Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-04 / 3. szám

.1959. január 4. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 5 asszonyoknak — lányoknak Öltözködési alapél vek hr Panninak hívnak, 154 centi magas vagyok és magam varrom a ruhái­mat. így - mint mondják - „egy zseb­kendőből is” tudok magamnak ruhát készíteni. Ez persze sokkal olcsóbbá teszi az öltözködést. Lassan tehát „olcsón-öltözködési szakemberré” nőttem ki magam. Legalább is ennek tartanak barátnőim. De ahhoz, hogy olcsón és mégis csinosan öltözködjünk, nem kell ilyen „pici”-nek lenni, sőt még csak varrni sem kell tudni. Tulajdonképpen csak két alapelvet kell követnünk: az első, hogy ne össze-vissza, hanem a meglevő hol­mikhoz vásároljuk az újat. Ne csináljuk például azt, amit egyik kolléganőm tett. Csináltatott magának ugyanis egy pár csodálatosan, szép krómtalpú sportcipőt. Boldogan nézegette és már előre örült, milyen jó lesz majd a télen, mikor nem fá­zik a lába, mert a cipő vastag talpa nem engedi át a hideget, puha, ruga­nyos — szóval csodálatos cipő! Aztán eljött a november, a hideg — s a téli- kabátprobléma. Kolléganőm sétálga­tott a városban, nézegette a kirakato­kat, és végül arra az elhatározásra jutott, hogy leghelyesebb, ha egy ló- denkabátot vesz, méghozzá bunda­béléssel! Be is ment egy üzletbe, fel­próbált néhány kabátot, az egyik kü­lönösen megtetszett neki. Nem is volt -drága és olyan volt, mintha ráöntöt- ték volna. Hát egy nagyot lélegzett, még egyszer megsimogatta a szövetet, szaladt a pénztárhoz és megvette. És ment hazafelé boldogan, elégedetten, karján egy nagy csomag és benne — a zöld lódenkabát. Volt tehát egy zöld kabátja és hoz­zá kék cipője. Ez az, amit nem szabad tenni! Legjobb, ha a most annyira divatos „karamell” színű cipőt vesszük, sima papucs formát (nem balettcipőt), ezt használhatjuk ki a legjobban — és hozzá okvetlenül ugyanolyan színű táskát. Ehhez a színhez „megy”, szür­ke, barna, fekete, zöld, és délelőtt, délután hordható, mert se nem túl­zottan sportos, se nem estélyies. Ha ezenkívül van még egy pár fe­kete, magas sarkú körömcipőnk vagy szandálunk hozzávaló kissé franciás fekete táskával, lefektettük „jól öl­tözködésünk” alapját. És itt jön a második „alapelv”. Ez pedig az, hogy legyen egy-egy együttesünk minden alkalomra, már­mint egy nappali, egy délutáni és egy kisestélyi. Ne higgyük azt, hogy ez olyan va­lami, amihez sok pénz kell. Akár egyetlen ruhával is meg lehet oldani — csak ügyesen vásároljuk hozzá a többi „accessoire”-t, vagyis a ruhát kiegészítő holmikat. Egy szürke jersey ruha nappali, délutáni és színházi ruha lehet egy­aránt. El is mondom hogyan: Plisszirozott szoknyát sárga puló­verrel, széles karamell színű övvel, ugyanilyen színű táskánkkal és ci­pőnkkel, és egy kis tarka sállal (de itt vigyázzunk! a tarkaság úgy értendő, hogy a két alapszín, vagyis a ruha színe: a sárga és a szürke szerepeljen benne, és olyan szín ne, ami ezeket „üti”, például a drapp) mindenhová felvehető nappali ruha. Hordhatjuk hivatalba, kiránduláshoz, utazáshoz. Délutánra a saját szürke felső ré­szével hordjuk. Karamell színű cipőt és táskát viseljünk hozzá, a gallérja fölé pedig kössünk egy kis „Nicky”-t, zöldet, orgonalilát vagy korallpirosat — kinek mi áll a legjobban. No és este? — kérdezik. Ó, az sem probléma. A szürke pulóvert bekötjük a szoknyába és keskeny fekete kígyó- övét teszünk rá. Vegyünk fel fehér gyöngyöt hozzá (a hosszú gyöngysort négyrét hajtjuk és kis fekete bár­sonyszalaggal hátul összekötjük), és magas sarkú fekete cipőnkkel, fekete táskánkkal színházba, hangversenyre, de még táncolni is elmehetünk benne! Ha így válogatjuk össze ruhatárun­kat, egy-egy új darabot színben, anyagban összehangolva régebbi hol­mijainkkal, sokkal olcsóbban és en­nek ellenére, változatosabban öltöz­ködhetünk, mintha — „Úgy megtet­szett, nem tudom ugyan, mihez fo­gom hordani” alapon — ötletszerűen vásárolunk és a gombhoz kell a ka­bátot varratnunk. Soványító étrend A felnőtt egyén testsúlyát a vég­zett munka és a fogyasztott táplálék egyensúlya tartja állandó szinten. Ha ez az egyensúly felborul, az állandó testsúly megváltozik. A testsúly nö­vekedése (az elhízás) kezdetben pa­naszokat nem okoz. Ha azonban a testsúly lényegesen megnő, úgy a mozgást, a munkavégzést akadá­lyozza, panaszokat okoz, és ilyenkor a testsúly csökkentése feltétlenül szükséges. A testsúly növekedését akár a táplálék kalóriaértékének foko zása, akár változatlan táplálkozás mel­lett az addig végzett munka hirtelen csökkenése egyaránt előidézheti. Emelkedhet a kalóriabevitel az élet- színvonal emelkedésével, amikor a megszokott ételt fogyasztjuk ugyan, de kicsivel több zsírral készítjük, na­gyobb a húsadag és a jobb ízűén el­készített ételekből többet is fogyasz­tunk. A változatos, ízletes ételekből hajlamosak vagyunk a feltétlenül szükségesnél többet elfogyasztani, és ha hosszú ideig több kalóriát jutta­tunk a szervezetbe, mint amennyit azelőtt, a táplálék egy része zsiradék formájában lerakódik, és ilyenkor áll be az elhízás. Az elhízás azonban bekövetkezhet változatlan vagy csökkenő táplálék­felvétel esetén is, ha az addig sokat mozgó egyén ülő foglalkozásúvá lesz, vagy ha a sokat járó, dolgozó egyén kényelmesebb életkörülmények közé került, és ugyanazokat az ételeket ugyanolyan mennyiségben fogyasztja, mint azelőtt, amikor a kalóriaszük­séglete sokkal nagyobb volt. Különö­sen új munkakörbe kerülés esetén, főleg ülő foglalkozásúaknál fenyeget ez a veszély, és ezért a fokozott test­mozgás, a könnyű sport nélkülözhe­tetlen az elhízás megelőzése érdeké­ben. A szervezet állandó testsúlyát a belső elválasztású mirigyek szabá­lyozzák. A belső elválasztású miri­gyek csökkent működése esetén ugyancsak elhízás következhet be, de Kozmetika Hogyan szolgálják az otthoni fürdők az egészséget s a szépséget Különösnek látszik tanácsokat ad­ni korunk asszonyainak oly látszó­lag elcsépelt témáról, mint a fürdők. De vajon a téma csakugyan oly el­csépelt, mint gondoljuk? Kevesen tudják például, hogy a japánok a mi fürdési szokásainkat egészségtelen­nek, sőt ostobának tartják. Minden, fürdéssel foglalkozó japán rajzon ott szerepel a hagyományos dézsa mellett egy másik tartály, amely az előzetes szappannal való lemosako- dásra szolgál. És csak a szappannal való lemosás után — midőn a bőr pórusai teljesen megtisztultak min­den szennytől, portól — vesznek a japán nők teljes fürdőt. Ezt a módszert mi is alkalmazhat­juk zuhany segítségével. A zuhany alatt való leszappanozás igen okos dolog és lehetővé teszi, hogy egyes különleges fürdőket, melyekből né­hányat ezúttal közreadunk, tökélete­sen használhassunk. A fenyőfürdők, üdítőek és igen kellemesek. Már a nyáron össze keL lett volna gyűjteni a fenyőlevele­ket. Ezt bizonyára nem tettük meg, sebaj, rendelkezésünkre áll az el­használt karácsonyfa tűlevele. Dob­juk ezeket a tűleveleket egy tar­tályba, melyben öt liter forró víz van és hagyjuk ázni egy fél óráig. Ezt az oldatot öntsük a fürdőkád vizéhez. Az ebben való fürdés üde arcszínt kölcsönöz. Ha álmatlan éjszakái volnának, tapasztalat szerint a nem mindig előnyös altatók helyett lefekvés előtt csináljon magának asszonyom hársfateafürdőt. Körülbelül öt liter­nyi frissen főt hársfateát téve für­dővizéhez. Illatos fürdőket is csinálhatunk igen egyszerűen. Szárított levendula virág sok háztartásban csokorbaköt- ve húzódik meg a szekrény alján, hogy illatossá tegye az ott tárolt fe­hérnemű eket. Ha selyemzacskóba tesszük ezt és hozzáteszünk ugyan­annyi mennyiségű boraxot és irisz- gyökérport. Bekötjük szorosan a se­lyemzacskót és felakasszuk a meleg­vízcsap alá a fürdőkád fölött. Ami­kor a melegvíz átfolyik a kis zacs­kón, édes illat terjeng az egész für­dőszobában. DR. FÁBIÁN ez az elhízás már nem a fokozott ka­lóriafogyasztás következménye, és önmagában a táplálkozás megváltoz­tatásával nem is lehet lényegesen változtatni rajta. A 40—50 év közötti férfiaknál és nőknél egyaránt ilyen okai vannak a meginduló hízásnak, és ilyenkor a fokozott mozgás, a test­súlynövekedést megelőző étrend és az orvosi gyógykezelés egyaránt szük­séges a nem kívánatos testsúlynöve­kedés megelőzése érdekében. A legtöbb elhízott ember rendsze­rint csak akkor figyel fel testsúly- növekedésére, amikor az már feltűnő és nemritkán panaszokat is okoz. Egy ideig megnyugtatja önmagát és a kör­nyezete is megnyugtatja, hogy csak „jól néz ki”. Amikor azonban test­súlya már 10—20 kilóval több, mint amennyi kívánatos lenne, akkor gon­dol arra, hogy a fölösleges testsúly­tól meg kellene szabadulnia. Nagyon gyakran az évek alatt felgyülemlett testsúlyfeleslegtől napok, esetleg he­tek alatt akar megszabadulni. Ez helytelen: a soványító étrend fel­adata nem a gyors és hirtelen test­súlycsökkentés. A cél az életmód megváltoztatása (amelyben egyaránt szerepel a fokozott mozgás, a csök­kent táplálkozás), és nem a heti 2—3 kiló testsúlycsökkenés elérése, hanem hetekig, hónapokig tartó diétával a fokozatos, lassú testsúlycsökkenés, és főleg a további hízás megakadályo­zása. ÁTsoványító étrendnek mindig az egyéni kívánságokhoz kell alkalmaz­kodnia, tehát csak egyéni étrendet lehet összeállítani. Általánosságban törekedni kell arra, hogy az étrend inkább egyhangú legyen, mert a vál­tozatos, ínycsiklandozó fogások foko­zott táplálékfogyasztásra késztetik a beteget es erejét meghaladja a vál­tozatos, jó ízű ételek otthagyása. A beteg sok sovány főtt húst, salá­tát, gyümölcsöt, tojást és barna ke­nyeret fogyasszon, mert ezek az éh­séget elverik, de nem hizlalók. Álta- -lában a cukrot, cukros tésztákat, fe­hér lisztből készült tésztaféleségeket és a zsiradékot erősen korlátozni kell. Egy-két hétig állandó testsúlyellen­őrzés mellett a napi kalóriaszükséglet töredékét (50—60 %-át) adjuk. Ha a testsúly hetenként l/2—1 kilót csök­ken és a beteg nem éhezik, az étren­det változatlanul adhatjuk tovább. Ha azonban éhségről panaszkodik, sovány hússal, sajttal, uborkával, zöld paprikával, barna kenyérrel bővítsük étrendjét, de úgy, hogy a testsúlycsök kenés változatlanul fennálljon. A kí­vánt testsúlycsökkenés eléréséig vál­tozatlanul fenntartva az eddigi ét­rendet, úgy növeljük az egyes élelmi­anyagok mennyiségét, hogy hízás ne következzen be. Nyomatékosan és ismételten fel kell hívni azonban a figyelmet arra, hogy a rendszeres testmozgás elen­gedhetetlen a testsúlycsökkenés el­érése érdekében. Az egészségi álla­pottól és kortól függő könnyű sport vagy testmozgás elősegíti a megfelelő étrend mellett a testsúly kellő csök­kentését. Ha az elhízás még nem jelentős, aránylag kis éti'endi változtatással, például a cukor elhagyásával, vagy az édes sütemény elhagyásával, a megszokott családi ételek rendszeres fogyasztása mellett is lehet testsúly- csökkenést elérni anélkül, hogy a család étkezési szokásait vagy a be­teget az különösen zavarná. Harcos, küzdelmes évek után Ha olykor, hosszú hónapok után hazalátogatok kis falumba, Nagy­székelybe, soha nem mulasztom el. hogy halkszavú, ősz tanítómat meg látogassam. A búcsú minden magyar falunak kedves, hagyományos ünnepe. Erre a napra hazajönnek még azok is, akik az ország másik részében dolgoznak. Ilyenkor egymás kezé­be adják a kilincset a látogatók, az egykori tanítványok. Az idő már estbe hajlik, amikor én is be­kopogok. A lehető legjobbkor jöt­tem — mondja ősz tanítóm. Igaz ugyan, hogy ide soha nem jöttem még olyan későn, vagy korán, hogy ne látott volna szívesen. Az ajtaja mindig nyitva áll volt tanítványai előtt, mintha hazajönnének. Míg tanított bennünket, gyakran mesélt nekünk viharos életéről. S most ismét arra kérem őt, hogy idézze fel élete jelentős állomásait. Hosszan elnéz szemüvege fölött, emlékezete visszaszáll évek nyo­mába, s nehéz percek, küzdelmes napok elevenednek fel benne. Egy vaskos dossziét tesz az asztalra, s aztán régi, megsárgult papírokat forgatunk, egy harcos élet okmá­nyait, hiteles dokumentumait. 1919-ben, amikor már hosszú időn át folyt a vér és hullott az emberi élet, lent Délvidéken ismét sorozni akartak. Az emberek azon­ban már mélységesen megutálták a háborút, megcsömörlöttek a sok vértől és pusztulástól. Ekkor hat délvidéki község megtagadta a so­rozást. Az összeesküvést egy mat­róz indította el, s mivel az én ta­nítómat is jól ismerték, bevonták a szervezési munkálatokba, amiből jelentős részt vállalt. Az összees­küvést vérbefojtották, a vezetőket halállal és börtönbüntetéssel súj­tották. ötszáz napi fogság után szabadlábra helyezték, de állandó megfigyelés alatt állt és lemondat ták tanítói állásáról. Szenvedélyesen harcolt a hitle- rizmus ellen. Amikor a németek bonyhádi nagygyűléséről kiadott titkos nyilatkozatot lefordította, nyilvánvalóvá vált előtte, hogy a hilerizmus pusztulást és gyászt je­lent az emberiségre. Mint a ma­gyar kulturális egyesületek egyik helyi elnökének, jogába állt az SS sorozást lista ellenőrzése. Fáradha­tatlanul harcolt azért, hogy olya­nok ne kerüljenek a listára, akik nem kívánnak belépni Hitler gya­lázatos különítményébe. Negyven­egy személyt sikerült is törölnie a listáról. A hitlerjugendisták egy alka­lommal, amikor feleségével és egy tanárnővel hazafelé ment — me­rényletet követtek el ellene. Két­szer rálőttek, de a lövedékek célt tévesztettek, feje felett fúródtak a kapuba. Fasisztaellenes tevékeny­ségéért többször is le akartak csap ni rá. A rendőrkopók megszállták egyszer a falut, amelyben akkor tartózkodott. Nem tudták azonban letartóztatni, mert a munkások mindenütt a segítségére voltak, ke­rítettek számára egy gépészruhát, s Így sikerült veszélytelenül ki­jutnia a rendőrgyűrűből. Amikor mint nevelő nem mű­ködhetett, egy gyárban volt tisz - viselő, de akkor is szenvedélyesen harcolt a munkások, a nincstele­nek igazáért. 1944. okt. 6-án, a bá­náti német csendőrségbe kényszert tett hetvennyolc magyart, saját kérelmükre átirányította a hon­védség mozgó törzséhez. Mindez a múlté, csendes pihe­néssel telnek napjai. Megérdemli a nyugodt életet és megbecsülést. Élete nagyobb fele szüntelen harc ban múlott el. Életrajzában egy helyen a kö­vetkezőket írja: »Nagyon szeretem magyar né­pemet, szabadságáért lelkesen küzdöttem mindig, amit életem kockáztatásával, nem egyszer tet­tekkel bizonyítottam be. Az embe­riség békeharcáért lelkesedek, an­nak eredményességében és győ­zelmében bízom«. Sejti, hogy egy cikk kerekedik ebből a beszélgetésből és még arra kér, hogy a nevét ne írjam ki, mert egész életében mindig ke­rülte a feltűnést. Búcsúzóul mégis ide írom ked­ves tanítóm, Szilárd Frigyes ne­vét, akire valamennyien büszkék lehetünk. Kívánok neki még sok boldog évet. Tanított, nevelt ben­nünket és harcolt egy életen át, s szétosztotta az életét tanítványai között. HAMAR IMRE Új szer a nátha ellen Dr Simeon Sredovic a belgrádi Politika című napilapban beszámolt egy felfedezéséről, amellyel állítólag le tudja küzdeni az emberiség egyik legelterjedtebb betegségét, a közön­séges náthát. Sredovic az ötletet ta­valy Lyonban szerezte,, ahol állator­vosi kísérleteket végzett a száj- és körömfájás leküzdésével kapcsolat­ban. Állítása szerint ennek a beteg­ségnek a vírusa erősen hasonlít ah­hoz, amely a közönséges náthát okoz za. Kutatásai kapcsán hasonló szer­rel kísérletezett, mint amit a száj­és körömfájás ellen alkalmaznak. Az új szer neve Rinitin és az orr­lyukakba kell becsöppenteni. Sredo­vic állításai szerint 49 eset közül 43-ban 24 óra alatt teljesen meg­szüntette a nátha minden tünetét. A három fennmaradó esetben csak időszakos javulás állott be. Kijelen­tette, hogy amennyiben a gyógy­szert a nátha kezdeti szakaszában al­kalmazzák, a gyógyulás majdnem százszázalékos biztonsággal bekövet­kezik. A csókolózás igénybeveszi a májat Köztudomású dolog, hogy nehéz meghatározni a szerelem lényegét. Miután évezredek óta minden költő és író megpróbálkozott a bonyolult probléma megfejtésével, most egy amerikai tudós, Fredericks profesz- szor, a Dickinson egyetem előadó­ja tudományosan látott hozzá a kér­dés lényegének megmagyrázásához. Szerinte a szerelem jelenségénél el­sősorban vitamin-, foszfor- és kemé­nyítő anyagcseréről van szó. Ez a kissé meglepően hangzó megállapí­tás abból következik, hogy a szerel­mesek légzése és pulzusa gyorsabb és ezért fokozottabb mértékben kerül szervezetükben elhasználásra a fosz­for és a különböző vitaminok. Fredericks professzor a csókolózás vegyi hátterével is behatóan fog­lalkozott. Állítása szerint csókolózás közben a májban glikogén halmozó­dik fel a fokozott energiaszolgálta­tás biztosítására, közben a szervezet insulint választ ki és kellő B-l vi­taminról és foszfortartalékokról gon­doskodik a felhalmozott cukormeny- nyiségek elégetésére. Fredericks meg állapította, hogy különlegesen bo­nyolult folyamatok játszódnak le az emberi szervezetben akkor, ha csó­kolózás közben gondolkozunk is. Ez azonban, mint mondotta, csak a leg­ritkább esetben fordul elő. Biflózós — magnetofonról Több olaszországi egyetemen egy­re inkább kimegy a divatból a jegy­zetkészítés. A diákok nagyrésze mag­netofonszalagra veszi fel a tanár elő adását és otthon addig forgatja le* amíg többé-kevésbé tisztában van az anyaggal. (A »Basler Nachrichten«-ből) 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom