnék valamit, hogy boldoguljak. Dehát mindenhol csak megvetnek engem. Áh, nem sok re­ményem van nekem semmire, nem várok én semmit senkitől, úgyis hiá­ba — mondja végül legörbült szájjal. Kezdhet-e új életet? Feltétlenül kezdhet, sőt kell is kezdjen, de nem szabad őt magárahagyni. De nagy szüksége lenne ennek a szerencsétlen fiatal teremtésnek a társadalom, em­bertársai segítségére! Úgy fogadja a jó szót, mint a falat kenyeret. Annyi rosszat átélt, hogy ez egy életre elég lehetne. Persze ő is hibás abban, hogy idáig jutott, de felelőtlen anyja, sze­rencsétlen körülményei, magáraha- gyatottsága, betegsége nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy egy szélhá­mos karjaiba került, és elesett az élet útján. Az 1918. október végén hatalomra jutott Károlyi-kormány ígéretet tett a népnek arra, hogy rendezi az or­szág dolgát, kielégíti a követeléseket. A nép várt türelemmel, hiszen sok törvény született, amelynek betűi va­lóban azt a célt szolgálták, hogy a nép nyomorán, jogfosztottságán eny­hítsenek, változtassanak. De a törvé­nyek szelleme más volt, és azokai nem is valósították meg. AZ ŐSZINTE VÁLASZOK A Károlyi-kormány közvélemény- kutatást rendezett a propaganda bi­zottságán keresztül. A bizottság a községek jegyzőihez hatalmas kérdő­íveket küldött ki, amelyen közel száz kérdés szerepelt. A válaszok általá­ban januárban és február elején ké­szültek el. A kocsolai jegyző a köz­ellátásról a következőket válaszolta: „Gyufa, petróleum már 4—5 hó­napja nincsen, s a lakosság kénytelen zsírt égetni, s a parazsat házról házra hordják, hogy tüzet rakhassanak. Ru­házati cikkekhez egyáltalán nem jut­hat a község, még bőrt nem kapott, lábbeli nincs.” Tömegesen ment vissza a kitöltött kérdőív, valamennyi ilyen, negatív választ tartalmazott. TÖMEGNYOMÄSRA ABBAMARAD A NYOMOZÁS Még 1918 november első napjaiban Tamásiban gyújtogatás történt, mi­közben kifosztotta a nélkülöző tömeg az áruházakat. A rendőrség erélyes nyomozást indított, 39 személyt le­Mi lesz belőle? Van-e kiút helyze­téből? Tiltott határátlépés kísérleté­nek bűncselekménye miatt bíróság elé kerül M. Zsuzsa, törvényeink ér­telmében felelősségre kell őt vonni. Népi államunk bíróságán most a sor, hogy mérlegelve körülményeit, hely­zetét, mások felelősségét — az övé mellett — olyan nevelő ítéletet hoz­zon, amellyel ezt a fiatal, kisiklott életet jó útra tereli, visszaadja a társadalomnak, embertársainak, és egy kissé önmagának is. Bízunk ab­ban, hogy a munkáskollektíva is meg­felelően, emberséggel törődik vele, és ennek is lesz olyan hatása, hogy M. Zsuzsából mielőbb a társadalom javát, hasznát szolgaló és segítő egész ember váljék. Somi Benjaminné INNEN—ONNAN A Magyar Tanácsköztársaság ki­kiáltásának 40. évfordulója, és április 4, hazánk felszabadulásának évfordu­lója tiszteletére rendezendő előadá­sok szervezésére és irányítására elő­készítő bizottság alakult Dombó­váron. * Gyönkön az elmúlt napokban a Vörös Csillag Termelőszövetkezet kommunistái taggyűlést tartottak, amelyen Papp István elvtársat vá­lasztották meg a szervezet titkárául. A taggyűlés a termelőszövetkezet kérdéseivel foglalkozó úgy határo­zott, hogy a legközelebbi közgyűlésen a többi között foglalkozni kell a mun­kafegyelem kérdéseivel. * Nagyszámú érdeklődő előtt tartott előadást külpolitikai kérdésekről Dombóváron a Hazafias Népfront­bizottság rendezésében Gelencsér Jó­zsef elvtárs, a kollégium igazgatója. * Keszőhidegkúton 7-én, Gyönkön és Tolnanémedin 8-án alakult meg a mezőgazdasági fejlesztési bizottság Tolnanémedin a bizottság a gyümölcs és a szőlőtermés kérdéseivel foglal­kozott.. A Dombóvári 1. számú Téglagyár­ban 20 fővel vöröskereszt szervezet alakult. tartóztatott. A község lakossága azon­ban — enyhén szólva — nem jó szem­mel nézte a csendőrség tevékenysé­gét, olyannyira, hogy a megyei ügyészség kénytelen volt javaslatot tenni a nemzetőrség megerősítésére, s a többi között január 27-én a követ­kezőket írta: „A csendőrőrs jelentése szerint a tamási fosztogatás nyomozását abba kellett hagynia a tamási közönségnek a nyomozás ellen tanúsított izgatott hangulata miatt, mert Tamási köz­ségben megalakulva volt felfegyver­zett 35 főnyi nemzetőrség küldöttsé- gileg kérte Sörös József tamási fő­szolgabírót, hogy a nyomozást szün­tesse be, mert ellenesetben a csend­őrség ellen fegyverbe lépnek.” TOLNA MEGYE A FEKETE LISTÁRA KERÜL A Károlyi-kormány mérhetetlen kö vetélésekkel lépett fel Tolna megyé­vel szemben, amit lehetetlen volt tel­jesíteni. A követelt nagy mennyiségű gabona összegyűjtésére még csak re­mény sem volt, hiszen a készletek nagy részét még a cséplés után el­vitték a kisbirtokosoktól, míg a föld­birtokokon — a rejtegetések eredmé­nyeként — jelentős készletek halmo­zódhattak fel, amiket természetesen nem szállítottak el. Miután a követe­lésnek a megye nem tett eleget, a közélelmezés fekete listájára került, ami azt jelentette, hogy semmiféle közszükségleti iparcikket, hiánycik­ket, mint sót, cukrot, dohányt, gyu­fát stb. nem kaphat addig a megye, amíg az előírt követeléseket nem tel­jesíti. Csaknem másfél millió kilométer néhány nap alatt! Szédítő rohanás. Valamikor az óránkénti 30 kilomé­teres sebességet már életveszélyes­nek tartották, mondva, hogy ekkora gyorsaságot nem bír ki az ember. Az 50 kilométeres óránkénti sebes­séget egyenlőnek tartották a halál­lal. Ezeket a tételeket a múlt szá­zadban »tudományosan« bizonyí­tották. Ma már természetesen sen­kinek sem jut eszébe, ha autóbu­szon, vagy vonaton utazik, hogy an­nak 30—40 kilométeres sebessége — ha csak valami közlekedési baleset nem következik be — az utas halá­lát okozza. Az utókor elnézően mo­solyog az ilyen állításon, ami akkor még többé-kevésbé »tudományos« volt, azaz a tudomány akkori állása nem tette lehetővé, hogy a feltevé­seket, hiedelmeket megcáfolják. Most, az elmúlt napokban is mo­solyoghatott az ember. Mosolyogha­tott, mert olyan kommentár hang­zott el a magát Szabad Európának nevező rádióban, amely politikai ál­láspontjától függetlenül mindenkit mosolyra késztetett. Mert mit akart tulajdonképpen a fent nevezett rádió? Világszerte szenzációt keltett a Szovjetunió által kilőtt kozmikus rakéta. Eisenhower, az Amerikai Egyesült Államok elnöke elismerő táviratot küldött a világ leghatal­masabb államának ebből az alka­lomból, Angliából ugyancsak dicsérő szavakat vitt a távirat. A legfelső fokon hangzottak és hangzanak el a dicsérő szavak a világsajtóban. S a Az Alsóleperdf Állami Gazdaság pártszervezete és a gazdaság veze­tősége számos oktatási formát lé­tesített, hogy a gazdaság dolgozói a téli hónapokban igényeiknek megfe­lelően oktatásban részesülhessenek. A pártszervezet három időszerű kér­dések tanfolyamán 60 személy vesz i részt, ezenkívül a Dalmandi Gépál­lomással közösen működik egy gaz­daságpolitikai tanfolyam is. Az ezüstkalászos tanfolyamon a gazdaság dolgozói közül tizennyol­cán, a traktorkezelési tanfolyamon hatvanan, a szuperzetor-kezelési FELGYÚJTJÁK A KAJDACSI PAP SZÉRŰJÉT Az egyházak nemigen vették tudo­másul, hogy a háború alatt gazdasá­gilag teljesen tönkrementek a kisebb gazdaságok, s éppen hogy csak nyo­morogtak a cselédek, napszámosok. Egyre határozottabban követelték a párbért, az egyéb egyházi vonatko­zású adókat. A községek lakói mind nyugtalanabbul tűrték az egyháznak ezt a terrorját, végül is a kajdacsiak a tett színterére léptek. Elégedetlen­kedésüket úgy fejezték ki, hogy ja­nuár közepén felgyújtották Dreher Arnold plébános szérűskertjét. Ez a lépés nemcsak megyei vonatkozásban keltett visszhangot, hanem a belügy­minisztériumban is. Telefonon jött a jelentés a főispán kormánybiztoshoz, ő azonnal nyomozást rendeltetett el a tettesek kiderítésére. A TOLNANÉMEDI VÉRFÜRDŐ A Károlyi-kormány a legnagyobb erőfeszítéssel igyekezett bevonni a lakosság kezében levő fegyvereket. Nem sok sikerrel, mert a lakosság tartott a Károlyi-kormány terrorjá­tól, s inkább biztonságban érezte ma­gát, hogy fegyver volt kezében. A rendszeres házkutatásoktól sem ret­tent vissza a karhatalom. Egyes for­rások szerint soha annyi házkutatás nem volt Tolna megyében, mint 1919 januárjában, februárjában. A fegyve­rek bevonása közben — ami nemigen járt eredménnyel — számos incidens történt. Közülük is kiemelkedik a tolnanémedi eset, amely vérfürdővé lett. A megyei kerületi katonai pa­rancsnokság január 13-án az alábbi jelentést küldötte a hadügyminiszté­riumba: „Jelentem, hogy Simontornyán a rendet sikerült helyreállítani véron­tás nélkül. Ellenben a szomszédos Tolnanémedi községben 60 fegyver volt, és ezek beszolgáltatását köve­teltük. Csupán 19 darab fegyvert szol­gáltattak be. A fegyverek felkutatá­sára indulván, velünk szemben fegy­veres ellenállást tanúsítottak. Harc fejlődött ki köztünk, melynek folya­mán öt ellenszegülő, az eddigi meg­állapítás szerint elesett. Mi tőlünk egy ember sebesült meg a bal kezén. Legénységünk kitűnően viselkedett. A nyugalom egyelőre helyre állt. Ma délre népgyűlést hívtunk össze, hogy az embereket felvilágosítsuk. A leg­első vonattal három láda lőszert ké­rünk ...” ÚJABB PARTSZERVEZETEK ALAKULNAK A Károlyi-terror nem rettentette vissza a dolgozókat a szervezkedéstől. Már 1918 novemberében, decemberé­ben sorra alakultak a pártszerveze­tek. Januárban pedig tovább erősö­dött a mozgalom. Január elsején Murgán, Mázán, Kecsege-pusztán, Nagykónyiban és Nagymányokon ala­kult pártszervezet, 6-án Rácegresen és Győrén, 14-én Kisdorogon, 19-én Dunaszentgyörgyön, 20-án pedig Gindlicsaládon (a mai Tengelic) jött létre munkáspárti szervezet. Január­ban alakult meg a sióagárdi és a ma- josi pártszervezet is, ezeknek azon­ban nem lehet megállapítani pontos dátumát. Tolna megyében is egyre többen készültek fel a végső harcra, ame­lyet a burzsoáziával kellett megvívni. K. Balogh János í

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom