Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-09 / 7. szám

4

TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG

1959. január 9.

Községfejlesztés, - a tanácstagok tevékenysége Kisdorogon

Mi mindennek lehet oka egy birkapaprikás ?

Az első világháború előtti években egy hírlapíró barátommal végiglátogattunk egy Amerikából hazatért kivándorló csapatot, ö arra volt kíváncsi, hogy milyen anyagi, vagy gazdasági körülmények késztették egyeseket a kivándorlásra, engem viszont az érdekelt, van-e köztük olyan, aki csak kalandot kereseti, avagy valami családi perpatvar következtében fogott vándorbotot. Barátom egy könyvre való anyagot gyűjtött, majd mind a szegénységét, munkanélküliségét vallotta kivándorlása okának s csak egyetlenegy házban akadtunk olyan történetre, mely az én toliam hegyére kívánkozott. Molnár Ferenc »Az ördög« című színdarabja jut eszembe, melyben egy hazai étel illata ébreszt honvágyai egy külföldön élő magyar szívében, mikor papírra vetem a hazatért kivándorló történetét.

*

gy harminc év körüli fiatalembernek szintén feltettük a kérdést, hogy mi'ért vándorolt ki, mire azt felelte, engedjük meg először elmondani azt, mi késztette a hirtelen hazatérésre.

— Hát nem készült erre már hosz szabb ideje? — kérdeztük.

— Bizony nem készültem, mert a bennem dúló harag, no meg a szégyenérzés édesanyám és menyasszonyom előtt, cseppet sem indított hazatérésre, inkább a dacot növelte.

— No, hát akkor már csak mondja el, mi volt mégis hazatérésének tulajdonképpeni oka?

—Nevetni fognak, ha azt mondom, hogy a birkapaprikás illata volt a hazacsábító.

— Birkapapnkás? — Csakugyan nevettünk ezen, de kértük, mesélje el részletesebben.

—: Úgy volt folytatta, hogy Kanadába kerültem egy farmerhez juhásznak. Itthon semmiféle mesterséget sem tanultam, így sehol sem kaptam munkát, s örülnöm kellett, hogy a farmer juhásznak felfogadott. Nem volt valami irigylésre méltó a szolgálatom, mert az időjárás is zordabb ott, mint nálunk, no meg egész nap csak a kutyákkal való társalgást is nehéz megszokni. Volt a farmernek egy magamkorabe- li fia, de nem barátkozott velem, lenézett mert a szomszéd városban diákoskodott. Egy szombati napon történt hogy barátjait hozta magával, s bográccsal felszerelve kijöttek a legelőre. Azt a parancsot kap tam, vágjak le nekik egy bárányt és nyúzzam is le. Teljesítettem kívánságukat, szépen fel is daraboltam, beraktam a bográcsba, s alágyújtottam. Mikor ez megvolt, egyszerűen elküldték. Közel hozzájuk legeltettem, így a szellő felém hozta a

birkapaprikás illatát, s mi tagadás, én is megkívántam volna. Mikor aztán megfőtt, csajkafélébe szedett ki mindegyik magának, de rám bizony nem gondoltak. Még a maradékot is a kutyáknak öntötték ki a bográcsból. Ezen aztán úgy fel bosz- szankodtam, hogy még az éjjel otthagytam a farmot és a közeli városba gyalogoltam, hol jobbmódú, régebben kivándorolt magyarok adták össze a hajójegy megváltására a pénzt.

A fiatalembernek édesanyja is ott ült mellettünk az asztalnál, s figyelmesen. de szótlanul hallgatta beszélgetésünket. Mikor azonban a legény idáig jutott történetének elbeszélésé vei, csípős, kellemetlen hangon odaszólt neki:

— Most már azt is elmondhatod a vendégeknek, hogy kivándorlásod'oka is egy birkapaprikás volt.

— Csak részben édesanyám, inkább a hordócskát okolnám.

— Persze, hogy végeredményben én legyek az oka, mert a hordócska az enyém volt — fortyant fel az asz- szony.

— No. ne haragudjék édesanyám felejtse el már azt a hordócskát — eleget szenvedtem érte.

— Igaz, felejtsem el azt is, hogy öt éven át a kutya sem törődött velem — mérgelődött tovább.

— De édesanyám, Etel a menyasszonyom próbált segédkezni a ház körül. Miután mindig engem szidott előtte, megunta és elmaradt, próbált a legény ellenkezni.

— Már hogy ő segített volna? — kezdett rikácsolni az asszony. Csak azért jött, hogy kibeszélje, mintha akkor a birkapaprikással nem akartak volna téged végleg lekötelezni.

^ legény erre felugrott a pádról és akkorát csapott az asztalra, hogy a korsó és a poharak táncot jártak csörömpölve. Nekünk sehogy sem tetszett ez a kínos jelenet s elköszöntünk. A legény elkísért a kiskapuig s megígérte, hogy legközelebb elmeséli majd, milyen bolt az a hordócskával súlyosbított birkapaprikás története, Egy este be is állított hozzám s néhány perces beszélgetés után kérésemre elmondta kivándorlási történetének még hiányzó részét.

— Az egész falu tudja, — kezdte —, hogy édesapám halála óta édesanyám idegbeteg. Senki sem dolgozik eleget neki, senkiben sem bízik, s mindenki ellenség az ő szemében. Sokszor kellett a szomszédainkat csitítani és kérlelni, hogy tettleg ne bántsák. Gyermeki türelemmel és köteles tisztelettel voltam iránta, míg egy vacak hordócska körüli vitánk, szakítást nem idézett elő.

— Hát mégis a hordócska és nem

a birkapaprikás volt a kivándorlás oka? — vetettem közbe.

— Tulajdonképpen mindkettő.

Leendő sógorom, Etel bátyja jött hozzánk és meghívott egy birkapaprikásra. Katonának kellett bevonulnia és így akart a barátoktól elbúcsúzni. Azt kérdezte, nem tudnék-e kis hordót kölcsön adni. hogy bort hozzon haza a szőlőből. Üresen állt éppen egy hordócska a konyhában s azt feleltem: »Jókor jöttél,

van itthon hordóm, s szívesen adom!« Édesanyám ezt meghallván nem tudta szó nélkül hagyni, s azt mondta: »A hordócska az enyém!« Restettem kissé a dolgot sógorom előtt, s még nevetve kérleltem: *>Ugye anyám az enyém a hordó?« ■>A tiéd ám, a majd megmondtam mi!« De ma csak nekem adja?« — próbáltam rávenni az igenlésre, de örökké csak azt hajtogatta: nem, nem! A harag elvette eszemet, felkaptam a hordót és úgy odavágtam a földhöz, hogy ezer darabra tört.

— Nem vagy fiam, ne is lássalak többet, takarodj ki a házamból — kiáltotta anyám, hogy az egész szom szédság hallotta,

— E szerint semmi sem lett a birkapaprikásból — szakítottam félbe.

— Lett azért, bár nem valami jó kedvvel vettem részt benne. Az ottani borozgatás közben érlelődött aztán bennem az elhatározás, hogy kivándorolok Amerikába, Tervemet alátámasztotta az a tény is, hogy egyik rokonunk sok pénzzel jött onnan haza, csinos házat építtetett. Menyasszonyomat is azzal biztattam búcsúzáskor, hogy takarékos leszek és egy pár év múlva mi is saját házunkban fogjuk a házaséletet kéz deni. Persze ez sem sikerült, amiért eléggé szégyenlem magam, de mit tehettem, mikor a birkapaprikás olt a farmernál idő előtt csalt haza.

— Vallja csak be fiatalember, hogy szerelme csalta haza — szóltam.

— Ami igaz, igaz, nem tagadom, hegy Etel képe lebegett éjjel-nappal előttem.

— Akkor már csak azt mondja meg. hogy mikor fognak lakziba

hívni?

— Bár hivathatnám már, de tetszett hallani, milyen véleménye van édesanyámnak Ételről, még eltart egy ideig, míg jobb belátásra tudom bírni. Ezek után el is köszönt azzal, hogy még menyasszonyát is megy meglátogatni.

A birkapaprikás eseteit így tisztáztam volna, de a fiatalok sorsát nem. Hogy igazságot tegyek azonban, befejezésül hozzáteszem, hogy az özvegyasszony nemsokára rá ideg összeroppanásban meghalt és hónapokkal azután az ifjú pár megtarthatta az esküvőt.

KNABEL VILMOS

AZ UJ ÉVBEN

új tervekkel, új feladatokkal lát munkához az új tanács. A község 33 tanácstagja közül 15 van, akit először választottak meg erre a tisztségre, Ök még nem annyira jártasak ebben a munkában, de ott vannak mellettük a régiek, akiket a mostani választáson másodszor, harmadszor választottak meg.

Régiek és újak egyaránt nagy ambícióval láttak munkához. Úgyszólván nincs olyan tanácstag, akinek ne lenne valamilyen feladata, munkaköre — valamelyik állandóbizottságban. Van is feladata mindegyik állandóbizottságnak, az egészségügyi, a mezőgazdasági, a pénzügyi, az oktatási, a népművelési és a községgazdálkodási állandóbizottságnak egy aránt.

A községgazdálkodási állandóbizottságnak nem kisebb a feladata, mint a négyéves községfejlesztési terv megvalósításán munkálkodni. Amíg tavaly kilenc százalékos volt a községfejlesztési hozzájárulás, addig az idén 12 százalékban állapította meg a tanácsülés. Itt is — mint más községekben —, látja a lakosság, hogy a községfejlesztés valóban a község érdekeit szolgálja, a község fejlődéAz állami gazdaságokban az 1959-es évvel megkezdődött az ipari városok jobb zöldségellátása ügyében hozott kormányhatározat végrehajtása Míg tavaly 21 állami gazdaságban volt 100—300 holdas kertészet, 1962-re az ilyen nagyüzemi kertészetekkel rendelkező állami gazdaságok száma eléri az ötvenet.

A kedvező zöldségtermesztési lehetőségekkel rendelkező állami gazdaságokban már 1959-ben nagy beruházásokat valósítanak meg, és 1960-tól kezdődően a korszerű berendezésekkel jelentősen javítani lehet a zöldségellátást. Jelenleg az állami gazdaságok a városok ellátásában országosan mintegy 6—8 százalékkal szerepelnek, s

ez az arány 1962-ig egyes városokban 25—30 százalékra nő, országosan pedig meghaladja a 20 százalékot.

Az elkövetkező években elsősorban a borsodi iparvidéken, Ózd és Miskolc környékén, Baranya megyében, Pécs és Komló közelében fejlesztik az állami gazdasági kertészeteket, ezenkívül 'Nagy-Budapest, Győr, Tatabánya, Salgótarján városok zöldségellátásásét, hiszen az elmúlt évben is mintegy 700 méter járda épült.

AZ IDÉN

mintegy százezer forinttal szerepel a községfejlesztés. A legnagyobbszabá- sú a villanyhálózatbővítés lesz, a községben 800 méterrel bővül a hálózat, és ezen keresztül nagyon sok újabb lakásban éghet majd villany a petróleumlámpa helyett. Szeptember óta van orvos a községben. Az orvosi rendelőbe vízvezetéket szerelnek, a napokban szerelik fel a villanymotort, amely a vízellátást biztosítja. Tovább épül a járdahálózat — néhány éven belül minden utcában betonjárda lesz —, új felszerelést, ruhát kapnak a község önkéntes tűzoltói, jelentős támogatást kap a KISZ-szervezet, a sportkör, a könyvtár. A jövő évben például községfejlesztési összegből tanítólakás céljaira házat vásárolnak — négy éven keresztül így határozza meg a terv a községfejlesztés feladatait, egészen a következő tanácsválasztásig.

A községfejlesztési bizottságban tevékenykedő tanácstagoknak — de a község valamennyi tanácstagjának —, van tehát feladata, és ahogyan most munkához láttak, biztos, hogy ezeket a feladatokat meg is valósítják.

hoz járulnak hozzá nagyobb mértékben.

A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy kellő megalapozottsággal a nagyüzemi zöldségtermesztés nagy eredményeket hoz. A permetezéses öntözési módszer lehetővé teszi a nagyüzemi palántázást és növény- ápolást. A zöldségtermelő nagyüzemekben a sorközi kapálást, a termények szedését és csomagolását kivéve, az összes munkákat gépekkel végezhetik. Az ilyen felszerelésű üzemek természetesen a jelenleginél jóval ala csonyabb önköltséggel termelnek.

Az állami gazdasági, s ugyanígy a termelőszövetkezeti kertészetek számára nem volt kedvező a kereskedelem naponként változó árrendszere.

A most készülő rendelet már 1959-től biztosítja a nagyüzemi kertészetek számára az időszakonként meghatározott, előre megszabott árakat.

Az új árrendszer növeli a nagyüzemi gazdaságok termelési kedvét, és elősegíti, hogy az ipari városok piacain gyors ütemben javuljon a zöldségfélék választéka.

Űj román orvosi műszer

Igen hasznos orvosi műszert készített Stefan Steiculescu mérnök, a bukaresti' »Elektrotehnica« gyár dől gozója. Az új műszer helyettesíti a műtőkést, s a vágással egyidejűleg meg is alvasztja a vért. Ez elősegíti a beteg gyógyulását. Az új műszert igen jó eredménnyel próbájuk ki több bukaresti kórházban:

Új vizierőmű épül a San folyón

Lengyelországban, a rzeszovi vajdaságban, Myczkowce falu közelében 19 megawatt kapacitású új vizierő- művet építenek. Most épül a San folyó vizét felduzzasztó gát, amely a vizierőmű alapját képezi.

Új nagyüzemi kertészetek az ipari városok zöldségellátásának javítására

PIROS SZALAG

II.

Amikor belépett az ajtón a család már az asztal körül ült. Két bátyja az újság fölé hajolt és fejüket összedugva olvastak. Anyja — messze eltartva a szemétől a kezét

— éppen cérnát fűzött a tűbe, ölében pedig egy foltozásra váró nadrág volt. Apja a tűzhely mellett szundikált, hátát a falhoz támasztva.

Letette a kabátját és ő is az asztalhoz ment bátyjai mellé.

— Na, tudod már a Marseillest?

— kérdezte a nagyobbik bátyja.

— Még csak kétszer mondtad el.

— írd le.

— A dallamát sem tudom.

János dúdolni kezdte a francia for

radalmi indulót, aztán ők is vele dúdolták másik bátyjával, Bálinttal együtt. Másodszor már szöveggel együtt énekelték:

Előre ország népe harcra,

Ma diadal vár, s hív hazád Ellenünk tört a kény uralma Vérben áztatja zászlaját... Anyjuk is ölébe ejtette a nadrágot és hallgatta őket, nézte a három

legényt, az ő nagy fiait. János frissebb, élesebbeszű volt a többinél, Bálint a középső csendes, hallgatag, elgondolkozó és hamar sértődős. Gábor, a legkisebbik sokat változott a katonaságnál, férfi lett belőle... Ahogy nézte őket könnyel telt meg a szeme, aztán maga sem tudta, hogy miért, énekelni kezdett velük. Énekelte a Marseillest, amit még soha nem hallott, csak mondta az elkapott szavakat.

— Dalárdát alakítotok? — szólt a tűzhely mellől az öreg Andler, apró szemeit dörzsölve a keze fejével.

— Mondja papa maga is — válaszolt a nagyobbik fiú, széttárva kar- ját és hangosan kiáltotta: — Hajrá! fegyverbe hát.

— Ne bolondozz! Meghallják — csitította az apja.

— Ez csak ének és itthon vagyunk.

Abból is baj lehet...

... Másnap négytagú küldöttség érkezett hozzájuk Pestről, s azok azt mondták, hogy hívják össze a leszerelt katonákat és írásban követeljék a kormánytól, hogy a közkatonáknak is 3000 koronát adjon, necsak a tiszteknek. Ha a tiszteknek megjár, akkor nekik is, akik az első vonalban harcoltak... Beléptek a Leszerelt Katonák Országos Szövetségébe és a volt dunaföldvári katonák részére este mindjárt egy összejövetelt is rendeztek a Stefániában, melyen a legtöbb leszerelt katona ott volt, kivéve a tiszteket, akiknek többsége a nemzetőrségben teljesített szolgálatot az iparosokkal együtt. A nem zetőrség parancsnoka Kuderla Gyula tanító volt.

Az összejövetelen a nemrég megszervezett Vasas Szakszervezet tagjai közül is sokan ott voltak. Poha- razgattak és közben a politikára terelődött a szó. Egyszer az egyik volt

katona felemelkedett és poharát a magasba emelve csendet kért. Mikor minden szem feléje szegezödött, megszólalt: — Kik azok a bolsevikok? — mondja meg nekem valaki.

— Miért? Miért? — kérdezték többen is.

— Tudni szeretném.

— Én megmondom — szólt Ho- lecz Sándor és már magyarázta is, hogy kik azok és mit csinálnak, mi a célkitűzésük amiért harcolnak.

Amikor az utolsó mondat után visszaült székére, egy pillanatig néma csend követte szavait, aztán valaki a hosszú asztal közepe táján elkiáltotta magát: — Éljenek a bolsevikok!

A poharak magasba lendültek és a termet egyszerre hangos kiáltozás töltötte meg. »Éljenek a bolsevikok«. A vendéglő ablakai megreszkettek és a kocsmáros ijedten szaladt be a külső helyiségből. Látva a sok nekipirult arcot, tördelni kezdte a kezét és kérlelte őket, hogy ne csináljanak ilyet, mert neki szár mazik belőle kellemetlensége. Az egyik vasas odaszaladt hozzá, átölelte a vállát és égy tele poharat nyomott a vendéglős szájához, amit csak akkor vett el, amikor már kiürült... Valahonnét — nem tudni hogyan — piros szövetet kerített az egyik volt katona, amit széthasogattak és egy darabot mindenki t sapkája mellé tűzött belőle.

II.

A FORRADALOM 1919. februárjának egyik hideg reggelén ismeretlen ember kopogtatott Andlerék ajtaján. A család ébren volt már, a férfiak valameny- nyien a kovácsműhelyben foglalatoskodtak apjuk körül. Az idegen szelídtekintetű, de határozott megjelenésű ember volt és kezet fogott az ajtót nyitó asszonnyal, közben halkan megmondta a nevét: — Latinka Sándor vagyok — mutatkozott be.

(Folytatjuk.)

ATÁD1 GÉZA