Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-03 / 2. szám
1959. január 3. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 3 A nagy család nagy ©romé Á Tanácsköztársaság 40. éves jubileuma alkalmából meghirdetett pályázat eredménye — Tutíja-e, hogy hol mosnak legtöbbet Dunakömlődön? — kérdi a Szabadság Termelőszövetkezet elnöke, miközben beszélgetünk. — Hol? — A Tóth Józseféknél. Régi alakító tagjai a termelőszövetkezetnek. Tizenegyen vannak a családban. Az asszonyoknak mosásból állt az élete. — Mosásból állt az élete? Hát az előbb azt mondta, hogy a legtöbbet náluk mosnak most is. — Az igaz, de most már a reggeltől késő estig tartó mosás a múlté. — Kevesebb lett a ruha? Az elnök nevet a kérdésen. — Sőt inkább most több van. — Hát akkor? — Tudja mit, menjen el hozzájuk, akkor majd megtudja, hogyan lehet az, hogy több ruha van és mégis kevesebb a munkájuk az asszonyoknak. Amikor belépek Tóth Józsefék konyhájába, pillanatok alatt világossá válik előttem minden. A konyha közepén fehérzománcos mosógép áll, víz fortyog benne és egy fiatalasszony a mosóasztalon lévő nagy halom ruha közül időnként beledob egyet- egyet a vízbe. — Nagy mosás van? — Az bizony — nevet a menyecske. — Nagymosást csinálunk. — ? ? — Mit csodálkozik? Hát ketten mosunk, én meg a gép. A munka nehezét persze a gép végzi... A tizenegy tagú család alsóneműjét másfél óra alatt kimossuk. A magyar irodalomtörténetek csak Vörösmartyval kapcsolatban emlékeznek meg Bonyhádról, aki ide járt át Börzsönyből tudós barátaihoz, Egyed Antalhoz és Teslér Lászlóhoz. Bonyhád azonban már Vörösmarty fellépte előtt is megjelent irodalmunkban, igaz ugyan, hogy ez a szerep nem valami dicsőséges, de a magyar nyelv hivatalos rangra való emelése körüli harcokban nem is jelentéktelen. Az előzményekkel kapcsolatban jelentős, hogy a »Nemes Greven Huszár Regementyének Magyar Fő- Tisztyei« 1790-ben beadvánnyal fordultak az országgyűléshez és kérték, hogy a hadseregben magyar legyen a szolgálati nyelv s a fontosabb tiszti rangokba a magyarországi csapatoknál magyarokat nevezzenek ki. A felterjesztésnek csak annyi eredménye lett, hogy az aláíró tiszteket megbüntették, azonban nyilván ez is egyik oka volt, hogy az 1807-es országgyűlés is foglalkozott a magyar nyelv kérdésével. Itt mondta el felsőbüki Nagy Pál, akihez Berzsenyi ódát is írt, nevezetes szavait: ... Járt erre is egy ember 19-ben, aki hírét hozta a forradalomnak, hogy az elnyomott nép vette kezébe a hatalmat és irányítja az ország sor sát. Nem akart hinni neki senki, de papírt is hozott, amelyen az állt, hogy mindenhol vegye kezébe a hatalmat a nép. A hosszú cselédház előtt gyűlt össze a puszta apraja- nagyja: ott beszélt az idegen. Éppen új istálló épült a pusztán, a falakról lejöttek a kőművesek is, és oda- álltak az idegen elé. Az egyik kőműves, Szabó Jóska megkérdezte az idegent: — Aztán mit ajánl az úr, hogy mit csináljunk. — Nem vagyok én úr, elvtársnak szólítsanak — Hát, akkor mit ajánl az elvtárs? — Van elég kenyerűk? — kérdezte az idegen, szúrós tekintetét vé- gigjártatva a tömegen. Szigorú pillantása volt, de volt benne valami lányos lágyság is, ami azt mutatta, hogy jó ember... Váratlanul betoppan Tercsi néni is, a nagymama. Közeledik a dél. A gyermekek is megjönnek a játszásból. Mind itthon van most. Vakáció van. A búboskemencés, nagy szoba viaszosvászonnal letakart asztalához invitálnak egy kis beszélgetésre. A gyermekek, Jancsika, Pistike, Lacika, Ferike, Zoltánka, meg az egyetlen leánygyermek, a kis szemüveges Klárika körülfogják az asztalt. Mindegyiken szép, tiszta ruha van. Az arcukon látszik a jól tápláltság. Tercsi néni, a nagymama, aki az asztalfőn foglal helyet, viszi a szót. — Bizony, lelkem, nekem csak négy gyermekem volt, mégsem tudtam őket így felnevelni, mint a lányom a hét gyermekét. Ezeknek mindegyiknek két-három öltöny ruhája, téli-nyári cipője van. Az én gyermekeim egymás rongyos, agyonfoltozott ruháját viselték. — Hát a hetedik gyermek? — Az már dolgozik. A kereskedelmi pályát választotta. Itt dolgozik a földművesszövetkezeti üzletben — feleli a menyecske. Tercsi néni megint a mosógépre tereli a szót. — Azelőtt kevés ruhánk volt, mégis féltem a mosástól. Most sok van, mégsem okoz problémát. A kezét mutatja. — Látja a kezemet? A mosásban ment tönkre. A lúg örök nyomot hagyott a bőrömön. Ráterelődik a szó a keresetre is. — A férje milyen beosztásban van a termelőszövetkezetnél? »A nemzetiség magánál az alkotmánynál is nagyobb kincs, mert r.z elveszett alkotmányt vissza lehet szerezni, de a nyelvvel együtt maga a nemzet is örökre sírba dől, melyből többé nincs feltámadás.« A bécsi udvar ellensúlyozásként épp az irodalom oldaláról támadott- 1808 március 10-én a tübingai Allgemeine Zeitungban pályázatot hirdetett a Cotta könyvkereskedés, melyen arra a kérdésre kellett válaszolni, mennyiben valósítható meg és tanácsos, a magyar királyság területén lakó különféle nemzetiségek javával és szabadalmaival mennyiben egyeztethető össze, hogy a magyar nyelv tétessék államnyelvvé? A pályázati felhívás alatt »egy magyar hazafi« aláírás volt olvasható, aki száz arany jutalmat tűzött ki, de már a kortársak is tudták, hogy a pályázatot a bécsi rendőrség kezdeményezte Ferenc császár jóváhagyásával. »Mely könnyű volna erre felelnünk — írta egyik levelében Kazinczy —, ha szabad és tanácsos volna mindazt mondani, Az asszonyok közül valaki odakiáltott: — Dehogy van. Honnan vóna. — De az uraságnak van, nem? — Van! — kiáltották többen. — El kell venni tőle. — Azt még sem lehet — morogta valaki a tömegben. — Mi dolgoztuk meg, bennünket illetne — kiáltott válaszul valaki, s a kastély felé szúrós tekintetek szegeződtek. Aztán egyszerre megindult a tömeg a kastélyhoz vezető úton: senki nem mondta, hogy menjenek,, csak úgy magától, Józsi, a kőműves ment elől, kalapácsát lobéivá a kezében, "hátul pedig az asz. szönyok mentek, karjukon és körülöttük gyerekekkel... Az uraság a kastély ajtajánál állt, kezében korbáccsal, idegesen csapkodta a nadrágja szárát. A tömeg megállt a lépcső aljánál. —Mit akartok? — jött lei kényelmesen az alsó lépcsőfokig. — Fogatos — válaszolja a fiatal- asszony. — És mennyit keresett az idén? A fiatalasszony rövid fejszámolás után rávágja. — Kettőezerötszáz forintos átlagos keresete megvolt minden hónapban. — Na, meg a nagypapa is dolgozgat néha-néha, s keres a nyugdíján kívül is. — Hány éves a nagypapa? — Hetvennyolc — válaszolja Tercsi néni. — A tsz tavaly nyugdíjazta, de azért néha-néha eljárogat dolgozni. A három nyári hónapban 25 munkaegységet lehet ledolgoznia, a többi hónapokban meg négyet... Folyton menni akar dolgozni, de nem engedjük, elvégre azért nyugdíjas, hogy pihenjen. A kicsi kis Jancsika is megszólal. — Motojbiciglink is lesz ám. Az asszonyok nevetnek. — Igen, ebben az évben az idősebbik fiú kap egy motorkerékpárt — mondja Tóth Józsefné. — A motorvásárlás, meg a kombináltszek- rényvásárlás szerepel ezévi programunkban. Nem áll szándékomban sokáig feltartóztatni az asszonyok munkáját. Amikor megyek a konyhán keresztül, útam a'fehérre zománcozott mosógép mellett vezet el. Tercsi néni hangja búcsúztat. A gépet simogatja, mintha élő valaki lenne és azt mondja: — Jelenleg ez a mi nagy családunk legnagyobb öröme. H. T. amit mondanunk lehetne és mondani tudnánk.« A cél természetesen az volt, hogy a pályázók bebizonyítsák: a magyar nyelv alkalmatlan arra, hogy államnyelvvé váljék. Ezt tükrözi az eredmény is. Huszonegy pályamű érkezett be, s ezek közül csak öt, közöttük Kazinczy pályaműve, ajánlotta a magyar nyelv elfogadtatását. A pályázat eredményét sok huzavona után 1815-ben hirdette ki egy Kopitar nevű kancelláriái tisztviselő. A pályázat politikai jellegét mutatja, hogy győztese Philipps Walter őrnagy lett. Az ismeretlen császári katonatisztről csak annyit jegyeztek fel, hogy Bonyhádon lakott, s nyertes pályaműve természetesen a német nyelv kötelező használatát javasolta. Az irodalomtörténet semmi egyebet nem tud erről a tollforgató hadfiról. Valószínűleg ma már Bonyhádon sem lehetne találni semmi nyomot az annak idején nagy port felvert tübingai pályázat bonyhádi győzteséről. • Cs. L. Mivel senki nem szólt, Jóska megszólalt: — Kenyeret! Közben az asszonyok férjeik mellé húzódtak és kíváncsian várták az uraság válaszát. — Kenyeret? — kérdezte gúnyosan. — Nesze, itt a kenyér — és korbácsával a kőműves arcába csapott. A felesége, szegény, állapotos volt, odaugrott, hogy elhúzza az urát és a második ütés őt érte. Az asszony iszonyú sikolyára, Jóska kezében ma gasra lendült a kalapács és lesújtott vele az uraoág kopasz fejére, akinek az arcára egy pillanatig döbbent csodálkozás ült, aztán a következő ütéstől összecsuklott. Vissza is fordult volna a tömeg a magtár felé, hogy a búzászsákokból széthordjon annyit, amennyiből _gy hónapig jóllakottan élhet, de az ajtóban az uraság két lánya jelent meg, vadászpuskával a kezükben. Amikor látták, hogy apjuk bezúzott fejjel hever a földön, az egyik elszaladt, a másik pedig a tömegbe lőtt. Jajgatás, káromkodás volt a válasz a lövésre, de mindebből kihallatszott az elsők között álló kőműves feleségének a sikolya, aki a hasához kapva, arccal a lépcsőre bukott. Az emberek egyszerre, tolongva, egymást lökdösve megindultak a kőművessel az élen be a kastélyba. Az A Tanácsköztársaság közelgő 49 esztendős jubileumára a megyei tanács művelődésügyi osztálya pályázatot hirdetett. A pályázatra 7 pályamű érkezett, amelyet a napokban bírált el a művelődésügyi osztály 4 tagú bíráló bizottsága. A bizottság úgy döntött) mivel kimagasló pályamunka nem érkezett, így az első díjat nem adja ki. II. díjat nyert 2000 Ft pénzjutalommal Balogh János »A Magyar Tanácsköztársaság Tolna megyei dokumentációja.« című pályamunkája. A mű alapos tanulmányokra és hi teles adatokra támaszkodó munka, amely az anyagot jó elrendezésben tárgyalja. Érdeme a munkának az is, hogy nem elszigetelten, hanem az országos eseményekbe ágyazottan tárgyalja és részletezi az eseményeket. Külön ki kell emelni a mű magas eszmeiségét és az anyag kezelésében megmutatkozó biztonságot. III. díjat nyert Szabó Lajos Szék szárdi Vulkán című pályamunkája. A pénzjutalom összege 1200 forint. A szemtanú élményszerűsége ad valóságérzetet a műnek. A műben a szerző emléket állít Szekszárd mártírjainak. Ezenkívül a bizottság 700—700 forinttal jutalmazta Hadnagy Albert a »Tanácsköztársaság szerveinek megalakulása és működése«, Zimá- nyi Magdolna »Évfordulón« jeligéjű, Nagy Barna »Nehezen hajnalodik« című és dr. Kotta László »A bonyhádi Petőfi Sándor gimnázium 1918—19-es tanéve« című pályamunkát. Lassan szemerkélő esőben, felhajtott kabátgallérral kerékpáron igyekszem hazafelé. A sáros úton nehéz így közlekedni, s bizony alaposan beleizzadtam a tekerésbe, mire délután Lengyelbe értem. Amint a községi művelődési ház előtt elhaladok, látom, hogy néhány fiatalember siet be az ajtón. Megkérdezem az egyiket, hogy mi készül itt? — Színdarabpróba van — feleli a kérdezett. — Házszentelők címmel adunk műsort az ünnepek alatt... — A másik fiú még megtoldja annyival: — A KISZ-szer- vezet fiataljai adják a műsort... * Lengyel és Kisvejke között két idős bácsi gyalogolt előttem az úton, mindkettő nagy csomagot vitt a hóna alatt, önkénytelenül villant az eszembe, hogy biztos tsz-tagok. Nem sokat tévedtem. Az egyik valóban az volt, a másik pedig egyéni gazda... Leszálltam a asszonyok némelyike feje fölé tartva meztelen gyerekét, a másik otthagyva kint a fal mellett, tolongtak fel a lépcsőn, be az épületbe, a folyosóra. A két lány egy szekrény mellé bújt. Egy csoport asszony rájuk talált, reszketve bújtak össze, mint viharban a birkák. Az egyik asszony megragadta a lányt, aki még mindig kezében szorongatta a puskát és kilódította a szoba közepére. A kisebbik reszketve húzódott a falhoz. — Ni csak — mutatott feléje egy nagymellű asszony — összecsinálta magát. — Ne bántsanak — könyörgött a nagyobbik lány, akiről már letépték a ruhát. — Hol a legényed, te ringyó? — kiáltott a nagymellű asszony a lány szemébe és egy mozdulattal lehasította róla szoknyáját, aztán meg az alsóruhát, hogy a lány mezítelenül állt a hullámzó, egymást lökdöső tömeg közepén. — Nesze, ez való ne ked — s odarúgott meztelen lábával a lány combjai közé. A népharag nem ismer kegyelmet. Ha egyszer kitör, mindent elsöpör, ami az útjában áll, minden igazságtalanságért, amit vele elkövettek. A két lányt az asszonyok kilökdös ték az udvarra és az egyik fenyőfa alá állították. — Kegyelem, ne bántsanak — könyörgött görnyedten a nagyobbik. Hadnagy Albert a korabeli iratanyag alapos ismeretében, minden részletre kiterjedő munkát végzett. A mű témáját tekintve újszerű és úttörő munka. Felépítése gondos, logikus, világos. Jó elrendezéssel szemünk előtt alakul lei az új típusú állam megfelelő megyei szervezete, így a pályázat hasznos forrás a Tanácsköztársaság részletes (története megírásához. Zimányi Magdolnáé alapos, részletekbe menő, a történeti hűséget figyelembe vevő, de politikailag is jól alátámasztott pályamű. * Nagy Barna pályamunkája novellaszerű, amellyel az előadás élmény- szerűségét nagyban elősegíti. Kár, hogy álneveket használ. Kolta László dr. a rendelkezésre álló kevés adatot világos stílusban, jó szerkezetben dolgozza fel és itt is a valósághoz való feltétlen ragaszkodás jellemzi a művet. A bizottság a »Jön még a kutyára dér» című művet nem fogadta el,, mert nem felelt meg a kiírás követelményeinek. A bizottság végül a II. és III. díjjal jutalmazott pályamunkát kiadásra javasolta, Hadnagy Albert munkáját felajánlotta a Tudományos Akadémiának kiadásra, mint történelmi kútfőt, javasolta a bizottság, hogy Zimányi Magdolna pályamunkáját a művelődésügyi osztály folyóirata közölje, Nagy Barna pályaművét a Tolna megyei Népújság jelentesse meg folytatásában, végül Kolta László dr. munkáját pedig a bonyhádi gimnázium évkönyve közölje majd annakidején. kerékpárról, s pár száz métert együtt tettünk meg beszélgetve. A tsz tag arról beszélt, hogy elégedett a keresetével. — Ennyi pénzt, amíg egyéni gazda voltam, soha nem láttam egyrakáson, mint amit most kaptam a zárszámadáskor — mondta. — A fiam nak tegnap vettem kerékpárt, ma pedig ezt a rádiót vettem 1500 forintért. Eddig néprádióm volt, de a világvevő azt hiszem többet ér... A tsz tag a mellette lépdelő egyénire mosolygott és megszólalt úgylátszik előbbi beszélgetésüket folytatva. — Gondold meg, amíg a belépések ideje van... — Aztán befogadnátok? — A jódolgos embert szívesen látjuk. Te pedig annak hírében állsz... Ballagtunk hallgatva egy ideig, aztán az egyéni törte meg a csendet: — Holnap elmegyek majd az elnökhöz... (t.) — Nincs kegyelem! — kiabálták az asszonyok — látod ott azt az asszonyt? — rést nyitottak, hogy odalásson a már halott kőművesné- re, Te tetted. — Te, te dög! — Nem akartam. — Hazudsz — ugrott most előre egy bomlotthajú fiatalasszony és a lány selymesen lágy, szőke hajába markolva húzni kezdte le a földre, a többiek pedig hátulról rúgdosták, köpdösték. Egy asszony valahonnét karót kerített, amilyen az udvaron a rózsafák mellett volt, s amikor a lány tántorogva felegyenesedett,, neki ugrott, hanyattlökte és a karót a lány szétfeszített combjai közé szúrta. — Nesze! Elég nagy? — sikította szinte magán kívül. — Kell még az uram?! A kisebbik lány — az is volt már vagy 20 éves — eddig reszketve állt testvére mellett, kezét ágyékára téve, most kétségbeesetten próbált me nekülni, nekiszaladva az előtte álló asszonyok csoportjának, ahonnét visszatántorodott, mintha betonfalba ütközött volna. Egy nagyhasú, copfos lány most előre ugrott és térdével a lány gyomrába rúgott, körmével pedig végighasított a mellén. — Te!... Te dög. Engem is megerőszakolt az apád és kirúgott, amikor utána pénzt kértem tőle. / (Folytatjuk.) ATÁDI GÉZA PHILLIPS WALTER A JELTELEN SÍR A vasráccsal bekerített emlékműnél ült az öreg Sántha András. Úgy beszélték a faluban, hogy mióta elkészült az emlékmű és az, erdőből idehozták a halottak földi maradványait, sűrűn kilátogat ide, nem tudni miért, talán gondolataival akar zavartalanul beszélgetni. Ö, beszélte el ezt a történetét, ott az emlékmű tövében, míg ránk borult az este, s a puszta házait elnyelte az egyre mélyülő éjszaka... * ÍJtkö&ben
